az igénytelen férfi

esetleg magadra ismersz. vagy a férjedre

Ó, tudom én, hogyan értik általában az igényes meg az igénytelen mellékneveket. Dologiasan: kinek
mije van, hogy néz ki, milyen helyekre jár, mekkora kocsi kulcsát pörgeti. Ez az igénytelen emberek
igényességfogalma, akiknek sznob az, aki nem így igényes.
Ápoltság, ez is: műszempilla, körmös, csiricsáré ruhák, tárgyhalmozás. Kacatdús vagy épp
sivárminimalista lakberendezés, feng shui, hivalkodás, high life.
Spirituális nyünyük, ez a legkellemetlenebb talán, leszólni azokat, akiknek nem pálya az ezó, a jóga, az
előző élet, a számmisztika.
Én a tartalmas életre, a sknadináv típusra, a műveltségre, elvekre gondolok. Utánajárok annak, amiről
beszélek. És értem a derékszögű háromszöget, a periódusos rendszert, a szatmári békét, mert ugye
leérettségiztem.
Meg a jólétre is gondolok. Arra a tudati és anyagi szabadságra, hogy ha valamire szükségem van, mert
szenvedéllyel akarok csinálni valamit, akkor megveszem, és akkor kifizetem az árát, nem nyavalygok,
nem érdekel, ki mit szól, és nem akarok jól járni. És rendszeresen lázba hoz valami kaland, utazás,
tevékenység.
Igényesnek azt gondolom, hogy teljes életre törekszel, élményeket szerzel, nem tompulsz bele a
kötelességbe vagy a középkorúságba, családba, vallásba, hagyományba. Sokoldalú vagy, innen is,
onnan is betámadod a fásultságot, a rutint, mert tudod, milyen veszélyes. Izgalmas, életszagú
tevékenységek, megrendítő élmények által érted meg önmagad, a sorsodat, és kapcsolódsz más
emberekhez.
Azért csináljuk ezeket, mert e tevékenységek által, kíváncsiságunk és kreativitásunk karbantartásával
emberebb emberré leszünk, érzékenyek és értőek maradunk. Nem azért vannak hobbijaink, hogy
elteljen az idő két munkanap között. Ellenállunk a nyomásnak, nem süppedünk bele a hétvége cukros-
kajálós-képernyős “pihenésébe”. És ez fontosabb, mint a hagyománykövetés, az otthondekorálás, a
rokonlátogatás.
Ha te is ilyen vagy, akkor tudd: aki ezeket az élményeidet leszólja, aki megpróbál érvekkel lebeszélni,
hogy ez drága, meg hogy van neked időd erre, miért nem fontosabb a kötelesség, illetve túlzásba esel,
vagy azt magyarázza, hogy “neki nincs szüksége arra, hogy az interneten mutogassa” a nem tudom,
mit, az egyszerűen örömgyilkos és sivár az élete. Nem kell neki magyarázkodnod. Nem kell, hogy
rosszul érezd magad, ha a saját pézedet, idődet te osztod be, ha saját céljaid és szenvedélyeid vannak.
A blogon is alapélményem, hogy a kommentelő eleinte szimpatikus: az intellektuális, protestáns
hajlamomhoz meg az ökovonalhoz kapcsolódva leírja, hogy ő szereti az egyszerű dolgokat, nem költ
hülyeségekre. Ez a láb az ajtórésben. Később már engem kritizál és terelne: ő nem vesz drága dolgokat,
tud jobbat. Olcsóbbat, okosba’. Vagy környezetvédőbbet.
Aztán kiderül a valóság. Racionális, fölényes, bratyizó hangnemű, tanácsokat osztogató haverunk fixért
dolgozik egy unalmas irodában. Van családja, szép szabályos. Nyáron nyaral, télen telel, rokonlátogat.
És ennyi az élete. Életközépi válságnak nevezzük azt, amikor ezt már megunják, és porckorongsérvük is
van. Rohad bele a középkorúságba, szarul öltözik, meggörnyed, pecsétes trikóban veri a gépet és a
farkát. Érzi, hogy lemaradt az életről. Ezért figyeli ferde szájjal, ha valaki nem éri be ennyivel. Persze,
hogy irritálom. És ugrik is ezekre. Magyarázza nekem, hogy én is autózzak, túl sokat sportolok, miért
ilyen a kávégépem, erőltetetten pukkasztom itten a polgárt.
Ha tudná, miféle punkságok vannak még! Devianciák és feltűnősködés, szubkultúrák. Hogy én
mennyire szabályos életet élek.
Régebben mindig arra figyeltem csak, amit írtak, és az ki volt találva, érvnek hangzott, okosnak tűnt. De
aztán kirajzolódott a kép: ők nem utaznak, nem sportolnak, nem művelődnek, unalmukban
vádaskodnak. És mindig az olyan posztok alatt zendítenek rá és bonyolódnak vég nélküli
kommentelésbe, amelyek kényelmetlenül érintik őket: hétköznapi egyenlőtlenség-nőlenyomás,
unalmas irodák, szerelemélmény, kultúra.
És akkor ő most aspergeres, meg kockás inges IT-fejű, vagy ez is csak kifogás, hogy ne kelljen fejlődni,
ne lehessen tőle várni azt az emberi gazdagságot, amiért megéri valakivel ágyat-asztalt megosztani,
vagy csak egy netes beszélgetésre időt szánni?
Meg aki szerint ez a sok elmászkálás, mozi, vacsora a nő heppje csak:
Egyáltalán mégis miért gondolod, hogy egy palinak az a szórakozása, hogy téged elvigyen moziba, vagy
vacsorázni, meg az igényeidet lesse? Nem tűnik fel, hogy ha mondjuk te lennél a férfi, akkor ezeket te is
fölösleges erőfeszítésnek és munkának éreznéd? Attól, hogy nektek nőknek kellemes, a férfiaknak ez
nagyon nem az. Jó lenne, ha már az elején se kéne csinálni. Ez legalább annyira kihasználás, mint
amikor pénzügyileg használnak ki. Csak itt az erőnket, energiánkat kell olyan dologra fordítani, ami
nekünk gagyi és kellemetlen dolog.
Egyáltalán nem akarunk sem moziba járni, sem bulizni, sem drága éttermekbe, egyszerűen kettesben
szeretünk lenni azzal, akit szeretünk.
Nagyon megdöbbentem, hogy ő ezeket a tevékenységeket a nő kedvéért való, nyűgös vállalásnak
gondolja, és nem élvezi önmagában. Amiből persze kiderült, hogy nincs rá pénze sem, ami nem gáz,
csak az a gáz, ha ezt az okot nem ismeri el. Emberünk telesírta a netet azzal, hogy a nőknek milyen
magasak az igényei. Valójában sivár lélekkel, kényelmesen, minél kevésbé megnyílva-vegyülve-
kapcsolódva és olcsón maga alá akart gyűrni valakit, és ejakulálni. Rettegett az élettől. Semmilyen
hobbija, érdekes vonása, témája nem volt, neki a folyóparti séta is borzalmas. Netfüggött, agyalt és
nőgyűlölő, áldozati ideológiát kreált. A pornó volt az egyetlen szexuális élménye. És nem értette, miért
nem kíváncsiak rá a nők.
Hogy lecsukod a laptopot, felnézel a telefonodból, egyáltalán: hogy azon is csak azt szervezted, hogy
mikor, hol menj bele az élménybe, az nem férfi–női kérdés, hanem emberi, agyi, életmódbeli, érzelmi
igényesség.
Nagyon könnyű eltompulni, kiszáradni és elhízni a polgári életformában. Munkahely, család, rendezett
látszat. A mélyén depresszió, menekülés, keserűség. Nem ápolják a személyiségüket, az élményeiket,
mert “nincs rá idejük”. A feleségüket vádolják a boldogtalanságukért.
És az incelek, akik szerint a nők hibája, hogy ők nem tudnak mit kezdeni magukkal. Azt gondolják, a nő
dolga megszínesíteni, élettel megtölteni a létezést, pedig kifejleszthetnék magukban is az értelmes
cselekvést és érzelmi gazdagságot. Rengeteg fiatalt láttam a tanítványaim között, akiket semmi nem
érdekelt, féltek az élettől, kütyübe és virtuális ingerekbe rejtőztek.
Menekülj, ha számítógépre, játékokba ragadt, “jó nekem itthon” férfira akadsz, vagy ha az embered
ilyenné válik. Ha nem sportol, ha nem szeret beszélgetni, ha nem érdekli a kultúra, a természet, a
bármi. Ha a kanapén él. Ha őt nem zavarja pocak, a koszlott ruha, a rossz fog.
Ezt is mondogatják: a kultúra túl van értékelve! A sok sznob ott tolong a premiereken, a művészet lila,
Alföldi pedig buzi, ennyit tudnak róla. Elvből nem néz ilyeneket.Valójában: soha életében nem járt
színházba, és filmet is csak akkor néz, ha megaprodukció, és a gyerek kiköveteli, vagy ingyen letölthető.
Minden legyen neten, otthon, kényelmesen. Lehessen belesüppedni a normalitásba, kis hírolvasással,
kommentelős finnyogással, hogy azért mégis okosnak érezhesse magát. Én meg mit feltűnősködöm.
Aki sivár, az rossz ember is. Irigy, tompa, vak és keserű. Hiába agyas, ő elvesztette az életet. Ráfügg a
netre, és unalmában piszkálódik.
https://csakazolvassa.hu/2018/12/18/portrek-15-az-igenytelen-
ferfi/?fbclid=IwAR3deI4t2_xQg0YXynGdBYS2J_UZEEsJemNgnqmGLf2FBi-_yXuYJR4BdjA