A cionista izraeli állam valódi története egy zsidó tábornok fiának előadásában - 2014 Genf

Miko Peled. A Tábornok fia. Egy izraeli utazása Palesztinában. 2014. május 14. Genf, Svájc.
Mottó: “Még maga az ördög sem agyalhat ki olyan bosszút, ami egy gyermek halálára válasz
lehet.”
Az előadás rendkívül aktuális az Izraelben zajló események miatt (ami gyakorlatilag egyoldalú
háború, pusztítás és nyugodtan ki lehet mondani, hogy genocídium = népirtás ).
Ha hiteles személyt szeretnénk találni a történelem megismeréséhez, senki nem lehet
tökéletesebb, mint akinek egész családja részt vett a teljes izraeli "folyamatban". (SBG Buddha-
VilagHelyzete.com)

Miko Peled izraeli író és aktivista. Nagyapja Izrael állam egyik alapító atyja volt. Apja, Matti
Peled tiszt volt az 1948-as háborúban, és tábornokként szolgált az 1967-es háborúban, amikor
Izrael leigázta a Nyugati Partot, Gázát, a Golán-fennsíkot és Sínai-félszigetet.

Az 1967-es háború után Matti Peled visszavonult a hadseregtől, és békeaktivista lett.

1997-ben Miko unokahúga egy öngyilkos merénylő miatt meghalt Jeruzsálemben. Ez a tragédia
arra késztette Peledet, hogy felfedező útra induljon. Felülvizsgált számos olyan hiedelmet,
amellyel felnőtt, és bátor, jövőbe látó aktivista lett, aki az emberi jogokért és a tartós békéért
küzd.

Előzményként már sokan ismerhetik tőle ezt a beszélgetést, amely szintén rendkívül érdekes és
ébresztő jellegű lehet sokak számára, akik nem a valós oldalát ismerik ennek a szándékosan
eltorzított és meghamisított történelemnek !

Május 14. nagyon jelentős nap, 1948. május 15-én kiáltották ki az izraeli államot.
Ezért nagyon fontos erről a dologról beszélni, különösen a mai napon.
Nagyon érdekes az is, hogy néhány hete éhségsztrájk van az izraeli börtönökben. Palesztin foglyok
éhségsztrájkolnak. Nem tudom, hogy itt, az emberi jogok városában hány újság számolt be erről,
mennyi időt szántak rá a tévé híradóiban, hány oldalt nyomtattak ki erről az újságokban. Néhány
héttel ezelőtt kezdődött egy pár száz emberből álló kis csoporttal, és most már az összes börtönlakó,
az izraeli börtönök több mint 5.000 foglya éhségsztrájkol.
Egy szó sem hangzik el erről. Vajon miért?
Mindössze háromórás repülőút, még csak nincs is messze innen.
Miközben az izraeli témáról minden bizonnyal sokat beszélnek az emberek.
Akkor erről miért nem beszél senki sem?

Azt hiszem, ez arra vezethető vissza, hogy ami a palesztin témát illeti, túl azon, hogy mindenféle
kitalációk és ellentmondó történetek keringenek róla, a nyugat fél, ezt pedig minden más helynél
jobban Közép-Európában tapasztalom, fél Izraelt kritizálni, fél a cionizmust kritizálni. Attól
félnek, hogy valaki talán antiszemitizmusnak fogja tekinteni, vagy ne adj Isten, valaki a
holokausztra figyelmeztet bennünket.
Ezzel pedig nem tudunk mit kezdeni, ezért hagyjuk, hogy Izrael folytassa bűntetteit, folytassa az
elnyomást, folytassa a politikai foglyok ezreinek bebörtönzését, mert nem tudunk mit kezdeni az
antiszemitizmus és a holokauszt témájával.
Annak ellenére, hogy az antiszemitizmus vádja a legnagyobb ostobaság, ha Izraelt kritizáljuk,
mert Izrael kritizálásában nincs semmi antiszemita utalás. Lényegében számtalan zsidó kritizálja

1
folyamatosan Izraelt.Kezdetektől fogva utasították el zsidók a cionizmus ötletét, a legtöbb
zsidó nem is ott él.

De mégis ott a félelem, Isten ments, hogy azt mondják, antiszemiták vagyunk.
Én pedig azt gondolom, fontos újra beszélni erről, különösen itt, Európában és Közép-Európában.
Amikor Izraelt kritizáljuk, abban semmi antiszemitizmus nincs. Ez ostobaság.
Csak azért játsszák ki az antiszemitizmus kártyáját, mert nem tudnak mással érvelni.
Ami pedig a holokausztot illeti, az egyik állítás az, hogy Izrael válasz a holokausztra, a másik állítás
az, és ezt az emberek gyakran mondogatják, hogy azok, akik elszenvedték a holokausztot, hogyan
tudnának ilyen borzalmas dolgokat tenni.Mindkét állítás valótlan.
Mert a holokauszt után a kb. kétmillió zsidó menekült közül, akik itt éltek lágerekben és koncentrációs
táborokban Európában, valójában nagyon kevesen mentek Izraelbe.
A holokauszt túlélők jelentős többsége sohasem ment Izraelbe.
A holokauszt túlélők 10%–ánál kevesebben kötöttek ki Izraelben, azok közül is sokan
távoztak. Maguk a zsidók mondták, hogy ez az egész izraeli elképzelés ostobaság.
Nem mentek oda.
Ugyanígy az az állítás, hogy a holokauszt túlélők cinkosok az izraeli bűnökben, nem igaz, mert ezek
nem ugyanazok az emberek.
Persze lehetnek ezek is zsidók, meg lehetnek azok is zsidók, de nem ugyanazok az emberek.
Azt hiszem azonban, rendkívül fontos, hogy amikor itt, Genfben az emberi jogok fogalmáról, az
emberi jogi bizottságokról, a genfi egyezményről stb. beszélgetünk, és ez a téma vetődik fel elsőként,
és egy szó sem hangzik el arról, hogy több ezer politikai fogoly éhségsztrájkol mindössze háromórás
repülőútnyira innen.
Egy olyan helyen, ahol sokan megfordulnak. Azt hiszem, hogy ez nagyon-nagyon komoly dolog, és
pontosan ezt a csatát vagy küzdelmet kell itt lefolytatni

Mi történt valójában ? Hogyan kezdődött minden ? Ki kezdte ezt az egészet ?

Mint említettem, ezt a dolgot nem csak ez teszi bonyolulttá, hanem az a tény is, hogy számos
ellentmondó történet kering, sokan nem tudják, hogy valójában mi történt, hogyan kezdődött ez a
konfliktus, és ki a hibás és így tovább.
Fontos tehát, hogy egy kicsit rátérjünk erre a dologra. Nézzük csak, működik-e.
Tudjuk, hogy nagyon régóta folynak béketárgyalások.
Valójában több, mint 20 éve, amikor az oszlói békefolyamat megkezdődött, most pedig John Kerry,
amerikai külügyminiszter próbálkozott egy újabb béketárgyalás sorozattal, de persze sikertelenül.
Amikor a béketárgyalások folynak, és a béketárgyalásokról beszélnek, felmerül a kérdés: Palesztina
és Izrael egy ország vagy kettő?
Mert ha béketárgyalások folynak, az azt jelenti általában, hogy két ország háborúzik egymással, és a
háborúnak a béketárgyalások vetnek véget.

De erről van itt szó? Izrael és Palesztina nem két ország, hanem egyetlen ország. Kétféle néven
illetik, de ugyanaz az ország.

Izrael és Palesztina emellett egyetlen állam. Izraelt és Palesztinát Izrael állam

kormányozza. Noha kétféle népről van szó, az izraelieket és a palesztinokat Izrael állama
kormányozza és irányítja. Egy állam van, egy hadsereg van.
Nem két nép áll egymással háborúban, ahogy az ember gyakran gondolná, nem két nemzet, nem két
ország háborúzik egymással.
Tehát itt nem béketárgyalásokra van szükség. Éppen ezért sikertelenek. Azért sikertelenek a
béketárgyalások, mert nem oldják meg a problémát.

2
Azt a benyomást próbálják kelteni, hogy van egy probléma, amit megpróbálnak megoldani, de ez nem
igaz.
Ha valóban érdekel bennünket az izraeli-palesztin kérdés megoldása, fontos tudomásul vennünk, hogy
először:Izrael és Palesztina ugyanaz az ország, másodszor: csak egy hadsereg van,
harmadszor: nem két, egymással háborúzó népről van szó, hanem egy könyörtelen, elnyomó
rezsimről.

Az egyik oldalon az elnyomók, a másik oldalon az elnyomottak, és amire szükség van, az az

összefogás, hogy véget vessünk az elnyomásnak, amihez hasonló Dél-Afrikában történt, ahol
összehangolt apartheid-ellenes mozgalom folytatódott nagyon sokáig, a végén pedig az
apartheidet felszámolták. Ha komolyan akarjuk venni ezt a kérdést, így kell megközelítenünk, és
ezen az úton kell haladnunk.Összehangolt mozgalommal és erőfeszítéssel kell véget vetni a
cionizmusnak, ami ugyanolyan, mint az apartheid, hogy felszámolhassuk az elnyomó cionizmust
Palesztinában, és véget vethessünk a konfliktusnak, és demokráciával váltsuk fel.
De amíg az emberek úgy kezelik ezt, mintha két ország, két állam háborúzna, csak foltozgatják, nem
tudnak dűlőre jutni a béketárgyalásokon, a világ egyre csak próbálkozik, de nem boldogulnak ilyen vagy
olyan okok miatt, “mindkét fél hibás, mindkét oldal vétkes”, ezt a képzeletbeli egyensúlyt hozzuk
létre, akkor sohasem lesz megoldás.
Úgy gondolom, jogosan feltételezhetjük, hogy a béketárgyalások folytatásának egyik oka az, hogy
fenn kell tartani a kitalációt, hogy fenn kell tartani azt a benyomást, hogy igazából két nép van, akik
sohasem tudnak megbékülni. És ezért vagyunk ebben a helyzetben.
Ahelyett, hogy egyértelműen kimondanánk, hogy Izrael a hibás, Izraelt kell vádolni, Izrael
maga a probléma. És amíg ezt nem mondjuk ki világosan, semmi sem fog megváltozni.

Az emberek gyakran szeretnek arról beszélni, hogyan kezdődött ez az egész, hogyan kezdődött a
konfliktus, ki volt a hibás, ki kit támadott meg, és rengeteg kitaláció, rengeteg ellentmondásos
történet van.
Úgy gondolom, fontos kimondanunk mindenekelőtt azt, hogy a konfliktus oka - nemcsak a Világ e
részén, konfliktusok vannak a világ más részein is - az, hogy volt egy idő, amikor Európában a
fehér emberek úgy gondolták, hogy ők uralhatják más, nem fehér népek országait,
megoszthatják őket, elrabolhatják őket, eladhatják őket másoknak, joguk volt ehhez.
Gyakran hallunk a Balfour-nyilatkozatról.
Izraelben és alapvetően a cionisták úgy beszélnek a Balfour-nyilatkozatról, mintha a Sínai hegyről
jött volna, Mózessel, és ez volt a tízparancsolat egyike. A Balfour-nyilatkozat.
Egy fehér rasszista egy másik fehér rasszistának odaígéri valaki másnak a földjét. Erről szól
lényegében a Balfour-nyilatkozat.
Lord Balfour, Lord Rothschild barátja, Palesztinát a zsidó népnek adja oda.
Ki törődik vele? Ki ő, hogy bármit is bárkinek odaadjon? Mégis így történt.
Izraelben szinte minden városban van egy Balfour utca. Vagy Balfour-nyilatkozat Pláza.
Aztán néhány évtizeddel később jön az ENSZ egy megoldással, hogy felossza Palesztinát. Ki az
az ENSZ, hogy felossza Palesztinát? De azt mondták, hogy a zsidóknak kell Palesztina, azt
mondták, hogy az araboknak kell Palesztina, így felosztották Palesztinát.
És minden tökéletes lesz.

3
Arab state= sarga, zsido allam=kek
<<< Ez itt a felosztási terv térképe. És ahogyan a térkép nagyon jól mutatja, a felosztás nem
igazán volt tisztességes, az egyik rész egyértelműen nagyobb, mint a másik.

4
Amikor 1947-ben elfogadták a felosztási tervet, kb. félmillió volt a zsidó lakosság
száma Palesztinában. Ez volt a nagyszüleim generációja, akik bevándoroltak, a szüleim pedig ott
születtek.
A teljes zsidó közösséget kb. félmillió ember alkotta Palesztinában. A palesztinok, a föld
őslakosainak száma háromszor akkora volt, közel másfélmillió.
Az ENSZ és végtelen bölcsessége mégis úgy döntött, hogy az ország nagyobb részét a kisebb
közösségnek adja.
És ez azért érdekes, mert mai napig azt halljuk az emberektől, hogy mindez a palesztinok hibája.
Mert elutasították a felosztási tervet.
Először is senki sem kérdezte őket. Tehát nem arról van szó, hogy volt lehetőségük elutasítani, de
el tudják képzelni, hogy nem utasítják el?
Azt, hogy jön az ENSZ, és az országod nagyobb részét leszelik, és odaadják egy bevándorló
közösség csoportjának, ami éppen csak leszállt a hajóról.
És valahogy mindenki azt gondolta, vagy talán nem is gondolták, hogy a feltevés az volt, hogy ez talán
remekül fog működni. Hogy minden nagyszerű lesz.
Másik oka annak, hogy miért olyan fontos ez - a felosztási terv -, az az, hogy attól a pillanattól kezdve
van két egymással ellentétes történet. Ez a két homlokegyenest ellentétes történet, ami kialakult.
Amikor az emberek egyensúlyra törekednek, talán elérhető az egyensúly, ha a különbségek kicsik, ha a
különbségek apró részletekben vannak, vagy talán a dátumokban.
De amikor a történetek homlokegyenest ellentétesek, akkor az azt jelenti, hogy csak az egyik lehet
igaz.
Nem lehet szó egyensúlyról, ha két, egymással teljesen szembenálló történet van.

Az a történet, amin izraeliként nőttem fel, és az a történet, amit alapvetően elfogadnak a

Nyugaton, arról szól, hogy miután az arabok elutasították a felosztási tervet, támadást
indítottak a Palesztinában élő zsidó közösség ellen, hogy megöljék és elpusztítsák a zsidókat,
elpusztítsák a kis közösséget, amit létrehoztak.
Szerencsére a zsidó közösség valamiért erősebb volt, fejlettebbek, magasabb fokon álltak, lépést
tartottak a változásokkal, és le tudták győzni az arabokat. Ne feledjék, hogy ez a zsidó közösség azt
állítja magáról, hogy Dávid király leszármazottai, aki legyőzte Góliátot, és makkabeusok
leszármazottai, akik nagy birodalmakat győztek le, és alapvetően az ősi héberek leszármazottjai,
akikről tudjuk, hogy minden erős ellenféllel szemben győzedelmeskedtek.
És most itt voltak ők, és legyőzték az arabokat. És ismét létrehoztak egy zsidó államot Izrael földjén
2000 év után.
Ez már szinte megint bibliai történet, hogyan lehet ezt megcáfolni, hogyan lehet egy ilyen, szinte már
bibliai történetet vitatni? Ki merné azt állítani, hogy ez nem igaz?
Ráadásul olyan lenyűgöző történet.

A probléma persze akkor merül fel, amikor elkezdjük vizsgálni a részleteket.

A két közösség tehát, még ha az egyik sokkal kisebb is volt, mint a másik, egyformán arra számított
és azt várta, hogy államként elismerjék.
Ez alatt azt értem, hogy elkezdtek állami intézményekbe fektetni, fejleszteni őket, de volt egy
dolog, amit a cionisták - a zsidó közösség - fejlesztettek Palesztinában, de a palesztinok
soha. Ez pedig a fegyveres hadsereg. Egy haderő.

1948-ra Palesztinában a cionista milícia közel 40.000 jól felfegyverzett, erősen motivált férfiból
áll. Apám tiszt volt ebben a milíciában.Ugyanakkor a palesztinok oldalán nem volt ezzel egyenértékű
fegyveres hadsereg, gyakorlatilag sohasem volt palesztin hadsereg.

5
Ha pedig nem volt palesztin fegyveres milícia, akkor kik voltak azok az arabok, akik megtámadták a
zsidó közösséget?
Tudjuk, hogy hat-hét-nyolc hónappal később más arab országok beavatkoztak Palesztinában.
De 1947 végén kik voltak azok az arabok, akik támadtak, és mivel támadtak? Ha nem volt
fegyveres erő.
Izraeli történészek valójában az elmúlt tizenöt évben foglalkoztak ezzel, írtak róla, válaszoltak
erre a kérdésre, és lényegében azt igazolták, amint a palesztinok mindvégig
mondogattak: Egyáltalán nem a palesztinok voltak azok, akik a támadást kezdték.

Amint az ENSZ pecsétjével látta el a zsidó állam létrehozását, azaz a zsidó államét Palesztinában, a
cionista milícia erőteljes hadjáratot indított, amit ma csak terrorizmusnak és etnikai
tisztogatásnak nevezhetnénk.
Egy fegyveres milícia erőteljes hadjárata volt a fegyvertelen polgári lakosság ellen, ami 12 hónapig
tartott. Azzal a világos céllal, hogy etnikailag megtisztítsák Palesztinát. Kegyetlen terrorista
támadást indítottak, ami 12 hónapig tartott, a végére pedig az ország csaknem 80%-át
elfoglalták.
Több száz várost és falut pusztítottak el, köztük mecseteket, templomokat, iskolákat és persze
lakásokat, és nyolcszázezer-egymillió palesztin lett száműzött.
Tehát kiderül, hogy végül nem is olyan romantikus hőstörténet volt az egész, hanem egy kegyetlen
terrorista cselekmény, és most látjuk, hogyan illenek a darabok a kirakós játékba.
A palesztinok évtizedeken keresztül állították ezt, az izraeli történészek pedig az elmúlt 20 év alatt
megerősítették ezt, pl. Illan Pappé és mások.
A cionisták többek között azt hajtogatják, hogy talán néhány falu megsemmisült, néhány palesztin
kénytelen volt távozni, de valójában nem volt ott semmi, sivatag volt, tevék, szegény farmerek,
valójában semmi sem volt ott.
Szeretném ezt a képet megmutatni Jaffa városáról, 1948 előttről. Mielőtt a cionisták
jöttek. Jaffa városa jelentős arab város volt a Földközi-tenger partján. Közel 120.000 lakosa
volt, a városban hangversenytermek, mozik voltak, több újságot is kiadtak Jaffában,
írószövetségek, szakszervezetek, gazdag politikai élet és gazdag üzleti élet folyt, övék volt a
jaffa narancs, amiről már bizonyára hallottak, nagyon híres iparág volt.
Aztán 1948-ben, mindössze két hét alatt ezt a várost, a közel 120 ezer lakosú nyüzsgő várost
alig 4.000 emberre redukálták, akiket egyetlen szögesdrótos szomszédságba zsúfoltak,
körülöttük izraeli katonákkal.
És Jaffa városának hamuján most, szinte ugyanabból a szögből készített fényképen, Tel Aviv városa
látható.
Tel Aviv városa még most is Tel Aviv Jaffának hívja magát. És még mindig ott van egy kis palesztin
közösség, és az eredeti Jaffa város egy pici része is még mindig ott van.
Ezt a kis közösséget semmibe veszik, elnyomják őket, rasszista törvények sújtják őket. Az izraeli
rendőrség meg se próbálja megoldani a bűnözést. A jaffai palesztin fiataloknak nincs reményük, nincs
okuk a reményre, nincsenek lehetőségeik.
Ha azt mondjuk, hogy másod- vagy harmadrangú állampolgárok, még szépítünk is.
Fontos tehát megérteni, nemcsak azért, hogy tudjuk, világosan megértsük, mi történt hatvanhat
évvel ezelőtt, de azért is, hogy megértsük: a palesztinokat nem lehet a Nyugati Partra és Gázára
redukálni.

A béketárgyalások alatt mindig úgy beszélnek Palesztináról, mintha az a Nyugati Part és Gáza lenne,
mintha az a rész lenne Palesztina, azaz ott lesz létrehozva a palesztin állam.
És tényleg sokan hiszik azt, hogy Palesztina a Nyugati Parton van, és hogy a többi arab, aki az ország
más részein él, egyszerűen csak arab.

6
Gyakran halljuk, az emberek azt mondják, nem ezek a palesztinok, hanem azok a palesztinok. Nem
redukálhatjuk a palesztinokat a Nyugati Partra és Gázára, mert az egész ország Palesztina, és
függetlenül attól, hogy a palesztinok Izraelen belül élnek izraeli állampolgárként, vagy a Nyugati
Parton, más állampolgárként, ugyanolyan kegyetlen elnyomástól és ugyanolyan rasszista környezettől
szenvednek. Úgy gondolom, nagyon fontos ezt megérteni.

NAKBA - 1948-ban kezdődött el ....

Amikor a mai napon erről, a Nakbáról beszélünk, annak különös jelentősége van. Emlékszem, amikor a
Nakbáról hallottam, a Nakba kifejezés katasztrófát jelent.
Mi, izraeliek az 1948-as háborút függetlenségi háborúnak nevezzük, nagy hőstettnek
tekintjük. Számomra még inkább az volt, hiszen apám harcolt a háborúban, így én a harcokról, a
hősiességről stb. szóló történetekkel nőttem fel. Nem a könyvekből tanultam.

Ezzel szemben a palesztinok katasztrófának tekintik, és emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt
hallottam erről, első reakcióm a megdöbbenés volt: hogyan is mondhat bárki ilyesmit? Hogyan lehet
egy ilyen hőstettet katasztrófának nevezni? A zsidó nép túlélését és így tovább.
Aztán az évek során kezdtem megérteni - a könyveim erről az utazásról szólnak, ez is az utazásom
része volt -, hogy miért nevezik katasztrófának, ami valójában történt. Azt gondolom, hogy amit
sokszor félreértenek, az emberek azt hiszik, hogy a palesztin Nakba 1948-ban történt, pedig igazából
1948-ban csak elkezdődött, napjainkban is folytatódik, és minden évben egyre rosszabb lesz.
<<< Egy évvel ezelőtt készítettem ezt a képet egy gázai menekülttáborról. Mint láthatják, a kép
önmagáért beszél. Mély nyomor, nincs vezetékes víz, nincs áram, nincs megfelelő
szennyvízrendszer, nincs egészségügyi szolgáltatás, nincs megfelelő táplálék, nincs munka.
Ha megnézzük ezeket a gyerekeket, úgy gondolom, fontos megérteni, hogy ezek a gyerekek, akik a
menekülttáborban és máshol élnek, alig félórás vagy egyórás autóútra vannak Izrael nagyobb
városaitól.

Pontosan azoktól a helyektől, ahonnan nagyszüleiket elűzték. Azért élnek ilyen mélynyomorban,
ilyen borzalmas körülmények között, mert nem engedik őket Izraelbe, Palesztinába menni, hogy
ugyanolyan életet élvezhessenek, mint az izraeliek.
Nem látni ilyen izraeli gyerekeket. Sehol sem.
Tudják, Izrael egy modern, fejlett állam, az emberek úgy élnek, mint itt.
Az egyetlen oka annak, hogy ezek a gyerekek, a palesztinok, kb. négymillió ember, még mindig így
élnek, az, hogy Izrael megtiltja neki, hogy visszamenjenek a földjükre, az országukba, hogy
hozzáférjenek azokhoz a létesítményekhez, mindahhoz, amit Izrael kínálni tud, és ami Palesztináé.
Ez történik minden egyes nap, és napról-napra rosszabbodik, a szemünk előtt
történik. Háromórányira Genftől. Nem Afganisztán távoli hegycsúcsain.

Dollármilliókat, dollármilliárdokat ömlesztenek Izraelbe, hogy támogassák Izraelt, üzleteljenek

Izraellel, és ez tovább nehezíti a helyzetet. Mindennap, amikor valaki Izraelt támogatja, minden
dollár, ami az izraeli államot támogatja, rosszabbít a helyzeten.
Ez igazságtalan és megbocsáthatatlan.
És ez folyik nap mint nap. Háromórányi repülőútnyira. Nem számít, hogy senki sem beszél
róla. Nem láthatjuk a sajtóban, nem láthatjuk a tévében, nem olvashatjuk az újságokban.

A könyvem igazából emlékirat, sokat említi a családomat, mert a családom komoly mértékben
érintett volt az izraeli állam létrehozásában. Ez volt a háttér. Nemcsak a tábornok fia vagyok,
hanem ennek az egész környezetnek, ennek a nagyon hazafias környezetnek is a fia vagyok.

7
Ez anyám fiatalkori képe. Anyám Jeruzsálemben született és nőtt fel, és még most is Jeruzsálemben
él. 87 éves, már majdnem 88. Van egy történet, amit sokszor elmesélt, amit a könyvemben is
említettem. 1948-ben történt meg vele. Amikor Jeruzsálemről beszélek, nem a régi Jeruzsálem
városról beszélek, hanem az új környékről, ami a városon kívül épült. Hányan voltak Önök közül már
Izraelben, Palesztinában?
Emeljék fel a kezüket. Jó néhányan. Hányan jöttek onnan?
Rendben. Köszönöm!

Néhány tény ezekről a környékekről. Ha megnézzük őket, a régi csodálatos házak, nagyon szép és
jellemző jeruzsálemi palesztin házak még mindig ott vannak, de az embereket persze már
elűzték. 1948-ban bevonult a cionista milícia, és elfoglalták a palesztin környéket, elűzték a
palesztinokat, csodálatos otthonaikat pedig izraeli családok vehették igénybe. Az egyik ilyen
lakást anyámnak kínálták fel.

Nagyon szép lakás volt, anyám akkor egy pici lakásban élt szüleivel és két kicsi gyerekkel.
Ő pedig elutasította. Nem akarta átvenni a lakást, azt mondta, és ma is azt mondja, amikor erről
beszél: hogyan vehetném el egy másik család otthonát?
Hogyan vehetném el egy másik anya otthonát?
Miután tudom, hogy ezeket az embereket, ezt a családot száműzték, száműzöttként élnek.
Aztán azzal folytatja, hogy leírja a fosztogatást. Jöttek az izraeli katonák kocsikkal a jómódú
otthonokba, jómódú családokhoz, és megkezdték a bútorok, szőnyegek fosztogatását. Ha látták, van
egy nagyszerű dokumentumfilm arról, hogy könyveket, ritka könyveket loptak el.
A cionista erők olyan szervezettek voltak, hogy még egy könyvtáros egységük is volt, amely
házról-házra járt és lopta el a könyveket. Ezek most az izraeli Héber Egyetemen vannak.

Nagyon szégyenkezve beszélt erről. Hogyan is tehették ezt meg? Hogyan tehettük meg ezt?
Hogyan viselkedhettek így az izraeliek?
Ez egy csodálatos történet, és remélhetjük, hogy többen is azt tették, amit anyám tett, sajnos
nagyon kevesen tették.
A történeten túl azonban valami nagyon zavart engem, miközben ezen a történeten nőttem fel. Amikor
néhány évvel ezelőtt a könyvemen dolgoztam, csak akkor értettem meg, hogy mi zavart ebben a
történetben. És miért volt zavaró a történet.
Arra jöttem rá, hogy anyám története ellentmond a nemzeti elbeszélésnek. Gyerekként nagyon
cionista képet kaptam, cionista nevelésben részesültem, és ez volt a probléma.
Anyám története ellentmondott a nemzeti elbeszéléssel, mert a cionista elbeszélés tökéletes,
erkölcsileg tökéletes.
'Megérdemeljük a földet, az egész ország a mienk, mert zsidók vagyunk'. Amikor azonban az
ENSZ úgy határozott, hogy felosztja az országot, elfogadtuk a felosztást.
Aztán az arabok megtámadtak bennünket, szerencsére mi győztünk.
Aztán megkértük az arabokat, hogy maradjanak, de ők távoztak.
Kértük őket, hogy maradjanak, de távoztak.
Mi ebben az erkölcsi dilemma? Ha valaki elhagyja az otthonát, és van egy család, akinek otthonra van
szüksége, akkor miért ne foglalhatná el?
Miért tett anyám ebből erkölcsi kérdést? Hiszen nem volt erkölcsi kérdés. Nincs semmi erkölcsi
dilemma a cionista történetben, mert az tökéletes.

Még amikor a borzalmakról beszélünk, például a Deir Jasszini mészárlásról, amiről egy hónappal
ezelőtt emlékeztek meg...

8
Deir Jasszin egy kis falu Jeruzsálem mellett, biztos vagyok benne, sokan ismerik, amikor a cionista
erők bevonultak, ők megadták magukat, de a haderők mégis borzalmas mészárlást követtek el.
Az izraeli gyerekek pedig tanulnak erről az iskolában, így és így történt, helytelen volt, borzalmas
dolog volt stb., nőket és gyerekeket öltek meg.
Ugyanakkor azt is tanultuk, fontos cionista vezetők mondták nekünk, hogy bár a mészárlás rossz
dolog volt, a mészárlásnak köszönhetően több százezer arab távozott, így hozhattuk létre a
zsidó többséget. És persze mindannyian tudjuk, hogy semmi sem fontosabb, mint a zsidó
többség. Emlékszem, hogy zsidó gyerekként ezt tanultam.
És még most is folytatódik. Izrael bombázza Gázát, miközben tisztában van vele, hogy
gyermekeket öl meg és éget halálra. De ez rendben van, mert ott van a Hamász Gázában, mi
pedig védjük magunkat.
A cionista történet tehát tökéletesnek bizonyul. Morálisan. Mint mondtam már, anyám lyukakat ütött
ebbe a tökéletes történetbe, és eltartott egy darabig, amíg megértettem.

Az 1948-as háború vége és 1967 között így nézett ki a térkép. Izrael szinte egész Palesztinát
elfoglalta a Nyugati Part és a Gázai övezet kivételével, majd 1967-ben az arab seregek ismét arra
készültek, hogy megtámadják és megsemmisítsék a zsidó közösséget, az izraeli államot. Vajon miért?
Mert a nácik próbálkoztak, az arabok is próbálkoznak, ez a zsidók, az izraeliek sorsa.
Szerencsére az izraeli parancsnokság úgy döntött, vagy engedélyt kapott arra - ezt majd kicsit
részletezni fogom, mert nagyon érdekes történet -, hogy megelőző csapást mérjen, megtámadja az
arab hadsereget. Három arab sereget megsemmisítettek, közel 18 ezer arab katonát tudtak
megölni 500 vagy 700 izraeli katona élete árán.
700 a 18 ezerrel szemben. Ez a szám már önmagában mond valamit. Hat nap alatt, ezúttal hat nap
alatt, bibliai történet, sikerült megsemmisíteniük ezeket a seregeket, meghódították a Nyugati
Partot, meghódították a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot.

Akkor már apám tábornok volt. Azok a fiatal tisztek, akik 1948-ban harcoltak, 1967-re már
tábornokok lettek. Megint azt hallottuk, hogy egzisztenciális fenyegetés éri Izrael államát, és ezért
a megelőző csapás elkerülhetetlen. Amikor a könyvemen dolgoztam, elmentem az izraeli hadsereg
levéltárába, főleg azért, hogy apám pályafutásáról adatokat szerezzek, de az egyik dolog, amit
találtam és tudtam, hogy érdekes lesz, az a jegyzőkönyv volt a parancsnokság tábornokainak
gyűléseiről, ami aztán az 1967-es háborúhoz vezetett.

A levéltárban elérhetők, a történészek vizsgálták őket, rengeteg írtak ezekről a gyűlésekről és az

eseményekről. Szóval nem számítottam semmi újra. Amint elkezdtem olvasni ezeket és azt, amit apám
mondott az egyik gyűlésen, amit a többi tábornok is megismételt, rájöttem, hogy Izrael nemcsak
hogy nem volt veszélyben, de Izraelnek rendkívüli alkalma volt, mert az arab seregek annyira
gyengék és felkészületlenek voltak a háborúra.

Az arab hadseregek, ami alatt főleg az egyiptomi hadsereg értendő, mint az egyetlen jelentősebb
hadsereg, nem voltak felkészülve a háborúra. Mivel legalább másfél-két évre volt szükségük ahhoz,
hogy felkészüljenek a háborúra, ezért eljött az alkalom a támadásra. Most kellett támadnunk. És
követelték, hogy az izraeli kormány adja meg az engedélyt.
Egy szó sem volt fenyegetésről, egzisztenciális vagy másféle fenyegetésről. Arról beszéltek, hogy
az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigetre lépett, még jobban megkönnyítette számukra a támadást és
a megsemmisítésüket. Ilyenekről beszéltek, nem tudok mindenről beszélni.

Mint említettem, mindössze hat nap alatt vége volt az egésznek, és azt hiszem, fontos kimondani,
hogy az 1967-es háború végére Izrael alapvetően és mindörökre lesöpörte Palesztinát a

9
térképről, és egyetlen államot hozott létre az egész országban, ahol kizárólagos jogokat kaptak
a zsidók.
Ez pedig egy újabb lecke, ami nemcsak a történelemkönyvek számára fontos, hanem azért is, hogy
megértsük azt, ami most történik, és miért értelmetlenek a béketárgyalások.
A béketárgyalások némileg feltételezik, hogy előfordulhat egy olyan helyzet, ahol az izraeli kormány
megengedi a palesztinoknak egy állam létrehozását. Valahol a határaikon belül.

Amint elfoglalták a Nyugati Partot, szinte perceken belül Izrael erőteljes pusztító hadjáratot
indított, városokat, falvakat, lakótelepeket semmisített meg, több százezer palesztint űzött el,
és erőteljes építkezésbe kezdett kizárólag az izraeli zsidók számára a Nyugati Parton. Pontosan
azt, amit az ország többi részében tettek 1948 után.

Senki sem várta meg, hogy mi lesz, azonnal léptek. Az egyik első parancs, amit az izraeli hadsereg
adott azután, hogy elfoglalta a Nyugati Partot, az volt, hogy a Nyugati Part vize az izraeli állam
tulajdona. A Nyugati Part az egyik legnagyobb vízforrás az egész országban.

Tehát azt feltételezni, hogy ez visszafordítható, azt feltételezni, hogy az izraeli kormány engedné
a palesztinoknak, hogy államot hozzanak létre a Nyugati Parton vagy az ország bármely más
részén, legjobb esetben is abszolút félreértés, de inkább arcátlan hazugság. Abszolút
félreértelmezése a valóságnak, a cionizmus lényegének.
A cionisták azt állítják, hogy ez a mi országunk, ez a zsidó nép földje, Izrael földje.
Az izraeli állam a gondviselő, de az ország a zsidóké. Hogyan is engedhetné meg bárki, hogyan is
lenne lehetséges, hogy bárki megengedje egy állam létrehozását ezen a földön?
Ez lehetetlen, és nem fér össze az ideológiával, nézzük csak meg, mi történt az elmúlt hatvanhat
évben.
Alapos, folyamatos hadjárat az etnikai tisztogatásra, alapos, folyamatos hadjárat azzal a céllal, hogy
erőteljes építkezés folyjon kizárólag az izraeliek számára, nemcsak a Nyugati Parton, de a
béketárgyalások szempontjából a Nyugati Part a fontos.
A Nyugati Part nagyon hamar teljes mértékben beépült Izraelbe. Az az elképzelés, hogy egy másik
állam lehetséges, teljesen nevetséges. Úgy gondolom, fontos ezt megérteni.

Zsidó államnak nevezik, ahol 12 millióból csak 5,9 millió a zsidó ! A többség palesztin.
Zsidó államnak nevezik mellesleg, ami érdekes, mert a legtöbb zsidó nem ott él. A legtöbb ember, aki
ott él, már nem izraeli zsidó, hanem palesztin, a most ott élő 12 millió ember közül 5,9 millió izraeli
zsidó. A többiek palesztinok.
Akkor mitől is zsidók pontosan? Zsidó értékeket képviselnek? Több ezer politikai fogoly, a víz
megvonása emberektől, netán ezek tartoznak a legfontosabb zsidó értékek közé?
Tehát igazából semmi zsidó jellege nincs az izraeli államnak, annyiról van szó, hogy az állam
kizárólagos jogokat ad a zsidóknak. Ennyi a megkülönböztető jegye.
<<< Íme egy kép az apámról, amikor még egyenruhában volt. Nagyon érdekes dolgot tett, és erről
fontos beszélni, mert azt hiszik a világon, hogy Izrael békét akar, és hogy Izrael
békekezdeményezést tesz, valami ilyesmi volt a napokban. Fontos, hogy ezt megvizsgáljuk.
Amikor a háborúnak vége lett, a parancsnokság egyik első gyűlésén apám felállt, és azt mondta,
itt az alkalom arra, hogy békét kössünk a palesztinokkal.
El kell ismernünk a palesztinok önrendelkezési jogait, hagynunk kell őket, hogy saját államot hozzanak
létre a Nyugati Parton és Gázában. Természetesen békét kötünk, ez a kis állam békében lesz
Izraellel, és akkor végre befejezhetjük a háborúskodást, békében élhetünk a palesztinokkal, és talán
később a többi arab országgal is.

10
Azt mondta, ha ezt nem tesszük most meg – ez 1967-ben volt, ne feledjük –, ha ezt nem tesszük
meg most, mondta, akkor megszállók leszünk, ellenállást fejtenek ki ellenünk, szembe kell
szállnunk az ellenállással, leromboljuk társadalmunk erkölcsi természetét, és két nemzetből álló
állammá válunk. Pontosan ezt történt 1967 és napjaink között. Szinte látnoki.
Pontosan ez történt. És ahogy ezt mondta, Izrael, az izraeli állam erőteljes építkezést folytatott a
Nyugati Parton és így tovább.
Folyamatosan azt halljuk persze, hogy Izrael békét akar, és nincs kivel tárgyalni. A másik
oldalon a palesztinok terroristák, ott van a Hamász, vagy ez vagy az, nincs kivel tárgyalni.
Azt hiszem, fontos egy kicsit rátérni erre.
Röviddel a háború után apám visszavonult a hadseregből, és attól kezdve folyamatosan a palesztinok
jogai mellett, főleg a palesztin állam mellett állt ki.

Ezekben az években alakult ki az az elképzelés, hogy két állam jelentené a megoldást.

Az 1970-es évek közepén apám és néhány izraeli létrehozott egy szervezetet ennek az elképzelésnek
a támogatására, és amint bejelentették a szervezet létrehozását, megkereste őket a PFSZ, a
Palesztin Felszabadítási Szervezet, annak vezető alakjai, Jasszer Arafat és más vezetők. Ezen a
képen apám látható egy Aryeh nevű úrral, akit később megöltek, és ő volt az egyik kapcsolattartó,
később jó barátok is lettek.

Kezdetben csak titokban találkoztak, ez a 70-es években volt, európai fővárosokban, Párizsban,
Észak-Afrikában találkoztak, és amikor visszatértek ezekről a találkozókról, apám mindig azonnal
beszámolt a miniszterelnöknek, azokban a napokban még ilyen bejárása volt. Az izraeli kormány
tehát mindig mindent tudott ezekről a találkozókról.
De semmit sem akartak kezdeni ezzel.
Később, 1983-ban egy nyilvánosan bejelentett találkozón Tuniszban találkozott is Jasszer Arafattal,
képek jelentek meg róla az újságokban, de nemcsak hogy nem akart semmit sem kezdeni ezzel az
izraeli kormány, Simon Perez - Mr. Nobel-békedíj - vezetésével a Knasset (parlament) egyetlen
lépésben törvényt hozott arról, hogy ezek a találkozók illegálisak.Hoztak egy törvényt arról,
hogy az Izrael és a PFSZ közötti találkozók illegálisak.
Ezek nem azok az emberek, akik miatt visszatáncolunk, mondták ők, tartóztassatok le bennünket.
A találkozók folytatódtak. Ez a nyolcvanas években volt. Aztán hirtelen eljött 1993. szeptemberben
az oszlói békefolyamat, az oszlói békemegállapodás. Néhányan elég idősek vagyunk ahhoz, hogy
emlékezzünk rá, ott volt a Fehér Ház pázsitján Bill Clinton elnök, Jasszer Arafat, Jichak Rabin, akik
aláírták az oszlói békefolyamatot, és sokan úgy gondolták, tényleg ez történik.
A Szovjetunió már széthullott, a dél-afrikai apartheid megbukott, most ez jön.
Sokan nem ismerték fel azonban, hogy 1993-ban már nem volt esély a palesztin állam
létrehozására, mert már nem volt Nyugati Part. A Nyugati Partot már teljesen beépítették
Izraelbe.

Az oszlói békefolyamatnak nem az volt a célja, hogy béke legyen, hanem az, hogy a palesztinok
megadják magukat.
Hogy tovább darabolják a palesztin társadalmat, a palesztin politikát, hogy Izrael még erősebben
kezébe ragadhassa az országot, erősebben kezében tarthassa az erőforrásokat és az
embereket. Ezért nem vezetett ez semmire.
Az elmúlt két évtizedben ezek a béketárgyalások nem vezettek semmire, mert nem az volt a céljuk.
Az volt a céljuk, hogy a palesztinok megadják magukat.

11
Ha pedig nem adják meg magukat, akkor nem lesz béke.
Az oszlói békefolyamat a remények szerint öt éven belül hozott volna végleges megoldást.
Azaz 1993-tól számítva 1988-ig. 2001 nyarán, amikor Bill Clinton majdnem elvesztette a hivatalát,
úgy határozott, hogy összehozza a feleket, és Camp Davidben találkoztak, ez lett volna a második
Camp David esemény.
És csak üléseztek és üléseztek napokon keresztül, és megállapodás nélkül jöttek ki.
Néhányan elég idősek vagyunk ahhoz, hogy emlékezzünk rá, amikor kijöttek, Bill Clinton azt mondta,
hát a palesztinok adtak egy keveset, de az izraeliek többet adtak.
Alapvetően arról volt szó, hogy a palesztinok nem akartak engedni, Jasszer Arafat nem akart engedni.
Aztán az izraeliek kijöttek, és azt mondták, ismerjük a palesztinok igazi arcát, terroristák, el
akarnak bennünket pusztítani és így tovább. Azt állítani, hogy a palesztinok, különösen Jasszer
Arafat, nem akarnak engedni, nagyon érdekes állítás, mert Jasszer Arafat irányítása alatt a
palesztinok készek voltak Palesztina 80%-át feladni, hogy palesztin államot hozhassanak létre a
Nyugati Parton és Gázában, de a Nyugati Partnál és Gázánál, a teljes Nyugati Partnál, Gázánál és
Kelet-Jeruzsálemnél nem adták alább.

Hajlandók voltak elismerni és békét kötni azzal az állammal, amely elpusztította Palesztinát, és
lemondani arról a jogról, hogy az elmenekült palesztinok valaha is visszatérjenek.
Ez nem engedmény? Tett már valaha valaki ennél nagyobb engedményt?
Jasszer Arafat megtagadta, hogy ennél többet adjon. Jasszer Arafat megtagadta a teljes megadást,
ezért befeketítették, és négy évvel később a ramallahi irodáját lerohanó izraeli tankok megölték.
Azt hiszem, tény, és igazságos lenne azt mondani, hogy harminc éven keresztül egészen haláláig,
Jasszer Arafat volt a legállhatatosabb békeharcos a Közel-Keleten.
Ő támogatta és hozta létre ezt az egész elképzelést, ő volt a két államot jelentő megoldás
elképzelése mögött a kilencvenes évek közepétől, és állhatatosan arra törekedett, hogy békét kössön
Izraellel ez alapján, de nem adta alább.

De Izraelt ez nem érdekli, sohasem érdekelte, lényegében sohasem volt izraeli békajavaslat, mert a
cionista gondolkodás szerint ez egy zéró összegű játék, a föld a mienk, ezzel vége a
történetnek.
Azt hiszem, ennek alapján fontos tudnunk, hogy amikor Izrael szeretni azt mondogatni, hogy békét
akar, békére törekednek, és nincs, akivel tárgyaljanak, akkor ez nem igaz.

Említettem a palesztin foglyokat, íme egy kép Samer Issawiról és nővéréről, Shireenről. Samer
Issawi tartja a rekordot az éhségsztrájk túlélés napjaiban. Nővére, aki egyébként ügyvéd, szintén
börtönben van, mellesleg egyikük ellen sincs vádemelés. Fontos megemlítenünk, ami egyébként az egyik
legfontosabb, de legkevésbé tárgyalt dolog, az a palesztin foglyok kérdése. Izrael több ezer
palesztin foglyot tart börtönökben, akiket persze biztonsági foglyoknak, terroristáknak nevez,
de jelentős többségüket izraeli források szerint, az izraeli börtönökben tartott palesztin foglyok
jelentős többségét nem vádolták erőszakos cselekedetekkel, nem vádolták a jelentős többségüket
erőszakos cselekedetekkel. Politikai foglyok. És több százan vannak olyanok, akiket egyáltalán
semmivel sem vádoltak. Ne feledjük, hogy izraeli katonai bíróságokról beszélünk. Az izraeli katonai
törvény szerint egy követ kezében tartó gyerek terrorista. Több olyan fogolyról beszélek, akiket a
törvény alapján nem vádoltak meg erőszakos cselekedetekkel még az izraeli katonai bíróságokon sem.
Aztán ott vannak a közigazgatási foglyok, akiket semmivel sem vádolnak, tehát még az izraeli
katonai bíróság törvényei szerint sincs mivel vádolni ezeket az embereket.
Mégis börtönben ülnek határozatlan ideig, néhányan már évek óta. Volt tehát egy éhségsztrájk
néhány évvel ezelőtt, most pedig megint éhségsztrájkok vannak.

12
 Hogyan lehet az, hogy egy olyan ország, mint Svájc, nem rúgja ki az izraeli nagykövetet ?
Nem tudom. Olyan sokszor sértik meg az emberi jogokat. És miért nem hívják vissza a nagykövetüket
Tel Avivból? Mindemellett a világ elismeri az emberek ellenállási jogát.
Van egy olyan ENSZ határozat, amely kimondja, hogy jogos a világ közösségeinek, az emberek
küzdelme a gyarmatosító idegen elnyomás, rasszista rezsimek ellen, hogy önrendelkezési jogukat
és függetlenségüket megszerezhessék.
Ez a legjobb jellemzése Izraelnek, mert gyarmatosító, idegen elnyomó és rasszista rezsim, saját
meghatározása szerint is Izrael így jellemezhető. Mindannyian elismerjük az emberek ellenállásra
vonatkozó jogát.
Az az érdekes, amikor a palesztin helyzetről beszélünk, hogy a palesztin ellenállás jelentős többsége,
amit a börtönlakosság esetében látunk, mindent összevéve fegyvertelen, erőszakmentes ellenállás.
A palesztin fegyveres ellenállás mindig jelentéktelen volt, bár minden hírbe bekerül, de az évek
során, és főként napjainkban a palesztin ellenállás jelentős többsége erőszakmentes,
fegyvertelen ellenállás. Nem véletlenül, hanem elvekből.
Ez megint egy olyan kérdés, amikről senki sem beszél. Sok-sok ezer ember ül börtönben.
Bebörtönzött foglyok.
Unokahúgom egy öngyilkos merényletben halt meg 13 évesen
Történetem személyes vonatkozásának egy másik része, a könyv személyes vonatkozása nővérem
lányához, unokahúgomhoz kapcsolódik, aki egy öngyilkos merényletben halt meg Jeruzsálemben,
1997-ben.
13 éves volt. Elképzelhetjük, ha Izraelben ilyesmi történik, az óriási hír, ebben az esetben még
nagyobb hír, mert egy híres izraeli tábornok unokája, Matti Peled unokája, akit palesztinok öltek
meg.
Nemcsak, hogy híres tábornok volt, de a palesztin jogokért küzdött, és ez persze komoly hír. Akkor
az USA-ban éltem, az első géppel hazarepültem, amikor a nővérem lakásába léptem, az tele volt
emberekkel, hogy részvétüket fejezzék ki, de tele volt riporterekkel is. A világ minden részéről
hírügynökségek, minden elképzelhető nyelven megjelentek.

Leginkább a megtorlásról, a bosszúról kérdeztek, arról, hogy ki a felelős, mit fogunk tenni
velük, hogyan leckéztetjük meg őket és így tovább. Nővérem, Nurit is ott volt, - néhányan már
találkozhattak vele - odajött, és két nagyon érdekes dolgot mondott, két, szerintem megrendítő
dolgot mondott. A bosszúra és megtorlásra azt mondta, hogy nem akarok erről semmit sem hallani,
mondta, egyetlen anya sem szeretné, hogy ez egy másik anyával megtörténjen.
Egyetlen anya sem szeretné látni, hogy ilyen fájdalom érjen egy másik anyát, és egy híres héber
versből idézett, amit Bialik írt: “Még maga az ördög sem agyalhat ki olyan bosszút, ami egy
gyermek halálára válasz lehet.”
Ő és férje, Rami elmondta, hogy ki a felelős, és azt mondták:
- Ki az, aki ezt a kegyetlen elnyomást fenntartja a palesztinok ellen?
- Ki veszi el a földjüket?
- Kik pusztítják el az otthonaikat?
- Ki tagadja meg tőlük a vizet?
- Ki veti az apákat és fivéreket börtönbe?
- Ki lövi le a gyerekeiket az iskolákban?
- Ki tagad meg tőlük minden jövőképet és reményt?
Ki teszi mindezt?
Mindketten azt mondták, hogy az izraeli kormányt teszik közvetlenül felelőssé leányuk haláláért.
Mert mire számíthatunk? Amikor ilyen erőszakos rezsimet tartunk fenn, nem kell érte
megfizetnünk? Ez történik, ha más embereket elnyomunk.

13
Éppen ez az ára ennek. Ettől még nagyobb lett a hír, mert íme egy izraeli anya, aki mindent a feje
tetejére fordít, egyrészről eltemeti kislányát, másrészről felfordítja a világot.
Mi úgy tudjuk, hogy a palesztinok a terroristák, az izraeliek pedig az áldozatok.
Mi úgy tudjuk, hogy az izraeliek békét akarnak, a palesztinok pedig nem tesznek
engedményeket.
És ez az anya mégis így viselkedik. A nővérem nagyon őszinte aktivista lett, alapító tagja volt a
Palesztina Russel Törvényszéknek és így tovább. Ami engem illet, visszamegyek az USA-ba,
visszamegyek dolgozni, ilyen az élet, és mit lehet tenni egy ilyen eset után? Ezt nehéz feldolgozni.
Szerencsémre az USA-ban, San Diegóban, ahol élek, találtam egy zsidó-palesztin beszélgetős
csoportot, egy foglalkozó csoportot, hogy úgy mondjam, és elkezdtem járni ezekre a gyűlésekre.
Jeruzsálemben születtem és nőttem fel, és ez volt az első alkalom, hogy palesztinokkal találkoztam. A
könyvemben az első fejezet, az életem elbeszélése azzal kezdődik, hogy a Palesztinába vezető utam
San Diegóban kezdődött 39 éves koromban.

És amikor elkezdtem palesztinokkal találkozni, az első alkalommal még megdöbbentőbb dologra

ébredtem rá: ez volt az első alkalom, hogy egy helyen voltam palesztinokkal, és egyenlők voltunk a
törvény szerint.
Nincs olyan helyzet, nincs olyan hely Palesztinában, Izraelben, ahol az izraeliek és a palesztinok
egyenlők a törvény szerint.
Ez nem történik meg Jaffában, Galiliben, Jeruzsálemben, a sivatagban, vagy a Nyugati Parton vagy
Gázában. Ez sehol sem történik meg.
Nincs olyan hely, ahol a palesztinok és az izraeliek ugyanazon törvény szerint élnek. Beszéltem
erről, amikor nemrégiben Dél-Afrikában jártam, és azt láttam, hogy az emberek azonnal összefüggést
találtak. Azt jelentette számukra, hogy egy helyen vannak, és már nem különböznek egymástól.
Ez nagyon lenyűgöző, nagyon pozitív élmény volt, és akkor kezdtem hallani a Nakbáról, a másik oldal
elbeszéléséről, és rájöttem, hogy először is van egy másik elbeszélés, aztán pedig arra, hogy a két
elbeszélés közül csak az egyik igaz, ami nem az enyém.
És mindaz az örökség, amit magammal hoztam, a cionista hazafiság, amin felnőttem, megdől, és ez
nagyon fájdalmas élmény volt.
Aztán kezdtem bemerészkedni palesztin városokba. Írtam erről a könyvemben, először
meglátogattam Názáretet, majd meglátogattam a Nyugati Partot, körülöttem arabokat láttam és
így tovább.
Nagyon érdekes, nagyon erőteljes élmény volt, ahogy elengedtem a félelmet, és helyébe a bizalmat
engedtem be.
Aztán a könyv azzal fejeződik be, és a mai üzenetem arról szól, hogy hová kell innen továbbmennünk,
Marie Paule pedig reményt adott, és talán a legáltalánosabb visszajelzés azoktól, akik olvasták a
könyvemet, hogy reményt keltettek bennem, ami szerintem nagyon fontos.
Ha nem lett volna bennem remény, ha nem lettem volna teljesen biztos abban, hogy van megoldás, és
rajtunk múlik, akkor nem tenném ezt. Ha nem lett volna lehetséges, nem tenném ezt. Úgy gondolom,
fontos, hogy tisztán lássuk, hol tartunk, mi történik, különben hogyan tudnánk egy megoldáson
dolgozni, vagy akár megoldást találni. Mint említettem már, napjainkban az izraeli állam
kormányozza az egész országot, egy állam az egész ország fölött, amit hívhatunk Palesztinának
vagy Izraelnek, ahol kizárólagos jogokat kapnak a zsidók. Fontos megjegyezni, hogy azoknak az
embereknek, akik az izraeli államot támogatják, akár teljes mértékben, akár némi fenntartással, de
akik az izraeli állam elképzelését támogatják, el kell fogadniuk, hogy ez egy egyezség csomag. Az
izraeli államnak rasszista törvényei vannak, elnyomja a palesztinokat, több ezer politikai foglyot
börtönöz be, rendszeresen bombázza és gyilkolja Gázában és másutt az embereket. Ez egy

14
egyezség csomag, az egyetlen módja a rasszista, gyarmatosító ideológia fenntartásának. Ennek
alapján. Nincs más módja.
Ahogyan voltak, akik a dél-afrikai apartheidet támogatták, vannak emberek, akik az izraeli
államot támogatják. Akik Dél-Afrikában támogatták, most szégyenkeznek, nem beszélnek erről
sokat. Azt hiszem ugyanez lesz Izraelben, kb. 10 éven belül az emberek elfelejtik, hogy Izraelt
támogatták, és azt fogják mondani, hogy sohasem tettek ilyent, de a valóság az, hogy ha bárki is
támogatja az izraeli államot bármilyen mértékben, el kell ismerniük azt a tényt, hogy ez az, amit
támogatnak. Ez egy erőszakos, rasszista rezsim. De nem ez az egyetlen lehetőség. Van egy másik
lehetőség. Talán ismét Dél-Afrika a legszembetűnőbb példa, bár csak az én életem során láthattunk
rasszista és fasiszta rezsimeket megbukni itt Európában, láthattuk Latin-Amerikában.
Lehetőség van arra, hogy egy rasszista, exkluzivista rezsimet megbuktassunk, és demokráciával
helyettesítsük. És pontosan ennek kell történnie. Hiszek abban, hogy ez meg fog történni
Palesztinában. Nagyon erős, nagyon kitartó, nagyon hatásos ellenállás történik az egész
világon. Valakik úgy mondják, hogy globális intifáda, amit sokan nem ismernek fel. Van egy BDS
mozgalom, amely egyre nő, és egyre elismertebb és megbecsültebb lesz. A mozgalom bojkottot,
leválást és szankciót követel Izrael ellen. Négy-öt évvel ezelőtt senki se tudott róla, ma beszélnek
róla Washingtonban, az Izrael-lobbi hivatalokban, dolgoznak rajta, pénzt költenek rá, a miniszterelnök
hivatalában tárgyalnak róla Jeruzsálemben, és dolgoznak rajta, pénzt költenek rá, próbálják
megoldani, és nem érnek célt.
Egyre több vállalat, egyre több személy, egyre több szakszervezet, egyre több bank fordul el,
vagy alkalmaz bojkottot és szankciókat Izrael ellen. Egyre több művész tagadja meg, hogy
fellépjen Izraelben, és nemcsak egyre nő az ellenállás, hanem egyre nagyobb elismerés és tisztelet
övezi őket az egész világon. Az egyetemvárosokban, az USA-ban és Kanadában, ahol többnyire vagyok,
de itt is Európában, a palesztinok ügye mellett minden évben egyre erősebben és hangosabban
szólalnak fel, az USA-ban, és tudom, hogy itt is, Európában, egyre több egyetem és egyetemváros
tart palesztinokat támogató eseményeket, palesztin tudatosság heteket, izraeli apartheid-ellenes
heteket. Egyre többen szólalnak fel, engem is meghívtak, hogy szólaljak fel ezeken az eseményeken,
műsorokat szerveznek, falakat építenek az egyetemvárosokban, több ezer diákot oktatnak, óriási
munkát végeznek ezek a 20-21 éves hallgatók, és kemény csatát kell folytatniuk, mert a közigazgatás
általában nem kedveli ezt, tehát keresztbe tesznek nekik. Harcolnak az Izrael-lobbi, az Izraelt
támogató csoportok ellen, és egyre nagyobb teret hódítanak, mert a másik oldalon egyetlen érv van,
ez pedig az antiszemitizmus, az emberek pedig kezdik már ezt unni. Aztán ott van a népszerű
ellenállás mindjárt Palesztinában, amely szintén egyre erősödik, egyre hatékonyabb. Izrael már
elismerte, az izraeli hadsereg már elismerte, hogy nem válaszolnak az erőszakmentes ellenállásra
Palesztinában, a népszerű palesztin ellenállásra.

Nobel-díjasok látogatnak oda, másutt meg felvonulnak. Az "Öt törött kamera”, ha valaki látta az „Öt
törött kamera” filmet, ha még nem, akkor tegye meg. Majdnem Oscar-díjas lett. Csodálatos
dokumentumfilm, amely pontosan bemutatja, hogyan reagál a nagyon elszánt, kitartó ellenállásra,
aminek célja nemcsak a szabadság, hanem az erőszakmentesség is, az izraeli erők kegyetlensége.
Nemcsak hogy könnygázzal támadnak, golyókkal, kínzással és veréssel, letartóztatással válaszolnak,
valahányszor ezek a srácok kijönnek a börtönből, és a felvonulás élére állnak.
Tehát a palesztin ellenállásnak ez a három része erősödik. Mindennek tetejébe ez a gyakorlat nem
fenntartható. Egy ENSZ jelentés szerint csak Gázában 2020-ra újabb 500.000 ember lesz, tehát
alagutakon keresztül tudnak majd vízhez, élelemhez és antibiotikumokhoz jutni.
Mert a városok le lesznek zárva. Van egy új tábornok Egyiptomban, aki lezárta a városokat. Ez egy
teljesen elmebeteg valóság, ami egyáltalán nem fenntartható. Azt gondolom, hogy mindez
kétségtelenül a cionizmus bukásához, vagy annak irányába vezet.

15
 Cionizmus = Apartheid = Fasizmus

Éppen úgy, ahogy Dél-Afrikában az apartheid bukásához vezetett. Azt gondolom, fontos megérteni,
hogy ez a két szó egymással felcserélhető. Az apartheid és a cionizmus egymással
helyettesíthetők. A cionizmus egy rasszista, gyarmatosító ideológia, aminek véget kell vetni. Az
esélyek, és itt jön a remény, a siker esélyei Palesztinában sokkal nagyobbak, mint amit eddig máshol
láttunk a világon. Ez a hely izraeliekkel és palesztinokkal van tele, és azt
hisszük, hogy megkülönböztethetők? Nem lehet őket megkülönböztetni. Két nagyon hasonló közösség.
Magasan képzett közösségek, erős középosztály, józan közösségek, többnyire. Mindegyiknek megvan a
saját őrült megszállottsága, mindegyiknek van a saját nagyon korrupt vezetősége, az izraeli
miniszterelnök börtönbe megy korrupció miatt. Ehud Olmert, talán hallottak róla. Sajnos korrupció
miatt megy börtönbe, pedig azért kellene börtönbe mennie, mert embereket gyilkolt Gázában, de
ezzel vége a történetnek.
A valóság az, hogy lopás miatt megy börtönbe, nem azért mert gyerekeket gyilkolt. A két közösség
tehát nagyon-nagyon hasonló, és készen állnak arra, hogy együttműködjenek. A kulcsa ennek azonban
az, hogy a cionizmust demokráciával kell felváltani, a kulcsot az egyenlő jogok jelentik. Sokan jártak
már ott, nagyon gyönyörű ország, kiváló lehetőségei és adottságai vannak, jó és intelligens emberek
vannak ott. A kulcsot az egyenlő jogok jelentik. Arra kérek mindenkit, hogy sorakozzon fel az
egyszerű demokrácia zászlaja mögé, ahol egyenlők a jogok, minden személynek egy szavazata van. És
bátorítsanak másokat is erre, akik még most nem hallgatnak erre. És akkor nem lehet kérdéses, hogy
véget vethetünk a konfliktusnak, és eljön a béke az izraeliek és palesztinok számára. Nagyon
köszönöm!

16