Konvenció és invenció

Jegyzetek az Orbis pictus képeiről

„Első könyvem – amely egész életem folyamán hatott rám – Jan Amos Comeniusnak, a Morva Testvérek
gyülekezete püspökének a szemléltető könyve volt, az Orbis Pictus. Comenius ebben a könyvben minden,
szerinte létező dolgot képekben mutatott be az ifjúságnak. Minden képhez négy nyelven tanulhatta meg az
ember a magyarázatot. Én persze a képeknél maradtam, mert azok mutatták a rám váró valóságos világot.”
Oskar Kokoschka

Jan Amos Komensky, latinosan Comenius1, a kiváló pedagógus, író, panszofikus gondolkodó és
tankönyvszerző, a XVII. századi Európa egyik diszciplina-teremtő alkotója 1650 és 1654 között majdnem
négy teljes éven át Sárospatakon élt és dolgozott, többek között itt készítette el a későbbiekben Orbis sensualium
pictus címen híressé vált munkáját. Meghívói az akkori – három részre szakadt – Magyarország legjelentősebb
protestáns birtokosai közül valók: I. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegye Lorántffy Zsuzsanna és fia,
Rákóczi Zsigmond. Sárospatak a Lorántffyak családi birtoka, ahol 1531óta működik a pataki kollégium, az az
iskola, melynek megreformálása hívják Comeniust. A birtok része a közelben fekvő híres borvidék, Tokaj is
ahol egy máig élő (bár bizonnyal téves) hagyomány szerint Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony számára
készítenek először aszúbort 1630/50 között s szolgálják fel húsvéti borként. Sárospatakon nyomdát létesítenek
Comenius kívánságára (pontosabban a pataki nyomda felállításának korábbi terve ekkor válik valósággá), a
nyomdászt Georgius Reniust Comenius ajánlja.
Comeniusról könyvtárnyi irodalom2 szól, nemkülönben gazdag a (döntően magyarországi
tartózkodásáról szóló) magyar nyelvű3 szakirodalmi anyag. Az Orbis pictus kiadásait 1965-ig részletesen
feldolgozta Kurt Pilz, aki 245 kiadást sorol fel (beleértve a korábbi kiadások reprintjeit is)4. Az Orbis pictusnak
már a szerző életében 19 kiadása jelent meg, ebből 5 négynyelvű. Az első latin-német 1658-ban, majd
fordítások: angol 1659, francia 1662, olasz 1662, lengyel 1667, magyar 1669, dán 1672, amit majd a holland
(1673), svéd (1680), litván (1682), szlovák (1685), orosz (fordítás, kézirat 1702), szlovén (1711) követ. Az első
orosz kiadás egyúttal a 107. latin, 81. német, 9. olasz, 13. francia5, tehát négy nyelvű (Moszkva, 1768), az első
cseh 1778-ben, a görög 1801-ben jelent meg, míg a szerb-horvát időpontja 1847, a rutén 1852, a bolgár 1957.
Az eredeti kiadást több alkalommal, többféleképp átdolgozták, így 1719-ben, mikor második kötettel
egészítették ki, a szöveget átírták, sőt ismeretesek kép nélküli kiadásai melyek a művet a lényegétől fosztják
meg. Fennmaradtak a könyvből színezett példányok, vagyis tulajdonosai alkalmi kifestőkönyvként is
használhatták, illetve újabb kiadásai általában valamely kiválasztott példány reprint, facsimile vagy elektronikus
változatai.

1 Comenius 1592 március 28-án Morvaországban született, születési helye vagy Komňa (itt éltek szülei, innen
eredeztethető a Komensky név is) vagy Nivnice, ahol gyerekkorát töltötte esetleg Uherský Brod (Magyarbród), mely a
fiatalon árvaságra jutott Comenius gyerekkoránk másik színtere. 1611-14 között Herbornban majd Heidelbergben tanul.
1614-től Přerovban tanít, illetve az Unitas Fratrum Bohemorum egyház lelkésze. A harminc éves háború kitörésekor
Fulnekben él, a város elpusztításakor elveszti családját, könyvtárát nyilvánosan elégetik. 1623-ban írja cseh nyelven A világ
útvesztője és a szív paradicsoma (Labyrint svĕta a ráj srdce – The Labyrinth of the World and the Paradise of the Heart)
című regényét. 1628-tól élete végéig emigrációban él, először a lengyelországi Lesznoban, ahová többször visszatér, illetve
Hollandiában, Svédországban, Angliában, Magyarországon. Életének utolsó szakaszát 1656-tól 1670 november 15-én
bekövetkezett haláláig Amszterdamban tölti.
2 Nem beszélve a Google 6 millió fölötti internetes találati eredményéről – utóbbi persze jórészt az UNESCO róla

elnevezett programjának köszönhető. Az UNESCO oldaláról elérhető Jean Piaget (eredetileg 1957-ben írt) rövid értékelő
tanulmánya, Comenius életrajza és egy rövid bibliográfia.
Comenius életművének eredeti nyelvű kritikai kiadására a prágai akadémia vállalkozott (a kiadott kötetek listáját ld.
http://www.flu.cas.cz/Com/files/opera.htm ), míg új, részletes, alapos bibliográfiát a német Comenius társaság
weboldalain találhatunk (http://www.deutsche-comenius-gesellschaft.de/bibliographien.html )
3 Korábban összegyűjtötte: Bakos József: A magyar Comenius irodalom, 1-6, Budapest, Sárospatak, Eger, 1952-72,

újabban ld. a Magyar Comenius Társaság könyvsorozatát (Bibliotheca Comeniana)

4 Kurt Pilz, Johann Amos Comenius: die Ausgaben des Orbis Pictus (Nürnberg, 1967).
5 Pilz, p. 57.
 Az Orbis pictus legteljesebb kiadásainak a felépítése: Címlap (néha Comenius emblémájával, ritkábban
portréjával illetve címlapképpel), mely annyi nyelven tartalmazza a címet is, ahány nyelvű a kiadás, Comenius
latinul írt bevezetője (Praefatio – Ad Lectorem) és fordításai. A könyv első képe az Invitatio (Megszólítás)
utolsó a Clausula (Berekesztés), mely ugyanazon – a mestert és tanítványt napsütötte tájban mutató metszet.
„Veni, Puer! disce Sapere.” – az első szavak; „Vale!” – az utolsó. Az Invitatio után Comenius újításaként két
lap következik, az ABC, kicsiny fametszetekkel, melyeken különböző természeti, főként állathangok
felidézésével ismerteti meg olvasójával az ABC 24 betűjét (ez a két lap gyakran marad el későbbi kiadásokból).
Ezután következik a könyv fő része, 150 számozott képpel, azok megnevezésével (annyi nyelven, ahány nyelvű
az adott kiadás: az első teljes kiadásnál értelemszerűen latinul és németül) melyet ugyancsak keretbe foglal az
első és utolsó kép: I. Deus (Isten) – CL Judícium extremum (Utolsó ítélet). Majd – az említett Clausula után –
a betűrendes címjegyzék következik (Index titulorum) s végül a szószedet (Index vocabulorum) ugyancsak
betűrendben, az összes előforduló szó valamennyi előfordulásának lapszámát feltűntetve (valamennyi
nyelven). A képek egyes ábrázolt elemei és a szavak között számok teremtenek kapcsolatot: a szavak mellett
indexként megjelenő számok a fametszeteken megismétlődve azonosíthatóvá teszik a szót és a képet (Tjebbe
van Tijen az első kiadásban 1916 ilyen indexelt elemet számolt meg). 6 A 150 kép és a kapcsolódó szövegek
ugyancsak tematikus csoportokra bonthatók, többen többféle csoportosítással kísérleteztek az elmúlt
évtizedekben, attól függően változott e csoportok száma, 10 és 20 között, hogy a szerző milyen szempontot
tekintett döntőnek: a mű enciklopédikus jellegét, adott szerkezetét, a világ akkori vagy jelenkori leírásának
szakozását vagy épp saját munkájának céljait.7 Itt erre a csoportosításra nem teszünk kísérletet, mivel
elsősorban a képeket vizsgáljuk, sajátos szempontok szerint, mint az adott kor képfelfogása, a lehetséges
képforrások – tehát a hagyományhoz való viszony illetve az újdonság, valamint a képanyag változása az
időben, az immár három és fél évszázad során. Előzetesen vegyük észre, hogy az Orbis pictusban nem találjuk
külön csoportként azokat a tematikus egységeket, melyek ábrázolása egy ilyen kötetnél előzetes elvárásaink
szerint a hagyomány alapján talán nyilvánvaló lehetne, mint a hét szabad művészet, a négy sarkalatos erény, a
hét főbűn, a teremtés története, a Golgota stációi vagy épp – a haláltánc-ábrázolásokkal megjelenő sorozatként
– a társadalmi hierarchia szereplői a császáról a pápán át a legszegényebb földönfutóig. Közvetlenül nem,
részleteiben viszont, mint e hagyományból átvett és átszerkesztett motívumokat, kompozíciós elemeket igen:
épp ez az átalakítás, az új feladat és cél szerinti formálás az, ami különösen érdekes. A képek egyik
elkülöníthető és vizsgálható halmazának tehát azt tekintjük, amelynél e kulturális-ikonográfiai háttér tetten
érhető. A második képhalmaz annyiban kapcsolható ehhez, hogy a formálás itt is előképekre alapozhat, ezek
azonban nem egy – akár több évszázados – tradíció nyomán, hanem a közel egykorú, mindenesetre egy-másfél
évszázadnál nem régebbi vizuális ábrázolások mintái és előképei felhaszálásával jöhettek létre. Comenius ezt
így fogalmazza a Didactica magna lapjain:
„A tudomány igazsága és biztonsága csakis az érzékek tanúságán nyugszik. A dolgok ugyanis legelőször közvetlenül
az érzékszervekbe vésődnek be és végre az érzékszervek útján az értelembe. (...) Ezért, ha az a szándékunk, hogy a tanulókba
biztos és igaz tudást oltsunk, arra kell törekednünk, hogy mindent tulajdon átélés és érzéki bemutatások útján tanítsunk. (...)
Ha azonban nincsenek kéznél a tárgyak, alkalmazhatjuk azok helyettesítőit is, mégpedig a tanulás céljára készült képeket vagy
példákat. Így hasznosan bevett szokása a növénytani, állattani, mértani, földméréstani és földrajzi művek szerzőinek, hogy
leírásaikhoz ábrákat csatolnak. Ugyanez a teendő a természettanban és egyebütt is.”8
A harmadik képcsoport különös jellemzője, hogy nem állnak rendelkezésre ilyen előképek, a fenti
leírás egyikének értelmében sem, tehát ezeket az ábrákat egyszerűen ki kellett találni. Ilyen innováció mindjárt
a számozott képek előtti két lap, egy „hangzó” ABC (Alphabeta vivum, vocale, pictum)9 ahol az egyes betűhangok

6 Orbis Pictus Revised, an interactive exhibition by Tjebbe van Tijen & Milos Vojtechovsky. Az installáció, melyet
később részletesebben ismertetek, az Orbis pictus talán legszebb modern interpretációja, a szerzők Comenius munkáját
lényegében műalkotásnak tekintik, s én is hajlok erre a megközelítésre.
7 Például: Teológia, Kozmogónia, Technika, Természetrajz, Földművelés – állattenyésztés, Ipar és kereskedelem,

Társadalmi ismeretek, az állam, város élete, Az ember élete, Civilizáció, Tudomány, művészet, bölcselet, sport. Vagy:
Isten, Az elemek, A föld terményei, Élő teremtmények, Az ember, Az emberi munka és termékei, Művészetek, Kozmosz,
Tudás, Társadalmi viselkedés, Hit
8 Comenius, Didactica magna XX 8-10, (Budapest, 1992), pp. 181-182. lap
9 Az 1658-as, nürnbergi, két nyelvű editio princeps előtt, még Sárospatakon 1653-ban készült egy – feltehetőleg ívnyi

terjedelmű – próbanyomat. Leírása a Régi Magyar Könyvtár (RMK 2484) alapján: “A címlapot fametszet díszíti

2
megnevezéséhez és a betű írásképéhez társul egy-egy ( szinte hieroglifaként keretbe foglalt, ám a valódi alak
felismerhetőségére törekvő) ábra: varjú, réce, medve, egér, kutya, tücsök, csecsemő. Hasonlóképp nehezen
elképzelhető, hogy Comenius talált olyan képet, melyen egyszerre van jelen a káposzta, vöröshagyma,
fokhagyma, tök, retek, torma, petrezselyem, uborka, dinnye (XV. Olera – A’ paréjok). E harmadik csoporton
belül tehát ez az egyik, jól azonosítható részhalmaz – van azonban egy másik rész, melynek leírásához idézzük
ismét a Didactica magnat:
„Ha valaki kételkednék abban, hogy ily módon az érzékek elé lehessen állítani mindent, a szellemi és távol levő
dolgokat is (melyek az égen, alant a mélységben vagy tengerentúli helyeken vannak és keletkeznek), az emlékezzék arra, hogy
Isten mindent harmónikusan alkotott meg, hogy a felsőbbnek az alsóbbakon keresztül, a távolinak a jelen lévők útján,
láthatatlanok a láthatók által ábrázolhatók. Ez a dolog eléggé kitűnik már akár Fluttus Róbert Makromikrokozmoszából10
is, aki művészien szemünk elé tárja a szelek, esők, égiháborúk fajait. Nem kétséges, hogy ezen a téren még nagyobb
szemléletességet és könnyedséget érhetünk el.”11 (If any be uncertain if all things can be placed before the senses in this way, even
things spiritual and things absent (things in heaven, or in hell, or beyond the sea), let him remember that all things have been
harmoniously arranged by God in such a manner that the higher in the scale of existence can be represented by the lower, the
absent by the present, and the invisible by the visible. This can be seen in the Macro microcosms of Robert Fludd, in which the
origin of the winds, of rain, and of thunder is described in such a way that the reader can visualize it. Nor is there any doubt that
even greater concreteness and ease of demonstration than here is displayed might be attained.) [p.97/98]
Az is ábrázolható, ami nem látható, erre vannak jó példák, s nem kell elakadni akkor, ha a feladat
valami olyasminek a leképzése, melyhez nem található minta. Körülbelül ez az üzenet és a recept ezen utolsó
képcsoporthoz. Mielőtt közelebbről megvizsgálnánk a képeket, néhány példa segítségével tekintsük át az Orbis
pictus interpretációk (legalábbis Pilz hatalmas munkáját12 követő időszakban keletkezett) főbb motívumait.

Comenius szokásos jelmondatával. A címlevél hátlapján két bibliai idézet áll. Comenius Lectoribus s. című előszava
jelentéktelen változtatásoktól eltekintve azonos az Orbis pictus említett kiadása előtt olvashatóval. Az előszót követően
egy In-vi-ta-ti-o feliratú metszet vezeti be tanító és tanítvány rövid, tíz pontból álló beszélgetését. Ezután Alphabeta
vivum, vocale, pictum címmel szimbolikus ábécé olvasható, amely a betűket egy-egy állat rajzával és hangjának jelölésével
szemlélteti. A főrész négy fogalmat magyaráz I. De-us, II. Mundus, III. Coe-lum, IV. Ig-nis. Sorrendjük megegyezik
Comenius tankönyveinek (Vestibulum, Janua) beosztásával. Ezeket a címet szemléltető kép és magyarázat követi.
Minthogy a 16. lap alján őrszó nem található, valószínűnek látszik, hogy a próbanyomat terjedelme csupán egyetlen ív
volt. Hasonmás kiadás: Acta Comeniana XVI. 1957, I 35–42, George Henry Turnbull tanulmányával – Bakos József: A
Vestibuli et Januae Lucidarium pataki kiadásának újabban felfedezett töredékeiről. Az Egri Tanárképző Főiskola Füzetei
450. Eger 1966, 523–528.
Szövegkiadás: Comenii Opera omnia 17. Edidit Jaromír Červenka. Praha 1970, 34–52, 272–278. Ez a próbanyomat újabb
bizonyítéka annak, hogy az Orbis pictus latin szövegét Comenius már magyarországi tartózkodása alatt elkészítette.
Előszavában elmondja, hogy könyvében a legfontosabb alapismeretek szemléltetésére törekedett, ezáltal akarta
megkönnyíteni az olvasás, a latin és az anyanyelv elsajátítását. A Lucidarium Comenius életművében való elhelyezésével
és jelentőségével, a képeknek és a szövegnek az Orbis pictus-szal való összehasonlításával George Henry Turnbull
foglalkozott (i.m.) (...)A Lucidarium nyomdai korrektúrájának töredékét őrizte meg az 1655-ben Sárospatakon megjelent
Compendium doctrinae Christianae című munka (2604) Sárospatakon őrzött példányának kötéstáblája. E töredéket adta
ki és ismertette Bakos József (i.m.). Ez az A4 és A5 leveleket, valamint az A2 levél rektó lapját tartalmazza. Rajtuk a
Lectoribus s. címzett előszó fele és az In-vi-ta-ti-o olvasható. A fennmaradt teljes példánnyal való összevetésből kitűnik,
hogy a végleges változatban a nyomdász az előszóban nemcsak a sajtóhibákat javította ki, hanem teljesen újraszedte
annak szövegét, és a végére is más nyomdai díszt rakott”
10 Robert Fludd, Utriusque Cosmi Maioris scilicet et Minoris Metaphysica, Physica atque Technica Historia, in duo volumina secundum

Cosmi differentiam divisa: Tomus primus De Macrocosmi Historia, Oppenheim, 1617

Robert Fludd, Tractatus Secundus De Naturae Simia Seu Technica macrocosmi historia in partes undecim divisa, Oppenheim, 1618
11 Didactica magna, XX. 11. 182. lap – az angol idézet Tjebbe van Tijen nyomán, The translation used, stems from the

series 'Classics in education', published in 1957, edition number 33, titled 'John Amos Comenius on Education'.
http://imaginarymuseum.org/OPR/OPRwaag/OP_quotations.html
12 Pilz említett összefoglalójában gyakorlatilag minden Orbis pictus kiadás minden számára hozzáférhető példányát

részletesen leírja, beleértve az egyes könyvpéldányok történetét, irodalmát. Bibliológiai munkájában kísérletet tesz a mű
megvalósításával, kiadásaival kapcsolatos összes valós és lehetséges szereplő azonosítására, azonban a műfaj
természetéből adódóan kerüli az interpretációt.

3
 Svetlana Alpers több oldalt szentel könyvében13 Comeniusnak, s lényegét tekintve jogosan állapítja
meg: „... mivel a képek nem önmagukban érdekelték, Comenius sohasem szerepelt a képekkel kapcsolatos
kutatásokban. Hogy szerepelnie kellene, azt nemcsak az bizonyítja, hogy haszálta a képeket, hanem a vizuális
figyelemnek a felkeltése és festői szakmai tudása is, amit néhány fő művében megtalálunk.” („... because he
took no independent interest in pictures as such, Comenius has never figured in an investigation of images.
The evidence that he should is provided not only by his use of pictures but by the invocation of visual
attention and the craft of the painter we find in some of his major works.”) Alpers azt emeli ki – a szerzőt
egyúttal a hagyományoknak megfelelően Bacon és Leibniz közé helyezve –, hogy Comenius oktatási
rendszerében a vizuális alap mennyire fontos, hogyan vezet ez a gondolkodásmód és praxis egy sajátos „képi
nyelv” eszméjéhez, s hogy ebben milyen fontos szerepe van a az érzékeknek, a figyelem és a megvalósítás
pontos módszerének. Ugyan művészettörténeti szempontból valóban kevés érdeklődés tapasztalható e mű
iránt, melyben nyilván közrejátszhatott az is, hogy az egyes kiadások képanyagának kvalitásai jelentős
különbségeket mutatnak (attól függően, melyik korszakban, milyen alapdúcok felhasználásával nyomta ki a
nyomdász a képeket, ha egyáltalán kinyomtatta), s talán az is, hogy az emblémakutatás – legalábbis Mario
Praz14 munkája nyomán felélénkült – irányán Comenius könyve kívül esik, néhány figyelemreméltó tanulmány
azért született e tárgyban. A magyar Comenius kutató Bakos József több, kisebb írásban foglalkozott a
képanyaggal, megjegyezve, hogy „mind a hazai, mind a nemzetközi Comenius-filológia legelhanyagoltabb
témájáról van szó”. 15 Robert Alt hosszú, alapos tanulmányt szentel az Orbis pictusnak mint tankönyvnek,
több ábrázolás mellé állít analógiákat, így például Jost Amman 1568-as metszetét a fazekasról (Orbis pictus,
LXX Figulus) a nevezetes, életképeket, mesterségeket ábrázoló, Hans Sachs verseivel megjelent könyvből (Das
Ständebuch, 133 metszettel)16 illetve Georgius Agricola 1550-ben befejezett és először 1556-ban kiadott De re
metallica libri XII című, majd háromszáz fametszettel illusztrált művéből kettőt (az adott kiadás megjelölése
nélkül). Dömötör Ákos újabb, hasonló témájú tanulmányában röviden értékeli17 a korábbi elemzéseket, majd
az Orbis pictust kiadó Endter nyomda kalendáriumaira, egyáltalán a kalendárium-irodalomra hívja föl a
figyelmet, s úgy véli, az Orbis pictus életkorokat ábrázoló képéhez Hans Baldung Grien „Az emberi élet fokai”
című, 1544-ből származó képe áll legközelebb.

13 Svetlana Alpers, Hű képet alkotni. Corvina, Budapest, 2000 Svetlana Alpers, The Art of Describing: Dutch Art in the
Seventeenth Century. Chicago: University of Chicago Press, 1983., különösen a 94-99. lapok
14 Mario Praz: Emblem, Device, Epigram, Conceit. In: Studies in Seventeenth Century Imagery. Roma, 1964. Edizioni di Storia e

Letteratura, Roma
15 Bakos József, Comenius Orbis pictusa képanyagának és szövegének forrásairól. Az Egri Tanárképző Főiskola Füzetei

655. sz. (Eger, 1975)

16 Eygentliche Beschreibung aller Stände auff Erden hoher und nidriger, geistlicher und weltlicher, aller Künsten, Handwerken und Händeln

... Frankfurt am Main, 1568

17 „Robert Alt az Orbis pictus eredetéről és jelentőségéről írva igen egyoldalúan bizonygatta, hogy az újszerű tankönyvben

egyértelműen a realista képhez való fordulás figyelhető meg. Amíg a középkori kódexek régi típusú képi ábrázolásaiban az
ábrák dekoratív célokat szolgáltak és a legendai-mondai elképzelések összekötéséhez járultak hozzá, addig a realista
ábrázolás megjelenésével a kép didaktikai funkciója bontakozott ki (Alt, 1970. 16. o.). Az újkori iskolai tankönyv egyes
esetekben tovább vitte a dolgok szemléletének hagyományos szabályait. Alt megállapította, hogy Comeniusnak határozott
törekvése volt az egzakt és egyértelmű képek megalkotása, amelyekben a valóság hűen tükröződik (Alt, 1970. 28. o.).
Példaként a természettudományi-technikai témákat hozta fel az Orbis pictusból. Felhasználta Bakos József jelentős
eredményeit, miszerint Comenius az emberi test ábrázolásaira Vesalius képeit alkalmazta (Alt, 1970. 31. o.). Ugyanebben az
időben tette közzé tanulmányát Wolfgang Harms, aki jóval árnyaltabban szemlélte az Orbis pictus ábrázolásait. Elemzéséből
világosan kitűnt, hogy Comenius tankönyvében a dolgok empirikus-természeti és emblematikus-szignifikáns ábrázolásának
keveredésével állunk szemben (Harms, 1970. 540. o.). (---) A realista pedagógia keretében tehát átmenet figyelhető meg a
modern szemléltető képhez (Harms, 1970. 541. o.).” Dömötör Ákos: Az Orbis Pictus keletkezése = Magyar Pedagógia
96. 1996. 2. 169–184.
Kérdés persze, mit értsünk “realizmuson” – sajnos ennek tárgyalására itt nincs módunk, mert meghaladná jelen írás
kereteit. A másik hivatkozott tanulmány, Alt idézett munkája mellett: Wolfgang Harms "Wörter, Sachen und
emblematische 'res' im 'Orbis sensualium pictus' des Comenius". In: Gedenkschrift für William Foerste. Köln - Wien 1970, S.
531-542.

4
 Az Orbis pictus kezdő és záróképének (Invitatio – Claúsula) részletes elemzésére vállakozott Ayers
Bagley on-line elérhető tanulmányában.18 Összevetve az ábrázolást számos lehetséges előképpel illetve a
könyvben található, kapcsolódó illusztrációkkal (nem csupán az iskola képével, de észreveszi például, hogy a
szabó és a varga műhelyében hasonló ruhadarabok láthatók, mint amelyet a címszereplők, mester és diák,
viselnek) felveti, hogy a mester akár magának az Orbisnak a megszemélyesítése is lehetne. Ebből némileg
visszavesz a későbbi kiadások újraformált (I.Spörl metsző monogramját viselő) „Invitatió – Claúsula”
verziójára térve rá – tekintve hogy itt a mester nem a tájba állíttatik, hanem széken ül, könyvei között,
könyvespolca előtt, s így szólítja meg a gyermeket. Igen szép része a tanulmánynak a zarándok („Pilgrim”)
motívum felvetése, különösen, hogy hivatkozik arra az – Orbis pictus bármely elemzésekor úgyszólván
megkerülhetetlen – mozzanatra, hogy a vándor, az úton járó s a világot megismerő zarándok a főhőse A világ
útvesztője és a szív paradicsoma című Comenius műnek, mely éppúgy megismerteti az olvasót a világ dolgainak
összességével, ahogy az Orbis is a gyermeket. (Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az Orbis pictusban sem a
zarándok nem szerepel – helyette az utazót találjuk: LXXXII Viátor – sem a labyrinthus szó.)
Comenius munkássága olyannyira sokszínű, hogy a vele foglalkozó, adott diszciplínákon belüli
részterületek közt gyakorta nincs átjárás. Külön terület az élete, pedagógiai munkássága, teológiája, művének
nyelvészeti vonatkozásai, néprajzi motívumai stb. Így nem meglepő, ha a művészeti, médiatörténeti
mozzanatok különösképp „vakfoltra” estek. Oskar Kokoschkát – akinek önéletírásából származik e tanulmány
mottója19 – folyamatosan foglalkoztatta Comenius személyisége. Drámát írt róla, melyhez színpadi vázlatokat
készített (a dráma töredék maradt, 1956-ban adták ki, 1974-ben német televíziós feldolgozása is készült),20
Prágai emigrációja idején, mikor portrét készít a cseh elnökről 21 – mint írja – „...odafestettem a képre Masaryktól
balra Jan Amos Comeniust, amint egy táblán megmutatja az érzékszerveket, a világról szerzett emberi tapasztalatok forrásait,
az emberségélmény fölismerésének kapuit, és felszólítottam Masarykot: „Ön mint államfő, a maga tekintélyével érvényt szerezhet
azoknak a nevelési módszereknek, amelyekért Comenius perelt.” Jóval később, 1953-ban Salzburgban szabadiskolát
indít „A látás iskolája” néven: „Nevelési módszeremmel – nem szavakkal, hanem gyakorlati példákkal – elértem, hogy a
fiatalok fölfedezzék saját látóérzéküket, amely a szokványos, nem az eredeti érzékszervekből kiinduló iskolai nevelés
következtében csökevényessé vált. Bárki visszaszerezheti ezt a képességét, azt ábrázolhatja, amit lát, úgy, ahogyan én tanultam
Jan Amos Comenius oktatási módszere útján, az ő Orbis pictusából. Ez még nem művészet, de manapság alig akad ember,
aki ehhez ért ...”22
Tjebbe van Tijen és Milos Vojtechovsky 1993/96 között készítették el interaktív installációjukat Orbis
Pictus Revised címen, mely nem csupán egy új mű, hanem egyfajta összegzési kísérlet is az Orbis pictus
jelentőségéről és hatásáról, érzéki, de a háttérinformációkat sem eltitkoló formában (jelenleg interneten érhető
el az eredeti műhöz készített weboldal s a mű dokumentációja).23 Mint írják: „Innovative in the Orbis Pictus is
the didactic method whereby word and image are presented in a contextual way, as Comenius explains: "Now
there is nothing in the understanding which was not before in the sense. It is a little book, as you see, of no

18
Ayers Bagley, An Invitation to Wisdom and Schooling (University of Minnesota, 2000),
http://education.umn.edu/EdPA/iconics/Orbis/Orbis_Text.htm
19 Oskar Kokoschka, Életem, Gondolat, Budapest, 1974, Első kiadása: Oskar Kokoschka, Mein Leben, München,

Bruckmann, 1971) 13. lap

20 A rajzokat és a filmből képeket ld. Oskar Kokoschka: 1886-1980 : Welt-Theater Bühnenbilder und Illustrationen, 1907-

1980 / ...von Heinz Spielmann, Hamburg [etc.] : Museum für Kunst und Gewerbe [etc.], 1986, 26-32. ill. 65-67. lapok
21 Thomas Garrigue Masaryk (Comeniussal), 1936, olaj, vászon, 97,7x131 cm, Carnegi Museum of Art, Pittsburgh – közli

pl. Heinz Spielmann, Oskar Kokoschka : Leben und Werk Köln : DuMont, 2003, 343. lap, elemzése u.o. 313-317. lap.
Kokoschka festményéből ítélve – az említett képen hangsúlyos egy nyitott száj, vörös ajkakkal, fogakkal – az ő gyerekkori
Orbis pictus példánya vagy az 1883-ban kiadott, színezett cseh, vagy az ennek nyomán 1896-ban megjelent Comenius
kiadás lehetett, melynek összes képét a 19. század izlésének megfelelően tervezték át, ugyanis a festményrészlet mintája e
kiadásokban azonosítható.
22 Kokoschka: Életem, 194. lap, 221. lap
23 Az 1996-os amszterdami, De Waag-beli kiállítás weblapja:

http://imaginarymuseum.org/OPR/OPRwaag/orbpict.html
Újabb összefoglaló az Imaginary Museum oldalain:
http://imaginarymuseum.org/OPR/OPRWAAGE.HTM#Associative%20assemblages
Milos Vojtechovsky oldalán: http://www.fcca.cz/shared/events/orbisfictus/ofmilosvojtechovsky4.html

5
great bulk, yet a brief of the whole world, and a whole language: full of Pictures, Nomenclatures, and
Descriptions of things." (…)The exhibition Orbis Pictus Revised joins this seventeenth century 'multi media'
book with today's modern technology. The exhibition has three parts: Associative assemblages A chain of
fifty small objects that are in an associative way linked to fifty of the hundred and fifty tableaus of the Orbis
Sensualium Pictus by Comenius. (…)Looking & Pointing An interactive computer installation on the basis of
the original edition of the Orbis Sensualium Pictus that shows how the way in which the world is shown in
pictures and expressed in words changes over time, from the seventeenth century till now. Also earlier books,
from the seventeenth and sixteenth century, that were a source inspiration for Comenius, are shown. Twenty
books, all original editions, coming from five different European libraries can be looked at and compared in
detail in digital form. (…)Touch screen: Choices can be made by pointing and touching of parts of the
pictures on the bottom screen (touch screen). The installation speaks three languages that can be chosen by
touching the colored circles at the bottom of the screen: Latin (blue), Dutch (green), English (red).” A
művészek – e vonatkozásban Kokoschkához hasonlóan – az érzékek felől közelítették meg és tették
élményszerűvé a kiállításlátogatók számára Comenius művét, melyet épp a történeti háttér, a gazdag és kreatív
módon használt ikonográfia erősített. (A forrásként felhasznált könyvek listája dokumentációjuk része). Azt is
mondhatnánk, az Orbis Pictus Revised szerzői a mű készítésekor szinte Comeniushoz hasonlóan jártak el,
módszerüket tekintve, s így meggyőzően tudták megmutatni az eredeti könyv – mai szóhasználattal élve –
multimediális jellegét.
Gondoljuk el, milyen feladattal kellett Comeniusnak szembesülni, mikor elhatározta, megvalósítja régi
tervét, s egy képekkel gazdagon illusztrált könyvet készít (tegyük hozzá: gyerekek számára – még ha korunkra
talán több felnőtt kerül hatása alá, mint iskolás). Rendelkezésére állt – az elhatározás mellett – korábbi, sikeres
tankönyveinek (Janua, Vestibulum) szövege. Maga is írja a bevezetőben, hogy a képek szerkezete a Janua
leírásait követi.24 Oly módon kellett eljárnia, hogy szinte csak ábrázolható szavakat tartalmazó mondatokat
szerkesszen, melyek mégis összefüggő, egyszerű, rövid szöveggé állnak össze az adott téma szerint. Az ő
kifejezéseit használva, az egyes témákat megjelenítő fejezetek így a Nomenclatura (megnevezés) a Pictura
(ábrázolás, kép) és a Descriptiones (leírás) részekből épülnek fel. Ez számokkal egészül ki: az egyes témák
(fejezetek) sorszámával (római számok), index-számokkal, mely a szövegben szereplő egyes szavak valamint a
képen szereplő, megfelelő rajzi elemek mellett egyaránt, ugyanúgy jelennek meg – valamint, tegyük hozzá, a
könyv lapszámaival. Azon kiadásokban, melyekben – a kötet végén – a címek és a szavak felsorolása is
szerepel, a könyv a címeket mind sorszám, mind lapszám szerint indexálja, a szavaknál pedig lapszám szerint
adja meg az adott szó összes előfordulásának helyét. Ez a szerkezet – az 1653-ban készült próbanyomat
tanúsága alapján – már Comenius sárospataki tartózkodása alatt összeállt. Új elemként az első kiadásban a
(latin mellett) másik, német nyelv társul hozzá – e többnyelvű változatra a bevezető végén Comenius is
ösztönzi a kiadókat. Alaphelyzetben tehát a latin nyelv tanulását az anyanyelvi szöveg párhuzamos jelenléte is
segíti, mely nyelvek mindegyike azonos módon kötődik (az index révén) a képekhez is, ahol ez lehetséges. A
szöveg megszerkesztése és a képek megkonstruálása (ha nem is megrajzolása, de legalábbis elképzelése) csak
párhuzamos folyamatként tűnik ésszerűnek. Érdemes erre gondolni, ha felmerül, ki is készítette az ábrákat?
Maga Comenius – ahogy néhányan állítják, s egyes megjegyzéseiből sejthető25 – vagy a nürnbergi mester (Pilz
az első kiadás metszőjét Paulus Creutzbergerrel azonosítja)?

24 A könyv alapvető szerkezetét a bevezetőben a szerző így írja le: „I. Pictura, sunt rerum omnium visibilium (ad quas &
invisibiles suo modo reducuntur) totius mundi Icones, idq[ue] ipso rerum Ordine, quo in Ianuâ L[inguarum] descriptae
sunt, atq[ue] plenitudine eâ, ut nihil adeò necessarium & cardinale omittatur. II. Nomenclaturae, sunt suae cuiq[ue] Picturae
superpositae Inscriptiones seu Tituli, rem totam generali suo exprimentes Vocabulo. III. Descriptiones, sunt partium
Picturae explicationes, propriis suis appellationibus ita expressae, ut cuivis Picturae membro & appellationi ejus eadem
addita Cifra, quae ad se invicem spectent, perpetuò ostendat. “
25 „Az 1651-ben kiadott kisebb munkák után 1652-ben Comenius nagy jelentőségű tankönyvsorozata látott napvilágot a

nyomdában: a Vestibulum, a Janua és az Atrium. A Vestibulum javított kiadása volt annak az 1648-ban írt és Lesznóban
megjelent tankönyvnek, amelyet Comenius a svéd iskolák számára készített. A könyv Patakon írt előszavában Comenius
megjegyzi: "... a vestibularis osztály tankönyvét képekkel akartam díszíteni, amelyek hiven fejezik ki a dolgok alakját...
Tervem azonban nem sikerült, bár már belekezdtem a megvalósításba, mert Patakon nem voltak megfelelő
mesteremberek." (Szepessy Tibor fordítása.)” Takács Béla: A sárospataki nyomda története. (Budapest, 1978) A

6
 Comenius nevéhez ismereteim szerint két képi ábrázolás köthető, amely ma létezik: Morvaország
térképe és egy várost ábrázoló illusztráció, utóbbi A világ útvesztője és a szív paradicsoma cseh nyelvű kéziratával
együtt maradt fenn (ez meglehetősen hagyományos felfogást mutat, hasonlít pl. a Limbourg-fivérek
városábrázolásához). A Didactica opera omnia címlapképén Comenius egy asztal mellett ül, előtte nyitott könyv,
földgömb, kezében toll, mögötte nyitott ajtó, melyen át egy terembe látunk, ahol inkább szószéken, mint
katedrán áll egy férfi, a hallgatóság padokon ül, míg a fal az ajtó körül tele van képekkel. A képek közül több
olyan témát ábrázol, amely az Orbis pictusban is megjelenik (művész, nyomdász, építkezés – kőműves és/vagy
ács, kertművelés) de ezek egyike sem hasonlít az Orbis képeihez (vagy viszont: a Didactica opera omnia
címlapján az 1627-1657 dátum olvasható, jelezve, hogy a mű a szerző harminc éves munkájának összegzése, a
megjelenés éve 1657 Amszterdam, az Orbis pictus első megjelenése egy évvel későbbi). Persze ez
természetesnek mondható: más a metsző, más a technika (rézmetszet, míg az Orbis kötetei – az angol
kiadásokat leszámítva – fametszetekkel illusztráltak) – egy következtetésre, mely az alábbiak szempontjából
talán nem lényegtelen, mégis alkalmas e tény. Ha nem is közömbös, milyen jelenetek veszik körül a szerzőt –
legalábbis egyik – főműve címlapján, az bizonyosnak tűnik, hogy ezen képeken belül különös ikonográfiai
jelentéseket nem érdemes keresnünk. Ez igaz az Orbis pictus köznapi életből vett jeleneteket ábrázoló képeire
is. Sem a nyomdaprés, sem a talicska, sem a szobrász vésője nem hordoz rejtett, emblematikus értelemben
megfejtendő motívummal azonosítható, „titkos” üzenetet. A képek együttese, megszerkesztettsége és
egymással való kapcsolatrendszere az, ami érdekes. Comeniust, mint az Orbis pictus képeinek szerzőjét így
egyfajta kompilátornak, egy montázs (vagy, még durvább anakronizmussal: képes „storyboard” jellegű)
összeállítás alkotójának képzeljük, aki pontosan ismerte, ki tudta keresni a mintákat, előképeket, ahol erre
szükség volt, melyek alapján, e konceptuális megfogalmazás nyomán az ügyes szakemberek – a Reisser, a
Formschneider 26 – a rajzoló, a fametsző nyomtatható, sokszorosítható képeket készített.
Fenti, talán közhelyesnek tűnő megjegyzéseink akkor válnak – remélhetőleg – érdekessé, ha
észrevesszük, hogy az Orbis pictus formailag teljesen a 16-17. században rendkívül divatos emblémakönyvek,
Alciati, Sambucus, Peacham, Boissard és társai munkáinak felépítését követi (megnevezés, kép, alatta a képhez
tartozó szöveg), míg tartalmilag, az intenció és a koncepció lényegét tekintve gyökeresen ellentétes szemlélettel
készült. Comenius művének fennmaradt két próbanyomata többek között arról tanúskodik, miként alakult ki a
mű végleges címe. Az első kinyomtatott változat címe: Vestibuli & Januae /Linguarum / LUCIDARIUM /
Hoc est: / Nomenclatura rerum / ad autopsiam deducta. A cím első felét a korrektúra-pédlányon kihúzta, s
kézzel melléírva így javította: Encyclopaediola sensualium ad ocularem demonstrationem deducta. Az első kiadás teljes,
végleges, címe pedig: ORBIS SENSUALIUM PICTUS. / Hoc est, /Omnium fundamentalium in Mundo Rerum &
in Vita Actionum / Pictura & Nomenclatura (A’ Látható Világ, az az : Minden derekassabb ez világon levoe
dolgoknak és ez életben-valo cselekedeteknek le-ábrázolása, és meg-nevezése / Charles Hoole 1659-es angol
fordítása: Visible WORLD. / OR, /A Picture and Nomenclature of all the chief Things that are in the world; and
of Mens Employments therein.) Elmarad tehát a hivatkozás korábbi tankönyveire, mint kapcsolódó forrásokra
(Vestubulum, Janua) s a javított változatban sem ezek egyfajta megvilágításáról (Lucidarium) van szó, hanem egy
kis enciklopédiáról (Encyclopaediola). Megjelennek az érzékek (sensus) s az autopsia helyett a demonstratio,
ám a végső verzióban mindebből csak a sensus marad. Úgy az Enciklopédia műfaja, mind talán a képek iránti

Rákócziak nyomdája (1650-1671). Comenius és a nyomda megalapítása.

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/muvtort/patak/html/patak1.htm

26A korabeli nyomdai munkamegosztás részleteire sem tudunk itt kitérni, annyit azonban érdemes megjegyeznünk, hogy
az ábrát fadúcra rajzoló és az azt kimetsző mester személye nem feltétlen esett egybe: idézzük itt Hans Sachs kis versét,
mely Jost Ammann Formschneider – ábrázolása alatt jelent meg a Ständebuchban:
Ich bin ein Formenschneider gut,
Als was man mir für reissen thut,
Mit der federn auff ein form bret
Das schneid ich denn mit meim geret,
Wenn mans denn druckt so sind sich scharff
Die Bildnuß, wie sie der entwarff,
Die steht, denn druckt auff dem papyr,
Künstlich denn auß zustreichen schier.

7
kivételes érdeklődésének eredete köthető Comenius herborni tanárához, Alstedhez.27 , bár észrevehetjük, s
erre épp az Orbis pictus a példa, hogy az ars memoria hagyományát közvetítő professzorok felfogásával
szemben itt a képeknek nem a felidézés, ráismerés segítésének tradícionális szerepe jut, hanem az önálló
felismerés, megismerés állapotának elérése, mint a tanulás egyetlen értelmes és hatékony módja. Az autopsia
(”i.e. propria omnium inspectatio”) kifejezés, e sajátos neologizmus Comeniusnál annyit tesz, hogy a tanulók saját
maguk szemléljék közvetlenül, a dolgokat, és a tekintélyes szerzők megállapításai elfogadásának (autòs épha)
kényszere, közvetlenséget befolyásoló hatásai nélkül – s a szemléltetésnek is ezt a szándékot kell szolgálni.
Az érzékek számára lejegyzett világ képeinek emblémaművészettől eltérő sajátosságait könnyen
megérthetjük néhány példa alapján. Az Orbis pictus legtöbb kiadásának címlapján Comenius személyes
emblémája szerepel: "Omnia sponte fluant -- absit violentia rebus." 28 a körirat, a képen természeti táj, ahol a Nap is
süt, az eső is esik, valamint a Hold és a csillagos ég is jelen van, egyidejűleg. Igen hasonló ábrázolás Wither29
emblémakönyvének 32. ábrája, ugyancsak körformájú, a felirat körülírja az ábrát, Napot is, esőt is látunk a
tájban, a fő elem ugyanakkor a szivárvány, amely miatt, s az embléma szövegéből (Post nubila Phoebus) adódóan
a jelentés egészen más: „Let none in troublous times repine; / For after Stormes, the Sun will shine.”
Egymásra következő eseményekké válnak így a képelemek, míg Comenius emblémája mellérendelő szerkezetű.
Az Orbis pictus ábrái közül talán a VII Nubes (A Fölyhők) kapcsolható leginkább ide, hiszen itt ugyancsak
együtt látunk, mellérendelő módon, olyan természeti képeket, amelyek egyidejűleg ritkán történnek meg:
ködöt, esőt és havas esőt a felhőkből, villámlást, szivárványt, melyeket, mint természeti folyamatokat a szöveg
röviden leír. A bölcs mondás, vagy a morális tanulság elmarad: az ábra és a szöveg szándéka szerint ugyanazt
jelenti és mutatja. Az emblémakészítésnél szokásos eljárás a világ különböző elemeinek vizuális kombinációja és
variációja, amely így tanulságos, revelatív, szellemes vagy titkos jelentést kölcsönöz – legalábbis a szerzői
szándék és az ezt elfogadó szokás szerint – az ábrázolásnak. Eredete minden bizonnyal az egyiptomi
hieroglifák sajátos (félre)értelmezésére nyúlik vissza, talán elég említenünk Horapollo (1505-ös az első kiadás,
Aldus Manutius) illetve Piero Valeriano Hieroglyphicaját (1556, Basel), mely a képi jeleket sajátos, koncentrált
fogalomírásnak tekintette. Ennek hatására azután nem csak a hieroglifa-megfejtési kísérletek szaporodtak,
hanem a vizuális elemekből fogalmi jelentés felé törekvő ábrázolás divatja is terjedt. Alciati Emblemata című
munkája az egyik leghíresebb és legnagyobb hatású mű, melyet a 16. század második felétől nagyszámú
emblémagyűjtemény követ. Cesare Ripa Iconologiája (1593)30 e sajátos allegória-szótár, a barokk művészek
ikonográfiai kézikönyve e törekvések betetőzése, jelképes leírásaival és ábrázolásaival: amit benne találunk
„csupa olyan kép, amely valami mást jelent, mint amit a szemünkkel látunk” 31
Comenius képeivel épp ennek az ellenkezőjét kívánta elérni, ezért tanulságos megnéznünk azokat az
ábrákat az Orbis pictusból, melyeknél támaszkodott erre az ikonológiai-allegórikus hagyományra – illetve
megfigyelni, hogyan tér el ettől. A „négy őselem” ábrázolását mindjárt a könyv elején találjuk: Ignis (A tűz,
IV.), Aer (A levegő, V.), Aqua (A víz, VI.) s végül Terra (A Föld, VIII) – már az is meglepő, hogy
egymásutániságukat megszakítja a VI. kép (Nubes, A fölyhők). Egyértelműen természeti jelenségek,
folyamatok állnak előttünk, a megszemélyesítés, allegorizálás egyetlen apró jeleként csupán a forgószél
csúcsán, felhőkbe rajzolt, puttószerű arcot találjuk, mely ábrázolni hivatott, hogy „a szél erősen fúj” –
ellentétben a szellővel – , tehát még ez a részlet is inkább nyelvjáték. A tűz első, a próbanyomaton lévő

27 Dömötör Ákos, Comenius szellemi környezete. A realista pedagógia csírái és összefüggései. Új Holnap, 1998. március.
http://www.uni-miskolc.hu/city/Olvaso/ujholnap/98marcius/domotor.html
Johann Heinrich Alsted (1588-1638) az erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor meghívására érkezett 1629-ben a gyulafehérvári
főiskolára, s haláláig ott tanított. Herborni kollégái, Johann Ludwig Piscator ( - 1647) és Johann Heinrich Bisterfeld
(1605-1655) társaságában.
28 “Let all flow spontaneously, but violence be removed”

Az emblémát többen is elemezték, ld. pl. Andreas Fritsch: Alles fließe von selbst, Gewalt sei ferne den Dingen. Das
Emblem des Johann Amos Comenius. Ausgewählte Texte aus dem Band „Comenius und der Weltfriede“, Berlin 2005.
http://www.deutsche-comenius-gesellschaft.de/literatur_17.html
29 George Wither: A collection of Emblemes, Ancient and Moderne, Quickened witheh metricall illustrations, both Morall and divine:

And Disposed into lotteries, that instruction, and good counsell, may bee furthered by an honest and pleasant recreation. (London, 1635)
30 A magyar kiadás, melyet használtam: Cesare Ripa: Iconologia. Balassi Kiadó - Magyar Képzőművészeti Főiskola,

Budapest, 1997.
31 Ripa bevezetője – Sajó Tamás fordítása.

8
ábrázolása még kötődik az embléma-formához: egy tájban álló gyertya, két (test nélkül ábrázolt) kéz mutatja
ezt, ám a végső változatban a gyertya egy asztalra kerül, a kezek pedig elmaradnak. A hét szabad művészetből a
Trivium helyett a XCIX. képen (Artes Sermones – A szóllásnak Mesterségi) a Grammatica és a Rhetorica a
Poesis és a Musica társaságában látható, - a Dialectica a könyvben egyáltalán nem szerepel (a szó sem). A
Quadriviumból a Musicával már találkoztunk, ábrázolását kiegészíti a könyv következő, hangszereket mutató
képe (C. Instrumenta Música), a Geometria a CII. kép (Földmérés), az Arithmetica kimarad, az Astronomia a
Sphaera Coelestis (CIII Az Égi Golyóbis) leírásánál szerepel, ábrázolás nélkül. Megtaláljuk viszont a
Philosophia (CI – A Világi Bölcseség), az Ethica (CIX Az Erköltsökrül Tanéto Tudomány) képét, mely utóbbi
az erények ábrázolását vezeti be. A CXI – CXVII képek sorrendben Prudentia, Sedulitas, Temperantia,
Fortitudo, Patientia, Humanitas, Iustitia, Liberalitas. A négy „sarkalatos erény” (Prudentia, Temperantia,
Fortitudo, Iustitia,) mellett megjelenik a Szorgalmatosság, Békességes Tűrés (Szenvedés), Emberség,
Adakozás. Ha megnézzük az ábrákat, talán a Fortitudó kivételével, mindegyik mellékjelenetekkel egészül ki, s a
főalak megszokott attributumai is több helyen módosulnak. Öt képnél Comenius a Hét főbűn ábrázolásaival
árnyalja a főtéma jelentését: a Patientia hátterében megjelenik a harag, a Liberalitas mellett a fösvénység, a a
Humanitas jelentését az irigység egészíti ki, a Sedulitas mögött – ha a képből annyira nem is következik, a
szöveg megerősíti – látható a kevélység, jóra való restség, míg a Temperantia környezetében egyszerre jelenik meg
a mértéktelen, „zabolátlan” torkosság és a bujaság ábrázolása, jól azonosítható előképek összeszerkesztése
nyomán. A Mértékletesség – antikvitásig visszavezethető – ábrázolási változatainak részletezésére itt talán
nincs szükség, jegyezzünk meg annyit, hogy Ripa ötféle javaslattal él32 melyek között a leggyakoribb
ikonográfiailag azonosítható verzió, ahol egy edényből vagy kancsóból egy másik edénybe vagy serlegbe tölt át
folyadékot, nem szerepel. Comenius könyvében ezt látjuk, valamint az alak (első kiadásnál a jobb) karján az
elmaradhatatlan zablát, vagy kötőféket (ami azután az átmetszések során gyakori tükörképes nyomatokon a bal
karra kerülhet). A szöveg, éppúgy mint a háttérjelent képe egy ismert ikonográfiai típus, az asztalnál ülő,
mértéktelenül mulatozó társaság képe Zsámboky emblémáskönyvének második kiadásában szerepel, innen
veszi át pl. Withney, 33 de ismert számos jóval korábbi formája is, melyre a jelenet visszavezethető (Bosch
asztala a hét főbűn ábrázolásával, illetve egy – korabeli másolatban fennmaradt – táblaképe34 – ahol a
mulatozók egy olyan könyvet lapoznak az asztalnál, melybe szöveg helyett élelmiszerek képét festette a
művész.) Ludus, luxus, luctus Zsámboky emblémájának felirata, s Comenius szövege sem hagy kétséget, hogy a
„részegségből származik, veszen eredetét a fajtalanság, ebből a buja élet” (a Paráznaság megszemélyesítve: Luxuria, vagy
Lussuria, Ripanál). Bár itt, e képnél egyértelműen azonosítható előzményekre leltünk, mégis szembetűnő, hogy
Temperantia hátterében nem allegórikus, inkább életképszerű jelenetet látunk, s a szöveg pedig (vers,
epigramma vagy concetto helyett) ezen illusztráció leírása, mely így, az ellenpont révén segíti a Mértékletesség
fogalmának megértését. Ha ezt a képalkotó eljárást pontosabban szeretnénk érteni, nézzük meg, milyen
hagyományos és új elemek együtteséből szerkesztette össze a szerző Prudentia ábrázolását. Ripa (egyik) leírása:
„Nő, Janushoz hasonlóan két arccal, amint egy tükörben szemléli magát. Karjára kígyó teheredik. Két arca azt jelenti, hogy az
okosság, amely minden dolog igaz és biztos ismeretében áll, s amely meghatározza, mit kell tennünk, az elmúlt és eljövendő
dolgok együttes mérlegeléséből származik.”35 Az Orbis pictus képén Prudentia egyik kezében a tükröt, a másikban a
kígyós bot helyett távcsövet látunk (telescopio – latinul, illetve németül, angolul magyarul: perspektíva a neve
akkor), a kígyó a földön tekereg, a háttérben pedig az Alkalom (Occasio) repül (aki Ripánál meztelen nőalak,

32 Ripa, ik. 565-568 lap „Bíborba öltözött nő. Jobbjában pálmaágat, baljában kötőféket tartson.” „Nő. aki jobbjában
pálmaágat tart, baljában pedig kötőféket. Mellette bikával összeölelkező oroszlán legyen.” „Nő, jobbjában kötőfékkel s
baljában óramutatóval. Mellette elefánt álljon.” „Ezüst köpenybe és arany mellénybe öltözött szép ifju lány. Fejdíszén
teknőst viseljen.” „Szép külsejű nő, hosszú szőke hajjal. Jobbjában fogót s abban megtüzesített vasat tartson, baljában
pedig vizesedényt, amelybe az izzó vasat bemártván, mérsékli annak hevét.”
33 Ludus, luxus, luctus – 196. kép, Joannes Sambucus, Emblemata et aliquot nummis antiqui operis, cum emendatione et

auctario copioso ipsius autoris, Antwerp, Christopher Plantin, 1569.

Zsámboky János (1531, Nagyszombat - 1584 Bécs), orvos, költő, történetíró, műgyüjtő. Emblémakönyve először 1564-
ben jelent meg 167 verssel és képpel, valamint éremmetszerekkel, a következő kiadás már 224 emblémát tartalmazott.
Geffrey Whitney, A choice of emblemes, and other devises, for the moste parte gathered out of sundrie writers, englished
and moralized and divers newly devised. Leyden, Officina Raphelengiana, 1586, 17. lap
34 Budapest, Szépművészeti Múzeum, kiállítva, reprodukálva: Vision, katalógus, 25.k 62.l
35 Ripa Prudenzia p.494

9
homlokába hulló hajjal, amely tarkóját fedetlenül hagyja, s egy keréken áll, szárnyas lábakkal). Comenius
szövege szerint Prudentia „Visszateként, mint egy tükörbe, az elmúlt dolgokra; előre-is teként, mint egy perspectívum által,
a jövendőkre” (She looks backward, as into a lookingglass, to things past, and seeth before her, as with
Perspective-glass, things to come...) ... Az alkalmatosságra (az, melly elől (a’ homlokán) üstökös, hátul penig kopasz, e
felett (ezenkívül) szárnyas lévén, könnyen el-szalad) reá vigyáz, és azt meg-fogja (kapja). " (She watches Opportunity
(which, having a forelock but being bald at the back of its head and being winged, escapes easily) and seizes
it.") Említsük itt meg, hogy a 17. század vége táján készült, új metszeten, így a későbbi kiadásokban Occasio
inkább a szakállas Kronoszra emlékeztet…
A távcső mint motívum előfordul Comenius másik, korábbi, már többször emlegetett művében36 is.
Mikor a vándor a történettudósok között jár, azt veszi észre, hogy „... sokan álldogáltak, s valamiféle görbe, csavaros
kürtökkel bajlódtak; e kürt egyik végét szemükbe dugták, a másikat meg vállukon át a hátuk mögé helyezték. Amikor
megkérdeztem, mi ez, a tolmács felvilágosított, hogy messzelátó, amellyel visszafelé lehet nézni.” Kiderül persze, hogy
mindegyikük mást lát a távcsövén. E mű egyébként tele van optikai hasonlatokkal. Vándorútja elején a főhős
vezetőjétől egy szemüveget kap, amelyen át nézi a világot – ezzel természetesen mindent máshogy érzékel: a
távolit közelinek, a kicsit nagynak, a nagyot kicsinek, stb. – de idézzük az eredeti szöveget: „...megértettem, hogy
nem helytelenül nevezi magát Bódulatnak, aki ilyen szemüveget tud készíteni és az emberek tekintete elé illeszteni. Ezt a
szemüveget, ahogy később megtudtam, a látszat üvegéből csiszolták; a keret pedig, amelybe foglaltatott, a szokásnak nevezett
szaruból készült.” (IV. fejezet, p.19.) „…I realized that it was not without good reason that he was called
Delusion, since he could not make and impose such glasses upon mankind. As I learned later, the lenses were
ground from the glass of Assumption, and were set in horn-rims called Habit.” Felhasználva a képes beszédet,
mondhatnánk, e szokással keretezett, látszat üvegéből csiszolt szemüveget kívánja levetni és levettetni
Comenius az Orbis pictus segítségével, melyet úgy szerkeszt össze, hogy ugyanazon perspektíván – a
telescopium mindkét említett előfordulásakor időbeli, nem térbeli eszköz – át tekinti a múlt tényeit s a jövendő
alkalmas megragadását.
A szerző közreadott műve sorsára teljesen soha sincs, s egy idő után már nem is lehet befolyással. Az
Orbis pictus képeit nem csak többször újrametszették, de alkalmasint újra is tervezték, s legalább kétszer, a 17.
század végén és az 1883-as, színes, cseh kiadás alkalmával az összes képet teljesen újra komponálták, részben
figyelemmel az eredeti ábrákra, részben attól alapvetően eltérő módon. Átmetszésekre nem csak
koncepcionális, de technikai okokból is szükség van időnként: a fadúcok egy bizonyos példányszám után
tönkremennek, illetve nem valószínű, hogy bármely nyomda – jelen esetben a nürnbergi Endter – kölcsönzi
azokat konkurens kiadóknak (melyek így kénytelenek újra metszetni a képeket). Egyszerű másolás során is
jelentősen módosulhat az eredeti képek karaktere. Az egy évvel az első kiadást követő, londoni, angol – latin
nyelvű Orbist rézmetszetek illusztrálják, ami anyagából adódóan eltérő karakterű nyomtatást eredményez, bár
készítője láthatóan igyekezett az eredeti fametszet sajátos vonalrendszerét is átmenteni. Keveset tudunk a
metszetek készítőiről. Aki talán a legtöbb, fennmaradt könypéldányt látta, Kurt Pilz az első kiadás metszeteit
Paulus Creutzbergernek tulajdonítja (a próbanyomat metszőjének kilétéről sejtelmünk sincs). Nem túl sok
helyen lelhető fel a metsző vagy a rajzoló szignója, esetleg neve, ezeket Pilz sorra feljegyezte, vagyis tőle
tudjuk, mely lapokon milyen monogramok találhatók, hol szerepel metszőkés, rajztoll a szignó mellett, mikor
s(culpit) mikor f(ecit) a kiegészítő betű. Ahol tudta, azonosította a személyeket, illetve javaslatot tett erre, így az
1666-os nürnbergi kiadásban először megjelenő, új Invitatio képen látható „I. Spörl. Sc.” minden bizonnyal a
nürnbergi Jobst II. Spörl (1583 – 1665), utánanézett az adott mester egyéb munkáinak is, de úgy tűnik, nem
törekedett feltétlenül a rajzolók és metszők kilétének tisztázására (egyébként teljes joggal, minthogy
bibliográfiát készített, nem illusztráció történetet). Kétszer találunk (a 17-18. századi kiadásokra gondolva
most) teljes névvel ellátott metszetet az Orbis kiadásaiban, mindkét esetben csupán egyetlen lapon: „Abraham
von Wert f” szerepel az újrakomponált XCIII Typographia képen, míg az 1685-ös lőcsei kiadású kötetben,
mely még az 1658-as kiadást követi,37 a LXXVIII Pictura kép alatt „Sculpsit Jonas Bubenkius Leutschovia

36
(A világ útvesztője és a szív paradicsoma, XI. fejezet p. 76) illetve (IV. fejezet, p.19.) – a második idézet
ford. (eng:http://www.oldlandmarks.com/labindex.htm)
37
A kiadás száma Pilznél 42. (42. latin, 31. német, 4. magyar, 1. Zipser – vagyis szepességi, szlovák nyelvű). Ennek a
kiadásnak a (fotolitográfiai) reprint változata megjelent 1958-ban (Pilz: 241.) Megjegyzendő, hogy e kiadás IV. képének
(Ignis), a jobb sarkába a metsző, Bubenka átmásolt egy szignót, melyet Pilz Paulus Creutzbergerével azonosít. A könyv

10
.16.79.” olvasható. A mesterek személye más-más okból ugyan, de egyaránt érdekes most számunkra: Bubenka
Jónás evangelikus lelkész (személyét már a múlt században azonosították) valódi lelkes amatőr. Metszeteit
nézve néhol szinte érezhető a küzdelme a feladattal, mely képességei határait teszi próbára (pl. nézzük meg a
fül, az orr vagy az agyvelő rajzát a XLI. ábrán). De talán épp ezért, a képsorozat naív, mintakövető bája miatt
akár kedvesebb is lehetett a gyerekek számára, akiket (a bevezetőt – esetleg – elolvasó szülők révén) egyébként
Comenius ösztönöz arra, hogy ha kedvük van, rajzolgassák, másoják le a képeket. Tehát a szerzői szándék
nem csak a képnézegetést, a képcsinálást is célozza. Bubenka illusztrációi az eredetihez képest legtöbbször
tükörfordítottak, vagyis az alapul vett kiadás ábráit rajzolta át gondosan a dúcra (melyből egyéb apró
változások is következnek), majd kimetszette.
Abraham von Wert (Abraham van Waerdt, Abraham von Werdt, vagy Weerdt, illetve Weert – a név
számos eltérő írásmódja, s az A.V.W. illetve A.W – esetleg W.A monogramok kötődnek a művészhez) esete
egészen más: egy képet szinte biztosan (XCIII Typographia), két másikat jó eséllyel mint alkotónak, neki
tulajdonítanak az Orbis pictus újraformált képsorozatából 38, s ezen túl talán még nagy számban többet is,
egyelőre értékelhető bizonyítékok nélkül. (A másik két kép az Orbis pictusban, ahol a AW illetve WA
monogram szerepel, a metszőkés jelével, a CI Philosophiá és a CII Geometria.) Az a metsző, aki az új
képsorozatot készítette, igen invenciózusan és szabadon nyúlt a képekhez. Mivel a metszetek mérete is más,
mint a megelőző kiadások képeié (alacsonyabbak és szélesebbek az ábrák), a másolás szóba se jöhetett, vagyis
új rajzok készültek, amelyek megtartva az eredeti tematikát és a képelemeket, a legtöbb esetben sokkal
kvalitásosabbak, rengeteg apró részlettel gazdagítják (lehet: néhol talán fölöslegesen) a korábbi ábrákat. Mintha
az első kiadásnál kizárólag a didaktikai cél lett volna a vezérelv: ami látható, az a szövegben is olvasható legyen,
illetve amely szavak szerepelnek, azok képi megfelelőjét láthassuk is. Itt rengeteg olyan új elem kerül a képekre,
melyet a szöveg nem, pusztán a képi kompozíció indokolhat. Ha megnézzük például a LXXVII (Horlorgia)
képet, mely az órák fajtáit mutatja be, az új metszeten a jelenet bekerül egy szobába, a homokóra és a
kompassz mintás drapériával lefedett asztalon áll, a szoba ablaka nyitva, így látunk a napórára, az ablaknál
összecsomózott függöny, mellette a falióra, melyet épp egy egy emberalak húz fel (állít be?). A képek jó részén,
ahol csak lehetséges volt, hasonló átalakításokkal találkozunk: leginkább a terek viszonya (külső – belső) alakul
át, egy-egy függöny, drapéria kerül a képre, míg az egyes tárgyak, növények, állatok képei pontosabbak, nem is
szólva az emberalakokról, ahol különösen a mozdulatok ábrázolása vall komoly rutinra. Nem állítható persze,
hogy mindegyik metszet ugyanazon személy munkája (sőt, néhány esetben inkább kizárható), de az új ábrák
nagy részére igaz, hogy értő, az eredeti kompozíciót tiszteletben tartó, javító szándékú átdolgozásokról
beszélhetünk. Ha megnézzük ezen új ábrák későbbi másolatait, rögtön szembetűnővé válik a metszői kvalitás.
Pilz könyvében a 72. nürnbergi kiadásnál ismerteti, amit a feltételezett alkotó, Abraham von Werth
(1656 Augsburg – 1703 Fürth, Nürnberg mellett)39 személyéről tudunk (vagy inkább nem tudunk). Megjegyzi,
egy 1707-es (63.) kiadás alapján, hogy az új metszetek már akkor készen voltak, sőt feltételezi, hogy a 17.
század végén készülhettek, de mivel ebből az időszakból eredeti könyvpéldányokat nem látott, biztonsággal

számozása egyébként a CIX. laptól el lett tévesztve: ugyan a CVIII szám kétszer szerepel, mégis a CX Prudentia a CXI
számot kapja (CX nincs a kötetben) s így ettől a laptól a szokásos számozáshoz képest minden ábra egy számot csúszik.)
A metsző szemlyével kapcsolatosan ld. még Pliz 323. lap
38
Az itt következő rész szébséghibája, hogy a szóban forgó képeket csak egy – a keletkezés feltehető idejéhez képest –
igen késői, 1769-es kiadás alapján tudom megítélni, s azt is csupán internetes közlés nyomán, köszönve ez úton is a
Pictura Paedagogica Online (PPO) projektnek, hogy a birtokukban lévő 1769-es nürnbergi kiadású Orbis pictus teljes
képanyagát 2000-ben közzétették, s az ma is elérhető. A képek nagy részének szerzőjében a publikálók is Abraham van
Weerdtet sejtik, közelebbről meg nem adott források alapján. (Kooperationsprojekt von der Bibliothek für
Bildungsgeschichtliche Forschung (BBF) des Deutschen Instituts für Internationale Pädagogische Forschung (DIPF) und
dem Institut für Angewandte Erziehungswissenschaft und Allgemeine Didaktik der Universität Hildesheim –
http://www.bbf.dipf.de/virtuellesbildarchiv/index.html)
39 Pilz, 168-169. lap. A tanulmányt, mely alapján e lehetőséget fölveti, nem láttam. Megjegyzendő, hogy teljes

bizonyossággal Pilz sem állítja, hogy a metsző az augsburgi születésű Abraham von Werth lenne, s nem a kb. 1630-80
között feltehetőleg Nürnbergben működött Abraham von Werdt, de – mint a név általa használt írásmódjából kitűnik, hajlik
rá. Vö. 178. és 190. lapok

11
nem állíthatja.40 Közli azt is, ami korábban a metszőről a Thieme–Becker lexikon nyomán tudott volt, ahol –
Nagler alapján – az áll, hogy 1630 – 1680 között működhetett Nürnbergben. Egy nyomda belsejét ábrázolja
nevezetes, szép és gyakran publikált metszete, melynek több változata ismeretes, van köztük színezett is, a
legjobb reprodukció alapján, amit láttam41 jobbra lent olvashatjuk a készítő teljes nevét (Abraham von Werdt),
s kétszer is szerepel még a monogramja: a bal sarokban, valamint fenn, középen, két puttó tartotta pajzsban.
Jobb szélen a fali díszen (a díszkút medencéje fölött) az 1676-os dátum olvasható, mint a készítés ideje.
Egyértelmű, hogy ennek a képnek van köze az Orbis pictus újraalkotott XCIII Typographia képéhez: hasonló
kompozíció (bár kevesebb díszítő elemmel, mivel a metszet is jóval kisebb), ugyanott szerepel mindkét képen
a név, s kb. azon a helyen, ahol a nagyobb metszeten a dátumot találjuk, itt egy homokórát vehetünk észre. De
a név írásmódja eltér, míg a nagy metszeten Abraham von Werdt, az Orbis képén Abraham von Wert , d
nélkül, s egyik sem Werth. Kevéssé valószínű, hogy valaki a saját nevét kétféleképp írja, hacsak valamely
különös oka nincs rá. Ami még nem zárja ki, hogy ugyanaz a személy legyen a metszője mindkét képnek, de
egyéb verziókat sem, s jelenleg az sem eldönthető, melyik lap a korábbi? Ha a nagyméretű, nyomdabelsőt
ábrázoló metszetet Werthnek tulajdonítjuk, elfogadva az 1676-os dátumot, meg kell állapítanunk, hogy
kivételesen szép munka egy húsz éves fiatalembertől. A bizonytalanságot fokozandó tegyük hozzá: A nagy
metszeten a nyomda hátsó falán egy nyitott ablakot ábrázol a szerző. Az ablakon kinézve egy torony képe
látszik, mely kétségkívül jobban emlékeztet as augsburgi városház melletti Perlach-toronyra, mint a nürnbergi
tornyokra.
Johannes Bilstein az Orbis pictus legcsodálatbaejtőbb lapjának (erstaunlichste) 42 nevezi azt, amelyen a
lélek ábrázolása és leírása található (XLII. Anima Hominis) s megállapítja, hogy itt Comenius a lehetőségei
határaihoz érkezett: ha a könyv a látható világról szól, mit kezdjünk a lélekkel? Bilstein leírása szerint a
vásznon látható, határozott pontokból, emberalak formájában kirajzolódó kép mintegy a kísértet és szellem
keveréke („eine Mischung aus Gespenst und Geist”), egy sajátos kompromisszumkép a látható és láthatatlan között:
diszkrét pontok, amelyek mégis emberalakot öltenek. A tanulmány részletesen elemzi – a képhez tartozó
szöveg ismertetése után – a lélekfelfogás változásait, történeti hátterét, előzményeit, különös tekintettel a
lélekformálás pedagógiai lehetőségeire. Egyetértve azzal, hogy az Anima Hominis az Orbis pictus talán
legkülönösebb képe, vizsgáljuk meg a kép elemeit, először is a leplet (mely kétségkívül a kísértetfigurák
alapvető kelléke lesz majd a későbbi századokban). Ezt a – mintegy a semmiből lebocsátott, a fametszet
sarkaihoz „függesztett”, s onnan szabadon lengő – vásznat megtaláljuk az Orbis pictus két, megelőző
metszetén is: a XXXVIII Caput et manus (Fej és kezek) valamint a XLI Sensus externi et interni (Külső és
belső érzékenségek)vagyis a – cím szerinti – sensus bemutatásánál. Utóbbi az öt érzék sajátosan megoldott
ábrázolása, a szemet, fület, orrot, nyelvet és kezet látjuk a látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás jeleként,
középen pedig egy fejet, nyitott koponyával, mely így láthatóvá teszi az agyvelőt (ez utóbbi motívum sajátos
módon elmarad a 18. század végétől, több kiadásban). Az öt érzék népszerű téma a festészetben, grafikában,
úgy a megszemélyesítést, mind a csendélet formát választó, allegórikus megformálása ismeretes, amit tudva
még szembetűnőbb képünk szokatlansága. Bár a Descartes előtti időkből is találhatunk olyan ábrázolásokat,
mely az agy és az érzékszervek kapcsolatának bemutatását célozza (pl. az anima sensitiva képe Gregor Reisch
Margarita philosophica című, Freiburgban 1503-ban kiadott korai, lexikonszerű művében)43, itt nem egészen erről
van szó. Az agy ábrája Comenius könyvében a „belső” érzékek: a sensus communis, a phantasia és a memoria
demonstárciója. A sensus communist fordíthatjuk lényegében józan észnek („közönséges értelem” a fordítása a

40
Sajnos én sem láttam ebből az időszakból egyetlen nürnbergi kiadást eredetiben, s az internetre került képek köztött
sem volt olyan, ami ebből az időszakból származna. 1669-ig Nürnbergben 14 kiadást ért meg az Orbis pictus, majd 5 éves
szünet után 1674-ben jelenik meg újra (25. kiadás), s 1703-ig még tízszer – nyilvánvalóan ez az időszak lenne érdekes
ahhoz, hogy megállapítsuk, melyik kiadásban találhatók meg először az új képek. Találkoztam olyan állítással is, mely –
külön indoklás nélkül – 1666-ra teszi Werdt metszeteinek keletkezési idejét, tény azonban, hogy az 1669-es nürnbergi
német-latin-magyar nyelvű Orbis kiadás még az eredeti metszetsorozattal jelenik meg.
41 Georg Hirth ed., Kulturgesichtliches Bilderbuch aus drei Jahrhunderten (Leipzig and München: Hirth, 1881-1890) Vol.

V., p. 450., No. 2667.

42 Johannes Bilstein, Seelen formen. in: Seele. Konstruktionen des Innerlichen in der Kunst. Hrsg. Johannes Bilstein u.

Matthias Winzen. Staatliche Kunsthalle Baden-Baden – Verlag für moderne Kunst Nürnberg, 2004. pp 112-121
43 Közli pl. Gross: Agy, látás, emlékezet 1.7. ábra

12
korabeli Orbis kiadásokban), mely összegyűjti a „külső” érzékekből származó üzeneteket, s így alapot ad a
Phantasia (németül Einbildungskraft, magyarul „elmélkedő erő, belső nézés, ember elméjében forgó kép”) működéséhez.
Ha ikonográfiai előképeket keresünk, hasonló kompozíciókat legalábbis, ahol a három kép egyes
elemeit megtaláljuk, első ötletként a Vera Icon, Veronika kendője juthat eszünkbe, a formai hasonlóság miatt,
mivel ott is szerepel a vásznon (kendő), rajta egy kép, de ez mégsem tűnik meggyőzőnek. Hasonlóképp
találhatunk táblaképeket, ahol egy adott bibliai történetet, például Krisztus szenvedéstörténetét oly módon
jelenítenek meg, hogy a szereplő tárgyak, motívumok, személyek mintegy képírásszerű, jelszerű felsorolása
képezi a hátteret, homogén alapon (ilyen Goossen van der Weyden 1507-es triptichonjának középső táblája) –
de mindig csak háttérmotívumként. Az emblémák között szép számmal láthatunk olyat, mikor egy-egy kéz,
fül, szem, fej (sőt: nyelv, vagy szem a tenyéren) önmagában, kontextusmentesen megjelenik a tájban, de itt
meg épp a vászon motívum hiányzik. Könyvcímlapokon alkalmasint előfordul egy-egy drapéria, amire viszont
szöveg írodik, nem kép (s most a németalföldi festészet képtakaró/képvédő függönyeiről ne is beszéljünk.)
A Didactica magnában olvashatjuk:44 „Aristoteles a lelket letörölt táblához hasonlította, amelyre nem írtak, de
megvan a lehetősége, hogy mindent ráírjanak. Ahogy tehát az üres táblára a mesterségben járatos író azt tudja ráírni, a festő azt
tudja ráfesteni, amit akar, hasonlóképpen az emberi értelemben is mindent felvázolhat az, aki jól ismeri a tanítás technikáját.
(...) Abban azonban különbözik a kettő, hogy a táblára csak addig lehet vonalat húzni, amíg a széle megengedi, ezzel szemben
az értelembe határtalanul lehet állandóan írni és bevésni, mivel – ahogy már előbb utaltam rá – végtelen.” Az üres lap vagy a
letörtölt tábla45 (Baconnál is, de Locke műveiben méginkább) előforduló motívuma az emblémaművészetben
vagy mint a tájba állított üres (keretre feszített, festőállványra helyezett) vászon jelenik meg, vagy a „nulla dies
sine linea” kellékeként, egy üres felület, melyre „éppen” vonalat húznak (Victor I. Stoichita könyvében
találhatunk néhány példát, ugyanott Bellori allegóriája,46 az Idea, melyhez Velazquez Szibilla a tabula rasaval
címen híressé vált festményét kapcsolhatnánk, ha vállalkoznánk itt részletes elemzésre.) Talán nem tévedünk,
ha azt állítjuk (a Didactica magna fenti sorait szó szerint értve), Comeniusnak az üres vászonra az említett
képeken azért volt szüksége, hogy „azt tudja ráfesteni, amit akar” – ilyen értelemben az Orbis pictus XXXVIII
Caput et manus és a XLI Sensus externi et interni képei inkább maguk válnak előképekké, mint hogy hozzájuk
kellene előzményeket keresni: ezek az iskolai oktatásban a legutóbbi időkig ismeretes, falra akasztható
demonstrációs tablók valódi ősképei.
Az Anima Hominis esetében azonban más a helyzet. A három hasonlóan megoldott ábrázolás közül az
első kettőnél – ha próbáljuk leírni– mintha a képelemek a vászon előtt lennének, az Anima Hominisnál pedig
rajta. De nem mint varrott, vagy festett ábrázolás, sem mint vetett árnyék, inkább mint egyfajta projekció, vetítés
az üres vászonra. A laterna magica megjelenése az épp arra az időszakra esett, mikor a könyv készült, azonban
valószínűleg túl merész ötlet lenne az ábrázolást ehhez kapcsolni. Nem néztem utána, hogy a protestáns
Comenius mennyiben tanulmányozhatta a vonatkozó jezsuita szerzők (pl. Kircher) munkáit. Azonban a vetítés
már jóval a laterna magica megjelenése előtt ismeretes, kezdeteinél nem csupán az árnyékszínházakat, hanem a
camera obscurával folytatott – a csillagászati alkalmazástól eltérő – kísérleteket is számításba kell venni,
legalábbis Giovanni Battista della Porta óta, mint azt Siegfried Zielinski kimutatta.47 Comenius optikai témák
iránti érdeklődését láttuk korábban, ismeretes, hogy kapcsolatban állt Mersenne körével, illetve vele
személyesen (ő javasolta pl. Richelieunek Comenius meghívását a francia oktatás megreformálása érdekében).
Mersenne, valamint fiatalon elhunyt rendtársa és tanítványa, Niceron könyveiben48 az illusztrációk jó részénél
az egyes lapokon többször is megtaláljuk a lehetséges mintát Comenius itt elemzett ábráihoz: általában
geometriai összefüggések jelennek meg e feltekeredő papírlapot vagy vásznat mutató keretfelületekben. Több

44 Didactica magna, V. fejezet, p.57

45 ld. erről Wagner, Monika: Die 'tabula rasa' als Denk-Bild : zur Vorgeschichte bildloser Bilder In: Bilder-Denken :
Bildlichkeit und Argumentation. München, Fink Verlag 2004 Barbara Naumann [Hrsg.]
46 Victor I. Stoichita: A Short History of the Shadow. Reaktion Books, London, 1997, 93. ill 97. lap. A könyv 60. ábrája

az Anima Hominis reprodukciója, melyet a szerző az árnyék-lélek felfogáshoz kapcsol (a képfeliratban közölt dátum
nyilvánvaló elírás).
47 Zielinski, Show and Hide. Projection As a Media Strategy Located between Proof of Truth and Illusioning , p. 87. in:

Variantology 1. Verlag der Buchhandlung Walther König, Köln 2005

48 Niceron, Jean-Francois: La Perspective Curieuse, 1638, Paris, Niceron, Jean-Francois: Thaumaturgus Opticus, 1646,

Paris, Mersenne: L’Optique et la Catoptrique, 1651 Illetve a La Perspective Curieuse és a L’Optique et la Catoptrique
1652 kiadása egy kötetben.

13
lapon is észrevehetjük, hogy egy adott alakzat, terület képét hasonlóan oldja meg a metsző, mint Comeniusnál
látjuk az Anima Hominist: sűrű, fekete pontok jelölik az adott területet (pl. 68., 69. ábra). S a 28. ábrán, mely a
camera obscura működését szemlélteti, találjuk a vetítés képét: a termen kívül ábrázolt gúla képe egy falban
lévő kis nyíláson át, fordított állásban vetül a sötét szobában a falra függesztett vetítővászonra.49
Az Anima Hominis mint projekció a Phantasia (Képzelőerő) terméke – de igaz ez mindegyik ábrára,
melyet az Orbis pictus közöl. A Phantasia jelentése, működése azonban inkább egy fordított camera
obscurához hasonló, s nem fantáziálás, mint ma képzeljük, talán a phantasmagoria mintájára. Arra képes, hogy
az érzékek és a józan ész által szolgáltatott adatok alapján megalkossa és képként – mintegy visszavetítve – újra
érzékelhetővé tegye a világot. Legalábbis az eredeti Orbis pictus képeit szemlélve erre a következtetésre
juthatunk. Az Anima Hominis ábrázolás későbbi változatainak vizsgálata révén pedig vázlatosan
végigkövethetjük, miként változik a korszellem s vele az Orbis pictus. Az 1659-es angol kiadás – a metszési
technika különbözősége ellenére – még megtartja a pontokból álló emberalakzat eredeti formáját, az 1672-es
azonban, megerősítve a kontúrvonalakat, mintegy körülrajzolja a figurát (ezzel a vetítés-illúzió mint
értelmezési lehetőség megszűnik, a kép a másik két, rokon ábrázolás jellegéhez közelít). Azon képek közül,
melyek az Orbis pictus új, 17. század utolsó harmadában készített képsorozatához tartoznak, ezt az ábrázolást
sajnos nem láttam, azonban az 1746-os nürnbergi kiadás számára a szerkesztő Conrad Schönleben 50 ezt a
képet (vele a szöveget) jelentősen átdolgozza. Mind a vászon, mind az eidolon (árnyalak) eltűnik, egy
szobarészlet áll előttünk, melynek két kis ablaka van, berendezése egyetlen nagy, kerek asztal, rajta egy téglalap
formájú fehér felület (papírlap?) melyen az I. I.II. I.II.III. számok (így), utalva nyilván a szövegben található
tagolásra. Az asztal mögötti falon pedig egy nyitott (a asztallapra irányuló) szemet látunk. A 18. század végi,
19. századi rövidített, átdolgozott kiadásokból ez a kép, ez a téma (tény, sok egyébbel együtt) egyszerűen
eltűnik, majd a 19. század végén ismét visszatér az Anima Hominis, immár galamb képében.51 A szétváló felhők
között, fénylő, tiszta égbolt hátterében repülő fehér galamb, csőrében leveles (olajfa?) ággal, Anima humana
megnevezéssel. S ebben a formában a szöveghez nincs már köze, sem ahhoz az eredeti didaktikai törekvéshez,
hogy a teljes világ, az Orbis képek, s ne jelképek révén váljon érzékelhetővé és érthetőve.

Budapest, 2006 március/április Peternák Miklós

Bibliography

Alpers, Svetlana, The Art of Describing: Dutch Art in the Seventeenth Century (Chicago: University of Chicago Press,
1983).
Alt, Robert, Herkunft und Bedeutung des Orbis Pictus. Ein Beitrag zur Geschichte des Lehrbuchs (Berlin: Akademie,
1970).
Bakos József, Comenius sárospataki évei (1650-1654). In: A Sárospataki Református Kollégium története. Tanulmányok
alapításának 450. évfordulójára (Budapest: A református zsinati iroda sajtóosztálya, 1981), pp. 59-79.
Bilstein, Johannes, Seelen formen In: Seele. Konstruktionen des Innerlichen in der Kunst, eds. Johannes Bilstein and
Matthias Winzen (Baden-Baden: Staatliche Kunsthalle – Nürnberg: Verlag für moderne Kunst, 2004), pp. 112-
121.
Comenius, Johannes Amos, A világ útvesztője és a szív paradicsoma, trans., Dobossy László and Mayer Judit
(Bratislava: Madách – Budapest: Európa, 1977).
Comenius, Didactica magna, ed., trans., Geréb György (Budapest: Seneca, 1992).
Dömötör Ákos, Az Orbis Pictus keletkezése. Magyar Pedagógia 96. 2. (1996): 169–184.

49
A kép reprodukcióját megtalálhatjuk pl. Kemp, Martin: The science of art : optical themes in western art from
Brunelleschi to Seurat. Yale University Press, 1992, 251. kép, 130. lap, ahol a camera obscura és az emberi szem analóg
működésének korabeli elgondolását illusztrálja.
50 ld. Pilz, 194. lap
51 Jana Am. Komenského orbis pictus : s podobiznou spisovatele a 134 obrazy textovymi = Svèt v obrazích = Die Welt

in Bildern. - V obnoveném vyd. - V Hradci Králove : Pospísil, 1883. XXXIX. kép

14
Gross, Charles G., Brain, Vision, Memory. Tales in the History of Neuroscience, (Cambridge/MA.: MIT Press, 1999).
Iványi Ede, Comenius Amos János élete, paedagogiai s egyéb irodalmi munkássága (Budapest: Lampel, 1907)
Kemp, Martin, The science of art. Optical themes in western art from Brunelleschi to Seurat (New Haven and London:
Yale, 1992).
Kokoschka, Oskar, Életem, 1971, trans., Bor Ambrus (Budapest: Gondolat, 1974).
Praz, Mario, Emblem, Device, Epigram, Conceit. In: Studies in Seventeenth Century Imagery (Roma: Edizioni di Storia e
Letteratura, 1964).
Pilz, Kurt, Johann Amos Comenius. Die Ausgaben des Orbis sensualium pictus. Eine Bibliographie. (Nürnberg:
Stadbibliothek, 1967).
Rácz Lajos, Comenius Sárospatakon (Budapest: MTA, 1931)
Ripa, Cesare, Iconologia, 1603 Ed., trans., Sajó Tamás (Budapest: Balassi, 1997)
Spielmann, Heinz, Oskar Kokoschka : Leben und Werk (Köln: DuMont, 2003).
Stoichita, Victor I., A Short History of the Shadow (London: Reaktion Books, 1997).

15