TARTALOMJEGYZÉK

Előszó (dr. Jill Bolte Taylor) 9

Bevezető 12

I. RÉSZ
ÚJSZERŰ LÁTÁSMÓD – A KVANTUMFORDULAT

1. Feleszmélés: Váltás fájdalomból derűbe 27

2. Szereped az életed megteremtésében 56
3. Láthatatlan valóságod: bioenergetikai alapok 85

II. RÉSZ
ÚJSZERŰ LÉTEZÉS – AZ ENERGIAKÓDOK PROGRAMJA

 4. Horgonykód: visszatérés a testedbe 121

 5. Érzéskód: a lélek anyanyelve 151
 6. Tisztítókód: a tudatalatti gyógyító ereje 182
 7. Szívkód: az egyetemes gyógyír 211
 8. Légzéskód: az élet ereje 237
 9. Kémiai kód: a megtestesülés alkímiája 269
10. Lélekkód: Ahol a sok eggyé válik 302
 III. RÉSZ
ÚJSZERŰ ÉLET – A MEGTESTESÜLŐ LÉT

11. A kvantumfordulat elősegítése lépésről lépésre 335

12. Elülső oldali lét: lélek-énként élt élet 357

Utószó 367
Az íróról 371
 1. fejezet

FELESZMÉLÉS:
VÁLTÁS FÁJDALOMBÓL DERŰBE

Minden energia… a pódiumot is beleértve, hangzik el számból gya-

korta, amikor előadást tartok, aztán tollam hegyével elkezdek kopog-
tatni magam mellett az asztallapon. Az éles hang hatására, amelyet
a két szilárd test érintkezése kelt, látom, hogy a közönség gondolko-
dásában valami fordulat következik be.
A legfontosabb (és számos résztvevő számára meghökkentő) fel-
ismerés, amit e jelenet nyújt, pontosan az, hogy testünk kézzel fog-
ható, fizikai valósága mögött mi, emberek tiszta, intelligens, lelkileg
tudatos energia vagyunk – ahogy minden más is a világegyetemben,
teszem hozzá.
Nem jellemző, hogy a lábunk alatt elterülő padlóra, a használati
eszközeinkre vagy az emberekre, akikkel találkozunk és kapcsolatba
kerülünk, úgy gondolnánk, mint energiából álló dologra. Pedig mind
energia. És ami még ennél is lényegesebb, mindannyian azok vagyunk.
Az öt érzékszervünkkel tapasztalt anyagi világ lényegében energia,
ami összesűrűsödött, és érzékelhető formát ölt. Ezeket a tömör ener-
giákat megbélyegezzük anyagként, de a valóságban semmiben sem
különböznek egyéb energiafajtáktól, mint a fény vagy a hanghullám.
Az energiával történő gyógyítás egyik úttörőjének lányaként nőt-
tem fel, és hallottam, láttam sok olyasmit, ami embervoltunk ener-
getikai valóságát igazolta. Hosszú szakmai munkássága alatt édes-
apám, dr. ifj. M. T. Morter két kiropraktikai főiskola vezetőjeként is
szolgált, és mint kutató és oktató ezerszámra dolgozott világszerte
páciensekkel és praktizáló kollégákkal, állandóan a haladás élvona-
lában tevékenykedve. Ugyan lélegzetelállító felfedezéseknek lehettem
közvetlen részese az édesapámmal közös munka megannyi éve alatt,
mégsem készítettek fel az addig látottak arra, hogy mit is jelent az
energiaként létezés teljes valósága, és e valóság vonatkozásait belülről
28 ENERGIAKÓDOK

tudatosítani és megtapasztalni. Saját felkavaró tapasztalatom annak

megéléséről, hogy magam is egy energiából álló lény vagyok, hozta
el addigi tudásom teljes mélységében való megértését arról, mi és ki
vagyok, és vagyunk mindannyian.
Energiából állunk. Testünk, elménk és gondolataink: energia.
Szerveink és csontozatunk: energia. Integrált, többdimenziós lények
vagyunk, akiket tiszta energia alkot. És e valóság belső tudatosulá-
sának mértéke határozza meg annak a mértékét is, hogy mennyire
gyötrődve vagy derűben élünk.
Önnön feleszmélésem után rájöttem, hogy újdonsült megértésem
arról, ki és mi vagyok valójában, rendelkezik olyan aspektusokkal,
amelyekkel édesapám munkássága során nem foglalkozott. A tisz-
ta lelki tudatosság szintjén megvalósuló önképzés és e láthatatlan
„lélek” energiaszint mélységéből kiinduló, belülről kifelé felfedezett
élet új volt nekem. Így aztán az ősi keleti hagyományokhoz és a lelki
tudatosság ott élő mestereihez fordultam válaszokért. Végül a családi
vállalkozásból kiléptem és egyedül indultam útnak, hogy tanítsam
azt a lenyűgöző valóságot, amit éltem és tapasztaltam. Úgy gondol-
tam, hogy édesapám érti majd. Azt mondta, érti; aztán mégis folytatta
azt a munkát és karriert ugyanazon az úton, ahogy elkezdte annak
idején az egészségügyben és a családi vállalkozása keretében. Csaló-
dott volt, amiért eltávolodtam a családtól, és nem értett egyet néhány
döntésemmel, de összességében ugyanannak az éremnek a két olda-
la voltunk; mindketten azon munkálkodtunk, hogy gyógyítsunk és
tettre készséggel vértezzük fel az embereket világszerte.
Amikor Apa meghalt, én ötvenegy éves voltam. Ott voltam mel-
lette, fogtam a kezét a másik világba tartó átlényegülése pillanataiban
is. Nem akartam, hogy elmenjen: ideálom volt, hősöm, mentorom.
Ő dolgozott ki néhány olyan alapvető technikát, melyet a mai napig
használok gyógymódom részeként. Annyi mindenben osztoztunk,
még akkor is, ha már nem dolgoztunk együtt. Egyszerűen képtelen
voltam elképzelni az életet Nélküle.
Apa utolsó szavai hozzám így hangoztak:
– Szívem legmélyéről szeretlek.
– Én is szeretlek, Apa – suttogtam.
Két héttel távozása után Coloradóban voltam egy háromnapos,
nőknek szervezett elvonuláson. Húsz perccel azelőtt, hogy ki kellett
FELESZMÉLÉS: VÁLTÁS FÁJDALOMBÓL DERŰBE 29

állnom a közönség elé az elvonulás első részének bevezetésére, az

egyik bátyámtól kaptam egy e-mailt „Apa végrendelete” üzenettel.
Mivel édesanyám már évekkel korábban elment, végrendelete a teljes
vagyonának a felosztását jelentette.
Ahogy végigolvastam, a lélegzetem is elállt. Két bátyám a javak
szinte kizárólagos örököse, én pedig … szinte semmit nem kapok.
Már nem szeretett? Ezen eltűnődtem. Mivel érdemeltem ki az eluta-
sítás ilyen fokát? Könnyek szöktek a szemembe, miközben a legköze-
lebbi székbe omoltam. Percekig csak ültem ott a fejemet csóválva.
Hogy történhetett? Megsemmisültnek éreztem magam. Hogy állok
ki a színpadra és vezetem le a programot néhány percen belül?
Nem arról volt szó, hogy szerettem volna, vagy akár csak szük-
ségem lett volna pénzre vagy anyagi javakra – a kizárás a hagyaték-
ból, hogy édesanyám teáskészletét és festményeit ne én kapjam meg,
szíven ütött. Nem. Az édesapám végrendeletéből való kizárást, úgy
éltem meg, mint a lehető legnagyobb szeretetmegvonást, amit csak el
tudtam képzelni. Együtt dolgoztunk, fedeztünk fel, értünk el annyi
mindent. Fiatal éveimben az elismerése és figyelme után áhítoztam,
és évek sokaságát és több ezer kilométernyi utazást töltöttem azzal,
hogy munkásságát terjesszem, akkor is, ha ez a saját magánrendelésem
felfüggesztésével járt. Ott, abban a pillanatban olyan érzésem volt,
mintha visszavonta volna támogatását mindattól, ami voltam, és min-
dentől, amit csináltam. A kínzó fájdalom mély és elviselhetetlen volt.
Készen áll, Dr. Sue? Úszott be a tudatomba a szobába visszahívó
hang, emlékeztetve, hogy perceken belül ki kell állnom a pódiumra.
Hogyan segíthetnék és taníthatnék másokat ebben a pillanatban? Me-
rült fel a kérdés újra. Aztán eszembe jutott a munka, amit én magam
végzek, és az igazságok, amelyeket tanítok. Össze kellett szedni
magam – mentálisan, érzelmileg és mindenekelőtt energetikailag.
Újra kellett rendeznem és integrálnom szétesett energiámat, hogy
ismét teljesnek érezhessem magam és folytathassam a munkát, ami
a misszióm e földön. Így azonnal azt tettem, amit a megelőző tizenöt
esztendőben felfedeztem és tanítottam másoknak.
Alkalmaztam az energiakódokat.
Testem nyerte vissza elsőként nyugalmát, mikor a biztonság és
béke érzése átjárta a lényemet. Elmém hűséges társként gyöngéden
ereszkedve követte az önérzékelés szilárd talajára, ami akár egy lan-
30 ENERGIAKÓDOK

gyosan melengető fénygömb, egyre nagyobb és ragyogóbb lett bel-

sőmben. Hirtelen bizonyosan tudtam, hogy az események ilyenképp
alakulása nem tehet kárt bennem. Minden rendben lesz. Tapaszta-
latból tudtam, hogy a másodpercekkel korábban megsemmisítőnek
tűnő élmény végső soron a javamat szolgálja majd hosszú távon egy
összetettebb összefüggésben.
Ismét éreztem édesapám igaz szeretetét. Láttam, hogy végső soron
az örökségből kirekesztve engem nem tagadott meg. Át tudtam érez-
ni ezt a szeretete ajándékaként, mint olyasmit, ami pontosan az arra
legtökéletesebb időben mutatkozik meg majd számomra.
Amint ez az új perspektíva kiszorított minden mást, mosolyra
fakadtam. Legbelül elfogott egy erővel teli, energiával feltöltődött
érzés. Alig vártam, hogy kiálljak a színpadra, és tegyem, amit az év
legalább 250 napján teszek: megosszam fenséges felfedezésemet arról,
kik is vagyunk valójában, és hogy tudatosabb önmagunkkal miként
tudjuk csodálatosan átformálni életünk minden egyes aspektusát
egy jóval tudatosabb életté.
Ahogy a hétvégi program haladt, folytattam az energiakódok al-
kalmazását, és fenntartottam teljes mértékben nyugodt, szeretettel-
jes jelenlétemet. Az azt követő hetek és hónapok alatt, amikor csak
negatív gondolatok és érzések támadtak bennem édesapám végren-
deletével kapcsolatban, ismét az energiakódokhoz fordultam nem
csupán azért, hogy feldolgozzam magamban, hanem hogy hasznosít-
sam is. Elmélyült az együttérzésem és megértésem a helyzet minden
szereplője iránt, és végül megláttam e történések mögött meghúzódó
magasabb célt – erről beszámolok majd egy kicsit később.
Be kell vallanom, amennyiben Apa végrendeletével életem egy
korábbi szakaszában, spirituális áttörésem és az energiakódok kidol-
gozása előtt találkoztam volna, nagyon-nagyon másképp alakultak
volna a dolgok. Apukám döntése miatt kérdések emésztettek volna:
Mi a baj velem? Mit követtem el, hogy ezt érdemlem? Végül beszip-
pantott volna önmagam megkérdőjelezése. Dühös és sértett lettem
volna, eltávolodtam volna a családomtól, esetleg tönkretettem volna
kapcsolatunkat. És mivel karrierem oly szorosan kapcsolódott édes-
apáméval, még az is megtörténhetett volna, hogy hátad fordítok éle-
tem munkásságának. Abban egészen biztos vagyok, hogy egy szen-
vedéssel és fájdalmakkal teli ösvényen találtam volna magam.
FELESZMÉLÉS: VÁLTÁS FÁJDALOMBÓL DERŰBE 31

Honnan tudom mindezt? Onnan, hogy amíg nem jutunk el önma-

gunk fenséges valóságának tapasztalásáig, a kihívásokkal teli hely-
zetekhez kizárólag önnön alkalmatlanságunk megélésével tudunk
viszonyulni, abban a tudatban élünk, hogy valami hiányzik belőlünk,
valami rendellenes vagy széthullott bennünk. Anélkül megismer-
nénk az igazán tökéletes, egész és teljes önmagunkat, melyet én lé-
lek-énnek nevezek, nincs referenciapontunk az alkalmatlanság régi
történetének narratíváján kívül.
Emberi mivoltunkkal nem az a probléma, hogy alkalmatlan, rend-
ellenes vagy széthullott; a gond az, hogy hiszünk ebben. Ez az alap-
jaiban téves felfogás húzódik meg minden problémánk, zavarodott
viselkedésünk vagy fájdalmunk mögött. Ez az, ami átfordít ajándékot
teherré, szeretetet feltételes szükségletté, és a kihívás néhány pilla-
natát élethossziglan tartó egész-ségtelen állapottá.
A jó hír az, hogy nem kell tovább együtt élnünk ezzel a hazugság-
gal. Nem kell többé ugyanazokat a régi történeteket hajtogatnunk
magunknak arról, kik vagyunk és mi az életünk valósága. Felismer-
hetjük és visszanyerhetjük önnön fenségünket és magunkba fogad-
hatjuk erőteljes energia-lény önmagunkat, és abból az állapotból ki-
indulva – teremthetünk.
Tehetjük ezt akkor, ha nem feledkezünk meg energia alkotta mi-
voltunkról, és arról, hogy mindenhez az energia a kulcs.

Gyötrődésben vagy örömben éljünk?

A gondolkodásomat átalakító beragyogás élményem, a meditáció
közben bekövetkezett spontán áttörés pillanata úgy tárta fel előt-
tem energiából álló lényegem igazságát, hogy képtelen lettem volna
semmibe venni vagy tagadni. A Föld felett lebegve a fényesség egy
ragyogó lényeként egy egészen más valóságot éltem meg. Ráeszmél-
tem az élet – és benne önmagam – egy eltérő valóságára. Olyan volt,
mintha búvár lettem volna, és a búvárszemüveg mögül néztem volna
a vízi világot, ami sokkal valóságosabb és igazabb, mint a szárazföldi.
Olybá tűnt, mintha azon a helyen lettem volna örök időktől kezdve, és
soha nem is hagytam volna el. Sokkal inkább otthon éreztem magam
abban a világban, mint bármilyen elképzelhető ideális otthonban.
Az életemet addig jellemző mindent átható szorongás helyett hirte-
32 ENERGIAKÓDOK

len úgy éltem meg önmagam, mint egy, a teljességgel bíró lényt. Nem
kellett sehova se eljutni, semmit sem csinálni, egyszerűen léteztem
abszolút valómban, egységben a mindenséggel.
A teljesség e mindent felölelő érzete egészen ellentétes volt azzal,
ahogy addig a napig önmagamat megéltem. Felnőttként, édesapám
mellett dolgozva szemináriumain életem értelmet és célt nyert,
ugyanakkor folyamatosan gyötört a tétlenségre kényszerítő migrén
és kimerülés, éveken át ebédidőben dőltem le egyet aludni. Mindig
készségesen álltam rendelkezésre, hoztam helyre, előztem meg bár-
minemű konfliktust. Az emberi kapcsolatok gyakran egészen nehéz
helyzeteket szültek, ám ott voltam én, hogy mégis „működjenek”, még
akkor is, ha ezzel valójában nem voltam hű önmagamhoz. Miután
lediplomáztam a kiropraktikai tanulmányaim után, saját rendelőt
nyitottam, és jelentős sikereket értem el a külvilág megítélése szerint,
de hiányzott belőlem a belső öröm és a tényleges önmegvalósítás ér-
zése. Röviden, szenvedtem. Nem azért, mert bármit rosszul csinál-
tam volna, hanem azért, mert olyan szabályrendszernek megfelelően
működtem, ami nem igaz lelki természetemen alapult.
Amikor szenvedünk, nem azért érzünk így, mert elbuktunk vagy
érdemtelenek vagyunk, hanem mert problémákat, fájdalmat és kihí-
vásokat próbálunk minduntalan megoldani ugyanazokat az erőket
vetve be, amelyek kiváltották valamennyit, vagyis az elmét és a vé-
dekező személyiséget.

A VÉDEKEZŐ SZEMÉLYISÉG FÁJÓ PERSPEKTÍVÁJA

Míg el nem jutunk önmagunk energiaként vagy lélekként való meg-

ismeréséig, abban a hitben élünk, hogy test és/vagy lélek vagyunk.
Ez az egyetlen téves feltételezés személyünkről már önmagában el-
mondhatatlan szenvedések forrása és életünk minden problémájának
gyökere. Miért? Mert e szemlélet igaz valóságunk hatalmas részét
hagyja figyelmen kívül. Amikor hiányérzetünk van, úgy könyveljük
el, mint valami tényleges hiányt, vagy hogy valami hibádzik vagy
szétesett bennünk. Így aztán minden időnket és energiánkat abba
fektetjük, hogy az alkalmatlanság érzését megpróbáljuk kompen-
zálni, ahogy magam is tettem felcseperedésem idején, majd éveken
keresztül karrieremet építve. Stressz, működési zavar, és az egészség
FELESZMÉLÉS: VÁLTÁS FÁJDALOMBÓL DERŰBE 33

hiánya e téves alapvetés mellékterméke. Hiányérzetünk van, igyek-

szünk bizonyítani igazunkat és érdemeinket, próbáljuk összerakni,
ami eltörött. Amikor nem azonosítjuk magunkat azzal az energiával,
ami valójában vagyunk, képtelenné válunk velünk született teljessé-
günk és jól-létünk átérzésére. Az életben történő eligazodás támpont-
ját keresve az elme elkezd történeteket gyártani arról, hogy valami
valóban hiányzik, vagy hibás, vagy elromlott bennünk.
Ezek a történetek és gondolatok azután visszahatnak, és az ener-
gia szintjén befolyásolják létünket – hiszen energia vagyunk. A gon-
dolat hatalma befolyásolja valóságunkat, csakúgy, mint ezek a belső
történetek. Amikor az elme ahelyett, hogy látná, miképp vagyunk
szerves részei a világegyetem szerkezetének elválaszthatatlanul ösz-
szekapcsolódva a Minden Létezővel, elkezd történeteket írni elsza-
kítottságunkról és magányunkról, ilyenkor kitaszítottnak és ma-
gányosnak éljük meg önmagunkat. Az izoláltságban pedig nincs
biztonságérzet. Azt gondoljuk, hogy a világban való létezéshez vé-
delemre van szükségünk. Állandó készenléti állapotban vagyunk
a veszélyekkel szemben, és a külvilágot pásztázzuk szüntelenül te-
kintve mindenfelé azt lesve, hol foszthatnak meg megerősítéstől, el-
fogadástól és szeretettől, vagyis attól, amiről úgy véljük, szükséges
a biztonságunkhoz. A szívünknek tetsző alkotó tevékenység és a ked-
vünkre való élet megvalósítására törekvés helyett folyton-folyvást
a túlélésért küzdünk.
Ez a félelmen alapuló, túlélésközpontú személyiség az, amire
időnként úgy utalnak, mint ego vagy hamis éntudat, de én védekező
személyiség névvel illetem. Bárminek hívod is, mindenképp az élet
e védekező mechanizmusból álló megközelítési módja határolja be,
hogy mit vagy hajlandó kipróbálni, mert a biztonság az elsődleges
szempont. Ez teszi kapcsolatainkat igencsak feltételessé, tart ben-
nünket egyensúlyvesztett állapotban és teremt folyamatos stresszt,
amiért idővel nagy árat fizetsz mentálisan, érzelmileg és fizikailag is.
Ráadásul, védekező személyiségként folytatott küzdelmeink
a csatákban eleve kudarcra ítéltek, mert azon az egyetlenegy romboló
hiten alapulnak, miszerint mi vagyunk a probléma. Ugyan mindenki
egyedi eszközökkel kezeli e hiedelmet, és akár még jól is manőverez
bizonyos értelemben, egyikünk sem mentes e fájdalmas perspektívá-
ból (legalábbis részlegesen) megélt létezéstől. Ez egészen egyszerűen
34 ENERGIAKÓDOK

a tanult emberi viselkedés egy szemlélete… és ismételten azt mon-

dom, hogy csak addig, amíg már nem lesz az.
Szerencsére az Energiakódok nem kisebb célt tűz ki, mint integ-
rálni a védekező személyiséget igaz lelki természetünkbe – a lélek-
énünkbe, és ez az integrálódás szinte korlátlan lehetőséget biztosít
életünk minden vetületének gyógyítására. Megváltoztatjuk a játsz-
mát. Figyelmen kívül hagyjuk azt az beidegződést, miszerint egyedüli
lehetőségünk védekező személyiségként élni. Emberi fajként is ki-
bontakozunk egy újszerű és teljes életben, szeretetben és létezésben.

MENNYFÖLD:
A LÉLEK-ÉNKÉNT ÉLT ÉLET FELÉ VEZETŐ FEJLŐDÉSI ÚT

Amint elkezdjük önmagunkat tiszta és nagyszerű energiavalóságként

látni, automatikusan kezdetét veszi utazásunk a teljesség tapasztalása
felé. Tényleg ennyire egyszerű.
Amikor már tudjuk, hogy energiából állunk, életünk eltávolodik
az elménk gyártotta félelmeken alapuló történetektől, és életünket
elkezdjük egyéb rendelkezésünkre álló opciók szerint élni, a lélek-
én valóságunk igaz, örök természetének perspektívájából. Ahelyett,
hogy kifelé összpontosítanánk a horizontot mustrálva, hogy vajon
honnan érkezhet támadás, befelé fókuszálunk a bensőnkben áramló
és testünket körülvevő energiára, arra figyelve, vajon milyen igaz-
ságot mutat meg számunkra. Ezt követve az élet erőfeszítés nélkül
áramlik. A szeretet és kiteljesedés lehetőségei természetesen tárul-
nak fel, csak annyi a dolgunk, hogy befogadjuk, igent mondjunk rá
és hagyjuk kibontakozni. Erős szeretetre képes és szeretettel teli erő
vagyunk. Tudatában vagyunk és érezzük egységünket a mindenség-
gel, és elválaszthatatlanságunkat bármitől is. Stressz és aggodalom
nem létezik, mert határozottan tudjuk, hogy életünkben végső soron
minden a kiteljesedésünket és jól-létünket szolgálja.
Személyes tapasztalataim alapján beszélek ezen békés, varázslatos
állapotról. Utazásom a lélek-én valóságom iránti megébredés felé az
önmegadás korábban leírt pillanata után következett be, visszafordít-
hatatlan változást idézve elő bennem. Úgy éreztem, mintha sugároz-
na a testem. Elmém nem is vágyott másra, mint elmerülni a feltáruló
örömben, nem pedig bármi módon feldolgozni a történést. Kaptam
FELESZMÉLÉS: VÁLTÁS FÁJDALOMBÓL DERŰBE 35

egy egészen új perspektívát, látni, hogy ki és mi vagyok valójában.

Annak ellenére, hogy akkor még nem kezdtem meg tapasztalásom
integrálását (az igazat megvallva, először inkább éreztem szédelgést,
és egy közeli házba kísértek, hogy lefektessenek), tudtam, hogy a va-
lóságról alkotott képem már soha nem lesz a régi. Ez az érzés be-
igazolódott, és közvetlenül e tapasztalatot követő időszak igencsak
érdekesen alakult, finoman szólva.
Aznap hazatérve olyan öröm állapotába kerültem, amelyből soha
nem akartam kizökkenni. Napokon keresztül, amikor csak felemel-
tem fejem a párnáról, mintha extázis ragadott volna magával, olyan
érzet fogott el, mintha egy felszállásra készülő helikopter sebesen
forgó propellerei alatt állnék. Olyan volt, mintha átvettem volna egy
rendkívül magas frekvenciájú energiát, amely befogadásához sem
a testem, sem az elmém nem rendelkezett működtető szerkezettel.
Aztán amint lefeküdtem vagy meditatív állapotba kerültem, rögvest
az elképzelhető legkülönlegesebb állapotba merültem. Szikrázó és
színjátszó színek, formák és egyéb jelenségek nyíltak fel elmémben
– a valaha látott legszépségesebb látványok sokasága. Ezeket pedig
képregényszerű víziók követték, egyszerre jelenítve meg üzeneteket
és felismeréseket a legkülönfélébb igazságokról. Mindez oly hatal-
mas, briliáns és eredeti volt. Átszellemült derű járt át, ananda vagy
szamádhi állapota, ahogy a jógahagyomány nevezi, és soha többé nem
akartam ebből kimozdulni.
Napokig ágyban maradtam, és egyszerűen csak megéltem önma-
gam tiszta, magasztos energiaként létező valóját. Védekező szemé-
lyiségem elkezdett összeforrni lélek-énemmel. Szabadságra leltem
elmémben és szívemben, miközben testemben mély és szépséges nyu-
galom áradt szét, és pillanatok sokaságát éltem meg az igaz kozmi-
kus létezés tiszta tudatosságának ámulatában és áhítatában. Mégis
e folyamat nem csupán egyszeri és átmeneti jelenség volt. Energiáim
mélyrétegeinek megnyílása csupán kezdetét jelentette a megismerési
folyamatomnak a lélek-én mivoltom energiából álló lény valójáról.
Nagyjából egy hét elteltével integráltam magamba a magas frek-
venciájú energiát annyira, hogy felüljek, felálljak és sétálgassak. Ám
még akkor is háborgatónak és hangosnak tűnt a hálószobán kívüli
világ. Rendkívül érzékeny voltam a hétköznapi élet zajaira, mint pél-
dául a rádió vagy a televízió hangjára, valamint a gyors mozgásra,
36 ENERGIAKÓDOK

mint a sietős léptekkel mellettem elhaladó emberekre, cikázó au-

tókra, még az étteremben sürgő-forgó pincérek is zavartak. Eleinte
testem oly súlytalannak érződött, hogy alig érzékeltem. Aztán az
idő múlásával tudatosan fogtam hozzá, hogy önmagamat hosszabb
időre lehorgonyozzam testem mélyén, ami viszont elképesztő erő
érzetét generálta.
Még így is, a visszatérés a megszokott mindennapokba kihívásnak
bizonyult. Úgy tűnt, mintha két világ közt találtam volna magam,
és fogalmam sem volt, miképp működjek ebben a helyzetben. Többé
nem tudtam egyszerűen csak ránézni az emberekre, figyelni a test-
beszédüket, és egyszerűen megbízni abban, amit mondanak. Már lát-
tam a felépített látszat felszíne alatt meghúzódó energiát. Valami más
mutatkozott meg, amit jóval valóságosabbnak és igazabbnak érez-
tem. Figyelmem áthelyeződött a valóság egy másik szintjére, amely
korábban érzékelhetetlen volt számomra a korai gyermekkor egy
rövidke időszakát kivéve.
Hatéves lehettem, egy kis öbölben játszadoztam, miközben a nap
beragyogta a víz felszínének hullámait. Ebihalak lepték el a sekély
vizet, és a nyári levegő tökéletes és mozdulatlan volt. Ránéztem a víz-
tükör felett a kezemre, és láttam, ahogy aranyfény övezi körvonalát,
sugarait szórva szerteszét. Akkoriban gyakran láttam színes energiát
az emberek körül: édesapám körül, amikor a betegeivel dolgozott
vagy tanított, édesanyám körül, miközben festett, vagy még a többi,
a játszótéren játszadozó gyerek körül is. Ezt a világ legtermészetesebb
dolgának véltem, abban a hitben, hogy mindenki látja.
Ám amikor meséltem a látottakról, és megtudtam, hogy mások
nem látják ugyanazt, fájdalmas tapasztalatokat hozott, és félelemmel
töltött el, hogy az emberek furcsának találnak és elutasítók lesznek
velem. Úgy nyolcéves korom körül egyszerűen bezárultam az ilyesfé-
le látványok elől. Húszas és harmincas éveimben e szépséges tapasz-
talatok emléke felidéződött, vágyakoztam utánuk, és megpróbáltam
újrakapcsolódni, de sikertelenül. Azon tűnődtem, vajon nem csak
kitaláltam-e, ahogy a gyerekekről feltételezik.
Energia-valóságom felé történt feleszmélésem után képessé váltam
nem csupán látni ismét az energiát, ahogy annak idején gyermekko-
romban, hanem érzékelni és érezni is tudtam. Mindvégig igaz volt. Csak
a magammal elhitetett történet akadályozta meg, hogy lássam mindezt.
FELESZMÉLÉS: VÁLTÁS FÁJDALOMBÓL DERŰBE 37

Most pedig ráeszméltem, hogy képes vagyok észlelni olyasmit,

amit mások nem – és ismételten kényelmetlenül éreztem magam e
képességem miatt, különösen, mert még önmagam számára is ne-
hézséget jelentett értelmezni, amit láttam és éreztem. Megkérdez-
tem klienseimet olyasmikről, amit én láttam vagy éreztem, de ők
nem észlelték, amiről beszéltem. Energia-áramlatuk, ami borongós
érzelmekre – szomorúságra, félelemre vagy haragra – utaltak, teljes-
séggel nyilvánvaló volt számomra, míg váltig állították, hogy minden
rendben van és minden remekül alakul.
Ahelyett, hogy elnyomtam volna újdonsült észlelési képessége-
met, inkább kivártam. Majd azt figyeltem meg, hogy azok a betege-
im, akik nem tudták, hogy az adott pillanatban miről beszélek, arról
számoltak be a következő alkalommal, hogy megérzésem megfelelt
a valóságnak, csupán nem voltak még akkor tudatában. Példa erre
egy időpontra érkezett betegem, Cecile, akinek szervezetéből gyenge
energiaáramlási szintet érzékeltem. Akkor azt állította, hogy minden
rendben van a párkapcsolatában, majd azzal a hírrel tért vissza, hogy
a férjével való viszonyában egy nagyon is valós problémát tagadott
önmagában már hosszú idő óta. Hasonlóképpen, Brian, akitől azért
érdeklődtem hogyléte felől, mert láttam az őt övező energia lemerült
állapotát. Állította, hogy jól viseli a munkájával járó utazásokat, majd
visszatérve beszámolt elhatározásáról, miszerint eljött az ideje, hogy
más jellegű karriert építsen. Megszámlálhatatlan alkalommal tértek
vissza az emberek azzal, hogy nem voltak tudatában bizonyos őket
foglalkoztató ügyeknek, ám találkozásunkat követően fény derült
azokra.
Láttam és érzékeltem az emberek energiamezőinek zavarait, még
mielőtt ők maguk észlelték volna, hogy valami nincs rendben. Egy
töredezett energiamező olyan kérdésekre késztetett, amely napvi-
lágra hozott mélyen elnyomott problémákat – gyermekkori szexuá-
lis zaklatást vagy egészségtelen viselkedésmintázatokat. Fel tudtuk
oldani ezeket, miután a páciens saját tudatosságával be tudta világí-
tani a tágabb összefüggéseket. Belső meglátásaim igaza foglalkoz-
tatni kezdett. Úgy tűnt, mintha lenne az igazságnak egy, a mélyben
meghúzódó rejtettebb mélysége, amit az egyén tudatossággal képes
felfogni, és van egy olyan réteg, amelynek időre és figyelemre van
szüksége ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon.