Está en la página 1de 2

Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a XIII.

Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóra. A rendezvényre 2016. november 25 - 26.-án


kerül sor a kolozsvári Diákművelődési Házban.
Pénteken, november 25.-én este 19 órától a Háromszék Táncegyüttes “Böjttől
Böjtig” című előadását tekintheti meg a tisztelt közönség a
Kolozsvári Diákművelődési Ház színpadán.
Szombaton, november 26.-án reggel 10-től a Háromszék Táncegyüttes
“Szerencsekrajcár” című mesejátékát mutatja be a Kolozsvári Diákművelődési Ház
színpadán, nemcsak gyerekeknek. Az előadást kézműves foglalkozás követi a Diákház
előterében.
16:30 órától Rózsa Róbert festménykiállítását nyitjuk meg a Diákművelődési ház első
emeletén.
17 órától Antal Imola, Both Zsuzsa és Helvien népi ihletésű ruhái kerülnek bemutatásra a
Diákház előterében.
A 19 órától kezdődő gálaelőadáson táncos mestereink mellett fellépnek a környékbeli
néptáncegyüttesek is, így a kolozsvári Szarkaláb, Kalotaszeg, Zurboló és Bogáncs, a
szamosújvári Kaláka, illetve a szegedi Cuháré és Délikert Möndörgő, a tatai Tata
Táncegyüttes és a házigazda Ördögtérgye Néptáncegyüttes, kiteljesítve az Erdély
különböző vidékeinek táncos és zenei kultúrájáról alkotott képet.
Előadás után reggelig tartó táncház kezdődik a Heltai Gáspár Alapítvány székhelyén.
Mindenkit szeretettel várunk.
Belépők: a rendezvény napján, a helyszínen

Háromszék Táncegyüttes “Böjttől böjtig” című előadása:

 10 lej – diákoknak, nyugdíjasoknak

 15 lej - felnőtteknek
Háromszék Táncegyüttes “Szerencsekrajcár” című gyermekelőadása:
 15 lej (az ár tartalmazza a gyerekfoglalkozást is)

 10 lej – min. 10 fős csoportoknak (1-2 kísérő felnőttnek ingyenes a belépés)

A gálaműsorra a belépés ingyenes.

További információk:
Telefonszám: 0756-925739 (Nyitrai Ágnes)

También podría gustarte