~1~

~2~
 Joy Cameron - She is mine

Copyright © 2014 by New York Times

All rights reserved!

Első kiadás
Borítóterv: TOTOGRAPH
ISBN 978-993-211-862-5
Kiadja: New York Times
Felelős vezető: Thomas Queen
Nyomda: NYCT, Main Office
Felelős vezető: Cameron, Forks
Fordította: Fruzina Nadasdy

~3~
 - Nem, nem és nem! – üvöltöztem menetközben
kifelé a reptérről. A magam után húzott bőrönd apró
kereke csak úgy csikorgott ahogy kirántottam a
forgóajtón. Szorosan mögöttem jött ez a hülye Terry is!
- Ne csináld már, June! Most miért nem jössz?
- Mert legutóbb mikor rávettél, hogy menjünk el
ketten egy „csúcs szuper” helyre, a rendőrőrsön töltöttem
az éjszakát!
- Én mondtam, hogy fuss…
Megtorpantam. Terence, aki ugyanolyan apró
bőröndöt húzott magával mint én, nekem jött.
- Csak a bűnösök futnak az igazságszolgáltatás elől
és én nem vagyok az!
Terence felvonta szőke szemöldökét.
- Mindenki sáros egy illegális pókerteremben, cica!
Összeszorítottam a fogam – Csakhogy velem
elfelejtetted közölni, hogy illegális!
- Hihetetlen, hogy nem esett le neked, amikor a
kikötőben voltunk, egy raktárépület pincéjében és titkos
jelszóval engedtek be a kapun...
A kifelé toluló tömeg mögöttünk lesodort minket a
járdaszegélyről. Megbotlottam és kis híján orra estem.

~4~
 - Nehogy már rám kend az egészet! Azt mondtad,
hogy egy magán klubba megyünk!
- Nos – vakarta az állát – Magán is volt meg klub
is. Csak éppen nem volt működési engedélye.
Az égnek emeltem tekintetem és sarkon fordultam.
- Taxi!
Terence még mindig mögöttem volt. Levette
egyenruha-zakóját és matrózsapkáját. Egész szexin
mutatott a fehér ingjében, amelynek könyékig feltűrte az
ujját.
- Na jó, cica. Figyi! Fél évembe telt szerezni
valakit, aki beajánl minket a rendezvényre, nem beszélve
a jegyek áráról! Ha tudnád mennyit fizettem értük
lemennél hídba. Tuti kis este lesz, hidd el nekem!
- Akkor miért nem mész egyedül?
Megállt mellettünk egy taxi, a sofőrje gyanús
turbánt viselt. A turbánosok mindig őrülten vezettek.
Megfordult a fejemben, hogy inkább várok egy másik
autóra, csakhogy akkora volt a forgalom, hogy nem
biztos, hogy egyhamar le tudtam volna inteni egyet.
Beszálltam a hátsó ülésre. Terence bepattant mellém.
- Kérdésedre válaszolva, azért nem megyek
egyedül mert kísérő nélkül nem engednek be.
- Miért nem viszed el Sallyt?
- Úgy érted Sophit?
- Azt a vörös bögyöst, akit a múlt héten dugtál.

~5~
 - Ja-ja!Szopós Sophi! - kuncogott - Vele elég
csúnya vége lett, kötve hiszem, hogy szóba állna még
velem.
A turbános sofőr élesen bekanyarodott balra. Kis
híján kigurultunk az úttestre. Görcsösen kapaszkodtam a
biztonsági övbe.
- Mit is mondtál az előbb?
- Semmit – nyelt egyet Terence. Neki is sok volt a
kanyar, amit most egy újabb követett. – Te! Mondtad
neki hová vigyen?
A fejemet ráztam, közben a rosszulléttel
küszködtem. Nem mertem megkockáztatni, hogy menet
közben szóljak az ürgéhez.
- Szóval jössz? Kérlek, June! Nagyon fontos nekem
ez az egész!
- Terence… - kezdtem, közben visszanyeltem egy
adag hányást.
- Ne, ne is folytasd! Tudtam, hogy nem fog
összejönni. Túl szép volt, hogy igaz legyen.
Ez nem lehet igaz. Néztem a mellettem duzzogó
unokabátyámat. Kezét és lábát kitámasztotta, hogy ne
vágódjon neki az ajtónak.
Homok szőke haja eltakarta vízkék szemét.
Tudtam, hogy hónapok óta be akar jutni erre a gálára
csak azt nem tudtam, hogy ugyan minek. Egy álarcosbál
valóban jó móka a mai világban, hiszen elég ritka
rendezvénynek számít. Engem is érdekelt, nagyon is, de
tudtam, hogy Terence nem menne el egy sima,

~6~
hagyományos és hétköznapi buliba. Nem, hacsak nincs
benne valami hihetetlenül illegális vagy perverz.
- Hol a buktató?
Terence nem felelt csak révetegen nézett kifelé az
ablakon.
- Exkluzív parti. Mindenki ott lesz, aki számít.
Csupa fény és csillogás! De úgyis mindegy, mivel nem
jössz. Kísérő nélkül meg nem engednek be.
Néztem bánatos arcát és éreztem, hogy kezdem
megsajnálni.
- Mennyire exkluzív?
Terence vállat vont – Nagyon. Jó lett volna egyszer
látni. Meg kaviárt is ettem volna… és pezsgőt is ittam
volna… a legdrágább fajtából. No meg ismerkedtem
volna.
Egy kicsit engem is vonzott a dolog és
kíváncsiságom egyre erősödött. Mióta távol voltam az
otthonomtól, prioritást nyert életemben az ismerkedés.
Terence mintha csak a gondolataimban olvasott volna,
hozzátette: - Szinte csak facér férfiak lesznek. Ki tudja,
lehet te is találsz magadnak egy rendes alakot.
- Hogy-hogy mindenki facér, aki… – a turbános
olyan jobb kanyart produkált, hogy Terence nekem
csapódott.
- Hogy az a… Ember! Lassítson! Egyébként tudja,
hová kell mennie? – ordibált vele.
A turbános bólintott. – Szá-ló-dá! – mondta tört
angolsággal.

~7~
 És valóban. Lehet a stewardess egyenruhánkról
tudta, melyik szállodába vigyen minket. A Canada
Airline minden dolgozója a Carter hotelben száll meg.
- Tudod, June… ha jönnél megvenném neked a
ruhát. Féléve spórolok erre. Nagyon drága ruhát vennék
neked! – könyörgő tekintetét rám szegezte – És cipőt is!
És ékszert! Persze leginkább bizsut. Egy gyémántot azért
még nem engedhetek meg magamnak – vigyorgott.
Tudtam, hogy végem van. Fáradt voltam a nyolc
órás repülőút után, a lábam majd leszakadt és éhes is
voltam,úgyhogy igent mondtam ennek a sármos, bambi
szemű simlisnek.
- Jaj, June! Annyira hálás vagyok! Már mindent
kigondoltam! Lepakolunk a szállodában és irány a
SOHO! Mellesleg, tudod ki az a Perszephoné?
- Nem Hádész nője volt a görög mitológiában? –
ráncoltam a szemöldököm mert nem értettem, hogy jön
ez ide.
- De igen! Hádésznak annyira megtetszett, hogy
elrabolta és örökre bezárta maga mellé az alvilágba. Hát
nem dögös? – mosolya fültől fülig ért. – Ezt a karaktert
foglaltam le neked.
- Karaktert? Mi ez, valami anime szerepjáték? Ne
már, Terence!
- Nem-nem! Ez amolyan izé, gondolom hogy ne
legyenek egyforma jelmezek. Tucatnyi birka pásztorlány
meg ugyanennyi Zorró nem mutatna jól a bálon. A
honlapukon vagy kétezer karakter közül lehetett

~8~
választani. És képzeld! Mindegyik karakternek van egy
párja. Rómeónak Júlia, Királynak a Királynő, Piroskának
a farkas. Hát nem tuti?
- Te mi leszel?
- Cowboy.
- Szóval lesz valahol egy cowgirl?
- Nagyon remélem!
- Ezek szerint ott fogsz hagyni egy borjúbőrbe bújt
luvnyáért?
- Nagyon remélem - kuncogott – Mármint, ne értsd
félre! De az ember nem jár az unokahúgával.
Akkor mi a fenének akart mégis velem menni? Na
mindegy.
Megérkeztünk a hotelhez. Úgy pattantunk ki a
taxiból, mintha tűz égette volna a hátsónkat. Soha többé –
fogadkoztunk és elátkoztuk a volán mögötti
turbánosokat.
Becsekkoltunk és átöltöztünk városnéző ruhába.
Kényelmes sportcipőt vettem fel mert valószínűleg sok
boltot fogunk végigjárni.
Meglepetésemre az első hely, ahová Terence
behúzott, egy szépségszalon volt. Azt mondta
megigazíttatja magát itt-ott. Terence mindig is kényes
volt a szépségére. Úgy voltam vele, hogy megvárom kint
de betuszkolt egy másik boxba és parancsba adta a
kozmetikusnak, hogy kopasz legyek mindenhol. Időm
sem volt tiltakozni, máris éreztem a forró gyantát a
combomon.

~9~
 Terence teljesen be volt sózva. Megcsináltatta a
körmünket és bejelentett minket a fodrászhoz. Engem
külön egy sminkelésre is befizetett, amit este közvetlenül
a parti előtt eszközölnek rajtam. Te jó ég!
A vásárlás kész rémálom volt. Az ő kosztümjét
igen hamar összeállítottuk, szexi lesz benne és férfias. Az
én ruhám már más tészta volt. Terence stílusa a glamour
csillogás volt, az enyém pedig a visszafogott elegancia.
Én inkább sejtetni szerettem volna, ő meg kipakolni.
Ráadásul a ruha színében sem egyeztünk.
- Perszephoné egy ártatlan lány volt, akit
liliomszedés közben rabolt el Hádész. Fehér legyen a
ruhád! – rámutatott egy görög stílusú talpig érő estélyire.
A tafota anyag gyönyörű esése valóban kiemelte a női
alakot. Elől majdnem köldökig nyitva volt. Nem is volt
ez annyira ártatlan.
- Én inkább egy fekete darabra szavazok.
Perszephoné leszek, csakhogy már Hádész feleségét
fogom alakítani, az alvilág királynőjét. A fenébe is! Ha
már elrángattál, egy kicsit vadulni akarok! Tudod, füstös
szemek, vérvörös ajkak!
Terence egyik lábáról a másikra állt. – Szerintem
akkor is maradnod kéne a másik verziónál. Nem kéne,
hogy túl kívánatos légy. – Tekintetében mintha némi
zavart láttam volna.
- Miért, a köldökig nyitott dekoltázs nem elég
kívánatos? - hangomba némi gúny vegyült.

~ 10 ~
 - Az a dekoltázs át lesz alakítva kevésbé nyitottá! -
jelentette ki és vizsgálni kezdte a hófehér ruha
szabásvonalait. - Itt és itt szépen összevarratom!
- Megőrültél? Akkor nem hogy dekoltázsom nem
lesz de fojtogatni fog a ruha!
Kiválasztottam egy éjfekete selyemruhát. Bazi
drága volt de Terence egy szót sem szólt. Tényleg fontos
lehet neki ez a mai este.
- És most? – kérdeztem a mestertől kifelé jövet a
SOHO bevásárlóközpontból – Mit akarsz, hová
menjünk?
- Nekem kell valami vagány cowboy fülbevaló,
neked pedig egy nyaklánc. Ezüstre gondoltam.
Szerinted?
- Az én elképzelésem kicsit más – mondtam és
megálltam az egyik utcai árus mellett, aki mindenféle
„made in china” feliratú bizsukat árult. – Azt kérném!
- Biztos? – kérdezte Terence.
- Biztos!
Elismerően bólintott. – Fehér gyöngysor, fekete
selyem, vérvörös ajkak és voila! Az alvilág királynője!
Rávigyorogtam. Kezdett átragadni rám Terence
lelkesedése.
Az este hamar eljött. Lementünk a
szépségszalonba, ahol elkészítették a sminkemet és a
hajamat. Pont úgy néztem ki, ahogy elképzeltem.
Sárgásbarna, unalmas szememet tökéletesen kiemelték
feketével. Így kisminkelve már nem is tűnt annyira

~ 11 ~
átlagosnak, mint ahogy az ajkaim is teltebbnek hatottak
a vörös rúzstól. Nem is rúzs volt tulajdonképpen, hanem
valamilyen festék, ami nem kenődik el. Kíváncsi leszek,
mikor fog ez lejönni rólam. Marha jó lesz ha meló
közben a főnök elkap ezzel a vörössel a képemen.
A hajamat fél-kontyba rendeztettem, bal vállamon
előre hozva néhány loknit. Mikor felvettem hozzá a
selyemruhát, Terence döbbenetében eltátotta a száját.
A földig érő csillogó anyag tökéletesen simult az
alakomra, hátul rövid uszályban végződött. Elől egy
kifinomult V-alakú kivágás díszelgett, ami alig fedte fel
mellem domborulatát, nem úgy mint a hátrésze, ami
egészen fenékig nyitott volt. A gyöngysort
megfordítottam, hogy a hátamra lógjon le.
- June, nem hiszem hogy így kéne eljönnöd –
sertepertélt körülöttem Terence, aki elképesztően
dögösen festett bőrnadrágjában.
- Miért is?
- Túl kívánatos vagy.
- Nem inkább szexi? – incselkedtem.
- Nem. Kívánatos. Az erősebb. Nem tudom! Túl
sokan fognak rád repülni – beletúrt kócosra szárított
hajába. – Nem így képzeltem az egészet.
- Csak nem vagy féltékeny? – Csípőmmel
meglöktem.
- Mi? Dehogy! Csak hát neked észrevétlennek
kéne lenned!
Komolyan megsértődtem és ezt látta rajtam.

~ 12 ~
 - Ne-ne! Cicuka, gyere csak vissza! – elkapta a
kezem – Sajnálom, ne haragudj. Csak szeretnélek
biztonságban tudni, ennyi az egész.
- Ugyan mi veszélyes lehetne egy álarcos bulin?
Terence vállat volt.
- Gyanús vagy. Mit titkolsz?
- Semmit. Induljunk! Már hívtam egy taxit.
Sietősen felnyalábolta a táskánkat az ágyról és ellenőrizte
a meghívókat. – Itt vannak az irataid?
- Itt.
Karon fogott és kiráncigált az előtérbe.
Egy aprócska hang azt suttogta nekem, hogy legyek
óvatos.

- Oké, Terence! Gyanúsan kifelé jövünk a

városból! Ha megint valami raktárba cipelsz én
esküszöm, hogy ezt a tűsarkút feldugom a…
- Nyugi-nyugi! – védekezett kéz feltartva a taxi
hátsó ülésén. – Nem véletlenül exkluzív a parti. Egy
kastélyszállóban kerül megrendezésre, amolyan rusztikus
bájjal fűszerezve. Na, mit szólsz?
- Hogy mit szólok? Hogy már másfél órája úton
vagyunk. Hol van ez a kastély?
- Egy magánbirtokon.

~ 13 ~
 Artikulálatlan hangon felmordultam.
- Jól kezdődik!
- June! Ne rontsd el, légyszi!
Az út hátralévő részét hangtalanul töltöttem.
Izgatott voltam és egy kicsit féltem is. A pasizás mindig
így hatott rám. Csak remélni tudtam, hogy ezúttal nem
lesz semmi galiba.
Már rég elhagytuk a lakóházakat, amikor
befordultunk egy lámpásokkal megvilágított szűk útra.
Limuzinok és kabriók előztek meg minket.
- A franc! – csapott bele Terence a tenyerébe.
- Mi van? – fordultam felé ijedten.
- Limóra nem gondoltam. Manapság tök olcsó
bérelni egyet. Mindegy. Mindjárt megérkezünk! Hogy
festek?
Megigazítottam egy kóbor hajtincset a homlokán.
- Tökéletesen.
- Remek! Tessék az álarcod!
El is feledkeztem az álarcról, ami nélkül aligha
álarcosbál az álarcosbál. Örültem, hogy Terence gondolt
rám és egy fekete szatén félálarcot választott nekem,
aminek megnagyobbított szemrése tökéletesen láttatni
engedte nagyszerűen kisminkelt szememet.
- És még valami – Hajamba egyetlen szál fehér
liliomot tűzött. – Csakhogy Hádész felismerjen. Bár nem
vagyok benne biztos, hogy akarom, hogy felismerjen.
- Terence – kezdtem fenyegetően.

~ 14 ~
 - Nem! Figyelj! Én valószínűleg el leszek foglalva
a tehenészlányommal, hiszen ezért jöttem. De te ígérd
meg, hogy nem mész ki a táncteremből!Senkivel és
semmivel!
- Oda megyek, ahová akarok!
- June, tudod hogy szeretlek, igaz?
Bólintottam.
- Akkor ne sértődj meg, mikor azt mondom, hogy
ez az én estém. Szívességből jöttél el, én pedig baromi
sokat költöttem rád.
Bűnbánóan összehúztam magam. Igaza volt.
- Ezért szeretném, ha minden úgy alakulna, ahogy
elterveztem. Igyál pezsgőt, egyél a büféasztalról, felőlem
ismerkedhetsz is csak az isten szerelmére, ne hagyd el a
termet senkivel! Rendben?
- Rendben – cuppogtam – Marha jó buli lesz!
Terence elmosolyodott és fél kézzel átölelt.
Lassan megérkeztünk a szállóhoz. Valóban úgy
festett mint egy több száz éves reneszánsz kastély.
Az U-alakú épület impozáns homlokzata
hófehérben pompázott. Az épület fakósága élénk
ellentétben állt a kert buja zöldjével. Aranyeső fák
szegélyezték a felhajtót, amin felhúztunk egészen a
lépcsősorig, ami a bejárathoz vezetett.
A vörös szőnyeget kissé túlzásnak éreztem egy
egyszerű partihoz, de hát ez mégis csak New York. A
libériás tökéletes pókerarccal nyitotta ki előttünk a taxi
ajtaját. Mintha nem is furcsállta volna, hogy nem egy

~ 15 ~
limuzinból vagy minimum egy Porsche-ból libbenünk
elő. Mindenesetre mindenki más megbámult minket.
Felmentünk a lépcsőn, be a márványköves előtérbe.
Vörös rózsa halmok díszítették az egész folyosót.
- Mondd, bratyó – súgtam Terence fülébe –
Mennyit is fizettünk a jegyekért?
- Most akarsz infarktust kapni vagy később?
Nagyot nyeltem.
- Inkább később.
Egy biztonsági őr ellenőrizte a meghívónkat, a
személyinket és a jelmezünket is. Miután minden
stimmelt tovább mehettünk.
Elvették a telefonunkat majd átsétáltunk egy
fémdetektoron is. Én simán átmentem de Terence-t
megmotozták és kis híján elkobozták tőle a mű stukkerét.
Alig tudta rádumálni a biztonságiakat, hogy
megtarthassa.
A bálterem döbbenetes volt. A táncparkett felett
egy óriási kristálycsillár ragyogott. A felfüggesztett
kristályok megtörték a fényt és ezüst fénypontokat
festettek a plafonra. Úgy nézett ki mintha apró csillagok
pislákoltak volna a mennyezeten. A tánctér óriási volt és
ki is használták. Oldalt asztalok és székek rogyadoztak a
földi javak súlya alatt. Ilyen gyönyörű ételkölteményeket
életemben nem láttam még.
Terence bevezetett a terembe. Olyan izgatott
voltam, hogy kis híján tapsikolva ugráltam fel-le. Még
sosem láttam ennyi dögös pasit és nőt egy helyen. No

~ 16 ~
meg ennyi szilikon mellet és férfi izmot kipakolva!
Láttam hableányt, akire már rátalált a Triton király és
egymás szájába gabalyodva hagyták el éppen a termet, de
láttam egymással táncoló amazont és gladiátort, falatnyi
kosztümökben, akik úgy mozogtak, hogy abba
belepirultam. Don Quijote tetszett a legjobban, aki egy
lófejet ragasztott a hasa alá. Járás közben folyton előre
tolta a csípőjét, mintha ügetne. Igazából azért találtam
viccesnek mert olyan volt mintha folyamatosan a levegőt
dugná. Úgy tűnt ő még keresi a párját, aki minden
bizonnyal Dulcinea lesz.
Láttam össze nem illő kosztümöket is. Például
Tarzan egy Orleáni szűzzel kokettált és láttam Viktória
királynőt, amint egy zombival ölelkezett. Meglehetősen
jóképű zombival.
- Csukd be a szád, hugi! – mosolygott Terence
izgatottan.
- Ne nézz prűdnek de ez a hely… felháborító!
Nézd meg Scarlett O’Hara hogy belemászott Rhett Butler
szájába! – A fejemet csóváltam. Jesszusom! – Szép a
szerelem de nem ilyen helyen kéne… Terence, figyelsz
te rám?
Tátott szájjal elbámult a fülem mellett.
Megfordultam és abba az irányba néztem amerre ő. Egy
hihetetlenül dögös kis cowgirl táncolt egy arab sejkkel.
Bár a cowgirl leginkább strasszokkal volt felékesítve
oldalpisztoly helyett.

~ 17 ~
 - Mi is az egyetlen szabály, cicuka? – kérdezte
tőlem tekintetét folyamatosan a párján tartva. Kurva jó nő
volt ez a cowgirl!
- Nem megyek ki a teremből. Erre gondoltál?
- Pontosan. Amúgy érezd jól magad!
Rám kacsintott és már meg is indult a fehér
velúrruhába öltözött nő felé. Az látszólag szívesen
fogadta mert megragadta Terence karját és táncba hívta.
Furcsa volt két tehénpásztort keringőzni látni. Egy
pillanattal később Terence ledugta a nyelvét a nő torkán.
Hirtelen fuldokló görcs tört rám. Na, ezt én nem
nézem!
Kihúztam magam és azon agyaltam, mi a fenét
kezdjek most. Épp arra oldalgott egy pincér, tálcáján
mindenféle színű itallal. Kiválasztottam egy aranyszínű
löttyöt, azt is csak azért mert a kristálypohár szélét
cukorba mártották. Imádom az édeset! Legalább a
kezemet lefoglaltam de magammal mit kezdjek?
Nem volt merszem csak úgy odaállítani egy-egy
társasághoz, hogy „helló, June vagyok” mivel jelenleg
nem önmagamnak öltöztem. Az meg mégis hülyén
hangzott volna, hogy „üdv, az alvilág királynője
megérkezett!” Tiszta béna.
Aztán arra gondoltam megkeresem Hádészt. Vele
biztosan tudnék néhány szót váltani, ha más nem,
megdicsérjük egymás jelmezét. Több mint a semmi.
Letettem az üres poharamat és igyekeztem kihúzni
magam, mint egy igazi királynő.

~ 18 ~
 Észrevettem, hogy több tekintet is rám szegeződik.
Néhány hölgy gyilkos pillantást küldött felém.
Elhessegettem ezt a butaságot, hiszen egy szót sem
szóltam hozzájuk, ugyan mi bajuk lehetne?
Vettem egy újabb italt, ezúttal valami áfonyás
valamit. Nem voltam túlságosan otthon az italokban.
Dúdoltam a zenével és lassan sétálva szemügyre vettem a
jelenlévőket. Mintha egyre nagyobb lenne a szexuális
túlfűtöttség a teremben. Júlia Rómeó ölében ült, aki a
nyakát csókolgatta és a fenekét simogatta. Néhány
pillanat múlva eltűntek egy vörös függöny mögött, ami
az emeletre vezető lépcsőt rejtette. Szobára mentek? –
hüledeztem. És akkor még csak most kezdődött a buli.
Véletlenül neki mentem egy római katonának. – Ó,
elnézést!
A rövid tunikát viselő férfi, akinek mellesleg
döbbenetesen izmos és szexi lábai voltak, hátra fordult.
Szemérmetlenül végig mért majd megragadta a kezem és
csókot nyomott a csuklóm fölé.
- Nem történt semmi, gyönyörű éjkirálynőm!
Örülök, hogy belém botlott. Hol van a párja, kedves? –
nézett szét a teremben. – Vagy netán az éjkirály inkább
napsütésre vágyott?
Még mindig nem engedte el a kezem. Igaz, hogy
nem bántam, hiszen jóképű pasi volt, akkor is ha csak a
fél arcát láttam.
- Egyedül vagyok – feleltem – Még.

~ 19 ~
 Reméltem, hogy legalább néhány percre
megtalálom Hádészt, csinálunk egy közös képet és
táncolunk is a móka kedvéért.
Épp fel akartam világosítani, hogy amúgy
Perszephoné vagyok, de elkapta a derekam és magához
vont.
- Mi a protokollod, kedves? – kérdezte fátyolos
hangon.
Nem igazán értettem, mi a franc folyik itt.
- Az enyém?
- BDSM megy?
Úgy taszítottam el magamtól, mintha megégetett
volna.
- Látom inkább vanília vagy. Sebaj. – Mutatott a
terem másik vége felé – A figyelmedbe ajánlanám
Indiana Johnest.
Majd még egy lemondó pillantást vetett rám. –
Ilyen az én szerencsém. Ha esetleg változna az ízlésed,
legközelebb Robin Hood leszek. – Rám kacsintott és
visszafordult az angyalhoz, akivel eleve társalgott.
Fortyogott bennem a harag. Megvilágosodtam!Úgy
trappoltam végig a termen, mint egy dühös orrszarvú de
Terence-t nem találtam sehol. Meg fogom fojtani. Meg-
fogom-fojtani!– üvöltöttem magamban, miközben
bedobtam egy adag pezsgőt.
Ezt nem hiszem el! Ez egy rohadt szexklub!
Terence az utóbbi időben sokat beszélt róla, hogy

~ 20 ~
szexuális hiperaktivitását szívesen levezetné egy ilyen
klubban de nem vettem őt komolyan!
Szereztem konyakot. Felhörpintettem az utolsó
kortyig majd beoldalogtam a női mosdóba. Két hölgy is a
sminkjét igazgatta. Az egyik Hófehérkének a másik
Afridotének öltözött.
Nem foglalkoztam velük, elhúztam mögöttük és
lehuppantam a tükör melletti vörös bársony díványra. Mit
lehuppantan, egyenesen elterültem rajta, lerúgtam a
cipőmet és feltettem a lábam.
- Hú, valakinek nehéz napja van – kuncogott
Hófehérke – Irigyellek!
Csak zavartam mosolyogtam.
- Új vagy még, igaz?
Nem válaszoltam. Kapják be.
- Nem kell szégyenlősködni, csak add önmagad!
Elvégre ezért fizetünk! És nem kell aggódnod a
diszkréció miatt. Nagyon jók a biztonsági intézkedések.
- Köszi az infót – A’sszem kezdek szédülni az
elfogyasztott italoktól...
- Amúgy dögös a jelmezed! Csak nem éjkirálynő
vagy?
Már megint…
- Perszephoné vagyok.
Afrodité keze, amellyel épp rúzst kent a szájára
megdermedt a levegőben. Mellkasa dühösen emelkedett
és süllyedt. Rám nézett összeszűkült szemekkel majd
bedobta a táskájába a kellékeit és kiviharzott a mosdóból

~ 21 ~
egyetlen hang nélkül. Meg mertem volna rá esküdni,
hogy kifelé menet azt mondta: Dögölj meg te kurva!
- Talán valami rosszat mondtam?
Hófehérke vállat vont.
- Ő folyton ilyen. Kicsit féltékeny a fazonra, aki
Hádésznek öltözött ma. Hónapok óta próbálja
megközelíteni de eddig még nem jött össze neki.
Oldalt fordultam és ránéztem.
- Tehát Hádész itt van?
- Én még nem láttam ugyan, de biztos itt van.
Afrodité már vagy egy órája vadászik rá.
- Nem értem miért fontos a jelmez. Ha ennyire
akarja miért nem megy csak úgy oda hozzá?
- Ez a játék lényege, hogy nem tudod kit szántak
neked ma éjjel. Azért nézett rád úgy Nikki – szája elé
kapta a kezét – Vagyis Afrodité mert abban bízott, hogy
Hádésznek nem kellesz és ő rárepülhet. Aztán meglátott
és rájött, hogy ennek kevés esélye van. Kurva jól nézel ki
mellesleg!
Elmosolyodtam.
- Kösz, te sem vagy semmi – böktem gyönyörű
sárga-kék estélyi ruhája felé. – Bár eddig azt hittem,
Hófehérke haja fekete.
Kuncogott – A hercegem is így vélte. Aztán
rávettem, hogy tetszem neki szőkén is.
Csak mosolyogtam. El tudom képzelni, hogy vette
rá.
- Gyakran vannak ilyen… bulik?

~ 22 ~
 - Álarcosbálok? Nem túl gyakran. Évente kerülnek
megrendezésre de elég nagy sikernek örvend. Izgató a
gondolat, hogy olyannak teszed szét a lábad, akit előre
kiszemeltek neked és a kiszemelt bármit megtehet veled.
Bármit! - mosolygott.
Megborzongtam. Ez egy kibaszott vicc. Terence
hülye!
- Amúgy szerencsés vagy. Hádész elég jól bírja az
iramot!
- Ismered?
- Dehogy! Ne feledd, hogy nagyon fontos a
névtelenség. A legtöbb amit tudunk egymásról az a
keresztnév de sokszor az is hamis. Azt viszont tudom,
hogy Hádész múltkor keresztes lovag volt, a barátnőm
Angelica meg – upsz, már megint – szóval a barátnőm
meg udvarhölgy. Úgy megdugta a fazon, hogy nem
tudott vissza jönni táncolni.
Erről az egészről egy futószalag jutott eszembe. A
nők felugranak rá széttett lábbal és míg a szalag egyszer
körbe ér, valaki sorban megdugja őket aztán kezdődik
elölről az egész. Valahogy nem izgatott a gondolat.
- Szóval több partnered is lehet akár?
Hófehérke rám vigyorgott a tükörből. – Egyszerre
vagy akár egymás után is! – kacsintott. Becsukta a
púderes dobozát, ami ha jól láttam, igazi kristályokkal
volt kirakva - Na, jó! Ha nem bánod levadászom Tritont!
A hercegemmel már végeztem.

~ 23 ~
 Ezzel kilibbent az ajtón de még mielőtt távozott
volna, hátra szólt a válla fölött:
- Sikeres vadászatot!
Körülbelül félórát heverésztem még a pamlagon.
Azon gondolkodtam, hogy haza menjek e Terence nélkül,
hiszen ő remekül elvolt. Felültem és megdörgöltem az
orrnyergem. Kissé becsiccsentettem. A tükörhöz mentem
és szemügyre vettem magam. Nem voltam még soha
ennyire kirittyentve, ki kellene használnom hát az
alkalmat. Az otthoni bezártság jutott az eszembe. A
rendszeres félelem. Mélyen beszívtam a levegőt. Nagyon
messze vagyok az otthontól, most nem kell félnem. El
kell kezdenem élni mielőtt elillan a fiatalságom.
Elővettem a retikülömből a szájfényt és vörös
ajkamra kentem. Megigazítottam a szemhéjamon a
festéket és két csepp parfümöt kentem a mellem közé.
Előrébb tűztem a hajamban a fehér liliomot, mely ékes
bizonyítéka volt annak, hogy Perszephoné vagyok és
nem Éjkirálynő. Ha valaki, hát Hádész ezt tudni fogja.
Mert hogy le fogom vadászni, a fene egye meg, és
táncolni is fogunk az tuti!Megígértem Terence-nek hogy
a termet nem hagyom el, de azt nem ígértem meg, hogy
tánc nélkül megyek haza.
Alig, hogy kiléptem a mosdóból szembe találtam
magam egy pilótával. Milyen ironikus. Bár olyan
érzésem volt, mintha várt volna rám.
- Hölgyem – meghajolt előttem majd a kezemért
nyúlt és húzni kezdett maga után a táncparkett felé.

~ 24 ~
 - Ööö… most akkor táncolunk? – kérdeztem bár
elég szerencsétlen kérdés volt, mivel egyértelmű volt a
dolog. A táncparkett egy eldugott sarkába vezetett, ahol
alig lehetett kilátni.
- Igazán gyönyörű vagy! Hogyan szólítsalak?
- Perszephoné – Nem adom meg neki azt a jogot,
hogy a keresztnevemen szólítson.
A férfi elvigyorodott.
- Én John vagyok. Vagyis ezt sikítják alattam a nők
az ágyban.
Ezt a bunkót!
- Biztosan azért mert a karórád beleakadt a
hajukba.
A pilóta sértődött pillantást küldött felém, de
mintegy parancsszóra kisimult az arca és erőltetetten
felnevetett. Mellettünk volt a lépcsőkorlát. Egy pillanatra
felnézett rá és a szemével jelzett valakinek. Ez azt hiszi,
nem látom? Oldalra fordultam és láss csodát,
megpillantottam Afroditét. Egyébként is volt egy kis
üldözési mániám, úgyhogy több se kellett, hogy
összeesküvést gyanítsak.
A nő felfelé tartott a lépcsőn. A galériában több
bálozó is az alant elterülő táncolókat figyelte, de fentről
nem lehetett lelátni oda, ahol én voltam. A bennem rejlő
Agatha Christie azt súgta, hogy Afrodité épp Hádészra
hajt, amíg engem likvidál egy berepülő pilótával.
Egyre nagyobb volt bennem a kíváncsiság. Látni
akartam Hádészt, ugyanakkor le kellett ráznom a pilótát,

~ 25 ~
aki valószínűleg magától sosem ment volna el. Mármint a
lábán. Szóval… Kezdett az agyamra menni a szex klub.
Kibontakoztam a karjai közül és leültem a tőlünk
nem messze lévő pamlagra.
- Innék egy kis puncsot – legyeztem magamat. –
Aztán megmutathatod, miért is sikoltoznak alattad a nők.
Hátradőltem, és kidomborítottam. A
dekoltázsomon a selyem lejjebb csúszott. A pilóta
győzelemittasan elvigyorodott. Közelebb jött, tenyerét a
combomra tette, miközben lehajolt hozzám. - A
szobámban van pezsgő és eper is.
Meleg lehelete az arcom körül gomolygott. Vonzó
férfi volt, de valahogy túlságosan arrogáns.
- Én puncsot szeretnék… és aztán pezsgőt.
Te jó isten, olyan erotikus hangon suttogtam a
fülébe, hogy magamra sem ismertem. Nem kellett volna
meginnom az utolsó konyakot.
Megfogta a mellem. A tüdőmből meg kiszorult a
levegő. Mekkora paraszt!
- Hm… izgalmas éjszakánk lesz, ezt megígérhetem.
Várj itt! Mindjárt visszajövök!
Ezzel átvágott a tömegen a büféasztal felé. Amint
biztos távolságba ért felpattantam és felosontam a
lépcsőn. Automatikusan Afroditét kerestem. Végig
sétáltam az U-alakú galéria bal oldali szárnyán. Nem
találtam meg őket így visszafordultam, ám közben fentről
láttam a tömegben engem kereső pilótasapkát.
Feltehetőleg alatta a pilótával. Elindult felfelé a lépcsőn.

~ 26 ~
Hát ez nagyszerű. A lépcső pont középen volt. Már nem
érek át a másik oldalra mielőtt ő felérne.
A bálterem másik peremén elterülő galériát
figyeltem. Kikönyököltem a korlátra. Az ott ölelkező
embereket néztem és kerestem Afroditét. Tekintetem
véletlenül megakadt egy, a szemben lévő oszlopnak
támaszkodó férfin. Oldaláról lelógó fekete kabátja
félelmetes árnyékot adott alakjának, csakúgy mint
éjfekete öltönye és nyakkendője. Volt valami fehér a
mellkasára tűzve. Innen nem láttam, hogy micsoda, talán
egy keszkenő. Sétapálcát tartott a kezében és kesztyűs
kezén csillogó gyűrűt viselt. Mikor megláttam, hogy
engem figyel, egészen lázba jöttem. Akció van!
Magas volt és széles vállú, arcát matt-fekete álarc
takarta. Hirtelen rájöttem, hogy egy szál fehér liliom van
a mellkasára tűzve. Akaratlanul is megérintettem a
hajamban a virágot. A férfi lassan bólintott a távolból.
Hádész. Akaratlanul is Hófehérke szavai jutottak az
eszembe. "Szex gép. Úgy megdugta, hogy nem tudott
vissza jönni táncolni. Jó pasi"
És felismert. De vajon mire vár? Miért nem jön ide
hozzám? Nem mozdul, csakhogy én sem fogok. Neki
illene ide jönnie énhozzám. Vagy nem? Kissé
összezavarodtam. Lehet, hogy mégis nekem kellene
mennem? De ha már így leadok a büszkeségemből,
legalább megnehezítem neki a várakozást.
Felegyenesedtem és lassú, ringatózó mozdulatokkal
elindultam felé, közben végig őt néztem. Ujjaimat

~ 27 ~
finoman húztam a korláton, mintha csak őt simogatnám.
A fekete selyem gyönyörűen hullámzott mögöttem és
ezzel tisztában is voltam. Igyekeztem úgy fordulni, hogy
lássa teljesen pucér hátamat és a fehér gyöngy
nyakláncot.
Mintha megmozdult volna a távolban. Sétapálcáját
egyik kezéből a másikba rakta.
- Hát itt vagy! – majdnem beleütköztem a pilótába,
aki megvető pillantással konstatálta, hogy nem vártam
meg. - Hagyjuk a puncsot. Menjünk a szobámba!
Megragadta a könyökömet és kifelé rángatott a
galériából. Fejemben megszólalt a vészcsengő. Egyes
szabály!
- Ömm, Jack?
- John, édesem.
- Hát persze… figyelj, ami azt a hálószobadolgot
illeti… meggondoltam magam. Mégsem megyek veled! –
Kirántottam kezemet az övéből és néhány lépést
hátráltam.
Már kint voltunk a folyosón, ami a hálók felé
vezetett, de csupán néhány lépés választott el az
emberektől nyüzsgő galériától. Megpróbáltam visszajutni
de megint megragadott.
- Lezavarunk egy gyors menetet és mehetsz is. –
Már kigombolta hamis kitüntetésektől hemzsegő zakóját
és meglazította a nyakkendőjét. – Ne ellenkezz!
Hol a fenébe van ilyenkor Terence?
- Engedj el!

~ 28 ~
 - Nem ezt fogod mondani, amikor megtöltöm azt az
édes kis puncidat magammal!
Kezdett felfordulni a gyomrom. Nem bírtam
elviselni az erőszak gondolatát sem. Megpróbáltam
kiszabadulni de csak azt értem el, hogy még jobban
szorította a csuklómat. Már-már azt hittem eltöri.
- Engedj el te… - azt akartam mondani, hogy „te
redvás köcsög” amikor félbeszakítottak.
- Nem hallotta a hölgyet?
Mindketten hátra fordultunk… ott volt ő. Erős volt,
sötét és fenyegető. Hádész! Az álarca az ajka felső
részéig takarta az arcát, alig láttam valamit belőle, mély
baritonja mégis megborzongatta a lelkem. Édes istenem,
köszönöm hogy nem hagytad, hogy előtte káromkodjak!
- Ne avatkozz bele, haver. A hölgy velem van! –
tovább rántott magával.
Érzékeltem, hogy egy fekete suhanás megelőz,
majd egy halk puffanás, és a csuklóm körüli szorítás
megszűnt. A pilótát meg felkenték a falra.
- Ezért kirúgatlak a klubból! – fröcsögte elcsukló
hangon. Torkát még mindig szorította a fekete kesztyűs
kéz.
- Mert megvédtem egy hölgyet, akit erőszakkal
hurcoltál magaddal? Gondold csak végig!
- Kiderítem, hogy ki vagy és…
- És? – szorítása erősödött a másik torkán.
Jó pasi. Erős pasi. De ha kitörné a köcsög nyakát
elég zűrös véget érne az estém. nem kéne, hogy

~ 29 ~
rendőrségi ügy legyen belőle. Bátorságot vettem
magamon és megérintettem Hádesz vállát. Izmai
megfeszültek az ujjaim alatt, éreztem a melegségét.
- Kérem…
Rám nézett sötét szemeivel. Haja épp olyan fekete
volt mint gyönyörű szempillái. Néhány pillanatig hezitált
majd elengedte a másik nyakát. A pilóta a földre rogyott
és a nyakát simogatva köhögött.
- Ezt még megkeserülitek ti…
Meglepődött amikor leguggoltam mellé és a
szemébe néztem. Hádész közvetlenül mögöttem állt,
készen arra, hogy bármikor felszegezze a pilótát a tájkép
mellé a falra.
- Sajnálom, hogy félre vezettelek. – Kivettem a
hajamból a liliomot és óvatosan felcsatoltam a
mellkasára. Fehér egyenruháján jelentéktelennek tűnt a
szintén fehér virág. –Jóképű férfi vagy, de sokkal inkább
Afrodité az eseted, ha nem tévedek.
Nagyot nyelt de nem válaszolt. A virágot babrálta a
mellkasán.
- Nem haragszom, ha te sem. Neked ő kell, nekem
pedig ő – felnéztem Hádészra. Még sosem láttam férfi
tekintetében ennyi elfojtott vágyat. Megborzongtam.
Felálltam és a kezemet nyújtottam a pilóta felé.
Elfogadta de nem támaszkodott rá miközben felállt.
- Kvittek vagyunk – jelentette ki majd magunkra
hagyott minket Hádésszel.

~ 30 ~
 A férfi szemébe néztem, ami olyan leplezetlen
éhséggel pásztázta végig az ajkamat, mintha az élete
függne attól, hogy megcsókolom e. Csak néztük egymást
mígnem felcsendült egy régi reneszánsz keringő a
nagyteremben.
Hádész az alkarját kínálta nekem, amit tétovázás
nélkül elfogadtam. Visszavitt a bálterembe, le a lépcsőn a
táncparkett felé majd szembefordított magával. Éreztem
csupasz hátamon a kesztyűs kezét, amit a kelleténél kissé
lejjebb csúsztatott, közvetlenül a fenekem felé. Szinte
remegtem erős karjaiban és ezt ő is észrevette.
Nem bírtam magammal. Közel hajoltam a
nyakához, az egyetlen fedetlen bőrfelülethez a testén, és
megérintettem az ajkammal. Hádész folytatta a táncot.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve az egyik forgás alkalmával
eltávolodtam tőle. Balommal az ő jobb kezét fogtam és
tánc közben kinyitottunk. Még egy lépést távolodtam tőle
és egy ügyes mozdulattal lehúztam a kesztyűjét, majd
gyorsan becsúsztattam a szoknyám redői között lévő
rejtett zsebembe. Visszaforgatott maga mellé ám ezúttal
kesztyűs kéz helyett egy csupasz meleg tenyér tapadt a
hátamra.
Éreztem, hogy ő is megremegett. Közelebb húzott,
felemelt magához és megcsókolt. Elállt tőle a lélegzetem.
Soha nem csókoltak még így. Mindenhol éreztem őt és
hagyta, hogy én is felfedezzem szája rejtett puhaságát.
Megragadta a tarkómat és szorosabban magához vont.

~ 31 ~
 A zene és a táncosok örvénylettek körülöttünk de
mi csak egyhelyben álltunk, egymásba fonódva.
Halványan érzékeltem, hogy a karjába kapott és elindult
velem kifelé. "Ígérd meg, hogy nem mész ki a teremből!"
Nem is megyek. Visznek.
Karomat a nyaka köré fontam és ízlelgettem a
nyakszirtjét. Férfias illata körüllengett, még inkább
felszította a vágyamat. Megérkeztünk a szobája elé.
Letett, amíg előkereste a belépőkártyáját.
- Ha most el akarnék menni – kérdeztem –
elengednél?
Keze megállt a levegőben.
- Semmire sem kényszerítelek. De jól gondold
meg, hogy belépsz e ezen az ajtón! Bentről már nincs
visszaút.
Lehúzta a kártyát és belépett. Az ajtót nyitva
hagyta nekem. Szép kis csávába keveredtem. Új életet
akartam társas kapcsolatokkal. Azt akartam, hogy egy új
ablakom nyíljon az életre és tessék. Egy egész ajtóm van.
Huszonhét éves voltam. Soha senkim nem volt.
Bezárkóztam. Itt az ideje újra megnyílnom.
Beléptem utána és becsuktam az ajtót. A szobában
mindössze egy gyertya formájú lámpa világított, de még
így is azonnal kiszúrtam a hatalmas reneszánszkorabeli
ágyat, mély bordó baldachinnal mely a plafontól egészen
a földig ért.
Hádész az asztal mellett állt. Már letette a
sétapálcáját és a kabátját, és épp bort töltött két kehelybe.

~ 32 ~
Az egyiket felém nyújtotta. Magamon éreztem perzselő
tekintetét. Elfogadtam az italt és felhajtottam.
- Mi a protokollod? – kérdezte fátyolos hangon.
Neki dőlt az asztalnak, szabad karját a combjára tette.
Ideges voltam mint a fene.
- M-mi a tiéd?
Elmosolyodott.
- Megmutatom…
Elvette tőlem a félig üres boros kelyhet és letette a
magáéval együtt. Behúzott a lába közé és szenvedélyesen
megcsókolt. Mindenhol éreztem az ajkát. A nyakamon, a
fülemen az arcomon. Minden tőlem telhetőt megtettem,
hogy viszonozzam nyelvcsapásait. A ruhám egyikpántja
lecsúszott a vállamról, felfedve ezzel puha mellemet.
Fájdalmasan feszülő mellbimbómat a szájába vette és
addig szívta, amíg vonaglani kezdtem a karjában. A
másik pántot is félretolta a vállamon. A fekete ruha
selymes suhogással a földre omlott. Ott álltam egyetlen
harisnyatartóban. Védtelennek és elképesztően szexinek
éreztem magam. Új volt még nekem ez az érzés, mégis
annyira élveztem mint még soha semmit.
Hirtelen eltolt magától.
- Hihetetlenül gyönyörű vagy, Perszephoné!
Gyönyörű? Én? Éljen a jótékony sötétség!
- Ra-rajtad meg túl sok a ruha Hádész… -
gagyogtam alig érthetően.
A férfi rekedtes hangon felnevetett és visszahúzott
a lába közé. Ez az, menni fog ez!

~ 33 ~
 - Ezen könnyen segíthetünk.
Lassan meglazította a nyakkendőjét és a földre
dobta. Fájdalmas csigalassúsággal kigombolta az ingét
közben végig a szemembe nézett. Mikor kitárta előttem
szárnyait gyönyörű mellkasába temetkeztem. Belefúrtam
arcom a mellszőrzetébe, végig csókoltam a kulcscsontját
és amíg a nadrágja övével volt elfoglalva, kiszívtam a
nyakát. Szerettem volna neki egy kis emléket hagyni, ami
napok múlva is az eszébe juttat. Mert én míg élek
emlékezni fogok rá.
Még mielőtt letolta volna a nadrágját, felnyalábolt
és az ágyra fektetett. Rám feküdt teljes egészében és
kezével a combomat simogatta, míg szája mellemet
becézgette.
- Egy fehér ruhás, szőke Perszephonéra
számítottam, aki arra vár, hogy elrabolják– lehelte a
bőrömre.
- Csa-csalódtál?
Úristen, ha nem emberelem meg magam azt fogja
hinni hogy dadogok…
- Nem, királynőm. Felizgultam! Saját döntésed
alapján partnerem vagy a sötétségben. És én ezt ki is
fogom használni.
Beleharapott az egyik mellbimbómba és én kéjesen
felnyögtem. Lehúzta a gyöngynyakláncot a nyakamból.
Nem is vettem észre, hogy még rajtam van.
- Igaz gyöngyöket érdemelnél én Perszephoném,
nem silány műanyagot.

~ 34 ~
 Két csuklóm után nyúlt és a nyakláncommal
odakötözött az ágy fejtámlájához. Egy idegen férfi
lemeztelenített és mozgásképtelenné tett a hálójában, de
különös módon nem féltem. Akartam őt. Életemben
először annyira akartam valakit, hogy majd bele őrültem.
- Attól félsz, hogy elfutok?
Félmosolyra húzódott a szája.
- Sosem hagynám, hogy elfuss előlem, királynőm.
Megcsókolta a köldököm. Érdes, sikamlós nyelve
simogatta a hasamon a bőrt majd lejjebb csúszott az
alatta lévő érzékeny területre. A fekete szatén bugyi
lecsúszott rólam, végig a combomon, át a térdemen.
Teljesen védtelen voltam előtte.
Éreztem a nyelvét a belső combomon. Hátamat
ívbe feszítve vártam, hogy elérjen a csiklómig. Belém
fúrta a nyelvét, én pedig levegőért kapkodtam. Sosem
éreztem ehhez hasonlót. Apró csillagokat láttam,
szédültem vele és miatta. Keze felnyúlt, marokra fogta a
mellemet és masszírozta. Mikor éreztem, hogy mindjárt
felrobbanok, megcsípte a mellbimbómat. Nem volt
megállás. Darabokra estem a fehéren robbanó
orgazmusomtól.
Leeresztettem mint egy lufi. Rám feküdt, éreztem a
hasamnak nyomódó erekcióját. Hatalmas volt. Kipattant
a szemem és lenéztem.
- Még mindig nem akarsz elfutni, királynőm?
Hatalmas férfiassága volt. Nem csak vastag, de
hosszú is.

~ 35 ~
 - Ne félj, kicsim. Segítek majd.
Lehúzta rólam a harisnyatartót. Lassan, végig
simítva a lábam belsejét. Már csak a maszk volt rajtunk,
semmi más. Én még mindig a kurva nagy farkát
bámultam. Itt még bajok lesznek! Lehet szólnom kéne
neki, hogy még szűz vagyok?
Meg akartam érinteni őt, le akartam húzni az arcát
fedő anyagot de a kezem még mindig hozzá volt kötve az
ágyhoz.
Felegyenesedett, a boráért nyúlt. Szájába szívott
egy kortyot majd visszahajolt felém. Éreztem a mellemen
a hűs cseppeket, amik lefolytak a hasamra, a
köldökömbe.
- Ne mozdulj!
- Figyi... lesz egy kis gond...
- Mondom, nyugalom!
Próbáltam engedelmeskedni. Próbáltam de mikor
nyelvével felszárította bortól nedves bőrömet az eszemet
vesztettem. Ezt hagytam ki huszonhét évig? Mekkora
hülye vagyok!
Köldökömet körbe járta a nyelvével majd
belehatolt. Éreztem az oldalamon lecsorduló folyadékot.
- Olyan finom vagy… nem bírom tovább.
Térdemet behajlította és elhelyezkedett a combom
között. Simogatta a csiklómat, másik kezében pedig saját
magát tartotta. Műanyag csörgést hallottam, gumit húzott
majd makkját a bejáratomhoz nyomta és egy hirtelen
lökéssel valósággal felnyársalt.

~ 36 ~
 Az éles fájdalom, ami szűzhártyám átszakadásával
járt apró sikolyt csalt elő belőlem. Franc, ez kurvára fáj!
A férfi megriadt és elkerekedett szemekkel figyelt.
- Te még… te… - mintha nem hitt volna a
szemének. – Az nem lehet, hogy…
Elkezdett kihúzódni belőlem, de nem hagytam.
Erősen átfogtam a derekát a combommal és még
mélyebbre húztam magamba. Mindketten felnyögtünk. Ő
a gyönyörtől, én a fájdalomtól. Ha most meghátrál a
felismeréstől talán örökre vénlány maradok.
- Akarlak – suttogtam –Ma éjjel.
Szemembe nézett és hosszú pillanatok múlva
szólalt csak meg.
- Az enyém vagy – lihegte és megmozdult bennem.
– Önszántadból! – Mélyebbre lökte magát bennem én
pedig nem tudtam hová lenni a feszítő fájdalomtól. Még
egy lökés... és még egy. Talán már nem is a fájdalom volt
az elsődleges. Nem is olyan rossz ez! Még nem volt
egészen bennem, hiszen óriási volt. Idő kell amíg
megszokom, de így is éreztem forróságát és erejét.
Többet akartam, több kellett!
- Az enyém vagy, amíg én akarom!– lökései
megmámorosították elmémet. Már nem tudtam
gondolkodni.
A fülem mögé nyúlt és kioldotta az álarcomat,
majd kibújt a sajátjából is. Immáron teljesen meztelenek
voltunk egymás előtt. Csak néztem gyönyörű arcélét,
egyenes orrát és sötét szemeit.

~ 37 ~
 - Csodálatos – mormolta a számba – És csak az
enyém!
Lökései elmélyültek, izzadtság gyöngyözött a
homlokán. Olyan forró és érzéki volt, hogy majd bele
őrültem amiért nem tudtam megérinteni.
- A kezem – ziháltam – Oldozz el!
Megtette, amire kértem és bár még az egyik
csuklómra mindig rá volt gabalyodva a gyöngysor, a
nyakába kapaszkodtam és magamhoz húztam. Ajkaim
megtalálták az övét és néma párbajt vívtak egymással.
- Megőrjítesz!
A hátára löktem és felé kerekedtem. Jézusom, mi
van velem?
Azt, hogy honnan jött ez az önbizalomtól duzzadó
énem, nem tudtam.
Ugyanazt csináltam vele, amit ő velem. Játszottam
a mellbimbójával, harapdáltam, kóstolgattam.
Elsajátítottam a mozdulatait, hagytam hogy tanítson.
Kettőnk közé nyúltam, és ahogy ő is tette a csiklómmal,
megmasszíroztam súlyos heréit. Teljesen felszabadult
voltam. Megrészegített az érintése.
- Elég, királynő!
Elkapta a kezem és felült velem az ölében.
Szemben lovagoltam meg, közben beletúrtam a hajába, ő
pedig a fenekemet fogta. Egészen bennem volt.
Gyönyörömbe némi fájdalom is vegyült, ami még
kéjesebbé tette az élményt.

~ 38 ~
 Közeledett az orgazmusom és olyan erővel csapott
le rám, hogy ívben megfeszült a hátam. Hádész lecsapott
a mellbimbómra és még néhány kemény döfés után
kieresztette magát. Ráborultam a vállára, lélegzetünk
kapkodó volt, testünk izzadt. Hátra borultunk a puha
párnákra. Rajta feküdtem, hozzá simulva, elernyedten.
Kint már éppen hajnalodott. Úristen, meddig
hemperegtem vele? Mikor kissé megnyugodtunk, az
oldalamra fordított de nem engedett el.
- Mi a neved?
- Perszephoné.
Megcsípte érzékeny mellbimbómat.
- Aucs!
- Mi az igazi neved?
- Annak nem titokban kellene maradnia? Eleve az
álarcot sem lett volna szabad levenned rólam.
Felém gördült, két kezét a fejem két oldalán
támasztotta meg.
- Igen sok éjszakát fogunk még átizzadni közösen
te meg én, és olyankor sem lesz rajtunk álarc.
Nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Csak
ideiglenesen voltam New Yorkban, hamarosan új bázisra
megyünk Terence-vel. Tudtam, hogy ez a valami kettőnk
között nem jöhet létre, de nem akartam elrontani a
pillanatot. Éhesen rontottam neki szájának, csókoltam,
harapdáltam, ízlelgettem őt. Hamarosan éreztem kemény
erekcióját a hasamon és újult erővel vetettük bele
magunkat a kéj csodálatos világába.

~ 39 ~
 Reggel alig bírtam feltápászkodni. Fájt a fejem a
rengeteg elfogyasztott italtól és minden egyes tagom
görcsben volt. Részegségem ellenére tisztán emlékeztem
arra, hogy mit csináltam. Oldalra pillantottam, a
mellettem alvó férfira. Csak most vettem észre hátán és
két karján a tetoválást. Egy hatalmas főnixmadarat
ábrázolt, amint izzó porából ujjá éled. A gerince mentén
kúszott felfelé. Gyönyörű volt, ahogy maga a férfi is.
Óvatosan lemásztam az ágyból és felöltöztem. A
hideg selyem valósággal sértette érzékeny bőrömet.
Összeszedtem a harisnyámat és betuszkoltam a
retikülömbe. Nem akartam, hogy felébredjen míg
öltözködöm. Siettem amennyire csak tudtam. A rejtett
zsebben dudorodó kesztyűjét, amelyet tánc közben
húztam le róla szintén meg akartam tartani. Ennyi emlék
nekem is jár.
Ittam egy korty bort, hogy eloszlassam a
kellemetlen reggeli ízt a számban majd egy utolsó
pillantást vetettem az előttem heverő Hádészra. Nem
akartam őt itt hagyni. Ebben a pillanatban úgy éreztem,
hogy hónapokig tudnám vele gyűrni a lepedőt.

~ 40 ~
Tekintetem egy apró vörös foltra csusszant az ágy
közepén. Elmosolyodtam. Végre megszabadultam a
félelmemtől.
Ég veled – tátogtam hangtalanul majd
odalopakodtam az ajtóhoz.
Kicsit tartottam attól, mi fog fogadni a folyosón.
Kíváncsi tekintetek, rosszalló arckifejezések, de a
világon senki sem vett rólam tudomást. Mi több, nem én
voltam az egyetlen, aki a tegnapi jelmezében lépett ki
valakinek a szobájából. Mindannyian kócosak voltunk és
megviseltek.
Elhaladtam egy falitükör mellett. Kirázott a hideg a
látványtól. Katasztrofálisan néztem ki. A sminkem
lefolyt, a hajam pedig szétbomlott. Be kellett mennem a
báltermi mosdóba, hogy rendbe szedjem magam és
legalább pisiltem is egyet. Észrevettem egy telefont a
mosdókagyló mellett. Mivel az én készülékemet még
nem kaptam vissza a biztonsági őröktől, úgy döntöttem
ezt fogom használni. Hívtam egy taxit és külön kértem,
hogy minél hamarabb érjen ide, mire közölte velem a
diszpécser, hogy a szálloda előtt négy autó is várakozik a
távozó vendégekre. Hát persze! Hiszen a szex klub
nappal csak egy szálloda, ami előtt mindig várakozik pár
autó.
Sietős léptekkel megindultam a kijárat felé. A
szívem különösen nehéz volt. Megcsipkedtem az
arcomat, hogy némi színe legyen.

~ 41 ~
 Visszakaptam a telefonomat. Tizenkét nem
fogadott hívás Terence-től és három üzenet. Csak akkor
nyitottam meg az első üzenetet, amikor elindult velem a
taxi.

Terry: 1
Hol a francban vagy?
Terry: 2
Azonnal jelentkezz! Ez nem vicces, June!
Aggódom!
Terry: 3
Hívni fogom a rendőrséget! Hívj!!!

Úgy látom nem viccelt, úgyhogy gyorsan

visszahívtam.
- June, hol a retekben vagy? – üvöltözött velem
Terence és lelki szemeim előtt láttam, ahogy fel-alá
járkál a szobában és a haját tépi.
- Helló bratyó! Nyugi, épp úton vagyok hazafelé.
- Nincs semmi bajod?
- Már hogy lenne? Ez csak egy exkluzív parti volt,
tiszta fény és csillogás, kaviárral és pezsgővel. Mi bajom
eshetett volna?
Néma csönd a telefon végén.
- Ugye tudod, hogy ezért még később
megnyuvaszthatsz, de most szeretném tudni, hogy hová
tűntél! Biztos, hogy nincs semmi bajod?

~ 42 ~
 - Szavadon foglak és készülj, mert valóban
kinyírlak. Egyébként meg végül úgy adódott, hogy én is
élveztem az éjszakát.
- Csak nem?
- Majd otthon elmesélem. Megtennéd, hogy
készítesz nekem egy forró fürdőt?
- Hozatok kaját is – hangjából kihallottam, hogy
vigyorog.
- Remek. Úgy másfél óra múlva otthon vagyok.

Kiléptem a kádból és magamra vettem egy puha,

fehér szállodai köntöst. Terence már a hálóban várt rám,
törökülésben az ágyamon. Egy nyitott pizzás doboz felé
hajolt és elkezdte leenni a tésztáról a feltétet.
- Hé! Ez undorító, ne csináld! Abból még én is
ennék!
Rám vigyorgott és megpaskolta maga mellett a
helyet. Már elmeséltem neki nagyjából a történteket,
most azt várta, hogy kifejtsem.
- Tényleg nem bánod, hogy levette a maszkodat?

~ 43 ~
 - Abban a pillanatban nem ez járt a fejemben.
Ráadásul annyira kisminkeltek, mintha egy második
álarcom lett volna az első alatt. Még a hajam is feketének
tűnt a rengeteg hajolajtól, amit rákentek.
- Nem mintha akkora esélye lenne annak, hogy
összefuttok Hádésszel az utcán. A pasas amúgy sem a mi
körünkben mozog - Nagyot harapott egy pizza szeletbe.
- Mindenesetre gratulálok szüzességed
elvesztéséhez – vihogta- Épp ideje volt már tovább
lépned.
Kicsit elszontyolodtam.
- Ne haragudj, nem úgy gondoltam…
- Tudom, csak… még most is bennem van, hogy
bármikor kaphatok egy fenyegető levelet vagy névtelen
telefonhívást.
- De nem fogsz. Ez itt Amerika! Inkább azt
magyarázd meg, miért nem maradtál még ott és húztad le
a csávót egy villás reggelivel?
Felkaptam a kezem ügyében lévő párnát és hozzá
vágtam.
- Mert nem vagyok luxus kurva! Amúgy meg már
mondtam. Hirtelen megváltozott szex közben és többet
akart.
- Nem csodálom.
- Ezt hogy érted?
- Ránk férfiakra, úgy értem érett férfiakra, máshogy
hat egy felnőtt nő szüzessége. Hülyeség ez a „minél
tapasztaltabb, annál kevesebbet kell tanítani” dolog! Ne

~ 44 ~
nézz így, tök komolyan mondom! Gondolj csak bele! Az
a pasi szex klubokban dug ribancokat, akik össze sem
tudják számolni hány farok járt már bennük. Hádészka
meg egyszer csak talált egy dugatlan gyémántot… - ezen
a ponton elgondolkodtam rajta, hogy pofán vágom - …ha
én találnék egy korombeli dugatlant, nem biztos hogy el
tudnám engedni. Maga a gondolat, hogy csak az enyém
és csakis én jártam még benne… öregem, mentem
megkeményedek! Nem akarnám, hogy mások rátegyék a
kezüket arra, ami az enyém. Tanítanám úgy, ahogy
nekem jó.
- Szerintem ez hülyeség – Egy pizza szeletért
nyúltam. Már délután három óra volt és ez volt az első
falat kajám aznap.
- Nem az! És a nyakamat rá, hogy Hádészka is ezen
zsongott be. Figyelj, kurva jól néztél ki, minden
egészséges férfinak felállt rád, ez alól Hádész sem
kivétel.
- Honnan tudod, mikor ott sem voltál? –
fintorogtam.
Jól elhúzott a luvnyával, engem meg le se szart.
Ezért még mindig nehezteltem rá.
- Mert ő is az egészséges kategóriához tartozik. Na,
szóval, egy golyószaggató dugásra számított veled, aztán
mikor kiderült hogy szűz vagy, beindult a fantáziája.
Bekapcsolódott a birtoklási vágy. Szerintem tutira
megpróbál majd megkeresni.
Felkaptam a fejem.

~ 45 ~
 - Ezt meg honnan veszed?
- Én is keresném a kis tehenészlányomat, ha még
szűz lett volna tegnap éjjel. De hidd el, nagyon rég volt
már az, hogy ártatlan volt. A szája…
- Nem akarom hallani! – még egy párnát hozzá
vágtam, de ezúttal elkapta és jól fejbe vert vele. – És azt
sem akarom, hogy megkeressen!
- És ugyan miért nem? Hátha megint kidumál a
bugyidból. Már rég tapasztalt szexgépnek kéne lenned!
Legalább egy kicsit gyakoroltat.
Megettem a kezemben lévő pizzát és újabbért
nyúltam.
- Ugyan már! Az a pasas egy félisten, Terry! Ha
meglát így, tutira kiábrándul belőlem.
- Mit ugyanmározol? Nincs veled semmi baj!
- Túlságosan átlagos vagyok egy ilyen fazonnak.
Hidd el, nem kívánna meg.
- Az átlagos jó, cicuka. Mert se nem ronda, se nem
„túlszéphogyigazlegyen”. Nincs veletek annyi baj mint
egy bombázóval, aki lépten-nyomon félre kefél.
- Hát köszi szépen.
- Jaj, tudod, hogy nem bántásból mondtam!
Beszéljünk inkább a szabadságunkról. Te mihez fogsz
kezdeni?
- Úgy érted, mi mihez fogunk? Elvégre neked is
ugyanaddig van kimenőd.
Terry kisfiúsan elmosolyodott a pizzája mögött.

~ 46 ~
 – Nem fogod elhinni de randim van egy
tehenészlánnyal.
- Csak nem? – felpattantam és a maradék pizzát
visszadobtam a dobozába. – Hogy-hogy?
- Adtam neki rendesen az éjjel és megadta a
számát. Azt mondta egy ilyen kincset nem lehet szélnek
ereszteni. – Büszkén megkongatta a mellkasát.
- Nyugi King-Kong, mert még a végén rád vetem
magam!
Együtt nevettünk aztán Terry visszament az ágyára
és délutáni sziesztát csaptunk. Alig aludtam az éjjel, így
rendesen rám fért a pihenés, miután kiáztattam magam a
kádban. Még mindig éreztem magamon Hádész illatát és
ez rettenetes magánnyal töltött el. Próbáltam nem
gondolni rá, de az agyam minduntalan visszapörgette
együttlétünk perceit. Nehéz lesz olyan férfit találni, aki
überelni tudja őt.
Kora este tértem magamhoz, Terry még aludt. Nem
akartam felkelteni, úgyhogy lábujjhegyen kilopakodtam a
fürdőbe és magamra zártam az ajtót. A szám még mindig
vörös volt a festéktől, bár már sokat kopott.
Megnedvesítettem a törölközőm sarkát és dörzsölni
kezdtem vele a felső ajkamat. Szerettem volna, ha minél
hamarabb elveszti a színét, hogyha tükörbe nézek, ne
emlékeztessen folyton a Vele töltött éjszakára.
Felvettem a farmeromat és egy trikót hozzá. Le
akartam menni sétálni mert Terence még mindig
kómában volt és nem akartam felzargatni.

~ 47 ~
 Alighogy lenyomtam a kilincset, magához tért.
- Mi-mi van? – rám nézett álomittas tekintettel.
- Bocs, lemegyek sétálni. Hagylak aludni!
- Már nem alszom – hatalmasat ásított - úgyhogy
akár meg is várhatsz, hogy együtt menjünk. Vagy ami
még jobb, rendelhetnénk magunknak kaját és
fetrenghetnénk tovább!
Az igazat megvallva nem tudtam megmaradni a
hátsómon, muszáj volt kimozdulnom egy kicsit.
Az apró szállodai szobánkban a két ágyat, egy
gardróbot és egy kis asztalt leszámítva nem volt semmi
sem. Még internet sem, nemhogy TV. Jobbára csak
aludni jártunk fel.
- És ha elmennénk kajálni valami jó kis beülős
helyre?
- Nem akarlak megsérteni cicuka, de le vagyok
égve. Ha nem tűnt volna fel, most csengettem ki az
összes vagyonomat az évszázad partijára. De isten a
tanúm rá, hogy megérte!
Elmosolyodtam. – Nyugi, bratyó! Ezt most én
állom.
Visszamentem a fürdőbe átöltözni. Egy világoskék
egybe ruhát választottam. Nem volt egy bonyolult darab
de élénk színe jól állt a bőrömön. Nyári szandált
kotortam ki a táska legaljáról és egy hozzá illő válltáskát.
Bármilyen helyre is megyünk majd kajálni, ebben tuti be
kell engedjenek.

~ 48 ~
 Terry egy koptatott farmert vett fel meg egy V-
nyakú fehér izompólót. Szép kis teste volt és nem
szégyellte mutogatni.
- Mehetünk?
- Csak Ön után – tárta ki előttem az ajtót.
Míg leértünk a zsúfolt Timesquare-re ezerszer
rájöttem, hogy jobb lett volna még egy kicsit feküdni. A
lábam között olyan érzékeny voltam, hogy minden egyes
lépésnél legszívesebben felszisszentem volna. Még jó,
hogy szoknyát vettem fel és nem farmert. Megőrültem
volna, ha a varrás pont rossz helyen dörzsöl.
Az emberek nyüzsögtek körülöttünk, mindenki az
esti bulira készült. Fodrászhoz be, fodrásztól ki, és még a
Macy’s is idő előtt kitette a zárva vagyunk táblát, úgy
kifosztották a vásárlók. Nagy kár. Mindenképpen be
akartam oda nézni.
Alig sétáltunk néhány háztömböt, amikor
rábukkantunk egy takaros indiai étteremre. Terry
rábökött úgyhogy bementünk.
Maga a hely tiszta volt ugyan, de a berendezése
meglehetősen régies és kopott volt. Leültünk egymás
mellé az egyik asztalhoz, így mindketten ráláttunk az
ajtóra. Imádtuk kifigurázni a fura new yorkiakat.
Én curry-s csirkét rendeltem, mire Terry utálkozva
kinyújtotta a nyelvét és vindaloot kért magának rizzsel.
Látszott, hogy mindketten fáradtak vagyunk, mert csak
némán falatoztunk egymás mellett.

~ 49 ~
 - Adsz egy kicsit? – kérdeztem egy idő után a
kajája felé bökve.
- El a kezekkel! – mondta unottan, tele szájjal.
Sosem adott a kajájából. Nála ez amolyan szent
dolog volt. Ami a tányérján, az az övé. Én meg imádtam
cukkolni vele. Mikor nem figyelt beleszúrtam a villámat
a leggusztusosabb húsdarabba és gyorsan bekaptam.
Mikor feltűnt neki táplálékának jelentős
mennyiségű megcsappanása elfintorodott. Még jó, hogy
mindig olyat rendelek, amit nem szeret, mert most
félthettem volna a saját kajámat tőle.
- Ezt még vissza kapod.
- Ja-ja…
Valahogy mindketten kedvetlenek voltunk.
- Halljuk, neked mi bajod? – érdeklődtem kedvesen
belekönyökölve az oldalába.
– Nem is tudom…- sóhajtotta, közben odébb
lökött.
- Ó, dehogynem! Ki vele!
Felnyalábolt egy adag mártást és a szájába
kanalazta. – Most hogy belekóstoltam a másik oldalba,
nem biztos hogy vissza akarok térni az enyémre. Jól
éreztem magam tegnap este, de még egy ilyen alkalmat
nem fogok tudni finanszírozni. Csak a tegnapi napomra
ráment öt évnyi spórolt pénzem.
- Szent isten Terry! Mennyit fizettél pontosan?
- Ötvenezret.
Leesett az állam.

~ 50 ~
 - Dollárt?
- Nem baszki, pezót! - fintorgott - Persze, hogy
dollárt! És ez csak a jegy ára volt.
- Úristen, te nem vagy magadnál! Az már egy egész
ház ára! Medencével!
- Tudom – halványan elvigyorodott. – Nagyon is
megérte. Ha tudnád Júlia micsoda egy vadmacska!
- Mi van? Te megdugtad Júliát is?
- Igazából ő dugott meg engem.
- Kímélj meg a piszkos részletektől, kérlek. Hányan
voltak még?
Szégyellősen pislogott. – Nem volt több.
- Terence Maurice Allen Thompson! Ne kábíts! Így
is megúsztál egy kiherélést ma.
- Négyen. Cowgirl, Madame Curie, Júlia és… a
negyedikre nem emlékszem. Vagy a nyuszilány vagy a
másik, azzal az idétlen kalappal.
- Jézusom, ember – a fejemet fogtam. Ez már csak
Terryre vallott. – Te tényleg nem bírsz a farkaddal.
Végre vigyorgott. – Az beszél, aki az egész
éjszakát átdugta Mr. Sátánnal? Én négy partnerrel
csináltam ugyanaddig, ameddig te eggyel, mert nem
bírták az iramot. Te viszont úgy látom bírod a gyűrődést.
Egy bika vére folyik Hádész papában, mi?
A kellemes emlék mosolyt csalt az arcomra. Bár
összehasonlítási alapom nem volt, az biztos, hogy nagyon
de nagyon jó volt, amit velem csinált. Megráztam a

~ 51 ~
fejem. Nem akartam erre gondolni, a fenébe is! Aminek
vége, annak vége.
- Fizetünk?
- Hát ha menni akarsz…
- Pincér!
Mielőtt visszamentünk volna a szállodába még
betértünk egy fapados moziba. Szombat este volt,
ilyenkor vannak a huszonöt centes mozifilmek.
Befizettünk egyförtelmes scifire, arra a fajtára, ahol az
ufó űrhajók damillal voltak belógatva a képbe.
Borzalmas volt de legalább elterelte mindkettőnk
figyelmét. Egy idő után popcornnal kezdtük dobálni a
kivetítőt, hogy legalább ennyi szórakozás legyen a
dologban.
Ha a következő egy hónap így fog eltelni, biztos
felvágom az ereimet. Talán valami könnyű meló után
kéne néznünk, ami lefoglal de fizikálisan nem merít ki.
Majd feldobom az ötletet Terrynek.
Nem is kellett sokáig kutatni. Még aznap este
betelefonáltam a JFK reptérre és megkérdeztem, nincs e
szabad irodai melójuk. Adatrögzítőket kerestek, akik
elvégzik a repülőjegy foglalásokkal kapcsolatos
teendőket, módosításokat és törléseket. Jelentkeztem
hozzájuk és a biztonság kedvéért Terry adatait is
bediktáltam. Ki tudja, lehet meggondolja magát és mégis
velem jön. Merthogy mikor előadtam neki az ötletem,
hogy melózzunk a szabadságunk alatt, teljesen kiakadt.
Azt mondta, inkább végig kamatyolja az egészet. Ha kell

~ 52 ~
minden egyes szingli nőt végig dug New Yorkban de be
nem teszi a lábát egyetlen munkahelyre sem. Hát ő tudja.
Elküldték az internetes segédanyagot, amely
segített eligazodni a repjegy foglaló online felületen.
Elég tetemes mennyiségű információ volt, amit át kellett
rágnom hétfőig.
Az irodaház, amelyet béreltek a JFK számára nem
a külvárosban volt, hanem a 40. utca felhőkarcolói
között. Legalább gyalog is oda juthatok.
Még lefekvés után is azt tervezgettem, hogyan
alakítsam az életemet az elkövetkezendő egy hónapban.

A másnap reggelem katasztrofális volt. Arra

ébredtem, hogy Terry a fejemen ugrál és rángatja a
karom, hogy kelljek ki az ágyból.
- Gyere már, June, gyere! Kifelé, nem hallod?
Elengedett és én visszahanyatlottam az ágyba.
Lehúzta rólam a takarómat és elkezdte felhúzni rám a
farmeremet.
- A fenébe, verj életet magadba, ezt látnod kell!
- Mit? - ásítottam. Nem bírtam kinyitni a szemem.
- Nem tudom úgy elmondani, ahogy történt, neked
is át kell élned! Na gyerünk már!

~ 53 ~
 Felültetett. Felemeltem a karom míg rám húzott
egy pólót, egy pár felemás zoknit a lábamra és a papucsát
is rám adta majd rángatni kezdett kifelé.
Úgy nézhettem ki mint egy hajléktalan, kócos
hajjal, táskás szemekkel mert mindenki megbámult a
Carter-ben. Terry izgatott volt és én nagyon is el tudtam
képzelni, miért. A nyakamat rá, hogy leárazás van a
Forever21-ban.
Kihúzott magával a Timesquare-re majd tovább
mentünk a lelátó felé. Már majdnem dél volt, így a tér
tele volt mindenféle turistával, ebédelni igyekvő
emberekkel és taxisokkal persze. Javarészt
turbánosokkal. Isten óvja Amerikát.
Terry felcibált a lelátóra. Alig fértünk fel a
rengeteg embertől. Leültetett. Innen tökéletesen látni
lehetett a hatalmas felhőkarcolókat, a több ezer óriási
reklámképernyőt több száz méter magason és persze a
kígyózó sárga autók tömegét. Annyi ember volt kint az
utcán, mint hangya a bolyban. Hihetetlen. Kérdőn
Terryre pillantottam.
- Mindjárt – felelte magabiztosan és elővett egy
marék tökmagot a zsebéből. Szemlátomást jól
szórakozott.
Én a hatalmas képernyőket bámultam. Hol a
legújabb termékek reklámja jelent meg, hol a következő
színházdarab promója a Broadway-en. A több ezer
képernyő több ezernyi féle reklámot játszott le, az ember
azt sem tudta, melyiket nézze először.

~ 54 ~
 Mellettük megpillantottam a Mc’Donalds arany
boltívét. A hasam hangosan korgott.
- Megyek, hozok kaját.
- Dehogy mész!
- Akkor te hozol?
- Nem, egyikünk sem hoz! Csak maradj nyugton és
nézz előre!
- Mi lenne, ha inkább elmondanád mit láttál és
szépen haza húznánk?
- Ki van csukva.
- Akkor legalább egy hot-dogot had vegyek!
- Rosszabb vagy mint egy hat éves – korholt –
Mindjárt jön… és tessék!
Hirtelen az összes kivetítő elsötétedett a magasban,
a szalagcímek eltűntek, minden feketeségbe borult. Az
emberek mellettem találgatták mi történt a mindig
vibráló, színes kivetítőkkel. Talán áramszünet –
gondoltam.
Egyszer csak a fekete képernyő hullámozni kezdett
mint a tenger vagy mint egy fényes anyag. A
hullámokból fehér gyöngyök vetődtek ki, amik lassan
kigurultak a sötét semmiből és betűkké álltak össze.

Hadesz keresi Pherszephonet

555-6415-975

~ 55 ~
 Majd a gyöngyök egyszer csak összefutottak és
gyönyörű gyöngysorrá fejlődtek. A csuklómhoz kaptam.
A gyöngysorom nyomát még mindig viseltem ott miután
kikötözött. Kellemes bizsergés költözött a lábam közé a
gondolatra.
A gyöngysor a képernyőn úgy hullámzott, mint
nádszál a szélben, majd egyszer csak darabjaira hullott.
Minden egyes gyöngyszem felvillantott egy-egy apró
képet, mielőtt kigurult a képernyőről. A táncteremben a
gyönyörű kristálycsillár, a fal mentén sorakozó vörös
rózsa halmok, két fekete selyemálarc fehér liliommal, és
egy főnixmadár, amint egyetlen szem gyöngyöt tart a
csőrében. Még egy pillanat és visszatért a képernyőre a
többi reklám.
Ránéztem Terryre. Úgy vigyorgott mint egy
jóllakott óvodás.
- Emlékszel mit mondtam a birtoklási vágyról,
cicuka? Egyébként tíz percenként adják a reklámot.
Nagyon kellesz neki, ha ennyi pénzt áldoz rád.
Felálltam és lesiklottam a lelátóról. Túl nagy volt
körülöttem a tömeg, szinte fojtogatott. Terry felzárkózott
és karon fogott.
- Ne mondd, hogy egyetlen egy porcikád sem hízik
a büszkeségtől!
- Nem mondom. – Reflex szerűen felhúztam a
kapucnit a fejemre.
- Akkor meg mire vársz? Hívd fel a számot!

~ 56 ~
 - Egy frászt! Normális vagy? Ki van zárva, hogy
telefonáljak.
- Az igazság az, hogy én már megtettem.
Megtorpantam és szembe fordultam Terryvel.
- Mostanra érett csak meg igazán az a pofán vágás,
öregem! - Legszívesebben megcibáltam volna azt az
önelégült képét. – Mondd, hogy nem mondtad komolyan!
- De-de! Ám nem jutottam át a szűrőn.
Diszpécserrel beszéltem mind a háromszor.
- Háromszor is felhívtad? Ne már, Terry! És milyen
szűrőről beszélsz?
- Feltesznek egy kérdést a telefonálónak. Mi van
nálad, ami az övé, cicuka?
Egy pillanatig gondolkodtam majd mielőtt
kimondtam volna, hogy a kesztyűje, a számra
tapasztottam a kezem.
- Majd pont megmondom neked!
Visszarohantam a szállóra.
Keres. Engem keres. Összeszorult a gyomrom!
Mikor Terry a tegnapi pizza maradékával kínált,
majdnem elhánytam magam. Egy aprócska részem örült,
hogy így alakult. Hihetetlenül boldog voltam, hogy a
férfi, akiért evett a fene, ugyanúgy kedvel. A másik
részem viszont háborgott, mert így még
elviselhetetlenebb a szakítás, amikor két fél ennyire
vonzódik egymáshoz. Hogy fel akarom-e hívni? Nem
tudom. Fogalmam sincs. Talán. De mégsem.

~ 57 ~
 - Cicuka! Úgy látom még nem szenvedsz eléggé,
úgyhogy ezt nézd meg!
Felém fordította fekete kijelzős okos telefonját
majd felvillantotta előttem a képernyőt. Az e-mail címe
főoldalán ugyanaz a reklám villogott, amit az imént
láttunk az utcán.
- Azt a rohadt – belefúrtam a fejem a párnába.
- Ugyan mondd már el, mi a technikád, hogy így
elcsavartad a fejét!Hátha nőknél is beválik.
Úgy néztem rá, mint egy kétnapos rothadó
szendvicsre.
- Terence – kezdtem – Nem bánnám ha
komolyabbra vennéd a figurát, mielőtt teljesen
kikészülök!
- Elmondom, mi van! Soha nem láttalak még
izgatottnak ezelőtt. Láttalak már dühösnek, fáradtnak,
örültél pillanatnyi hülyeségeknek, de sosem lelkesedtél
még semmiért sem. Egészen eddig a pillanatig! Látnod
kellett volna, hogy tüzelt a szemed, amikor elmesélted
mit csináltatok az éjjel! Azt akarom, hogy hívd fel ezt a
számot és beszélj vele! Nem kérek többet és utána békén
is hagylak.
- Ki van zárva! Holnaptól melózom és csak a
melóra fogok gondolni. Amint letelik az egy hónap,
szépen visszamegyünk a gépre és irány Honduras, ahogy
elterveztük. Ebből nem engedek.
Terry nem válaszolt. Amolyan „majd meglátjuk”
tekintettel meredt rám.

~ 58 ~
 A nap hátralévő részében igyekeztem kizárni a
külvilágot és a prospektusokra koncentráltam, amiket
holnapra át kellett tanulmányoznom. Egész jól ment a
dolog, ha azt nézzük. Három oldalt is haladtam négy és
fél óra alatt. Menten felakasztom magam. Vagy Terryt.
Már alig vártam a hétfőt, hogy végre melózhassak.
A főnököm, Amanda egy végtelenül kedves,
negyvenes évei közepén járó hölgy volt, feltűnő vörös
hajkoronával.
- Ez lesz az asztalod, kedveském! Ismerkedj csak
meg a számítógépeddel, mert napi nyolc órát fogtok
egymás társaságában tölteni! Nem volna jó, ha nem
jönnétek ki egymással.
Ezzel magamra hagyott. Volt időm kipakolni a
cuccaimat meg néhány személyes holmit, hogy
feldobjam az asztalomat. Közben a szomszéd bódékba is
megérkeztek.
- Kopp-kopp! Te vagy az új lány?
- Ne szórakozz, Tif! – gyorsan megöleltem. Ő is a
Canada Airline egyik stewardesse volt és ugyanolyan
szabadság alatti melóra kényszerítette magát, mint én.
Annyi különbséggel, hogy ő korábban kezdett. – Mi a
helyzet? Hogy bírod a melót?
- Elég jól! El sem hiszed, hogy mennyi minden van
a kulisszák mögött, amit mi cabin crew, nem is ismerünk!
Egyébként jól. Egész jól elvagyok. Hé, Andrea! – intett
egy vörösesbarna hajú nőnek – Gyere, ismerd meg June-
t!

~ 59 ~
 Hamar bevettek a csapatba és ennek nagyon
örültem. A munka is jobban megy, ha kellemes a
társaság. Andrea jó fej csaj volt, tele faviccekkel, amik
annyira bénák voltak, hogy már-már viccesnek hatottak.
Kiderült, hogy mához néhány hónapra lesz az esküvője
egy olasz származású fiatalemberrel, akinek a neve Piero.
- Holnap együtt ebédel velem meg Tiffanyval.
Szívesen látunk téged is, ha van kedved eljönni.
- Hát persze!
- De ha már itt tartunk – szólt közbe Tif – Ma mit
kajálunk? Kínait?
Andrea felhúzta az orrát. – Bármit csak azt ne!
- Akkor döntsön az új lány! Te mit ennél June Mai?
Andrea kifújta a kávét, amit szürcsölgetett majd
mellkasát ütögetve felém fordult.
- Június Május? – kérdezte vihogva – Ez a neved?
Vállat vontam.
- A szüleim vicces emberek.
Körülbelül fél órába telt, mire Andrea újra kapott
levegőt a röhögéstől. Tif csak mosolygott, mert ő már túl
volt ezen.
Úgy döntöttem aznap egy szendvics bárban
ebédelünk. Vettem egy salátát, némi csirkemellel
megspékelve és helyet foglaltam, amíg a lányok
kiválasztották az ételeiket.
- Szóval te is Toronto-ból vagy mint Tif?
- Nem egészen. Én vidéken nőttem fel, de
Torontóba költöztem a munkám miatt.

~ 60 ~
 - Csúcs! Te hány nyelven beszélsz?
- Három és fél – mosolyogtam. – A kínai
szóképekkel rendesen meggyűlik a bajom olvasáskor.
- Állati vagy!
Már épp befejeztük, amikor a rádióban felhangzott
Beyoncétől a single ladys. Tif kedvenc száma. Még jó,
hogy túl sokan voltak a bárban, mert különben simán
táncra perdült volna.
- Csajok, el kéne mennünk bulizni! Mit szóltok?
Csöröghetnénk egyet valamelyik Rooftop bárban. Ki ér
rá ma?
Andrea és én is jelentkeztünk.
- Hozhatom Terence-t is? Imádná, ha három
hölgyet kísérhetne!
- Naná! Minél többen vagyunk annál jobb!
Már épp felálltunk volna, amikor a rádióban
megszólalt egy suttogó férfihang:

Hádész keresi Perszephonét…

- Szerintetek mi ez a reklám? – kérdezte tőlünk

Andrea.
A gyomrom már megint bukfencezett. Lesütöttem a
szemem és úgy tettem, mintha keresnék valamit a
táskámban.
- Fogalmam sincs. Lehet valami új rock banda vagy
ilyesmi.

~ 61 ~
 - Rock banda? Hogy jön a görög mitológiához egy
rock banda?
- Szerintem siessünk mert elkésünk! – kisiettem a
bárból meg sem várva a lányokat.
A délután aránylag békésen telt. Egészen
belejöttem az online felület kezelésébe és könnyűszerrel
használtam az adattárakat. Még Amanda is megdicsért,
úgyhogy partizált nekem egy saját telefonvonalat, hogy a
telefonos repülőjegy foglalásokat is intézhessem. Nagyon
élveztem a feladatot. A nap végén felálltunk,
összepakoltunk az asztalokon és elbúcsúztunk egymástól.
- Akkor este diszkó?
- Simán! Kilencre ott leszünk a hely előtt!

Terry teljesen oda volt, hogy találkozhat Tiffel.

Már ezer éve nem látták egymást pedig jó cimborák
voltak. Dugócimborák.
Épp zuhanyoztam, amikor Terry szólt, hogy
igyekezzek mert neki is kell a fürdő. Nem hoztam
magammal túl sok ruhát, így az egyetlen koktél ruhámat
vettem fel. Ciklámen szatén, csipkebetéttel a hátulján. A
ruha combközépig ért és végig követte a testem vonalát.

~ 62 ~
Terry választotta nekem. Mivel az én színeim elég
átlagosak, szerinte jól állnak nekem a harsány tónusok.
És lám, igaza volt. Kisminkeltem magam, bár közel sem
olyan profin, mint a sminkmester a szalonban. Itt
legalább látszódtam én is a sok kence alatt.
Terry is szívdöglesztően festett fekete bőrnaciban
és szintén fekete pólóban. Haját felzselézte és kihúzta a
szemét fekete szemceruzával. Pont úgy festett, mint egy
híres zenész.
- Tif rád fogja vetni magát.
- Épp ez a cél – kacsintott – Tudod mit láttam ma
az egyik busz oldalán, cicuka?
- Nem akarom tudni! És nem, nem hívom fel azt a
számot!
- Nem is akartalak baszogatni vele, hidd el.
Kíváncsi vagyok meddig képes elmenni a fazon a
felkutatásodért. Már három napja eszi a fene érted.
- Ami engem illet, nem akarom tudni meddig képes
elmenni. Aki ennyi pénzt pocsékol egy ilyen hülyeségre
nem fog nagyra nőni a szememben, bármit is tesz.
- Na, megjött az anyagias June. Rég találkoztunk! –
játékosan kezet rázott velem, amitől idegbajt tudtam
volna kapni.
- Akarsz egy tökön rúgást?
- Jaj, ne! Mit mondok majd Tifnek ha besülök?
Amúgy csak megsúgom, hogy ebből a Hádész keresi
Perszephonét dologból később akár nagy pénzt is
csinálhat. Kibaszott sikeres a reklám, mindenki azt

~ 63 ~
találgatja, hogy mi lehet ez. Én tudod mit tennék a
helyében? Eladnám valamelyik cégnek miután
megtaláltalak, mondjuk egy új mobiltelefon reklámnak és
simán meggazdagodnék.
- Megszólalt a mindenttudó.
- Pontosan. Amúgy annyit kihámoztam neked az
egészből, hogy a videót egy bizonyos Andrew Kukoff
készítette de a neten nem tűntetik fel kinek a
megbízására. Mármint, biztos hogy Hádész megbízására,
csak éppen a neve nem szerepel sehol. Vagy lehet, hogy
épp Andrew Kukoff a te Hádészod?
Úgy tettem mintha egyáltalán nem érdekelne, amit
mond. Bár közben nagyon is éheztem minden egyes
információ morzsára. Megigazítottam a hajamat és még
egy kis rúzst kentem a számra, bár semmi szükségem
nem volt rá.
- Látom anyagias June haza ment és megjött a
közönyös. Nem értem miért félsz felhívni. Egy rohadt
telefonhívás, ennyi az egész. Az még nem garancia
semmire.
- Légyszi Terry, ne most. Menjünk, érezzük jól
magunkat ma este és ne beszéljünk erről, csak ennyit
kérek. Lehet róla szó?
- Naná, cicuka!De holnap újra kezdem –
vigyorgott.
Gondolhattam volna.

~ 64 ~
 A Rooftop bár épp olyan volt, mint amilyennek
elképzeltem. Sötét, zajos és zsúfolt. Miután összejött a
kis csapat kiválasztottunk egy sarokülőt és letelepedtünk.
Hamarosan már mindannyiunk kezében egy-egy
cosmopolitan tündökölt, kivéve Terryében. Merthogy ő
wiskey-t rendelt. Hiszen a férfiak wiskey-t isznak, aztán
csajoznak.
Ő és Tif egymás nyakába ugrottak, amikor
meglátták egymást. Ennivaló látványt nyújtottak együtt.
Mondtuk is nekik, hogy szép pár lennének, de ők csak
legyintettek és elhúztak táncolni. Gyanítom, hogy hamar
el fognak tűnni valamelyik mosdó mélyén és csak igen
soká térnek vissza.
- Hé, June Mai! – harsogta túl a zenét Andrea. –
Ma este fogunk neked is egy pasit!
Megragadta koktélt tartó kezem és a táncparkett
felé húzott. Gyorsan felhörpintettem az italom maradékát
és letettem az üres poharat. Nem voltam nagy táncos de
mindent megtettem, hogy elkerüljem a kínos vonaglást.
A ritmus átjárta a testem, felszabadított. Egyszerűen
imádtam! Beletúrtam a hajamba és hátra dobtam.
- Hú, ez szexi volt June Mai! Ha szólok, csináld
megint!

~ 65 ~
 Nem tudtam mire készül de bólintottam.
- Most!
Megismételtem a mozdulatot majd rá néztem.
Andrea tekintete mögém vándorolt majd megint rám. –
Jönnek! – kuncogta.
Egy pillanattal később éreztem, hogy valaki átfog
hátulról és mozdulatait az enyémhez hangolja. – Szabad
egy táncra? – mormolta egy férfihang a fülembe.
Az úr egy negyven körüli szépfiú volt, tökéletesre
zselézett szőke hajkoronával, szexi fehér zakóban. A
fekete póló kihangsúlyozta széles vállát, nem beszélve az
ezüstláncról, amit a nyakában hordott. Jóképű volt,de én
ismerek valakit, aki még jóképűbb.
A fenébe – szitkozódtam. Nem hagyom, hogy
Hádész elrontsa az estémet!
Még két számot áttáncoltam Mr. Majdnem
Tökéletessel, amikor félre vonultunk a bár felé. Szinte
kapart a torkom, olyan száraz volt.
- Hogy hívnak? – kérdezte tőlem, felvillantva
százas mosolyát.
- June.
- A kedvenc hónapom! Egyébként Nathan vagyok.
Kezet fogtunk és ő rendelt nekem Margaritát. Mint
kiderült reklámszakember és imádja a munkáját. Elvált,
de nincs gyermeke. Na várjunk csak…
reklámszakember? Az égiek szórakoznak velem.
- Te mit gondolsz arról az új reklámról? –
kérdeztem. A szám magától mozgott!

~ 66 ~
 - Pontosan melyikre gondolsz? Sok van. – Kezébe
vette a kezemet és játszadozni kezdett az ujjaimmal.
- Arról a gyöngyösről, tudod…
- Tudtam, hogy arra gondolsz – Csókot nyomott a
tenyerembe – Nem sokat tudok róla. Talán valami
színdarabot adnak majd el vele.
Igyekeztem úgy tenni, mint aki egyáltalán nem
érdeklődik a dolog iránt. Pedig nagyon is érdekelt.
Túlságosan is, de sosem ismertem volna be Terry előtt.
- Miből gondolod, hogy színházdarab?
Mosolya alább hagyott és maga mögé pillantott,
mintha bármelyik pillanatban lekapcsolhatnák mint
kémet, amint értékes információkat ad át az ellenségnek.
- Nem lenne szabad erről beszélnem de…
Közelebb fészkelte magát hozzám és a fülembe
harsogott, hogy biztosan halljam őt a zenétől. – Ismerek
valakit, aki ismer valakit, aki bepillantást nyert a
következő reklámanyagba. Hidd el, ez valami színdarab
lesz!
Folytatást? Hádész folytatást tervez? Mégis meddig
képes elmenni?
- Talán a címét is tudod? – Totál kiakadtam.
- Azt sajnos nem árulhatom el!
- Akkor csak annyit mondj meg, hogy milyen lesz a
következő reklámanyag! – Olyan csábosan pillogtam
mint egy primadonna. Mindent bele adtam, hogy
kötélnek álljon. Ú, de lefejelném!

~ 67 ~
 - Csak annyit mondhatok, hogy a következőben
már egy női arc is látható lesz.
Megmarkoltam a pult szélét. Van rólam képe?
Mégis honnan? Ezt nem hiszem el! A táncparkett felé
fordultam, hátha megpillantom Terryt de sehol sem
láttam. Már éjfél is elmúlt, valószínűleg már rég
becipelte Tiffanyt valamelyik sötét sarokba.
- Talán valami baj van?
- Nem, dehogy! Csak a barátaimat kerestem.
Amúgy nem tudod, mikor lesz látható a következő
reklám?
Nathan vállat volt. – Valamikor a hét végén. Nem
húzzák sokáig a kedélyeket, pedig véleményem szerint
még legalább egy hónapig kellene. Tudod, a fogyasztói
társadalom olyan mint egy nő. Sokáig kell, hogy is
mondjam… izgatni a fantáziáját, hogy aztán nagyobb
legyen a hatás. – Mutatóujját végig húzta meztelen
vállamon. Fúj.
- Aha.
Egyre Terryt kutattam a teremben. Elkaptam
Andrea tekintetét, tátogva kérdeztem, hogy nem látta e
Terryt. Csak vigyorgott és szélesen artikulált: mosdó.
Nem fogom hagyni, hogy kikerüljön a fényképem a
világba! Ezt nem teheti meg velem Hádész, mindent
elrontana! A világ végén is tudni fogják, hogy New
Yorkban vagyok. Remegett a kezem az idegességtől míg
felhajtottam italom utolsó cseppjét is.
- Minden oké? – kérdezte Nathan.

~ 68 ~
 - Kimegyek levegőzni. – Mikor láttam, hogy épp
felemelkedik székéről, hogy elkísérjem, leintettem –
Egyedül. Ne haragudj, rendben? Jövök mindjárt.
Csalódottan visszahuppant a helyére de bólintott.
- Addig rendelek neked még egyet!
Kisiettem a teraszra. Sötét volt és hűvös de nagyon
jól esett. A zene elhalkult mögöttem bár a
szívdobogásom nem csillapodott. Előtúrtam kis
táskámból az olcsó kis feltöltő kártyás telefonomat, amit
negyven dollárért vettem a reptéren és tárcsáztam. Mivel
az elmúlt napokban vagy ezerszer láttam és hallottam a
reklámot, ami megkeserítette az életem, az
emlékezetembe vésődött a telefonszám. Néhányszor
kicsöngött majd egy fáradt női hang szólt bele.
- Üdvözli Önt a Telecom. Ön a „Hádész és
Perszephoné” reklámügyi osztályt tárcsázta, melynek
keretében válaszolnia kell egy kérdésre. Amennyiben ezt
megtette, válaszát rögzítjük adatbázisunkban és a
helyesen válaszolók között kisorsolunk egy kétszemélyes
görögországi nyaralást, teljes ellátással. Felkészült?
- Igen – feleltem dühösen ugyanakkor szörnyen
idegesen.
- Mit vett el Perszephoné Hádésztól az első
találkozásuk után és milyen színű volt? – unott hangjánál
csak az én dühös vakkantásom volt lehengerlőbb.
- Egy fél pár kesztyűt. És fekete volt.
Recsegést majd széknyikorgást hallottam a vonal
másik végéből.

~ 69 ~
 - Gratulálok! – kiáltott fel a diszpécser meglepetten
– Máris átkapcsoljuk Önt, addig legyen szíves ne tegye le
a kagylót!
- Hová kapcsolnak… hé! – De már csak a
sípszóhoz beszéltem a másik oldalon.
Kicsengett a telefon. Háromszor, négyszer. Már-
már kezdtem elbizonytalanodni és majdnem letettem a
kagylót, amikor megtörtént, amitől tartottam. Maga az
alvilág ura vette fel. Hangja rekedtes volt, pont mint aki
most ébredt.
- Perszephoné? – ismerős baritonja simogatta a
lelkemet.
Nem tudtam kinyitni a számat, teljesen
lezsibbadtam. Újra a nevemen… vagyis az álnevemen
szólított.
- Igen – hangom nem volt több erőtlen
nyöszörgésnél, ezért nem is ismerte fel először.
- Milyen ékszert viseltél, mikor legelőször
találkoztunk?
Végre kezdtem rátalálni magamra.
- Gyöngysort. Ami mellesleg nálad maradt.
Jó néhány pillanat múlva szólalt csak meg. -
Mintha akkora érték lenne egy kínai bizsu.
Erőltetetten közönyös és higgadt hangjától a
hátamon is felállt a szőr. Felszította eddig elfojtott
haragomat, amit menten rá is fogok zúdítani.
- Arra nem gondoltál még, hogy eszmei értéke van?
– fröcsögtem.

~ 70 ~
 - Eszmei értéke és műanyag szaga. Hol vagy most?
Direkt figyelmen kívül hagytam a kérdését. – Mi a
fene ez a Hádész keresi Perszephonét?
Megint az az idegőrlő csend. – Hol vagy?
- Figyelj – megmasszíroztam az orrnyergem –
Köszönöm azt az éjszakát. Igazán… élvezetes volt,de…
- Nem kellett volna szó nélkül elmenned! Mindent
tönkre tettél!
- Ha jól tudom a bál egy éjszakáról szólt. Letelt, én
pedig haza jöttem.
Dühös horkantást hallottam.
- Találkozzunk!
- Sajnálom, nem fog menni. Én nagyon… elfoglalt
vagyok. Azonban megkérnélek rá, hogy szüntesd be ezt a
baromságot.
- Kérj meg rá élőben.
- A fenébe is, Hádész!
- Loyd – javított ki. – És te?
Hát így hívják?
- J-June.
- Látod June, mennyivel könnyebb így! Én csak
szeretnék veled beszélgetni. Elmondom, amit aznap
reggel akartam elmondani neked, mielőtt elmentél.
Tudod meglepett az ajándék, amit felelőtlenül nekem
adtál…
Összevéreztem az ágyát. Kurva nagy ajándék.
- Meggyőződésem, hogy egy ilyen lehetőséget nem
szabad elszalasztani, úgyhogy van számodra egy

~ 71 ~
ajánlatom. Mivel mindketten jól éreztük magunkat,
felajánlom neked a folytatás lehetőségét.
Nagyot nyeltem. – Miből gondolod, hogy én ezt
akarom?
- Nem tudhatom biztosan, ezért teszem az ajánlatot.
Mondd, hány éves vagy?
Ebből az információból még nem derítheti ki, hogy
ki vagyok, úgyhogy elmondtam neki.
- Huszonhét.
- Egy ilyen korú lánynak már rég jártasnak kellene
lennie a szeretkezés művészetében. Nem tudom, hogy
neked eddig miért maradt ki az életedből, de nem is
érdekel. Új vagy még a dologban, ezért magától
értetődően ügyetlen. Nem minden férfi lesz olyan
türelmes veled, mint amilyen én leszek.
- Ezt meg hogy érted? – arcom égett a szégyentől.
- Úgy értem, June, hogy megtanítalak a
gyönyörszerzés minden apró fortélyára és megmutatom,
hogyan élvezd azt, amit sokan mások nem tudnak.
Nincsenek kötelezettségek, csak te meg én. Megtanítalak
arra, amit már rég tudnod kellene, közben pedig jól
érezzük magunkat.
Idegességemben csak hebegtem habogtam. Nem
akartam elutasítani őt, de nyíltan elfogadni sem. Nem
értettem magamat.
- Csak azt nem értem, neked mi hasznod belőle, ha
annyira ügyetlen vagyok.

~ 72 ~
 - Vannak művészek, akit szeretnek friss és
rendkívül képlékeny agyagból szobrot formázni. Én is
épp egy ilyen művész vagyok, June! És ha hagyod
mesterművet faragok belőled.
Egyik lábamról a másikra álltam. Kijött két férfi és
egy nő a teraszra, így már nem tudtam fesztelenül
telefonálni.
- Ez egy rendkívül felháborító ajánlat – suttogtam a
mikrofonba.
- Te pedig egy rendkívüli nő vagy.
- Gondolkodnom kell.
- Holnap reggeli-ig van időd!
- Reggeli?!
- Találkozzunk a French Morning nevű étteremben
hétkor. Átküldöm a címet sms-ben. Ja, és June!
Mindenképpen gyere el – Hangjának tónusában
fenyegetést véltem felfedezni.
Mielőtt válaszolhattam volna, hogy „mi lesz, ha
nem megyek” letette a telefont.
Leroskadtam egy közeli kerti székre és írtam Terry-
nek, hogy azonnal jöjjön ki, ha befejezte, amit éppen
csinál, mert beszélnem kell vele.
Abban a pillanatban éreztem, hogy számomra a
buli véget ért.

~ 73 ~
 Féltem. Nem tudtam pontosan megfogalmazni,
hogy mitől. Talán kicsinyesnek és felszínesnek
tűnhettem, de attól is tartottam, hogyha meglát így,
önmagamként smink és drága ruhák nélkül, kiábrándul
belőlem. Hogy eltűnik az a csillogás a szeméből, aminek
az emlékét magammal akartam vinni az öregségbe. Nem,
ezt nem bírnám elviselni! Nem találkozhatok vele, ebben
már biztos voltam. Nem akartam elrontani az én álarcos
tündérmesémet.
- Ha nem mész el, akár nyilvánosságra is hozhatja
azt a képet a következő reklámban – mondta Terry, akit
berángattam egy taxiba miután elbúcsúztunk a lányoktól.
- Nem említett semmi ilyesmit, amúgy meg még
mindig megfenyegethetem, hogy beperelem. – Megvolt a
telefonszáma miután sms-ben átküldte nekem az étterem
címét, így simán el tudtam érni.
- Cica, ez a fazon országos kampányt indított a
felkutatásodra! Szerinted ha a média a zsebében van,
akkor a bíróságok nem? Ugyan már!
Ebben igaza volt Terence-nek. A bolha nem
vetekedhet egy elefánttal, akkor sem ha neki van igaza.
Megpróbálhatja persze, de annak lapos bolha lesz a vége.

~ 74 ~
 - Amúgy is csak egy találkozót kért tőled, ráadásul
nyilvános helyen. Még az időpontra sem mondhatod azt,
hogy nem jó, mert hajnali hétkor az ember még nem
csinál semmit. Jól kifundálta – csóválta a fejét Terry –
Tanulnom kéne tőle.
- Isten ments! – arcomat a tenyerembe temettem.
Hajnali két óra volt, mikor beértünk a szállodába. A
szobában lerúgtam magamról a cipőt majd az ágyra
vetődtem. Terry még rendelt egy pizzát a 24-Hours-
Openből, aztán mellém feküdt, feje a lábfejemnél pihent.
- Mindjárt hét, cica.
- Köszike, Einstein! Én is le tudom olvasni az óra
számlapját.
- Nem mész?
- Egyértelműen nem. Dolgoznom kell holnap.
Jó kifogás. Gondolatban megveregettem a saját
vállamat.
- Nem akarok beleszólni de holnap július
negyedike van. Tudod, amcsi függetlenség napja, avagy
munkaszüneti nap.
Abba hagytam a vállveregetést. Már a munka sem
lehet kifogás.
- Most mi a fenét csináljak, Terry? – kétségbeesve
dörgöltem az orrnyergem.
- Menny el! Ha más nem, leállítod az ürgét. Az
pedig csakis személyesen fog menni. Visszakéred tőle a
képedet, aztán elbúcsúztok. Ennyi az egész!

~ 75 ~
 - Te nagyon könnyen beszélsz, nem leszel ott! –
hirtelen kiváló ötletem támadt. Felpattantam az ágyról –
Velem fogsz jönni!
Terry biztonságos távolságba húzódott tőlem, egy
párnát tartva maga előtt pajzsként.
- Az nem jönne ki túl jól. Azt hinné, hogy félsz
tőle. Ami azt illeti elég nevetséges lenne ha veled
mennék, de szeretném megnézni magamnak a muksót,
úgyhogy meglehet, hogy holnap reggel én is a French
Morning-ban fogok egészen véletlenül reggelizni.
Nekem mindegy volt, csak legyen a közelemben.
Úgyhogy a pajzsa ellenére ráugrottam és igyekeztem
agyonnyomni a hálámmal.

Néhány órára lefeküdtem ugyan aludni, de csak

hánykolódtam míg eljött az idő. Terry már elindult az
étterembe, a megbeszéltek alapján én húsz perc múlva
indulok utána. Lezser azúrkék inget vettem fel egy
koptatott farmerrel és kövekkel díszített szandállal. A
hajamat leengedve hagytam. Azt akartam, hogy pontosan
annak lásson, aki vagyok. Ha megtudja, hogy
Perszephoné csak egy illúzió, hamar le fog lépni.

~ 76 ~
Görcsbe rándult a gyomrom. Nem is értem, miért esik ez
ilyen rosszul.
Keresztbe vetettem a narancssárga horgolt táskámat
a vállamon és felkészültem az indulásra. Ha ideges
voltam, mindig kiszáradt a szám széle ezért előkerestem
a szájfényemet.
Nehéz léptekkel kicammogtam a folyosóra, le a
lifttel a szálloda előcsarnokába. Metróval mentem el a
megadott címre majd legalább hétóra tíz percig
álldogáltam egy helyben a megálló mögött. Nem bírtam
elindulni pedig már láttam az éttermet.
Megcsörrent a telefonom. Tudtam, ki hív. Tegnap
este megjegyeztem Loyd számát. Legalább három percen
keresztül csörgetett, de nem vettem fel. Mekkora egy
gyáva nyúl vagyok! Amint letette ismét megismételte a
hívást.
Már húsz perce jelen kellett volna lennem az
étteremben és Loyd már hatszor hívott. Hirtelen ötlettől
vezérelve gyorsan felhívtam Terryt.
- Jó reggelt cicuka! – köszöntött vidáman – Csak
nem visszafeküdtél?
- Ott van?
- Ha arra a sötét kinézetű, jelenleg rendkívül
morcos és ingerült pasasra gondolsz, aki a legjobb
asztalnál ül és folyamatosan a telefonját nyomkodja,
akkor igen. A válaszom, hogy itt van és tuti ki fog nyírni,
ha nem érkezel meg azonnal.
- Nagyon morcos? – elkezdtem rágni a körmömet.

~ 77 ~
 - Az nem kifejezés. Amúgy meg… ne haragudj, de
nem értem mit eszel rajta. Láttam már nála jobb pasikat
is.
Hihetetlen, hogy Terry nem látta azt a mennyei
szépséget és erős kisugárzást, amivel az a pasi
rendelkezett. Egy pillanatig elbizonytalanodtam. Lehet,
hogy nem egy pasiról beszélünk? Pedig pontosan leírtam
neki Hádész külsejét, hogy megismerje őt ma reggel.
A telefonom szaggatott sípolásba kezdett a
fülemnél. Ránéztem a képernyőre. Bejövő hívást jelzett.
Basszus!
- Épp most hív – mondom Terrynek.
- Látom. De a helyzet rosszabb mint volt. Foglaltat
jelez neki a telefonod.
- Most mi legyen?
- Hát már tudja, hogy mással hajlandó vagy
beszélni vele viszont nem. Hú!
- Mi az? – beletúrtam a hajamba.
- Láttál már igazán dühöngő embert?
- Úristen, mit csinál?
- Gyere és nézd meg magad! Amúgy szerintem
hamarosan üzenetet fogsz kapni tőle. – Letette.
Néhány pillanat múlva ismét jelzett a telefon. Sms-t
kaptam.

Hádész: 1
Vedd fel a telefont!!!

~ 78 ~
 Basszus, basszus, basszus!
Megint hívott. Nem volt hajlandó letenni. Percek
óta csörgetett. Megértettem, hogy nincs más választásom,
mint beszélni vele. Erőt vettem magamon és elindultam
az étterem felé. A telefonom még mindig rezgett a
farzsebemben. Felvettem a napszemüvegem mielőtt
benyitottam.
A kellemes, modern stílusú fehér-narancs színekkel
díszített belső tér meglepően otthonos volt. Egyből
megláttam Terryt a pultnál üldögélni és valami löttyöt
iszogatott. Talán narancslé? Céltudatosan felé indultam,
közben szemem sarkából kutattam Loydot.
Az étteremben már elég sokan voltak, sor állt a
kassza előtt és égett a pincérek keze alatt a munka, nem
volt könnyű kiszúrni őt. A telefonom még mindig rezgett.
Megláttam őt, háttal az ablaknak ülve. Most is olyan
gyönyörű volt, mint ahogy emlékeztem rá. Rám nézett
majd kutató tekintetét elfordította rólam.
Tovább mentem és leültem a pulthoz, két székkel
arrébb Terrytől és háttal Loydnak.
- Nem ismer föl – motyogtam az orrom alatt
csalódottan, közben rendeltem egy áfonyalevet.
- A te telód rezeg?
- Ja. Tíz perce megállás nélkül.
Terry felhajtotta a narancslevét.
- Nem veszélyes rád nézve, úgyhogy én leléptem.
Csak ezt akartam tudni.

~ 79 ~
 Megragadtam a könyökét, nem hagytam hogy
elmenjen.
- Ezt meg miből gondolod?
- Onnan, hogy majd szétveti a düh de mindenkivel
aki odamegy hozzá, udvarias. Az előbb átadta a helyét
annak a családnak ott a két gyerekkel, ő meg átült egy
kevésbé jó helyre.
- Terry…
- June A. May! Rohadtul szégyellem magam
miattad! Egy gyáva nyúl vagy! Vedd a kezedbe az
irányítást és húzz oda hozzá! – kitépte a kezét az
enyémből és ott hagyott.
Remek. Éljenek a jó barátok! Felhajtottam az
áfonyalevemet. Igaza volt Terrynek, én pedig most, még
ha nem is vagyok igazán Perszephoné, akkor is
visszaszerzek egy darabot a büszkeségemből.
Megfordultam a bárszékben, hátammal és
könyökömmel a pultnak támaszkodva. Levettem a
napszemüveget. Lábamat keresztbe vetettem és
egyenesen Loydot bámultam. A telefonja szinte a füléhez
nőtt, úgy látom elhatározta, hogy ő fog győzni. Az ajtót
figyelte és a háta mögötti ablakon keresztül az utcát.
Nem nézett felém. Nagyon sokáig nem. Aztán egyszer
csak felállt és indulni készült. A pult felé nézett majd az
asztalára. Észrevehette, hogy bámulom mert tekintetét
visszakapta rám. Jól megnézett magának, szemöldökét
ráncolta, én pedig szinte hallottam a gondolatait. „Ez
lenne az? … Ez?”

~ 80 ~
 Elővettem a táskámból a finom anyagú fekete
kesztyűt és hetykén meglóbáltam. Felismerés suhant át az
arcán majd eltolta fülétől a telefont. A farzsebemben
megszűnt a rezgés.
Közeledett felém, a szívem pedig a torkomban
dobogott. Úgy nézett ki, mint egy dühös rinocérosz.
- Miért csináltad ezt? – hangja lelki állapotához
képest nyugodtnak hatott.
Végig mért tetőtől talpig, de nem látszódott
elégedetlenség az arcán. Talán csak túl udvarias.
- Hogy lássam meddig bírod – hazudtam
Perszephoné magabiztosságával. – Hát nem túl sokáig.
Letelepedett mellém egy bárszékre. Rendelt
magának egy kávét cukor és tejszín nélkül. Míg megitta
egy szót sem szólt hozzám, de végig engem nézett.
Kezdtem feszélyezve érezni magam.
- Meg sem ismertél amikor bejöttem – vetettem a
szemére – Nem értem miért hívtál ide.
Letette a kávéscsészét az alátétre. Fényes Rolexén
megcsillant a lámpafény
– Mikor legutoljára láttalak fényben, álarc volt
rajtad. Mikor lekerült rólad félhomály volt a szobában és
mikor legközelebb lehetőségem nyílt volna rá, hogy
megnézzelek, már nem voltál ott. – Megvetően meredt
rám - Azt pedig pontosan tudod, hogy miért vagyunk itt.
- Igen, tudom. Hogy cseréljünk. Te ideadod a rólam
készült fotót én pedig visszaszolgáltatom a kesztyűdet.
Tisztességes üzlet.

~ 81 ~
 Loyd szemöldöke felemelkedett. – Milyen fotót?
- Azt rebesgetik, hogy a következő reklámban már
egy nő is feltűnik – mondom– Vagy talán nem én leszek
benne?
- Nincs semmiféle fotóm rólad.
Ez valamicskét megnyugtatott ugyanakkor nem
hittem neki egészen.
- Beszűnteted a reklámokat? Elég kellemetlen a
számomra.
- Hamarosan igen. Gondolkodtál az ajánlatomon?
Sötétbarna szeme a homlokomat vizsgálta, mintha
ki akarná olvasni belőle az igazságot.
- Az igazat megvallva… nem. Csak cserélni jöttem.
Bólintott, mint aki megértette és elfogadja.
Csalódottság hasított belém.
Felállt de meglepetésemre magával húzott. Kitett
egy húszast a pultra, kifizette az én italomat is, majd
kivezetett az étteremből.
- Mit csinálsz?
- Elviszlek valahová.
Átvezetett a túloldalra egy fizetett parkolóba.
Megnyomott egy gombot a slusszkulcsán mire egy
káprázatos BMW i8-as villogott rám a sarokból. Fekete
volt mint az éjszaka. Nem tétovázott, betuszkolt az
anyósülésre és rám zárta az ajtót, míg megkerülte a
kocsit. Mintha attól félne, hogy megszököm.
- Loyd…
- Nyugalom! Nincs messze.

~ 82 ~
 Mintha olyan könnyű lenne megnyugodni! Elvégre
csak egy vadidegen fószer tuszkolt be a kocsijába, aki
lehet hogy pszichopata gyilkos és épp most visz a tett
színhelyére. De ami még jobban megijesztett, hogy
élveztem a közelségét.
Loyd elhajtott a következő kereszteződésig majd
lelassított a lámpánál.
- Merre laksz?
Amolyan „majd pont megmondom” tekintettel
néztem felé.
Sóhajtott, szemével körzött mielőtt hozzá tette:
- Csak a környéket mondd meg!
- Negyvenkettedik utca – feleltem. - Körülbelül.
Bólintott majd kitette az irányjelzőt balra és egy
hirtelen kormánymozdulattal átsorolt a másik sávba.
- Miért nem volt még senkid sem? – kérdezi tőlem.
Ez nem igaz, még mindig ezen pörög? Éreztem,
hogy kezdek vörösödni.
- Nem hiszem, hogy rád tartozna.
- Egyszer el fogod mondani.
Olyan határozottan és magabiztosan mondta, hogy
majdnem rábólintottam.
- Hová megyünk?
- A Hiltonba.
Egy szállodába? Levegőért kapkodtam.
- Nem kell félned. Csak szeretnék mutatni neked
valamit.

~ 83 ~
 Megérkeztünk a hatemeletes téglaépülethez. Loyd
behajtott a garázsba majd kiszállt és kisegített engem is.
A liftbe, amely felvitt minket a porta szintjére, alig
fértünk be a rengeteg látogatótól. Loyd morgott egyet
majd közelebb jött hozzám, egészen beszorított a sarokba
és közvetlenül elém állt, hogy más ne jöhessen a
közelembe. Lovagias gesztus volt tőle. Az én szívem
meg zakatolt, mint egy vonat.
Kiszálltunk és Loyd egyenesen a recepcióshoz
fordult, majd intett neki, mire az a pult mögül odadobott
neki egy kulcsot. Fél kézzel kapta el. Ha nekem kellett
volna elkapni biztos, hogy beleállt volna a homlokomba.
Míg a másik liftre várakoztunk volt időm szétnézni.
A háromcsillagos szálloda meglehetősen tiszta és
otthonos volt. Sokkal jobb mint a Carter, azonban még
mindig a középkategória részét képezte.
- Jobbat is tudnék neked mutatni, de ez van a
legközelebb a 42. utcához.
Felértünk a hatodikra majd a folyosó vége felé
vettük az utat a 66-os számú ajtóhoz. Loyd beillesztette a
kulcsát és előre engedett.
A szavam is elállt mikor beléptem. Bár a küszöbön
kívül egy középkategóriás hotel volt, idebent úgy festett
mintha egy ötcsillagos arab sejk palotájába kerültünk
volna.
Az amerikai konyha összeért a nappalival.
Mindkettőt gyönyörű mahagóni padló borította a hozzá
illő krémszínű perzsaszőnyeggel. A konyhapult

~ 84 ~
márványlapja csak úgy csillogott, nem beszélve a rejtett
világításról, ami a mennyezetbe volt építve.
- Ejha! Te aztán tudsz fényűzni – csúszott ki a
számon.
- Nem nagydolog, ha egyszer az embernek van rá
pénze – Ledobta a kulcsait a konyhapultra és beljebb
invitált.
Csak most vettem észre a hatalmas kandallót a
nappaliban. Mindig arra vágytam, hogy egyszer legyen
egy kandallóm.
- Nem nagydolog? – ismételtem szavait – Ha ez
nem nagydolog, akkor mi az?
- Otthonossá tenni.
Egy pillanatra elgondolkodtam ezen. Valóban.
Sehol egy kézzel készített asztaldísz, fényképek a
családról vagy egy elfuserált tájkép, amit a távoli
nagynénitől kap az ember karácsonyra.
- Itt élsz?
- Nem.
Kezdett elegem lenni, hogy válaszai egy-egy
szóban kimerülnek.
- Miért hoztál ide?
- Ülj le – mutatott a mahagóni színű bőrülőkére –
Hozatok valamit enni. Ha jól sejtem még nem reggeliztél.
- De igen – hazudtam csak hogy ne kelljen ennem.
– Nem vagyok éhes.
Bólintott majd kiment a konyhába a mini bárhoz.
Kivett két üveget, felbontotta majd oda hozta nekem.

~ 85 ~
 - Poharat?
- Így is jó.
Elvettem és belekortyoltam. Mézsör. Nagyon
finom volt. Loyd leült velem szemben a fotelba és tetőtől
talpig végig mért. Feszélyezve éreztem magam.
- Nem tetszik amit látsz?
- Nem igazán – felelte, én pedig elkomorodtam.
Nem tetszem neki.
– Túl sok rajtad a ruha - fűzte hozzá.
Idegesen felsóhajtottam és letettem a kis
dohányzóasztalra a söröm.
- Ha le akarsz fektetni közlöm, hogy hiába hoztál
ide. Nem vagyok könnyen kapható!
- Azt vettem észre. Hogy hívnak?
- Már mondtam. June.
- Loyd Wallace – köszöntött sörével és
belekortyolt.
Vajon ez az igazi neve vagy csak az, amit a szex
klubban adott meg?
- June Mai – bátortalanul köszöntöttem az
italommal.
Vártam, hogy kinevet az idétlen név miatt de ő csak
bólintott, mintha minden egyes szavamat az agyába
akarná vésni.
- Azt mondtad mutatni akarsz valamit.
Egyik kezével végig mutatott a gyönyörű szobán.
- Ezt akartam megmutatni. A mi esetünkben ez lesz
a tanterem.

~ 86 ~
 Látta, hogy nem tetszik túlzott magabiztossága,
ezért hozzátette – Persze, csak ha beleegyezel, hogy
tanítsalak.
Kéjes gondolatok vették át agyam felett az
irányítást. Én és Loyd miközben a kandalló előtt
szenvedélyesen szeretkezünk. Meztelenül, összefonódva
akár az indák. Testünkön izzadság gyöngyözik,
szemünkben a vágy tüze lángol. Akaratlanul is
megnyaltam az alsó ajkamat, mire Loyd elmosolyodott.
- Nem akarok magunknak rosszat, June.
Biztosíthatlak, hogy mindketten élvezni fogjuk.
Hezitáltam. Nem azért mert nem tudtam dönteni,
hanem azért mert szégyelltem kimondani: akarom.
Akarom, hogy kapcsolat legyen közöttünk, legyen az
bármilyen, akkor is ha később a szívembe kerülhet.
Loyd mintha csak olvasott volna a fejemben, letette
a sörét és felállt. Átsétált a kanapé elé, ahol ültem és
kezébe vette az arcomat. Nem csókolt meg rögtön. Előbb
a szemembe nézett és hagyta, hogy kiolvassam azt a
mérhetetlen vágyat a tekintetéből, ami benne rejlett.
- Lassan fogjuk kezdeni. Bármikor leállíthatsz, ha
nem tetszik valami.
Összeszedtem magam és alig észrevehetően
bólintottam.
Ujjait a tarkómra fűzte és felhúzott magához egy
csókra. Ajka kezdetben lágy volt majd csókja elmélyült,
egyre követelőzőbb lett. Mikor elszakadtunk egymástól
mindketten ziháltunk.

~ 87 ~
 - Gyere! – felhúzott a kanapéról és az egyetlen
belső szoba felé húzott.
Kábulatban lebegtem utána. Az erkölcseim valahol
belül nagyon-nagyon mélyen szunnyadtak. Úgy tűnt, ma
nem fognak előjönni.
A hálószoba elképesztően praktikus és szemet
gyönyörködtető berendezése egy pillanatra magával
ragadott. A fehér, bézs és mahagóni ágytakarók
tökéletesen az élükre voltak hajtva és a párnák is mértani
pontossággal voltak elhelyezve a fejtámla előtt az ágyon.
A szobát gyakorlatilag kitöltötte az óriási ágy. Felette a
kristály csillár égői sejtelmesen világítottak.
Az ágy magasabb volt a megszokottnál. Loyd kicsit
megemelt majd hanyatt döntött rajta. – Én nem hiszem,
hogy… elvégre még bele sem egyeztem és…
- Már rég beleegyeztél, kedvesem, és ezt te is
nagyon jól tudod. Egyébként meg ezzel tartozom neked.
Mire megkérdeztem volna, hogy mivel is tartozik
nekem, rám hasalt és ajkai rátapadtak a nyakszirtemre.
Éreztem, hogy erősen szívja a bőrömet. Érzékeim
tótágast álltak, benyúltam a pólója alá és még jobban
magamra húztam. Mikor elengedett ördögi vigyorra
húzódott a szája.
- Most legalább te is rám fogsz gondolni
akárhányszor meglátod a foltot.
- Fairplay – bólintottam. – Kihívásnak tekintem.
Loyd elmosolyodott.
- Akkor hát zugzwang – válaszolta.

~ 88 ~
 Rábukott az ajkamra, vadul csókolt mintha erre
szomjazott volna napok óta. Beszívta az ajkamat,
nyelvével simogatott és provokált. Egy pillanatra
elszakítottam magam tőle:
- H-hogy?
- Sakk kifejezés. A játék végét jelenti.
Kezdődhetnek a komoly dolgok!
Ujjaival bontogatni kezdte az ingem gombjait én
pedig azt kívántam bárcsak letépné rólam az egészet.
Még hogy „nem vagyok könnyen kapható”. Nyakára
kulcsoltam a karomat és hagytam, hogy végezze a dolgát.
A melltartómat egyetlen pattintással kikapcsolta és
félrelökte.
- Olyan finom puha vagy – lehelte a két mellem
közé arcával egészen beletemetkezve.
Kigombolta a farmeromat és lehúzta rólam a
feszülő anyagot de mielőtt visszahasalhatott volna rám,
felültem és valósággal ráugrottam. Meglepetten nézett fel
rám. Fogalmam sem volt mi ütött belém, csak azt tudtam,
hogy érezni akarom forró, meztelen testét épp úgy, ahogy
a klubban.
- Túl sok a ruha rajtad Hádész –elkezdtem
lehámozni róla a rétegeket.
- Olyan vagy mint egy szeplős vásott kölyök!
Egy pillanatra abba hagytam a munkafolyamatot és
felnéztem rá. Nagyon sok embert zavart, hogy szeplős
vagyok, beleértve a nénikémet, az anyukámat de még

~ 89 ~
Terryt is. Bár nem kértem, folyamatosan különböző
eltüntető csodakrémekkel bombáztak.
- Zavar?
Kisimította arcomból a hajamat és alaposan végig
nézett rajtam.
- Imádom. Hamarosan meg fogom mondani, hogy
pontosan hány szeplőd van.
- Ahhoz nem ragaszkodom.
- Akkor végig csókolom az összest.
Ígéretnek hangzott, amit be is tartott.
Elkapott és a hátamra fordított. Meg sem kottyant
neki a súlyom. Megragadta a karomat. Egyiket a
mellkasához húzta, másikat a hátára.
- Ügyes vagy – suttogta a fülembe. – Ne félj
megérinteni!
Két ujját körkörösen mozgatta hüvelyem
bejáratánál majd egy finom mozdulattal belém hatolt.
Már nem voltam érzékeny az első aktus után, nem
éreztem kellemetlen csípő érzést. Akartam őt, kívántam
mint éhező a friss kenyeret.
- Ki akarlak élvezni…
Nyelvével nedves csíkot húzott az államtól a
köldökömig, ahol egy kicsit megpihent, míg erős kezével
megragadta a csípőmet. Lassan lecsúszott a lábam közé
és tudtam jól mi következik. Ahogy azt is tudtam, hogy
megint az eszemet fogom veszíteni.
Nyelve határozott csapásokkal simogatott. Hátam
ívbe feszült de nem engedte, hogy elmozduljak.

~ 90 ~
Megmarkoltam az ágytakarót és igyekeztem visszafogni
a kitörni készülő hullámokat.
- Ne, ne fogd vissza magad! – parancsolt rám
rekedt hangján. – Hallani akarom, ahogy elmész.
Nem akartam teljesíteni a parancsát de mikor
megint éreztem nyelvét a legérzékenyebb pontomon
felrobbantam. Valósággal csillagokat láttam miközben
elernyedtem. Alkarommal eltakartam a szemem.
Kibaszottul érzékeny vagyok, az a helyzet.
A matrac megsüllyedt mellettem, éreztem Loyd
testének melegségét az oldalamon. Megfogta a csuklómat
és elhúzta a karom az arcom elől.
- Ne takard el magad!
Itt fekszem nappali fényben egy férfi alatt és azt
kéri ne takarjam el magam? Hibbant.
Éreztem lüktető férfiasságát a csípőmön. Vér
szökött az arcomba. Le akartam nézni rá de nem akartam,
hogy azt higgye bámulom. Loyd arcára mosoly költözött.
- Csak nyugodtan – Olvas a gondolataimban!
Lepillantottam. Most is meglepett hatalmas
mérete. Megnyaltam a szám szélét. Loyd felnyögött.
Vajon ő azt akarja, hogy… hogy én…
Furcsa mód nem riasztott el a gondolat. Felültem és
egy bátortalan mozdulattal a csípőjére ültem, közel a
férfiasságához amely ott meredezett a combjaim között.
Mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne ennyi fény!
Csak bámultam és azon gondolkodtam, hogy fogjam
meg. Nem mintha nem láttam volna már ilyet filmeken

~ 91 ~
de a saját tapasztalat mégis csak hiányzott. Fogalmam
sincs, hogy a fenébe voltam olyan bátor az első
éjszakánkon. Talán a sok pia hatása volt.
Idétlenül megköszörültem a torkom – Öm, szabad?
Felkuncogott. – Olyan… édes vagy… - Konkrétan
fuldoklott a visszatartott nevetéstől.
Zavarba jöttem és tenyerembe temettem az
arcomat.
Loyd csak még jobban nevetett, közben a
combomat simogatta. Mikor végre sikerült visszanyelnie
a hahotázást, azonnal elnézést kért.
- Bekaphatod – nyöszörögtem a tenyerem mögül.
Loyd megint felnevetett, de most sikerült úrrá
lennie jókedvén. Megragadta a kezemet, elhúzta az
arcom elől és megcsókolt. Észre sem vettem, hogy
ujjaimat közben a farkához irányította.
Vastag volt és meleg, alig értem át. Selymes
tapintása valósággal megbabonázott. A másik kezemmel
súlyos golyóit érintettem meg. Lecsupaszította őket így
azok legalább olyan puhák és simák voltak mint a
pénisze. Mozgattam őket, játszadoztam velük. Loyd
felnyögött. Tetszett, hogy most én vagyok az, aki a
kezében tartja az irányítást. Húzogatni kezdtem a farkát,
finoman és érzékien. Próbáltam odafigyelni nyögéseire,
hogy tudjam, mi az ami a legjobban tetszik neki. Még
mindig kapaszkodtam belé, amikor lehajoltam a
mellkasához. A fekete rövidre nyírt mellszőrzete

~ 92 ~
csiklandozta a mellemet. Megcsókoltam a mellbimbóját
és beszívtam.
- Ki fogsz nyírni te nő – lihegte alattam.
Megragadta a felkaromat és lenyomott az ágyra.
– Nem bírok tovább várni!
Éreztem hüvelyemhez nyomódó forróságát, amely
őrjítően lassan nyomult befelé mindkettőnknek nagy kínt
okozva ezzel. Felnyúltam és magamra rántottam. Teljes
méretével bennem volt.
- Türelmetlen…
- Kívánós – helyesbítettem.
Mozogni kezdett bennem váltott tempóval. Hol
lassított, hol gyorsított. Azt hittem eszemet vesztem.
Megszűnt a külvilág, nem voltak gondjaim. Csak ő volt
és én. Imádtam ezt az új érzést és bántam, hogy eddig
kimaradt az életemből. Mindent meg akartam ismerni,
mindent meg akartam tapasztalni. Akartam, hogy
tanítson. Senkinek sem kell megtudnia és akkor nem lesz
belőle baj.
Volt egy pillanat amikor kinyitottam a szemem és
mélybarna tekintetével találkoztam. Legszívesebben
magamba szippantottam volna az egész férfit, annyira
kívántam őt.
- Megjöttél – mosolygott és hozzá látott, hogy újra
végig csókolja a szeplőimet a homlokomtól egészen az
államig.
Abban a pillanatban egyet értetettem vele.
Megérkeztem. Révbe értem. És imádom.

~ 93 ~
 A mellkasán ébredtem. Nyitott szájjal aludhattam
mert a nyálam végig csorgott a mellkasától egészen a
köldökéig.
- Jó reggelt! Szundítottál egyet – mondta, közben a
tenyerével a nyálamat diszkréten letörölte a hasáról, és
mint kisgyerek a kezéről a taknyot, lecsapta maga mellé a
padlóra. Kigúvadt a szemem.
- Jól aludtál?
Próbáltam nem felnevetni.
- Hány óra? - kérdeztem de még most is a nevetés
fojtogatott.
- Délután öt. Sietsz valahová?
- Nem egészen így terveztem a napom – Nem
bírtam tovább és kitört belőlem a röhögés.
- Mi az? – rá is ráragadt a mosolyom.
Vállat vontam. – Nem fontos.
- Hol laksz?
- Nem messze.

~ 94 ~
 Hallottam, hogy morcosan kifújja a levegőt.
- Mi a foglalkozásod?
Ásítottam.
- Jelenleg légiutas kísérő vagyok.
- Melyik légitársaságnál?
Figyelmen kívül hagytam. Nehogy már csak ő
kérdezzen! Átvettem a mikrofont tőle és most én
tartottam az arca elé.
- Hány éves vagy?
- Harminc – feszülten mocorogni kezdett.
- Kamu.
Forgatta a szemét. – Plusz mínusz egy-kettő.
Ha meg kellett volna tippelnem, olyan
harmincötnek mondtam volna. Nem volt olyan sok
közöttünk nem értettem miért titkolja. Aztán megláttam a
mosolyt az arcán. Szóval ő is játszik?
- Kivel élsz?
- Lakótárssal – feleltem Terryre célozva. Végül is
mindig együtt szállunk meg mert úgy olcsóbb. – És te?
- Hasonlóképpen.
Eltűnődtem, hogy egy BMW tulajdonos miért
szorul rá lakótársra, de végül is nem hoztam fel neki.
- Mit kerestél a klubban? – felült az ágyon és
megcsókolta a nyakamat.
- Elkísértem valakit. Még sosem voltam ilyen
helyen azelőtt.
- Gondoltam.
- És te? Gyakran jársz szex klubba?

~ 95 ~
 - Részvényes vagyok, sokszor muszáj
megjelennem.
Részvényes… szóval ez is amolyan
vállalkozásszerű? Hát elég érdekes. Mondjuk jól keres,
az fix.
- Közben meg kirúgsz a hámból – próbáltam
lazábbnak tűnni mint ahogy éreztem magam. Normális
vagyok én, hogy egyenesen zavar a gondolat, hogy
Hádész Afroditéhez hasonló nőket dug összevissza?
- Ha úgy tartja kedvem. És most gyere! – felállt az
ágyról és magával húzott engem is.
Én magamhoz szorítottam az ágytakarót, ő hagyta
lazán lecsúszni csupasz csípőjéről. Megint
elgyönyörködtem széles vállában… és hatalmas
farkában.
Csak a fejét csóválta. – Remélem azért nem vagy
reménytelen eset.
Lehajolt és takaróstól a vállára dobott. Sikkantottan
egyet majd kacagva átöleltem a derekát. Az arcom pont
formás feneke előtt himbálózott. A pillanat hevében
beleharaptam mint egy érett almába. Most Loyd utánozta
sikkantásomat és halkan kuncogott.
Kivitt a konyha-nappaliba majd a kandalló előtt
elhaladva bevitt a fürdőszobába. A csupa márvány, csupa
tükör helység kimondottan elnyerte a tetszésemet. Letett
a lábamra és megtartott, amíg helyre állt az
egyensúlyérzékem.

~ 96 ~
 - Takaróval óhajtasz zuhanyozni vagy most az
egyszer hajlandó vagy elengedni?
Úgy néztem rá, mint egy óvodás az apukájára,
amikor nyalókát akar kunyerálni.
Loyd sóhajtott. – Most az egyszer!
Elfordította a csapot és megindult a vízsugár
mögöttem. Először azt hittem, hogy takaróstól belök az
vízfüggöny alá, de tévedtem. Megfordult és odament az
ajtóhoz. Rám villantott egy huncut mosolyt, olyat amilyet
még sohasem láttam tőle és egy mozdulattal lekapcsolta a
fényeket. Koromsötét lett a fürdőben csak a csobogó víz
hangját hallottam. Aztán megragadta a takarómat és
lehámozta rólam. Éreztem, ahogy megmarkolja a
mellem, a fenekem, a szeméremdombom. Mindenhol ott
volt a keze és sosem tudtam, hol fog megérinteni
legközelebb.
Bevezetett a víz alá, vigyázva hogy el ne csússzak.
Felnyomott a falra én pedig nem győztem
meglepettségemben sóhajtozni. Arra gondoltam, hogy
felveszem a harcot ellene. Kitapogattam minden egyes
molekuláját, megmarkoltam a fenekét és közelebb
húztam. Ha harc hát legyen harc! Megragadtam méretes
farkát, ami már éledezett a közelemben.
- Basszus! – hirtelen eltolt magától de nem engedett
el. – Hogy az a…
- Mi az? – a sötétben kitapogattam az arcát. Azt
hittem fájdalmat okoztam neki.
- Nem védekeztünk.

~ 97 ~
 Basszus. Tényleg nem.
- Ugye nincs semmi bajod? – kérdeztem hirtelen.
Elvégre szex klubokban tanyázik. Ki tudja, mit szedett
már eddig is össze.
- Ne sértegess! – morgott mint egy medve -
Természetesen nincs, mindig nagyon vigyázok. Nem
értem, hogy mehetett most ki a fejemből.
- Nyugi, szedek bogyót. És nekem sincs semmi
bajom.
Felszabadult sóhajjal ráhajolt a nyakamra és végig
csókolta. Alig hogy elkezdte, abba is hagyta. – Miért
szedsz fogamzásgátlót ha nem élsz nemi életet?
- Egészségügyi okokból. Kissé felborult a
hormonháztartásom.
- Majd én helyre billentem!
Újra felnyomott a falra és lábamat a derekára
illesztette. Ujjával belém hatolt, felkészített a
befogadására. A meleg víz elárasztott minket, csók
közben végig folyt az arcunkon de nem bántuk. Belém
hatolt én pedig élvezettel fogadtam. Úgy simultam rá,
mintha a második bőre lennék. Érzékeim a sötétben
felerősödtek, minden gátlásomat levetkőztem és úgy
élveztem szeretkezésünk minden egyes pillanatát, mintha
az lenne az utolsó.
- Azt akarom, hogy mindig ilyen légy – nyögte két
lökés között.
- Akkor taníts, mester.

~ 98 ~
 Lecsapott az ajkamra és valósággal magába szívott.
Éreztem ajkán, hogy mosolyog.
Lassan telegőzöltük a fürdőt, még sötétben is
éreztük hiszen elnehezült a levegő.
Loyd megmosta a hajam majd elzárta a csapokat.
Kivezetett a zuhanyfülkéből és egy puha törölközővel
végig törölte a testem. A végén körém csavarta és elment
felkapcsolni a villanyt. Ő még mindig teljesen meztelen
volt. Hátán a tetoválása csak úgy ragyogott a
vízcseppektől.
A mosdókagyló alatti polcról levettem egy fehér
törölközőt, pont olyat mint az enyém. Oda léptem hozzá
és átöleltem a törölközővel hátulról. Finoman
megszárítgattam.
- Nagyon szép a madarad. Egyszer nekem is volt
egy de ősszel kint felejtettem a teraszon és az első talaj
menti fagy elvitte.
- Remélem engem azért nem zársz majd ki télvíz
idején – homlokon csókolt – Menjünk együnk valamit!
Dereka köré tekerte a törölközőt, kézen fogott és
kivitt a konyhába. A márványlapos mahagóni pult
visszatükrözte a rejtett világítás fényeit. Vétek lett volna
bepiszkolni. Leültetett a pult melletti bárszékre.
- Megnézem mi van a hűtőben.
- Tudsz főzni?
- Csak ha baltával fenyegetnek – Barna szeme
csillogott a vidámságtól. Valahol jól esett a gondolat,
hogy én okoztam ezt neki.

~ 99 ~
 Kivett egy-egy dobozos kólát és letette az egyiket
elém.
- Rendelünk. Olasz vagy mexikói?
- Kínai? – kérdeztem reménykedve. - Imádom a
ragacsos csirkéjüket.
- Maradjunk az olasznál. Nem szeretem a csirkének
titulált macskahúst – mosolygott és beletúrt sötétbarna
hajába ami még mindig nedvesen tapadt a tarkójára. Az
izmai megfeszültek a hátán.
A nyál kezdett összefutni a számban. Persze Loyd
észrevette.
- Telhetetlen vagy, bébi – elvigyorodott.
Felkutatta a telefonját és bepötyögött rajta egy
számot. Olaszul köszöntötte azt, akivel beszélt, majd
rendelt egy bőségtálat két személyre. Egész jó volt az
olasza. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy külön nekem
rendelt egy kis adag kínai ragacsos csirkét majd elnézést
kért az olasz tészta nagymesterétől a sértésért. Miközben
beszélt, rátámaszkodott a konyhapultra és áthajolva
csókot nyomott a szám sarkára.
- Bírd még ki egy kicsit és jön a fergeteges ismétlés
– súgta de arckifejezése olyan pökhendire sikeredett,
hogy nevethetnékem támadt.
Nagyon nagyra van a teljesítményével.
Úgy tűnt ismeri az illetőt, akivel beszélt mert még
váltott vele néhány szót valamilyen asztali dekorációról.
Közben eszembe jutott, hogy a telefonom valahol a
farzsebemben maradt. Terry már valószínűleg hülyére

~ 100 ~
aggódta magát. Besurrantam a hálóba és elővettem az
eldobható mobilomat. Kicsaptam a tetejét és a fekete-
fehér képernyőn megjelent a nem fogadott hívások
listája. Volt egy Tiftől meg kettő Terrytől. Terry
szerencsére nem vitte túlzásba az aggódást.
Előbb Tiffanyt hívtam vissza mivel azt pontosan
tudtam, hogy mit akar Terry de azt nem, hogy a barátnőm
miért hívott.
- Hé, kiscsaj! – nevetgélt a túloldalon. – Terry
mesélte, hogy randid van és nem is mondod?
Baszki Terence!
- Ez még elég képlékeny.
- Sok a duma! Milyen a pasas? Magas? Amcsi?
Jóképű? Mindent tudni akarok!
Mély levegőt vettem. Tif inkvizíció.
- Nem tudom, hogy amcsi e. Valószínűleg. De
megbeszélhetnénk ezt később?
Kis hatásszünet a túloldalon.
- Ó, szóval még mindig vele vagy? Bocsi, nem
akarok zavarni! Akkor holnap az irodában beszélünk!
Puszillak!
- Én is! Szia!
Alig, hogy kinyomtam a hívást máris megcsörrent a
telefonom a kezemben. Sms.

Hádész: 1
Megjött a ragacsos macska!!!

~ 101 ~
 Máris? Valószínűleg a szálloda étterméből hozatta
fel. Elvigyorodtam. Kimentem a konyhába a kezemben a
telefonnal és visszaültem a helyemre. Loyd már
kinyitotta a fehér habkartonokat, amikbe a kaját pakolták
és egy sült krumplit a szájába hajított. Épp meg akart
teríteni. Villákat, késeket és talpas poharakat vett elő.
Jesszus!
- Mi lenne ha fognánk a dobozokat és lehasalnánk
két villával a kandalló elé?
Loyd meglepődött de örömmel teljesítette a
kérésemet. Áttelepedtünk a pihe-puha kandalló
szőnyegre. Még mindig törölközőben voltunk de
egyáltalán nem fáztunk. Félhosszú, lapockáig érő barna
hajam elkezdett száradni. Kócos hullámokba
göndörödött. Még fél óra és úgy fogok kinézni mint akit
megrázott a kettőhúsz. Kéne egy hajvasaló.
- Az az izé mi célt szolgál? – kérdezte villájával a
telefonomra bökve.
Észre sem vettem, hogy egy ideje rosszallóan
bámulja.
- Ez nem izé, hanem telefon. Tudod, hívásfogadás
és indítás. És ötven karakteres üzeneteket is ír.
Belapátoltam egy keveset a csirkémből. Baromi jó
volt.
- Ez aztán a teljesítmény - hümmögött. – Majdnem
olyan jó, mintha füstjeleket küldenél.
- Csak hogy tudd, gyorsabban célba ér, mint egy
postagalamb.

~ 102 ~
 - Ja, ha elhajítod jó erősen.
Nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Hihetetlen a mosolyod. Megváltozik tőle az egész
arcod.
- És akkor még nem hallottál vihogni. Attól meg az
asztaltársaságom arckifejezése változik meg. De
általában az csak egy-két pohár után fordul elő.
- Sokat iszol?
Mégis miféle kérdés ez? Nem, nem iszok sokat,
viszont rohadtul nem bírom a piát és egy-kettőre
kikészülök néhány kortytól. Már épp arra készültem,
hogy a villámról katapultáljak egy adag rizst egyenesen
Loyd arcába, amikor eszembe jutott hogy végül is akkor
is atom részeg voltam, amikor először találkoztunk.
- Egyáltalán nem. Épp ezért az a kevés is hamar
megárt.
- Ezután azt szeretném, ha csak a jelenlétemben
innál.
- Miért? – Csak pislogtam, mint hal a vízben.
- Részegen kibújik belőled a csábító. Nem
osztozom a nőimen.
Ez több kérdést is felvetett bennem:
- A: Mióta lettem a nőd?
B: Mi az, hogy kibújik belőlem a csábító?
C: Nem részeg, csak illuminált.
Lenyelte a szájában lévő falatot és a szemembe
nézett.
- A: Amióta belementél a tanórákba.

~ 103 ~
 B: A bálon úgy kellett lecsapnom azt az idiótát,
aki utánad ácsingózott amikor ré-sze-gen elcsábítottad.
És C:a B-ben megválaszoltam.
Meg tudtam volna fojtani. Érdekes módon azonban
valahol legbelül tetszett, hogy vitatkozunk.
- Amikor il-lu-mi-nált állapotban voltam és rám
mászott a pilóta…
- … és megmentettelek…
- … és közbe avatkoztál – hangsúlyoztam – épp
mindent megtettem, hogy levakarjam. Egyértelművé
tettem a számára, hogy nem jön be nekem. Egyáltalán
nem csábítottam, sőt bunkó voltam vele. Ja, és egyezzünk
ki abban, hogy nem vagyok a nőd.
- Egyezzünk ki abban, hogy lefektetjük a
szabályokat.
Letette a villáját és félre tolta az ételes dobozokat.
Egy-kettőre a hátamon találtam magam, felettem Hádész
sötét alakja tornyosult. Normális, hogy majd megveszek
egy csókjáért?
- Milyen szabályok?
- June… - kezdte – Mondd, tetszett amit ma
csináltunk?
- Jól tudod, hogy igen – Utáltam az ilyen
nyilvánvaló kérdéseket, amik ráadásul zavarba ejtőek is
voltak a számomra.
- Tehát akarod folytatni?
Egy szemkörzés tőlem, neki.

~ 104 ~
 - Nevezzük nevén a gyereket, Loyd. Dugócimborák
leszünk.
Megfogta a csuklómat és a fejem fölé szorította.
- Ne nevezd így! Mint mondtam, nem osztozom
rajtad senkivel! Amíg együtt vagyunk elvárom, hogy én
legyek az egyetlen.
- Eddig sem tartottam túl sok vasat a tűzben,
úgyhogy hagyjuk a kioktatást és a fenyegetőzést, Hádész!
Nem vagyok olyan lány!
Szétfeszítette a combom a térdével. Egyik kezével
továbbra is leszorította a két csuklómat, míg a másikkal a
lábam közé nyúlt. Puha ujjai simogattak.
- Rendben. Akkor jöjjön a következő! Ha felhívlak,
hogy találkozzunk, el kell jönnöd ide. Nincsenek
kifogások.
- Mi van ha dolgozom vagy egyéb programom van?
- Ha elárulod mettől meddig dolgozol akkor mindig
csak munka után kereslek. Ha pedig egyéb elfoglaltságod
akad, szólj előre és átszervezzük az órákat.
Kibontotta a törölközőmet és markába szorította a
mellemet.
- Megfelel?
- Ühüm – Nem mintha tudtam volna gondolkodni -
Kövi?
- Hozz át néhány holmit ebbe a lakásba mert
előfordulhat, hogy egy egész hétvégén keresztül
bezárlak! – éreztem a bőrömön, hogy vigyorog.

~ 105 ~
 - Ha magadat is bezárod mellém akkor nem bánom
– nyögtem. Azok az ügyes ujjai!
Arcát a nyakamba temette én pedig imádtam ezt az
érzést.
Heves csókjainknak a telefonom csörgése vetett
véget. Hogy rohadna meg! A nokia-tone tankhajóként
zengett körülöttünk.
- Jézusom! – húzta el a száját utálkozva Loyd – Ez
mindjárt lefüstöl!
Én csak mosolyogtam majd lábammal próbáltam
elérni a készüléket. Aztán rájöttem, hogy van nekem
kezem is. Ránéztem Loydra, aki fintorgott egyet majd
elengedte a csuklómat és lehemperedett rólam.
Felvettem. Loyd a készülékre bámult, majd
keresztet formált két mutatóujjából.
Távozz tőlem sátán - suttogta.
Meg sem néztem ki az, amikor beleszóltam: -
Halló?
- Szasz cica! Hogy van az a csinos kis hátsód? –
kiabálta Terry a túloldalon.
Basszus, ezt tuti meghallotta Hádész is, mert
tekintete elkomorodott és meleg teste felemelkedett
mellőlem.
- Jól mint mindig…
Én is felkeltem és odébb sétáltam az
ablakmélyedésbe. A hátam közepén éreztem Hádész
tekintetét.
- Mit akarsz?

~ 106 ~
 - Mégis csak este fél hét van, gondoltam
megkérdezem nem láncolt-e oda téged az ágyhoz a
sötétség ura vagy ilyesmi.
Köröztem a szememmel.
- Nem történt ilyesmi, nyugi – fújtam dühösen.
Terry mindig kurva jól időzített.
Néhány másodpercig néma csönd volt.
- Akkor te szerencsésebb voltál mint én…
Hogy mi?
- Hogy mit is mondtál?
- June, ez a ribanc ide láncolt az ágyhoz és
meglépett a tárcámmal! Kéne egy kis segítség!
- Mi-milyen ribanc? És hol vagy? Miért kiabálsz? –
felugrottam és telefonomat a vállamhoz szorítva
próbáltam meg magam köré csavarni a törölközőt.
- Ez a hülye ágymasszírozó zúg, alig hallak!És
arról a ribancról van szó, amelyik kihozta a kajámat!
June, vissza kell jönnöd a hotelba!
A büdös francba, Terry!
- Kibírsz még egy kis időt?
- Az az igazság, hogy már kurvára lezsibbadt a
karom!
Ránéztem Loydra. Egyik szemöldökét felvonva
figyelt.
- Mindjárt ott vagyok – sóhajtottam és letettem.
Loyd azonnal lecsapott.
- Mentesítő hívás?

~ 107 ~
 - Bár az lenne. Akkor mondhattam volna, hogy
nincs gáz és nem megyek.
- Ki volt a pasas?
- Egy barát – szóltam hátra a vállam fölött
miközben bementem a hálóba a ruhámért.
Gyorsan belebújtam a bugyimba és a melltartómba.
Épp akkor jött utánam, amikor a farmeromat
szuszakoltam magamra.
- Elmész? – Meglehetősen komor volt a hangulata.
- Negyedjére? – vigyorogtam. Próbáltam feldobni a
hangulatot, de Hádészt jelen pillanatban nem izgatta
sziporkázó humorom.
- Komolyan mondtam, hogy nem osztozom, June!
Megtörtént amitől féltem. Felmérgelt.
- Na, ide figyelj Loyd mert nem mondom el
többször! Először is azt csinálok, amit akarok!
Másodszor pedig nem vagyok ribanc, nem ugrálok egyik
ágyból a másikba. Ha találok magamnak valaki mást
akkor arról te fogsz tudni legelőször.
Azt hittem ezzel pontot teszek majd a dolgok
végére de tévedtem. Loyd ledobta a törölközőjét és én
ismét elcsodálkoztam gyönyörű testén. Ő is felöltözött de
komor hangulata mit sem oldódott.
- Hová megyünk?
- Megyünk?
- Elkísérlek.
- Arra semmi szükség.

~ 108 ~
 Szép lenne ha a vadidegen Loyd oldozná ki a pucér
Terryt a közös szobánkban. Kapnék is a fejemre
mindkettőtől.
- Szerintem meg szükséges. Mi történt a
„barátoddal”?
Nem volt más választásom. Úgy döntöttem
előadom a történteket.
- Ha tényleg annyira tudni akarod valami pizza
futár nőcske kikötözte aztán ott hagyta őt. Persze
megfújta a pénztárcáját is. Lassan lerohad a karja
úgyhogy sietnem kéne.
Loyd megszaporázta lépteit.
- Miért éppen téged hívott?
- Én is őt hívtam volna ilyen esetben. Egyszerűen
jóban vagyunk. Gondolom neked is van legjobb barátod.
- Ja, de egyik sem nő.
Ezt örömmel hallom!
Belenyúlt a farzsebébe és elővett egy aprócska
fekete selyem szütyőt, aminek a szája fehér zsindelyes
madzaggal volt megkötve.
- Szeretném ha ezt elfogadnád.
Reflexszerűen érte nyúltam. Megtapogattam a
zsákocskát. Valami golyó volt benne. Meglepetten
néztem Loydra.
- Nyisd ki!
Kibontottam a masnit és a tenyerembe öntöttem a
tartalmát. Egy gyöngyszem volt benne. Akkora mint a

~ 109 ~
nagyujjamon a köröm. Gyöngyház fényű és tökéletesen
gömbölyű.
- Aznap reggel vettem, amikor hazafelé mentem a
szállodából. Tudod, amikor arra ébredtem, hogy üres az
ágyam!
- Loyd… ez gyönyörű de…
- Elfogadod mert megkérlek rá.
Megragadta a könyököm és kivezetett a folyosóra.
Olyan volt mintha a luxus világból hirtelen kiszakadva
belecsöppentünk volna a mindennapi életbe. Az ocsmány
tarka folyosói szőnyeg helyenként sárfoltos volt. Azon
gondolkodtam miért van ez a hatalmas kontraszt Loyd
otthona és a külvilág között.
Végig mentünk a liftig majd Loyd megnyomta a
hívó gombot. Ezer évet vártunk míg a régi lift
felvánszorgott a hatodikra. A kis gyöngyszemet még
mindig a tenyeremben szorongattam.
- Visszatérve az ajándékra… – kezdtem de
befejezni nem tudtam.
- Nagyon szívesen! – mindezt olyan nyomatékosan
mondta, hogy nem hagyott kétséget afelől, hogy el kell
fogadnom.
- Köszönöm – suttogtam elpirulva. Nem nagyon
kaptam ajándékot mostanság. Terryvel folyton utaztunk,
még a szülinapokat sem tartottuk meg általában.
Loyd elmosolyodott és összekulcsolt kezünkre
csókot nyomott. Ajka égette a kézfejemet. Istenem, ez a
pasi!

~ 110 ~
 Leértünk a parkolóba majd besegített a BMW
anyósülésére.
- Hová lesz a fuvar, hölgyem?
- Carter hotel. Ott van a…
- Tudom hol van.
Kifordultunk a főutcára és besoroltunk a
forgalomba. Egy őrült taxis átvágott előttünk. Loyd
beleállt a fékbe én pedig előre csúsztam az ülésben. A
biztonsági öv rendesen megnyomta a mellkasomat.
Nyögve engedtem ki a levegőt.
Loyd aggódva hozzám fordult: - Minden oké?
- Teljes mértékben – köhögtem.
Azt leszámítva, hogy a melltartóm merevítője
beleállt a tüdőmbe.
Befordultunk a 44. utcán és nagy nehezen
leparkoltunk a Carter előtt. Nem vártam meg míg Loyd
kinyitja nekem a kocsiajtót, kipattantam és elindultam
befelé.
- Jövök mindjárt! – szóltam neki hátra.
Aztán éreztem, hogy felzárkózik és átkarol hátulról.
- Jövünk mindjárt – helyesbített.
Szarban a haza.
Beléptünk a Carter poros előterébe. A recepciós
biccentéssel üdvözölt. Én integettem neki.
- Ezek szerint sűrűn jársz ide? – morogta Loyd.
Itt lakom, bakker! De ezt nem akartam az orrára
kötni. Elvégre ő sem mondta meg nekem, hogy hol lakik.

~ 111 ~
 Figyelmen kívül hagytam a kérdését és hívtam a
liftet. Valaki feltarthatta mert egyáltalán nem akart
lejönni, úgyhogy lépcsőn másztunk fel a negyedik
emeletre. Loydnak még csak meg sem kottyant, én
bezzeg alig kaptam levegőt mire felértünk.
Mivel a szobához csak egy kulcsunk volt, ezért
mindig a lábtörlő alatt tartottuk Terryvel. Reméltem,
hogy nem felejtette el visszatenni miután bement.
Szerencsére ott volt, ahol lennie kellett. Felvettem
de Loyd kivette a kezemből. Kérdőn néztem rá.
- Elintézem, ne aggódj!
Időt sem hagyott, hogy reagáljak, bement és
becsapta előttem az ajtót.
Mi a jó büdös?
Rátapadtam az ajtóra és próbáltam kihallgatni mi
folyik odabent de csak elmosódott dörmögéseket
hallottam. Nem lesz ez így jó!
Bekopogtam. Egyszer. Kétszer. Kizártak a saját
szobámból. Háromszor. Semmi. Végül összefont karral a
szemközti falnak támaszkodtam és az ajtóra szegeztem a
tekintetem. Az elsőt aki kijön biztos hogy lefejelem.
Reméltem, hogy Loyd lesz az, de Terrynek is szívesen
adtam volna, amiért elszúrta a randimat.
Végül kinyílt az a rohadt ajtó és Loyd dühös arca
bukkant fel. Rögtön mögötte kikukucskált a zavarban
lévő Terry. Egy ágytakarót csavart maga köré.
- Felöltözöm és beszélünk – mondta és becsukta
Loyd mögött az ajtót.

~ 112 ~
 Máskor sosem zavartatta magát előttem, mi ütött
most belé? Felvontam a szemöldököm.
- Tudsz róla, hogy ez a fazon egy szál farokban várt
rád? – dühöngött Loyd.
- Nem várt rám! Vagyis nem úgy, ahogy gondolod!
– beletúrtam a hajamba – Az istenért, hiszen kirabolták!
- Akkor sincs rendjén, hogy téged ugráltat! Nem
szeretném ha ez még egyszer előfordulna!
Dühöngeni támadt volna kedvem. Mekkora egy
tuskó! De valahogy úgy éreztem, hogy nem kerülhettem
volna ki győztesen a szópárbajunkból.
- Nincs kedvem vitatkozni! – vágtam oda
sértődötten.
Loyd vérszemet kapott. Ledöntött a lábamról és
úgy megcsókolt, hogy egészen beleszédültem. Nem
kaptam levegőt és valósággal eltulajdonította a
nyelvemet. Ez a férfi egy két lábon járó vadállat.
Természetesen Terry ezt a pillanatot választotta, hogy
kinyissa az ajtót. Ezúttal egy méregzöld tréningalsót és
egy trikót viselt.
- Khm… hellóka! – integetett – June, válthatnánk
pár szót?
Elég dühös volt a tekintete, úgyhogy nem
vitatkoztam vele. Mivel Loyd nem akart elengedni, és a
nyelvemet is beszívta a szájába, belecsíptem egy jókorát
az oldalába, kiszabadítottam magam az öleléséből és
most én csaptam be az orra előtt az ajtót.

~ 113 ~
 - Megőrültél? – esett nekem Terry. – Ez annyira de
annyira ciki volt, hogy áhhh…
Tenyerébe temette az arcát és kétrét görnyedt mint
akinek fájdalmai vannak. Én próbáltam letörölni Loyd
meg a saját nyálamat az arcomról.
- Mégis hogy jutott eszedbe, hogy őt küld fel?
- Nem küldtem, magától jött! Nem tudtam lerázni!
Mindenesetre sajnálom…
- Sajnálhatod is! Öregem, kelleni fog egy kis idő
míg ezt kiheverem!
- Na ja… Nem mindennap kötöznek az ágyhoz és
hagynak úgy – csóváltam a fejem. Még jó, hogy tök üres
volt a tárcája az álarcosbál után.
- Nem is a ribanc volt az, aki mély nyomot hagyott
bennem…
Ledobta magát keresztbe az ágyon. – Basszus,
June! Ez a pasas megfenyegetett, hogyha rád mozdulok,
letépi az arcom. Nem mondtad neki, hogy a bratyód
vagyok?
- Ezt az információt elfelejtettem neki megemlíteni.
Tényleg megfenyegetett?
- Ha a falra felkenés annak számít…
Alig tudtam elhinni.
Felült az ágyon.
- Emlékszel mit mondtam a birtoklási vágyról?Úgy
látom, hogy tombol benne, de rendesen.
- Csak dugni akar.
Most meg mi a francért szontyolodtam el?

~ 114 ~
 - Most még! De figyeld meg, hogy hipp-hopp
komoly udvarlód akad majd!
Hülyeség!
Felálltam és az ajtógombra tettem a kezem
- Elküldöm.
- Ne, inkább menny vele! Ha most engem
választasz helyette tuti visszajön és kiherél! Én amúgy is
bemegyek a rendőrségre.
- Feljelentést teszel?
- Ismeretlen elkövető ellen – Babrált az ujjaival -
Még a nevét sem jegyeztem meg.
- Terry, egyszer a farkad visz a sírba!
Kintről meglehetősen hangosan kopogtak. Mr.
Türelmetlen!
Terryre pillantottam aki vállat volt. – Féltékeny.
- Alig ismer.
- Mondom féltékeny!
- Ha te mondod… - ráhagytam egy legyintéssel.
A következő kopogásra, pontosabban
dörömbölésre, hirtelen feltéptem az ajtót. Loyd ökle a
levegőben maradt.
- Nem tanítottak meg az illendő várakozásra? –
vontam kérdőre dühösen.
- És téged, hogy nem illik megvárakoztatni az
embert? – Ő még inkább tombolt.
Valamit motyogtam az orrom alatt, amit jobb is
hogy nem hallott, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Loyd
azonnal utánam jött.

~ 115 ~
 - Terry bemegy a rendőrségre. Egyébként jól van.
- Láttam, hogy jól van.
- Talán az lenne a legjobb ha mára elbúcsúznánk.
Holnap dolgoznom kell.
- Ahogy nekem is. Aludj velem a szállodában!
Kétkedve pillantottam hátra.
- Mert abból biztos alvás lenne.
Loyd arca két oldalt belyukadt. Nagy nehezen
félmosolyra görbült a szája, de szemében még mindig
láttam a haragos szikrákat.
- Nem ígérhetek semmit, de megpróbálok rendesen
viselkedni.
- Inkább nem. Szeretnék most egyedül maradni.
Épp hogy kiértünk a Carterből, megragadta a
csuklómat és szembe fordított magával.
- Napok óta az egész országot felforgatom utánad,
nem foglak most elengedni! Aludni sem tudtam mert egy
álarcos kis bestiát láttam magam előtt az ágyamhoz
kötözve egy műanyag gyöngysorral. Rohadt sokat
szenvedtem miattad, gyötörtek és gyötörnek a kérdések,
amikre nem vagy hajlandó válaszolni. Azt érzem, hogy
bármikor meggondolhatod magad a megállapodásunkkal
kapcsolatban és ezt nem engedhetem! Neked és nekem is
kölcsönösen jó az, amit csinálunk, nem mondhatod
vissza!
Katy, a recepciós kikukucskált az üvegajtón
keresztül és minket figyelt. Nem tetszett, hogy
hamarosan az egész hotel személyzete rólam és a

~ 116 ~
„látogatómról” fog fecsegni, ezért magammal húztam
Loydot az autója felé.
- Azért nem felelek a kérdéseid némelyikére mert
még nem ismerlek. Vagy mert semmi közöd hozzá. Ha
kicsit közelebb kerülünk egymáshoz talán közlékenyebb
leszek.
- Ennél is közelebb?
- Lelkiekben gondoltam! Amúgy meg még mindig
nem magyaráztad meg mi a fene volt ez a reklám? Nem
várhatod el, hogy megnyíljak előtted ha te sem nyílsz
meg nekem!
Loyd kinyitotta a kocsiajtót előttem.
- Szállj be!
- Én inkább haza mennék.
- Ha válaszokat akarsz, szállj be!
Beültem, de még gyorsan kikaptam a slusszkulcsot
a helyéről és ráültem. Biztos, hogy nem megyek vele
sehova, de a kérdéseimre választ akarok.
Beszállt mellém és becsukta az ajtót. A BMW
ajtaja és ablaküvege tökéletesen hangszigetelte az autó
utasterét. Nem hallottam a külvilág zaját, a taxisok őrült
dudálását vagy a turisták sipítozását.
Loyd nem húzta fel magát amikor meglátta, hogy
elcsentem a slusszkulcsot. Szemének éhes csillogásából
tudtam, hogy nagyon is szeretné megkeresni. Mindkét
kezével.
- A reklám nem sértette a személyiségi jogaidat,
June! – kezdett végre bele magyarázatába - E miatt nem

~ 117 ~
perelhetsz be. És ha azt kérdezed miért kellett ehhez
folyamodnom, akkor azt felelem, hogy azért mert nem
volt más választásom. Mint mondtam, részvényes vagyok
a klubban ahol jártál.
- A szex klubban.
- Ott. Belátásom van olyan aktákba, amikbe
másoknak nincs. Mikor eltűntél az volt az első, hogy
megpróbáltalak beazonosítani a regisztrációd alapján de a
személyigazolvány számod, amit megadott a kísérőd,
hamis volt. Erről tudsz esetleg valamit mondani? –
kérdezte gunyorosan.
Hogyne tudnék: Terry.
De egy szót sem szóltam.
- Gondoltam – fintorgott tovább majd folytatta –
Megnéztem a kapu feletti biztonsági kamera felvételeit is
de mivel magánautó helyett taxival jöttetek, felesleges
volt utána nézni a rendszámnak. Nem szoktam hozzá,
hogy nem találom meg, akit vagy amit keresek, ezért
tényleg felhúztál. Mindent tűvé tettem utánad,de semmi!
Akkor jött az ötlet, hogy mivel én nem talállak, neked
kell megtalálnod engem. De hogy érjem el, hogy
felkeress? Ismerek egy-két embert a reklám szakmában
és megbíztam őket egy videó anyag elkészítésével. A
többit már tudod.
- Meddig mentél volna el, ha nem hívlak fel?
- A végsőkig. Nem tudom mi lett volna a
következő húzásom de biztos, hogy megtaláltalak volna.

~ 118 ~
 Az ingem alját gyűrögettem. Pár órát töltöttünk
mindössze együtt ő mégis úgy viselkedett, mintha évek
óta „úgy” lennénk. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszett e
a gondolat vagy sem.
- Miért?
Loyd elfordult tőlem és kinézett az ablakon.
Homlokával az üvegnek dőlt.
- Ezt a kérdést teszem fel magamnak állandóan
azóta az este óta. Majd erre is válaszolok, ha rájövök mi a
csodát látok benned, te kis pulykatojás!
- Sértegetsz? – színleltem a sértődést.
Loyd sóhajtott – Kibaszottul gyönyörű vagy a
szeplőiddel együtt.
Néma csönd.
Sosem voltam népszerű a férfiak körében. Soha.
Nem voltam túl szép vagy túl csinos. De még csak túl
okos sem. Ő mégis gyönyörűnek nevezett. Ha tényleg
komolyan gondolta, akkor ez volt a legszebb dolog,amit
életemben mondtak nekem. A sírás környékezett, de az
okát nem tudtam. Itt van ez a vadidegen, aki egy éjszaka
alatt felforgatta az életem és nem tudtam ezzel az érzéssel
mit kezdeni. Jelenleg nem tudtam elképzelni az életemet
vele, de ami még felkavaróbb, hogy nélküle sem. Túl
forró volt ez a szikra, ami közöttünk gyúlt.
Igyekeztem visszafogni a hülye
érzelemhullámaimat, de egyáltalán nem volt könnyű.
- Köszönöm, hogy elmondtad – nyögtem ki.
Nehezemre esett megszólalni.

~ 119 ~
 - Most te jössz! Elmondod miért hamisak az
adataid?
Ráztam a fejem. Ehhez még túl korai.
Loyd hátra dőlt az ülésen. – Egyszer úgy is
elmondod… - suttogta leginkább csak magának.
Oda hajoltam hozzá és forró csókot leheltem az
ajkára. – Tudod a telefonszámomat. Holnap beszélünk!
Tekintetéből láttam, hogy nem akar elengedni.
- Fel fogom venni neked a telefont, ígérem! –
Mosolyommal bíztattam őt.
Nagy nehezen a kormányt gyűrögetve rábólintott.
Vissza adtam a kulcsokat és kiszálltam a kocsiból.
Percekbe telt mire rávette magát a távozásra.

Mire visszamentem a szállodába Terry már elment.

Nem láttam, mikor távozott de neki valószínűleg feltűnt a
full extrás sportkocsi a szálloda előtt, amiben
történetesen én is benne ültem. Elsunnyogott. Na szép.
Ledobtam magam az ágyamra. Még jó, hogy nem
hagytam kint semmi pipere cuccot, mert akkor most
magyarázkodhatnék Hádésznak. Hádész… Loyd
Wallace… pillangók röpködtek a gyomromban mikor

~ 120 ~
felsejlettek a nap legszebb emlékei. A fürdőszoba tetszett
a legjobban. Megemlítem majd neki, hogy ismétlést
követelek.
Bár hihetetlenül izgatott voltam mégis majdnem
elnyomott az álom. Elvégre nem aludtam szinte semmit
az éjjel. Jelzett a telefonom. Tényleg borzasztóan
idegesítő az egyszólamú csengőhang.

Hádész: 1
Még meggondolhatod magad!

Mikor megláttam a kijelzőt fülig ért a szám.

Gyorsan bepötyögtem neki a választ.

Válasz elküldve:
Már fekszem! Fáradt vagyok.

Majd egy kis gondolkodás után hozzá tettem: Jó

volt ma!
Feltápászkodtam és kimentem a mosdóba. Közben
azon gondolkodtam, hogy mit vegyek fel holnap melóba.
Mire visszaértem Loyd már válaszolt is.

Hádész: 2
Mennyivel jobb lenne ha rajtam feküdnél!
Nekem is jó volt. Mind a négyszer.

~ 121 ~
 Válasz elküldve:
Négyszer?
Hol voltam ÉN a negyediknél?

Hádész: 3
Épp elszundítottál.

Válasz elküldve:
Kihagytál a mókából???

Hádész: 4
Nem egészen.
Akarod, hogy elmeséljem?

Válasz elküldve:
Nem is tudom.
Éppen vezetsz.

Hádész: 5
Ez nem jelent problémát.
Nos?

Pontosan tudtam, hogy ha most belemegyek a

játékba egész éjjel szenvedni fogok a kielégületlenségtől.
Már most is nehezen bírtam magammal. Talán még meg
is gondoltam volna magam az ott alvással kapcsolatban.
Lehet, hogy épp ezt akarja? Elmosolyodtam. Okos kis
disznó. Kedvem támadt megkínozni.

~ 122 ~
 Válasz elküldve:
Hagytam neked egy meglepetést valahol a
testeden.
Remélem tetszik, mert nekem nagyon!

Mikor kivitt a fürdőszobába a hátán, hagytam neki

egy csinos kis harapásnyomot azon a formás popsiján.
Elküldtem az sms-t. Három üzenetben ment el.
Remek! Már megint ez a háromszori elmenés…
Legalább fél órába telt mire ismét válaszolt. Tűkön
ültem már a telefonnal a markomban.

Hádész: 6
Negyedszerre is benned voltam, míg te
bűbájosan szenderegtél.
Nyöszörögtél álmodban és folytatásért
könyörögtél. Jó éjt, bébi!

Ó, hogy bassza meg! Kimentem és vettem egy

hideg zuhanyt. Elképzeltem, ahogy önkívületemben
simogat és csókol. Bár semmi szükségem nem volt rá, a
hajamat is megmostam újra, közben ki-ki pillantottam a
mosdókagylóra, hogy világít e a telefonom kijelzője.
Kiszálltam a kádból és magam köré tekertem egy
törölközőt. Ez újabb emlékeket idézett elő.
Leültem a wc-csésze lehajtott tetejére. Hogy a
fenébe képes rám így hatni telefonon keresztül?
Legszívesebben felhívtam volna, hogy azonnal forduljon
~ 123 ~
vissza és oltsa el a tüzet, amit felelőtlenül lángra
lobbantott bennem. Ám ehelyett fogtam magam és
lefeküdtem aludni. Egészen reggelig forgolódtam.

Reggel Terry a képembe nyomta a lábát.

- Ébresztő – rugdosott – Meló van!
Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból és
megnéztem a telefonom kijelzőjét. Hat óra ötven.
Irigykedve néztem Terryt a saját pihe-puha ágyában. Egy
ásítás közepette feltápászkodtam és kimentem a fürdőbe.
Miközben a reggeli tisztálkodásomat végeztem Terryt
próbáltam szóra bírni.
- Hallod! Mi volt tegnap a rendőrségen?
- Semmi – dörmögte és a másik oldalára fordult. –
Feljelentettem. Dokumentálták. Majd értesítenek. Jó éjt.
Gyorsan fogat mostam zuhanyzás közben majd
megtörölköztem és belebújtam az egyetlen ingruhámba,
ami a kis utazóbőröndömben rejlett. Lehet, hogy be kell
majd szereznem egy-két irodai darabot amíg itt
dolgozom. Kontyba rendeztem a hajam de elől szokás
szerint kikandikált egy göndörödő fürt. Egy kis
jóindulattal bájosnak is lehetett nevezni, úgyhogy nem

~ 124 ~
törődtem vele. Felkaptam a retikülömet, ami nem igazán
illett az ingruhámhoz, de sajnos csak ez fért bele a
bőröndömbe. Pénztárca, telefon, iratok, ajakír, apró a
metróra, irodai beléptető. Oké, minden megvan.
- Terry – bökdöstem az ujjammal – Elmentem!
- Hmmm…
- Lehet, hogy későn jövök. Loyd szeretne ma
találkozni.
Erre bezzeg kipattant a szeme és felém fordult.
- Ilyen komoly a dolog?
- Azt nem mondanám. Csak… - dugunk?
- Csak mi?
- Majd meglátjuk. Most mennem kell. Ne kefélj
meg ma senkit!
Lenyomtam neki egy homlok puszit és igyekeztem
a dolgomra. A new yorki metrók természetesen ma
reggel is tömve voltak. Ezerszer megbántam, hogy
ruhában jöttem miután valami perverz disznó jól
megcsipkedte a fenekem. Ráadásul egy kislány
leborította valami ragacsos üdítővel a szandálomat. A
lábujjamat pirosra festette a málnás lötty. Csodás. Alig
vártam, hogy kikecmeregjek a zsúfolt aluljáróból.
A JFK épülete előtt már várt rám Tif. Mosolygott
és integetett majd szó szerint a számba nyomott egy
szendvicset?
- Eh? – haraptam belőle de gyorsan kivettem a
falatot a számból mikor megéreztem az ízét.
- Tonhalas! Én készítettem. Ízlik? – mosolygott.

~ 125 ~
 Miért pont tonhal?MIÉRT?
- Fi... finom...
- Na, mesélj Hamupipőke! Milyen volt a randi?
Hová vitt? Mindent hallani akarok mert Terry olyan
sutyerák volt, hogy nem árult el semmit.
Tif szaporán kerülgette az embereket mellettem a
járdán. Egyáltalán nem fértünk el egymás mellett de ez őt
nem érdekelte. Míg nem figyelt, gyorsan kipöcköltem a
szendvicsből a tonhalat, az üres kiflit pedig bekaptam
- Hát – kezdtem tele szájjal – Rendes fickónak
tűnik.
Rohadtul hal íze volt a kiflinek is. Kihajítottam a
következő szemetesbe.
- Hol találkoztatok?
Ööö…
- Az ott nem Andrea? – mutattam az út túloldalára.
- Mi? Ja, nem! – már vissza is fordult hozzám.
A franc.
Szerencsére elértük az épület bejáratát és a liftig
kaptam egy kis haladékot. Kéne valami elterelés…
- Ma is találkozunk elméletileg.
- Komoly? Láthatom?
- Nem tudom, lehet.
- Lefeküdtetek már?
Majdnem megbotlottam a saját lábamban. Ahhoz
képest, hogy elég távoli barátnők voltunk, Tif sosem
szégyenlősködött. Nem akartam prűdnek tűnni úgyhogy
rákacsintottam.

~ 126 ~
 - Igen? Ezt vehetem igennek? Júj, June May ez
annyira de annyira király! Érezzétek jól magatokat meg
minden de azért figyelj oda a szívedre, édesem. Nehogy
beleszeress Honduras előtt!
Honduras… már el is felejtettem, hogy hamarosan
ismét költözünk. Kirázott a hideg a gondolatra, hogy itt
hagyom az én kis szikrámat, amit nem rég találtam meg.
Beléptünk a liftbe és felmentünk az irodába. Én
végig csendben voltam, nem is figyeltem Tif
csacsogására. A hangulatom úgy ingadozott mint odakint
a hőmérséklet.
- Jó reggelt! – üdvözölt minket Andrea. – Hogy telt
a hosszú hétvége?
- Egész jól – mosolygott Tif – June Mai-nek új
pasija van!
A fejemet fogtam.
- Ne plakátoljuk ki egészen véletlenül?
- Jó-jó! – kéz feltartva védekezett – De azért
elmegyünk bulizni a héten?
Andrea nem ért rá. Ő és a vőlegénye látogatóba
mennek a vőlegény családjához a hétvégén, így áttettük a
dolgot a következő hétvégére. Terry teljesen oda lesz.
Elkezdődött a nap, megszólaltak az első telefonok,
beindultak a jegyfoglaló portálok. Leültem a kis
kockámban és belevetettem magam a rengeteg
adminisztrációba. Volt néhány cancellation is amit
adminisztrálnom kellett majd a könyvelésen

~ 127 ~
visszautaltatni a pénzt a vevőnek. Mindezek után mégis
azt kell mondanom, hogy a munkám dögunalom.
Tif átdobott néhány aktát az asztalomra mert az ő
részlegén túl sok volt a meló, így a délelőtt java részét
azzal töltöttem, hogy csináltam a magam és az ő
munkáját is. Később még behajtom rajta.
Úgy belemerültem a munkába, hogy teljesen
elfeledkeztem a telefonomról. Mikor elővettem tizenhét
nem fogadott hívásom volt. Loyd. Basszus!Azt ígértem
neki, hogy fel fogom venni a telefont.
Gyorsan tárcsáztam őt de az a vacak feltöltős
telefon bemondta az unalmast. Ha Loyd folyamatosan
csörgette a telefonom úgy mint legutóbb akkor nem
csoda hogy lemerült. Még jó, hogy annyiszor
üzengettünk már egymásnak, hogy megjegyeztem a
számát. Sikerült felhívnom őt a munkahelyi telefonról.
- Tessék.
- Loyd? Itt June.
Hallottam, hogy káromkodik.
- Hova a jó büdös francba tűntél? Megegyeztünk!
A telefonzsinórral babráltam.
- Ne haragudj, lemerült a telefonom.
Loyd mély lélegzetet vett a túloldalon.
- Az nem telefon.
- A leghatározottabb mértékben az.
- Az egy kőkorszaki vacak, June!
- De nekem megfelel!

~ 128 ~
 - Nekem viszont nem, amennyiben nem lehet téged
elérni rajta! Munkahelyi telefonról hívsz?
- Igen.
- Találkozni akarok veled az ebédszünetben.
Ránéztem az órára. Sajnos a szünetemből
mindössze tíz perc maradt még.
- Már nem lehet. Sajnálom!
- June! Emlékezz a szabályokra! Nem rázhatsz le!
- Nem akarlak lerázni. Találkozzunk meló után!
- Mikor végzel?
- Háromkor.
- Érted megyek.
Valamiért nem akartam, hogy a barátnőim még
inkább fecsegjenek rólam meg a BMW tulajdonos
dugócimborámról.
- Inkább találkozzunk az tanteremben.
- Fél négyre érted megyek.
- Minek nézel te engem? Szupermennek? Még haza
kell mennem lezuhanyozni, átöltözni és valamit kajálni
sem ártana. De hatra nálad vagyok!
- Szó sem lehet róla! A tanteremben zuhanyozhatsz
és hozatunk vacsorát. Nem vitatkozom!
Mi a picsa…
- Ahogy én sem vitatkozom. Viszlát hatkor nálad!
Játékból még dobtam neki egy cuppanós puszit a
telefonba majd letettem. Titkon pedig örültem a kis
győzelmemnek. Mi több, alig vártam hogy megtorolja
rajtam. Ez vajon normális?

~ 129 ~
 A délután csigalassúsággal vánszorgott.
Természetesen mindenki felfigyelt az idióta vigyorra a
képemen de igyekeztem hárítani a kérdéseket. Jöttek a
reklamáló telefonok, izzottak a portálok én mégis úgy
végeztem a dolgomat, mintha az lenne a világ legjobbja.
Valahol a századik és a százegyedik telefon között Tif
kopogott be az irodakockámba.
- Na, mit hoztam? – vigyorgott és egy tenyérnyi
méretű dobozt tartott a kezében. Szépen be volt
csomagolva krémszínű selyempapírba.
- Nekem? – kérdeztem döbbenten. Verejtékezni
kezdett a homlokom.
- Naná! – letette elém az asztalra mire én
felugrottam a székemről. A szívem zakatolt a helyén és
sírás mardosta a torkom. Ne!
– Bontsd már ki, na! Látni akarom mit küldött az a
titokzatos lovag!
Elgyengült a térdem. Meg kellett kapaszkodnom az
asztal sarkában.
- Jaj, June Mai! Ne légy már ilyen uncsi! Ha te nem
akarod, akkor majd én!
- Nem! – kiáltottam és a karja után kaptam de ő
már letépte a csomagolást.
Úgy nézett rám, mint egy elmeháborodottra,
kezében egy vadi új Blackburry-vel.
- Nem bomba – poénkodott – Nyugi van!

~ 130 ~
 Kezembe nyomta a tenyérnyi nagyságú készüléket.
A térdem még mindig remegett. Lelki szemeim előtt
megannyi fájdalmas emlékkép pergett le.
- Fehér! Szerintem tök nőcis! Na, ne légy már
ilyen, June Mai! Kapcsold be!
Az agyam kikapcsolt, gépiesen engedelmeskedtem
neki és hosszan lenyomtam a piros gombot. A készülék
felvillant, lejátszott egy ütemet majd megjelent a
hatalmas érintőképernyő. A háttér egy grafittal rajzolt
kép volt. Hádészt ábrázolta, amint karjába zárta
Perszephonét és magával viszi az alvilágba. Gyönyörűen
megmunkált darab volt. Bár tetszett, nem tudtam egészen
átadni magamat az érzésnek. Úgy éreztem le kell ülnöm.
- Jesszus, hozok neked egy pohár vizet!
Egyedül maradtam. Csak egy telefon. Egy telefon.
Loyd küldte, nem más. Nyugalom. Egy sima, egyszerű,
hétköznapi telefon. Ami pittyegni kezdett. Láttam, hogy
üzenetem érkezett de hirtelen azt sem tudtam, hogy kell
feloldani a billentyűzárat. Mire rájöttem, hogy egy kört
kell rajzolni a képernyőre a mutatóujjammal, szinte
beleőszültem. A képernyőn ez állt gyönyörű írott
betűkkel: Egy új üzenet: Hádész

Na, ez már telefon, kedves!

A lehető leghalványabb fogalmam sem volt róla,

hogy kell válasz sms-t küldeni. Béna voltam az okos

~ 131 ~
telefonokhoz. Végtelenül béna. Ez van. Igyekeztem
megnyugtatni háborgó lelkivilágomat.
Szemügyre vettem a fényes fehér készüléket a
kezemben. Szép kis jószág volt, annyi szent. De
természetesen nem fogadhattam el. Este visszaadom
Loydnak.
- Már meg is hoztam! – csicsergett Tif az
oldalajtónál. – Friss és tiszta, egyenesen az irodai
automata-forrásból!
Letett elém egy dobozos ásványvizet. Szénsavas
volt. Talán egy kicsit magamhoz térít.
- Honnan a fenéből tudta meg, hol dolgozom?
- Nem mondtad meg neki?
Megráztam a fejem.
- Akkor egy igazi Sherloc Holmes-al randizol,
June! Nincs egy Watson haverja, aki hasonlóképpen
nagyvonalú? – kacsintott de én nem is figyeltem rá.
Hát persze! A telefon! A munkahelyi számról
hívtam fel. Elég volt csak a google-ba beírnia.
- Igyál már abból a vízből, még mindig falfehér
vagy!
Szerencsére az ujjaim már nem remegtek annyira.
Éles szisszenéssel felbontottam a dobozt és
belekortyoltam. Tényleg jó szénsavas volt.
- Köszi!
Láttam rajta, hogy magyarázatot vár a
viselkedésemre, azonban nem voltam magyarázkodós
hangulatban.

~ 132 ~
 - Köszi a vizet. Most le kell bonyolítanom néhány
ütemezett hívást.
Tif egyik szemöldökét felhúzva figyelt engem.
- Később beszélünk?
- Beszélünk – mosolyogtam és alig vártam, hogy
magamra hagyjon.
A délután hátralévő részében felváltva
nyomkodtam a munkahelyi telefont és az új blackberryt.
Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam.
Sosem rajongtam az ilyen dolgokért meg amúgy is
húszéves korom óta csak eldobható telefonjaim voltak.
Egyszerűen nem tarthattam okos telefont, hisz az olyan
lett volna mintha nyomkövetőt hordtam volna magamnál.
Céltáblát. Ez a kis szerkentyű mégis baromira tetszett.
Eljött a három óra. Szinte észre sem vettem, úgy
elrepült az idő. Integettem Andreának és Tifnek mikor
elmentek, majd összeszedtem a holmimat és
begyömöszöltem a táskámba. Megjegyzés: vennem kell
egy nagyobb táskát amilyen hamar csak lehet.
A régi és az új telefont a markomba temettem, úgy
indultam a lifthez. Leérve intettem Garson-nak, a
portásnak majd kiléptem a tikkasztó hőségbe.
A new yorki betonrengeteg szinte olvadozott a
forróságban. A talpam alatt éreztem a járda tűzforró
kövezetét. Utáltam ezt az érzést. Hol van a vidéki
harmatos és hűvös pázsit? Nagyon hiányzott hogy
meztelen talpam alatt érezhessem puhaságát.

~ 133 ~
 Balra fordultam a sarkon a metró megálló felé,
amikor hirtelen valami megragadta a figyelmemet. Egy
fekete BMW i8-as állt a járda szélénél parkolva. Az
anyósülés felőli ajtó tárva nyitva állt, és az ajtót nem más
támasztotta, mint maga Hádész. Elképesztően dögös volt
fehér ingjében és pasztellszínű öltönynadrágjában. Talán
munkából jött? Egyáltalán mit keres itt?
- Mintha úgy egyeztünk volna meg, hogy hatkor a
tanteremben – mondtam levegőért kapkodva. Kurvára
szexi!
- Te egyeztél meg magaddal. Részemről még az
egyezség előtt leraktad a telefont. – Szélesebbre tárta az
anyósülés felőli ajtót és szabad kezét felém nyújtotta. –
Szabad?
Hezitáltam de végül elfogadtam a kezét és
belesimultam a kényelmes bőrülésbe. Mielőtt elengedte
volna a kezem, kikapta a markomból a régi telefonomat.
– Hé!
- Ezt most elküldöm a műemlék hivatalnak.
- Loyd, nem fogadtam el az új telefont! Nagyon
kedves tőled, de én szeretem az én kis szürkémet!
Behuppant mellém és már fel is bőgött a motor.
Anélkül soroltunk ki a parkolóból, hogy egyetlen szóra is
méltatott volna. Betettem a kesztyűtartóba a blackberryt.
- És most kérem az enyémet!
- Épp most tetted be a kesztyűtartóba.

~ 134 ~
 - Loyd, értsd meg kérlek! Ez kedves tőled, de alig
ismerlek! Kellemetlen ilyen drága ajándékot elfogadni,
amit ráadásul nem is tudok viszonozni.
- Nem kell viszonoznod és egyébként is
megengedhetem magamnak ezt az apróságot.
- Nem arról van szó, hanem arról hogy nekem is
van büszkeségem, a fenébe is!
Nem akartam ránézni, egyenesen az előttem
elszaladó utat figyeltem. Loyd úgyszintén elmerült a
gondolataiban. Percekbe telt mire újra megszólalt.
- Szeretnélek elérni, amikor csak akarlak. Ha nem
akarod akkor nem kell ajándéknak tekintened. A
blackberry az enyém, és vegyük úgy, hogy kölcsön
adtam neked, amíg együtt vagyunk. Rendben?
Együtt vagyunk. Együtt. Olyan édesen hangzott ez
a szájából. Legszívesebben beletúrtam volna sötét hajába
és agyon csókoltam volna a … tényleg!
- Állj félre.
- Tessék?
- Lennél olyan kedves és egy pillanatra félre állnál?
- June, ne rendezz jelenetet egy ostoba telefon
miatt!
- Nem akarok semmilyen jelenetet rendezni!
Megtennéd, hogy félre állsz?
Loyd sötétbarna tekintete egy pillanatra az enyémet
fürkészte. Egy másodperc erejéig azt hittem, hogy nem
teljesíti a kérésem, de aztán az első lehetőségnél kisorolt
a forgalomból. Mielőtt leállította volna a motort,

~ 135 ~
megnyomta a műszerfalon a központi zár gombot. Mind
a két ajtó egyszerre kattant. Bezárta.
Úgy tettem mint aki nem veszi észre. Ezt majd
később megbeszéljük. Kicsatoltam az övemet.
- June, nem hagyom hogy egy ilyen ökörség miatt
faképnél hagyj!
Hátam mögé engedtem a biztonsági övet és
elfordultam az ülésben. Tarkójára fontam a karom és
ajkára tapadtam. Nyelvemmel ízlelgettem az övét,
felfedeztem szája rejtett mélységeit és selymes nyelvének
minden apró négyzetcentiméterét.
- Csacsi – mormogtam a szájába de nem
foglalkozott velem. Hallottam ahogy kattan a biztonsági
öve és egyszer csak éreztem, hogy az ölébe húz. Még
szerencse, hogy a sötétített ablaküvegen át senki sem
látott minket. Meleg tenyere a fenekembe markolt, fel-le
mozgatta, közben nyelve folyamatosan cirógatott.
- Ez meg mi volt? – kérdezte mikor egy pillanatra
elvált tőlem.
- Rendes üdvözlés – És újra az ajkamra húztam őt.
Vajon normális vagyok?
- Ha nem hagyod abba itt foglak megrakni a
kocsiban – fátyolos tekintete a végtelenségig felizgatott.
- Irány a tanterem, Pherszephóné!

~ 136 ~
 A szálloda felé vezető útból igen kevésre
emlékszem. Arról, hogy hogyan került le rólam a ruha és
szeretkeztem magam az ájulásig meg már végképp
fogalmam sincs. Ami biztos, hogy Loyd illatával a
testemen ébredtem a hatalmas francia ágyon de ő nem
volt sehol. A nap lemenő félben volt a horizonton, a
narancssárga fény rávetült a meztelen testemre.
Különös sercegést hallottam a lábam felől.
Felültem. A fény teljesen elvakított. Loyd egy bárszéken
ült, amit a konyhából hozott be és valamivel szöszmötölt
az ölében. Mire odafordultam, hogy jobban lássam őt,
eltette.
- Mit csinálsz? – ásítottam.
- Téged csodállak – Egy mozdulattal ledobott
valamit a földre, átmászott az ágyon és rám feküdt.
Orrunk pont hogy összeért.
- Kamu – vigyorogtam – Mit csináltál?
- Már mondtam – Csókot nyomott a nyakszirtemre.
Azonnal bizseregni kezdtem. – Csodállak.
Ha valaki csodálhatta volna a másikat, az én
voltam. Gyönyörű szikár teste az enyém fölött pihent és

~ 137 ~
ahogy átöleltem izmos vállát éreztem minden egyes
feszes inát. Imádtam szinte fekete haját és azokat a
mélybarna szemeket. Nem értem, Terry hogy mondhatta,
hogy nincs benne semmi különleges. Tekintetem
megakadt egy ponton a feje felett.
- Loyd?
- Hm?
- Az ott a zoknid a csilláron?
Az oldalára gördülve felnézett a plafonra. Feltört
belőle a nevetés.
- A tanítvány kissé bevadult – homlokon csókolt. –
Lehet, hogy át kellene gondolnunk ezt a tanár diák
szereposztást. Olyan fogásokat mutattál be amiket egy
profi is megirigyelhetne. Látnád az alsógatyámat!
- Miért, hol van?
- Mindenhol. Egyszerre.
- Széttéptem? – Ámultam de egy cseppet sem
szégyelltem magam. Valahogy Loyddal feloldódtak a
gátlásaim. Azért persze nem mind.
- Cafatokra, bébi.
- Kérjek elnézést?
- Csak ha azt akarod, hogy rád vessem magam.
Most rajtam volt a sor, hogy vigyorogjak. –
Elnézést – mondtam határozottan.
A várt reakció nem maradt el. Rám ugrott mint egy
éhes oroszlán a prédájára és csiklandozni kezdte az
oldalam. Én vergődtem és visítoztam, még a takaró is
lecsúszott rólam. Hempergőzésünk szenvedélyes

~ 138 ~
ölelkezésbe váltott. Az összegyűrődött lepedő a lábunkra
fonódott mint egy bilincs.
- Megőrjítesz a fenébe is! – Keményen belém hatolt
merev hímtagjával én pedig levegőért kapkodtam a
gyönyörtől.
Egy pillanatra kihúzódott belőlem, megragadta a
csípőmet és a hasamra fordított. Még sosem csinált velem
ilyet.
- Nyugalom – meleg tenyerével visszanyomott a
lepedőre.
Újra belém hatolt, ezúttal lassan és érzékien. Előre
hajolt és két ujját a számba dugta.
- Szívd – utasított én pedig szót fogadtam.
Nyelvemmel nyaldostam és ingereltem az ujját mintha
gyönyörű férfiasságát tartanám a számban. Felnyögött.
Elvette nyálamtól csillogó ujjbegyeit tőlem és valahol
egészen máshol éreztem őket magamon. Az ánuszom
körül simogatott, egyre beljebb és beljebb hatolva.
Először csak egy ujját éreztem magamban majd lassan a
másikat is. Enyhe feszítő érzés nyilallott belém.
- Loyd?
- Pszt! Ma még nem, édesem. Ma még nem.
Kihúzta az ujját és a gerincem mentén felcsúsztatta
a tarkómig. Meleg tenyere megborzongatott. Lökései
erősödtek, feltolt egészen az ágytámláig.
Megkapaszkodtam a rácsokban, igyekeztem megtartani
magam még az extázis mindent felülmúló pillanatában is.

~ 139 ~
Kitörtem, de Loyd sem maradt el sokkal mögöttem.
Összeroskadtunk mint egy kártyavár.
Mikor magamhoz tértem már rég nem a nap volt az
égen.
- Basszus!
Loyd felijedt mellettem békés szendergéséből és
védekező állásban kiugrott az ágyból.
- Neked meg mi bajod? – kérdeztem tőle.
- Neked mi bajod!? Miért kiabálsz?
- Mert elaludtam! – böktem az ablak felé. Terry
meg fog ölni amiért nem jelentkeztem.
Kipattantam az ágyból és tapogatózni kezdtem a
sötétben a ruhadarabjaimért. Éhes voltam és baromi nagy
szükségem volt egy zuhanyra.
Loyd elállta az ajtónyílást. – Késő van már. Maradj
itt éjszakára!
- Nem lehet! Holnap meló és nincs tiszta ruhám.
Ráadásul a telefontöltőmért is haza kell ugranom.
- Reggelre szerzek neked egy váltás ruhát. A régi
telefontöltődre meg amúgy sincs már szükséged, tekintve
hogy nincs mit feltölteni vele. Emlékszel? A kicsikédet
beutaltattam egy múzeumba.
Morcos pillantást küldtem felé és elkezdtem
magamra ráncigálni a harisnyámat.
- Csak kölcsönbe lesz nálam a blackberry.
- Csak kölcsönbe – ismételte Loyd diadalmasan.
Most úgy letépném a fejét.

~ 140 ~
 - Maradj velem – kivette a kezemből a melltartómat
és egy mozdulattal elhajította. A pántja megakadt a
csillár egyik lelógó kristályában és ott himbálózott a
zoknija mellett. Az egészben a legjobb az volt, hogy nem
értem el.
- Ez nagyon piszkos húzás volt.
- Szeretem piszkosan – belemosolygott a hajamba
miközben lehúzta rólam a harisnyát. Ebben a pillanatban
akkorát korgott a gyomrom, hogy egészen elszégyelltem
magam. Loyd felhördült:
- Bassza meg! – felegyenesedett. - Megígértem,
hogy megetetlek de úgy rám vetetted magad, hogy
elfelejtettem.
Kézen fogott és úgy ahogy voltunk kivezetett a
konyhába.
- Te vetetted rám magad, ha jól emlékszem.
- Egyre megy - mondta jókedvűen és besietett a
fürdőbe. Két pihe puha köntössel tért vissza. Az egyiket
felsegítette rám, még az övét is megkötötte a derekamon.
A köntöst járás közben a földön vonszoltam magam után
pedig nem voltam alacsony növésű. Viszont annál
magasabb volt Loyd és látszott, hogy ez az ő férfias
méreteire volt szabva.
- Hm… bármennyire is tetszik a látvány, hogy az
én köntösömben vagy, azt hiszem szereznünk kell neked
egy fele ekkorát.
Csípőmnél fogva magához húzott és puha csókot
nyomott az ajkamra. – Ülj le, rendelek kaját! Mit ennél?

~ 141 ~
 Felmásztam a bárszékre a mahagóni pultmellé.
- Bármi jó csak sok legyen és meleg.
Loyd már elő is vette a telefonját és tárcsázott.
Nem figyeltem arra, hogy kit hív vagy mit rendel mert
az, hogy neki is ugyanolyan blackberryje volt mint amit
nekem vett, teljesen meglepett. Annyi különbséggel,
hogy az övé fekete volt.
- Félórán belül itt lesz – helyet foglalt mellettem.
Tenyerét a szétnyíló köntösöm mögül kibukkanó
combomra helyezte. – Előtte vagy utána szeretnél
zuhanyozni?
Szégyenlősen felnéztem rá.
- Büdös vagyok?
- Mint egy kétnapos hulla!
Hogy szakadnál meg...
Nem csoda, ennyi közös testmozgás és izzadás
után, de annyira éhes voltam, hogy nem akartam
elmozdulni a konyhapulttól. Combomon pihenő kezére
hajtottam az enyémet. Csak most vettem észre, hogy az
ujjai és a tenyere tele van bőrkeményedéssel.
- Mivel foglalkozol?
- Üzletemben vagyok.
- Jó, de mivel üzletelsz?
- Van egy gyáram. Orvosi fémet gyártunk műtéti
alkalmazásra.
Felhúztam az orrom.
- Mókásan hangzik.
- Imádom, amikor ráncolod az orrod.

~ 142 ~
 Most az egyszer nem akartam hagyni, hogy
elterelje a témát. Semmit sem tudtam még róla és ez
kimondottan bosszantott.
- Mióta létezik a gyár?
- Nem régóta. Még gyermekcipőben jár de terveim
szerint hamarosan kinövi a jelenlegi korlátait.
- Sok dolgod lehet vele. Te alapítottad?
- Egy jó barátommal közösen. Ő az ügyvezető
igazgató,míg én a tulajdonos. Szerencsére elég jól végzi a
dolgát így nem kell napi nyolc órát az irodában töltenem.
A mázlista.
- És hol laksz? Említetted, hogy lakótárssal.
Ám a kérdésemre kérdéssel válaszolt: - És te hol
laksz? – szemöldökét ravaszkásan felhúzta.
Jogos.
- Család? – kérdeztem.
- Szülők és egy húg. Neked?
- Szülők és egy rakás testvér. Szám szerint hét.
Loyd szeme elkerekedett.
- Hét? – kérdezte meghökkenve.
- A szüleim elváltak kiskoromban. Anya második
házasságából született egy húgom és egy öcsém. A
többiek az apám gyerekei szintén második házasságból.
- Szép nagy családod lehet – motyogta maga elé.
Mintha szomorúságot véltem volna felfedezni a
hangjában.
- Adhatok kölcsön egy-két tesót ha neked nem
lenne elég a sajátod.

~ 143 ~
 Viccnek szántam de egyáltalán nem volt rá vevő.
- Valami rosszat mondtam?
- Nem, dehogy. Csak arról van szó, hogy régen
láttam már a húgomat.
Elfordult tőlem és a pultra könyökölt. – Nem
igazán tartjuk a kapcsolatot.
Már épp megkérdeztem volna, hogy miért, amikor
megszólalt a mobilja. A csengőhangját nem cifrázta túl.
Egyszerű tücsökciripelés volt.
- Wallace – vette fel gyorsan.
- És akkor még a Nokia tone-t fikázod.
Pechemre meghallotta. Belecsípett a fenekembe.
Áucs!
- Mikor? Igen, értem. Jelenleg nem érek rá. Nem,
mond meg neki, hogy az később lesz aktuális. Igen,
megnézem. Neked is. További szép délelőttöt!
Délelőttöt? Akárhogy is meresztettem a szememet
határozottan éjszaka volt odakint. Csak nem nemzetközi
hívás volt? Nem akartam megkérdezni. Udvariatlanság
lett volna.
A gyomrom fenyegetően felbődült.
- Ne haragudj, June…
- Miért kéne haragudnom?
- Elfeledkeztem a szükségleteidről. Miattam éheztél
délután óta és én még csak észre sem vettem.
- Nem éheztem – csak majdnem – és különben is
bármikor szólhattam volna.

~ 144 ~
 Hosszú ujjaival végig szántott dús hajában. – De
nem tudtál mert lefoglaltalak. Tényleg sajnálom.
Holnaptól máshogy lesz, ígérem!
Fél órával később megjött a kaja. Alig pislogtam
egyet és a pult hirtelen tele lett különböző ínyenc
fogásokkal. Láttam csirkét, rákot, steak-et, köretnek volt
burgonya, rizs és kínai sült tészta. Nem beszélve a
pogácsákról és magvas zsömlékről, amiket frissen
sütöttek. Azt sem tudtam, hogy melyikhez fogjak először
de Loyd megkönnyítette a dolgomat és egy óriási
tányérra mindenből felpakolt nekem egy keveset és
módszeresen elém helyezte. Gyakorlatilag az egész
étkezés ideje alatt kiszolgált engem. Mikor már úgy
éreztem, hogy totál degeszre tömtem magam, öntött
nekünk egy kis édes pezsgőt és magával vont a
fürdőszobába. A csillogó talpas kristálypohárba fagyott
szőlőszemeket tett, hogy lehűtse az italt.
- Most azt az egyet bánom, hogy nincs fürdőkádam
– sóhajtott vágyakozás teljesen Loyd – Vagyis ebben az
apartmanban nincs. Talán át kellene helyeznünk a
bázisunkat két utcával arrébb.
- Jézusom, ember! Hány lakásod van?
- Kilenc – vallotta be őszintén.
- És mégis minek? – hüledeztem – Csak nem
üzletelsz velük?
Megnyitotta a zuhanycsapot és egyik kezét a
vízsugár alá tartva ellenőrizte a hőmérsékletét.

~ 145 ~
 - Nem, egyáltalán nem. Bár az utóbbi időben sokat
gondolkodtam rajta, hogy túladok mindegyiken.
- Minek vettél ennyit, ha végül túl adsz rajta?
- Mert otthont akartam kapni a pénzemért,amit
végül sosem kaptam. Nem éreztem jól magam egyik
lakásban sem úgyhogy elég sokszor költöztem.
- Az még sosem jutott eszedbe, hogy nem a lakás
tehet arról, hogy nem érezted otthon magad?
Felém fordult és szomorkásan elmosolyodott.
Kivette a kezemből a pezsgőmet és a márványlapos
mosakodó szekrényre tette az övével együtt. A következő
mozdulattal kibontotta a köntösömet. Én reflexszerűen
összezártam magamon.
- Már megint kezded?
Fogalmam sem volt, hogy miért jött rám már
megint. Bűnbánóan rámosolyogtam.
- Kíváncsi vagyok miért éppen a fürdőben jön rád
állandóan a szemérmesség. A hálóban bezzeg majd
szétszedtél – vigyorgott és elfordult, hogy kissé lejjebb
vegye a fényerőt. Így máris sokkal kényelmesebb volt. A
hátán még ebben a fényben is gyönyörűen látszódott a
művészi tetoválás.
- Mit jelent számodra?
- Mi mit jelent?
- A tetoválásod.
Levette a köntösét és beállt a zuhany alá. Direkt
hátat fordított nekem ami sokat segített abban, hogy le
tudjak gyorsan vetkőzni és beugorjak utána a zuhany alá.

~ 146 ~
 - Nem mondod el?
- Miről ismeretes a Főnix?
- Tűzből született madár. És gyönyörű. Eltaláltam?
Hátulról átöleltem és megpusziltam a hátát. De azt
azért szögezzük le, hogy Loyd sokkal szebb mint egy
főnix.
- És feltámad a saját hamvaiból – Megfordult a
karomban és hozzám simult.– Érdekes.
- Micsoda?
- Pont beleillesz a karomba – Szorosan magához
vont és megcsókolt. Másmilyen csók volt, nem az a
mindjárt felkenlek a falra csók, de nagyon jól esett.
Beszappanozta a testem, finoman végig simított a
hátamon és a fenekemen. Én ugyanezt tettem vele és úgy
tűnt, nagyon élvezte mert elégedett mosoly ült az arcán.
- Mikor csináltattad?
- A tetoválást? Kilenc éve.
- Nagyon tetszik nekem.
- Nekem is nagyon tetszik – miközben ezt mondta
mélyen a szemembe nézett. – Most menjünk és aludjunk
egyet reggelig.
Hamar megtörölköztünk és kézbe vettük a maradék
pezsgőnket, de amint átvágtunk a nappalin a háló felé,
megláttam azt a rengeteg ínycsiklandó ételt a pulton.
- Gyere, csomagoljuk el!
- Ugyan már, ne foglalkozz vele! – Húzott továbbra
is magával.

~ 147 ~
 - Fene azt a pocsékolós jó dolgodat! Lehet, hogy a
bőröd alatt is pénz van, de tudd meg hogy a világon több
millió gyerek éhezik!
Szemével körzött, így jelezve, hogy megadja
magát.
A konyha ahhoz képest, hogy még sosem
használták, egész jól fel volt szerelve. Minden egyes
edénynek új szaga volt még. Kivettem néhány
műanyagot és a pultra helyeztem őket sorban. Négyet
Loyd kezébe nyomtam, négyet pedig én töltöttem meg
mindenféle finomsággal.
- Meg van elégedve, hölgyem?
- Tökéletesen.
- Akkor most már mehetünk aludni?
Elmosolyodtam.
- És ki mosogat?
- Világszerte rengeteg gyermek szenved a szüleik
által rájuk tukmált mosogatástól June!
A szememet forgattam.
- Jó, majd megoldjuk reggel.
Kiittam a pezsgőmet. Az édes nedüvel együtt egy
szőlőszemet is a számba vettem. Pezsgő íze volt és én
imádtam. A pohár alján a többi csillogó szőlőszem között
felfedeztem egy apró gyöngyház fényű valamit.
Kiöntöttem a tenyerembe és kérdőn néztem Loydra.
- Csak nem felcsaptál gyöngyhalásznak?
Elmosolyodott.

~ 148 ~
 - Halászom, de nem gyöngyre utazom. Az én
csalim másnak van belógatva – Mosolya mögül kivillant
egészséges fehér fogsora.
- Igen tehetséges halász lehetsz, ha ilyen mélyre be
tudod lógatni.
- Minden a halon múlik. Ha elég nagyra tátja a
száját a legnagyobbat is be tudja kapni.
Nem bírtam tovább. Kirobbant belőlem a nevetés.
- Na gyere, Perszephóném, irány a vágy! Akarom
mondani az ágy!

Édes álomból riadtam fel reggel. Bár majdnem azt

hittem még mindig álmodom. Egyedül feküdtem a
hatalmas francia ágyon, Loyd már megint nem velem
ébredt. A hajnali fény beszűrődött az ablakon. Nem
tudtam hány óra lehet, csak abban voltam biztos, hogy a
nappali tele van idegenekkel. Zajt hallottam, halk
suttogást és lábdobogást. Valami tompán puffant a
szőnyegen, majd Loyd hangja, amint káromkodik és
csendre int valakit. Mi a fene folyik itt?
Gyorsan felkeltem és magamra kaptam Loyd sátor
méretű köntösét. Szorosan megkötöttem az övét és
kikukucskáltam az ajtórésen. Négy anorákos fickót
láttam, amint egy óriási fehér kádat cipelnek, amelynek

~ 149 ~
aranyosra festett lábai voltak. Alig bírták bevonszolni a
fürdőszobába. Kiléptem az ajtón. További csomagokat
láttam és dobozokat a bejárati ajtó mellett. A konyha egy
része járhatatlan volt a rengeteg holmitól.
- Loyd? – Összefontam magam előtt a karomat.
Kellemes volt erre ébredni hajnali ötkor, amikor amúgy
is alig aludtam az éjjel.
- Menj vissza aludni – sietett elém és röpke csókot
nyomott a számra – Nem akartunk felébreszteni.
- Mi folyik itt?
- A „holnaptól máshogy lesz” rész. Magamnak
követeltem és követelem a napjaid és az éjszakáid nagy
részét mégsem gondoskodtam rólad rendesen. Mától
jobban oda fogok figyelni, ezt megígérhetem!
- És ennek mi köze a kádhoz? – fejemmel a
hatalmas porcelánóriás felé intettem, ami történetesen
nem akart beférni a fürdőszobaajtón.
Loyd elvigyorodott de nem válaszolt.
Közelebb hajolt és a fülembe súgta – Megígérem,
hogy tetszeni fog!
Néma Ó-betűt formáltam az ajkammal. Még a
szemem is elkerekedett.
- Dolgoznom kell.
- Jelents beteget! A kádat jobban fogod élvezni.
- Nem tehetem.
- Ugyan miért nem?

~ 150 ~
 - Mert mi, egyszerű emberek, abból a pénzből
élünk amiért a két kezünkkel dolgozunk meg. Nem
lófrálhatok kedvemre ha enni és öltözködni akarok.
Loyd arckifejezése elkomorodott.
- Ennek nem kellene így lennie. A te esetedben
nem. Mondj fel!
Valahogy úgy éreztem, hogy az a rész jön, hogy
„mondj fel és én eltartalak cserébe, hogy dugunk”,
úgyhogy mielőtt Loyd befejezte volna, félbe vágtam.
- Ezt ne! Dolgozom és kész. Mi van a
csomagokban?
- Váltásruha neked.
Kigúvadt a szemem. Legalább húsz óriáspakk
hevert a konyhában. Utáltam hogy elhalmoz drága
dolgokkal de én nem engedhetem meg magamnak, hogy
ugyanezt tegyem vele. Olcsó ribinek éreztem ettől
magam.
Loyd látta egyre felhősödő arckifejezésemet.
- Már nem lehet vissza vinni egyiket sem, szóval ha
neked nem kellenek akkor megy a kukába.
- Nincs szükségem ennyire! Bőven elég lett volna,
ha reggel lekísérsz a Wallmart-ba, hogy vegyek egy
farmert és egy blúzt.
- Nos, mivel nem közölted velem előre, hogy mit
akarsz, így nem hibáztathatsz. A legjobb az lenne, ha
elfogadnád.
Csak azt tudtam, hogy ma reggelre kellett egy adag
tiszta gönc.

~ 151 ~
 - Csak egy öltözet ruha kell belőle mára és kész!
- Jól van. A többit eltesszük a hét többi napjára.
Ezzel olyan gyorsan ott hagyott, hogy szinte
porzott utána a padló. Legyőzött. Még jó, hogy
elhatároztam, hogy viszonzom a figyelmességét. Akkor
is, ha az kellemetlenül eltúlzott. Még nem tudtam, hogy
mit vegyek neki de biztosra vettem, hogy ki fogom
találni.
A bejárati ajtó megint kinyílt és egy újabb óriási
dobozt cipelt be két jól megtermett férfi.
- Ezt hová tegyük? – kérdezték tőlem.
Még csak azt sem tudtam, hogy mi van benne.
- Ööö… hát… jó lesz ott is.
Épp a nappali és a konyha között álltak. Bárhogy is
tették volna le, akkor is minden irányból útban lett volna.
De ők egy szót sem szóltak, gondolom örültek, hogy
megszabadulhatnak súlyos terhüktől és szinte ledobták.
- Mi van benne?
- Fésülködő asztal hölgyem és egy óriás tükör.
Csupa nőcis cuccok. Tudom, hogy Loyd
kedveskedni akart, de igazán nem kellett volna
költségekbe vernie magát miattam. Persze, az is igaz,
hogy megtehette.
A rakodó munkások levágtak egy hátra arcot és
már el is tűntek. Gondolom előre kifizették őket. Loyd
épp ekkor tűnt fel a fürdőszoba irányából. Egyből észre
vette a doboztorlaszt.
- Hát ez meg? Ki az az idióta, aki ide tette?

~ 152 ~
 Hopszika.
- Fésülködő asztal?
- Igen. Gondoltam kényelmesebb lesz neked.
- Nos, kétség kívül. De akkor sem kellett volna,
Loyd!
Úgysem leszünk annyi ideig együtt,hogy valóban
ki is élvezhessem. Honduras…
- Szívesen.
Fáradtan elmosolyodtam. – Köszönöm.
A Loyd arcára kiülő gyermeki öröm elkápráztatott.
Úgy éreztem, ezt a mosolyt szívesebben nézném egy
életen keresztül, mint Hondurast.
- A legnagyobb örömmel, királynőm. Most jobb
lenne, ha aludnál még egy-két órát. Mivel ragaszkodsz a
munkádhoz, nem tehetek mást, minthogy elviszlek
reggel. Nyolckor indulunk.
Bólintottam. Úgy tűnik mégiscsak tudunk mi
együttműködni. Lehet nem is lennénk olyan rossz
párosítás.
- Te nem jössz?
Nagyon szerettem volna mellkasára hajtani a fejem
és dobogó szíve ritmusára elaludni. Szerettem volna
megbeszélni vele ezt a furcsa érzést. Szinte vágytam rá,
hogy azt mondhassam: ő a pasim!
- Még el kell rendeznem itt pár dolgot. Menj csak
előre!
Kissé csalódottan vonultam be egyedül a szobába.
Mikor épp becsuktam az ajtót magam mögött, hallani

~ 153 ~
véltem, hogy Loyd telefonja megcsörren egy pillanatra,
majd félálomban azt is hallottam, hogy hirtelen felkapva
halkan köszön valakinek: Szia kincsem!

Ismét valami sercegésre ébredtem. Mint amikor

egy tollhegy siklik az érdes papíron. A nap belesütött a
szemembe. Hunyorogtam. Nem emlékeztem, hogy
kerültem ágyba tegnap, azaz ma hajnalban. Valószínűleg
bekómáltam.
- Hány óra?
Szék nyikordult aztán hallottam, hogy egy fiók
kicsúszik a helyéről majd vissza.
- Még korán van.
Leült mellém az ágyra. A matrac besüppedt alatta.
Csiklandós csókot nyomott a lapockámra.
Feltápászkodtam és az éjjeliszekrényen heverő fehér
blackberryért nyúltam. Basszus!
- Már majdnem nyolc! – bömböltem és kiugrottam
az ágyból. – Miért nem szóltál? Nem igaz, hogy mindig
így kell ébrednem nálad!
- Mármint hogy?
- Elkésve!

~ 154 ~
 Loyd hanyatt vágta magát az ágyon, kezeit
összefűzte a tarkója alatt és keresztbe tette kinyújtott
lábát. –Elnézhettem az órát. Szörnyen restellem.
Ja, persze!Láttam rajta, hogy mennyire.
Kivágtattam a fürdőbe. A tisztán csillogó sötét
márványpadló közepén most ott pihent egy hófehér
porcelán kád. Ahogy elhaladtam mellette végig húztam
hűvös peremén a mutatóujjam. Hosszú forró éjszakákat
ígért nekem Loyddal. Máris szerettem.
A kézmosó feletti és alatti polcokat ezúttal csupa
női holmik töltötték meg. Parfümök, dezodorok, hajápoló
balzsamok és samponok minden változatát felfedeztem,
sőt! Volt hajszárító és hajegyenesítő is meg vaníliás
tusfürdő a tusolóban. Honnan tudta, hogy az a
kedvencem?
Gyorsan arcot mostam és megmostam a fogam egy
vadi új fogkefével, amit a fiókban találtam. Volt mellette
női borotva, gyanta és egy elemes epillátor is. Látom nem
tudta eldönteni, hogy melyiket preferálom.
Megfésültem a hajam de mivel elég durván
késésben voltam nem foglalkoztam a részletekkel. Csak
beletúrtam és hagytam szabadon leomlani a vállamra. A
borotvás alatti fiókban találtam fehérneműt, a létező
összes színben, amit ember csak el tud képzelni.
Kirántottam egy fehér tangát és gyorsan belebújtam a
hozzá tartozó melltartóba is. Már csak valami tiszta ruha
kellett.

~ 155 ~
 Kisiettem a nappaliba de ott már egyetlen csomagot
sem láttam amiből kikandikáltak volna a selyempapírok.
Gyorsan körbe jártam a konyhapultot, hátha esetleg
beljebb pakolták őket.
- A gardróbban! – szólt ki Loyd. Csak most vettem
észre, hogy pont rám látott a hálóból. Úgy ült az ágyon az
ágytámlának támaszkodva mint egy durcás óvodás.
Arckifejezését valahol a „fúj” és a „kurva életbe” közé
tenném.
- Most meg mi bajod?
- Semmi!
- Hol a gardrób?
- A bejárat mellett beépítve a falba.
- A semmi nálad is olyan mint a nőknél?
Megtaláltam a szekrényt ami mellesleg rohadtul
beleolvadt a környezetbe. Ha Loyd nem szól, hogy itt
van, tutira észre sem vettem volna. Már csak azt kellett
kitalálnom, hogy a francba nyílik. Pont oldalra néztem,
amikor Loyd rántott egyet a vállán.
- Ezt egy határozott igennek tekintem. Hogy nyílik
ez a…
- Nyomd befelé az ajtólapot. Késleltetve nyílik.
Úgy cselekedtem, ahogy mondta. Két másodperc
múlva a rejtett ajtó kiemelkedett a helyéről és lassan
elhúzódott oldalra. Mintegy hat méter hosszú falba épített
akasztós szekrény tárult a szemem elé, természetesen
roskadásig megpakolva ruhákkal.
- Azt a büdös!

~ 156 ~
 - Szívesen! – dünnyögte Loyd.
- Túlzásba vitted!
- Az volt túlzás, hogy egyedül pakoltam be az
egészet! Nem gondoltam volna, hogy a női ruhák ilyen
kényesek. Bárhogy hajtottam, mindenhogy gyűrődés
maradt rajta.
- Ahhoz képest egészen jól sikerült.
Tekintve, hogy szinte mértani pontossággal
egyformán voltak behajtva a ruhadarabok.
- Csak azt nem értem, ha én szabaddá tudom tenni
magam miattad, akkor te miért nem vagy hajlandó
ugyanerre – bökte ki végül.
- Mert ha te kihúzod magad a munka alól még
mindig ott lesz a vaskos bankszámlád. Nekem viszont
leapadna az a kis félretett pénzem, amitől tuti falra
másznék.
Loyd némán maga elé bámult egy darabig. Ezt az
időt kihasználva felöltöztem. Orgona színű selyem ingre
és egy szürke szűk szoknyára esett a választásom. A
szoknya éppen csak térd fölé ért így nem volt igazán
kihívó. Az alsó polcon legalább húsz pár cipő sorakozott.
Magassarkúk, sportcipők, balerinák, szandálok. Ejha!
Kikaptam egy takaros kis telitalpú szandált, ami
tökéletesen ment a szoknyámhoz.
- Megvenném az idődet.
Épp a retikülömből pakoltam át a holmimat az új
kistáskába amikor megdermedt a kezem a levegőben.
- Tessék?

~ 157 ~
 - Nem kell, hogy önszántadból nekem add.
Megveszem az idődet, amit velem töltesz.
A keserű epe lassan felkúszott a torkomba.
Éreztem, hogy fojtogat.
- Fizetnél a szolgálataimért? – sziszegtem.
- Ha neked is megfelel, természetesen.
Mindezt olyan egyszerűen és lazán közölte az
ágyon elterülve, mintha a világ legtermészetesebb dolga
lett volna, hogy kurva vagyok, akinek fizetnek.
Dühöm keserű csalódásba váltott át. Könnyek
marták a szememet. Mielőtt kiviharoztam volna az ajtón,
még utoljára rá néztem. Látta a csalódottság könnyeit az
arcomon. Megrökönyödve felült az ágyon.
- June?
Épp felpattant amikor elfordítottam az ajtógombot
majd bevágtam magam után az ajtót. Természetesen arról
gondoskodtam, hogy kívülről bezárjam. A kulcsot benne
hagytam a zárban majd futólépésben elhagytam azt a
rohadt épületet.

Egész nap dühöngtem. A délelőtti munkaidőm egy

egész örökkévalóságnak tűnt. Mikor végre Tif és Andrea
bekopogtak hozzám, hogy menjünk le ebédelni, majdnem

~ 158 ~
elharsogtam az örömódát. Ekkor a telefonom fél órája
megállás nélkül rezgett már.
Lementünk a sarki szendvicsbárba. Andrea egész
végig az esküvői bulija előkészületeiről beszélt míg
sorban álltunk a kasszánál.
Én úgy döntöttem, hogy egy rántott sajtos
szendvicset eszek, hozzá pedig áfonya levet vettem. A
telefonom a táskámban már vagy századjára kezdte újra a
zümmögést.
- June, ez nem a tiéd? – kérdezte Tif, hallván a
telefonomat.
- Nem – Intéztem el ennyivel és bevágtam az
előttem álló unszimpatikus szőke ribanc elé a sorban.
- Hé! Én voltam a következő!
- Mit reklamálsz? Most is az vagy!
Ezzel elintéztük a dolgot. Míg oda értem a
kasszához már meg is ettem a szendvicsemből a sajtot. A
többihez nem fűlött a fogam így kihajítottam a
szemetesbe. Szarok az éhező árvákra.
Terrynek írtam egy bocsánatkérő sms-t amiért nem
jelentkeztem. Közben vagy tízszer ki kellett nyomnom a
bejövő hívásokat, hogy be tudjam pötyögni az üzenetet.

Hé! Itt June. Bocs, hogy eltűntem.

Lemerült a telóm. Délután találkozunk.
Puszi

Hamarosan jött is a válasz sms Terrytől.

~ 159 ~
 Ezért szétverem azt a bájos kis fejed. :)

Kirázott a hideg. Elképzeltem a Terry féle gyilkos

mosolyt. Fel kell kötnöm a gatyámat mielőtt haza
megyek. A telefonom már megint Hádész bejövő hívását
jelezte. Kinyomtam és ezúttal ki is kapcsoltam a
készüléket. Nyomorult pénzes disznó. Azt hiszi körülötte
forog a világ.
- Elnézést, ha már nem étkeznek megtennék, hogy
átadják a helyet? Mi is leülnénk.
Tif válla felett egy vörös fejű kontyos bányarém
ácsorgott tálcával a kezében.
Hát ez már tényleg sok volt.
- Zavarom én magát a bányában miközben hozza
fel a szenet? – fintorogtam bájosan.
- Ho-hogyan?
- Akkor legyen szíves, Ön se zavarjon minket.
A hölgyike két másodperc alatt lelépett. Tif és
Andrea összenéztek.
- Mikor akarod elmondani, hogy mit vétett a
lovagod, June Mai?
Gyilkos pillantással meredtem Tifre.
- Oké, majd máskor! Értem én!Ömm… még egy
kör gyümölcslét?
A helyes kifejezés a délutáni műszakra a
következő: majd megpusztulok. És ami a legviccesebb,
hogy pontosan nem tudtam, hogy miért. Mert ribancnak

~ 160 ~
néztek? De hát basszus, az is vagyok. Tudtam, mit
vállalok, amikor belementem a Loyddal való
kamatyolásba. Akkor meg mégis mi bánt? Talán az, hogy
ilyen nyíltan kimondta? Általában az egyenes beszédet
preferáltam, így elméletileg ennek imponálnia kellett
volna.
Akármennyire is törtem a fejem, nem jöttem rá a
dologra. Minden bajom volt a szó szoros értelmében.
Akartam őt! Ez volt a legrosszabb. És majd meghaltam,
hogy visszakapcsolhassam a telefonom. De nem. Nem
teszem meg. Nem én!
Valahol egy és két óra között eszembe jutott, hogy
nem kéne találkoznom vele többet. Nem kéne
belemásznom valami ennél is komolyabba, hiszen csak
pár napja ismerem, mégis úgy meg tudott bántani, hogy a
gyomrom reggel óta önálló életre kelt és a kedve szerint
liftezett. Ha néhány nap ismeretség után ezt váltja ki
belőlem, mi lesz később? Bele fogok szeretni.
Azonban a gondolatra, hogy többé nem látom,
elszorult a torkom. Sehogy sem volt jó. A testem teljesen
függővé vált az övétől. És az a fürdőkád még mindig
kihasználatlanul várt ránk. Nem! June fiam, vissza a
munkához!
Kettő és fél három között eljátszottam a
gondolattal, hogy felhívom és úgy teszek mintha semmi
sem történt volna. Aztán rájöttem, hogy de, nagyon is
történt és addig nem nyugszom míg meg nem értetem
vele, hogy ezzel mélyen megsértett. Fél három és

~ 161 ~
háromnegyed három között elszállt a bátorságom,
majdnem felhívtam. Tíz perccel később úgy döntöttem
mégis csak én vagyok a sértett fél, miért én törjem
magam a bocsánatáért?
A helyzet az, hogy egyáltalában fogalmam sem volt
róla, hogy működnek a párkapcsolatok. Nem tudtam,
hogyan kell a másikhoz viszonyulni, mennyire kell
alkalmazkodni vagy éppen elnézőnek lenni. Lehet, hogy
másnál ez még belefér és csak én fújom ennyire fel?
Tizenöt perccel végzés előtt mérgemben
behajítottam az összes mappámat a fiókomba és
összepakoltam. Útra készen álltam. Nagy levegőt vettem,
magamra öltöttem a „világon semmi problémám sincs”
mosolyomat és elköszöntem Amandától, a főnökömtől.
- Jó hétvégét, kedvesem! – mosolygott az asztala
mögül majd folytatta a papírok tanulmányozását.
A lift előtt Andrea és Tif már vártak rám.
- Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk valamit
meginni – ajánlotta Tif – Tudod, csak mi csajok meg a
tiszteletbeli csaj, Terry. Kibeszélhetnénk a köcsög
hapsikat! – kacsintott.
Rendes volt tőle, hogy azok után, hogy bunkó
voltam vele, még mindig mellettem állt.
- Nem is tudom… elég sok dolgom lesz holnap.
Ami gyakorlatilag duzzogásból és duzzogásból állt.
- Ugyan már! – beléptünk a liftbe. Rajtunk kívül
még legalább tíz ember ácsorgott odabent. – Már
mindnyájunkra rá fér!

~ 162 ~
 - És kivételesen én is ráérek! Piero üzleti vacsorán
lesz és gyakorlatilag egész este egyedül leszek.
- Na, látod! Ritka, hogy Andrea is ráér! Gyere már,
June Mai!
Nagyot lélegeztem. Akkorát, hogy a tüdőm
pukkadásig megtelt levegővel. Remek. Az utolsó amihez
kedvem volt, egy orbitális iszogatás.
- Rendben. Szólok Terrynek.
Tif boldogan tapsikolt és rákacsintott Andreára.
Legalább ők boldogok.
Az utcán olyan hőség uralkodott, hogy
megszédültem amikor a légkondicionált előcsarnokból
kiléptünk a szabadba. De az is lehet, hogy az éjségtől?
Gyakorlatilag csak egy szelet rántott sajtot ettem egész
nap.
- Hé, June! Az nem a te pénzes hódolód?
Meghökkenve forgattam a fejem. Nem beszéltük
meg, hogy találkozunk, bár az is igaz, hogy újabban
semmit sem beszélünk meg egymással. – Nem, nem
hiszem hogy ő…
Ebben a pillanatban megláttam a járdán a tömeggel
szemben, fekete zakóban és fehér ingben szlalomozó
Loydot. Épp felénk tartott. Semmiképpen sem akartam,
hogy a lányok tanúi legyenek a beszélgetésünknek. Ha
kiderülne, milyen kapcsolatban vagyunk egymással,
elsüllyednék szégyenemben. Tettem két lépést hátra.

~ 163 ~
 - June, minden oké? Beszélned kéne vele. Ha
gondolod magadra hagyunk – ajánlotta Andrea, de Tif
hevesen tiltakozott.
- Dehogy hagyjuk! Ez a pasas olyan mint egy
vadkan! Nézz csak rá! Még felökleli!
Hirtelen ötlettől vezérelve leintettem egy sárga
taxit. Betuszkoltam őket a hátsó ülésre és ráordítottam a
sofőrre, hogy induljon. Loyd épp csak elszalasztott
minket. Megdöbbenve figyelte, ahogy elhajtunk.
- Ez meg mire volt jó?
- Most nem volt alkalmas… - hebegtem.
- Elmondhatnád végre, hogy mivel bántott meg!
- Csak azzal, hogy pasi – hazudtam - Hagyjatok
már!
Alig vártam, hogy beszélhessek Terryvel.

Ami nem is volt olyan egyszerű.

- Terry, légyszi engedj be! – tenyeremmel
csapkodtam a szállodai szoba ajtaját.
- Nem. – Jött az egyszerű válasz.
- Ne csináld ezt, vészhelyzet van!
- Menj a fenébe!
- Figyelj, sajnálom, rendben? Lemerült a
telefonom.

~ 164 ~
 - Fejből tudod a számomat! Azt ne mondd, hogy a
sötét lovagod nem volt hajlandó kölcsönadni a
hiperszuper mobilját egy hívás erejéig!
Legszívesebben leugrottam volna a liftaknába.
- Mondtam már, hogy sajnálom, oké? Elszaladt az
idő és teljesen kiment a fejemből!
- Azt hittem, azok után amin keresztül mentem
veled, nem fog „kimenni a fejedből”, hogy felhívj és
elmondd hogy élsz!
Nagylevegő – kifúj.
- Terry, most már engedj be! Gáz van!
Kisvártatva kattant a zár és résnyire kinyílt az ajtó.
- Csak hogy tudd, ennyivel még nincs lerendezve a
dolog.
- Ahogy óhajtod! – Behajítottam a sarokba a
táskámat, lerúgtam a cipőmet és bedőltem az ágyamba.
- Csinos ruci. Hádészka már öltöztet is, nem csak
vetkőztet?
Ügyet sem vetettem a csipkelődésére.
- Azt hiszem szakító félben vagyunk.
Terry azonnal visszavett az arcából és leült mellém.
- Mesélj.
A gombóc a torkomban, ami reggel óta befészkelte
magát, a duplájára növekedett. Alig tudtam kinyögni amit
akartam, anélkül hogy elcsuklott volna a hangom.
Elmeséltem neki az egész estémet Loyddal, majd azt is
amikor úgy faképnél hagytam a JFK előtt.
Terry sokáig mélázott a hallottakon.

~ 165 ~
 - Picsa hiszti – köpte ki végül.
Legszívesebben seggbe rúgtam volna.
- Na ne mondd, Sigmund Freud!
- Te kérdezted a véleményemet! Vagy lenyeled,
vagy befogom és elhúzok a randimra, amin már fél órája
jelen kéne lennem.
- Jó, akkor nyögd ki, aztán húzz el!
- Menstruálsz is? – bökte meg a térdem.
Disznó.
Haragos pillantást küldtem felé.
- Szerintem nem úgy gondolta. Nézd, egy fizetett
ribanccal az ember a kedvét tölti, de ennyi. A csaj jön
majd megy. Nem vesz neki drága ruhákat, pláne nem
bútorokat, hogy a férfi lakásában kényelmesen érezze
magát.
Ennek volt értelme de rohadtul megsértődtem és
ezen nehéz volt túllépni.
- Meg akarta venni az „időmet”! Ezen akkor sem
változtat semmi. A ribancok is órabért számláznak.
- Mekkora egy hülye vagy! – sóhajtott Terry – És a
hülyeséged miatt fogod elveszíteni a csávót. Ha engem
hagytak volna úgy ott ma délután mint ahogy te ott
hagytad őt, én már biztos elégettem volna minden
kacatodat, amit nálam hagytál.
A gombóc a torkomban valahogy rámehetett a
szememre is, mert elhomályosult a látásom és
küszködtem, hogy ne öntsenek el a könnyeim. Basszus!

~ 166 ~
 - Hádészka hatalmas paraszt volt, ez nem vitás. De
az a helyzet, hogy a taxis jeleneted után kurvára kvittek
vagytok. Letagadtad őt a barátnőid előtt. Úgy menekültél
előle mint egy leprás elől.
Nagyon jól tudtam, hogy igaza van. A Loyd arcára
kiülő keserű csalódottság még mindig előttem volt. Ezt
nagyon elcsesztem.
- Most meg mi a fenét csináljak? – A párnámat a
fejemre húztam, hogy ne lássa, hogy sírok.
- Ha még nem késő, akkor kapcsold be a
telefonodat és hívd fel. Mondd neki, hogy sajnálod,
blabla… többet nemigen tehetsz.
Előkaptam az új blackberryt a sarokba hajított
táskámból és visszaültem az ágyra. Terry felhúzta a
szemöldökét de egy füttyentésen kívül semmit sem
mondottaz új telómra.
- Mit mondjak?
- Azt hogy begőzöltél és elszúrtad.
- És ha nem veszi fel?
- Totál megérteném.
- Terry!
- Jól van, na! Kérdezd meg tőle, hogy nincs e kedve
holnap együtt vacsizni veled. Természetesen te fizetsz.
- Köszi szépen.
- Ennyivel lógsz neki.
Kikerestem Hádész telefonszámát és reszkető ujjal
lenyomtam a hívó gombot. A fülemben zúgott a vér,
szinte alig hallottam a külvilágot.

~ 167 ~
 - Nyugi már! Az idegeskedés nem segít!
Kicsöngött egyszer. A második sípszót azonban
félbeszakította Loyd hangja. Túl hamar vette fel.
Váratlanul ért.
- June?
- I-igen! Loyd?
Jézusom!
- Ki más? - kérdezte furcsa hangsúllyal.
- Nem… za-zavarlak?
Terry a fejét fogta.
- Egész nap próbáltalak elérni, mint azt te is tudod.
És azt kérdezed, zavarsz e? – Hangja megváltozott.
Dühös volt rám.
Néhány másodperces csönd állt be a vonal mindkét
végén.
- Akarsz… elmenni vacsorázni? – böktem ki
hirtelen. Bocsánatot kérni nem is olyan egyszerű mint azt
az ember gondolná.
- Vacsorázzunk a tanteremben. Elmegyek érted.
- Én jobban szeretnék étterembe menni.
Arra gondoltam, hogy ott jobban rá lennénk
kényszerítve a beszélgetésre. A lakásán franc se tudja,
hogy végződne a dolog.
- Inkább a tanterem – Makacsul ragaszkodott
elhatározásához. A baj csak az volt, hogy én is.
- Szerintem meg inkább az étterem. Ne aggódj –
tettem hozzá furkálódva – én fizetek!

~ 168 ~
 A vonal végén a várt morgás sem maradt el.
Valahogy nem a legjobb békülési taktikát választottam.
- Hol vagy? Érted megyek.
Feltűnt, hogy nem válaszolt a kérdésemre.
- Miért nem akarsz étterembe menni velem?
Tekintetem összeakadt Terryével, aki gyanakvóan
méregette a készülékemet.
- Hangosítsd ki! – tátogta de én nemet intettem a
fejemmel.
- June, ez elég bonyolult. Azt akarom, hogy mondd
meg, hol vagy! Elmegyek érted és megbeszéljük.
Bonyolult? Bonyolult dolog elmenni egy kurva
étterembe és megrendelni egy menüt?
- Te szégyellsz velem mutatkozni…
- Mi? June, ugyan már! Hol vagy most?
Felpattantam az ágy tetején és belerúgtam a
párnámba. Az tompa puffanással a falhoz csapódott.
- Azt kérdeztem, hol vagy?
- Tudod mit, Loyd? Ma reggel mikor megakartad
venni a szolgáltatásaimat mint egy ribancét majdnem
megfojtottalak. De szerencsédre egy barátom rábeszélt,
hogy hívjalak fel és kérjek bocsánatot, amiért felfújtam a
dolgot. Én hülye, meg is tettem. Azonban ez a hívás csak
megerősítette azt az elképzelésemet, miszerint ribancként
kezelsz és pontosan ugyanígy dugdosol a külvilág elől.
Hát had mondjak neked valamit, Mr. Pökhendi! Lehet,
hogy nem vagyok egy szépségkirálynő és sokszor az

~ 169 ~
agyam is lassú de akkor sem érdemeltem meg, hogy így
megalázz!
- June! Hagyd ezt abba! Egyáltalán nem így van!
- Akkor hogy!? Mondd el!
Kérdésemre néma csönd volt a válasz. Már
patakzottak a könnyeim. Terry a homlokára szorította a
tenyerét, szemét lehunyta.
– Barátnője van – suttogta.
Hirtelen úgy éreztem mint akit hátba szúrtak. Végig
zongorázott gerincemen az érzéketlen zsibbadás. Le
kellett ülnöm. Loyd szavai visszhangoztak a fejemben.
Míg velem vagy, csak az enyém vagy. Nem tűrök meg
harmadik felet a kapcsolatunkban.
- Van valakid? – hangomon hallatszott a
kétségbeesés.
- June…
- Igen vagy nem?
Hallgatott. A hallgatás beleegyezés.
- Szemét vagy, Loyd – zokogtam – Egy aljas
képmutató szemétláda!
- June, figyelj! Ne sírj, kérlek! Mindent meg tudok
magyarázni, csak találkozzunk!
Nem, nem, nem! Sikoltottam magamban. Ez nem
velem történik. Miért én? Miért?
- Miben hazudtál még, Loyd? Egyáltalán ez a
neved?
Mielőtt válaszolhatott volna, hisztérikusan
ordibálni kezdtem vele.

~ 170 ~
 - Nem, nem akarom hallani! Nem érdekel! Látni
sem akarlak többé, hallod!? Nem akarom, hogy bármi
közöm legyen hozzád!
- June, kérlek…
Letettem. Aztán csak zokogtam Terry vállán míg el
nem aludtam.

Szombat hajnal. Pokol. Igazi, élő pokol. A múlt

héten megízleltem milyen a mennyei manna és most
hirtelen letaszítottak ismét a földre. A kegyetlen
valóságba. Hiányzott. Pokolian. Úgy éreztem
megfulladok. Becsapott. Azt hittem ostoba módon, hogy
ebből az egészből akár több is lehet. Vajon hány
maszkarás nőt szédített még a szexklubból? És én
elhittem minden egyes szavát. Neki adtam magam.
Terry mélyen aludt. Én lerúgtam magamról a
takarót és kimentem az apró fürdőbe. A hajam kócos
volt, a szeplőim a sápadtságom miatt szinte eltűntek. Azt
mondta imádja őket. Azt mondta, gyönyörűnek tart.
Hazugság!Azt mondta megőrjítem. Hazudott! A nőjének
is ezeket mondhatta.
Megmostam az arcom. Nem lett jobb tőle a helyzet.
Az ábrázatom siralmas volt. Gyűlölöm őt!

~ 171 ~
 Felöltöztem. Terry egyik pólóját és egy farmert
vettem fel. Megkerestem a blackberryt és azt a fényesen
csillogó két gyöngyszemet, amit egy bársony tasakban
tartottam a pénztárcámban. Hangmentesen kinyitottam az
ajtót és kiléptem a folyosóra. Elhatároztam, hogy minden
cuccot leadok a tanterem portáján. Nekem ugyan semmi
nem kell ettől az alaktól.
Direkt kerülő úton mentem, hogy egy kicsit
magamhoz térjek. A hűvös kora reggeli levegő
jótékonyan hatott zsibbadt elmémre. A forgalom a korai
időponthoz képest zsúfoltabb volt mint azt gondolná az
ember. Utáltam a várost. A szmogot. A zajt. Az
embereket. Az életet. Őt.
Egyáltalán nem voltam éhes. Elhaladtam egy hot-
dog árus mellett és az étel szagára egyenesen felfordult a
gyomrom. Megálltam a szálloda előtt, aminek a hatodik
emeletén Loyd lakása volt. Nehéz volt rávenni magam,
hogy belépjek.
A portás azonnal felfigyelt rám. Szerencsére ő nem
a délutános fószer volt, így még nem ismert.
Odabattyogtam hozzá és az asztalra tettem a blackberryt
és a bársony tasakot.
- Jó reggelt, Uram! Átadná ezeket a holmikat a 66-
os lakás tulajdonosának, Mr. Wallace-nek?
A fiatal fiú, aki épp a sportrovatot tartotta a
kezében, felállt helyéről és alaposan végig mért. Kissé
szakadt öltözékem nem nyerte el a tetszését.
- Talán ismerőse Mr. Wallace-nek?

~ 172 ~
 Ismerőse? Sajnos egyáltalán nem ismertem ezt a
Mr. Wallace-t.
- Átadja neki? Már várja – kamuztam de ezt a
srácnak nem kellett tudnia.
Alaposan megvizsgálta a leadni kívánt dolgokat.
Mivel egyáltalán nem találta veszélyesnek őket,
rábólintott. Elővett egy nagy fehér borítékot a pult alól és
szétnyitotta nekem.
- Köszönöm. – Beletettem a Loydnak szánt
holmikat. A fiú a szemem előtt lezárta a borítékot majd
átnyújtott egy tollat, hogy írjam alá a zárjegynél.
Macskakaparással alábiggyesztettem a nevemet.
- Kíván még valamit üzenni az úrnak?
Igen. Annyi mindent tudtam volna a fejéhez vágni
de nem tudtam az érzéseimet szavakba önteni.
- Csak annyit, hogy… zugzwang.
A játéknak vége.
A férfi bólintott és eltette a borítékot a pult alá.

- Felkelthettél volna.
- Nem akartalak. Rád fért az alvás.

~ 173 ~
 Terry boxerban és pólóban üldögélt az ágy szélén,
lábán buggyos pamut zokni, arca borostás.
- Ha most látna a cowgirl-ed, igen csak hanyatt
vágná magát a döbbenettől.
- Kuss. Mivel te hordod a holmijaimat, nekem nem
maradt más választásom – bökött a pólója felé, ami
történetesen rajtam volt.
Valahogy nem volt kedvem a szokásos
mókázásainkhoz, így lerúgtam a cipőmet és bedőltem az
ágyamba.
- Akkor nem találkoztál vele a szállodában?
- Ü-üm – dünnyögtem a párnámba. Annyira de
annyira fáradtnak éreztem magam.
- Ha engem kérdezel, tuti megtartottam volna a
cuccokat. Elvégre neked szánta.
- Még jó, hogy te te vagy, én pedig én.
Felkelt a helyéről és kiment a fürdőbe. Résnyire
nyitva hagyta az ajtót és beállt a zuhany alá. Hallottam a
víz csobogását.
- Tif telefonált – kiabált ki nekem – Azt üzente ma
buli van.
Megígértem, hogy megyek. De már akkor tudtam,
hogy nem fogok, amikor az ígéretet tettem. Tif úgysem
fog haragudni miatta.
Nem válaszoltam.
- Jól sejtem, hogy neked ugrott a dolog?
- Bocs, nem sok kedvem van hozzá.

~ 174 ~
 Nyikorgott a csap. A vízsugár elhallgatott. A
következő pillanatban Terry lépett ki a fürdőből, derekára
szállodai köntöst csavart. Mellkasa nem volt olyan széles
és szexi mint Loyddé. Sőt! Valahogy egyáltalán nem úgy
vonzotta a tekintetemet mint régen.
- Ki kéne rángatnod magad a depresszióból. Nem
voltatok olyan régóra együtt, hogy így kikészülj a csávó
hiányától.
- Mit tudsz te? – förmedtem rá – Azt, hogy mit
érzek és mit nem, bízd csak rám!
Arcomat belefúrtam a párnák közé. Terry
letelepedett mellém és a hátamra tette a kezét.
- Az első mindig emlékezetes marad az embernek.
De ne keverd össze a ragaszkodást a szerelemmel. Majd
meglátod, hogy ha lesz másik partnered, akkor könnyebb
lesz elviselni az első hiányát. Ennyi… meg egy bambi.
Lehúztam a fejemről a párnát de csak annyira, hogy
hallja a hangom.
- Jól vagyok. Tényleg! Csak kell egy kis idő, amíg
feldolgozom a csalódást. Úgy ért, mint derült égből a
villámcsapás. És bánt, hogy nem vettem észre. Ha te nem
vagy, akkor még most sem sejteném, hogy hazudott
nekem.
- Emiatt ne emészd magad! Tapasztalat teszi a
mestert. Még egy pár fickó és azt is észre fogod venni
rajtuk, ha más nőre gondolnak.
- Tudod mit, Terry?
- Mit?

~ 175 ~
 - Ezzel egyáltalán nem segítesz.
Kuncogott majd felállt és kihúzta a bőröndjét az
ágy alól. Kivett néhány ruhadarabot belőle és a hátára
dobta.
- Tuti nem megyünk ma este?
- Én nem, de te igen.
- Nem szívesen hagynálak magadra.
- Ne sértődj meg nagyfiú, de szívesen lennék egy
kicsit egyedül.
- Finom célzás, hogy húzzak a búsba?
- Nagyon finom… - mosolyogtam bágyadtan.
- Azért hívj fel, ha meggondolod magad. Érted
jövünk.
Nincs is telefonom. A régit Loyd elkobozta.
Loyd… annyira de annyira utáltam a nevét.
- Nincs telóm. Majd veszek egy eldobhatót a sarki
bódéból.
- Ha gondolod addig itt hagyom az enyémet. Tif
telóját hívd ha mégis jönni szeretnél.
- Oké.
Ezzel beköltözött a fürdőbe és egészen estig, míg el
nem készült a bulira, ki sem jött onnan. De amikor végre
kidugta az orrát, úgy festett mint egy férfi modell, aki
épp most lépett ki a címlapról. Ma tuti be fog csajozni.

~ 176 ~
 Feküdtem az üres szállodai szobában és azon
gondolkodtam, hogy az életem egy kalap szart sem ér.
Huszonnégy éves voltam és azon kívül, hogy volt némi
spórolt pénzem a bankban, semmim sem volt. És az a
pénz sem futott volna ki még egy normális lakást sem.
Folyton csak az utazás, a meló, a költözés, szállodák… a
szállodáktól már hányni tudtam. Imádtam Terryt, de az,
hogy egy szemernyi magánélete sem volt az embernek
egész nap, egész héten vagy az évben, szabályosan
rányomta a bélyegét a jókedvemre.
Szerettem volna valami állandót az életembe.
Valakit, aki át tud ölelni a munka után, aki ki tudja
mutatni, hogy megérte egész nap gürcölnöm mert aztán
haza mehetek hozzá. Arra gondoltam, hogy veszek egy
kutyát. Miért is ne?
Kikotortam Terry bőröndjéből a tabletét és
felszörföltem a netre. Német juhász, skót juhász…
aranyosak voltak de túl szőrösek. Rövid szőrű tacskó,
Sharpei… túl kényesek. Ráadásul a hasukat húzzák a
földön séta közben. Aztán hirtelen megakadt a tekintetem
a dán dogon. Gyönyörű jószág volt, hatalmas termetű.
Fényes, rövid szürke szőre csak úgy csillogott a

~ 177 ~
napfényben. Alant a szöveg említette, hogy családszerető
kutya. Bezártam az ablakot. Család… ugyan már!
Akkor befizethetnék egy macskára. Az a repülő
utakat is jobban bírja, ha egy kényelmes, kipárnázott
hordozó kosárba teszi az ember. Csak az a nagy kár,
hogy ezek a kis dögök általában tesznek a külvilágra,
amíg van kajájuk és vizük meg egy lehetetlen hely,
mondjuk a vasalnivaló teteje, ahol kényelembe
helyezhetik magukat. Csak akkor jönnek amikor nekik
kell szeretet. Menjenek a francba.
Akkor lehetne madaram. Miért is ne? Mondjuk egy
papagáj. Vagy egy pinty. Csak az a baj, hogy rühellem a
madarakat. Büdösek és képesek addig fészkelődni, amíg
ki nem szarnak a ketrecükből a frissen fényezett padlóra.
Utolsó mentsváramként rákerestem a halakra. Na,
ezeket lenne csak szép ölelgetni egy magányos téli estén.
Gondolatban azonban minduntalan visszatértem
egy gyönyörű szürke, fehér tappancsú dán doghoz. Úgy
festett teljesen beleszerettem a fajtájába. De nem is baj. A
kutyák legalább hűségesek a gazdájukhoz, mert nem
tartanak egyszerre több gazdát is a tűzben. Rohadt
szemétláda!
Félretoltam a tabletet és járkálni kezdtem a
szobában. Kár, hogy öt lépéssel végigértem az egészet és
kezdhettem újra. Az ágyak elég nagy helyet elfoglaltak a
térből és ez is idegesített. Hogy jön ahhoz az a hülye ágy,
hogy ekkora helyet elfoglaljon előlem?

~ 178 ~
 Besétáltam a fürdőbe, körbenéztem és higgadtan
konstatáltam, hogy kurvára ki kéne takarítani. De minek,
ha két hét múlva amúgy is elhúzunk Hondurasba?
Honduras… már alig vártam. Egy saját kis bungalóra
spóroltam és nagyon reméltem, hogy meg fogom tudni
venni. Aztán kerítek valami kedves, sötétbőrű csávót, aki
belakja velem. Csakhogy azoknak nem volt főnix
tetoválása.
Már megint témánál vagyunk… kezembe vettem
Terry mobilját és kikerestem benne Tif számát.
Mutatóujjam a hívógomb fölött táncolt, aztán mégis
visszahúztam. A zajos, „vihogjunk mintha semmi bajunk
sem lenne” este jobban kikészített volna, mint a
„maradjunk otthon síri csöndben TV és számítógép
nélkül, a lelki bánatunkkal kettesben.” Rohadj meg,
Loyd.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak leültem
Terry ágyára és izzítottam a tabletet. Beírtam a keresőbe:
Loyd Wallace. Ezer facebook profil ugrott elő, hülye
képek mindenféle bajszos emberekről és lovakról meg
skót szoknyás fazonokról. Szűkítettem a keresést: Loyd
Wallace, orvosi fém.
Az első oldal amit kidobott, egy termelői honlap
volt. Rápöccentettem a mutatóujjammal. Eltartott néhány
másodpercig mire végre megnyitotta. A gyár 2010-ben
alakult, egy bizonyos Loyd Wallace és Eden Cole
irányítása alatt. Kezdetben egy hangárt nyitottak de mára
már négy állt rendelkezésükre. A piac kihasználatlansága

~ 179 ~
miatt teret nyertek Európában is, a megrendelt termékek
hatvan százaléka a tengerentúlra ment. Az aztán a nem
semmi! Csakhogy engem ez annyira nem érdekelt.
Kíváncsiságból rákattintottam a google képekre.
Vajon mit dob ki „Loyd Wallace” neve alatt?
Kíváncsiságom hamar lelohadt azt a sok szemetet látva,
amire egyáltalán nem voltam kíváncsi. Volt valami régi
motor, egy csomó skótkockás kép… aztán felfigyeltem
valami érdekesre. Egy régi képre, amin egy fiatal srác
álldogált, arany serleggel a kezében, mögötte egy pompás
fekete izomtömeggel. Megnyitottam a képet. Azonnal
felismertem Loydot, amint egy ló kantárszíját szorítja a
markában. „Az év lovaspólósa” díjat tartotta a másik
kezében. A kép egy honlapra mutatott. USA lovaspóló,
több millió lájkolóval. Nem semmi. Még legalább száz
másik képet találtam Loydról egészen tizenkilenc éves
koráig, aztán semmit. Mindenhol benne volt az első
három helyezettben. Úgy láttam a műugratást is kedvelte
mert abban is elvitte egyszer a junior aranykupát. De
hová tűnt aztán?
Nagy nehezen elnavigáltam a rozoga tabletet a
galériából az életrajzi leírásokra és kikerestem Wallace-t.
1983-ban született, pontosan nem írta hogy mikor.
Közben elvégeztem egy gyors fejszámolást. Ezek szerint
harmincöt éves volt. Nem ért meglepetés, majdnem
ennyinek tippeltem. A kronológia szerint nem volt kiváló
tanuló de voltak tárgyak, amikből jóval átlagon felül
teljesített. Testnevelés és természettudományok. Gimi

~ 180 ~
után jelentkezett főiskolára de arról, hogy felvették e nem
volt információ.
De engem ugyan ez mi a francot érdekel? Dühösen
lecsaptam szegény tabletet. Újabban imádtam ezeket a
hangulatváltakozásaimat.
Megcsörrent Terry telefonja az ágyamon. Majdnem
infarktust kaptam. A kijelzőn Tif száma jelent meg.
- June Mai? – üvöltözte a telefonba, hogy
túlharsogja a zenét.
- Jelen.
- Hol vagy? Nem így beszéltük meg!
- Bocs, Tif! Ma nem fog menni.
- Ja, Terry mesélte hogy nem alakulnak valami
fényesen a dolgok a lovagoddal de ettől még nem kellene
minket hanyagolnod! Jó lenne, ha erőt vennél magadon
és elvánszorognál az Africa Club-ba!
Africa? Elképzeltem, amint a táncosok Tarzan
kosztümben, banánnal a kezükben ugrálnak az
asztalokon. Kösz nem.
- Ma este nem, Tif. Kérj elnézést a nevemben
Andreától.
- Ez nem volt szép húzás tőled, June mai – hangja
meglehetősen sértődött volt. Talán még annál is több.
Dühös. El fog tartani egy darabig míg kiengesztelem.
- Nincs megbocsájtva és dugd fel magadnak az
elnézésedet – vihogott Andrea a telefonban. Jó, legalább
ő tutira nem neheztel majd rám hétfő reggel.

~ 181 ~
 - Akkor jó éjt, June Mai! Remélem nem fog álom
jönni a szemedre és csak arra fogsz gondolni, hogy
mekkora partit szalasztottál el a depressziód miatt!
- Köszi, Tif! Ez rendkívül jól esett.
- Hallgass rám, öreglány! Vegyél egy forró fürdőt,
rendelj magadnak egy duplasajtos pizzát kólával és aludd
ki a bánatod mert még egy lemondott bulit nem bocsájtok
meg neked!
Ezzel le is tudta a dolgot és letette. Sajtos pizza…
nem is volt olyan rossz ötlet tekintve, hogy egész nap
szinte semmit sem ettem. De valahogy nem éreztem
magam éhesnek. A gyomrom akkorára szűkült mint az
öklöm és úgy éreztem, hogy semmi sem férne el benne.
Vajon Loyd megkapta már a portán hagyott
holmikat? Ha járt a tanteremben, akkor biztos. De ugyan
miért járt volna ott, ha egyszer már nem találkozgatunk
többé? Azt mondta nem ott lakik, hanem lakótárssal…
Hirtelen megvilágosodtam és ha most itt lett volna
egy duplasajtos pizza az ölemben, tuti a falhoz vágom. A
rohadék a nőjével lakik! Az is meglehet, hogy a felesége.
Jó. Kész, ennyi, vége! Soha többé nem gondolok
rá. Bekaphatja.

~ 182 ~
 Könnyebb volt mondani mint megtenni. Valahogy
csak eltelt a vasárnap is. A nap első felében az „aznapos”
Terryt ápolgattam, aki úgy leitta magát egy ikerpárral az
este, hogy alig tudott haza jönni. A nap második felében
az élménybeszámolóját hallgattam. Elmondta, hogy Tif
egész végig dühös volt, Andrea kedvét is elrontva ezzel.
Ennél a résznél a fejemet fogtam. Mit kapok én még
ezért? Aztán jöttek a szőke ikrek, akik Terrynek
piszkosul bejöttek. Csak azért nem vitte őket szobára
mert kicsit túlságosan sokat ivott és nem akart beégni a
csajok előtt. De persze a telefonszámukat megszerezte.
A hétfő pont olyan volt mint a többi nap. Azt
leszámítva, hogy már nem volt egy Loydom, aki folyton
zaklatott telefonon, de volt helyette egy Tif, aki
félóránként szemmel gyilkolt. Komolyan, sem kedden
sem szerdán nem sikerült kiengesztelnem őt. Pedig még
tonhalas szendvicset is vettem neki egyik reggel, ami úgy
bűzlött mint… mint egy tonhalas szendvics.
A sikertelen próbálkozások rányomták bélyegüket
a hangulatomra is. Senkivel nem volt kedvem jópofizni,
utáltam mosolyogni és legszívesebben végig bunkóztam
volna az egész hetet, csakhogy Amanda behívatott az
irodájába és alapos fejmosásban részesített. Állítólag

~ 183 ~
több panasz is érkezett a viselkedésemre a portál
használóktól. Amanda visszahallgatta a
telefonbeszélgetéseket és kifejezetten egyetértett velük.
Szerinte a cinizmusom nem illik bele a munkakörömbe.
Micsoda hülyeség! Amanda meg egy kivénhedt kurva,
Természetesen igazat adtam neki (amikor hallotta)
és innentől udvarias jó kislány módjára viselkedtem
minden egyes kuncsafttal. A kedvesség valósággal az
idegeimre ment.
Pénteken újfent felzengett bennem az örömóda,
amikor az óra elütötte a délután hármat. Irány haza,
átveszem a pizsamámat és végig alszom a délután
hátralévő részét, majd felkelek és újfent visszafekszem
aludni. Tök jó lesz.
A metró – csak hogy nehogy már egyszer
kényelmesen utazzam – zsúfolásig tömve volt. Félórát
álltam a kényelmetlen topánkámban egy lengő szíjba
kapaszkodva, amikor egyszer csak megelégeltem, hogy
folytan feltöri a lábam az a hülye cipő és kibújtam belőle.
Harisnyás lábamat szinte sütötte a metró hideg padlózata.
Csak tudnám minek maximumon nyomatni a légkondit a
föld alatt, ahol amúgy is hűvös van.
Hamarosan sikerült lehuppannom egy szűk kis
sarokba. Valami ragacsos izé volt a széken, amit csak
akkor vettem észre, amikor már szépen beleragadtam
szoknyástól. Mivel már úgyis tök mindegy volt, nem
álltam fel. Épp elmerültem volna egy kellemes

~ 184 ~
gondolatban – az első kellemes gondolatomban aznap –
amikor valaki megböködte a vállam.
- Helló, bébi!
Oldalra néztem. Egy raszta hajú fiatal srác ült le
mellém kissé beszívva. Arcán ott ült az a hamiskás
mosoly, amivel manapság úgy fel tudtak húzni az
emberek.
- Utazgatunk, utazgatunk? – kérdi.
Nem válaszoltam. Ha ennyire hülye, hogy nem jön
rá magától…
- Még nem láttalak ezen a vonalon, pedig minden
nap erre járok. Melyik kocsiban szoktál ülni?
Egy… kettő… három…
- Amúgy mindegy is, lehet hogy csak elkerültük
egymást. A nevem Johny. És a tiéd?
Úgy nem volt kedvem most ehhez.
- June – Nesze, legyél boldog.
- June? Milyen szép név. Ezer éve nem hallottam,
hogy valakit így hívjanak. Manapság nem divat egy
hónap nevét adni az ember lányának. Pedig a június baró
hónap! Csak kár, hogy dög meleg van. De ha azt nézzük
júniusban van a Rockfesztivál a Central-ban. Egész New
York ott flessel. Voltál már?
- Nem.
- El kéne jönnöd, Junie. Ha bármikor kedvet kapsz
hozzá, tudod kit keress – kacsintott rám.
Na, ez már több volt a soknál.
- Mi a foglalkozásod?

~ 185 ~
 A metró közeledett az én megállómhoz.
- Vámpírokat ölök – válaszoltam csípőből.
Johny jót röhögött.
- Vámpírokat, mi?
- Láttál már egyet is?
Kinyílt a metró ajtaja. Ideje volt mennem.
- Nem.
Felkaptam a topánkámat és elindultam az ajtó felé.
- Szívesen, köcsög!
Ezzel peckesen haza sétáltam. De csak addig
voltam otthon, amíg Terry agyára nem mentem és ki nem
rakott a szobából.
Egy hét Hondurasig, egy hét - mondogattam
magamban. Minél hamarabb el akartam húzni ebből a
büdös városból.
A következő hét szerdán elkezdtünk bepakolni a
bőröndbe. Pénteken ismét a fedélzeten leszünk. Nem
mondom, hogy hiányzott az örökös repülés de
kimondottan megkönnyebbültem. Szerettem távolságot
tartani a problémáktól és Honduras határozottan messze
volt a problémás new yorki területtől.
Terry pólójában flangáltam, szerettem hogy
combközépig leér és így nem kellett farmert felvennem
alá. Terry félmeztelenül feküdt a bőröndje tetején, hogy
lenyomja a súlyával a bepakolt holmikat. Keze-lába
lelógott, közben a telefonját piszkálta és elbúcsúzott a
barátnőitől.

~ 186 ~
 - Természetesen megnyugtatom őket, hogy még
látjuk egymást.
- Természetesen.
Kopogtak az ajtón. Egymásra néztünk. Senkit nem
vártunk. De egyébként sem fogadunk vendégeket ebben
az apró szobában. Mivel Terry aránylag kulturáltabban
nézett ki mint én, ő nyitott ajtót. Én meghúzódtam a
háttérben és folytattam a holmim összehajtogatását.
Nem hallottam, hogy Terry köszönt volna a
látogatónak amikor kinyitotta az ajtót, de eltátotta a
száját.
- Beszélhetnénk? – Loyd határozott hangja
pengeként hasított a levegőbe. Elejtettem a kezemben
tartott inget és három nagy lépéssel az ajtó mögé
lopóztam.
- Hát ööö… - Terry lopva rám nézett. A szívem a
torkomban dobogott, és úgy ráztam a fejem, mintha
megőrültem volna.
- Nem nagyon. Elég sok dolgom van.
- Nem tartalak fel sokáig.
Be akart jönni de Terry szerencsére az útját állta.
- Maradj inkább kint. Elég nagy a felfordulás
idebent.
- Mit tudsz June hollétéről?
- És te tudsz a barátnőd létezéséről?
Loyd nem válaszolt azonnal.
- Szóval beszéltetek!
- Szóval beszéltünk.

~ 187 ~
 - Tudnom kell, hol van June! Beszélnem kell vele.
- Sajnálom, öregem, de ebben nem segíthetek.
Kifejezetten a tudomásomra adta, hogy nem kíváncsi rád.
- Szeretném ha átadnál neki egy üzenetet.
- Nézd, cimbora… - Terry az orrnyergét dörzsölte –
Nem akarok közvetítő szerepet játszani köztetek. Még
erre a három napra sem, amíg még New Yorkban
vagyunk. Bármit is akartál tőle anno, nagyon elkúrtad
azzal, hogy átvágtad a fejét. Harmadikat csináltál belőle a
tudta nélkül. June lelkiismeretes ember. Sosem lett volna
veled, ha tudja hogy valaki csak téged vár otthon.
Loyd elgondolkodhatott mert egy kis ideig
csendben volt.
- Elmentek?
- Igen, el. Méghozzá jó messzire.
- June is?
- Mi az, hogy! Jelen helyzetben ő akar a leginkább
távozni.
- Nekem egyáltalán nem említette! – üvöltötte.
Megijedtem hirtelen jött haragjától.
- Te is elfelejtettél megemlíteni neki egy-két dolgot
– Terry olyan képet vágott, mint aki citromba harapott.
- Mikor indul?
- Pénteken. Bár nem sok közöd van hozzá.
- És hová?
Hevesen rázni kezdtem a fejem. Ne mond meg
neki!

~ 188 ~
 - Honduras-ba. Ott szándékozunk letelepedni egy
időre. Azt mondják szép a környezet, egészséges a
levegő és sok a turista, ami kimondottan jót tesz az ottani
légitársaságnak.
- Szóval megadod az elérhetőségét vagy sem? –
kérdezte Loyd, ezúttal dühösebben mint valaha.
Terry hangja olyan volt mint egy apró mezei
pocoké, amikor megszólalt:
- S-sajnálom de nem.
Hallottam Loyd nadrágjának surranását, ahogy
sarkon fordult és távozott. Mikor Terry becsukta az ajtót,
megkönnyebbültem.
Csak némán meredtünk egymásra és egyikünk sem
tudta, mit kellene mondania.
Végül Terry törte meg a csöndet.
- Jól tettem?
Magam sem tudtam, hogy jól tette e. Az eszem
dicsérte Terry határozottságát, de a szívem
legszívesebben felkoncolta volna őt apró darabokra.
- A lehető legjobban – válaszoltam kissé
bizonytalanul – Csak tűnjünk már el innen!
- Úgyis kint lesz a reptéren, láttam az arcán.
Szerintem képes volna feldobni a vállára téged és
magával vonszolni ebben az állapotban!
Hogy képes volna-e? Nem tudom. Nem ismertem
őt. Ezt a Loydot még sosem láttam aki az ajtó előtt
dühöngött.

~ 189 ~
 - Nem, ha mi érünk oda hamarabb és korán
felszállunk a gépre. Majd azt mondjuk, hogy előzetes
ellenőrzést tartunk vagy mit tudom én.
Terry egyik szemöldökét felhúzva nézett rám,
közben ezt suttogta: Álmodik a nyomor.

Másnap reggel indulás előtt négy órával kivágtam

Terryt az ágyból. A reptér mindössze negyvenöt
percnyire volt a hoteltól, így problémamentesen kiértünk.
Terry végig káromkodta az utat. Nem tetszett neki a korai
ébresztő, de talán magával a távozással is problémája
volt. Nagyon úgy festett, hogy nem akar elmenni.
Megértettem mégsem támogattam az elképzelését. New
York zűrös. Én pedig nem szerettem a zűrt.
Busszal indultunk útnak. A bőröndjeink egy részét
betuszkoltuk az alsó csomagtartókba és imádkoztunk,
hogy akkor is ott legyenek majd amikor megérkezünk.
Árgus szemekkel figyeltem a fekete BMW-t a
kígyózó forgalomban. Terry szerint Loyd nem hagyja
ennyiben a dolgot. Szereti, ha az övé az utolsó szó. Én
viszont azt szeretem, ha az enyém, így minél hamarabb el
akartam tűnni. Nem valami bátor cselekedet, de kit
érdekel? Az a rohadék hazudott nekem.

~ 190 ~
 Leszálltunk az A23-as terminálnál. Körülnéztem a
padka mellett parkoló autósoron de egyik sem volt
fekete.
- Nyugi már – Terry hozzám vágta a bőröndömet –
Átragad rám az idegességed és tudod, hogy mennyire
utálok idegeskedni!
- Menjünk!
Még egy utolsót szétnéztem a parkolóban. A
szemem sarkából mintha egy fekete villanást láttam
volna de mire odakaptam a fejem, eltűnt. Paranoia?
Remek.
Átcibáltam a bőröndömet a forgóajtón és a
személyzeti bejárót kerestem a tekintetemmel. Loydnak
ott bent semmi keresnivalója, így ha bent vagyunk már
nem zaklathat.
Kora reggel volt még csak, a reptéren mégis
hemzsegtek az utasok. Ki-ki érkezett vagy ment a maga
útján. Ahogy már azt megszoktuk mindenféle
nemzetiségű idegent láttunk és hallottunk egyszerre. A
zaj meggyötört idegeim számára elviselhetetlen volt.
Átverekedtük magunkat a személyzeti bejáró felé, amikor
Terry egyszer csak bekanyarodott jobbra, a mosdók felé.
- Hé! Egyenesen kell menni!
- Tudom, de nem gondolhatod komolyan, hogy
hajlandó vagyok az indiai stewardokkal egy öltözőt
használni! Azok a fickók egymás hátsóját csapkodják
nedves törölközővel és még élvezik is!
- De hát pasik! Azt hittem ez a pasiknak vicces.

~ 191 ~
 - Vicces hát! Ha egy kiscsajt paskolhatunk hátulról,
nem pedig egy szőrös seggű indiait!
Ezzel be is ment a mosdóba átöltözni én pedig
idegesen hátat fordítottam az ajtónak, közben egyik
lábamról a másikra ugráltam! Külső szemlélő azt hihette,
hogy már majd berosálok és alig várom, hogy a wc
felszabaduljon.
A fényes szürke járólapokon visszatükröződött az
utasok sziluettje. Mindahányan nagy, szürke foltokká
olvadtak össze. Lelki szemeim előtt azonban láttam egy
gyönyörű színpompás főnixet kirajzolódni belőlük.
Nagyon jól tudtam, hogy mit hagyok itt. És nagyon
utáltam, amiért így kell tennem, de a harag és a
keserűség, ami belülről fűtött, erősebb volt a szívemnél,
ami visszafelé húzott. Majd lesz más. Más, aki nem csak
dugni akar a felesége mellett, hanem igazán engem akar.
Terry végre kivánszorgott Canada Airline
uniformisában a mosdóból.
- Ajánlom neked, hogy te is itt öltözz át. Most szállt
le a gép Bristolle- ból. Csupa-csupa rinyagép és órákig
zuhanyzó bestia. Soha nem jutsz be az öltözőbe.
Igaza volt. Rábíztam a bőröndömet és az egyik
kézitáskámmal kelletlenül bementem a kis helységbe.
Úgy téptem le magamról a trikót és a farmert mintha
időre ment volna az átöltözés. Gyorsan felhúztam a
harisnyát és beakasztottam a harisnyatartóba majd jött a
szűk fekete szoknya, ami éppen térd fölé ért. Teljesen
kifújtam a levegőt, hogy be tudjam gombolni, hiszen

~ 192 ~
annyira de annyira szűk szabású volt, hogy az ember alig
tudta belepasszírozni magát. Azonban meglepetésemre
most könnyedén magamra húztam. Talán fogyhattam az
utóbbi néhány hétben mert nem csak, hogy könnyen
feljött de még két ujjam be is fért a derekam és a szoknya
közé. A végig gombos fehér ing szerencsére eltakarta a
bő derekat, így nem lehet belőle probléma.
Már épp a fehér-piros canadai zászlós kendőt
kötöttem elegáns csomóba a nyakamban, amikor
meghallottam Terry tompa hangját átszűrődni az ajtón.
Valakivel beszélgetett. Sőt, mintha vitatkoztak volna.
Gombóc költözött a torkomba és gyorsan
begyömöszöltem a levetett ruháimat a kézitáskába.
Loyd! Annyira tudtam, hogy itt lesz! Tudtam,
tudtam, tudtam! De nem adom meg neki az örömöt, hogy
magyarázkodhasson. Egyszerűen csak leállítom és
melegebb éghajlatra küldöm.
Remegett a kezem a kilincsen. Nagy levegőt vettem
és egy hirtelen mozdulattal kitártam magam előtt.
- Nem érti meg, hogy foglalt?
- A mosdó az mosdó és nem öltöző! Ne kelljen már
az embernek félórákat várakoznia, míg bejut! –
vitatkozott a középkorú férfi Terryvel, majd gyakorlatilag
félre tolta Terryt és engem is az útból, majd bevágta
maga mögött a wc ajtaját.
Nem Loyd volt. Ő nem jön el. Még annyira sem
méltat, hogy magyarázkodjon. Mert sosem jelentettem

~ 193 ~
neki egy strigulánál többet. Miért is jelentettem volna?
Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
- Jól vagy, cicuka? Meglökött az a bunkó? Akarod,
hogy elintézzem? – megragadott a könyökömnél fogva.
Csak a fejemet ingattam, közben kézfejemmel
törölgettem az arcom. Még jó, hogy nem volt rajtam
smink. Terry mindentudóan megsimogatta a hátam és
puszit nyomott a homlokomra.
- Azt hitted ő az, ugye?
Bólintottam.
- De nem ő az és csalódtál.
- Nem! Nem akarom, hogy itt legyen… -
hüppögtem – Becsapott.
- Most épp te is ezt teszed magaddal. Biztos, hogy
menjünk? Ha egyszer becsekkoltunk, nincs visszaút!
Szarul voltam, mit cifrázzam. És ennek az
állapotnak az okozója itt volt new york-ban. Minél
messzebb akartam kerülni ettől az egésztől.
- Menjünk.
Beléptünk a személyzeti bejárón, ahol őrök
fogadtak minket. Elkérték a papírjainkat, átvilágítottak
bennünket és a bőröndjeinket majd egy-egy
kézipoggyász kivételével az összes táskánkat egy
futószalagra dobták.
Hamar becsekkoltunk, majd megittunk egy kávét.
A gyomrom furcsán kavargott. Nem nagyon ettem
semmit az utóbbi napokban, jó lett volna most néhány

~ 194 ~
falat, de úgy láttam, hogy a korai időpont miatt még nem
töltötték fel a teasüteményes vitrint.
- Éhen döglök… - nyögtem.
- Na, végre! Jó lenne visszahíznod négy-öt kilót.
Majd a hondurasi kaja megteszi a magáét.
- Papaya és kókusz? Kötve hiszem, hogy eléggé
hizlalna.
- Majd megforgatjuk cukorban és zsírban.
- Zsírban? Fúj!
Mikor az óra elütötte a reggel hét órát, felálltunk és
szépen elbattyogtunk a felvevő pulthoz. Egyszer csak
földbe gyökerezett a lábunk. Terry ugyanúgy lecövekelt,
ahogy én is, nem hittünk a szemünknek.
- Ez meg mi a… - Terry eltátotta a száját.
- Hát én…
- June Mai! – jött az izgatott köszöntés Tif-től, aki
a pultnál ácsorgott és épp felvetette magát a C.A-
Honduras gépre. Épp akkor írta alá a szerződést két
hónapra, amikor odaértünk hozzá.
- Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte tőle Terry.
- Meglepetés! Unatkoztam volna nélkületek most,
hogy Andrea férjhez megy, úgyhogy eldöntöttem, hogy
megnézem magamnak ezt a Hondurast. Mizu June Mai?
Én még mindig csak tátottam a számat.
- Miért nem szóltál semmit te ütődött? Intézhettünk
volna közös szállást! – Terry csípőre tette a kezét – Vagy
már van valaki, akivel szívesebben szállsz meg?
Tettette a sértődést.

~ 195 ~
 - Hát persze! A neve Alejandro és szörföt oktat a
szabad strandon! – vihogott Tif – Nyolc kocka van a
hasán, öregem, nyolc!
- Akkor meg van bocsájtva.
Megölelték egymást, én pedig elmosolyodtam.
Mégis csak jobb volt magammal vinni a szeretteimet
New Yorkból... ha már egyet itt kellett hagynom.
Oda léptem a pulthoz, Terry a mellettem lévőhöz.
Bediktáltuk a nevünket és előkotortuk az előre
kinyomtatott és aláírt szerződésünket, ugyanarra a gépre
és ugyanarra a körzetre. Terryvel mindig együtt
dolgoztunk.
- Sajnálom Miss de egy kis változás történt –
kezdte az adminisztrátor – Ön másik gépen szerepel
nálunk.
- Hogy-hogy?
- Áthelyezték. Magángép indul hamarosan Los
Angeles-be, amit Ön fog kísérni mindössze egy
kollégájával.
Nem tudtam, hogy mi a fenét mondjak. Ez
túlságosan hirtelen ért.
- Mégis kivel?
- Velem… - fordult felém Terry a másik felvevő
pulttól és a bilétáját lóbálta. – Nagyon úgy fest, hogy
megfogtuk az isten lábát!
Annyiban igaza volt, hogy a fizetésünk majdnem a
duplája lesz ha felkerülünk a magángépre, ráadásul jóval

~ 196 ~
kevesebbet kell majd melóznunk. De Los Angeles mégis
csak Amerikában van még.
- Szezonút lesz? – kérdeztem gyanakodva.
- Nem, hölgyem. A szerződés egy évre szól és
meghosszabbítható.
Terry kurjantott egyet és felugrott örömében. Én
már nem voltam ennyire vidám. Hondurasban már
megvolt a kis bungalóm, amit már csak ki kellett volna
fizetnem. Mire feleszméltem Terry már alá is írta és
kezembe nyomta a tollat, hogy tegyem én is ugyanezt.
- Gyerünk már! Ilyen lehetőség több nem lesz!
Ebben igaza volt. Kellett a pénz. Végül is Los
Angeles a nyugati parton volt. New York meg a keletin.
A két égtáj igen messze volt egymástól.
- Rendben – sóhajtottam.
Beadtam a derekam és aláírtam a papírokat. A
gépünk 9.50-kor indult a négyes kifutóról. Megjegyeztem
a pilóta nevét és a járatszámot is. Nem lehet gond.
Mikor megfordultam széles vigyorral az arcomon,
Tif csalódott arckifejezésével találtam szembe magam.
- Basszus, Tif… - el is felejtettem, hogy csak
miattunk jelentkezett Hondurasba és most egyedül kell
elmennie.
- Tif, én… - csatlakozott hozzám Terry – Teljesen
kiment a fejemből.
Tif nyelt egyet, próbálta visszaszorítani az
elkeseredettségét.

~ 197 ~
 - Semmi baj, skacok. De tényleg! Két hónap
nyaralás, aztán visszajövök – mosolygott.
Utolsó szemétként éreztem magam. Legalább
eszembe jutott volna, mielőtt aláírtam a szerződést!
- Na jó, azért majd meghívhattok egy dupla mojito-
ra ha hazajöttem!
Nagy nehezen elbúcsúztunk egymástól és ki-ki
elindult a saját dolgára.
- Én hozok neki valami nagyon drágát Los
Angelesből – motyogta Terry.
- Beszállok az árába!
Megkerestük a kis magángépet, amivel az
elkövetkezendő egy évben repülni fogunk. A kis fehér
fecske dacosan állta a kemény széllökéseket a boxban.
Épp megtankolták, amikor felszálltunk a fedélzetre.
Az apró helység egy lehajtható asztalt foglalt
magában és néhány fotel jellegű vajszínű ülést.
Kimondottan tárgyalásokra használt modell. Terry
ellenőrizte az ülések feletti gombokat, én pedig
megnéztem az étel és ital rakományt. Minden rendesen
be volt készítve nekünk. Még arra is volt időm, hogy
felfedezzem mi van az elkerített részben, a mosdóval
szemben. Egy egyágyas szoba, aprócska szekrénnyel és
éjjeliszekrénnyel. Ezek szerint kimondottan hosszú
utakra bérlik ezt a gépet. Titkon reméltem, hogy
Európába is áttévedünk majd egyszer-kétszer.
- Van víznyomás?
- Van! – kiabáltam hátra Terrynek.

~ 198 ~
 - Elsősegély doboz?
- Sértetlen!
- TV távirányító?
- Mi van?
Kibújtam a hálófülkéből és még épp láttam, amint
Terry leveti magát az egyik bőrülésre és felteszi a lábát
az asztalra.
- Mert épp itt az ideje egy kicsit lazítani!
Másfél óránk volt a Terry féle lazításra. Az új
munkám feletti izgalom valamennyit tompított a rossz
hangulatomon, de tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy
megint visszaessek a bunkózás örökké tartó
körforgásába.
Már épp azon gondolkodtam, hogy bekapok
néhány falatot a gép éléskamrájából, amikor narancssárga
reptéri autó érkezett közvetlenül a gép mellé.
- Megjöttek az utasok – súgta Terry és felállt, hogy
megigazítsa magát. – Hogy festek?
- Mint egy kibaszott modell. Vegyél vissza –
mosolyogtam.
Felálltunk az utasok fogadására, úgy mint mindig.
Közben a pilóta is elfoglalta a helyét a fülkéjében.
Loyd Wallace, nyitott inggallérral és vállára vetett
öltönykabáttal lépkedett felfelé a lépcsőn az utasfülke
féle. Szikár termete még most is nagy hatással volt rám.
Szeme szikrákat hányt amikor meglátott de én sem
voltam rest. Megvető tekintettel meredtem rá.

~ 199 ~
 - Mi a fene folyik itt? – sziszegtem. Terry készen
állt, hogy rávesse magát Loydra ha csettintek.
A sötétség ura megállt előttem és megragadta a
könyököm.
- Beszélgetni fogunk.
- Nem akarok veled beszélgetni!
Próbáltam elszakadni tőle mert érintése valósággal
perzselte a bőröm. Nem akartam elgyengülni.
- Márpedig fogsz, ha tetszik ha nem!
Ezzel rácsapott a fejem mögött lévő piros záró
gombra. Az automata zár lassan működésbe lépett és az
ajtó csukódni kezdett előttem, elzárva ezzel az egyetlen
utat a menekülésre.
Terry azonnal ott termett.
- Engedd el!
- Te csak ne szólj bele! Egyedül azért vagy itt, mert
nélküled nem írta volna alá azt a kurva szerződést!
- Engedd el mert fájdalmat okozol neki!
Loyd azonnal lazított a szorításán. Én kihasználtam
ezt az alkalmat és kiszabadultam. Néhány lépést
hátráltam a gép hátulja felé, bár tudtam hogy felesleges.
Nem volt menekülés.
- June!
- Nem, hallani sem akarom! Látni sem bírlak,
Loyd! Ennyi volt. Vége! Értsd meg és menj haza a
barátnődhöz vagy a feleségedhez, engem meg hagyj
békén!
- Szeretném, ha meghallgatnál!

~ 200 ~
 - Nem!
Loyd arcvonásai megkeményedtek. – Reméltem,
hogy nem lesz erre szükség.
Elővette a telefonját és tárcsázott. - Indulhatunk,
Harrys.
Néhány másodperccel azután, hogy kimondta,
elkezdték a kifutó felé vontatni a Fecskét. Meg kellett
kapaszkodnom az egyik fotel karfájában, hogy el ne
essek.
- Mit művelsz?
- Ráveszlek, hogy meghallgass.
- Teszek a mondandódra!
Állát megkeményítve közelebb lépett hozzám,
megkerült majd leült a fotelba, aminek a karfájába
kapaszkodtam. Úgy tett mintha nem is léteznék a
számára. Kibámult az ablakon.
- Nem hagyom felszállni a gépet!
- Semmit sem tehetsz. Hidd el, gondoskodtam róla!
De persze ha akarsz, próbálkozhatsz. Egyetlen kiút van
innen, méghozzá az, ha meghallgatsz.
Loyd makacs volt. És önfejű. És nagyon okos,
hogy ezt így kitervelte. De ami a legrosszabb, hogy én
ugyanolyan makacs voltam, mint ő. Csakhogy biztos
voltam benne, hogy ezt a csatát nem nyerhetem meg.
- Ha meghallgatlak, nem szállunk fel?
Loyd felnézett rám – Nem.
- Állítsd meg a pilótát!

~ 201 ~
 Loyd azonnal előkapta a telefonját. – Harrys, állítsd
le a vontatót de maradj készenlétben. – Majd Terryre
pillantott – Átküldök hozzád valakit.
- Azt már nem! Nem megyek innen sehová!
Az én drága unokabátyám egy apa féltő
gondoskodásával lépett előre.
- Még szép, hogy mész! Neked ehhez semmi
közöd!
- Maradok mert June úgy akarja. Igaz, June?
Terryre pillantottam majd Loydra. Jól tudtam, hogy
Loyd nem fog Terry előtt beszélni, ugyanakkor kettesben
sem akartam maradni Hádésszel.
- Ez a dolog csak ránk tartozik, June –
figyelmeztetett Loyd.
- És mi a helyzet a barátnőddel? – gúnyolódott
Terry. – Ő ugyanolyan érintett a dologban mint te vagy
June.
Loyd leplezetlen dühvel méregette Terryt. – Két
perced van, hogy eltűnj!
- Nem!
Éreztem, hogy baj lesz ha nem lépek közbe.
- Nincs semmi baj, Terry. Beszélek vele aztán
elmegyünk!
Terry a testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte.
Látszott rajta, hogy bizonytalan.
- Biztos vagy benne? Simán leverem! – nagyot
nyelt.

~ 202 ~
 Mindketten tudtuk, hogy az lenne csak a hab az
urnáján. Bátorítólag elmosolyodtam és intettem neki,
hogy menjen át a pilóta fülkébe. Miután kattant mögötte
a zár, fogtam magam és leültem a Loyddal szembeni
ülésre. Lehajtottam kettőnk között az asztallapot, mire
Loyd elfintorodott.
- Mi van köztetek?
- Kivel?
- A díszbuzival, aki az előbb masírozott ki innen!
- Ne nevezd így! És ne merj jelenetet rendezni
olyan miatt, ami nincs! Én betartottam a
megállapodásunkat, te voltál az aki hazudott a családi
állapotát illetően!
- Nem hazudtam… csak nem mondtam el az igazat.
De ha rákérdeztél volna…
Kéz feltartva elhallgattattam. – Azt ne mondd,
hogy elmondtad volna mert úgysem hiszem el! És
egyébként is, ezzel kellett volna indítanod amikor
kikötötted, hogy nincs harmadik fél!
Annyira nehezemre esett erről beszélni, hogy
gombóc nőtt a torkomban. Megcsalva éreztem magam,
pedig nem volt jogom hozzá.
- Sajnálom! Őszintén sajnálom, June! Tudom, hogy
hibáztam és szeretném jóvá tenni.
- Hogyan?
Én magam jól tudtam, hogy esélytelen a jóvátétel.
Ezt soha sem fogom tudni megbocsájtani neki.

~ 203 ~
 - Bármit kérhetsz, megkapod! Nem számít
mennyibe kerül.
Egy pillanatig hezitáltam. Vajon tényleg jól
hallottam amit mondott? Kitört belőlem a hisztérikus
nevetés. Én magam sem tudtam eldönteni, hogy sírok
vagy nevetek.
- Te tényleg nem értesz semmit, igaz? Szarok a
pénzedre! Nem érdekel! Belegázoltál a lelkembe és ezt
nem lehet pénzzel begyógyítani! Egy érzéketlen fatuskó
vagy, Loyd! És nem csak engem bántottál, hanem azt a
szerencsétlen nőt is, akivel együtt vagy! De tudod, mit?
Őszintén sajnálom őt, amiért te jutottál neki. De azt még
jobban sajnálom, hogy valaha is kívántalak!
Mire eljutottam az utolsó szavakig már valósággal
ordibáltam. Patakzottak a könnyek a szememből.
Legszívesebben kirontottam volna a fülkéből de nem
álltam fel. Hihetetlenül rosszul éreztem magam, zsibbadt
a két lábam és apró villogó pontokat láttam az orrom
előtt. Lehunytam a szemem és az orrnyergemet
dörzsölgettem.
- Nem úgy van, ahogy gondolod, June! Emily és
én… mi…
- Nem! – csaptam az asztalra – Nem akarok róla
hallani!
- Nem érted! Nem szeretem őt! Gyerekkorunk óta
ismerjük egymást! Kényelmes megoldást jelentett a
kapcsolatunk, semmi többet! Aránylag jól kijöttünk és
valahogy együtt maradtunk. Egyikünk sem akart

~ 204 ~
szakítani de gyakorlatilag külön élünk. A karrierje szinte
mindig elszólítja őt hosszú időre és…
Beletúrt fényes sötét hajába. - Szánalmas vagyok a
magyarázkodásommal… - suttogta kétségbeesetten.
Kissé szédülni kezdtem.
- Nézd, én csak annyit kérek, hogy ne ítélj el!
Emilyvel már nagyon régen nem működik a dolog.
Igazából sosem működött.
- Akkor mi a fenének vagy vele?
Ujjaival idegesen az asztalon dobolt, tekintetét
zavartan ide-oda kapkodta.
- Mert együtt nőttünk fel! És ő az egyetlen aki még
a családomhoz köt.
Barna szeme elsötétedett. Nem láttam benne
könnyeket de tekintete mélységes fájdalomról árulkodott.
Ha magamat nem kellett volna annyira sajnálnom, már-
már őt is megszántam volna.
- Semmi közöm hozzá, hogy miért vagy vele.
Engem csak az érdekel, hogy nem mondtad el!
Megbíztam benned úgy, mint soha senki másban!
- Tudom, hogy így volt – Összefűzte az ujjait és
eltakarta vele a szemét. – Elkúrtam. Nagyon csúnyán.
De nem kérte, hogy bocsássak meg neki. Egyetlen
szóval sem. Talán már tudta, hogy reménytelen.
Megtanultam az életem során, hogy nem szabad hátra
nézni, különben nem haladok előre. Loyd már a hátam
mögött volt. Legalább is szerettem volna ezt hinni.

~ 205 ~
 Még mindig nem éreztem magam jól. A hátamon
az ing ragacsos volt az izzadtságtól és éreztem, hogy a
tarkóm is nedves.
- Talán… jobb lenne… ha véget vetnénk… ennek
az…
Tompulni kezdett a hallásom. Azonnal szükségem
volt egy pohár hideg vízre. Megpróbáltam felállni de
valahogy kicsúszott alólam a talaj. Elterültem a padlón és
valahonnan nagyon távolról hallottam Loyd hangját,
amint a nevemen szólít újból és újból, de nem bírtam
felemelni a fejem, hogy ránézzek. Jobbnak láttam
engedelmeskedni a hívogató sötétségnek és hagytam,
hogy lecsukódjon a szemem.

- Eredj innen!
- Nem, most nem küldhetsz ki!
- Majd én vigyázok rá!
- Mert te annyira tudsz vigyázni a testi lelki
egészségére! Főleg a lelkire! Ez is miattad van,
macsókám! Miattad nem tud enni és aludni hetek óta!
Nézd meg mit tettél vele!
- June? – Valaki megtörölte az arcom egy nedves
kendővel.

~ 206 ~
 A szempilláim ólomnehezek voltak. Alig tudtam
kinyitni. Elvakított a lámpafény.
- Húzzál már el!
- Kuss legyen!
- June? – Loyd mély hangja átszűrődött a
kábaságom ködén– June, jól vagy?
Végre sikerült kipislognom az álmot a szememből.
Megköszörültem a torkom
– Vedd már ki azt a csöpögő izét a képéből!
Terry kikapta Loyd kezéből a nedves rongyot és
elhajította. Most vettem csak észre, hogy a Fecske
hálókabinjában fekszem az aprócska ágyon.
- Mi történt?
- Elájultál. Jól vagy?
Megpróbáltam felülni de Loyd visszanyomott az
ágyra.
- Jobb lenne ha még pihennél. Nagyon sápadt vagy.
- Ennek is te vagy az oka, macsóka! – Egy fintor
után Terry elindult az ajtó felé.
- Hová mész? – kérdeztem de a hangom túl rekedt
volt.
- Mégis hová? Hozok neked kaját!
A gyomrom iszonyatosan fájt. Úgy éreztem, hogy
menten kilyukad, de jelenleg folyadékot kívántam, nem
pedig ételt.
- Most nem kérek.
- Megeszed, amit hoz az utolsó falatig mert ha nem,
saját kezűleg tömlek meg. Világos?

~ 207 ~
 Egyszerűen nem volt erőm vitatkozni. Pláne nem
az egyesült Terry és Loyd ellenzékkel. Egy szemkörzés
keretében rábólintottam. Legfeljebb majd a fejükre
borítom ha nem értik meg, hogy nem kell a kaja.
Nos, a vége az lett, hogy az étel minden cseppjét
magamnak akartam. Paradicsomos húsgombócot hozott
nekem Terry. A „repülős” kaja úgy simogatta a belsőmet
mint bársonyszőnyeg az ember talpát. Valósággal faltam
az ételt. Ki tudja miért de most jól esett. Hetek óta
először ettem ilyen jó ízzel. Még azt sem bántam, hogy a
fiúk szigorú tekintettel fürkésztek minden egyes falatnál.
- Ez az én hibám.
- Kicsit későn esik le.
- Fogd be!
- Inkább mind a ketten fogjátok be és hozzatok még
ebből az izéből!
Ott ültem az ágyon nyújtott lábbal, az ölemben egy
állítható tálcával és faltam akár egy malac. Loyd és Terry
az ágy szélénél kuporogtak. Mikor végre úgy éreztem,
hogy megteltem, letettem az evőeszközeimet és
megtöröltem a számat. Még mindig gyengének éreztem
magam de már nem voltam rosszul.
- Jobban vagy?
- Igen, sokkal.
És aztán csak néztünk kifelé a fejünkből. Senki sem
szólt semmit. Nem igazán tudtunk mit szólni. Loyddal
épp most voltunk túl egy igen kényes beszélgetésen, amit

~ 208 ~
nem tudtunk befejezni, és most nem tudtuk, hogy hozzuk
fel a témát újra.
Terry azonban nagyon is ráérzett a dologra.
- Elmondanátok végre, hogy mi a franc van, vagy
találgassak? De most szólok, hogy mindkettőtöknek
kellemetlen lesz, ha elkezdek totózni!
Loyd egy szót sem szólt.
- Megbeszéltük a dolgot. Most pedig mindenki
megy a maga útján – feleltem reflexből.
- Egy fenéket – káromkodott Loyd dühösen. – Két
okból sem. Az egyik, hogy a leckéket nem hagyhatod
abba, hiszen még el sem kezdődött igazán. A másik
pedig, hogy nem mondhatsz fel egy éven belül jogi
következmények nélkül. Emlékszel? Most én vagyok a
főnököd.
Kezdett bennem gyülemleni az epe.
- Zsarolsz?
- Nem.
- Akkor elmehetek?
Néhány másodperces csend után Loyd
elmosolyodott. Az a bizonyos féloldalas csibészes
mosoly volt ez, amit úgy imádtam. Akaratom ellenére a
haragom oszlani kezdett.
- Akkor és annyiszor ahányszor csak akarod,
királynőm.
- Jézusom, én ezt hallani sem bírom! – Terry
felpattant a helyéről és a kezét a fülére tapasztotta. – Ezt
hívom én „azt a kurva” kategóriának.

~ 209 ~
 Loyd felállt.
- Mindent megbeszélünk – Határozott hangja nem
tűrt ellenvetést. Én viszont szerettem ellenvetni.
- Már mindent megbeszéltünk.
- Akkor megbeszéljük megint!
- Rendben. Akkor elmondom újra, hogy mekkora
pöcs vagy és hogy soha többé nem akarlak látni!
- Tudod jól, hogy hiányoznék neked, June!
- Addig nem tudhatjuk, míg el nem mész!
Loyd megint elvigyorodott. A francba már a hülye
humorával!
- Tudod, hogy nem úgy értettem!
- Vizuális típus vagyok.
A mosolya viszont elkábított. Annyira de annyira
szerettem volna befészkelni magam két karja közé, hogy
könnybe lábadt a szemem.
- Na, már nem csak hallgatni nem bírlak bennetek,
de nézni sem!
Terry Loyd és közém lépett majd Loyd szemébe
nézett.
- Azt mondod nem szereted a csajod. Ha ez tényleg
így van, nem érdemli meg, hogy húzd az idejét. Itt
viszont van egy lökött tyúk, akit ha jól sejtem tudnál
szeretni – Mutatóujjával felém bökött – Így van?
Loyd meglepetten nézett hol Terryre, hol rám.
Három hosszú percen keresztül egyetlen szót sem szólt.
Aztán felállt, faltól falig sétált majd kiment. Hallottuk,
hogy önt magának valami sistergő, szénsavas italt.

~ 210 ~
Felhajtotta, majd a műanyag pohár alja csattant az
asztallapon. Terry nem nézett rám, higgadtan összefonta
karját a mellkasa előtt és elégedett arckifejezéssel
bámulta az ajtót, ahol remélhetőleg Hádész egyszer majd
visszatér.
- Mit művelsz? – tátogtam.
- Gatyába rázom a gázos életed. Nagyon remélem,
hogy jót teszek neked ezzel de ha mégsem, kinyírom a
fickót.
- Arra semmi szükség nem lesz! - Hádész az
ajtóban állt. Két keze elnyúlt az oldala mellett, ujjait
ökölbe szorította.
- Igen.
- Mi igen? – ráncolta a homlokát Terry.
- Tudnám szeretni ezt a tyúkot – Állával felém
bökött.
A szívem nagyot dobbant. Nem hittem a fülemnek.
Ez tyúknak mert nevezni? A kitörni készülő zokogás
fojtogatott. Szinte alig hallottam meg, amikor Terry
kérdezett tőlem valamit.
- És te, kis tyúkom? Tudnád szeretni ezt a nagy
majmot?
Soha nem mertem kimutatni az érzéseimet. Annak
mindig katasztrófa lett a vége és valaki megsérült
miattam. Ha kimondom később úgyis fájni fog. A
büszkeségem is csorbulna, amit olyan nehezen szereztem
vissza. Minden pasi menjen a fenébe.

~ 211 ~
 Gyilkos tekintettel meredtem Terryre: - Hála
neked, most azt kívánom bárcsak több középső ujjam
lenne!
Terry elvigyorodott. – Ez egy határozott igen,
Hádészka. Jöhet a második lépés?
Loyd vontatottan bólintott. Milyen lépésről van
egyáltalán szó?
- Ehhez időre lesz szükségem – mondta.
Terry vállat vont. – A munkaidőnk délután ötig
ideköt minket.
- Most mi van? – kérdeztem de szó szerint szartak
rám.
- Ne érezd magad nyeregben cowboykám mert
rohadtul nem nálad van az irányítás.
- Ahogy óhajtod, Hádészka! Én csak besegítettem
mert sokkal jobban ismerem nálad June-t. Tudom, hogy
egy főnyeremény! És sosem tudtad volna visszaszerezni,
ha én nem vagyok itt. Azért mondom hogy tudd, mihez
tartsd magad!
- Eljön majd az a nap, amikor átléped a határt és
betöröm az orrod.
- Szeretem Junet! Ezt vésd az eszedbe! Mindig meg
fogom védeni.
Loyd tekintete szikrákat szórt. Azt hiszem eljött az
ideje, hogy elmondjam ő az unokabátyám.
Már épp nyitottam a számat, amikor Loyd kikapta a
telefonját a zsebéből és köszönés nélkül elviharzott.

~ 212 ~
Hallottam a biztonsági zár kattanását az utasfülkében.
Terry és én egyedül maradtunk a Fecskében.
- Most már elmondod mi a franc folyik itt?
- Az, hogy ugyanolyan tökkelütött vagy mint ez az
alak. Nem ízlik a dolog, de be kell ismernem, hogy
illetek egymáshoz. Épp most szakít a csajával miattad és
utána szabad a terep. Nem kell bujkálnotok a világ elől
többé. Sem miatta… sem miattad. – Félve ejtette ki az
utolsó szavakat.
- Sosem lehet tudni, Terry. Talán az lenne a legjobb
ha eltűnnénk Hondurasban.
- Már most is elég messze vagy. Nem fog rád
találni az az alak.
- Eddig mindig megtalált.
- Most más a helyzet. Egy országhatár választ el
benneteket és rengeteg állam.
A távolság eme gondolata mindig nyugtatóan hatott
megtépázott idegeimre. Öntöttem magamnak egy pohár
cukros löttyöt és megittam. Utáltam az ilyesmit de be
kellett ismernem, hogy jelenleg a szervezetemnek
szüksége volt rá. Még mindig gyöngécskének éreztem
magam. Utáltam ezt az érzést. Lassan oldalra csúsztattam
a lábam és letettem a földre.
- Jó ötlet ez, cicuka?
- Na mi van? Hirtelen cicuka lettem és nem kis
majom vagy lökött tyúk? – néztem rá felhúzott
szemöldökkel.

~ 213 ~
 - Ugye tudod, hogy bizonyos kultúrákban a
becézgetés eme formája a szeretet megnyilvánulásának
mélységes formáját jelenti?
- Kapd be!
Vigyorogva felsegített álló helyzetbe és
megtámasztott, amikor vissza akartam dőlni.
– Hová akarsz menni? Elméletileg ötig
szolgálatban vagyunk.
- Te tényleg elhiszed, hogy ott fogja hagyni a
csaját, aki biztosan gyönyörű és okos, és mindezt értem
teszi? Én azt is kétlem, hogy egyáltalán visszajön.
- Kicsit többre kéne értékelned magadat, nem
gondolod? Úgy sokkal kevesebb problémája lenne
mindkettőnknek.
- Mintha te nem lennél nélkülem is elég problémás,
Mr. Kikötötték az ágyhoz meztelenül!
- Ez övön aluli volt.
- Megérdemelted.
Terry sóhajtott és kikísért az utastérbe. Segített
leülni a kényelmes fotelba majd levette a lábamról a
cipőmet és betakart egy kockás pamut pléddel.
- Mit csinálsz?
- Alig van tizenegy óra. Hádészka sokáig nem jön
még vissza, addig meg miért is ne helyezkedjünk el
kényelmesen? Hozok savanyú cukrot.
A mögöttem lévő beépített hűtőhöz lépett és
kinyitotta – Gyömbért hozzá? Nincs áfonya lé.
- Megteszi.

~ 214 ~
 De mire odaért vele én már félúton voltam
álomország felé.

Mire magamhoz tértem a kabinban már rég sötét

volt. A tv-ben hangtalanul változtak a képek, halovány
fényt bocsájtva ezzel a sötét helységre. Helyezkedtem
hogy elmacskásodott tagjaimba végre egy kis vér jusson.
Nem a legkényelmesebb dolog fotelban aludni.
- Terry?
- Hazament.
Oldalra kaptam a fejem és megpillantottam Loyd
sötét alakját. Felállt és felkapcsolta a világítást. Kicsit
bántotta a hirtelen fény a szememet.
- Hogy érzed magad? – kérdezte.
Ahogy felnéztem rá láttam fáradt arcát, kócos haját
és rendezetlen öltözékét. Megviseltnek tűnt, ezt a bolond
is látta. Pont úgy, mint aki most van túl egy nehéz
szakításon. Összefacsarodott a szívem, amikor arra
gondoltam, hogy egy másik nő hiánya teszi ezt vele.
- Hol van Terry?
Loyd dühösen felszusszant.
- Ha együtt leszünk hivatalosan is, nem akarom
hogy vele légy!

~ 215 ~
 Nem szóltam. Hivatalosan… együtt?
- Szakítottam Emilyvel. Vége van – mondta de
tekintete az ismerős módon elsötétült. Nem láttam
könnyeket az arcán, de éreztem a fájdalmát. Csak arra
tudtam gondolni, hogy ezt miattam tette. Elhagyta az ő
Emilyjét, aki hosszú éveken keresztül vele volt, azt aki a
családjához kötötte és azt, aki gyerekkora óta a barátja
volt. Mindezt miért? Egy négy hete ismert vadidegen
nőért. Értem.
Felálltam és tettem két lépést felé. Megsimogattam
az arcát. Loyd belesimult az érintésembe és felsóhajtott.
- Ő sosem csinált ilyet – suttogta maga elé.
- Ki?
- Emily.
Szorosan megöleltem. Hallottam ahogy fellélegzik
és éreztem, ahogy arcát a hajamba temeti. Karjai körém
fonódtak és olyan szorosan ölelt, mintha magába akarna
olvasztani.
- Sosem gondoltam volna, hogy valaha elhagyom
őt…
Ez nem esett valami jól de hallgattam. Ha segített
neki a beszéd, akkor én is segítek neki azzal, hogy
meghallgatom.
- … aztán megláttalak. Ott álltál a korlátnál abban a
döbbenetes ruhában. Arra gondoltam, milyen őrületes
éjszakánk lesz. Játszottál velem, ahogy felém közeledtél.
Istenem de tetszett! Akkor még nem tudtam, hogy ez
nem csak egy estére fog szólni. Nekem adtad magad és

~ 216 ~
én meg akarlak tartani! Csak magamnak! Nem tudom,
hogy mi ez az egész, vagy hogy mit érzek irántad, de az
biztos hogy már az első pillanattól kezdve jobban
kívántalak mint Emilyt valaha! Cowboykának igaza van.
Utálom őt, de igaza van. Nem rabolhatom el az idejét, a
fiatalságát, főleg nem úgy, hogy egy másik nő után
áhítozom! Biztosan találni fog egy olyan férfit, aki
viszont szereti és gyereket akar tőle.
Hangja egyre kétségbeesettebb és bizonytalanabb
volt. Nem tudtam, hogy segíthetnék még neki. Jól
ismertem ezt az érzést és pontosan tudtam, hogy képes
felőrölni az embert. Talán ha megmutatnám neki, hogy
az én karomban boldogságra lelhet…
Felemelkedtem az ajkához és megcsókoltam.
Kezdetben finoman majd mikor egyre erőteljesebben.
Beletúrtam sötét hajába, ő a fenekem alá nyúlt és
felemelt magához, hogy ajkunk pontosan egy
magasságban legyen. Lábamat a derekára fontam, úgy
élveztem nyelve puha csapásait. A szoknyám derékig
felcsúszott.
- Istenem, úgy hiányoztál – nyögte a számba és
folytatta.
Ugyanezt akartam neki mondani de az utolsó
pillanatban meggondoltam magam. Nem mertem ilyen
közvetlenül megnyilvánulni előtte.
Kihúztam ingjét a nadrágjából és meleg tenyeremet
felcsúsztattam a hátára. Imádtam ilyen módon simogatni
a madarát. Nyelvem vad ritmust diktált, magamba

~ 217 ~
akartam szívni őt. Éreztem a hátán dübörgő szívét. Akart
engem. Engem, a szeplős hebehurgya lányt Kanadából.
Megindult velem a hálófülke felé. Néhány lépéssel
átvágott a kabinon és lefektetett az apró ágyra. Nem
fértünk el ketten egymás mellett, egymáson viszont annál
inkább. Nehéz, forró teste rám nehezedett, egészen
belenyomva engem a matracba de nem bántam. Éreztem
forró nedves ajkait a nyakszirtemen, a fülem mögött.
Remegő ujjakkal bontogatta ingem apró gombjait, amik
nem akartak engedelmeskedni a szép szónak.
- Elnézést – lehelte a nyakamba.
- Mi-miért?
A következő mozdulattal letépte rólam az inget, az
apró gombocskák koppantak majd százfelé elgurultak a
padlón. Kutató kezei a mellemre simultak, ajka a
köldökömhöz vándorolt. Nem teketóriázott, a
melltartómat elől a merevítők találkozásánál egy
mozdulattal letépte.
Mikor merev mellbimbómra ráfújt hűvös
leheletével, az érzékeny csúcsok megborzongtak és a
borzongás tovább futott a gerincem mentén. Annyira de
annyira hiányzott nekem! Lehúzta két karomról a
rongyosra szaggatott ruhadarabokat és a földre dobta.
Mielőtt ismét elnyúlt volna rajtam, kibújt az ingjéből és
kigombolta a nadrágját. Segítettem neki megszabadulni
tőle majd hagytam, hogy kigombolja a szoknyámat és
lecsúsztassa a vádlimig. Egyszerű de annál nőiesebb
combfixem kivillant a ruha alól.

~ 218 ~
 - Ezt nem vesszük le – lihegte.
Éhes tekintetével végig pásztázott a combomon –
És ebből beszerzünk még néhány ugyanilyet.
Óvatosan félrehúzta a bugyimat és felnyomta a
térdem a mellkasomhoz. Tudtam, hogy mi következik és
előre megborzongtam a kéjes élmény gondolatától. A
következő pillanatban éreztem forró, nedves nyelvét a
legérzékenyebb pontomon. Fogaim közé vettem a
mutatóujjam bütykét, úgy próbáltam magamban tartani a
sikolyokat.
Annyira akartam őt, annyira kívántam, hogy
teljesen elvesztettem a józan eszem. Belekapaszkodtam
sötét fürtjeibe és még jobban magamhoz vontam.
Élveztem simogató kezét, ki-be mozgó nyelvét és kéjes
nyögéseit. Minden tökéletes volt. Apró csillagokat láttam
magam körül, testem bizsergett, ahol megérintett.
Felemelkedett és megcsókolt. Ajkairól éreztem a
saját ízemet és ez elképzelhetetlen kéjjel töltött el. Újra
akartam őt, de most még erősebben, keményebben mint
legutóbb. Feltérdelt az ágyon, de az annyira keskeny volt,
hogy félig még mindig rajtam feküdt mikor belém hatolt.
Súlyával rám nehezedett de ügyelt rá, hogy ne okozzon
fájdalmat. Ütemesen mozgott bennem, lélegzetvételét az
enyémhez hangolta. Összefonódtunk mint két ág, és úgy
éreztem, hogy soha nem akarok elválni tőle.
Meleg hangjával nyugtató szerelmes szavakat
duruzsolt a fülembe. Rajtam feküdt hatalmas testével,
bennem volt és én imádtam. Egyszerre értük el a csúcsot,

~ 219 ~
egyszerre robbantunk, egymásért és egymás miatt. Rám
borult de nem húzódott ki belőlem. Mikor szívverésünk
kissé lenyugodott és visszanyertük a hangunkat, Loyd
pozíciót váltott. Alulra került, engem pedig a mellkasára
fektetett. Rendkívül kényelmetlen volt, bár imádtam
ennyire közel lenni hozzá.
- Egy ilyen ágyat is beszerzünk – mondta.
Hangjában mosoly bujkált.
- Én inkább maradnék a francia ágynál. Jelenleg a
saját izzadtságunk tapaszt össze minket.
- Bánom is én, ha te tapadsz rám! – megcsókolta a
fejbúbom – Pulykatojás – tette hozzá csipkelődve.
- Alig békéltünk ki, máris genyó vagy?
Kicsit feljebb helyezkedett a párnán.
- Akkor… kibékültünk?
Megdöbbentett a kérdése.
- A történtek után nem egyértelmű?
- Rajtad nem egyszerű kiigazodni, Perszephóné.
Sosem mondod ki, amit gondolsz.
Ez így igaz – gondoltam de nem válaszoltam neki.
- Hogyan tovább? – kérdeztem – Végül is te lettél a
munkaadóm.
- Járunk? – Olyan hirtelen tette fel a kérdést, hogy
gondolkodni sem volt időm és rávágtam:
- Igen!
Saját magam is meglepődtem a válaszomon. Sosem
volt még pasim. Azt sem tudtam, hogy a francba kell ezt
a helyzetet kezelni.

~ 220 ~
 - Ez esetben nagy szerencse, hogy főnöködként én
osztom be a napjaidat!
Úgy vigyorgott mint egy óvodás kölyök a cukros
boltban. Annyira tetszett ez az arckifejezése, hogy
akaratlanul én is elvigyorodtam. Így megy ez nálunk.
Ragályos a vigyor. De akkor eszembe jutott Terry.
- Mi lesz Terryvel?
Loyd elkomorodott és szigorúan a plafont bámulta.
- Mostantól a barátnőm vagy. Tudom, hogy
elviekben a barátod, ezért nem kérhetem, hogy ne
találkozz vele, de azt igen, hogy nélkülem ne. Ez menni
fog?
- Természetesen nem. Akkor sem, ha beléd estem
mint vak ló a gödörbe.
Amúgy sem erre gondoltam, hanem arra, hogy
Terry megtarthatja e az állását.
- Szóval belém estél? – kérdezte reménykedve.
- Meglehet – vigyorogtam.
Loyd szemkörzéssel válaszolt.
- Megint a fél válaszok. Elkezdhetnénk nyílt
lapokkal játszani. Miért van hamis személyid?
Tudtam, hogy most nem bújhatok ki a válaszadás
elől, azonban semmiképpen sem akartam elmondani neki
az igazat.
- Ki a fene regisztrálna eredeti személyi számmal
egy szexklubba?
- Például én?

~ 221 ~
 - Te eredendően perverz vagy. Neked már nem
oszt, nem szoroz a dolog – mosolyogtam.
- Még hogy én? Pedig még bele sem ültettelek a
porcelán kádba. – Tekintete elsötétült – Uramisten, az a
kád!
Én magam is elkalandoztam egy pillanatra. Egy
meztelen Loyd és egy tubus masszázsolaj jutott az
eszembe. Hajaj!
- Mit csináltál ez alatt a három hét alatt? – kérdezte
hirtelen.
- Kutyát akartam venni magamnak.
- Kutyát? – nevetett – Miért pont kutyát?
- Mert azok hű-sé-ge-sek! – Az utolsó szót a fülébe
kiabáltam.
- Oké-oké! Vettem a lapot. És milyen kutyára
gondoltál?
- Dán dogra – vontam vállat.
- Te sem aprózod el. Kisebb nem volt?
- Beagle.
- És mi tartott vissza attól, hogy beszerezz egyet?
Kelletlenül mocorogtam a karjában.
- Ugyan, June! Legalább tíz perce járunk. Nekem
bármit elmondhatsz! – Csókot nyomott a vállamra, én
pedig eldünnyögtem egy „idiótát” az orrom alatt.
- A dán dog nagyon tetszett, de azt írták róla, hogy
családkedvelő kutya. Abban a pillanatban pedig a
legutolsó dolog, amit el tudtam képzelni magamnak, az a
család volt. Tök egyedül voltam minden értelemben.

~ 222 ~
 Loyd elgondolkodott a hallottakon.
- Szép kutya.
- És te mit csináltál?
Alig hogy feltettem a kérdést, már meg is bántam,
hiszen valószínűleg Emilyvel volt. Erről pedig
egyszerűen nem akartam hallani.
- Dühöngő őrült voltam. Összevesztem
mindenkivel és kirúgtam a fél vezetőséget a gyárban.
- Jézus…
- Ma délután visszavettem őket. És kaptak mellé
egy zaftos bocsánat kérést is meg ajándékkosarakat.
Úgy láttam, hogy rám való tekintettel kerülte az
„Emily” témát. Ezért nagyon hálás voltam, ugyanakkor
tudni akartam, hogy mit érez legbelül.
- Loyd… kérdezhetek valamit?
- Hm?
- Minden rendben lesz veled?
Néhány pillanatig gondolkodott. Mintha minden
egyes szót mérlegelt volna magában, mielőtt kimondja.
- Ha azt túléltem, amikor a recepciós visszaadta
nekem a gyöngyeidet, akkor ez simán menni fog.
Emilyvel sosem voltunk szerelmesek egymásba, még
csak az esélye sem volt meg. De nagyon jól éreztük
magunkat együtt, legalább is az elején. Gyerekkorom óta
barátok vagyunk, June. Csak ez tartott össze minket. Már
sokkal hamarabb szakítanunk kellett volna – sóhajtott –
Sőt, el sem kellett volna kezdenünk ezt az egészet.

~ 223 ~
 Megelégedtem a válaszával. Nem akartam többet
hallani az exéről, amennyiben nem muszáj.
- Még sosem volt pasim – nyögtem ki nemes
egyszerűséggel – Lövésem sincs mit kell csinálni.
- Nekem sem volt igazán csajom. De van egy
elképzelésem a dologról – vigyorgott – Reggel szex,
délben szex, este szex. A köztes időben étterem, színház,
mozi, meg amit akarsz.
- Szóval nyilvánosan mutatkozol egy
pulykatojással?
- A lehető legnagyobb büszkeségemre – tenyerébe
vette az arcomat és megcsókolt – De már most szólok,
hogy senkit sem engedek a közeledbe, akinek farka van.
Csak az enyém vagy királynőm és Hádész megtartja, ami
az övé.
Csipkelődős kedvemben voltam. Beletemetkeztem
puha nyakszirtjébe és közben ezt suttogtam: - És ha
Perszephóné makacskodik?
- Akkor bezárom magam mellé a pokolba és halálra
szexelem magunkat.
A kuncogásomból kéjes nyögések születtek, amikor
hatalmas tenyerét mellem puha bőrére csúsztatta és
finoman masszírozni kezdett. Éreztem egyre keményedő
falloszát a hasamnak nyomódva.
Megszólalt a telefonja de ő meg sem hallotta.
- L-Loyd – próbáltam elszakadni a szájától – A
telefonod!
- Rohadjon meg.

~ 224 ~
 Aztán hirtelen megmerevedett. – Hány óra van?
- Majdnem hajnali kettő.
- Basszus! Lejár a bérleti szerződés!
- A mi?
- A gép nem az enyém, csak béreltem!
Felsegített az ágyról majd ő is felkelt.
- Várjunk csak…
Néztem, ahogy felkapkodja magára a ruhadarabjait,
közben összeszedte a szoknyámat és a blúzom
maradékát.
- Neked nincs repülőgéped de szerződtettél két
légiutaskísérőt?
- Talált süllyedt.
- Már csak egy kérdésem volna.
- Parancsolj!
- Normális vagy?
Épp a nadrágjába próbálta beleszuszakolni merev
péniszét, amikor mosolya mögül kivillantak fehér fogai.
- Nem, mióta téged ismerlek, de ha továbbra is itt
táncolsz előttem egy szál harisnyatartóban magasról tenni
fogok rá, hogy menten megjelenik a pályarendőrség és
úgy megraklak mint még soha!
Több se kellett, gyorsan magamra húztam a fekete
szoknyámat de mivel a melltartóm és az ingem cafatokra
volt tépve, így elő kellett halásznom a kis
utazóbőröndömet. Kivettem egy kényelmes trikót de csak
most vettem észre, hogy nem raktam be több melltartót.

~ 225 ~
 - Ugye tudod, hogy így nem jöhetsz ki? – nézett a
trikó alól kidudorodó mellbimbóimra.
- Ha nem tépted volna szét az alsóneműmet, most
nem kellene így rohangálnom.
- Nincs egy pulcsid bepakolva?
- Negyven fok van kint, Loyd…
- June!
- Öregem, félórája járunk és máris parancsolgat!
Duzzogva előhalásztam egy kasmír pulóvert. Már
azelőtt elkezdtem izzadni, hogy magamra vettem volna.
- És most hova tovább?
- Eléggé kint vagyunk a városból, ráadásul éjszaka
van és nincs rajtad melltartó. Amondó vagyok, hogy
irány a tanterem! Közben rendelek valami kaját.
Szeretném, ha visszaszednél néhány kilót és mostantól a
rendszeres étkezésre is odafigyelünk. Még egyszer nem
hagyom, hogy elájulj!
- Igenis, apuci! – tisztelegtem gúnyosan. Mi az,
hogy odafigyel az étkezésemre? Ezt valószínűleg meg
kell szoknom.
- És akkor azt még nem is tudod, hogy egy hét
szobafogságra ítéllek. Pontosabban ágy-fogságra! Ki kell
pihenned az elmúlt hetek fáradalmait.
Mutatóujját beleakasztotta a szoknyám derekába és
közelebb húzott magához. Olyan csókot kaptam tőle,
hogy ha nem kap el, kicsúszott volna alólam a talaj.
- Ez gonosz volt.
- Nyugi, mindjárt a tanteremben leszünk!

~ 226 ~
 Valamikor délelőtt édes simogatásra ébredtem.
Loyd mögöttem feküdt a tanteremben, egyik karjával
átölelt, a másikkal pedig a hajammal játszadozott.
Éreztem férfias illatát a bőrömön. Elmosolyodtam
közben nyöszörögve tiltakoztam a felkelés ellen.
- Ébresztő pulykatojás! – csókolt bele a fülembe.
Utáltam, ha ezt csinálja és ezzel tisztában is volt. Az
orromat ráncoltam.
- Itt az ideje a tápláló reggelinek!
Puha ajka átvándorolt a vállamra és hosszan
elidőzött ott. Én persze azonnal libabőrös lettem de az
éjszakai szeretkezések után annyi energiám sem maradt,
hogy a kisujjamat megmozdítsam. Furfangos tervet
eszeltem ki. Egy hirtelen mozdulattal befúrtam magam a
párnák alá és jó alaposan magamra húztam a takarót. Így
tuti nem talál meg.
Tévedtem. Ki hitte volna? Rávetette magát a
szunnyadó takarókupacra és két mancsával benyúlt alá.
Csiklandozni kezdett a legérzékenyebb pontjaimon, én
pedig vergődtem és sikoltozva kacagtam mint egy halni
készülő sakál. A végén kihámozott a takarók alól és mint
oly sokszor, most is bevetette a Loyd féle béklyót. Rám

~ 227 ~
feküdt és súlyával egy helyben tartott. Kócos hajam az
orrom előtt kígyózott, alig láttam tőle. Próbáltam kifújni
az arcomból, tekintve hogy a karjaim harcképtelenek
voltak.
- Istenem, ilyenkor legszívesebben felfalnálak!
Lecsapott az ajkamra és úgy falta, mintha valóban
meg akarna enni. Sikerült kiszabadítanom két karomat és
szorosan a nyaka köré fontam. A pasim. Jaj, de imádtam
ezt a szót!
Még csak két hete jártunk mégis úgy éreztem
mintha a mennyországban lennék. Ragaszkodott hozzá,
hogy a tanteremben lakjunk mind a ketten, ami ellen csak
kezdetben volt kifogásom, pontosabban addig amíg Terry
ki nem dobott a szállodai szobánkból. Szerinte ideje nagy
kislánynak lennem és megtanulnom mi fán terem a társas
kapcsolat. Figyelmeztetett, hogy szívfájdalom lehet a
vége de ennek ellenére kirakott otthonról. Akkor még
nem tudtam, hogy felszedett egy csajt a sarki bisztróból
és őt költöztette be maga mellé. Mindenesetre jól
megvoltunk vele is meg Loyddal is. Még akkor is ha a
két fiú ki nem állhatta egymást.
Mióta hazajöttünk a reptérről egy napot sem
dolgoztam. Ugyanúgy megkapom a számlámra a napi
béremet de a kisujjamat sem mozdítom, ami a munkát
illeti. Ez meglehetősen zavart de Loyd, mint a főnököm,
nem volt hajlandó megmondani, hogy mikor lesz
szüksége két légiutaskísérő szolgálataira. Hiába

~ 228 ~
faggattam, a válasz mindig ugyanaz volt: Mindig légy
készenlétben!
Terry szintúgy megkapja a szemérmetlenül magas
fizetését, amiből egy takaros kis házat akar venni
magának Miami-ban. Az év végére, ha így halad, meg is
lesz neki a rávalója. Titokban úgy terveztem, hogy neki
adom az én pénzemet is, amiért meg sem dolgoztam.
Nekem nem akaródzott így hozzá nyúlni, de neki nem
volt problémája ezzel. Had költse hát el ő.
Loyd az oldalamra fordított és belém hatolt.
Legszívesebben megállítottam volna az időt, hogy soha
ne érjen véget ez a pillanat. Körmömmel végig
szántottam a hátán és élveztem, ahogy felnyög. Finoman
meglöktem a vállát és átfordítottam a hátára, hogy én
legyek felül. Tenyeremmel a mellkasát simogattam az
ádámcsutkájától a köldökéig miközben meglovagoltam.
Szeme lángolt a szenvedélytől, ahogy felnézett rám és ez
begerjesztett. Újult erővel robbant az orgazmusom, az
egész testemet átjárta. Fáradtan omlottam Loyd
mellkasára, aki tárt karokkal fogadott és amint arcom
rövid mellszőrzetéhez ért, magához ölelt és úgy tartott,
míg lélegzetünk megnyugodott.
- Te vagy a legjobb dolog, ami életemben történt
velem – mondta még mindig kissé zihálva.
Simogatta a lelkemet ez a pár kedves szó mégsem
tudtam viszonozni. Inkább csendben maradtam és
csókokkal halmoztam el a nyakát és az állkapcsát.
- És persze a fürdőkád – mosolyogtam a bőrébe.

~ 229 ~
 Az elmúlt hetekben minden este a fürdőkádban
fürödtünk és minden este kipancsoltunk egy teli kád
vizet.
- Erről jut eszembe – vigyorodott el Loyd –
vennünk kell masszázsolajat.
- Vaníliásat? – kérdeztem reménykedve hiszen az
volt a kedvenc illatom.
- Mégis mi mást? Tudom, hogy szereted.
- Honnan tudod?
- Onnan hogy figyelek. Tudom, hogy a kedvenc
hajbalzsamod vanília illatú, imádod az áfonya levet és a
ragacsos csirkét. Szeretsz az eső hangjára elaludni és
köntösben étkezni a nappali szőnyegen. Továbbá utálod a
porcukrot a fánkokon, ezért én minden reggel gondosan
lenyalom róluk és visszateszem őket a dobozba.
Kigúvadt a szemem.
- Mi van? – kérdeztem félig elszörnyedve félig
kacagva.
- Én kérek elnézést, hogy rendesen gondodat
viselem! Erről jut eszembe, kései ebéd a Highville-ben?
Imádtam azt a helyet. Egy parkra néző hangulatos
terasz a város szélén. Sokkal kevesebb szmog, zaj és
ember egy helyen. Már-már majdnem vidéki feelingje
volt. Nagy örömmel bólintottam, pont abban a
pillanatban amikor óriásit korgott a gyomrom. Loyd
elmosolyodott de azonnal ki is űzött az ágyból. Ha
étkezésről volt szó nem szórakozott, pedig már legalább
két kilót visszaszedtem a bánat miatt leadott hét kilóból.

~ 230 ~
Szerintem így tök jól néztem ki, mármint a testem, de
Loyd ugyanúgy akart visszakapni mint régen. Férfiak…
- Na, akkor előbb nézzünk valami reggeli után!
Kicibált az ágyból, rám adott egy orgona-lila
selyem köntöst – amit mellesleg még sosem láttam
ezelőtt, de pont a méretem volt és még tetszett is – majd
kivezetett a konyhapulthoz. Én egyenesen a hűtőhöz
mentem. Kivettem magamnak egy doboz áfonya levet
majd nekiálltam elkészíteni Loyd szokásos reggeli
fehérje turmixát. Imádtam ezzel az aprósággal is
gondoskodni róla.
- Megjött a fánk! – jelentette be Loyd a bejárati
ajtótól visszafelé jövet. Mikor felnéztem rá vigyorgott.
Az orra csupa porcukor volt és nyelvével a szája szélét
nyaldosta.
Menten elkapott a röhögő görcs, de azért is
kivettem a legnagyobb barackos fánkot a dobozból és
jóízűen beleharaptam.
- Kiváló! Vajon mi lehet a titkos összetevő? –
megnyaltam a szám szélét.
- Megmutassam?
Úgy közeledett felém mint ragadozó a kiszemelt
áldozatához. Lassan, kimért mozdulatokkal, fejét lehajtva
figyelt. Csakhogy én sokkal inkább szerettem ragadozó
szerepében tündökölni mintsem áldozatéban. Felvettem
hát a harcot és Perszephóné magabiztosságával
átsétáltam a pult másik oldalára.
- Félsz? – kérdezte tőlem kihívóan.

~ 231 ~
 - Nem.
- Akkor miért menekülsz?
- Nem menekülök. Csalogatlak!
Lassan kibontottam a köntösöm övét és
lecsúsztattam a vállamról. Loyd éhes tekintete követte a
mozdulataimat majd elkerekedett a szeme, ahogy
megállapodott mögöttem egy ponton.
- Szóval miatta kergültél meg úgy az utóbbi
időben!
Az ismeretlen hangra reflexszerűen megfordultam.
Rossz ötlet volt. Így az ajtóban álló férfi belépőkártyával
a kezében és gonoszkás vigyorral a képén, premierplán
láthatta a melleimet. Meg úgy minden egyebet is. Egy
rántást éreztem hátulról. Loyd betuszkolt maga mögé és
széles hátával eltakart az ismeretlen kíváncsi tekintete
elől.
- Mi a faszt csinálsz itt? – tajtékzott Loyd.
Annyira ciki volt a helyzet, hogy égni kezdett az
egész fejem. Hozzá bújtam Loyd hátához. Utáltam az
érzést, hogy más is látott rajta kívül.
- Gondoltam megnézem, hogy hová lettél, ha már
nem vagy képes válaszolni a telefonra.
Kikukucskáltam Loyd mögül. A magas férfi kopasz
fejbúbja tűnt fel legelőször és a bal fülében lévő köves
fülbevaló. Fehér öltönye kiválóan illett kék szemeihez.
Ettől eltekintve persze utáltam mert meglátott pucéran.
- Megmondtam, hogy June-nal vagyok. Melyik
részét nem értetted?

~ 232 ~
 - Nem, haver, nem ezt mondtad. Azt mondtad,
hogy a „csajoddal” vagy és szétrúgod a seggem, ha
zavarni merek. Csakhogy azt elfelejtetted említeni, hogy
bizonytalan időre lépsz le, és addig rám szakad minden
meló a gyárban. Tudod mennyi időbe telt mire végig
jártam az összes kibaszott lakásodat, hogy megtaláljalak?
- Ha ezt az időt a papírmunkára szántad volna,
máris nem lennél így elúszva!
- Ne szórakozz velem, légy oly kedves! Komolyan
nem bírom egyedül. Egyébként helló! – intett felém –
Eden Cole!
- Ömm…
- Megértem ha kissé zavarban érzed magad de hidd
el felesleges. Szépek a melleid.
Jézus…
- Cole! – Loyd úgy üvöltött mint egy oroszlán,
akinek szálka ment a körme alá.
- Jó-jó! Csak gondoltam bemutatkozom. A hölgy
tud Emilyről? – kérdezte gyanakvóan. Loyd feszengve
válaszolt:
- Emily már nincs többé. Csak June van.
Az idegen nem zavartatta magát, beljebb jött és
ledobta a kártyáját az asztalra.
- Szakítottatok? – kérdezte álmélkodva – Most
komolyan?
- Ömm… mi lenne ha mindenki, akin jelenleg
nincs ruha most felöltözne? – dobtam fel az ötletet… ki
tudja, még a végén vevők lesznek rá.

~ 233 ~
 - Fordulj el, Cole! – parancsolta Loyd ellenvetést
nem tűrően.
A kopasz pasas elnézést mormolva az orra alatt
megfordult. Remek alkalom nyílt rá, hogy beszaladjak a
hálóba. Annyi eszem azonban volt, hogy ne csukjam be
az ajtót. Magamra rángattam Loyd egyik sátorméretű
pólóját, ami tökéletesen leért térdig majd rátapadtam az
ajtónyílásra. Olyan voltam mint légy a falon.
- Most komoly, hogy ott hagytad Emilyt? – Az
idegen hangja meghökkenést ugyanakkor hihetetlen
jókedvet árasztott. Már majdhogynem kuncogott.
Hallottam amint recseg a bőrülőke. Valaki leült rá.
- Komoly. De nem szeretnék erről beszélni.
- Még mindig nem hiszek a fülemnek!
- Akkor majd írásba adom, csak tűnj már el!
- … szóval él olyan nő a földön, akiért ott hagytad
a drága kis Emilyt?
- Ő nem csak egyszerűen nő, öregem. Ő June! –
hangja mélységes szeretetről árulkodott. A szívem tájékát
kellemes melegség öntötte el.
- Átlagosnak tűnik. Kíváncsi vagyok mit látsz
benne.
- Ahhoz semmi közöd.
- Látom még a régi önmagad vagy. Amúgy azért is
jövök mert Emily nonstop hívogat telefonon. Azt akarja
tudni, hogy hol vagy. Meg sem gondoltam volna, hogy
azért van kiborulva mert szakítottatok.
Loyd sokáig hallgatott.

~ 234 ~
 - Majd beszélek vele – nyögte ki végül.
Engem meg ellepett a pulykaméreg.
- Jól teszed. Nincs ínyemre, hogy megnyitom az
üzleti e-mail fiókomat és Emily üzeneteivel van tele.
- Elintézem, ne aggódj.
- Ja, de vajon mit fog hozzá szólni hogy is hívják?
Julie?
- June. Az ÉN barátnőm – mondta nyomatékosan.
- Nyugi! – nevetett Cole – A te csajod számomra
tabu!
- Ajánlom is, haver!
- Visszatérve a gyári dolgokra… be kell jönnöd. Ez
nem vicc! Az ügyfelek palimadárnak néznek és a
dolgozókkal sem bírok! Ezek az emberek valóságos
vérszopók! Amint leléptél kinyílt a csipájuk és azóta a
véremet szívják. – Hangosan kifújta a levegőt – Én
mondom, ha még egyszer megduplázzák az ebédidőt a
hátam mögött mindet kizsigerelem! Tudod Allens mit
művelt a múltkor? Elbújt az egyik sarokban, jól beivott
és míg ketyegett az órabére, kialudta magát egy raklapon.
- Miért nem rúgtad ki? Meg van hozzá a jogod.
Ezzel példát statuáltál volna az összes többi naplopó előtt
és talán elkezdtek volna komolyan venni.
- Hm… még sosem rúgtam ki senkit… ezért
kellesz, öregem!
- Rendben, majd benézek – sóhajtott Loyd.

~ 235 ~
 A hátam kezdett fájni a görnyedt hallgatózó póztól,
úgyhogy gyorsan kiroppantottam majd megint
előrehajolva rátapadtam az ajtóra. Szar meló a kémkedés.
- Nem majd! A helyzet válságos! Most kellesz!
- Most dolgom van, ha nem vetted volna észre.
- Loyd! Látom, hogy nagyon odáig vagy a csajért
de ez csak egy múló érzés! A gyár viszont maradandó! A
megélhetésünk kulcsa…
- June nem csak egy múló érzés, ezt jobb ha az
eszedbe vésed.
- Honnan tudod? Alig ismered. Ráadásul a mi
helyzetünkben nem a legjobb ötlet családot alapítani, ezt
te is tudod!
Fogalmam sem volt miről beszélt ez a fazon, de
nem akartam elhamarkodott következtetéseket levonni.
Loyd halkabbra vette a figurát. Azt hiszi így nem
hallom? Szuperszónikus kémhallásom akár a betonfalon
is áthatol.
- Ez igaz, de majd óvatos leszek. Az az igazság,
hogy nem tudom megmagyarázni a dolgot. Inkább
hagyom, hogy kiforrja magát és majd meglátjuk.
- Kiforrja magát… a végén úgyis elmegy.
- Nem! – vágta rá Loyd azonnal – Ezt az egyet nem
engedem.
Mozgolódást hallottam majd Cole suttogó hangját.
A mocsokja annyira közel hajolhatott Loydhoz, hogy
szinte megakadályozta a hang terjedését. Szégyen, nem
szégyen, a szuperszónikus hallásom csődöt mondott. Egy

~ 236 ~
kukkot sem értettem abból, amit mondott. Azonban Loyd
válasza felkeltette az érdeklődésem.
- Még nem! Egyelőre nem érzem azt, hogy eljött
volna az ideje.
- De el fog jönni?
Loyd nem válaszolt először.
- Nem tudom. Talán. Bízom benne és tudom, hogy
el fogja mondani.
Szinte biztos voltam benne, hogy rólam beszélnek.
Valamiért különös érzésem volt Loyddal kapcsolatban.
Nem tudtam eldönteni, hogy bízhatok e benne. Éreztem,
hogy valamit titkol előlem de nem tudtam, hogy mit.
További sutyorgást hallottam felőlük de ekkor úgy
begörcsölt a derekam, hogy némán ordítva
felegyenesedtem, és mint Quasimodo fél lábamat a
szőnyegen húzva, elbicegtem az ágyig. Ott rávetődtem és
igyekeztem kimasszírozni belőle a görcsöt. Hiába, a
tegnap éjszakai menet után totál kikészültek az ízületeim.
Nagy nehezen elmúlt a fájdalom. Nyújtózkodtam
egyet, igyekeztem tudomást sem venni a végtagjaimat
elöntő izomlázról és felültem. Loyd az ajtóban állt és
szemöldök ráncolva figyelte a jelenetet.
Meglehetősen zavarba jöttem.
- Inkább… ne kérdezd meg – mondtam.
Megkönnyebbülve bólintott majd közelebb jött és
lehajolt hozzám.

~ 237 ~
 - Fura lány vagy, June Mai! – finoman megcsókolt
– De meglepő módon tetszik. Akarsz eljönni velem egy
tuti helyre?
- Highville? – kérdeztem reménykedve.
- Majdnem. Titan Metal.
- Valami diszkó? – fintorogtam. Ki a fene megy
fényes nappal diszkóba?
De Loyd csak mosolygott. – Gyere be velem a
gyárba! Van egy kis elintéznivalóm, de ígérem hamar
végzek.
Nagyon is kíváncsi voltam a helyre, ahol egy
főnöki pozícióban lévő ember kérgesre dolgozza a
tenyerét. Tiszteletet ébresztett bennem a gondolat, hogy
nem büdös számára a kétkezi munka mint megannyi más
milliomos hülyegyereknek.
- Rendben, menjünk.
Kimondottan örült a válaszomnak. Kaptam egy
cuppanós puszit az orromra majd kisietett a nappaliba.
Hallottam, amint elküldi Cole-t azzal, hogy hamarosan
mindketten bemegyünk hozzá a gyárba, majd kattant a
beépített szekrény zárja és kisvártatva egy halom ruhával
tért vissza hozzám.
- Nem akarom, hogy a mi lustálkodós napunk
elveszítse a varázsát – jelentette ki, majd oda dobott
nekem egy fekete-ciklámen Nike melegítőt – Ezt vedd
fel!

~ 238 ~
 Baromira jól nézett ki a sportos ruha és a szín is jól
állt a bőrömön. Loyd egy fekete-fehér szintén Nike
melegítőt választott magának.
- Gyúrunk? – vigyorogtam.
- Ha pulykatojásra vadászom kell az erőnlét.
Elkapott és magához húzott. – Imádlak öltöztetni
de azt hiszem a vetkőztetésed még jobban tetszik.
Igyekezzünk, hogy minél hamarabb hazaérjünk!
Kezébe fűzte az enyémet és elindultunk.
- Loyd? – kérdeztem miközben felfelé bámultam a
mennyezetre.
- Igen?
- Határozottan le kellene már szednünk a zoknidat
és a melltartómat a csillárról.

Loyd kocsijával mentünk természetesen. A

kényelmes és meglehetősen hivalkodó BMW rengeteg
járókelő tekintetét vonzotta. Néha már annyira
kellemetlenül éreztem magam, hogy eltakartam az
arcomat. Aztán Loyd nevetve figyelmeztetett, hogy
sötétített az ablaküveg és amúgy sem látnak. Erről
mindig megfeledkeztem.
Imádtam Loyd mellett ülni az autóban és nézni
komoly arcát, ahogy az utat figyeli. Nem volt őrült sofőr,

~ 239 ~
még akkor sem ha egy 231 lóerős vadállat búgott alatta.
Az viszont tagadhatatlan, hogy imádott az országúton
szabadon száguldani. Én jobbára belesimultam az ülésbe
és igyekeztem egyhelyben maradni. Legszívesebben
rávetettem volna magam vezetés közben.
- Mi az? – kérdezte de szemét nem vette le az útról.
Jelenleg épp kétszázzal száguldottunk.
- Szeretem nézni ahogy vezetsz. Koncentrálás
közben csillog a szemed.
- Más tevékenység közben is csillog a szemem!
Elmosolyodtunk. Reméltem, hogy ma este is
nagyon de nagyon csillogni fog.
- Van jogosítványod?
- Van.
- Ha esetleg kipróbálnád milyen vezetni…
- Nem! – vágtam rá azonnal. A jókedvem azonnal
eltűnt és előjött az a jól ismert kis gyomorgörcs, ami
mindig is, ha a múltamra emlékeztem.
- Miért? Nem lesz baj, bébi! Itt leszek melletted.
- Nem szeretek vezetni.
Loyd a szemöldökét ráncolta egy pillanatig.
- Elmondod miért nem?
- A rántott májat is utálom de az okát nem
ismerem.
Az indok hihető lett volna de sajnos a hangom még
a saját fülemnek is túlságosan félénk volt. Pont mint
amikor nem kívánt vendég kopogtat az ajtónkon mi meg

~ 240 ~
kikiabáljuk neki, hogy „nincs itthon senki”. Loyd azonnal
szagot fogott.
- June… megértem, hogy nem régóta vagyunk
együtt és nem úgy bízol még meg bennem, de bármit is
titkolsz egyszer el kell mondanod.
A kesztyűtartón doboltam ujjaimmal.
Megpróbáltam csak a mozdulatra figyelni és kizárni
Loyd búgó hangját a fejemből.
- June!
Nem jött össze.
- Hm?
- Hallottad amit mondtam?
Nagyon sóhajtottam. – Loyd, minden embernek
vannak titkai. Akinek nincs, az hazudik. Lefogadom,
hogy neked is van – néztem oldalra.
Mintha az arcszíne megváltozott volna.
Megmerevedett testtartásából csak arra tudtam gondolni,
hogy fején találtam a szöget. Most éreztem csak igazán,
hogy mennyire zavar, hogy nem tudom a titkát Ezt
érezheti ő is? Talán az lenne a legjobb, ha megosztanánk
egymással. Itt és most. Aztán megszólalt a vészcsengő a
fejemben. Az én titkom biztos, hogy nagyobb horderejű
mint az övé, nem lenne fair csere.
- Egyébként hová megyünk?
Már több mint negyven perce úton voltunk.
- A gyárépület a város szélén van – felelte
közönyösen.
Azt hiszem megbántottam.

~ 241 ~
 Lassan elfogytak körülöttünk a robosztus épületek,
nyolc sávos autópályák és a tömegnyomor, ami New
York városára volt jellemző. Egy szűk kis úton
száguldottunk, két oldalt jegenyefák ölelték körbe a teret.
Loyd lassabbra vette az iramot, attól tartva hogy medve
vagy esetleg valami más vad szalad át előttünk az úton.
Szerencsére nagytestű állattal nem találkoztunk, de azért
láttam öngyilkos jelölt oposszumot és mosómedvét az
autó előtt keresztülfutni.
Végre megpillantottam a bitumennel megerősített
csatlakozó utat. Máris elhúzott előttünk egy óriási
kamion „TitanMetal” felirattal az oldalán. Besoroltunk
mögé majd Loyd lehagyta. Nem telt bele tíz percbe és
megláttam a gyár épületét. A kétemeletes vadi új épület
hosszan terült el a sík völgyben. Körülötte magasra
nyújtózkodó fák lengedeztek a nyári szellőben.
Loydra néztem. Nem láttam rajta különösebb
büszkeséget, amiért megmutatja nekem élete művét.
Olyan volt, mintha egy hétköznapi épület előtt
kanyarodott volna be.
- Mi a baj?
Franc, hogy mindig észreveszi ha bámulom.
- Semmi csak… nagyobb lelkesedésre számítottam
tőled.
- Ez csak egy munkahely. Nincs miért lelkesedni.
- Tudsz te egyáltalán lelkesedni valamiért?
Loyd kényelmesen beparkolt a többi autó közé.
Még csak külön parkolóhelye sem volt.

~ 242 ~
 - Egy valamiért tudok.
- Tényleg?
- Itt ül mellettem.
Elpirultam mire ő magához húzott egy csókra.
Mindkettőnket fogva tartott a biztonsági öv így nem
tudtunk kellőképpen közel kerülni egymáshoz.
- Már vagy egy órája, hogy hozzád sem értem.
- Rekord!
- Amit nem akarok megdönteni – Újra neki esett a
számnak.
Valaki kopogott a Loyd felőli ablakon. Tisztán
láttam, hogy Cole toporzékol az ajtó előtt.
- Utálom azt, ahogy időzít – morogta Loyd és
elhúzódott tőlem.
Kikapcsolta az övét és kiszállt. Követtem őt. Alig
akartam az idegen szemébe nézni, aki meglátott pucéran.
Loyd sem élvezte kimondottan a szituációt.
- June-t már ismered – zárta le ennyivel és magával
húzott a kétszárnyú bejárat felé.
Azzal próbáltam enyhíteni a feszültséget, hogy
hátra intettem a férfinek. Ő vigyorogva visszaintett,
közben ezt tátogta: Tényleg szépek.
Elnevettem magam mire ő is elvigyorodott. Loyd
észrevehette, hogy sumákolunk a háta mögött, ezért
betuszkolt maga előtt az ajtón.
- Emilyt sosem féltetted így – incselkedett vele
Cole. Loyd tekintete a jól ismert módon elsötétedett. Fájt
neki, hogy elveszítette Emilyt, ezt a vak is láthatta. Én is

~ 243 ~
láttam. Kutyául éreztem magam. Ezt meg Loyd látta.
Éljen a laza nap, amit már most elcsesztünk!
- Ez itt az előcsarnok – hallottam Cole hangját – A
következő helység már a gyár részlege és itt és most a
hölgy tökéletesen láthatja, miként tesz rendet ez a magas,
morcona alak itt mellettünk.
Alig hogy beléptünk a gyártósorok közé,
elkerekedett a szemem. Négy szalag futott körbe-körbe,
mellettük gépek zúgtak. Az emberek, akiknek figyelnie
kellene a munkafolyamatot meg jót beszélgettek több
lépésnyire a munkaterületüktől. Mindenkin acélszürke
munkaruha volt, nyakukban lógott arcmaszkjuk.
Vártam, hogy Loyd kieressze amúgy is mély
hangját úgy, hogy beleremegjenek az ablakok, de nem
így történt. Megállt az ajtóban néma csöndben és kezét
hátra téve figyelt egy pontot a távolban. Percek kellettek
hozzá, hogy a dolgozók egyesével észrevegyék őt.
Meglepődtek, majd mint akinek a talpát égeti a tűz,
mindenki visszasietett a munkaterületére.
- A következő részt imádom – súgta a fülembe
Cole. Olyan volt mint egy óvodás gyerek, aki végre be
tudta rángatni az apukáját az oviba, hogy az rendet
tegyen.
- Üdvözlök mindenkit – kezdte Loyd és épp csak
annyira beszélt hangosan, hogy hallani lehessen őt a
gépek zúgásától. Lassan beljebb sétált, hátrahagyva
engem és Colet. Loyd oldalra nyúlt egy billenő
kapcsolóhoz a falon és nemes egyszerűséggel lenyomta.

~ 244 ~
A teremben hirtelen leállt az összes gép, megszűnt a
világítás. A csönd valósággal ránk zuhant.
- Úgy értesültem róla, hogy egyre több a magát
főnöknek képzelő és kevesebb a valós dolgozók létszáma
- besétált az emberek közé – De nem hibáztatok senkit,
hiszen ez az én hibám. Túl engedékeny voltam,
megbíztam bennetek amikor huzamosabb időre távol
maradtam a gyártól. Már látom, hogy hiba volt. Az
elmúlt hetekben annyi selejtet gyártottunk, hogyha nem
volna tartalékunk, már rég belebuktunk volna. Esetleg
tudja valaki ennek az okát?
Az emberek vagy a padlót bámulták, vagy elnéztek
Loyd mögött a levegőbe. Torokköszörülések és
értelmetlen dünnyögések kaptak szárnyra de egyetlen egy
értelmes szó sem hangzott el.
- Azt ugye belátjátok, hogy ez így nem mehet
tovább. Rengeteg dolgom van, ami nem teszi lehetővé,
hogy két műszakot is lehúzzak felügyelőként.
Loyd gondolkodóba esett. Oldalt rágni kezdte a
szája belső részét. Ilyenkor forognak a legjobban a
fogaskerekei.
- Mindenki tegye le, ami éppen a kezében van és
mennyen haza! – Adta ki az utasítást, mire pánik terjedt
el a dolgozók körében. Egymásra néztek, a fejüket rázták,
nem értették a dolgot. Még én is megijedtem, hogy
kirúgja ezeket az embereket.
Nem is tudtam, mit cselekszem csak odaléptem
mellé és megfogtam a kezét. Loyd arca azonnal

~ 245 ~
megváltozott, szigorúból kedvessé szelídült. A
szememmel próbáltam üzenni neki, hogy ne tegye. Ne
rúgja ki őket.
- Nyugalom – súgta és megcsókolta összefűzött
kezünket. Annyira imádtam mikor ezt csinálja.
- Menjetek haza – kezdte újból – A mai napot és a
holnapit mindenki megkapja ajándékba!Pihenjetek
kedvetekre! Mire két nap múlva visszajöttök egy új
szerződés fog várni mindenkit, aki továbbra is itt akar
dolgozni. Megváltozik néhány dolog, köztük a bérezés is.
Mostantól nem órabérben, hanem teljesítménybérben
fogtok dolgozni. Mindenki annyi fizetést visz haza,
amennyiért ténylegesen megdolgozott. Ha valakinek e
mellett munkaidőben aludni vagy más tevékenységhez
támad kedve, nyugodtan megteheti de mi nem fizetünk
érte. Érthető voltam?
Választ ugyan nem kapott de tiltakozást sem.
- Köszönöm a figyelmet és mindenkinek kellemes
pihenést kívánok!
Átkarolta a vállamat és elindultunk a lépcső felé.
Cole szorosan mögöttünk jött. A lépcső tetején több ajtó
fogadott minket, az egyik a Collal közös irodájuk volt.
Beléptünk és Cole becsukta az ajtót.
A két fiú azonnal hangos röhögésben tört ki. Cole a
térdét csapdosta, Loyd a hasát fogva leült az egyik
íróasztal melletti bőrkanapéra. Alig kaptak levegőt. én
meg elgondolkoztam rajta, hogy a gyár két főnöke
titokban nem szív e valamit.

~ 246 ~
 Mikor végre valamennyire összeszedték magukat,
Cole megszólalt:
- Láttad Allens képét mikor mondtad, hogy aludhat
de többet nem fizetünk neki érte?
- És Mrs. Peeware? Olyan vörös lett mint a pipacs!
- Pipacs? Az a nő sokkal inkább páviánra hasonlít!
Pont úgy visítozik ha nem tetszik neki valami.
- Mit szólsz az ötletemhez?
- Hogy mit szólok? Briliáns, haver! Miért nem
nekem jutott eszembe?
- Megcsinálod a szerződéseket? – kérdezte Loyd,
közben felém nyúlt és lehúzott maga mellé. Még mindig
nem akartam hinni a szememnek.
- Jellemző – cuppogott Cole – És gondolom a
számítógépes rendszert is én írjam át a teljesítménybérre.
Loyd elmosolyodott.
- Kurva jó a fizetésed, öreg!Én a helyedben nem
panaszkodnék!
- Igenis, elnökúr! – vigyorodott el Cole is – Két
igen hosszú nap áll előttem.
Úgy mondta, mintha ez az egész csak púp lenne a
hátán de szemében az elszántság és az elhivatottság tüze
csillogott. Ám nem láttam ugyanezt Loyd tekintetében.
Mintha ő csak jót mulatna ezen az egészen, de valójában
minél hamarabb szabadulni akarna.
Loyd átkarolt és nagyot sóhajtott, hogy a nevetés
utolsó hullámait is kirázza magából. Végre felderült a
kedve.

~ 247 ~
 - Nem mutatod meg June-nak a gyárat? – kérdezte
Cole – Biztos érdekelné.
- Már biztosan látott ilyet korábban.
- Ami azt illeti én jobban lelkesedem a
gyárlátogatásért mint maga az elnök – adtam hangot
meggyőződésemnek.
- És milyen jól látod – kezdte Cole – Az
elnökúrnak sokkal inkább egy saját lovászat hozná meg a
várt lelkesedést.
- Ez komoly?
Loyd csak legyintett.
- Ez csak egy ostoba álom.
- Ugyan miért?
- Egy lovarda megalapításához rengeteg minden
kell, June! Kapcsolatok, vevőkör, jó alom…
- És ezeket nem tudod megszerezni? Olyan
lehetetlen?
- Túlságosan rizikós ez az egész. Olyan mint a
mezőgazdálkodás. Akár egy jégeső is csődbe viheti a
vállalkozást. Itt elég egy betegség, fertőzés az istállóban,
lesérülnek a lovak vagy bármi más.
- Még ha rizikós is a dolog, több lábon állsz nem?
Itt van a gyár, ami ha nem tévedek, jól megy – Néztem
Cole-ra, aki büszkén bólintott.
- Akkor sincs meg hozzá a kellő szaktudásom –
zárta le ennyivel a dolgot és felállt, hogy kávét hozzon a
sarokban lévő automatából.

~ 248 ~
 Úgy emlékeztem, hogy valaki elég sokat lovagolt
kölyökkorában.
– Egy volt lovaspóló bajnoknak biztosan nem esne
nehezére! – vállat vontam.
Loyd és Cole tekintete találkozott a fejem felett.
Valami rosszat mondtam?
Kaptam egy tiramisu ízű cappuchinót. Még sosem
ittam ilyet ezelőtt pedig nagyon finom volt. Loyd
visszaült mellém és szabad kezével átkarolt. Cole-nak
valamiért ez nagyon nem tetszett.
- Mit is mondtál June, hová valósi vagy? – kérdezte
mosolytalanul.
- Nem hiszem, hogy említettem ezelőtt –
kényelmetlenül fészkelődtem. Utáltam ha a múltamról
kérdezgettek.
- Szóval? – Eden Cole kötötte az ebet a karóhoz.
- Elég legyen, Cole!
- Nem gáz, válaszolok! – csitítottam Loydot. –
Canadai vagyok. Helyileg Toronto-hoz közel születtem.
- Van családod?
Nagyot nyeltem. Ideges lettem mert az egész
beszélgetésnek kihallgatás jellege volt. Túl sok
kihallgatáson kellett részt vennem egész eddigi életem
során és gyűlöltem az egészet! Mikor válaszoltam
éreztem, hogy remeg a hangom. – Igen, de nem
beszélünk… sűrűn.
- Miért vagy ilyen ideges? Csupán érdeklődöm.

~ 249 ~
 A forró cappuchinos bögrébe kapaszkodtam. Loyd
eleresztett.
- Hogy kerültél New Yorkba?
- Nos, igazából csak átutazóban voltam de kaptam
egy jó állást és maradtam.
A Loyd-dal kötött szerződésről beszéltem.
- Milyen állást? Ki bízott meg és mivel?
- Itt a vége, Cole – figyelmeztette Loyd. Nem
értettem az egészből semmit.
- Honnan tudod, hogy Loyd lovaspólózott ezelőtt?
- Én… én… - az agyam pörgött mint a motolla - …
azt hiszem a netről.
- Nagyon rosszul hazudsz, gyöngyvirág!
Nem kívánt kihallgatásomnak egy váratlan vendég
érkezése vetett véget. Hallottam, hogy valaki
magassarkúban közeledik az iroda felé. Cipősarkának
kopogása messziről visszhangzott. Loyd káromkodott
egyet majd felugrott, Cole pedig úgy ledobta a kávéját az
asztalra, hogy kiborult. Kisvártatva valaki lenyomta az
iroda ajtajának kilincsét és kopogás nélkül belépett.
Egy gyönyörű szőke hölgyet pillantottam meg,
talán három-négy évvel lehetett idősebb nálam. Kék
szeme enyhén mandulavágású, amit haloványan
gyöngyházfényűre festett. Szép hófehér kosztümöt viselt,
talán a szoknyarésze kissé rövidebb volt a megszokottnál,
ám ettől eltekintve az egész jelenség maga volt a
megtestesült tünemény. Minden tökéletesen harmonizált

~ 250 ~
rajta, minden egyes hajszála katonás sorrendben omlott a
hátára. Gyönyörű volt, nincs mese.
- Emily – köszöntötte Loyd.
Magamra borítottam a kávét. A forró lötty égette a
combomat. Majd bepisiltem a fájdalomtól.
Egy halk nyögés préselődött ki belőlem.
Loyd azonnal cselekedett. Egy pillanatra eltűnt
majd egy pohár hideg vízzel tért vissza, amit lendületből
az ölembe borított. Ott ültem melegítőben, kócosan, kávé
folttal az ölemben és tiszta vizesen. A szarnál is szarabb
volt a helyzet. Mintha megdermedt volna az idő, senki
sem mozdult.
Loyd volt az, aki megtörte a csendet. Zavara tisztán
kivehető volt.
- Emily, ez itt June! June, ő Emily.
A hölgy kedves mosollyal az arcán bólintott.
Egyből rájöttem, hogy nem tudja, kije vagyok én
Loydnak. Gyilkos tekintettel meredtem a sötétség urára
és magamban megfogadtam, hogy később olyan jelenetet
rendezek, amit nem tesz csak úgy zsebre.
Loyd pontosan értette az üzenetet.
- Engem már ismersz – integetett Emilynek Cole,
aki egy csapásra megváltozott és újra a mókás álarcát
vette magára.
Emily kellemesen elmosolyodott. Gyönyörű fehér
fogai kivillantak szépen rúzsozott ajka alól.
- Ne bolondozz, Eden! Loydhoz jöttem! – Majd
Loydhoz fordult – Beszélnünk kell.

~ 251 ~
 Loyd nem tudta mitévő legyen. Velem jött ide, úgy
illik hogy végig velem is maradjon és nem hagy itt egy
luvnya miatt, aki ráadásul az exe. Én még csak Terryvel
sem találkozhattam kettesben. Ki fogom herélni, ha
megteszi.
- Ebédeljünk együtt – ajánlotta ismét az angyal.
Olyan gyönyörű volt szomorkás, könyörgő mosolyával…
ami engem cseppet sem hatott meg. Ez a nő forralt
valamit, annyi szent. Lehet, hogy üldözési mániám volt,
de láttam a szemében a hamisságot.
- Rendben – sóhajtott Loyd.
Majdnem lefordultam a székről. Nem hiszem el,
hogy elmegy vele!
Loyd nem nézett rám. Még csak hozzám sem ért a
másik jelenlétében, azon kívül hogy leöntött egy pohár
kurva hideg vízzel.
- Emily, várj meg odalent, azonnal megyek.
A szőke angyal, aki mostantól luvnya-ként fog
szerepelni a szótáramban, egy hálás köszönöm
kíséretében kitipegett a szobából. Loyd azonnal felém
fordult és letérdelt mellém.
Mielőtt kinyithatta volna a száját, megszólaltam.
- Menj a büdös francba!
- Később mindent megmagyarázok – mondta
ugyanazzal a parancsoló hangsúllyal, mint amivel a
luvnyát küldte ki az irodából. Elfelejtette, hogy én nem ő
vagyok. Ez tiszta hülye ha azt hiszi, hogy ezt
megbocsájtom neki.

~ 252 ~
 - Tudod Loyd, ha rád nézek új értelmet nyer
számomra a fogyatékos szó!
- June…
- Nem érdekel!
Nem akartam más előtt vitatkozni ezzel a bunkóval,
így felpattantam és megkérdeztem Cole-t hogy haza
vinne e. Habozás nélkül rávágta, hogy szívesen, mire
Loyd morgolódni kezdett de nem tiltakozott. Így legalább
kideríthetem miért volt olyan bunkó velem Cole az előbb
és a még bunkóbb Loydot és faképnél hagyhatom.
- Elég a kérdésekből különben betöröm az orrod! –
fenyegette meg Cole-t, közben idegesen beletúrt dús
hajába – June, otthon mindent megbeszélünk, rendben?
- Beszéljen veled a hóhér éles bárddal a kezében!
Kiviharoztam az irodából, le a lépcsőn. A
combomon a megégett bőr fájt mint a fene. A dolgozók
érdeklődve figyelték távozásom, és persze azt, hogy
szaró galamb módjára csoszogtam kifelé az elázott
mackóalsómban. A cipőm is cuppogott a víztől.
Valószínűleg rájöttek, hogy a főnök új csaja
vagyok, aztán látták Emilyt az irodába bemenni majd
kijönni. És most én távozom egyedül hatalmas
kávépacával magamon. Vajon milyen történetet fognak
ebből kreálni? Konkrétan szartam rá. Egész úton a
parkolóig azon gondolkodtam, hogy milyen válogatott
kínzási módszereket fogok bevetni, amikor kinyírom
Hádészt.

~ 253 ~
 Cole hangját hallottam a hátam mögött.
Megfordultam és láttam, hogy egy élénk sárga Honda
akármicsoda mellett ácsorog és integet, hogy menjek oda.
Hát persze. Az az ő kocsija én meg csak úgy eltrappoltam
mellette. Hogy szakadna rám az ég!
- Szép karosszéria – dünnyögtem az orrom alatt
miközben beszálltam és jól bevágtam magam mögött az
ajtót.
- Az, és szeretném ha az is maradna! -
megsimogatta a kicsikéjét.
Elindultunk a város felé. Alig vártam, hogy haza
érjek. Sőt! Arra gondoltam, ugyan miért ne
találkozhatnék én is Terryvel. Már három napja is van,
hogy utoljára sms-t váltottunk.
- Oké, tudom hogy szörnyen indult a kapcsolatunk
de folytathatnánk az ismerkedést - dobta fel Cole
hirtelen.
- Ne haragudj, most nincs kedvem beszélgetni.
- Emilyvel együtt nőttek fel, mindig is jó barátok
voltak.
- Barátok és szeretők – fűztem hozzá duzzogva.
- Tudom mit gondolsz. De nem várhatod el, hogy
egyről a kettőre megszakítsanak minden kapcsolatot.
Mintha egy harminc éve növekvő fát próbálnál kitépni
puszta kézzel a földből. Túl sok gyökérrel kapaszkodik.
Valahogy úgy éreztem, hogy senki nem ért meg. Ez
az idegen vadbarom sem, aki oly bőkezűen osztogatja a
soha nem kért tanácsait.

~ 254 ~
 - Te az én helyemben türelemmel viseltetnél a
dolog iránt? – kérdeztem fújtatva.
Cole nagyon óvatosan válaszolt.
- Nem vagyok benne biztos de azt tudom, hogy
odafigyelnék egy barát tanácsaira.
- Nem vagy a barátom.
Pláne a „nagyon rosszul hazudsz, gyöngyvirág”-os
rész után.
- Valóban nem. És nem is leszek soha. De a
Loyddé annál inkább. Ezért szeretnélek figyelmeztetni!
Nem bízom benned June Mai, soha nem is fogok. Loydot
elvakíthattad a bájaiddal de engem nem fogsz. Figyelni
foglak.
Cole megijesztett.
- Nem értelek.
- Túl sok a különös egybeesés, nehogy azt hidd
hogy nem vettem észre! Bárki is küldött, jobb ha
megmondod neki, hogy Loyd elkapja! Senki ne becsülje
alá a haditengerészetet!
Haditengerészet? Mi van? Ezek szerint Loyd
katonatiszt? Cole csak fújta tovább a magáét. Úgy
belemerült a figyelmeztetésekbe, hogy az egész már-már
elvesztette ijesztő jellegét. Sokkal inkább volt komikus.
Összefűztem mellkasom előtt a két karomat. Erre a
haditengerészetes dologra még visszatérünk. Nem
akartam félbeszakítani mert reménykedtem abban, hogy
még több dolgot kifecseg Loyddal kapcsolatban.

~ 255 ~
 Megcsörrent a blackberry a zsebemben. Loyd
csengőhangját játszotta a készülék. Eljátszottam a
gondolattal, hogy nem veszem fel de akkor felhívta volna
Cole-t.
- Igen?
- Végeztem. Szólj Cole-nak, hogy álljatok félre az
autóval. Mindjárt utolérlek benneteket.
Szóval mégsem vitte el kajálni a luvnyát? Ettől
még ugyanolyan mérges voltam és muszáj volt
levezetnem a mérgem, különben felgyülemlik és
felrobbanok tőle. Ezt az egész Cole-al való beszélgetést
sem tudtam hová tenni. Mindig is tudtam, hogy Loyd
titkol valamit de álmomban sem mertem volna gondolni,
hogy katonatiszt. Arra tudtam kizárólag gondolni, hogy
talán valamilyen titkos bevetésen vannak. Így értelmet
nyer az is, hogy miért van Loyd lakása eldugva egy
lepukkant szállodában és hogy miért nem beszél a
családjával. Talán így óvja őket.
- Hallottad amit mondtam? Álljatok meg! - A
hangvétele csak még inkább tetézte a haragomat. Mi a
fenét parancsolgat ez a bunkó?
- Rendben – válaszoltam egykedvűen és letettem –
Loyd üzeni, hogy tegyél ki a következő sarkon.
Ha jól emlékszem volt ott egy buszmegálló.
- Miért tett volna ilyet? – kérdezte gyanakodva.
- Mert befejezte bármit is csinált Emilyvel és jön
értem.

~ 256 ~
 Cole bólintott és megállt ott, ahol kértem. Csupán
néhány ember várakozott a megállóban.
- Igen, pont ide. Köszönöm a fuvart és… akárhogy
is, örülök hogy megismertelek.
- Akárcsak én! – bókolt és megvárta míg kiszállok
– Ne feledd… figyellek!
Két ujjával a szemére mutatott majd elhajtott.
Ez hülye.
Beálltam a buszra várakozók közé. Szerencsére
négy perc várakozás után jött egy csuklós busz. Nem volt
pénzem, így a hátsó ajtón lógtam fel. Jól megszívom ha
jön az ellenőr mert igazolvány sem volt nálam. Azt is az
egyik utastól kellett megkérdeznem, hogy hová megy a
busz. Szerencsére a belvárosba tartott csak éppen egy
hosszabb útvonalon.
Nem érdekelt merre de valahogy el akartam jutni
Loyd nélkül Terryhez. Mindenképpen beszélni akartam
vele a történtekről. Pontosabban csak a luvnyáról. A
többiről addig nem szólok neki, amíg ki nem derítem,
hogy mibe tenyereltem bele. Terry okos tanácsai mindig
helyre tették a dolgaimat. Vagy éppen jól arcul ütöttek.
Mindenesetre ki akartam önteni a szívemet neki.
Elővettem a telefont és tárcsáztam.
- Helló cicuka! – vette fel azonnal. Jókedve
töretlen, mint mindig.
- Helló!

~ 257 ~
 - Na, mi van? Hádészka megengedte, hogy felhívj?
Ugye tudod, hogy nem esik jól amiért lecseréltél erre a
faszfejre?
- Te hoztál össze vele, ha nem tévedek. Magadra
vess!
- Igaz… Én sem engednélek magammal találkozni
a helyében. Amilyen jóképű és szexi vagyok manapság!
Elmosolyodtam. A jó öreg Terence!
- Beszélnünk kéne.
- Megint egy hármas randi? – kérdezte. Szinte
hallottam a hangján, hogy fintorog.
- Nem, ezúttal csak te meg én.
- Hogy-hogy?
A telefonom idegesítő pittyegésbe kezdett.
- Ez meg mi? – kérdeztem tőle.
- Mi micsoda?
- Ez a sípolás!
- Én nem hallom. Lehet, hogy bejövő hívásod van.
June fiam, ideje lenne már megtanulnod mi-micsoda
azon a nyomorult okostelefonon.
Ránéztem a képernyőre. A bal alsó sarokban
Hádész képe villogott.
- Loyd az.
- Nem vagytok együtt? Ez új…
- Mondhatjuk, hogy meglógtam.
Hallottam, hogy fészkelődik a háttérben.
- Mi történt?

~ 258 ~
 - Emily történt. Ma találkoztam a volt csajával,
Terry! Az a nő egy igazi bombázó!
- Amolyan sima bombázó vagy nehéz bombázó?
- Extra nehéz bombázó, Terry! És mindennek a
tetejében kedvesnek is tűnik de tudom, hogy Loydra fáj a
foga. És Loyd őt választotta helyettem!
- Komoly?
- Vagyis majdnem őt választotta de végül
lemondta! Mármint az ebédet. Gondolom leesett neki,
hogy nagy bajban van és ezzel próbált javítani a
helyzetén.
A telefonom még mindig sípolt. Legszívesebben
kivágtam volna az ablakon.
- Találkozzunk!
- Jó, de az új lakásomba gyere!
- Hogy a midbe?
- Túl sok csaj tudta a szobaszámom így szépen
kivettem egy jó kis kecót távolabb a belvárostól. Még
nincs teljesen berendezve de azért találunk két dobozt,
amire leülhetünk. A címet elküldöm facebookon.
- Várom. Akkor ott találkozunk!
- Cső, bébi!
Letettem a telefont mire azonnal felbődült a
csengőhang. Loyd… Gondoltam egyet és felvettem.
- Halló?
- A buszmegállóba, mi?
- Úgy döntöttem busszal megyek haza a BMW
helyett. Ez olyan nagy baj?

~ 259 ~
 - Nagy, ha én vezetem azt a kurva BMW-t!
Hallottam, hogy felbőg az autója motorja.
Felgyorsított.
- Ne hajts gyorsan! – üvöltöttem rá mintha itt lenne
mellettem. Az előttem ülő nő meglepetten hátra nézett.
- Utolérlek, bébi. Erre még nem gondoltál?
- Miért nem Emilyt éred utol „bébi”?
- Csak egy ártalmatlan beszélgetés volt! Sokáig
együtt voltunk, vannak elvarratlan szálaink!
- Miért nem tud rólam? – kérdeztem, hiszen ha
tudná hogy Loydnak már van valakije, talán nem mászna
rá.
- Nem akartam neki fájdalmat okozni!
- Úgyhogy inkább fájdalmat okozol nekem?
Másodpercekig nem szólt semmit.
- Hol vagy most?
Nem láttam akadályát miért ne mondhatnám el
neki.
- Terryhez tartok éppen.
- Hogy hová? – csattant a hangja a fülembe.
- Terryhez! Csak egy ártalmatlan beszélgetésre.
Tudod, sokáig együtt voltunk míg nem találkoztam veled
és vannak elvarratlan szálaink! – kényeskedve utánoztam
a hangját majd letettem.
Had morgolódjon. Még gyorsan megnéztem a
facebookon Terry címét majd kikapcsoltam a készüléket.
A következő megállónál leszálltam és metróval mentem

~ 260 ~
tovább mert jobban ismertem a közlekedési útvonalat.
Loyd bottal ütheti a nyomomat ezután!

Terry lakása a vártnál sokkal nagyobb és

kényelmesebb volt. A maga négy szobájával, óriási
nappalijával és billiárd asztalával kimondottan hivalkodó
jelenségnek számított.
- Bakker… - néztem körbe az előszoba küszöbéről.
- Király kéró én úgy mondanám – Mellkasa dagadt
a büszkeségtől – De ne ácsorogjunk itt! Kerítettem két
kempingszéket, arra le tudunk ülni.
- Billiárdasztalod már van de székekkel még nem
rendelkezel. Nem csalódtam!
- Kávépaca mindenütt a ruhádon… nem csalódtam!
A hófehér falak, a kissé poros járólap és a sarkig
nyitva lévő kétszárnyas erkélyajtó igazi rusztikus hatást
kölcsönzött a nappalinak. Még nem volt berendezve,
hiányzott belőle a legalapvetőbb berendezési tárgy is,
mégis kényelmesnek és barátságosnak éreztem.
Helyet foglaltam az egyik csíkos, kinyitható, sokkal
inkább horgász mintsem camping székben. Majd
bepisiltem úgy fájt a combomon a megégett bőr. Terry a
másik széket velem szemben állította fel és leült lábát
keresztbe téve.

~ 261 ~
 - Halljuk, mi a panasza!
- Nos, az egész úgy kezdődött, hogy találkoztam a
pokol legsötétebb urával.
Terry képzeletbeli okuláréját feljebb tolta
orrnyergén.
- Ezt a múltkori foglalkozáson már megbeszéltük.
Ugorjunk a friss részletekhez, ha kérhetem!
Ezzel elmeséltem neki a gyárlátogatást, a luvnya
megjelenését és hogy Loyd hogy ugrott a szőke egyetlen
szavára, amikor ebédelni hívta. Aztán mintegy
mellékesen elmeséltem neki a hazafelé vezető utamat, azt
a bizonyos buszos sztorit és a Loyddal való
telefonbeszélgetésemet, gondosan kihagyva a Cole-lal
való beszélgetést. Az a fickó zakkant.
- Te megőrültél? Elmondtad neki, hogy hozzám
jössz? – ordított fel. Nem egészen ezt a reakciót vártam –
Épp most írtad alá a halálos ítéletemet!
- Ne túlozz már! Inkább válj eggyé ismét a
pszichológus szerepével és adj valami normális tanácsot!
- Nem hiszem el, hogy megint ezt tetted velem…!
Na jó, összeszedem magam. Szóval! Megértem, miért
csaptál patáliát. De mondd csak beszéltél egyáltalán
Loyddal Emilyről vagy sem?
- Csak minimálisan. Nem szeretek erről
beszélgetni.
- June, ha nem fekteted le a szabályokat, ne várd
hogy Hádészka betartsa őket. A kezdetek kezdetén meg
kellett volna beszélned vele, hogy találkozhat az exével

~ 262 ~
míg elvarrják azokat a bizonyos elvarratlan szálakat, de
akkor tartson be néhány szabályt. Az első, hogy tudj róla
ha találkoznak, a második pedig hogy a luvnya – mint
ahogy oly találóan elnevezted – tudjon arról, hogy Loyd
már nem szabad préda. Történetesen van barátnője és ez
a barátnő te vagy.
- Rendben, ebben igazad van de nem csak ez zavar.
Megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni erre mikor a
luvnya meghívta, gondolkodás nélkül igent mondott!
Ejtett engem a drága szösziért, Terry! És ne érts félre,
nem azt a rohadt ebédet sajnálom, hanem azt hogy
elnézést sem kért miatta még csak rám se nézett! Mintha
én nem is léteztem volna attól a pillanattól kezdve, hogy
a luvnya belépett a szobába.
Terry mélyet sóhajtott majd fészkelődni kezdett a
széken. – Úgy látom hosszú beszélgetés lesz… -
dünnyögte az orra alatt – Jó, tehát nézzük az elejétől.
Elfogadta a meghívást a te károdra. Ez lehetett a
pillanatnyi zavarodottság miatt is. Azt mondtad a luvnya
hirtelen állított be a gyárba, ráadásul még nem tudott
rólad sem. Loyd összezavarodott és hogy elkerülje az
esetleges konfliktust, igent mondott az ebédmeghívásra.
De később mikor elvonult a vihar és átgondolta a
helyzetet rájött, hogy helytelenül cselekedett, lerázta
Emilyt és mindent megtett, hogy utolérjen téged, te pedig
megint meglógtál. Ráadásul busszal. Nem valami stílusos
– fintorgott – Nemhogy taxival mentél volna!

~ 263 ~
 Mikor eszembe jutott az első nem túl ötletes
szökésem, elfutott a pulykaméreg.
- Abban a helyzetben az volt az egyetlen megoldás!
– fűztem hozzá felháborodottan.
- Persze-persze… iszunk valamit? Sajnos csak jin-
tonic van.
- Jó lesz sima víz is, köszönöm.
- Mit nem értesz azon, hogy csak Jin-tonic van? –
kiáltott vissza a válla felett.
Jellemző. Se kaja, se víz, se bútorok, de van
biliárdasztal és Jin-tonic. Hurrá, a világ megmenekült!
Hamarosan két műanyagpohárral tért vissza és az
egyiket átnyújtotta nekem. Nem akartam alkoholt inni
ezért diszkréten letettem a szék lába mellé.
- Figyelj, June! Az a nagy büdös helyzet, hogy
akármennyire is idegesít Hádészka, az a véleményem,
hogy megfogtad vele az isten lábát. Becsületes embernek
tűnik, olyannak aki megvédi azt ami az övé – tette hozzá
óvatosan – Ami a te esetedben nem utolsó szempont.
Nagyot nyeltem. Nem, tényleg nem utolsó
szempont, hogy olyan valaki van mellettem, aki meg tud
védeni. Például egy katonatiszt.
- Ráadásul kezd beléd esni…
- Azt nem hiszem – vágtam rá azonnal. Loyd nem
az a szerelmes típus.
- Akkor rosszul hiszed. És ha azt nézzük, neked
meg már régen véged! Totál belezúgtál, kisanyám!

~ 264 ~
 Meggondoltam magam. Felkaptam az italomat és
lehúztam a pohár tartalmát.
- Gyerünk doki, mondjon valami értelmeset is!
- Már mondtam! Beszéld meg vele ezt az egészet.
Kommunikáció a probléma megoldásának kulcsa. Vili?
Egyébként csodálom, hogy még nem hívott…
- Kikapcsoltam magam.
Terry hirtelen belekezdett egy ellazító jóga
gyakorlatba. Összeérintette az ujjait a mellkasa előtt,
mély levegőt vett majd zümmögve kiengedte a tüdejéből.
Ezt megismételte kétszer is.
- Úgy… utálom… ha ezt csinálják a nők – préselte
ki magából higgadtan a szavakat még mindig jógázó
pózban – Kösd fel a gatyád Hádészka ha neked ez a nő
kell…
- Tudod Terry, érdekes módon nem érzem, hogy
mellettem állnál a nehéz helyzetekben!
- Ó, melletted állok én aranyom, melletted… csak
valahogy… olyan nehéz…
Karomat összefontam magam előtt és hátradőltem a
széken. Terry éppen szerepelt és ilyenkor lehetetlenség
volt félbeszakítani őt. Mikor végre abbahagyta
homloklebenye masszírozását és felnézett rám, egészen
új színben látta a világot.
- És most kapcsolt be a telefonodat és soha de soha
többé ne kapcsold ki mert annál nincs idegesítőbb,
flusztrálóbb, zavaróbb mint mikor egy sértődött tyúk

~ 265 ~
kikapcsolja a telefonját ezzel is üzenve a hódolójának,
hogy mennyire utálja.
Nem bírtam megállni szemkörzés nélkül.
- Tipikus férfi vagy te is, öregem! Ha nem
hívogatnátok két percenként megállás nélkül minket,
akkor nem kapcsolnánk ki a telefont!
- Nem hívogatnánk két percenként, ha legalább
egyszer felvennétek azt a rohadt telefont!
- De ha egyszer nem akarunk beszélgetni veletek! –
szinte már ordibáltam pedig nem is Terryre voltam
mérges.
- És épp ez a baj! Hogy nem akartok beszélgetni!
Magatokban puffogtok és azt várjátok, hogy kitaláljuk a
gondolataitokat! Nem tudjátok, hogy mit akartok de
nekünk teljesítenünk kell azt! Ha tudni akarod, ezért van
annyi agglegény a világon!
- És ezért is van annyi öreglány – fűztem hozzá,
mindazonáltal egyetértettem ezzel a lüke „mennyünk le
alfába” fazonnal. – Kéne kölcsön egy pulcsi és öt dollár.
- Már vártam, hogy adósságba verd magad nálam –
vigyorgott és felállt, hogy beszerezze a kért holmikat.
Egy szürke kapucnis Jenkins felsőt kaptam tőle.
Majdnem jó volt rám így egészen kulturáltan festettem
benne. Zsebre vágtam a felém nyújtott pénzt és
elindultam az ajtó felé. Már jócskán benne jártunk a
délutánban.
Marha mérges voltam Loydra ugyanakkor utáltam
vele haragban lenni. Mennyivel jobb lenne most

~ 266 ~
szerelmeskedni vele a fürdőkádban és válogatott
perverzségeket súgni egymás fülébe!
- Most akkor ennyi volt? Mész haza?
- Lefektetem a szabályokat –szóltam neki hátra –
Köszi a segítséget! Ja, és a Jin-tonic irtó szar volt.
Hallottam, hogy kuncog. – Remélem nem látjuk
egymást túl sűrűn a héten!

Elhatározásom, miszerint egyszerűen bemasírozok

a tanterembe mint Napóleon és lefektetem a
lefektetnivalókat, hamar szertefoszlott. Loyd eléggé
zabos volt a telefonban, ráadásul valószínűleg már arra is
rájött, hogy Terry lakcímet változtatott, mert a nyakamat
rá, hogy bemasírozott a Carter-be és követelte hogy
nyissák ki neki a régi szobánkat. Kapni fogok egy
vékony sort ha haza megyek, annyi szent. Új tervet
eszeltem ki.
Bekapcsoltam a telefont. Huszonhat nem fogadott
hívás. Ezért meg ő fog kapni. Már-már kezdtem úgy
érezni, hogy minden egyes veszekedésünk forgatókönyv
szerint zajlik. Veszekedés, elrohanás, telefon kikapcsolás,
millió hívás, bűntudat, és a többi. Megfogadtam, hogy
legközelebb nem jutunk el addig, hogy ennyi nem
fogadott hívás legyen a kijelzőmön.

~ 267 ~
 Míg várakoztam a metróra, üzenetet írtam neki:

Meglehet, hogy egy kicsit túl reagáltam.

Még csak oda sem értem a padhoz, hogy leüljek a

válasz már meg is érkezett.

Meglehet, hogy egy kicsit bunkó voltam.

Azt a kurva! Majdnem hasra estem. Neki dőltem a

sínek előtt pihenő ősrégi pad háttámlájának majd
éreztem, hogy ez nem elég, megkerültem és leültem rá.
Még hat perc volt a következő kocsi érkezéséig. Bunkó
volt, mi tagadás. De nem csak ezzel volt a baj.

Szép az exed…

Elküldve. Mekkora hülye vagyok…

Te sokkal szebb vagy nála pulykatojás!

Ezt Emily is tudja?

Tudni fogja, ha ezt akarod.

Terrynek igaza volt. Loyd értelmes ember, akivel

lehet beszélni.

~ 268 ~
 Mit akart?

A válasz több mint három percet váratott magára,

ami kimondottan idegesített.

Békülni.
És ne húzd fel magad, azonnal elküldtem mikor
meghallottam mit akar.

Az első dolog ami eszembe jutott erre az, hogy „jó

fiú”. Kicsit enyhült bennem a feszültség. Megjött a
metró. Gyorsan beugrottan a tömeg előtt és leültem az
első szabad helyre.

Sokszor fogtok még találkozni?

Mindig tudni fogsz róla, ha igen.

Hol vagy?

Úton haza.
Mérges vagy?

Meglehet, hogy igen.

Elmaradt az ebédem.

Elmosolyodtam. A férfiak és a feneketlen gyomruk.

Mire feleszméltem megérkeztem az én

~ 269 ~
leszállóhelyemhez. Épp az utolsó pillanatban ugrottam
ki.

Itt vagy már?

Mindjárt.

Lemegyek eléd!

Tudtam, hogy felesleges ellenkeznem, úgysem

mehetek fel egyedül a hatodik emeletre mert még a végén
eltévedek. Örültem, hogy végül elindultunk a békülés
útján de persze sok mindent kell még megbeszélnünk
személyesen.
Felmentem a mozgólépcsőn az utcára. Szerencsére
a forró nyári nap már elbújt a felhőkarcolók mögött. Ettől
eltekintve persze a combom még mindig égett mintha
tüzes vassal kínoztak volna.
Átvágtam a negyvenedik utcán, megkerültem négy
háztömböt mire a távolból megpillantottam a Hiltont.
Mélyet szippantottam az utca „kellemesen” szmogos
levegőjéből és néhány köhécselés közepette elindultam
előre.
Alig telt bele öt percbe, megpillantottam a mezítláb
szobrozó Loydot. Tekintete hol jobbra, hol balra
vándorolt. Nem tudta merről érkezem. Mikor végre
meglátott válla megereszkedett, mint aki hirtelen mázsás
súlytól szabadult meg. Gyors léptekkel elindult felém és

~ 270 ~
amikor azt hittem, hogy karját kitárva már-már megölel,
megtorpant előttem és farkasszemet nézett az általam
viselt szürke felsővel. Láttam, ahogy elönti az agyát a
fekete köd és átkoztam magam, amiért kölcsön kértem
Terrytől.
- Meg tudom magyarázni… - kéz feltartva
hátráltam egy lépést.
De Loyd csak megragadott az alkaromnál fogva és
magával húzott. Remegett a karja, ajkait összeszorította.
A recepciós élénken figyelte az eseményeket,
kíváncsiságát megpróbálván egy újság lapjai mögé
rejteni. Tetszett neki, hogy Loyd majd letépte a bal
karom? Az remek.
Nem vártuk meg míg lejön a lift, szó szerint
felcibált a hatodik emeletre. Lihegtem mint aki lefutotta a
maratont mikor betuszkolt a tanterem ajtaján. Elengedte a
kezem, hogy becsukja az ajtót. Több se kellett, hirtelen
rám jött a „pisilhetnék” és sebesen elindultam a fürdő
felé.
- Ott maradsz! – parancsoló hangja pont úgy hatott
rám mint a munkásokra a gyárban. Megtorpantam.
Szemem sarkából láttam, hogy valaki más is van a
szobában rajtunk kívül. Oldalra fordultam, hogy
megnézzem ki az, de ekkor Loyd magával rántott a
szőnyegre. Földhöz szegezett, arccal lefelé. Kiabáltam és
rugdostam de hatalmas testét nem tudtam ellökni az
enyémről. Hasadást hallottam, ruhaanyag cafatok szálltak

~ 271 ~
körülöttem a levegőben, majd egy nagy szürke
anyagdarab repült át a szoba másik végébe.
- Úristen, öregem! Mit művelsz? – Cole hangját
hallottam de csak alig. Elnyomta a saját felháborodott
visításom.
- Ebbe ne szólj bele, Cole! Húzz el!
Mikor egészen megszabadultam Terry pulcsijának
utolsó kis darabkájától is, Loyd a hátamra fordított és
ráült a hasamra. Iszonyatosan fájt a két combon között az
égett bőr. Két kezemet leszorította a fejemnél.
- Mit műveltetek a díszbuzival? Miért volt rajtad a
ruhája? Dugtatok?
Akárhogy vergődtem tehetetlen voltam.
Tehetetlen… és tehetetlenül felizgatott a helyzet.
Kezdetben dühös voltam rá és megijesztett a reakciója,
azonban most… azt akartam, hogy tépjen szét. Harcolni
akartam ellene de azt akartam, hogy ő győzzön.
- Válaszolj!
Fel akartam húzni őt. Nem vagyok normális. Az
utolsó pillanatban befogtam a számat.
- Loyd, cimbora! Mi a fene ütött beléd? Szállj már
le szerencsétlenről!
Loyd haragtól ködös tekintete tisztulni kezdett.
Lassan leszállt rólam de két lépésnél tovább nem volt
hajlandó eltávolodni tőlem. Mikor elengedett
csalódottságot éreztem.

~ 272 ~
 Lassan felültem. Az egyetlen dolog amivel mindig
is leplezni tudtam a sebezhetőségemet az a gúny volt. Ezt
hívtam most segítségül.
- Mi mást csináltunk volna? Természetesen
dugtunk. Gondoltam miért ne?
A szavak idegenek voltak az én számból, szinte el
sem hittem, hogy ezt én mondtam.
- Komolyan kérdeztem, June!
- Mégis mit mondhatnék? Elmentem hozzá
beszélgetni mert kiborultam, te idióta!
Felálltam a földről és átmentem a nappaliba. Loyd
követett de Cole sem maradt le túl messzire.
- Ne nevezz idiótának! Miért viselted a holmiját?
- Mert az enyém tiszta mocsok! – bizonyításképpen
megfordultam és végig mutattam magamon.
Loyd nagy levegőt vett mint aki nyugtatni próbálja
önmagát. Úgy látszik a kávéfoltról megfeledkezett.
- Befejeztétek? – vetette közbe Cole.
- NEM! – üvöltöttük egyszerre.
- Jó, akkor én… oké. Valaki üdítőt? – egyik lábáról
a másikra állt tehetetlenül.
- Húzz el! – ordított rá Loyd.
- Maradj! – replikáztam én.
- June, ne mérgelj fel még jobban!
Közelebb lépett de én gyorsan megkerültem a
bőrülőkét és elhelyezkedtem mögötte.
- Miért, mi lesz akkor? Elrohansz Emilyhez és
kisírod a szemed a vállán?

~ 273 ~
 - Őt hagyd ki ebből! – megpróbált elkapni de én
átiszkoltam a dívány túloldalára.
- Ó, én megtenném a legnagyobb örömmel! Az, aki
nem képes kihagyni őt semmiből az te vagy!
Dühömben levettem a mögöttem lévő polcról egy
antik képkeretet, ami ugyan üres volt mégis ki volt téve.
- Nehogy…
- Dehogynem! – És már repült is. Loyd az utolsó
pillanatban ugrott félre az útból.
Jól esett hisztis libának lenni, mi tagadás. Ahogy a
képkeret csörömpölve földet ért és ezer darabra tört, a
dühöm egy darabja is elpárolgott belőlem. Na még egyet!
A következő egy hófehér váza volt, az oldalára
óarany csíkok voltak festve.
- June! – figyelmeztetett Loyd de én akkor már
repítettem is a vázát, ami pontosan Loyd mögött
csapódott a falhoz és szanaszét tört. Loyd abban a
pillanatban térdre ereszkedett, mindkét tenyerét a bal
szemére szorította.
Megfagyott a vér az ereimben. Ijedtemben
elejtettem ami még a kezemben volt és azonnal
odarohantam hozzá. Az a néhány lépés kilométereknek
tűnt.
- Loyd, istenem úgy sajnálom!
Letérdeltem mellé, állát két kezem közé fogtam és
magam felé fordítottam a fejét, hogy lássam hol sérült
meg. Még a szemem is könnybe lábadt, ezért nem vettem
észre azonnal, hogy csak trükk volt. Loyd szorosan

~ 274 ~
átölelt és magához húzott. Ölelése erőteljes volt de
cseppet sem fájdalmas. Fejemet beszorította a
nyakszirtjéhez, csak annyi mozgásteret hagyva, hogy
levegőhöz jussak.
Mikor elgyengült a térdem az ölébe húzta a lábamat
és érthetetlen halk szavakat suttogott a fülembe. Percekig
meg sem mozdultunk. Majd éreztem, hogy megpuszilja a
homlokom. Sírhatnékom támadt. Viszonzásképpen
megpusziltam a vállát. Akkora hülye vagyok!
- Ez csúnya húzás volt… - sírtam – Azt hittem
bántottalak.
- Bármihez hajlandó vagyok folyamodni, hogy így
a karomban tarthassalak.
- Vagyis sajnálod? – reménykedve felnéztem rá.
Loyd felhorkant.
- Gondoltam… - visszabújtam a vállához és mélyen
beszívtam az illatát.
Az egész olyan volt mint egy fura álom. Az előbbi
kirohanásaink, az a furcsa pillanat, amikor úgy éreztem
szétrobbanok a vágytól… minden. A karjaiban békére
leltem. Békére és szerelemre. Hogy rohadna meg!
Kurvára nem akartam szerelembe esni!
- Hát én még esküszöm, hogy életemben nem
láttam ilyet!
Loyddal egyszerre néztünk fel. Cole állt felettünk,
kezében a napszemüvegét szorongatta.
- Ti most vagy nagyon szeretitek egymást vagy
ennyire a másik agyára tudtok menni.

~ 275 ~
 Hádész és én összenéztünk. Valahogy mindketten
azt vártuk hogy a másik mondja ki először de a végén
mindketten hallgattunk. Korai volt még ez.
- Befejeztétek? Mert akkor én mennék is. De csak
akkor ha tényleg befejeztétek! Nem akarok hullákat
azonosítani holnap reggel.
Nem nagyon érdekelt mit mondott Cole, Loyd illata
teljes mértékben elbódított. Annyira fáradtnak éreztem
magam, hogy lehunytam a szemem és a szívverésére
összpontosítottam.
- Nem lesz baj, Cole, elmehetsz. Lefektetem Junet.
Éreztem, hogy megemelkedik alattam és a
levegőbe emel. Elmosolyodtam és átöleltem a nyakát.
Bevitt a hálóba, az egyetlen helységbe ami még nem állt
romokban miattam és finoman lefektetett az ágyra.
Lehámozta rólam a melegítőfelsőmet majd a nadrágért
nyúlt. Hangosan felszisszent mikor lejjebb húzta.
Kinyitottam a szemem.
- Mi az? – egyenesen a felső combomra meredt.
Lenéztem magamra és csak akkor láttam a hatalmas égési
sérülést rajta. Felhólyagosodott felszíne nem kecsegtetett
sok jóval.
- Ezt meg kell mutatnunk egy orvosnak.
- Ne most!
- June, nagyon csúnya és pokolian fájhat. Gyere!
- Kérlek… - belecsimpaszkodtam a nyakába mint
egy kismajom és lehúztam magam mellé az ágyra. –
Maradjunk itt. Csak feküdjünk, jó?

~ 276 ~
 Tényleg baromira fájt de semmi pénzért nem
keltem volna fel Loyd mellől, aki átkarolt és a mellkasára
húzott.
- Vacsoráig alszunk egyet. Utána kajálunk és
bemegyünk a kórházba.
- Rendben.
Loyd sóhajtott. – Bárcsak mindig ezt hallanám
tőled.
- Akkor elég hamar rám is unnál.
- Ezt sosem lehet tudni. Ezért kéne kipróbálnunk!
- Nem!
- Köszi.
- Loyd?
- Hm?
- Ma piszkosul nevetségesek voltunk.
- Amit nem is bánnék de egy egész gyár, no meg
Cole is szemtanúja volt az egésznek.
- Cinkes.
- Eléggé – lehajolt az ajkamhoz és megcsókolt – Ha
nem fájna a lábad most olyat szeretkeznénk, hogy a
szomszédok belepirulnának.
Belemosolyogtam a mellkasába aztán lehunytam a
szemem. Elalvás előtt rájöttem, hogy legyen Loyd bármi
is a hátam mögött, katonatiszt, maffiózó vagy
berepülőpilóta, nem érdekel. Akkor is szeretni fogom.

~ 277 ~
 Öt nappal később a nappali kanapéján feküdtem,
két lábam közül az egyik magasan felpockolva és egy
kockás takaróval betakarva. Csak egy égési sérülés volt,
mégis úgy voltam kezelve mint akinek legalább hat
helyen eltört volna a lába. Unatkoztam mint a fene és
mivel a lábamon lévő vastag gézkötés miatt nem tudtam
rendesen mozogni, Loydnak találtam ki különböző
elfoglaltságokat. Most például egy pohár meleg teát
kértem tőle. Hirtelen beköszöntött az őszi hideg és azóta
ki sem dugtuk az orrunkat innen.
- Most ez komoly? – kiabált át a konyhából nekem.
– Felforralod a vizet a lábosban! Ha lenne
teáskannád most nem kellene lábosban csinálni!
- Vagy ha lenne teafőzőm… - tette hozzá
fennhangon. – Nem is tudtam eddig, hogy szükségem
van teafőzőre.
- Ne feledd az édesítőt és a citromot!
- Mi van? – teljesen kiborult. Ott sertepertélt a
konyhában. – Hogy a fenébe kell bekapcsolni hogy
forraljon ez a vacak?
- Nyomd be a kis piros gombot és tekerd el!
- Az hol van?
Uramisten, ez a fazon íz béna a konyhában.

~ 278 ~
 - Tudod mit? Elég ha kapok egy pohár vizet.
- Nem, megcsinálom!
És a következő néhány percben halálra röhögtem
magam.
- Loyd, szerintem már így is tök jó! Hozd ahogy
van!
- Úgy érted a forró vizet édesítővel? Nem találom a
teafüvet!
- Van egyáltalán?
Loyd egy pillanatra megállt nagy forgolódásában
majd mélyet sóhajtva a telefonjáért nyúlt. – Rendelek
neked teát.
Ott hagyta a félig kipakolt konyhásszekrényt. Az
egymásra rakott különböző méretű lábasok mint
megannyi ferde torony sorakoztak a pulton. A citrom
félig kifacsarva és szétfröcsögtetve a márványlapon, az
édesítő tabletták szétgurulva. Ezt a kupit is nekem kell
majd feltakarítanom amikor nem figyel.
- Ne is stíröld a rendetlenséget, úgysem állhatsz fel!
– figyelmeztetett Loyd majd letérdelt a padlóra a kanapé
mellé. – Hogy érzed magad? – egyik kezével
aggodalmasan végig simította az arcom.
- Pont ugyanúgy ahogy eddig is, mindegy hányszor
kérdezed!
Kissé bunkóbban közöltem mindezt vele mint
ahogy illett volna. Azonnal elszégyelltem magam és
megpusziltam az arcomat simogató kezét.
- Ne haragudj! Csak agyamra megy a szobafogság.

~ 279 ~
 - Az orvos szerint pihentetned kell. A pihentetés a
szobafogsággal egyenlő.
- A te szótáradban. Legalább teafüvet elmehetnénk
venni.
Úgy néztem rá mint egy bolyhos kiscica, aki egy
falatot követel a vacsorájából.
- Ennek a nézésnek sosem tudok… - de nem fejezte
be a mondatát, hanem lecsapott az ajkamra. Forró nyelve
simogatta az enyémet, meleg tenyere felkúszott a
vállamról a tarkómig. Férfias illata teljesen megszédített,
még jobban igyekeztem magamra húzni.
Loyd morgott majd elhúzódott tőlem.
- Ne már!- csattantam fel.
- Nincs keksz míg meg nem gyógyulsz.
- És ha csak egy kicsit van? – rácsimpaszkodtam a
nyakára.
- June, nem…
Ráborultam nyakszirtjének puha bőrére és apró
csókokkal hintettem. Éreztem a hátamra kúszó kezét,
amint magához szorított, hogy jobban kiélvezhesse
érintésemet. Öt napja nem szeretkeztünk, ami
mindkettőnk idegzetét megtépázta. Loyd pattanásig
feszült, ezt láttam minden egyes mozdulatában és én,
mocsok módon nem könnyítettem meg a dolgát.
Óvatosan beljebb tolt a kanapén és mellém feküdt.
Én reflexszerűen betakartam őt a plédemmel. Nem
hagyta, hogy tovább csókoljam, elszakította magát tőlem
és a mellkasához szorított.

~ 280 ~
 - Nem könnyű veled.
Hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Ha
teljesítem a vásárlásra vonatkozó kívánságodat, nyugton
maradsz mára?
Mi az, hogy! Csak kimozdulhassak.
- Naná! – vigyorogtam és gondolatban elterveztem,
hova szeretnék menni. Wallmart mindenképpen!
Loyd felállt, bement a hálóba majd egy nagy,
fekete izével tért vissza. Lenyomott rajta egy gombot,
mire a nagy fekete izé képernyővé világosodott és
megjelent az apple védjegye.
- Táblagép?
- Ügyes kislány – homlokon csókolt.
De köcsög!
- Minek?
- Vásárolni! – felvillant az „én győztem” vigyora.
A kurva életbe. Morcosan szusszantottam egyet de
ezzel csak azt értem el, hogy kinevetett és közelebb
húzott magához, hogy mindketten lássuk a képernyőt.
Felszörfölt a BestBuy honlapjára, a legszélesebb
kínálatot nyújtó online cég oldalára. Beírta a keresőbe,
hogy teafőző. Több száz műszaki cikk jelent meg egymás
alatti sorokban. Nekem a legelső neon zöld teafőző
tetszett. Úgy nézett ki mint egy ufó. Az ára is elfogadható
volt, harminc dollár. Ráakartam bökni az
érintőképernyőre, hogy megnézzük részletesen mit tud,
de Loyd ellapozta.
- Hé!

~ 281 ~
 - Huzamosabb időre szeretnék vásárolni, jó
minőségű terméket, June. Azok a vackok az első
használat után szétmennek.
Nem vitatkoztam vele mert ezeket úgyis „jobban
tudja”.
Míg Loyd a készülékeket nézegette, az én szemem
megakadt a honlap alján futó „legjobb ajánlatunk”
futószalagon. Épp egy gyönyörű krémszínű ágytakaró
kúszott el a szemem előtt, apró kék és arany hímzésekkel.
Gyorsan rápöcköltem az ujjammal.
- Tetszik neked?
- Csak szeretném megnézni nagyobban.
Beleszerettem a takaróba és az ára sem volt vészes.
Arra gondoltam, hogy megveszem magunknak.
- Neked tetszik? – néztem fel rá.
- Nem olyan rossz. Vegyük meg!
Megelőzött. Rábökött a „kosárba vele” buttonra
majd oldalt megakadt a szeme egy újabb felbukkanó
ablakon. Mindenféle színű és alakú kispárnát kínáltak a
vevőknek. Loyd rákattintott. Az első egy piros,
mosolygós szívecskés párna volt. Elmosolyodott.
- Mindig is akartam ehhez hasonló giccstengert.
Kosárba vele.
A szívecskés párna után egy napraforgós
narancssárga-zöld párna következett. Az meg nekem
tetszett, úgyhogy én nyomtam meg a kosárba vele
gombot. Még vagy húsz párna volt a kínálatban és úgy
döntöttünk, hogy mindet végignézzük. Loydnak tetszett

~ 282 ~
egy bolyhos felhős nagypárna, nekem pedig az ördög
villája nyerte el a tetszésemet. A végén ott tartottunk,
hogy hat giccstenger is felkerült a megrendelőlistánkra.
Ezután körbenéztem a nappaliban. A falak sivárak
voltak és üresek.
- Vegyünk képkereteket?
- Miért csak képkeretet?
- Mert beletehetjük majd a saját fotóinkat –
ajánlottam és Loydnak tetszett az ötlet.
Minden otthonban vannak fotók és emlékek a
közös kalandokról. Vettünk több kisebb és nagyobb, falra
akasztható fakeretet is.
Loyd ezután kiválasztott egy zöld színű békás, pihe
puha fürdőszobaszőnyeget. Hihetetlenül borzalmasan
nézett ki, ráadásul a feketemárvány fürdőszobához
egyáltalán nem illet, de láttam rajta mennyire tetszik neki
és hogy élvezi a vásárlást, ezért némán elmosolyodtam és
egy szót sem szóltam. Helyette inkább kerestem békás
törölközőket és Loyd nagy örömére én magam rendeltem
meg őket.
- Házi varrókészlet! – csaptam rá hirtelen a
futószalagra.
- Minek az?
- Jön a karácsony! Ilyenkor jól jön, ha az ember
karácsonyi dekorációt tervez.
- Mégis mit dekorálsz varrótűvel?
- Te sosem csináltál még mézeskalácskákat
szövetből és hímző fonalból?

~ 283 ~
 Nem nagyon tudta hova tenni a kreatív kérdésemet,
de láttam a csillogást a szemében. Kíváncsi volt,
megrendelte.
- Tudsz kötni? – kérdezte.
- Leginkább horgolni. A gépen ha unatkoztam
mindig horgoltam.
- Akkor kérünk gombolyagokat is.
A következő egy órában rendeltünk még
karácsonyi függönyt apró hóemberekkel, mókás
sarokpolcot, ami úgy nézett ki mint egy dán szarvas a
szerte ágazó polcaival, és az én külön kérésemre vettünk
egy hatalmas sáfrányt.
Loyd meglátta a fitness gépeket és rendelt magának
egy súlyzópadot.
- Gyúrsz? – kérdeztem vigyorogva.
- Rendszeresen, ámbár az utóbbi időben rendesen
ellustultam. Igyekszem behozni a lemaradást. Térjünk rá
a konyhára! Öné a terep, főnökasszony!
Rendeltünk tésztaszűrőt, teflon kuktát, muffin
formákat, kuglóf sütőt, kávé és teafőzőt, egy egész
készlet teafüvet és Loyd bepróbálkozott egy kis
citromfával is.
- Ne már! Ezt hova tesszük?
- Elég nagy a nappali, bőven elfér.
- És hogy csinálunk neki mediterrán éghajlatot?
- Majd mellé állsz a hajszárítóval.
Elmosolyodott és kaptam egy röpke csókot.

~ 284 ~
 - Vegyünk nyársakat a kandallóhoz! – mondtam
hirtelen.
- Minek?
- Mit minek? Hát a pillecukornak!
- Te pillecukrot akarsz grillezni a kandallóban?
- Loyd, komolyan mondom te egész eddigi
életedben egy percet sem éltél.
Kiválasztottam két kovácsoltvas nyársat és
betettem a kosarunkba. Az én részemről befejeztem a
vásárlást de Loyd annyira élvezte, hogy több tucat színes
hülyeséget vásárolt még, amire csak a szememet
forgattam. Bólogatós kutya, szilveszteri duda készlet,
autós matricák, fürdőszoba kiegészítők, természetesen
békazöld színben.
Nagyon tetszettek neki a mintás takarók és a szőrös
papucsok így abból is rendelt egy csomót. Majd miután
megunta a hülyéskedést, rákattintott a műszaki cikkekre.
Ez volt az a pont, ahol szépen elaludtam.
Körülbelül egy óra múlva tértem magamhoz. A
mellkasán feküdtem, az oldalához simulva. A hasán még
mindig itt volt a tablet és épp véglegesítette a
megrendelésünket. A szállításra kijelölte az „express”
opciót.
- Ez komoly? – kérdeztem elhűlve.
- Nincs messze az egyik boltjuk, szerintem pár
napon belül ki is szállítják. Ha már vásárlunk, csináljuk
komolyan!

~ 285 ~
 Aztán megláttam a lapalján a végösszeget. Bent
ragadt a levegő a tüdőmben és köhögő rohamban törtem
ki.
- Úristen, Loyd! Sosem gondoltam volna, hogy
boltkóros vagy!
Loyd fészkelődött alattam, kicsit feljebb ült.
- Még sosem vásároltam így ezelőtt.
- Hogy-hogy?
- Szóltam a házvezetőmnek, hogy oldja meg. Nem
volt se időm, se kedvem foglalkozni ezekkel.
Nem tudtam elképzelni, hogy régen ilyen volt.
Most annyira lelkesedett minden apró dologért is, mint
egy kisgyerek. Amúgy meg házvezetőt tart?
- Kár volt kihagyni egész eddig, ha egyszer ennyire
élvezed.
- Nem a vásárlást élvezem, hanem hogy együtt
csinálhatom veled – magához húzott és megölelt. – Már
nagyon régóta pont itt lenne a helyed. Kár volt kihagyni
egész eddig – ismételte a szavaimat.
- Én mást is tudok, amit kár kihagyni! – egyik
kezemet felcsúsztattam a pólója alatt.
Mielőtt megszólalhatott volna, nyelvem
fülkagylójának belső puha oldalára tévedt. Halk nyögés
hagyta el a torkát. Ráfordultam a mellkasára, teljesen
magam alá gyűrtem vágytól megfeszült testét. Nincs
menekvés, Hádész! Az enyém vagy.
Megragadtam két csuklóját és a feje fölé emeltem
őket. Loyd átszellemült tekintettel hagyta, hogy azt

~ 286 ~
tegyek vele, amit csak akarok. Lehúztam róla a fehér
pólóját és elhajítottam. Ráhajoltam forró testére és
nyelvemmel nedves csíkot húztam a köldökétől az álláig.
Bőre libabőrös lett, lélegzete felgyorsult. Ajkaim közé
vettem puha fülcimpáját, közben kibontottam a nadrágját.
Éledező hímtagja az alhasamhoz simult. Bársonyos
sötétrózsaszín bőre elkápráztatott. Elengedtem a
fülcimpáját és apró csókokkal lejjebb vándoroltam
egészen a csípőjénél elkeskenyedő szőrcsíkig. Ott
ráfújtam a rövidre nyírt sötét szőrszálakra.
Megmarkoltam gyönyörű büszkeségét és makkját
az ajkamhoz emeltem. Kívántam őt. Annyira akartam,
mint még soha! Megnedvesítettem az ajkaimat és a
számmal becézgettem őt. Loyd felnyögött de nem
tiltakozott. Az ujjait belefésülte a hajamba úgy irányította
a mozdulataimat, közben dicsérő szerelmes szavakat
nyögött a levegőbe. Férfias sós íze elbűvölte az
érzékeimet, azt akartam hogy bennem legyen tövig.
Egyik szabad kezemmel súlyos heréit
masszíroztam, másikkal a combját simogattam. Feszes,
izmos teste akár a görög isteneké! Olyannyira
belefeledkeztem az érzésbe, hogy már nem is érdekelt az
a mérhetetlen fájdalom, amit a megégett bőr feszülése
okozott a kötés alatt. Tudtam, hogy ma nem egyesülhetek
Loyddal emiatt, de azt akartam hogy ő érezzen engem,
érezze a jelenlétem!
Nyelvemmel körkörös mozdulatokat tettem a
makkja körül, közben ütemesen fel-le mozogtam a

~ 287 ~
vesszőjén. Loyd egyre erősebben, egyre követelőzőbben
markolta a hajamat, közben a nevemet kiáltotta. Egyszer
csak felült és kihúzódott a számból. Férfiasságát
elfordította tőlem és hosszú fehér csíkot lövellt a padlóra.
- Te aljas kis csábító! – lihegte. Dühösnek próbált
tűnni de valójában nem volt az.
Hanyatt döntöttem a pamlagon és mellé bújva
kockás hasát simogattam. El akartam terelni a témát aljas
kis játékomról.
- Mit kell tennem, hogy nekem is ilyen kockáim
legyenek?
- Semmit. Nem akarok folyton egy nálamnál
erősebb izomtömeggel birkózni az ágyban. Az már
pankráció és nem szex.
Nem mintha valóban ki akartam volna gyúrni
magam de azért kicsit húztam az agyát.
- Gondolj csak bele milyen mellkasom lehetne!
- Csinos kétajtós szekrény lehetnél. Imádnám!
- Az ember azt hinné, hogy egy tengerészgyalogos
tudja, hogyan kell kétajtós szekrényekkel birkózni –
kuncogtam.
Loyd megmerevedett a karomban. Felnéztem az
arcára de ő kerülte a tekintetem. Bassza meg, hogy nem
tudom befogni a pofám!
Felült és eltaszított magától.
- Honnan tudod? Hát mégis kémkedsz utánunk?
- Kémkedni? Én? Ugyan már, Loyd!

~ 288 ~
 Épp meg akartam sértődni mint mindig, amikor
Loyd elkapta a csuklómat és talpra rántott. Egy pillanatig
azt hittem eltöri a csuklóm. Komolyan gondolta. Tudtam,
hogy nem a sértődéssel kell most foglalkoznom.
- Ki vagy te? – üvöltötte a képembe. – Mi az igazi
neved?
Remegtem izmos testének árnyékában. Képtelen
voltam megszólalni.
- Válaszolj az isten verjen meg! – még jobban
megszorította a csuklómat.
Felnyögtem.
- Nem véletlenül találkoztunk, igaz? Ki küldött
utánunk? Honnan tudod, hogy katona vagyok? Ezt senki
sem tudja, csakis azok akik keresnek!
Tekintetem elhomályosodott a könnyáradattól.
- Nem tudom… - szipogtam - … nem tudom, hogy
ki vagy!
Loyd fájdalommal telt tekintettel nézett rám.
- Mondd el June, vagy akárhogy is hívnak! Mondd
el, hogy ki küldött! Még nem késő, meg tudjuk oldani!
Tudom, hogy szeretsz ezt nem tudod megjátszani.
Könyörgöm beszélj! – hangja már nem volt több erőtlen
suttogásnál.
Eszembe jutott Lucy. Lucynak beszéltem... Kérte,
hogy mondjam el mi nyomja a lelkem és beszéltem neki.
Az a rohadék megölte. Loyddal nem történhet meg
ugyanez! Belezokogtam a tenyerembe.
- Zsarolnak, June? Erről van szó? Mondj egy nevet!

~ 289 ~
 Megragadott a vállamnál fogva és felrázott.
- Ha nem beszélsz ellenségnek foglak tekinteni!
Szinte semmit nem értettem abból, amit mondott.
Egészen önkívületi állapotba kerültem. Fuldokoltam a
sírógörcstől.
Haloványan észleltem, hogy felkap és a fürdő felé
visz. Beleültetett az üres fürdőkádba és egy határozott
mozdulattal megnyitotta a vizet. A jéghideg áradat a
tarkómra csorgott, szinte lefagyasztotta a hátamat.
Felszisszentem, kapkodtam a kád pereme után, hogy
megkapaszkodhassak és ki tudjak szállni.
Loyd nem engedett. Egyik kezével visszanyomott a
vízsugár alá, a másikkal megnyitotta a melegvizes csapot.
Hiába a meleg, már úgyis átfagytam.
- Kérlek… - nyöszörögtem – Tehetetlennek
éreztem magam óriási erejével szemben. – Ne bánts!
Hirtelen elengedett és felállt. Addig állt a kád
mellett mozdulatlanul, amíg az meg nem telt és halk
csobbanással át nem folyt a sok víz a peremén.
- Törölközz meg!
- Loyd… - kezdtem félve.
Magamra hagyott a fürdőben. Még az ajtót is
becsukta maga mögött. Szörnyen éreztem magam.
Mintha hirtelen kirántottak volna a kis édenkertemből.
Tudtam, hogy legalább annyira eltávolodtunk egymástól
ezalatt a pár perc alatt mint amennyire közel kerültünk
egymáshoz a hosszú hetek alatt. És ezt a távolságot
csakis az őszinteséggel lehet eltűntetni. Annyira féltem.

~ 290 ~
Rettegtem. Baja esik. De amitől talán még ennél is
jobban féltem, hogy el fog hagyni, ha megtudja. Nincs
épeszű ember, aki ezek után velem akarna maradni.
Nem! Nem mondhattam el neki. Most még nem!
De valamit mégis mondanom kellett azt viszont nem
tudtam, hogy mit és mennyit. Hagytam a francba a
törölközést, nedves testemre csavartam a törölközőt és az
ajtógombért nyúltam. A vadiúj ajtó nyikorgás nélkül nyílt
ki. Hangtalanul.
Loyd telefonált a konyhában. Halkan beszélt és
lassan. Csak szavakat értettem ki a társalgásából, semmi
többet. „Elegem volt… én is gyanakszom… nézz
utána… nem tudni… jövök neked eggyel”
Mikor meglátta, hogy ott vagyok, sötét tekintetével
a küszöbhöz szegezett. Mintha azt üzente volna, hogy
„telefonálok, ott maradsz míg be nem fejezem”.
Megijesztett a viselkedése, és utáltam ezt az állapotot.
Ezt az érzést. És azt, hogy milyen messzire került tőlem.
Letette a telefont a konyhapultra.
- Kakaót? – Hangja megtelt közönnyel.
Nem válaszoltam csak bámultam őt.
- Kérdeztem valamit! – Halkan beszélt mégis olyan
fenyegető volt. Elfordult és a konyhaszekrényben
matatott majd elővett két bögrét és a pultra tette.
- K-köszönöm, nem.
Megint rám nézett átható tekintetével. A sírás
környékezett de igyekeztem visszafogni magam. A
legszörnyűbb az egészben az volt, hogy nem teljesen

~ 291 ~
értettem, mi folyik itt. Nem álltam a tekintetét. Képtelen
voltam rá. Lassan a háló felé vettem az irányt és mikor
beértem, óvatosan becsuktam az ajtót. Leroskadtam a
küszöbre és próbáltam megnyugtatni zakatoló szívemet.
Ez meg mi a fene volt? Úgy ahogy voltam ledőltem az
ágyra és igyekeztem visszatartani a zokogást.

Mikor magamhoz tértem még mindig törölközőben

feküdtem az ágyon, de a ruhám már félig megszáradt. A
háló ajtaját kinyitották. Loyd járt itt. Talán megenyhült?
Mi az amit titkolhat? Kikotortam egy köntöst a
hálószobai szekrényből és magamra kanyarítottam.
Óvatosan kikémleltem a nappaliba. Nem láttam őt sehol.
Se a konyhában de a fürdőben sem.
- Loyd? – A hangom visszhangzott a szobákon át.
Sosem vettem észre, hogy visszhangzott volna a helység,
most viszont a hátam is borsózott tőle.
Elment. Itt hagyott míg kidőltem és egy szót sem
szólt hová megy. Nekem pedig elképzelésem sem volt
róla merre lehet. Bizonytalan voltam és támogatásra volt
szükségem. Terry! Őrült módjára keresni kezdtem a
blackburryt. Felforgattam a kanapé párnáit, kihúzogattam
az éjjeliszekrényem fiókjait de sehol sem találtam. Mikor
már ott is kerestem, ahová teljesen biztosan nem raktam,

~ 292 ~
felötlött bennem, hogy Loydnál lehet. Elvitte volna a
telefonom? Végül is az övé. Úgy egyeztünk meg, hogy
amíg együtt vagyunk használhatom. És most elvitte
magával. Leroskadtam a bárszékre. Elhagyott volna?
Legalább egy órát ültem ott és szánalmasan
szipogtam. Hiába, nem tudtam összekaparni magam. A
padlón voltam megint. Szétfolytam és egyedül nem fog
menni a talpra állás. Nagy nehezen felküszködtem
magam álló helyzetbe és odaléptem a gardróbhoz. Száraz
ruha kell! Megnyomtam a falat majd az ajtó két
másodperc múlva kinyílt. Ilyen rejtekajtókat nem
ruháknak szoktak építeni, legalábbis a filmekben nem.
Loyd ebben is újított.
Kivettem egy garbót mert úgy tűnt elég hűvös van
odakint és egy vastagabb fekete szoknyát. A hülye
pólyára nem tudtam nadrágot húzni ezért harisnyát
erőltettem rá térdig érő őszi csizmával. A hajamat
egyszerűen lófarokba fogtam.
Úgy kapkodtam mintha nyakamon lenne az
armageddon és azonnal az óvóhelyre kéne mennem.
Mindent kiejtettem a kezemből, mindent elborítottam.
Felkaptam a táskámat amiben a pénzemet és az irataimat
tartottam. Alkaromra fektettem a kabátot és amennyire
sérülésem engedte, vágtattam a kijárat felé. Csak Terryt
érjem el! Kellenek a jótanácsai.
Nyúltam az ajtógomb felé. Elfordítottam de az
visszalökte a csuklómat. Megint elfordítottam de nem

~ 293 ~
hagyta magát. Be van zárva? Nekiveselkedtem de meg
sem mozdult. Kulcs! Kell a kulcs!
Az ajtó melletti kulcstartó teljesen üres volt.
Odaléptem a konyhapulthoz és megvizsgáltam a porcelán
gyümölcskosarat. Loyd erős szeretettel dobálta még oda
is a cuccait de most ez is üres volt. Mikor visszaléptem
az ajtóhoz, a kabátommal véletlenül lesodortam a tálat a
pultról. Ripityára tört.
- A fenébe! – Levágtam a kezemben lévő cuccokat
a törmelék mellé és óvatosan letérdeltem, hogy a nagyját
összeszedjem. Az egyik éles végű darab felhasította
három ujjamat.
Különösebb fájdalmat nem éreztem de a vér
látványától megszédültem. Igyekeztem leküzdeni a
hányingeremet és egy papírzsebkendőért kutattam a
táskámban. Szerencsére azonnal megtaláltam és
rányomtam a vérző ujjaimra. Közben kiesett a
pénztárcám. Középen kinyílva hevert a padlón. Azonnal
feltűnt, hogy nincsenek benne az irataim. Se a
személyim, se az útlevelem. Még a beszállókártyámat
sem találtam. Mi a fene folyik itt?
Kezdtem kétségbe esni. Minduntalan
visszapörgettem fejemben az eseményeket.
Szeretkeztünk, minden tökéletes volt. Aztán felhoztam a
múltját. Bántott. Bezárt, elvette a telefonomat és az
irataimat.

~ 294 ~
 A zsebkendőt idő közben átvérezte az ujjam. Nem
volt elég zsebkendő nálam, úgyhogy kénytelen voltam a
konyharuhába törölni a vért.
A következő félórában fel-le járkáltam a lakásban
valamilyen menekülőutat keresve. Hogy mi elől
menekültem? Nem tudom. A lebukás elől? Loyd elől?
Nem akartam hazavárni őt mert nem tudtam mire
számíthatok. Ha kideríti honnan van a hamis személyim
mindenre rá fog jönni és akkor el fog hagyni. Nem, ezt
nem várom meg! Vissza kell szereznem az irataimat tőle!
Felforgattam a lakást minden egyes négyzetcentiméterét.
Fogalmam sincs mit kerestem. Talán egy régi telefont,
egy elfelejtett pótkulcsot. Akármit!
Az otthonunk hamarosan úgy nézett ki, mint ahová
beszabadult egy zombi hadsereg. Leginkább Loyd polcait
és fiókjait forgattam fel, hiszen az enyémekben a saját
cuccomon kívül nem volt más. Ingek, alsónadrágok,
zoknik, nyakkendők és talpbetétek. Némi készpénz került
elő a nappaliban lévő vitrinből. Némi? Úgy ötvenezer
dollár. Visszadugtam oda, ahol találtam. Nekem sosem a
pénze kellett.
A vitrinben találtam egy ékszeres ládikát. Régi
fényképek voltak benne, gyűröttek és megviseltek. A
rajta lévőket nem ismertem. Katonai egyenruhát viseltek,
arcuk zöldre-feketére és homokszínűre volt mázolva.
Mosolyogtak. A ládikában volt még egy apró arany
nyaklánc egy kis kereszt alakú medállal, némi külföldi
pénz érme és egy fémkúp. Kicsit rozsdás, kicsit kopott.

~ 295 ~
És jó nehéz. Nem tudtam, hogy mi az és hogy mire való.
Visszatettem a helyére.
- Látom átrendezted a nappalit!
A szívem megállt egy pillanatra és hirtelen sarkon
fordultam. Loyd állt a konyhapultnál, a kulcsát épp akkor
tette a farzsebébe.
- Hol voltál? – remegett a hangom.
- Találkoztam Emilyvel. Már tud rólad, úgyhogy ne
kezdd el!
Letette a kabátját a pultra és kibújt a cipőjéből. Én
gyorsan a dívány mögé léptem. Kellett valami, ami
elválaszt tőle.
- Miért nem szóltál, hogy elmész?
- Mert elaludtál, szívem! – Hangja negédességétől
kirázott a hideg – Ettél már?
Felemelt egy barna papírtasakot. Minden bizonnyal
meleg étel volt benne.
- Bezártál!
Elfordult tőlem és elkezdte kipakolni a pultra a
tasak tartalmát.
- Ugyan! Bezártam az ajtót mivel aludtál. Nem
akartam, hogy lábad keljen.
Megkerülte a pultot, rám kacsintott és az egyik
szekrényből elővett két porcelántányért.
- Csirke vagy steak?
- A telefonomat miért vitted el?

~ 296 ~
 A szemöldökét ráncolta amikor feltűnt neki, hogy
összetörtem a gyümölcsös tálat. Vártam, hogy szóvá
tegye.
- Kapsz mindkettőből. Nyugi, a marhát teljesen
átsütve kértem neked.
Némi csönd költözött be a helységbe, csak a
konyhából jövő sertepertélése hallatszott. Én még mindig
a dívány háttámlájába támaszkodtam.
- Mit kerestél?
- Hogy?
Épp egy zsömlét vajazott meg. Késes kezével körbe
mutatott a rendetlenségen. – Bizonyára kerestél valamit.
Megtaláltad?
A hangja… frászt kaptam tőle. Nem válaszoltam
neki. Helyette feltettem az utolsó kérdést amire választ
akartam kapni.
- Hol vannak az irataim?
Megvajazta a zsömléket és egyet-egyet ráhelyezett
a tányérokra, a hús és a párolt krumpli mellé. Mikor kész
volt a terítés, intett hogy menjek közelebb. Lassan
megráztam a fejem.
- Gyere és ülj le. Enned kell!
Továbbra is ráztam a fejem.
- June, ne kelljen még egyszer mondanom!
A rejtett fenyegetés a hangjában meghozta a
gyümölcsét. Lábam automatikusan mozdult és leültem a
lehető legtávolabbi helyre tőle. A gyomrom nehezen
tudta befogadni az ételt. Egy-egy kisebb krumplit a

~ 297 ~
számba dobtam, hogy aztán percekig rágjam. Loyd sem
evett túl sokat. Látszott rajta, hogy gondterhelt. Vívódott
magában. Tudtam még akkor is ha nem szólt semmit.
Azóta a pár hónapja mióta ismerem szinte minden percet
együtt töltöttünk. Volt alkalmam megismerni a szokásait,
a mozdulatait. Csakhogy a jelenlévő Loyd Wallace-t nem
ismertem. Teljesen új oldaláról mutatkozott meg.
- Miért van hamis személyazonosságod? – tette fel
a jól ismert kérdést.
Fogalmam sem volt erre mit feleljek, ugyanakkor
dacolni is féltem.
- Miért zártál ma be?
Letette az evőeszközeit és felém fordult a
bárszékével.
- Szóval így állunk? Kérdésre kérdéssel válaszolsz?
Lesütöttem a szemem majd meggondoltam magam.
Én magam is felé fordultam és viszonoztam a pillantását.
- Te vagy az, aki furcsán viselkedik! Délelőtt még
minden rendben volt, most meg hirtelen átkapcsoltál al-
kaida üzemmódba. Mi a fene bajod van?
Arckifejezése megváltozott. Egy pillanatra
megenyhült de a másodperc töredéke alatt ismét
megkeményedett. Küzdött önmagával… és küzdött
ellenem.
- Ügyes kis hazudozó vagy, mit ne mondjak –
kínjában elnevette magát – Nem gondoltam volna sosem,
hogy nem az vagy akinek mondod magad, de az utóbbi
napok eseményei felnyitották a szememet!

~ 298 ~
 - Most miről beszélsz? A hamis személyim az oka?
Azért borultál ki ennyire? Nem vagyok bűnöző, Loyd!
- Akkor mi vagy? – üvöltötte miközben felpattant a
székéről. – Miért voltál akkor este a klubban? Tudtad,
hogy én is ott leszek? Rám vártál? Csőbe akartál húzni?
Hát sikerült, a kurva életbe!
Tekintete elhomályosult. Durván megcsókolt,
magához szorított és erőszakosan átölelt. Fájdalmat
okozott az érintése de nem ellenkeztem. Nem tudtam.
Hiszem ő Loyd! Az én Loydom. Az első és az utolsó
férfi az életemben.
Nem értettem az utolsó szavait. Nem értettem miért
kellett volna rá várnom a szex klubban. Összevissza
beszélt. Remegett a karja körülöttem. Édes istenem, ez az
én hibám! A múltam tönkreteszi a jelenemet.
- Három nap… - lihegte a számba – Három napod
van, hogy felelj a kérdésemre, különben nem állok jót
magamért.
Eltaszított magától és bement a fürdőbe. Magával
vitte a telefonját. Sosem vitte magával idáig a fürdőbe és
még az ajtót is becsukta maga mögött. Kisvártatva
hallottam, hogy megnyitja a vízcsapot.
Három nap? Ennyi időm van, hogy elmondjam neki
a hamis irataim történetét? Beszélnem kellett Terryvel.
Megesküdtünk, hogy soha senkinek nem mondjuk el mi
történt Kanadában.

~ 299 ~
 Nem akartam, hogy Loyd tudja. Eszem ágában sem
volt elmondani neki úgyhogy a következő három napot
azzal töltöttem, hogy megpróbáljam kiengesztelni őt. Mit
sem törődtem azzal, hogy elvette a telefonom és a
kulcsaimat vagy hogy nélküle sehová sem mehettem ki a
lakásból. Elhatároztam, hogy megpróbálom megértetni
vele, hogy nem kémkedem senki után.
Az éjszakát egymásnak háttal fekve töltöttük. Én
végig sírtam az egészet, amit valószínűleg meghallott
mert mikor hajnalban felriadtam, Loyd már a nappaliban
aludt a párnájával.
Délelőtt megérkeztek az előző nap rendelt dolgok.
Mosolyt erőltettem magamra, amikor egyesével
kibontogattam őket. Loyd látszólag oda sem figyelt. A
nappaliban ücsörgött és újságot olvasott.
- Ezt figyeld! – örömmel felmutattam a figurás
kispárnákat, amiket rendeltünk. A szívalakút játékosan
hozzá vágtam. – És van belőle még egy csomó! Nézd a
bárány felhős milyen cuki! Ezt te választottad.
Egy pillanatra felnézett. Lapozott egyet.

~ 300 ~
 Kibontottam még négy kisebb csomagot.
Megtaláltam a békás fürdőszobaszőnyeget és a hozzá illő
törölközőket.
- Huh, lefogadom hogy ezek a sötétben is
világítanak! – kuncogtam a neon zöld színük miatt.
Hátat fordítottam neki és bementem a konyhapult
mögé. Kicsomagoltam a konyhakészülékeket és egyéb
eszközöket és egyesével elraktam őket a szekrényekbe.
Beüzemeltem a tea és kávéfőzőt is. Épp az ezüstszínű
teáskannát tettem volna a helyére amikor a kanna
tükröződő felületében megláttam Loydot. Engem figyelt.
Megfordultam de mire újra rászegeztem
tekintetemet ő már megint az újságot bújta.
Elmosolyodtam. Talán mégsem olyan reménytelen a
helyzet mint amilyennek tűnik. Ha egy kicsit ügyesebb
vagyok akkor sikerül kiengesztelnem és elfelejtjük ezt az
egészet.
Nekiláttam a legnagyobb és legnehezebb
dobozoknak. Az egyikben egy száz centis 3D-s tv csoda
várta, hogy a méltó helyére kerüljön. Mivel Loyd
látszólag nem sok figyelmet szentelt nekem,
megpróbáltam magamtól a helyére tenni a dolgokat.
Loyd káromkodott egyet, felpattant a helyéről és kivette a
kezemből a tv-t.
- Legalább menj arrébb! – ripakodott rám én pedig
boldog voltam minden egyes szótól, amit hozzám vágott.
Rendelt egy tv-t, mikrohullámú sütőt, x-box
konzolt hozzá játékokat és jó néhány kondigépet. A

~ 301 ~
súlyemelőpadot a nappaliban helyezte el és azonnal ki is
próbálta. Jól esett neki a feszültség levezetés. Egyre
növelte a súlyokat, a végén már én magam sem hittem a
szememnek mennyit bír. Néztem teste rándulásait,
tökéletes izommunkáját. Már úszott az izzadtságban és
erősen zihált de nem hagyta abba. Fájt a szívem érte,
hiszen láttam hogy szenved.
Összeszedtem a selyempapírokat, dobozokat és
egyéb csomagolóanyagokat a földről és ki akartam vinni
a szemétledobóhoz. Még csak közeledtem a bejárati
ajtóhoz, Loyd már ott volt mellettem és kivette a
kezemből. Haragosan nézett rám, pont úgy mint egy
szökevényre majd kivitte ő maga. Előttem pedig becsapta
az ajtót. Ezt nem fogom sokáig elviselni.
Mire visszajött már kipakoltam a konyhapultra
tojást, krémsajtot, cukrot és egyéb süteményhez való
kellékeket. Loyd még sosem látott a konyhában
tevékenykedni, meg is lepődött amikor belépve az ajtón,
azt látta hogy egy óriási tálban kavargatom a tészta
alapot. Természetesen nem szólt semmit.
- Sütök egy kis csokis muffint! Remélem szereted.
Nagymamám receptje, mi imádtuk kiskorunkban! – már
rutinból nem tettem fel neki kérdéseket. Csak
csicseregtem mint egy idióta, reménykedve, hogy
egyszer megenyhül és akkor tudok vele értelmesen
beszélni.
Összegyúrtam az alapanyagokat egy nagy
gombócba majd hagytam pihenni. Elővettem az új muffin

~ 302 ~
formát és alaposan kivajaztam. Nem akartam beégni
Loyd előtt azzal, hogy nem jönnek ki a muffinok a
sütőformából. Mikor kész lettem vele egy fagyi
adagolóval szétosztottam a kis mélyedésekbe a tésztát és
mindegyikbe belenyomtam egy kocka étcsokoládét.
Titkon a felét megszórtam mazsolával. Én imádtam,
Loyd utálta. Azt szeretném elérni, hogy Loyd is imádjon.
Kész. Beraktam őket a sütőbe és beállítottam a
kellő hőfokozatra. Tíz perc sütés után a sütő
automatikusan kikapcsol, így akár zuhanyozhatok is
közben. Szerencsére lekerült a kötés a combomról és a
sebem is bevarrasodott annyira, hogy érhesse víz.
Mikor felegyenesedtem találkoztam Loyd
tekintetével. Elgondolkodott valamin. Bámult rám én
pedig észrevettem a dudort a nadrágjában, amit meg sem
próbált eltakarni. Csupa liszt és tészta voltam de nem
érdekelt. Átvágtam a nappalin és megálltam előtte. Nem
nézett fel rám, köldökmagasságban bambult előre.
Letérdeltem a lábai közé. Gyötrődő sötét tekintete
csillogott a lámpafényben.
Végig simítottam két combján, ő pedig nem
ellenkezett. Feljebb kúsztam a mellkasán és ajkaim közé
szívtam nyakszirtjén a puha bőrt. Loyd morgott és
ellökött magától. Fenékre ültem a kanapé előtt.
Egyáltalán nem ütöttem meg magam, Loyd mégis
reflexből utánam kapott. Megragadta az alkaromat és én
is az övét. Mikor kissé megemelkedett, hogy felsegítsen,
megrántottam a karját. A földön kötött ki mellettem.

~ 303 ~
 - Ügyes játékos vagy – fröcsögte a képembe
keserűen – Cole megmondta, hogy figyeljek oda rád de
én elküldtem a francba. Mekkora hülye voltam!
Fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél de nem
is érdekelt. Belecsimpaszkodtam a nyakába és
megcsókoltam. Loyd nem volt hajlandó visszacsókolni,
megpróbálta eltaszítani ölelő karjaimat de én nem
hagytam magam. Mélyen beletemetkeztem puha szájába
és beszívtam a nyelvét. Éreztem, hogy sikerült
feltüzelnem a vágyát. Letéptem magamról az inget amit
viseltem és kikapcsoltam a melltartómat. Megfogtam
Loyd kezét és a tenyerét a mellemre nyomtam.
Mozogtam a keze alatt, azt akartam hogy érezze egyre
keményedő mellbimbómat az ujjai között.
Le akartam venni a pólóját, hogy meztelen bőrünk
érintkezhessen de nem engedte. Megfogtam hát és egy
mozdulattal letéptem róla. Egy pillanatig ijedten vártam a
reakcióját. Vártam, hogy mit lép a durvaságomra de
meglepetésemre hanyatt vágott a dohányzóasztalon.
Lerángatta rólam a nadrágot és egy mozdulattal letépte
rólam a csipkés francia bugyit. Feleszmélni sem volt
időm, már éreztem merev hímtagját magamban. Kemény
tempót diktált. Az asztal végül nem bírta a strapát. Olyan
hangot adott ki mint ami mentem összerogy. Loyd
anélkül, hogy kihúzta volna magát belőlem, felnyalábolt
az asztalról és bevitt a hálóba. Lehajított a puha ágyra de
azonnal jött ő is és ismét belém fúrta magát. Az érzés
mámorító volt. Sosem éreztem még így. Szerettem

~ 304 ~
Loyddal a puha, lágy szeretkezéseket, ugyanakkor ez is
tetszett.
Elértem a csúcsra, de ő még mindig mozgott
bennem. Rácsapott a fenekemre, belemarkolt és
megfordított. Éreztem kutakodó ujjait az ánuszomnál
egyre mélyebben és mélyebben tapogatózott, majd
egyszer csak éles fájdalom hasított az alhasamba. A
feszítő érzés hol előjött, hol pedig megszűnt ahogy ki-be
mozgatta a farkát a fenekemben. Egy idő után már nem
éreztem mást, csak a kellemes bizsergést minden egyes
behatolásnál. Loyd felnyögött és belém eresztette magját.
Fáradt teste rábukott az enyémre én pedig
összeroskadtam a súlya alatt.
Lábujjtól a homlokig hozzásimultam. Tudtam,
hogy minden rendben van közöttünk és soha semminek
nem örültem még így ezelőtt. Elégedetten átöleltem és
belesóhajtottam a mellkasába. Álla alól felnéztem rá.
Alkarjával eltakarta a szemét. Sosem hagyta még
nekem sem, hogy elbújjak előle. Valami nyomasztotta.
Féltem, hogy a békülés csak az én oldalamról volt
egyértelmű.
Csókokkal halmoztam el az arcát takaró karját mire
végre felfedte előttem gyönyörű szemeit.
- Szia – suttogtam mosolyogva. Nem viszonozta
mosolyomat sem az ölelésemet. Hatalmas meleg tenyerét
a csípőmön pihentette de nem simogatott. Olyan volt
mintha büntetni akart volna, ugyanakkor nem akart
elengedni. Talán szüksége volt még egy kis

~ 305 ~
gyöngédségre, hogy megenyhüljön? Átöleltem
gyengéden, vállát és nyakívét simogattam a nyelvemmel
míg két kezem lassan lefelé vándorolt. Megfogta a
kezem.
- Még két nap, Perszephóné – közölte hidegen –
Beszélni fogsz!
Felkelt és párnájával együtt kiment a nappaliba.

Mióta Loyd rájött, hogy tudok főzni már nem

küszködött az ételrendeléssel. Feltöltötte a hűtőt
mindenféle nyersanyaggal és nekem kellett elővarázsolni
belőlük valami ehetőt. Most is a szokásos helyén
ücsörgött a nappaliban és az új tv-t bámulta. Pontosabban
úgy tett, mintha azt nézné, közben pedig engem tartott
megfigyelés alatt. Minden egyes mozdulatomat figyelte.
Rettentően frusztrált a dolog, ám egy idő után rájöttem,
hogy a magam javára is fordíthatom. Meglazítottam a
selyem köntösöm övét és hagytam hogy kilátszódjon a
vállam és a mellem minden egyes alkalomkor, amikor
lehajoltam valamiért. A hajamat felkötöttem, csak

~ 306 ~
néhány kósza tincset hagytam szabadon. Egyszer azt
mondta megőrül a rakoncátlan tincseimért.
A reggelit kihagytam. Mivel átbőgtem az éjszakát,
délelőtt sokáig aludtam. Nem csináltam reggelit és
gyanítom, hogy Loyd sem evett még egy falatot sem.
Mikor elkészült a könnyű párolt zöldségekből, rizsből és
apróra vágott csirkehúsból álló ebéd, egy-egy mélyebb
tálba kiszedtem őket és letelepedtem velük a nappali
szőnyegre. Tudtam, hogy éhes és nem lesz más
választása, mint hogy letelepedjen mellém és egyen. Nos,
a tervem majdnem bevált. Az ételt kivette a kezemből és
visszaült a helyére. Legalább három méter választott el
kettőnket. Elfordultam a tv felé, hogy ne lássa
csalódottságom. Bosszúból pedig feljebb húztam a
köntösöm alját, hogy kilátszódjon a fenekem. Meg is lett
a gyümölcse. Loyd betermelte a tányérja tartalmát majd
beköltözött a hálóba. Sehogy sem tudtam megtörni a
jeget.
- Még egy nap! – kiáltott ki nekem. Ám ahelyett,
hogy a könnyeimet csalta volna elő, rendesen felszította a
dühömet.
- Nem vagyok bűnöző! – üvöltöttem utána és
hozzávágtam a félig tele tányéromat a háló ajtajához.
Loyd azonnal feltűnt. Felháborodva nézte a zsírfoltot az
ajtón és a szanaszét fröccsent ételdarabokat a földön.
- Akkor miért titkolózol? – Most már ő is dühös
volt.
Felálltam a földről.

~ 307 ~
 - Mert félek – az utolsó szóra elcsuklott a hangom.
Loyd beletúrt a hajába és szinte kapaszkodott az
ajtófélfába, nehogy közelebb lépjen felém. Arca
kétségbeesettnek tűnt.
- Akkor miért nem válaszolsz a kérdésemre? Együtt
vagyunk, June. Meg kell bíznod bennem! Ha esetleg
valaki kényszerít, hogy utánunk kémkedj…
Nem értettem miről beszél. Teljesen rossz úton jár.
Senki nem kényszerített, hogy elrejtőzzem a világ elől.
Tenyerembe temettem az arcomat és most először térdre
estem előtte. Vágytam az érintésére. Vágytam rá, hogy
megpaskolja a hátam és azt mondja „minden rendben
van”. De csak a háló ajtajának csukódását hallottam.

Az utolsó nap. Loyd óránként emlékeztetett rá.

Most sokkal idegesebbnek tűnt mint ezelőtt bármikor.
- June, el kell mondanod! – járkált a pult előtt. Én
nyugisan készítettem a vaníliasodót. Vacsorára
palacsintát terveztem. Fel sem néztem rá – Ne rontsd el!
Annyira jól érzem magam veled! – Újabban szokásává
vált, hogy a haját tépi.
- Az utóbbi három napban is?

~ 308 ~
 - Ne dacolj velem! Miért van hamis személyid? -
Két tenyerével a pultra támaszkodott és közel hajolt
hozzám. Már meg sem rezzentem. Megszoktam, hogy
húsz percenként megrángat, hogy kihúzza belőlem azt,
amit nem akarok neki elmondani.
- Meddig akarsz még elzárni a külvilágtól? A
barátaim három napja nem hallottak felőlem.
- Vagyis hiányzik a díszbuzi? – gúnyolódott.
- Ne hívd így!
- Ő tudja? Tudja hogy mitől félsz?
Átugrott a pult felett. Elejtettem a fakanalat. Kéz
feltartva igyekeztem távol tartani magamtól. Nem volt
kedvem egy újabb rángatáshoz.
- Tudja, June?
Nem válaszoltam amiből egyből rájött.
- Mivel jobb ő mint én?
Meglepett a kérdés. Felnéztem rá és olyan
elesettséget láttam a tekintetében, amibe belefacsarodott
a szívem.
- Szereted? – kérdezte. Hátrébb lépett – Szereted őt,
ugye?
Elmosolyodtam. Annyira de annyira fáradt voltam.
- Hát igaz… szereted. Talán ő is benne van? Ő az,
aki megzsarolt?
Már megint ez a zsarolás. Nem értettem.
- Mire célzol ezzel?
- Attól félek… hogy pontosan tudod, mire célzok.
Nem teheted ezt velem, June! Nem leszek dühös csak

~ 309 ~
mondd el! Mondd el nekem, könyörgöm! Együtt
megoldjuk bármit is tettél idáig. Bárki is mozgatja a
szálakat, megtalálom!
Összevissza beszélt. – Nem értelek, Loyd.
- June, kérlek… mondd el! Nem véletlen, hogy
találkoztunk, igaz?
Arra céloz, hogy a sors keze hozott össze minket?
- Loyd…
- Igen?
- Azt hiszem… azt hiszem jót tenne nekünk egy kis
távolság.
- June, figyelj! Utoljára kérem. Könyörgöm mondd
el! Bízz meg bennem! Engedd, hogy segítsek!
Segíteni? Már senki sem tud rajtam segíteni. Ami
történt, megtörtént. Sosem tudom már kitörölni az
emlékezetemből.
- Szeretnék elmenni, Loyd.
Nem felelt. Behunyta a szemét és mélyet lélegzett.
Mikor újra rám nézett, valami meghalt benne.
Folytattam.
- Totál begőzöltél! Időre van szükséged, amíg
lehiggadsz, és nekem is.
- Menekülsz? Azt hiszed, hogy hagylak elmenni?
Tévedsz, szerelmem. Nagyot tévedsz! Megpróbáltam
kíméletesen kiszedni belőled, de te nem álltál kötélnek.
Hamarosan letelik az idő, és akkor át kell adjalak
valakinek, aki sokkal durvább nálam – tekintetébe
félelem költözött. – Ezt nem akarom, June! – remegett a

~ 310 ~
hangja – Bárki is légy, nem akarom hogy bántsanak! Már
odalent várnak.
Fogalmam sem volt mibe tenyereltem bele. De
abban biztos voltam, hogy Loydot még sosem láttam
ennyire sebezhetőnek ezelőtt. Odalent várnak rám. De
kik? És mit akarnak tőlem?
- Rendben – elcsuklott a hangom – Beszélek.
Féltem. Nem éreztem szilárd talajt a lábam alatt és
ez mélységes rettegéssel töltött el. Terry nem volt velem.
- Azért van hamis személyim mert rejtőzködöm.
Valaki elől, aki meg… - nem tudtam kimondani.
- Valaki elől, aki? – Loyd közelebb lépett. Én
hátráltam.
Valaki kopogott. Egyszerre néztünk az ajtóra.
- Loyd? – kiabált be egy ismeretlen női hang. – Itt
vagy?
Kulcs zörgött a zárban. Az ajtó kinyílt, én pedig
meglepődtem azon ami a túloldalon fogadott.
Emily, kezében egy lakáskulccsal álldogált a
küszöbön. Meglepett tekintete lassan haraggal telt meg.
- Szóval te vagy az! – szűrte a fogai között.
Angyali megjelenése most sokkal inkább slampos volt és
űzött. – Te vagy az új lány?
Loyd azonnal ott termett és próbálta elhárítani a
katasztrófát.
- Emily! Már megmondtam neked tegnap, hogy
elég a drámából! Menj haza!

~ 311 ~
 A szőke hölgy melegen elmosolyodott és
megsimogatta Loyd arcélét. Legszívesebben lerúgtam
volna a fejét.
- Rá cseréltél le? – hangja nem volt több
suttogásnál – Rá? Mivel jobb ő mint én?
- Már megmondtam neked, hogy nem erről van szó.
Nem a te hibád, Em! Nem én vagyok a megfelelő ember
a számodra.
- Tudja? – kérdezte a luvnya hirtelen. – Elmondtad
neki?
Loyd idegesen egyik lábáról a másikra állt.
- Ne akard, hogy kidobassalak a hotelből. Tűnj el
innen! – megragadta a könyökét mielőtt bármit is
mondhatott volna és a lift felé kezdte tuszkolni őt. Emily
azonban erőre kapott, ellökte Loyd karját magától.
– Jól van! Vidd csak! A tiéd – ordibált nekem
hátra. – De tudd meg, hogy egy szökött börtöntölteléket
fogadtál az ágyadba! Kislányokat futtatott és még élvezte
is!
Loyd felordított és betaszította Emilyt a liftbe. A
luvnya bár meghökkent, de komolyabb sérülést nem
szerzett. – Takarodj – morogta és ököllel rácsapott a
liftgombokra. Az ajtó bezárult. Emily eltűnt. Én pedig ott
álltam érzéketlenül, megsemmisítve. Az nem lehet, hogy
ő… hogy Loyd…
- Ez… ugye nem… ugye… nem…
Káromkodott és a falba öklözött dühében majd egy
pillanatig megpihent.

~ 312 ~
 - Menjünk be – Már nyújtotta a kezét, hogy
betessékeljen az ajtón.
- Ne merészelj hozzám érni!
Loyd tekintetében apró fény gyúlt mikor rám
nézett. Sokáig fürkészte az arcom.
- Te tényleg nem tudsz semmit...
- Tudni? - zokogtam és belemarkoltam a hajamba. -
Tudni? Mégis mit? - éreztem, hogy hatalmába kerít az
őrület. Loyd kislányokat molesztált?
- Nagyon úgy tűnik, drágám hogy az isten is
egymásnak teremtett minket, a két üldözöttet. Feltéve, ha
igaz amit mondtál mielőtt Emily megérkezett. Ki üldöz
téged, June?
Megpróbált megérinteni, magához húzni és
megölelni de nem hagytam, hogy hozzám érjen. – Te
tényleg nem tudsz semmit, ugye? Annyira ostoba
voltam… sajnálom June! Annyira sajnálom. Ugye meg
tudsz bocsájtani nekem? Kérlek, édesem!
- Mégis mit kellene tudnom? - visítottam.
Nem ismertem rá a saját hangomra. Egy hisztérika
állt most itt helyettem, aki csapkodni, üvölteni és
karmolni akart.
- Engedd meg, hogy megmagyarázzam! Ez az
egész nagyon bonyolult.
Megfogta a csuklómat és behúzott a lakásba.
- Hogy merészelsz! Eressz el!

~ 313 ~
 - Nem June! Nem mehetsz ki az épületből! Édes
istenem már majdnem kiengedtelek hozzájuk! Akkora
egy idióta vagyok! Gyere, megmagyarázok mindent!
- Erre nincs semmilyen magyarázat! – kiáltottam és
két kézzel nekiveselkedtem az oldalának. A telefonja
kiesett a zsebéből és darabokra hullott, ő pedig ráesett a
bárszékekre. Én magam is meglepődtem a hirtelen jött
adrenalin löketen de mikor láttam, hogy semmi baja nem
esett és éppen felkászálódik a földről, gyorsan
kiszaladtam az ajtón és rázártam. Ezúttal nem hagytam
benne a kulcsot. Senki sem fogja tudni kiengedni őt, csak
egy lakatos. Még hallottam, ahogy nekiesik az ajtónak és
teljes erejéből püföli. Könyörgött, hogy ne menjek ki az
épületből.
Lift helyett a lépcsőn szaladtam le a portára. Zilált
külsőm és vörösre sírt szemem az összes jelenlévő
figyelmét felkeltette. Kisiettem a szállodából és a metró
lejáró felé vettem az irányt. Terry, könyörgöm légy
otthon!
Kapkodva szedtem a lábamat a sárga lámpafénybe
burkolózott utcán és azon gondolkodtam, hogy miért
történik velem mindez. Semmit sem értettem. Csak azt
tudtam, hogy darabokra hullt a szívem. Ez már túl sok
volt, hogy elviseljem. Biztosra vettem, hogy Loyd
maffiózó. Már abban sem voltam biztos, hogy tényleg
katona.
A gyalogos átkelőhely túloldalán pirosat mutatott a
lámpa de hidegen hagyott. Minél messzebb akartam

~ 314 ~
kerülni az utóbbi napok szörnyűségeitől és attól az
embertől, akit mindennél jobban gyűlöltem ebben a
pillanatban. Fürgén átszlalomoztam az autók között,
próbáltam elkerülni a szentségelő sofőröket.
Egy fekete Mercedes sötétített ablakokkal hirtelen
lefékezett előttem. Eltompult érzékeim másodperccel
később értették meg, hogy majdnem halálra gázoltak.
Csak bámultam az autóból kiszálló sötét, öltönyös fekete
férfit és azon gondolkodtam miért van rajta napszemüveg
éjszaka.
A kezét nyújtotta felém, talán meg akart
bizonyosodni róla, hogy jól érzem magam. Bólogattam a
ki nem mondott kérdésére és hátráltam két lépést. Egy
sárga taxi, tőlem alig fél méterre húzott él.
- Takarodj le az útról drogos kurva! – üvöltötte ki a
könyöke fölött a lehajtott ablakon.
Mikor visszanéztem a Mercédesz sofőrjére már
nem volt egyedül. Egy másik fekete ruhás férfi szállt ki a
hátsó ülésről és megindult felém. Tompa elmémben
megszólalt a vészcsengő. Megfordultam, hogy futásnak
eredjek de valamelyik elkapta a könyököm, a
mellkasához szorított és befogta a számat. A következő
pillanatban szúrós szagú gyolcsot nyomtak a képembe.
Szédülni kezdtem. Elernyedt testemet felemelték a
földről és betuszkoltak az autó hátsó ülésére. Az utolsó
amire emlékszem, hogy szigetelőszalaggal körbetekerik a
csuklómat.

~ 315 ~
 - Kelj fel! Hallod?
Mintha anya hangját hallottam volna. Résnyire
kinyitottam a szemem. Ott kuporgott az ágyam mellett,
kisírt szemeiből sütött a gyász. A harag. A vád.
- Menj el! – zokogta – Könyörgöm!
Fekete ruháját gyűrögetve felállt és kirángatott az
ágyból. Álomittas elmém lassan felfogta, mit akar tőlem.
Elővette a sporttáskámat az ajtó mögötti sarokból
és a legelső ruhadarabot amit talált a szekrényemben
beledobta.
- Anya…
- Shh! Apád és a testvéreid még alszanak. Ne
keltsük fel őket! Gyorsan, igyekezz! Itt a telefonod is! –
ölembe hajította a készüléket. – Ha-ha-ha elmentél
akkor… akkor azt akarom, hogy posztold ki a facebookra
meg-meg twitterre meg mindenhová! Renden? Tudnia
kell, hogy már nem élsz velünk! Tudnia kell, különben
visszajön! – Eszelős tekintetétől megijedtem. Elküld
engem. Elküld örökre…
- Hová menjek? – zokogtam.
- Akárhová! – tárta ki karjait a plafon felé, közben
úgy mosolygott mintha a világ legostobább kérdését

~ 316 ~
tettem volna fel. – Ugye megteszed ezt anyának,
kedvesem?
Ágyam elé ejtette a holmikkal teletömött táskát és
lehajolt hozzám. Megsimogatta az arcomat. – Ugye jó
kislány leszel és szót fogadsz?
Az első gondolatom az volt, hogy fel kell
ébresztenem apát. Apa szeret engem. Apa nem engedne
el… apa…
Apa gyászol. Apa ugyanolyan dühös rám mint
anya. Engem hibáztat.
- Van kétszázharminc dollárom. Odaadom! Vegyél
vonatjegyet!
- De hová? – hisztérikusan felsírtam.
- Hát akárhová! – mosolygott.
- Anya, kérlek…
Felrántott az ágyból, rám adott egy kenguru zsebes
meleg pulóvert és csizmámat ráhúzta a pizsama
nadrágomra. – Így ni! Így jó leszel!
Csuklón ragadott, felkapta a táskámat és vonszolni
kezdett a kijárat felé. Sírtam. Mikor szép szóval sem
tudott elhallgattatni pofon vágott. Sosem ütött meg
ezelőtt. Soha.
Mikor ráeszmélt tettére elmosolyodott és egy
édesanya féltő gondoskodásával megölelt. Megsimogatta
a hajamat. – És most tűnj már el végre! – suttogta a
fülembe. – Had legyen újra béke a házamban egyszer s
mindenkorra!

~ 317 ~
 Kitaszított a verandára. – Ég veled kincsem! Ég
veled!
De nem mozdult az ajtóból. Félt, hogy ez egyszer
nem leszek jó kislány és nem fogadok szót neki. Készen
állt rá, hogy ha kell, akár ki is rugdosson az
otthonomból. Abból a házból ahol a gyermekkoromat
töltöttem.
- Menj már! – kezével próbált elhessegetni.
Lassan hátat fordítottam az otthonomnak. Tudtam,
hogy el kell indulnom de képtelen voltam megtenni az
első lépést. A könny ráfagyott az arcomra a reggeli
hidegben. Tehetetlen voltam. Sebzett. És féltem.
Tizenkilenc éves voltam, mégis úgy imádkoztam
istenhez mint egy gyermek. Imádkoztam, hogy mire
egészen felkel a nap, küldjön nekem egy hőst aki elég
erős és bátor ahhoz, hogy megvédjen mindentől. Aki
hajlandó lenne feláldozni magát értem… ha nem is
egészen, csak egy kicsit. Csak egy kicsit adjon
önmagából, hogy érezzem nem vagyok egyedül.
Ám fel kellett ébrednem mert a hősöm nem jött el.
Soha egyetlen egyszer sem. Egyedül hagyott.

Egyedül…

~ 318 ~
 Jéghideg víz ömlött a fejemre, végig folyt az egész
hátamon. Fuldokolva tértem magamhoz, az arcomba
csapódó vizes hajtömegtől nem láttam semmit. Próbáltam
körül nézni de csak foltokat láttam a sötétben.
- Ébresztő aranyoska! – valaki belemarkolt a
hajamba és felrántotta a fejem.
Egy széken ültem, karom és lábam összekötözve.
Egy nagydarab alak a képembe világított. Nem láttam az
arcát
Eljött értem… megtalált… Remegni kezdtem mint
akinek epilepsziás rohama van. Nem tudtam kontrollálni.
A szemem sarkából mozgolódást láttam.
- Aki reszket, az fél. Aki fél az bűnös. A bűnösöket
pedig megbüntetjük. Ugye Miss Mai?
Erős kezével rántott egyet a hajamon. – Vagy
szólítsam inkább az igazi nevén?
- Ki… maga…
Elengedte a hajam és durván arrébb rúgta a
székemet.
- Itt csak én teszek fel kérdéseket! Ki küldte magát?
Nem értettem a kérdést.
- Engem nem küldött se… – mielőtt befejezhettem
volna, pofon vágott.

~ 319 ~
 Összeszorított fogakkal vártam a további ütéseket.
- Nem kell ennek így lennie Miss. Ön mégis csak
egy kishölgy. Nem szeretek hölgyeket bántani.
Nyikorgás. Leült.
- Akkor kezdjük a legelejénél. Biztosra veszem,
hogy maga meg én ki fogunk jönni egymással.
- Ki küldte utánunk?
- Nem tu… - Csatt!
- Na még egyszer!
Az agyam leblokkolt.
- Miért volt június nyolcadikán este a Skyroad nevű
klubban?
Skyroad… Skyroad… a felismerés porrá zúzta a
szívemet.
- A szexklub… Loyd…
Fájdalmamban felzokogtam. Olyan fájdalom volt
ez, amit nem sebek vagy horzsolások okoznak, hanem
érzelmek. A legmélyebb fájdalom, ami csak létezik a
világon.
- Loyd… ő tette… ő hozatott ide…
A nagydarab fickó mintha egy pillanatra
megzavarodott volna, de hamar összeszedte magát.
- Így igaz, Miss. Lebukott méghozzá elég csúnyán.
Ha legközelebb hamis okiratokat csináltat végezzen
precízebb munkát. Az első ellenőrzésen kiszúrtuk.
- Ki… szúrtak? – alig kaptam levegőt. A gombóc a
torkomban fojtogatott. Loyd…

~ 320 ~
 - Előbb azok a csúnya merényletek – cuppogott –
majd azok a jól irányzott kérdések a tengerészetről. Jól
irányzott? Miket beszélek! Magánál amatőrebb kémet
nem hordott még hátán a Föld! Egyedül nem jutott volna
el a belső körökig. Ki segített magának?
Már arra sem emlékeztem, hogy miket kérdeztem
pontosan. Az egyetlen amiben biztos voltam, hogy
valamikor képes lettem volna megveszni egy csókjáért.
Egy öleléséért. Szerelmesnek képzeltem magam.
- Nagy szerencséje van ám – a férfi felállt és
mellém lépett. Elővett a zsebéből egy injekciós tűt. –
Loyd nem szerette volna ha halálra verjük, esetleg
letépjük egy-két ujját. Pedig ha engem kérdez, a magához
hasonló merénylők nem érdemelnek jobbat.
Mindenesetre itt van ez!
Felmutatta a kis fecskendőt, benne átlátszó
folyadékkal. Finoman megnyomta a végét mire a tűből
hajszálvékony csillogó folyadéknyaláb spriccelt ki.
- Ne… - próbáltam arrébb táncolni a székemmel de
csak annyit értem el, hogy felborultam. Arcom
hozzácsapódott az érdes aszfaltnak.
- Ugyan már, ettől dalolni fog mint egy kis
pacsirta!
Megragadta a felkaromat és beledöfte a tűt.
Sikoltottam, rúgkapáltam de megkötözött végtagjaim
nem engedtek szabad utat. Miután végzett felhúzott a
földről és a szemembe nézett.

~ 321 ~
 Jól vagyok, jól vagyok… ismételtem magamban.
Nem lesz semmi baj. Bármit is adott be nekem, nem
fogok meghalni. Nem halhatok meg. Nem… hal…
- Ki küldte? – visszhangzott a fejemben a kérdés.
Olyan jól éreztem magam. Melegség járta át a
testem. Nem éreztem semmilyen fájdalmat.
- Ki küldte?
- Az… anyám – válaszoltam boldogan. Úgy
örültem, hogy végre tudtam a választ az egyik kérdésre.
- Mi a neve?
- Rosemary – Sírhatnékom támadt – Kirakott
otthonról. Pedig jó kislány voltam...
A nagydarab alak szentségelt. Mintha elégedetlen
lett volna a válaszommal, pedig ezt még senkinek sem
mondtam eddig. Még Terrynek sem…
- … ő úgy tudja, hogy magamtól jöttem el…
- Ki? Ki tudja úgy?
Szomjas voltam. Nagyon szomjas.
- Miért jött New Yorkba? Miért használ hamis
nevet? Mit tud a Szárazpart Hadműveletről?
A szám teljesen kiszáradt. Jelenleg csak erre
tudtam koncentrálni.
- Víz… kaphatok?
A férfi dühében felugrott ültéből és felborította a
mellettem lévő asztalt. Hangos csattanással kettérepedt az
aszfalton.
- Szedje össze magát! – üvöltötte a fülembe és a
kezét emelte egy újabb pofonra.

~ 322 ~
 Hatalmas reccsenés hallatszott valahonnan
mögülem. Valami betört. Mit is kérdezett a férfi? Miért
jöttem New Yorkba?
- June! Sep hagyd békén!
Ököl lendült, állkapocs reccsent. A férfi elterült a
székem előtt.
- June! Drágám! Mondj valamit! Annyira sajnálom
kincsem, sajnálom!
Miért használok hamis nevet… igen, ezt is
kérdezte.
- Muszáj volt! Hogy elbújhassak...
Kiszabadult a kezem. Ha ez az ismerős férfi nem
kap el, akkor arccal előre eldőltem volna.
- Most már itt vagyok drágám, vigyázok rád!
Homlokon csókolt és a csuklómat dörzsölgette.
- Megölte a húgomat… - éreztem, hogy sírok –
Engem akart de Lucyt ütötte el.
Az idegen egy pillanatra megrökönyödött. Ölébe
vette a fejemet és úgy simogatott mint egy kisbabát.
- Ki ölte meg őt szerelmem? Ki volt az?
- Az ismeretlen aki évek óta fenyegetett… - most
már tényleg nagyon szomjas voltam. – Azt mondta
megöl, ha bárkivel együtt lát. Megölte Micit… -
szipogtam.
- Ki az a Mici?
- A cicám… - Úgy bőgtem mint egy csecsemő -
Kitekerte a nyakát és elküldte nekem dobozban. Ő volt az
első. Aztán Lucy. Lucy annyira kedves lány volt!

~ 323 ~
 Éreztem, hogy az idegen karjai szorosabbra
fonódnak körülöttem. Kellemes mély hangjával a
fülembe búgott. Azt ismételgette, hogy nem lesz semmi
baj.
- Bántott téged?
Bólintottam. Aztán megráztam a fejem.
- Még sosem láttam. Nem tudom ki ő…
- Rendőrségen jártál? Tettél feljelentést?
- Igen… de nem… nem segítettek. Azt mondták ne
járjak egyedül az utcán. Lucy halálát is balesetnek vélték.
De nem baleset volt… - ráztam a fejem - én tudom, hogy
nem az volt… mindenkit elvesz tőlem, akit szeretek… -
zokogtam.
Abban a pillanatban megvilágosodtam.
- Loyd! – kapálóztam.
- Igen, szerelmem, itt vagyok!
- Valakinek meg kell mentenie Loydot! Nem
akarom, hogy baja essen!
- Hass, drágám! – Az idegen a mellkasához
szorított, közben valakivel nagyon kiabált. Nem
szerettem a hangos szavakat ezért befogtam a fülem,
hogy ne halljam. Mikor elcsendesedett a külvilág
belekapaszkodtam az idegen zakójába.
- Ugye nem hagyod, hogy baja essen Loydnak? –
hangom nem volt több tompa suttogásnál.
- Szeretem... őt...
Az idegen magához szorított, karja most még
erősebben remegett.

~ 324 ~
 - Én is szeretlek egyetlenem… én is szeretlek.

Arra ébredtem, hogy nagyon fázom. Egy kórházi

ágyon feküdtem, fejem fölött infúziós palack és egy
monitor, amin láttam a szívverésemet és a pulzusomat.
- June? – hallottam Loyd hangját közvetlenül a
fülem mellől.
Oldalra fordultam. A sötétség ura volt az, megviselt
külseje, mocskos fehér pólója és két napos borostája
egészen állatias külsőt kölcsönzött neki.
A torkom tele volt lepedékkel, alig tudtam nyelni
hogy szólhassak.
- Édesem, mondj valamit! – Szemében annyi
gyötrődést láttam, mint még soha.
- Szomjas vagyok – köszörültem a torkom.
Azonnal felpattant, elfutott az ajtó melletti
kisasztalig és töltött egy pohár vizet nekem. Az átlátszó
üvegpohárban lötykölődő víz látványára összefolyt a nyál
a számban. Felsegített az ágyban és a számhoz tartotta a
poharat.
- Egyedül is megy.

~ 325 ~
 - Igyál! – lassan öntögette a számba a kortyokat.
Túlságosan lassan. Hát nem látja, hogy szomjan
pusztulok?
Megragadtam a poharat tartó csuklóját és magam
felé döntöttem. Kicsit sok volt a lendület mert a víz
felcsapódott az orromba és egy kicsit leszippantottam
belőle. Köhögni kezdtem.
- A fenébe is, lassan! – szólt rám haragosan de
közben a hátamat simogatta.
Mikor végre kitisztult a nyelőcsövem hanyatt
dőltem az ágyon. Az arcom mindkét oldala fájdalmasan
húzódott. Elfintorodtam.
- Hogy festek?
- Gyönyörű vagy – haloványan elmosolyodott de
valahogy azt éreztem, hogy csak árnyéka régi
önmagának.
- Mi a baj?
Loyd nem felelt. Kezébe vette kezemet és csókot
lehelt rá. – Sajnálom. Sajnálom! Sajnálom!
Bocsánatot kér? Veszekedtünk de arra már nem
emlékeztem, hogy miért. Aztán elszaladtam és nem
vettem észre, hogy piros a lámpa. Igen… már
emlékeztem. A fekete Mercédesz elütött. Én balga, nem
kellett volna elszaladnom egy kis vita miatt.
- Te se haragudj rám – megsimogattam az arcát. –
Nem kellett volna elszaladnom, ráadásul biztosan
semmiség volt az egész. Ha nem szaladok el, nem is
üthettek volna el és most nem kellene a fancsali képedet

~ 326 ~
bámulnom, amint az ágyam mellett térdelsz –
mosolyogtam.
Loyd megrökönyödött képet vágott.
- Nem emlékszel?
Lebiggyesztettem az ajkam. Akárhogy törtem a
fejem csak képek ugrottak be, azok is homályosan.
– Nem.
Loyd elfordult tőlem és visszavitte az üres poharat
az asztalra. Egy örökkévalóságnak tűnt mire megfordult.
Arca megváltozott. Mosolygott de nem láttam igazi
örömöt a mosolya mögött. Szenvedett.
- Loyd, minden rendben?
Nevetett.
- Milyen ironikus! Ezt nekem kellene tőled
kérdeznem, én drága – közelebb lépett – gondoskodó –
megcsókolt – jólelkű szerelmem.
A szemem gyakorlatilag kigúvadt a helyéről.
Szerelmem?
- Mostantól minden másként lesz. Vigyázni fogok
rád és bízni fogok benned, June bármit is mondj! Az
életemre esküszöm.
Azt mondta, hogy… szerelmem?
- Soha többé nem kételkedek benned és tudom,
hogy egyszer elnyerem a bizalmadat. Keményen fogok
dolgozni érte.
Szeret… most tutira csak szívat. Még csak pár
hónapja ismerjük egymást, a szerelem meg amúgy sem
az az érzelem, ami csak úgy puff kialakul. Vagy igen?

~ 327 ~
 - … és reménykedem, hogy megbocsájtasz nekem.
- Mi, hogy? – csak pislogtam – Bocsi lemaradtam.
Loyd gyötrelmesen felsóhajtott. – Ugye most csak
szórakozol velem?
Szemében ott ült az a bizonyos „agyon csaplak”
kifejezés. Menteni akartam a menthetőt. Valami
megbocsájtásról beszélt.
- Akkor megbocsájtasz nekem? – kérdeztem
reménykedve, elvégre miattam vagyunk most itt a
kórházban.
Loyd köhögött egyet. Majd kitört belőle az
erőltetett nevetés. Elmorzsolt egy könnycseppet az arcán.
Csak nem sír?
Mikor végre abba tudta hagyni, odatolt egy széket
az ágyam mellé és leült.
- Ezt minden nap el tudnám viselni.
- Rád is férne legalább száz ilyen nap.
- Milyen?
- Hát száz boldog nap egyhuzamban. Fáradtnak
tűnsz.
- Hm… - képzeletbeli kecskeszakállát simogatta. –
Nem is mondasz hülyeséget.
- Én sosem mondok hülyeséget!
Felhorkant, de nem szólt semmit. Szerencséjére.
Kértem tőle még egy kis vizet de alighogy
megittam máris éreztem, hogy ki kell mennem.
- Szó sem lehet róla! – tiltakozott Loyd.
- Ne már! Bepisilek!

~ 328 ~
 Felrántottam a takarómat és kicsúsztam az ágyból.
Loydnak csak annyi ideje volt, hogy megragadja az
infúziós állványt és utánam tolja. – A fenébe, June!
- Hol a budi, Wallace?
- Oké, a folyosó végén jobbra!
Lesimítottam a kórházi hálóinget amit rám adtak.
Szerettem volna belenézni egy tükörbe mielőtt kilépek a
rengeteg ember közé a folyosóra de már annyira kellett
pisilnem, hogy nem bírtam tovább várni. Amúgy is, Loyd
azt mondta jól nézek ki.
Kivánszorogtam a mosdóba. Loyddal össze kellett
vesznem, hogy kint maradjon. Elhatározta, hogy
mindenáron bekísér a női mosdóba és tolja az állványom.
Bizonyára nincs magánál. Gyorsan elvégeztem a dolgom
és kezet mostam. Elég szocreál egy mosdó volt mert azt
leszámítva, hogy a világítás is vacakolt, még csak
tükörrel vagy kézszárítóval sem volt felszerelve. Cöh.
Mikor kiléptem a folyosóra, Loyd idegességében
fel-alá járkált. Azonnal észrevett és megfogta a
könyököm.
- Minden rendben? - elvette tőlem az infúziós
állványomat és maga tolta.
Épp válaszolni akartam, amikor egy édes kisfiú arra
szaladt a cimborájával. Az előbbi megtorpant előttem és
kikerekedett szemekkel bámulta az arcom.
- Úristen milyen rettenetesen néz ki! – mutatott rám
pufi ujjával majd belekacagott a tenyerébe és elszaladt.

~ 329 ~
 A sötétség urára pillantottam, aki tudta, hogy nagy
pácban van.
- Hazudni bűn, Wallace!

Másnap reggel kiengedtek a kórházból. Már épp

ideje volt, ugyanis Loyd a végletekig az agyamra ment.
Már-már ott tartottam, hogy beutaltatom magam a
fertőző osztályra mert ott az ember nem fogadhatott
látogatókat. Miután felverte a párnámat, megigazította a
takarómat, ezerszer megkérdezte, hogy nincs e valamire
szükségem és a telefonomat elérhető távolságba tette,
hogy bármikor hívhassam őt, Loyd végre hajlandó volt
kimenni a kórteremből, hogy az orvos bejöhessen. Így
kezdődött a napom és még korántsem ért véget.
Az ölében vitt fel a tanterembe és bevitt a hálóba.
Aztán kértem tőle egy csésze teát, hátha arra a néhány
percre egyedül hagyna, ám ő ismét ölbe vett és kivitt a
nappali pamlagjára, hogy addig is szem előtt legyek míg
bekapcsolja a teafőzőt. Betakargatott pedig nem fáztam.
Friss gyümölcsöket hozatott nekem, amiket valahol a
szállodában megpucoltatott és feldaraboltatott. A
szállodának tudtommal nem volt étterme.

~ 330 ~
 Mikor visszatért a teámmal addig nem volt
hajlandó a kezembe adni, amíg úgy nem ítélte, hogy
megfelelő a hőmérséklete. És akkor is leivott a tetejéből,
hogy nehogy magamra öntsem. Édes istenem, de hosszú
lesz ez a lábadozás!
Aztán kitalálta ezt a játékot. Száz boldog napnak
nevezte el. Minden nap örömöt fog nekem okozni száz
napon keresztül valamilyen meglepetéssel. Az első napra
igazi „kandalló előtt földön kajálós” vacsorát szervezett.
Rengeteget nevettem, szinte már fájt a hasam az állandó
rángatózástól. Az est végén elaludtunk a szőnyegen a
kaja maradékok között. Loyd arra ébredt hajnalban, hogy
a besamelmártásban fekszik. Kisírtam a szemem a
röhögéstől.
A második nap hatalmas vitával indult.
- Most miért nem? – visítottam és toppantottam
egyet.
- Mert nem és kész.
- Loyd, azonnal mondd meg hogy hová tetted a
tükröket a lakásból!
Odaoldalgott hozzám, lenyomott egy cuppanós
puszit és elvigyorodott. – Minek az neked? Anélkül is
gyönyörű vagy.
Na, persze. Ennek még egyszer nem dőlök be.
Aznap kaptam tőle egy karkötőt. Elájultam a
gyönyörű kristályok láttán.
- Swarovski? – A vékony sodort lánc apró kövekkel
volt kirakva. Szikrázott a nappali fényében. A lánc két

~ 331 ~
vége egy fektetett nyolcas „végtelen” jelbe kapcsolódott,
amit jóval nagyobb kövek ékesítettek. Valami apró vésést
véltem felfedezni benne.

Szerelmem örök akár a csillagok az égen.

Könnybe lábadt a szemem.

- Gyémánt.
- Hogy? – törölgettem nedves arcom.
- Nem Swarovski hanem gyémánt.
Tátva maradt a szám. Hogy az a jó büdös!
- Loyd…
- Ne! – kivette a kezemből a gyönyörű ékszercsodát
és a csuklómra csatolta. – Direkt olyat választottam
aminek a súlya és mérete nem akadályozza meg az ékszer
állandó hordását.
Tutira el fogom hagyni. Tutira!
- Biztonsági kapoccsal van ellátva, nem kell félned,
hogy elhagyod.
Mintha kitalálta volna a gondolataimat.
- Köszönöm, hogy ilyen figyelmes vagy –
megcsókoltam.
- Akár a csillagok az égen – suttogta a fülembe. –
Akár a csillagok az égen…

~ 332 ~
 Mikor végre felgyógyultam villámcsapásszerűen
helyre állt a rend a tanteremben. Visszakerültek a tükrök
és egyéb veszélyesnek ítélt bútorok a helyükre, előkerült
a telefonom és a pénztárcám. A sötétség ura végre
hajlandó volt kiengedni a levegőre anélkül, hogy
infarktust kapott volna, hogy megfázom vagy leesik a
vércukrom és elájulok. Az első dolgom az volt, hogy
felhívtam Terryt. Az idejét sem tudtam volna
megmondani, hogy mikor beszéltünk utoljára. Volt annak
már vagy két hete is.
Amint bekapcsoltam a készüléket megrohamoztak
a nem fogadott hívások és az üzenetek. Andrea, Tif és
Terry üzenetei. Andrea szeretne meginni valamit. Tif
érdeklődik a hogylétem felől és kérdezi, hogy mi a
fészkes fenéért nem válaszolok az üzeneteire. Majd
kitalálok neki valami hihető kifogást, mondjuk hogy
eltörtem a telefonom. Franc tudja.
Terry egész érdekes üzenetet írt. Félig
bosszankodott, félig boldog volt.
- Loyd? – kissé morcosabbra sikerült a hangom
mint szerettem volna.
Az én gyönyörű férfim a hálóból lépett ki egy szál
alsóban. Kócos haja a szemébe lógott, mellkasán szív
alakban ott díszelgett a tegnap esti ajándékom. Vagy
harminc csókfolt.
- Nincs baj? – kérdezte és azonnal hozzám lépett.
Újabban ezzel ment az idegeimre. Akárhányszor hívtam,

~ 333 ~
mindig rohant és úgy lépett be a szobába mintha kész
volna bármire, amit kérek tőle.
- Miért lenne baj?
Beletúrt fényes hajzuhatagjába és megvonta a
vállát. – Csak a hangod fura volt.
Ez az alak valamit rejtegetett előlem, ebben biztos
voltam. De erre majd rátérünk később.
- Van róla fogalmad, hogy Terry mit keres az
Antarktiszon?
Loyd mintha megkönnyebbült volna.
Elvigyorodott.
- Ez nagyon aljas húzás volt tőled, Wallace. –
Lehajítottam a kanapéra a telefont és átvágtam a
nappalin. Leültem a bárszékre és tüntetőleg hátat
fordítottam neki.
- Nem értelek, drágám. Terrynek ez a dolga! Én
pedig a főnöke vagyok – Mögém lépett és átkarolt.
Hűvös selyem köntösöm vékony anyaga szinte azonnal
átvette testének melegségét.
- De pont az Antarktiszra? – sóhajtottam –
Legalább lehetett volna Maui vagy a Hawaii szigetek!
- Abban mi az élvezet nekem? – Éreztem, hogy
belevigyorog a hajamba.
- Most miért kellett őt likvidálnod?
- Állandóan hívogatott pedig mondtam neki, hogy
lábadozol.
- És az akkora baj?

~ 334 ~
 - Már nem! – kifordított maga felé és megcsókolt. –
Nyugi, rendesen megfizetem!
Igen, Terry épp ezért nem dühöngött csak
elviselhető mértékben. Ha nem kapott volna szép kis
summát az útra, már tuti felrobbant volna. Végül is ez jó
neki. Hamarabb meglesz a Miami házikó.
- Mindegy, legalább a szállodában meleg van.
Terry utálja a hideget.
Loyd felkuncogott és hogy eme huncutságát
elrejtse gyorsan megcsókolt. Puha ajkai és bársonyos
nyelve elvette az eszemet. Vagyis csak majdnem.
- Gyorsan essünk túl rajta, Hádész.
- Eszkimó lakot kapott.
- Iglut? – hüledeztem – Ugye tudod, hogy ezt még
meg fogja bosszulni?
- Készen állok rá!
Jobbnak láttam ejteni a témát. Később ha már nem
forrongok annyira megpróbálom elérni Terryt a mobilján.
Bár nem hiszem, hogy az igluban olyan sok áram vagy
térerő lenne. Néhány próbálkozás után inkább felhívtam
Andreát és írtam egy üzenetet Tifnek. Reméltem, hogy
jól érzi magát Honduras-ban még így is, hogy nélkülünk
kellett elutaznia.
Andrea megígértette velem, hogy a jövő héten
együtt kávézunk. Loyd természetesen hallotta.
- Kávé? Tudok egy nagyszerű helyet!
- Ez meg ki volt? Csak nem a barátod? – kérdezte
izgatottan Andrea.

~ 335 ~
 - Nos… - arrébb toltam Loyd arcát a telefonomtól –
Olyasmi.
- Nem akarod őt is elhozni? Akkor Pieroval
mennék és csaphatnánk egy dupla randit! A barátod meg
megmutathatja azt a nagyszerű helyet, amit említett!
Loyd győzelemittasan lehuppant a kanapéra és
feltette a lábát az asztalra. Ujjait kényelmesen összefűzte
a tarkóján. Összeszűkült szemmel figyeltem elégedett
testtartását.
- Ám legyen – egyeztem bele – De figyelmeztetlek,
ne várj túl sokat a pasimtól. Pökhendi, beképzelt és
rettenetes a modora!
Loyd morgott egyet. Én meg elfordultam, hogy ne
lássa a mosolyomat.
- Jó, akkor jövő hét péntek!
Letettem és gyorsan beírtam emlékeztetőbe, hogy
el ne felejtsem a dupla randit.
- Szóval rettenetes a modora? – Recsegett a
bőrkanapé. Felállt.
- És pökhendi és beképzelt! – Egészítettem ki. Még
mindig a telefonnal babráltam.
Hirtelen a levegőbe emelkedtem, eldobtam a
telefonom és kapaszkodni próbáltam. Loyd a hátára
dobott mint egy liszteszsákot és a háló felé cipelt.
- Drága hölgyem! Engedje meg, hogy
demonstráljam, milyen a szörnyű modorú ember, aztán
hasonlítsa össze velem. Rá fog jönni, hogy ég és föld a
különbség!

~ 336 ~
 Rám ugrott, csiklandozott és harapdált majd
kihámozott a ruháimból és akkorát szexeltünk, hogy
beleremegett a plafon.

Este alig bírtam kikecmeregni az ágyból. Minden

egyes porcikám sajgott a kielégüléstől. Ez aztán a dugás!
Ha most itt lett volna Hádész, gyengeségemben
elismertem volna neki, hogy tetszett a demonstrálása. Ha
már itt tartunk, hol a francban lehet?
Szöszmötölést és halk beszédet hallottam a
nappaliból. Loyd telefonált.
- Semmit sem tudtál kiszedni belőlük? Az hogy a
fenébe lehet? Téged bíztalak meg vele és… Ne mondd
nekem, hogy legyek óvatos! … Nem, ezerszer
megmondtam már neked, hogy ez nem az! Semmit sem
tud rólunk és az akcióról, Sep! … Az isten szerelmére,
nyugalom! Mondd meg nekik, hogy nincs gáz! Nem
fogunk lelepleződni!... Nem érted? Muszáj lépéseket
tennem az ügyben, a fenébe is! Szeretem…
Az utolsó két mondatot alig értettem. Muszáj volt
közelebb mennem. Véletlenül meglöktem az ajtót, ami
megnyikordult.

~ 337 ~
 Loyd hátra kapta a fejét. – Igen, értem. Nem.
Rendben lesz. Mondd meg neki, hogy majd felhívom.
Majd én kereslek. Szép estét!
Letette. – Nem tudsz aludni? – kinyújtotta felém a
kezét. Közelebb mentem hozzá és az ölébe ültem.
- Ki volt az?
- Az egyik bajtársam. Jó barátom. – Nem úgy tűnt,
mint aki többet óhajt mondani a dologról.
- Sep? – mintha ezt a nevet mondta volna. – Mivel
bíztad meg?
- Üzleti ügy – vágta rá azonnal. – Besegít Cole-nak
a munkában. Egyedül nem bírja a szépfiú.
- Bemehetnél neki segíteni. Már nem igénylek
huszonnégy órás felügyeletet, apuci – belecsíptem az
oldalába.
Loyd felnyögött.
- Most mi van?
- Édesem, te tényleg nem látod magadat kívülről.
- Ezt vehetem sértésnek?
- Ha csak egy ballábad lenne akkor nem féltenélek
a világtól. De mivel kettő van így a világot féltem tőled.
Beleöklöztem a vállába és játékosan sértődést
színleltem. – Ez azt jelenti, hogy soha ki sem mehetek
majd a tanteremből?
- Természetesen kimehetsz.
- Mikor?
- Akár most azonnal. Vacsi a Palace-ban?
- Zene füleimnek! Éljen a húszadik boldog nap!

~ 338 ~
 Loyd előkapta a pingvin frakkját, ami nem takart
mást mint egy baszottul elegáns fekete zakót, fehér inget
és egy lazán megkötött nyakkendőt. Az egész baromira
elegáns volt, ugyanakkor laza. Láttam már a
szekrényében és már ezerszer elképzeltem benne őt. Már
akkor is kimondottan tetszett a látvány.
Ami viszont rettentően bosszantott, hogy ebben a
cuccban kurvára felkelti majd a nőnemű egyedek
figyelmét.
- A mai napig nem értem mi a fenét eszel rajtam…
- Csak az orrom alatt piszmogtam.
- Mondtál valamit?
- Csak annyit, hogy le foglak égetni. Nálam
ezerszer jobb nőket is megkaphatnál.
Lehajította az öltönyét az ágyra és átkulcsolta a
derekamat. Ajkával súrolta halántékom puha bőrét és
mélyen beszívta az illatom.
- De egyiknek sem olyan a mosolya mint a tiéd.
Ajka az enyémre tévedt és finoman csókolni
kezdett. – Érzed ezt?
Kemény ágyékát hozzám dörgölte. – Soha senki
nem hozott még ki ehhez hasonló állatias vágyat belőlem.
- De én nem vagyok szőke…
- Hála az égnek!
- Nincs kék szemem…
- Kit érdekel?
- Szénaboglya a hajam.

~ 339 ~
 Csak elmosolyodott. – Nem szénaboglya. Göndör.
Imádom a kis loknijaidat. Igazán hagyhatnád őket! Járás
közben olyan mintha rugóznának!
Ujjára tekert egy egyenes tincset mintha
göndöríteni próbálná. Hiába, a rendszeres vasalás
kőkeményen egyenessé varázsolta, így egészen tűrhető
hajkoronámat.
- Olyan vagy vele mint egy nőstény oroszlán. Vad,
természetes, szexi!
Lebiggyesztettem a számat. – Loknik nélkül nem is
vagyok az?
- Ne forgasd ki a szavaimat, pulykatojás!
A szememet forgattam. – Na igen, térjünk ki erre
is!
- Ne merészeld a kis pöttyeimet utálni! – szállt
szembe velem – A mosolyoddal egyetemben őket is
imádom! A fenébe, te nő! Rohadtul nincs egy porcikád
sem, amit ne imádnék!
Sosem voltam hiú alak. Sosem szerettem igazán
önmagamat vagy a külsőmet, de Loyd szavai
balzsamozták a szívemet. Hálát adtam a teremtőnek,
hogy olyannak teremtett amilyennek, mert ezáltal
nyerhettem el Hádész figyelmét.
- És te?
- Mit én? – Nyaka köré fontam két karomat. Úgy
andalogtunk a szobában mintha táncolnánk.
- Te sem változtatnál rajtam semmit?

~ 340 ~
 - Hmm… - Egyik szememet lehunyva, számmal
csücsörítve vizslattam az arcát.
- Mi a fene! – horkant fel tettetett felháborodással.
Felnevettem. – Csak vicceltem! Úgy szeretlek,
ahogy vagy!
A nyakába ugrottam és beleharaptam a vállába.
Felszisszent majd nevetve hátra borultunk a francia
ágyra. Vártam, hogy megtorolja rajtam szörnyű tettemet,
hogy maga alá gyűrjön és testével odaszegezzen a
matrachoz, azonban még mindig én voltam felül és ez
zavarba ejtően meglepő volt. Felnéztem rá. Csillogó
szemekkel vigyorgott. Az a sötét folt tekintete legmélyén
napok óta most először tűnt el.
- Mi az?
- Lebuktál, bébi.
A szemöldökömet ráncoltam. Most meg mi a
fenére célzott?
- Én… - Azt mondtam neki, hogy szeretem!
Arcomra lehetett írva a felismerés mert Loyd
kurjantott egy hatalmasat és a hátamra fordított. – Erre
vártam már mióta!
- Ne igyál előre a medve bőrére, véletlen volt! –
védekeztem de lelkesedése mosolyt csalt az arcomra így
hitelemet vesztettem.
- Hát hogyne! – rám öltötte a nyelvét. – Kit akarsz
te átejteni, öreganyám? Különben is már máskor is
mondtad!
- Mikor mondtam?

~ 341 ~
 Loydot mintha megzavarta volna valami. Egy
pillanat alatt befészkelődött az a jól ismert szomorúság a
tekintete legmélyébe.
- Álmodban – vágta rá azonnal majd felállt és
magához húzott. – Igyekezzünk drágám mert nem
foglaltam asztalt. Ha nem érünk oda nyolcig akkor a
küszöbön fogunk rákot enni.
- Fúj, muszáj rákot ennem?
- Igen, mert különben képes volnál kínai ragacsos
csirkét rendelni New York legexkluzívabb éttermében.
Tényleg azt kívántam vacsorára de ezt nem árultam
el neki.
- Exkluzív?
- El sem tudod képzelni mennyire.
- Nem mehetnénk valami egyszerűbb helyre?
- Nem! – A fenekemre csapott majd megadta a
kezdő lökést a fürdő felé. – Zuhanyozz le, addig
választok neked valami odaillőt. Persze csak ha nem
bánod.
- De igen, bánom! Jobban szeretem amikor
vetkőztetsz! – kiáltottam a vállam fölött mielőtt
becsuktam a fürdő ajtaját. Még épp meghallottam, ahogy
felkacag.
Beálltam a zuhany alá és egy hirtelen ötlettől
vezérelve hajat mostam. Mikor kiléptem a kabinból már
ott várt rám egy krémszínű selyemruha mell alatt fekete
csipkebetéttel. Álomszép ruhaköltemény de így vállfára

~ 342 ~
akasztva olyan… keskenynek tűnt. Nincs az az isten,
hogy ez rám jöjjön!
Letöröltem a tükörről a párát és fogat mostam.
Felvettem egy testszínű francia bugyit és melltartót, majd
kikotortam egy kis hajhabot a tükör alatti fiókból és a
hajamra kentem. Már most is göndörödtek a nedves
tincsek, mi lesz itt ha megszárítom? Te akartad, Hádész!
Elővettem a hajszárítót és belekezdtem a
visszafordíthatatlan folyamatba. Mikor kész lettem a
hajam kusza gyűrűkben rugózott a vállamon. Nekem még
így is jobban tetszett az egyenes.
Felvittem egy kis sminket a szememre és púdert az
arcomra. Terry szerint jól állt ha kihúztam feketével a
szemem. Azt mondta olyan „démonos” ábrázatom lesz
tőle. Ékszerre nem gondoltam, elég volt a Loydtól kapott
karkötőm, ami tényleg úgy szikrázott mint a rendőrségi
sziréna éjszaka. Eljött az ideje, hogy belepasszírozzam
magam a kurva kicsi ruhába. A passzírozásból végül csak
egy belebújás lett. Tökéletesen a méretem volt.
Jesszusom, ezt nem gondoltam volna.
Felküszködtem a zipzárt a hátulján. A hűvös
krémszínű anyag éppen csak a térdem fölé ért mégis
rohadtul szexinek éreztem magam benne. A hajam meg
úgy állt, ahogy.
Kiválasztottam még egy fekete retikült, amit Loyd
helyhiány miatt a fürdőszobai nagyszekrénybe rejtett el.
Tökéletes hely egy rendkívül kényes darabnak, mert ugye
semmi sem hozza elő úgy a drága selyem csillogását,

~ 343 ~
mint az intenzív, nedves, fürdőszobai pára. Loydnak
Nobel-díjat kéne osztani a hülyeségeiért.
Még egy utolsó pillantást vetetettem magamra a
tükörben majd kiléptem a nappaliba. Loyd lógó
nyakkendővel a nyakában szerencsétlenkedett a
mandzsettájával. Eltátotta a száját.
- Te vállalod a felelősséget a hajamért! –
fenyegettem a mutatóujjammal.
Tekintete végigvándorolt testemen majd közelebb
jött és feltekert az ujjára egy rugalmas tincset.
- Vedd le – piszmogta az orra alatt.
- Mi?
A hátam mögé nyúlt és lehúzta a zipzárt.
- Keresek egy nadrágkosztümöt.
Meglepett a reakciója. – Emlékeztetnélek, hogy te
választottad.
Loyd már a rejtett gardróbban kutatott. Elővett egy
förtelmesen titkárnős fehér blúzt fekete
nadrágszoknyával.
- Ezt nem mondod komolyan! Én abban te meg
ebben a pinamágnes öltönyben?
- Akkor mit szólsz ehhez? – Egy kezeslábas fos
zöld tunikát vett elő hozzá illő turbánnal.
- Ennyire nem utálhatsz…
Elfintorodott. – Nekem tetszik!
- Az arckifejezésed nem erről árulkodik! –
Észrevétlenül felhúztam a zipzárt a hátamon.

~ 344 ~
 - És mit szólsz ehhez? - Kidobott a földre egy
kockás délutáni teázásra való zárt ruhát. Hátra sem
nézett, úgy szedegette le a további göncöket a vállfáról.
Belebújtam egy fekete tűsarkúba amit az előbb
hajított ki és felmarkoltam a kocsi kulcsot a pultról.
- Az utolsó zárja az ajtót! – szóltam hátra és már
nyitottam is a bejárati ajtót.
- June! A fenébe is!
Hallottam, hogy kapkod a lakásban. Beszálltam a
liftbe és megnyomtam a lefelé gombot. A régi alumínium
doboz nyikorogva levitt a portára. Üdvözöltem a
portásfiút aki eltette a mobilomat és a gyöngyöket majd
kiviharoztam a parkolóba. Fura egy több ezer dolláros
ruhában flangálni egy olcsó hotelban. A ferde
tekintetekből ítélve nem sok jót gondoltak rólam.
Megnyomtam a slusszkulcson az aprócska gombot
mire a sarokban felvillant Loyd éjfekete BMW-je.
- June! – kiáltott valahol a bejáratnál.
- A kocsinál vagyok!
Úgy rohant felém mintha üldözték volna.
Elmosolyodtam. Ő megkapta a göndör hajat én meg
viselhetem ezt a rucit, ami kimondottan tetszett.
Épp megkerültem az autót és az anyósülés felé
tartottam, amikor Loyd elkapta a könyököm és az ajtóhoz
nyomott!
- Soha ne hagyj hátul! – ordibált – Soha!

~ 345 ~
 - Jól van, nem kell üvölteni! Anélkül is hallom! –
ordibáltam vissza – Mi a fene van veled? Két perccel
hamarabb jöttem le, ennyi az egész!
- Két perc alatt egy profi lövész tizenkét áldozattal
képes végezni! Ne mondd nekem, hogy ennyi az egész!
- Tudod nem kéne annyi háborús filmet nézned!
- Jó! - tajtékzott és meggondolatlanul olyat
mondott, amit látszólag azonnal megbánt! - Akkor
beszélgessünk a tengerészgyalogos múltamról!
Mi a fene? Meglehet, hogy eltátottam a számat
mert arckifejezése megenyhült. Úgy nézett rám mint egy
bohócra.
- Most kajáljunk mert éhen pusztulok - mondta
elbizonytalanodva - Utána tárgyalunk.
Bólintottam majd kinyitotta az ajtót és besegített az
autóba. Emlékeztem halványan, hogy valaki említette,
hogy Loyd katona de valahogy nem jutott eddig eszembe
ki és mikor. Kicsit összezavarodtam. Úgy éreztem más is
van, amiről tudok csak valahogy nem akart a felszínre
bukkanni a tudás. Érdekes. És rohadtul bosszantó érzés.
Hamarosan a Palace bejárata előtt várakoztunk,
hogy jöjjön egy sipkás kissrác és elvigye leparkolni a
verdát. Én még mindig azon gondolkodtam, hogy mi az
amit még tudok, csak éppen jelenleg nem rémlik.
- Lehet, hogy tényleg foglalnunk kellett volna
asztalt. Így az összes jó helyet elszipkázzák előlünk –
dünnyögtem.

~ 346 ~
 Úgy szerettem volna a fűtött erkélyen ülni. Erről jut
eszembe.
- Te hoztál kabátot?
- Örülök, hogy a cipőmet volt időm felrángatni –
Haragosan rám pillantott. – Nagyon remélem, hogy
neked több eszed volt.
Elvigyorodtam. Ő felsóhajtott.
- Ha meg mersz fázni elfenekellek.
Titkon elhatároztam, hogy azért is náthás leszek
holnap.
Elvitték az autót bár Loyd szigorúan meghagyta,
hogy elől pakoljanak le vele és adott egy ötvenest a
parkolófiúnak, hogy őrizze.
- Erre meg mi szükség volt? – kérdeztem felfelé
menet a lépcsőn.
- Ez itt New York, szívem. Virágzik a korrupció.
A Palace hű volt saját nevéhez. Kívülről egy
téglából kirakott kockához, belülről viszont egy igazi
palotához hasonlított. Freskók, kristálycsillárok, halvány
lila kála csokrok. Vörös szőnyeg a bejárat előtt és
hatalmas, kör alakú táncparkett. Az igen! Imádom ezt a
száz boldog nap játékot!
Láttam, hogy mindössze két szabad hely van a
lebujban. Egyik a táncparkett szélénél, másik pedig az
erkélyen. Hihetetlenül megörültem.
- A nyolcasat kérnénk – jelentette ki Loyd
elszántan. A recepciós összeráncolt szemöldökkel
nyitotta ki a noteszét.

~ 347 ~
 - Uram, az az asztal sajnálatos módon már foglalt.
Esetleg óhajtja megnézni a…
- Nem, nem óhajtom. – Egy köteg pénzt csúsztatott
a fószer felöltőjének a zsebébe.
Azt a kurva! Szétnéztem, hogy látta e valaki.
Gyakorlatilag mindenki, de úgy festett, hogy Loydot ez
nem érdekli. Összefontam magam előtt a karomat és a
cipőorromat bámultam.
A recepciós arcára ragyogó „már értem honnan fúj
a szél” mosoly ült ki. – Megnézem mit tehetek az
ügyben, uram.
Megkerülte a pultot és eltűnt a mögötte lévő
bársonyfüggöny mögött. Én még most is égtem mint a
reistag.
- Mi az? – megfogta a kezem és maga mellé húzott.
- Loyd, ez annyira… kellemetlen. Mások korábban
itt voltak, megérdemlik a jobb helyet. Ráadásul ott az a
hely még szabad! – az erkélyre mutattam. – Az teljesen
megfelelő!
Tekintete követte a mutatóujjamat. – Ki van zárva.
A nyolcashoz ülünk.
- Honnan tudod, hogy sikerül felszabadítani…
Meglebbent a bársonyfüggöny és előkerült a
recepciós. – Fáradjanak az asztalukhoz, uram! – Loyd
diadalittasan rám kacsintott és már húzott is maga után.
Biztos voltam benne, hogy az egyik legjobb helyet
fixálta le nekünk, csak éppen el sem tudtam képzelni,
hogy van jobb hely az üvegterasznál.

~ 348 ~
 Ahogy az asztalok között szlalomoztunk, elájultam
a vacsorakölteményektől amiket a különböző terítékeken
láttam. Uramisten milyet fogok kajálni! A parketten már
táncolt néhány párocska, gondolom a vacsorára vártak.
Még sosem láttam ennyi baromira csinos és drága ruhát.
Kapásból meg is jegyeztem vagy négyet. Talán az e-
bayen lehet hasonlókat kapni olcsóbban.
Már eljöttünk a táncparkett mellett, magunk mögött
hagytuk a zenekart. Gyanúsan a terem hátsó része felé
navigált. Lehet a kertben kajálunk, valami téliesített
rózsalugasban. Azt nagyon bírnám.
És abban a pillanatban Loyd befordult a sarkon a
hatalmas görög stílusú oszlop mögött és kihúzott nekem
egy széket. A helyünk egy lyuk volt a sarokban, nem
messze mögöttünk a női mosdó ajtaja csapódott ki-be
folyton.
Loyd látta az arcomon a megrökönyödést de
természetéhez híven csak vigyorgott és leültetett, majd ő
is helyet foglalt háttal a falnak. Mondani akartam neki
valamit de épp akkor vágódott ki a női mosdó ajtaja és
három fiatal kis vihogó papagáj lépett ki rajta.
Megvártam míg elhaladnak.
Az asztalunkat valószínűleg nem rég szedhették le
az előző vendégek után mert még egy lyukas pohár sem
volt rajta, csak egy bíborszínű abrosz. Loyd jókedve
határtalan volt.
- Mit innál?
- Valami erőset és duplát – feleltem.

~ 349 ~
 Loyd leintett egy pincért, aki valósággal
megszenvedett míg bepasszírozta magát hozzánk.
- Két üveg vizet, legyen szíves – adta le a rendelést.
- És egy dupla whiskey-t – tettem hozzá a
magamét, ha már elsőre nem értette.
- A whiskey-t törölje, helyette kérnénk két adag
vörös rákot, borban pácolva.
Nem tudom mennyire normális ilyenkor, hogy
állandóan viszonttámadásra ösztönöz az ehhez hasonló
húzásaival.
- Legyen szíves törölje az egyik adag rákot.
A fehér nyakkendős, fekete zakós pincér
érdeklődve feljegyezte minden szavunkat.
- Mit hozhatok helyette, hölgyem?
- Csirkét. Ragacsosat! – Loyd tekintetét a plafonra
szegezte majd vissza az asztalra.
Összecsaptam az étlapot és megerősítettem a
rendelést, amikor a pincér visszaolvasta. Loyd az
asztalon dobolt ujjaival.
- Elégedett vagy? – kérdezte tőlem.
- Igen! – kissé duzzogósabbra sikerült a hangom
mint szerettem volna.
Felkacagott.
- Te aztán bosszút álltál. Vérszomjas boszorkány!
- Te aztán tudsz asztalt foglalni, mindent tudó
okostojás!
A pincér meghozta a terítéket az asztalra. Kaptunk
tányérokat, egy csomó méretű evőeszközt és poharat, és

~ 350 ~
persze szalvétát. Loydnak a nyakába akarta kötni a
szalvétát, de ő leintette. – Hagyja csak, majd én.
Kiváló ötletem támadt. Hátra dőltem és hagytam,
hogy az ölembe terítsen egy fehér kendőt.
- Hagyja! – szólt rá Loyd dühösen.
A pincér bólintott, kiöntötte a vizünket és távozott.
Loyd mérgelődött én pedig jól szórakoztam.
- Most nekem nincs kendő az ölemben –
biggyesztettem ajkaimat. – Bezzeg mindenki másnak
van! Tudod, a fal másik oldalán lévőknek! – A hatalmas
görög oszlopra mutattam, ami elrekesztett minket a
civilizációtól.
- June, tudom hogy mit gondolsz de ez a
legbiztonságosabb hely.
Már megint.
- Kíváncsi leszek az esti beszámolódra a
tengerészetről. Lehet, hogy maradt valami paranoiád a
dolog után vagy hasonló.
Loyd nem felelt. Felvette a villáját és a
kristálypohár oldalát kocogtatta vele. Mondjuk a
paranoiáról én is tudnék mesélni. A mai napig
kikészülök, ha csomagot kapok.
- Minden embernek vannak titkai.
Letette a villát és mélyen a szemembe nézett.
- Én megbízom benned.
Ez első gondolatom erre azt lett volna, hogy
„köszönöm”. De szerencsére még időben visszafogtam
magam. Loyd nem ezt a választ várta, csakhogy amit ő

~ 351 ~
akart, azt nem adhattam meg neki. Még nem. Úgyhogy
hallgattam mint a sír.
Loyd sóhajtott. Úgy tűnt, hogy hajlandó volt
megtörni a jeget.
- Átlagos családból származom. A szüleim nem
voltak se gazdagok, se szegények. Jól megvoltunk. Azt
nem mondanám, hogy szoros kapcsolatban voltam velük,
főként az apámmal… de jól…
- … megvoltatok? – tettem fel a kérdést.
- Igen. Jól megvoltunk.
- Mi történt, hogy nem beszéltek?
- A nagyapám történt. Sosem volt nagy koponya az
öreg de szórakoztatónak találtam a veterán történeteit,
ezért én álltam hozzá a legközelebb a családban.
A pincér meghozta az ételt. Felszolgálta az ízletes
falatokat majd egy színpadias meghajlás után távozott.
Loyd hozzá sem nyúlt a rákhoz, én viszont neki estem a
csirkémnek. Végre hallhattam Loyd családjának
történetét. Műsoros vacsora!
- Összeveszett a nagypapád a szüleiddel? –
kérdeztem rágás közben. Tisztában voltam vele, hogy
nem illik de mivel teljesen eltakart minket ez a hülye
oszlop, így tökmindegy volt.
- Olyasmi – kortyolt a vizéből majd szétnézett
körülöttünk. A feje nem mozdult csak a szeme.
- Ilyenkor mit keresel?
- Mikor?

~ 352 ~
 - Amikor ezt csinálod – utánoztam a mozdulatát
mire elmosolyodott.
- Hihetetlen mennyi mindent észreveszel. De ne
szakíts félbe! A nagyapám, bár esze nem sok volt hozzá,
mindig is nagyravágyó volt. Többet és többet akart, de
időt és energiát nem volt hajlandó belefektetni.
- Akkor hogy tudott gyarapodni?
- Legálisan sehogy.
Egy falat csirke a torkomon akadt. Sikerült
diszkréten felköhögnöm.
- Láttam az új autóját. Az új lakását. Tanúja voltam
különös telefonhívásoknak. Sejtettem, hogy valami nincs
rendben vele mégsem zavart a dolog. Engem is
elhalmozott mindenféle jóval és én, az idióta kölyök nem
is foglalkoztam vele honnan jön ez a pénz.
Egyszer nála voltam suli után. A szüleim dolgoztak
így egészen estig nála maradtam a húgommal. Csak arra
emlékszem, hogy kerestem valamit a padláson, talán egy
régi játékot vagy hasonlót. De a játék helyett két mázsa
kokaint találtam meg elrejtve a falban.
Elment az étvágyam. Letettem a villát és csakis rá
figyeltem.
- Igen, drogot árult az öreg. Pontosabban nem
árulta, csak rejtegette. Ezért pedig súlyos pénzeket
keresett és még csak a kisujját sem kellett
megmozdítania.

~ 353 ~
 - A szüleid rájöttek? – A szívem olyan hevesen
dobogott, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
Drogügyletek… kiváló…
- Nem mondanám. Csak sejtették, hogy valami
nincs rendjén. Egy idő után már nem engedték, hogy
nagyapa találkozzon velünk. Persze én minden nap
megszöktem és meglátogattam őt.
- Mi lett a… - szét néztem, hogy hall e minket
valaki - … droggal?
- Az öreg már nem rejteget semmit sem – mondta
nyersen. – Meghalt.
Átnyúltam az asztal felett és kezére helyeztem az
enyémet. Mélyeket lélegzett, hogy elűzze a gyász súlyos
terhét a mellkasából.
- Balesetnek állították be. De nem az volt, ebben
biztos voltam már suhancként is.
- Megölték? – suttogtam. Kirázott a hideg. Olyan
emlékképek úsztak elő a tudatom legmélyebb pontjából,
amit sosem akartam újra látni. Lucy…
Könnyek lepték el a szemem, remegni kezdett a
kezem a kezén. Loyd azonnal észrevette, felállt és
mellém térdelt, arcomat kezébe vette. Felkészültem a
magyarázkodásra, hogy miért is ült ki arcomra a félelem,
de ő nem kérdezett semmit. Mintha tudta volna. Pedig
nem tudhatta. Fogalma sem volt róla, hogy min mentem
keresztül.
- Sajnálom, drágám, nem akartalak felzaklatni!

~ 354 ~
 Belenyúlt a zsebébe és kivett egy köteg pénzt majd
az asztalra dobta.
- Gyere! – felhúzott a székről, hagyta hogy rá
támaszkodjak. – Lélegezz!
Nem vettem észre, hogy visszatartom a lélegzetem.
Fogalmam sincs hogy jutottunk ki a kocsiig. Arra
sem emlékszem, hogy megérkeztünk a Hiltonba. Arra
vártunk, hogy kinyíljon a liftajtó. Loyd a karjában tartott,
fejemet a vállára hajtottam.
Egy pohár vizet nyomott a kezembe. Már a
tanteremben ültem a pamlagon. Loyd a számhoz erőltette
a poharat. Nem akartam. Kivette a kezemből és a
nyakamba öntötte a jéghideg folyadékot.
- Hogy az a! – felpattantam és ide-oda sürögtem
forogtam.
Loyd lehúzta a hátamon a zipzárt és valósággal
letépte rólam a ruhát. Besietett a fürdőbe és kihozta a
saját bolyhos köntösét. Becsomagolt vele majd az ölébe
húzott és leültünk a pamlagra.
Minden előzmény nélkül, kérdések nélkül folytatta
a beszámolóját.
- Elmentem a rendőrségre és bejelentettem az öreg
halálát. Senki nem hitt nekem, elvégre egy zöld hajú
hülye gyerek voltam, gördeszkával a hóna alatt. A
rendőrök hazaküldtek, meg sem hallgattak.
Láttam magamat Kanadában. Ott álltam az őrsön,
toporzékoltam és visítoztam hogy figyeljenek rám. Senki
nem akarta elhinni, hogy megölték a húgomat. Bevitettek

~ 355 ~
egy szanatóriumba. Megint szaggatva lélegeztem. Loyd a
hátamat simogatta és az arcomat puszilgatta.
- Ennek meg kell lennie, bébi! Meg kell lennie,
úgyhogy tarts ki! Utána sokkal jobb lesz! Figyelsz rám? –
finoman megrázott.
Amikor magamhoz tértem bólintottam.
- Mikor kimentem valaki utánam szólt. A kezembe
nyomott egy telefonszámot. Egy magánnyomozó
elérhetőségét. Még aznap felhívtam. Estére pedig azon
kaptam magam, hogy a konyhánkat ellepték a zsaruk.
Elvittek otthonról.
- Mi-miért? Mit csináltak veled? – kicsordult a
könny a szememből.
- Cssss… semmit, kicsim. Nem csináltak velem
semmit. Kiderült, hogy az öreg jóval nagyobb dologba
vágta a fejszéjét mint hitte. Észak-Amerika legnagyobb
drogbárójának dolgozott közvetlenül. Akik eljöttek értem
pedig nem kispályás zsaruk voltak.
- Hanem?
- Ezt a mai napig nem tudom pontosan.
Kikérdeztek minden egyes élményemről az öreggel
kapcsolatban, el kellett mondanom mindent, amit csak ott
láttam és hallottam. Végül megerősítették a gyanúmat,
hogy nem baleset volt a halála. – Még jobban magához
szorított.
- Kieszeltek egy tervet. Be akartak építeni az
öregen keresztül a hálózatba. Fiatal voltam és
bosszúszomjas. Bele sem gondoltam, hogy ez milyen

~ 356 ~
veszélyes. Az volt a feladatom, hogy elhitessem a
hálózattal, hogy az öreg nyomdokaiba akarok lépni.
Mindezt csupán a pénzért.
Elképzeltem a fiatal Loydot, amint fegyveres
alakokkal találkozik és életveszélyes játékot űz. Egy halk
nyögés szakadt ki belőlem.
- Nyugalom, eleinte nem volt semmi baj! El kellett
távolodnom a családomtól, hogy biztonságban legyenek!
A tudtomon kívül a "különleges nyomozók" priuszt
varrtak a nyakamba, így elérték, hogy a családom saját
maga forduljon el tőlem és még csak ne is keressenek -
egy pillanatra elhallgatott majd keserűen nagy levegőt
vett és folyatta.
- Kiképeztek a feladatra, ráadásul nem sokáig
voltam egyedül. Megbíztak bennem, úgyhogy én magam
is hozhattam embereket a hálózatba. Két másik ügynököt
beszerveztem az irányításom alá. Sep-et és Cole-t.
Kiderítettük a telephelyeket, a kulcsfigurák kilétét és
tartózkodási helyét. Közben haditengerészeti kiképzést
kaptam. Folyamatosan készültem a végső játszmára.
Csakhogy az hamarabb jött el a kelleténél. Valamelyik
tengerésztiszt feldobott minket.
- Istenem… - leheltem.
- Menekülnünk kellett, azonban addigra már épp
elég bizonyítékot szereztünk a báró ellen, hogy

~ 357 ~
elítélhessék. Kaptunk új személyazonosságot, védelmet,
új helyre költöztünk. Többször is mint kellett volna –
Fintorodott el. – Rohadtul korrupt az egész igazságügy.
Persze mindenhol megtaláltak minket, úgyhogy
elhatároztuk, hogy a tárgyalás idejéig saját magunk
szakállára dolgozunk és szépen eltűnünk a süllyesztőben.
- Miért? Nektek ehhez már semmi közötök! –
zokogtam – Miért vagy még mindig veszélyben?
- Koronatanú vagyok, June. Én, Sep és Cole.
Mindhármunk vallomása kell, hogy leültessék ezt a
szemetet. Mindenhová elér a keze, és bár előzetesben
van már több mint három éve, sikerült elérnie hogy még
mindig ne tűzzék az ügyét napirendre.
- Húzza az időt, hogy levadászhasson titeket… -
nyöszörögtem.
Éreztem, hogy a keserű epe felkúszik a torkomon.
Felugrottam az öléből és idegesen fel-alá járkáltam.
Nem!
- Azt nem fogom hagyni! – hadakoztam a
levegővel. – Az a rohadt gennyláda nem fog levadászni
senkit, amíg én itt vagyok!
Olyan ideges voltam, hogy fel sem tűnt, hogy Loyd
hahotázásban tört ki.
- Istenem, te nő! Hát ennyire szeretsz?
Megtorpantam és hitetlenkedve néztem rá.
- Ugyan, dehogy! Miket beszélsz? Ez csak… -
Olyan mi is?

~ 358 ~
 Elkapta a köntös övét és magára rántott.
- Sze-re-lem! – szótagolta hangosan és érthetően.
Én a szememet forgattam de elmosolyodtam.
- Akkor ti most… bujkáltok?
- Olyasmi.
- Azért van minden egyes lakásod eldugva egy
nevenincs szállodában?
- Vagy kiselejtezett raktárépületben. – Tette hozzá
szórakozottan. Mintha megkönnyebbült volna, hogy
kiadhatta magából a titkát.
- De a gyár?
- Kellett valami bevételi forrás. Nekem megvolt a
tőkém, Cole-nak pedig a szaktudása. Sep is részesül a
bevételből.
- Sep? Vele még nem találkoztam.
Loyd megdörzsölte az orrnyergét. Úgy tartotta a
kezét, hogy ne lássam a szemét.
- Majd egyszer bemutatlak neki is. Ő amolyan
háttér ember. Olyan mint egy vadász, aki a magaslesről
figyel. Mióta hárman vigyázunk egymásra egyszer sem
kellett menekülnünk. Megbízunk a másikban de senkit
nem engedünk be a körünkbe az előző bukások miatt.
- Senkit? – Hiszen engem épp most engedett be.
- Te más vagy! – Idegesen a hajába túrt. – Bár
egyikőjüknek sem tetszett, hogy veled vagyok. Igazuk is
van.
Felháborodtam. Mit cifrázzam, majd szétrobbantam
idegességemben.

~ 359 ~
 - Miért is van igazuk? - fintorogtam.
- Veszélyben vagy miattam, June. De isten lássa
lelkem, nem tudtalak elengedni!
Kísértetiesen ismerős volt a helyzet. Én sem tudtam
volna elengedni őt. Sem most, sem később.
Összefűzte kezét az enyémmel és megcsókolt.
– Szeretlek, pulykatojás! Sosem éreztem még ilyet
azelőtt de hidd el, nem vagyok az a hős szerelmes típus.
Tudom, hogy te vagy az igazi! Vigyázni fogok rád, nem
hagyom hogy bajod essen! Csak ne hagyj el, kérlek!
- Eszem ágában sincs!
Igyekeztem összeszedni azt, ami a méltóságomból
még megmaradt és leküzdöttem a sírhatnékomat.
– Egyikünk sem tökéletes – mondta Loyd hirtelen.
Fürkésző tekintetét nem állhattam. Zavartam elfordultam
és a szoknyám aljával matattam.
- Mikor lesz a tárgyalás?
- Kilenc hónap múlva.
Egy néma „ó”-t tátogtam. – Olyan soká?
- Remélhetőleg az a rohadék nem tudja ismét
elodázni. Kezd elegem lenni már a bujkálásból.
Az agyamban a fogaskerekek csak úgy kattogtak.
– Ha leszerel titeket, akkor nem lesz tárgyalás.
Loyd bólintott.
- Tehát most Észak-Amerika legnagyobb
drogbárója minden erejét mozgósítja, hogy megtaláljon
hármótokat?
Bólintott.

~ 360 ~
 - És ha megtalál… akkor…
Számra tapasztotta a kezét.
- Akkor seggbe rúgod az összes gennyládát, ahogy
ígérted!
Kiszabadultam. – Ez nem ilyen egyszerű…
- Tudom. De nem kell aggódnod, June! Profik
vagyunk. Senki sem tud a hollétünkről, még a jófiúk sem.
Csak mi négyen vagyunk egymásnak.
Úgy éreztem színt kell vallanom. El kell
mondanom, hogy az én múltam sem éppen patyolat
tiszta, de egyszerűen képtelen voltam rá. Azzal
nyugtatgattam magam, hogy Terry minden lépést megtett
azért, hogy eltűntesse a nyomainkat. Minden papírom új,
feladtam a régi életem. Az én üldözőm nem akadhat a
nyomunkra. Semmi esetre sem tehet keresztbe Loydnak
és társainak.
Most hogy így megbeszéltem magammal, hogy
nem vallok színt, felnéztem és Hádész átható tekintetével
találtam szembe magam. Borsódzott a hátam ettől. A
mama is így nézett rám, amikor rájött ki ette le az összes
szaloncukrot a karácsonyfáról.
- Mikor akarod hazaengedni Terryt? – Légből
kapott kérdés volt, hogy eltereljem a témát. Azonban
Loydot ezzel mindig fel tudtam húzni.
- A bajban egyből a díszbuzihoz szaladsz? Ne
felejtsd el bébi, hogy itt vagyok már neked én! Bármit
elmondhatsz nekem! – magához szorított – Bármit!

~ 361 ~
 Szóval Terry még egy ideig az Antarktiszon fog
hűsölni. Még jó, hogy óriási fizetést kap cserébe. Minden
nap írok neki e-mailt, hogy ha valahol internethez tud
jutni, akkor lássa hogy gondolok rá. De eddig még egy
„pokolba Hádésszal” válaszüzenetet sem kaptam!
- June, meg kell értened hogy amit elmondtam
neked, annak szigorúan köztünk kell maradnia! –
Figyelmeztetett közben Loyd.
- Mire célzol?
- A díszbuzira.
- Megtennéd, hogy a nevén szólítod?
- Nem.
- Remek. – A szememet forgattam – Azt hittem
kinézel belőlem annyi sütnivalót, hogy egy ilyen kaliberű
információt nem teregetek ki a nagyvilágnak.
Elmosolyodott. – Nem tudom, hogy vagy vele de
engem nem elégített ki rendesen az a rák a Palace-ben.
- Mert hozzá sem nyúltál!
- Hát ez az! Mit szólnál egy kis házi koszthoz,
asszony?
Enyhe célzás, hogy húzzak a konyhába főzni.
- Nem vagyok az asszonyod.
Loyd fészkelődni kezdett alattam majd félretolt és
felállt. A tarkóját vakarászta miközben nagyot nyelt.
- Miért, akarnál esetleg… az lenni?
Egymásra meredtünk. Én nem szóltam. Ő sem. Úgy
két perc néma csend után felpattantam.
- Milánói makaróni? – Égett az arcom.

~ 362 ~
 - Jöhet! – vágta rá Loyd azonnal.
Már szaladtam is a konyha felé, Loyd pedig a
telefonjáért nyúlt és felhívott valakit. Mikor letette meg
akartam kérdezni ki volt az de ő besietett a fürdőbe.
Néhány pillanat múlva elindult a zuhany. Esküszöm
hallottam, hogy magában motyog valamit.
Mikor kijött már készen volt a vacsora. Épp a
tésztát szűrtem le. Az öltönynadrágját viselte még
mindig, de a zakója és a nyakkendője már eltűnt. Nem
úgy tűnt, mint aki zuhanyozott volna.
- Minden rend…
- Én elvennélek feleségül! – vágta hozzám hirtelen
minden bevezető nélkül.
Hogy az igazat megvalljam, köpni nyelni nem
tudtam.
- Azt már tudjuk, hogy szeretjük egymást. Hét
hónapja együtt élünk.
- Csak öt – javítottam ki mert
megismerkedésünktől számította az együttélést.
- Jól megvagyunk, jó a szex – vigyorgott – Kell
ennél több?
Esélytelen. Csak ez az egy szó visszhangzott a
fejemben. Minimum két évet adnék magunknak, ha utána
is életben vagyunk akkor házasodhatunk.
- Loyd, én túlságosan korainak gondolom ezt az
egészet.
- June – közelebb lépett hozzám és átkarolta a
derekam. – Úgy érzed, nem lennél boldog velem?

~ 363 ~
 Beszívtam édes illatát. – Nem erről van szó… csak
még időre van szükségünk. Ki tudja, mi lesz holnap?
Lehet, hogy besokallsz tőlem aztán itt hagysz mint eb a
szarát.
Kitört belőle a nevetés.
- Hogy a mit?
- Bocs. Vidéken születtem.
- Tudom – belemosolygott a hajamba. – Oakville-
ben. - Úgy andalogtunk mintha táncolnánk.
- Honnan tudod? – felnéztem rá. Nem emlékeztem,
hogy bármikor is említettem volna neki, hogy pontosan
hol születtem.
Megcsókolt. Forrón. Hevesen. Kérlelhetetlenül.
Istenem de hiányzott! Felrakott a konyhapultra és
befurakodott a combjaim közé. Volt valami, amit muszáj
volt megkérdeznem tőle.
- Emily mennyit tudott erről az egészről?
Nem érezte feszültnek magát a kérdésem hallatán.
Lazán válaszolt.
- Semennyit – vállat vont – Nem is vett észre a
dologból semmit. Úgy tudta, hogy a bűnöző életmódom
miatt bujkálunk és elfogadott olyannak, amilyennek
akartam, hogy lásson. Részben ezért is voltam vele.
- Ő nem volt veszélyben?
- Vigyáztam rá.
- Ez nem válasz a kérdésemre! – le akartam szállni
a pultról. Loyd nem engedte.

~ 364 ~
 - Ha leesel és eltöröd valamid… inkább feküdjünk
le!
Kézen fogott és magával húzott a kényelmes
francia ágy felé. Elhelyezkedtünk, én a mellkasához
bújva mint mindig.
- Szóval?
- June, nem volt elég ennyi egy napra?
- Az attól függ.
- Mitől? – sóhajtott. Már érezte, hogy nem jön ki
jól a dologból.
- Hogy akarsz e a zoknid mellett lógni a csilláron!
Ez már csak azért is merész kijelentés volt mert
Loyd egy fejjel magasabb volt nálam és úgy negyven
kilóval nehezebb is.
- Emily egyszerre akarta a karrierjét és engem is.
Csakhogy a karrierje állandóan külföldre szólította.
Sosem lehetett tudni, hogy éppen melyik országban jár,
így nehéz célpont volt. Nem volt veszélyben külföldön.
- És amikor itthon volt?
Loyd alaposan megrágta a szavakat mielőtt
válaszolt volna.
- Mindig vele voltam és vigyáztam rá.
Nem tudom mennyire számított normálisnak, hogy
úgy éreztem szétmarja a belemet a féltékenység. Akkor
még csak nem is ismertük egymást, logikátlan
féltékenynek lennem.
- A családod? Velük mi van?
- Úgy tudják, hogy börtönben vagyok.

~ 365 ~
 - Börtönben? – sivítottam és felültem az ágyon. –
Börtönben? – ismételtem megint.
- Nyugi már! Ez volt a legésszerűbb megoldás,
hogy megszakítsák velem a kapcsolatot. Veszélyben
lettek volna miattam.
- De… de mégis milyen bűnt követtél el?
- Semmilyet – mosolygott - Egyszer majd úgyis
emlékezni fogsz.
- Hogy érted, hogy emlékezni?
Loyd csak mosolygott.
- Hozzám jössz feleségül?
Már megint belém fojtotta a szót. Én meg a
házasság? Soha életemben nem gondoltam volna… na jó,
úgy tizenhét éves koromig álmodoztam róla, de azóta
semmi! Én meg a család? Képtelenség.
- Nem! – vágtam rá nemes egyszerűséggel de Loyd
valósággal meg sem hallotta.
- Csak te meg én egy kis kápolnában!
Uramisten még a házassági nyilatkozatot sem
tudnám hitelesíteni, mivel az igazi nevemet nem írhatom
rá! Erről jut eszembe…
- Nem Wallace az igazi neved, ugye?
- Bármilyen hihetetlen de igen. Loyd Wallace-nek
hívnak.
Úgy néztem rá mint egy idiótára.
- Hallottad már azt a mondást, hogy „nem látja a
fától az erdőt”?

~ 366 ~
 - Vagyis ki az a hülye, aki úgy rejtőzködik hogy
közben nem rejtőzködik?
- Fején találtad a szöget. Rohadtul eszükbe sem jut,
hogy profi létemre nem változtattam
személyazonosságot.
Újabb kérdés merült fel bennem.
- A gyár honlapja… láttam rólad fotókat!
- Mondjuk úgy, hogy maga a báró sem ismerne fel,
ha velem szemben jönne az utcán.
- Miért?
- Máshogy néztem ki amikor beépültem a
szervezetbe.
Persze, elmaszkírozta magát. Érthető volt abban a
helyzetben.
- És a tetoválásod? Az minden esetben árulkodó jel.
- Az utána készült. Egyébként sem kéne aggódnod,
mondtam hogy megvédelek! Amúgy meg… June?
- Igen?
- Tényleg hozzám kéne jönnöd.

~ 367 ~
 A száz boldog napunk negyvenkilencedik napjának
tízedik órájában már ott tartottam, hogy falra mászom.
- June? – Loyd éppen a vadonatúj karácsonyi
hóemberes függönyt segített felakasztani a karnisra.
Egyik lábával a pamlag karfáján, másik lábával az
ablakpárkányon állt.
- Igen? – Én lent tartottam a finom anyagot, hogy
ne érjen le a földre.
- Hozzám jössz?
Kérdésére mélyről jövő morgás tört fel a
torkomból. Meg fogom fojtani.
- Nem! És oda figyelj a fodrokra!
Körülbelül másfél órás szenvedés után végre a
helyére került az összes kibaszott függöny, a régieket
pedig leküldettük a mosodába. Úgy nézett ki a tanterem
mintha igazi tanterem lett volna. Kisiskolások számára.
Békás fürdőszoba függöny, neon zöld törölközők,
hóemberes függöny, szarvas alakú polc, mókás párnák a
pamlagon, karácsonyi díszek itt-ott. Loyd mégis
ragyogott a boldogságtól akárhányszor ezekre a
valamikre pillantott… vagy éppen rám. Teljes harmónia
és boldogság. Leginkább így jellemezném önmagunkat.
Idegesítő, de boldog pár voltunk.

~ 368 ~
 - June?
- Ne kezd megint! – rivalltam rá azonnal. Nesze
neked harmónikus kapcsolat!
- Csak azt akartam mondani, hogy valami ég! -
vont vállat.
- Bassza meg, a mézeskalács!
Eldobtam mindent a kezemből és profi
magasugróként átvetettem magam a dohányzóasztalon.
Hallottam, hogy Loyd elismerően füttyent. Vágtattam a
sütő felé és feltéptem az ajtaját. A mézecskalács
emberkék felém eső oldala még egész épnek tűnt, de nem
kellett sok idő hozzá hogy rájöjjek, az aljuk teljesen
megégett.
- Majd dekoráció lesz belőle! – szólt át a konyhába
Loyd szórakozottan.
Jézus atya úristen… még több dekoráció?
- Szerintem ez még egészen ehető! – Majd csinálok
hozzá valami szirupot, aminek az íze elnyomja az
elszenesedett ízt.
- Nem eszem folyékony cukorral az égett sütit!
Mikor látta, hogy elkerekedett a szemem elnevette
magát.
– Olvasok a gondolataidban bébi! Na, hocca ide
azokat a sütiket! Meglátjuk hova illenének leginkább.
Nem gondoltam, hogy komolyan beszél. Esküszöm
nem. Oda vittem neki a félig kihűlt sütiket majd a
beépített szekrényből elővettem a karácsonyfadíszeket
amiket Loyddal együtt vásároltunk az internetről. Még

~ 369 ~
nem csomagoltuk ki őket, de épp itt volt az ideje. Estére
fel kell díszítenünk a fát. Loyd akkora fenyőt rendelt ami
természetesen be sem fért a lakásba, úgyhogy
visszaküldtük és rendeltünk ez kulturáltabb méretűt. A
mindössze másfél méter magas, csúcsosodó kis fa igen
takarosan fog mutatni a nappali közepén, a dohányzó
asztalra állítva.
- June?
Felé sem néztem csak hümmögtem, hogy hallom
őt.
- Hozzám jössz?
Egy pillanatra megálltam és mély, amolyan
„nyugodt meg majd egyszer úgyis abbahagyja” lélegzetet
vettem. Eljátszottam a gondolattal, hogy nem válaszolok
de akkor úgyis addig ismételgette volna a kérdést, amíg
meg nem unom.
- Nem. Gyümölcskocsonyát?
- Kérek! – vigyorgott.
Most rajtam volt a sor, hogy vigyorogjak.
- Remek! Légy szíves csinálj nekem is! – Ugyanis
ez volt az egyetlen, amit Loyd a konyhában el tudott
készíteni. Mesterien kavarta össze a port a vízzel.
Hádész gunyorosan elmosolyodott majd
kötelességtudó férfihoz hűen abbahagyta a
mézeskalácsok cérnára való felfűzögetését és elindult a
konyha felé.
- De ha jól sikerül hozzám kell jönnöd – jelentette
ki magabiztosan.

~ 370 ~
 - Minimum egy hat emeletes tortát kéne sütnöd,
hogy eljussak arra a pontra, hogy meggondoljam az
igent. Loyd, mi a fenének vettünk ezerféle színű
karácsonyfadíszt?
A fánk úgy fog kinézni mint egy szivárvány színű
hányás.
- Mert minél színesebb annál vidámabb!
Az arcáról le sem lehetett vakarni a vigyort. Vajon
mióta nem volt része a karácsony örömében? Az előéletét
tekintve elég régóta. Annyira örült minden egyes
apróságnak, hogy megesett rajta a szívem. Én is
szerettem volna meglepni valamivel de ragaszkodtam
hozzá, hogy meglepetés legyen. Ezt pedig elég nehéz volt
kivitelezni mivel elég ritkán mentünk el itthonról, de
akkor is minden percben velem volt. Ráadásul nem volt
ötletem, hogy minek örülne a leginkább. Vásárolni már
nem tudtam volna neki, hiszen Szenteste volt. Valamit ki
kell hát találnom neki.
Abbahagytam a karácsonyfadíszek buzerálását és
megfogtam a válltáskámat. Loyd el volt foglalva a
gyümölcskocsonya készítésével, épp az elkészítési
útmutatót tanulmányozta. Jót mosolyogtam, hiszen a
feladat mindössze annyiból állt, hogy keverjen össze egy
liter vizet a tasak tartalmával.
Magamra zártam a mosdó ajtaját és leültem a wc
tetejére. Kiborítottam a táskám tartalmát a lábam elé.
Volt ott minden. Tollak, irattömbök, tisztasági betétek,
csattogós vackok, mini térképek, érmék különböző

~ 371 ~
országokból, névjegykártyaadagoló tele
névjegykártyával… mivel annyian kértek tőlem már
névjegykártyát, hogy mind a kilencven darab megvolt
még.
Nem telt bele két percbe, Loyd hangját hallottam
kintről.
- June? – ellenőrzött élek e még. Később el kell
beszélgetnem vele erről a túlzott féltéséről. Megértem,
hogy miért nem mozdulunk ki sűrűn és azt is, hogy ha
mégis kimegyünk akkor miért lohol a nyakamban. De azt
nem értem miért kell itthon is folyton ellenőriznie.
- Itt vagyok és nem, még nem haltam meg! Épp a…
- lenéztem a lábam előtt heverő mütyűrökre – dolgomat
végzem!
- Hozzám jössz feleségül?
- Menj a fenébe, Wallace!
Erről beugrott valami.
- Ne merészelj gyűrűt tenni a karácsonyfa alá! –
kiáltottam, közben a kacatok között turkáltam könyékig.
Hátha akadna valami, amiből készíthetek valamit
Loydnak karácsonyra.
- Ki mondta, hogy bármit is hoz neked a Jézuska?
Sóhajtottam.
- Felejtsd el! Ha kész a kocsonya tedd be a hűtőbe!
- Igenis, asszonyom!
Na, ez kész. Semmi értelmes ötletem nem volt
Loyd ajándékával kapcsolatban. Ott ültem mint egy
idióta és rohadtul lehangoltnak éreztem magam. Tök ciki,

~ 372 ~
hogy nem tudok neki semmit sem adni karácsonykor.
Legalábbis semmi kézzel foghatót.
Loyd sertepertélt a nappaliban. Hallottam, hogy
bekapcsolja a porszívót. A porszívót?
Belehajigáltam a táskámba a kiborított cuccokat és
siettem a nappaliba.
Loyd a konyhában tevékenykedett és épp a kézi
porszívóval szívta fel a konyhapultra borult ragacsos
gyümölcsport.
- Tudod drágám, néha hihetetlen számomra hogy a
különleges erőknél vagy.
Elgyötört tekintettel fordult felém.
- Már a gatyámban is ez a ragacsos izé van, June!
Segíts már! – harsogta túl a porszívó zaját.
Az első dolgom az volt, hogy elvettem tőle a
porszívót és kidobtam a kukába. A Jello tönkrevágta a
szűrőit. Aztán Loydot kilökdöstem a pult mögül, de csak
a bárszékekig jutott, ahol is helyet foglalt és Tiramisu
tortát követelt rajtam.
- Mit kapok cserébe ha elkészítem neked? –
incselkedtem vele.
- Elveszlek feleségül – vigyorgott.
Megfordultam és a süteményes lapáttal a pultra
csaptam.
- Nem kapsz tortát!
- Pitét?
- Spenótos töltelék van hozzá.
Elfintorodott. Tudtam, hogy utálja.

~ 373 ~
 - Éhes vagyok… - Lebiggyesztette ajkát – Hajlandó
volnék föladni az igényeimet és ragacsos csirkét enni
veled ott! – A kandalló előtti szőnyegre mutatott.
Kimondottan tetszett az ötlet. Összedobáltam a
hozzávalókat egy wok-serpenyőbe majd lefedtem egy
fedővel és hagytam lassú tűzön párolódni. Loyd
karácsonyi zenét rakott be és odahordta a díszeket a
fához. Egyenként elkezdtük felakasztani a gömböket és a
nevetségesebbnél nevetségesebb díszeket. Közben
elzsibbadt a nyelvünk annyit smároltunk. Le kéne állnom
a Loyd nevezetű afrodiziákummal mielőtt teljesen függő
leszek tőle. Aztán rájöttem, hogy már tök mindegy.
Kurvára függő vagyok jó ideje.
Mikor elkészültünk a fánkkal hátraléptünk, hogy
megcsodálhassuk. A kék, arany, piros, lila, zöld és
világítós díszektől csak úgy roskadoztak az ágai. A fa
gyakorlatilag ki sem látszott alóla.
- Borzalmas – csúszott ki a számon. Tényleg így
gondoltam mégis nevethetnékem támadt amikor
ránéztem. Loyd oldalra billentett fejjel figyelte, bal
karjával átfogta a derekamat.
Elővette a telefonját engem pedig a fa mellé
tuszkolt.
- Maradj csak úgy!
Annyira közel állított a fához, hogy valami
istenverte nyavalya, ami rá volt aggatva, bele állt a
hátsómba. Felhúztam az orrom mielőtt elkáromkodtam

~ 374 ~
volna magam. Loyd ezt a pillanatot választotta, hogy
elkattintson egy képet.
- Remélem, ezt kitörlöd!
- Hogyne! – vigyorgott.
Kész lett a csirke. Az illata isteni volt! Kiszedtem
két emberes adagot magunknak egy öblös tányérba, majd
két villát beleszúrtam és letelepedtem vele a szőnyegre.
Loyd egy pillanat alatt rávetette magát a táplálékra.
Háromszor szedett belőle majd elégedetten hátra dőlt.
- Azt hiszen nem csak téged de a főztödet is
imádom. Rákot tudsz párolni? – nézett rám
reményteljesen.
Épp felnevettem volna, amikor csengettek. El nem
tudtam képzelni, hogy ki lehetett az. Loyd hirtelen talpra
ugrott és megkereste a telefonját. Megnyomott rajta egy
billentyűt mire felvillant a képernyő. A füléhez emelte a
készüléket.
- Váratlan vendég – mondta majd letette. A
beépített szekrényhez lépett. Két kézzel belemarkolt egy
köteg sálba, ami szépen be volt hajtogatva és a földre
szórta őket.
- Mit művelsz? – ott toporzékoltam már mögötte.
- Hsss! Csendesebben! – suttogta.
Kinyitott egy titkos fakkot a szekrényben és elővett
egy fekete micsodát. Olyan gyorsan mozgott, hogy nem
láttam mi az, ámbár nagyon is sejtettem.
- Neked puskád van? – visítottam suttogva.

~ 375 ~
 - Kézifegyer, G. I. Jane! Menj a hálóba és zárd
magadra az ajtót!
A szívem hangosan zakatolt, meg sem tudtam
mozdulni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz
velem, ha Loyddal történik valami. Nem fogom hagyni,
hogy még egy szerettemet elraboljanak tőlem. Az teljes
mértékben ki van zárva!
Loyd halk léptekkel, akár egy vadon élő állat a
prérin, az ajtóhoz lopakodott. Fejével intett, hogy tűnjek
el, ám nekem életemben először nem a menekülésen járt
az eszem, hanem hogy védekezzem. Hogy megvédjem
azt a férfit, akibe beleszerettem. Beszaladtam a konyhába
és előkaptam a palacsintasütőt. Loyd halkan szentségelt.
Az ajtó másik oldalán helyezkedtem el, a serpenyőt
fejmagasságban tartva.
Újra csengettek, ezúttal a csengőszót kopogás is
kísérte. Loyd mutogatott nekem valamit a túloldalról.
Volt benne egy kettes, meg valami „hat óránál”, meg a
két szemére is mutatott. Annyira ideges voltam, hogy
nem foglalkoztam a jelzésével, inkább az ajtógombot
figyeltem. Az meg sem mozdult, az illető nem próbált
meg bejönni.
Mély, dörmögő hangot hallottam kintről. Majd az
ajtóhoz igazán közel álló valaki is megszólalt sokkal
magasabb férfihangon. Váltottak néhány mondatot, a
dörmögő hangot egyre közelebb hallottam magunkhoz
majd valaki kettőt koppantott az ajtón és teljesen
elcsendesedtek.

~ 376 ~
 Loyd leengedte a fegyverét mikor meghallotta a
koppanást. A nadrágjába dugta és ráhúzta a pólóját.
- Maradj itt – adta ki az utasítást majd fogta magát
és kiment.
Természetesen szót fogadtam. Már fogtam is az
ajtógombot és indultam utána. Mikor kivágtam az ajtót
Loyd mellkasába futottam bele. Felnéztem dühös arcába.
- A „maradj itt”-nek melyik része nem volt világos,
June?
- Kik voltak ezek? Megtaláltak?
- Épp azt próbálnám kideríteni. Húzz vissza a
lakásba és ki se dugd onnan az orrod míg én azt nem
mondom! – mutatóujjával a tanterem felé mutatott.
- Jó, de…
Nem vitatkozott velem tovább. Morgott egyet,
feldobott a vállára és bevitt az ajtón. Ledobott a
hálószoba ágyra majd kiviharzott a szobából. Rám zárta a
háló ajtaját, de ha ez nem lenne elég, rám zárta a bejárati
ajtót is.
Utáltam ezt az érzést. Utáltam, hogy tehetetlen
vagyok és mindenki hülyének néz. Főleg Loyd! Már
vagy tíz perce járkáltam fel-alá az ágy előtt de még nem
hallottam őt jönni. Az ujjamat tördeltem és rágtam a
körmöm. Hol a fenében van már? Kik voltak azok az
alakok a folyosón? Megfogadtam magamban, hogyha
Loydnak baja esik, szétrúgom a seggét.

~ 377 ~
 Hallottam, ahogy elfordult a kulcs a külső
ajtózárban. A szívem megállt egy pillanatra. Abba
hagytam a járkálást és füleltem.
- Én vagyok! – hallottam Loyd hangját.
Fellélegeztem. Kinyitotta a háló ajtaját is. Mikor láttam,
hogy semmi baja megkönnyebbültem.
- Ha még egyszer bezársz kitekerem a nyakad –
szögeztem le nyomatékosan. Loyd ezúttal nem találta
olyan viccesnek hepciáskodásomat.
- Ha még egyszer nem azt teszed, amit
vészhelyzetben mondok akkor igen hosszú időre bezárva
fogod találni magad valamelyik lakásomban!
A tekintetében parázsló harag azt súgta nekem,
hogy ne vitatkozzak vele tovább.
- Bocsánat – nyögtem ki.
Loyd mérgesen fújtatott.
- Csak a parkoló őr volt. Meghúzták a kocsimat és
figyelmeztetni akart.
Leült az ágy szélére és hanyatt dőlt. Dühösnek tűnt.
Zaklatottnak!
- És a másik? – tekintetemmel a nadrágját
pásztáztam. Kíváncsi voltam vajon még nála van e a
stukker.
- Sep volt az. Nem kell aggódnod, elintézett
mindent.
- Hamar ide ért. A közelben volt?
- Természetesen. Mint mondtam ő mindig figyel.

~ 378 ~
 Leültem mellé az ágyra. Még mindig annyira
hihetetlen volt ez az egész. Ő meg én. Két zavaros alak.
És pont kifogtuk egymást.
- Gyere már ide – megfogta a karomat és lehúzott
maga mellé az ágyra. Szorosan megölelt én pedig
éreztem, hogy remeg – Nem lesz semmi baj. Tudom,
hogy egy kicsit szokatlan a helyzet de hidd el, hamar
vége lesz. Hamarosan fellélegezhetünk, nem tart örökké a
bujkálás. – Elmosolyodott majd hozzá tette – És akkor
összeházasodunk.
Nem reagáltam, csak magam elé bámultam. Mondd
el neki! Ismételte egy hang a tudatomban. És én el is
akartam mondani… de valami folyton visszatartott.
Féltem, hogyha kimondom akkor megjelenik a rém,
amitől mindig is tartottam. Mekkora idióta vagyok…
- Mi az, bébi? – kezét az állam alá helyezte és
magára vonta a tekintetem.
- Van egy titkom – böktem ki végül. Az a rohadt
sírás is elővett. Dühösen a szememet törölgettem.
Loyd arca elkomorodott. – Mi lenne az?
- Még nem tudom elmondani – sírtam a vállába. –
De egyszer el fogom.
Úgy hüppögtem mint egy óvodás kölyök. Loyd
megértő volt. Megsimogatta az arcom, letörölte
könnyeimet róla.
- Van időnk, kicsim. Amennyit csak akarsz…

~ 379 ~
 Megint arra a különös sercegésre ébredtem. Mire
oldalra fordultam, hogy megnézzem mi az, már csak a
közeledő Loydot láttam.
- Jó reggelt, pulykatojás! – Megcsókolta az orrom
hegyét.
- Hány óra? – köszörültem a torkom. Még sötét volt
odakint.
- Mindjárt hajnalodik – vigyorgott Loyd – De már
erre járt a Jézuska.
A szemem kipattant, a szám hirtelen a fülemig ért,
úgy éreztem magam mint gyerekkoromban. Félrelöktem
a takarót, ami tompa puffanással a padlón landolt, végig
trappoltam az ágyon és kirontottam a nappaliba. Loyd
nevetve futott utánam.
A lélegzetem is elállt. A kis karácsonyfánkat tartó
dohányzóasztal alatt megannyi művészien becsomagolt
ajándékot láttam. Kérdőn Loydra tekintettem.
- Nem tudtam eldönteni minek örülnél jobban –
válaszolta szemlesütve, kezét pizsamájának zsebébe
tűrve. – Úgyhogy becsomagoltattam mindent.
- De… mikor és hol? Észre sem vettem pedig
mindig együtt voltunk! – teljesen elkámpicsorodtam – Én
nem vásároltam neked semmit.

~ 380 ~
 Elmosolyodott.
- Kicsit én is csaltam. Cole-ra sóztam rá a bevásárló
listát. Négyszer is visszaküldtem mert nem az
elképzelésemnek megfelelő árucikkel tért vissza–
kuncogta. Fényes fekete hajában megcsillant a
karácsonyfaégő fénye. De bele túrnék…
- Mi lesz már? – sürgetett – Kibontod őket még
ma?
Várakozásteljesen leült a pamlagra. Imádtam
amikor így ragyogott a szeme. Letérdeltem az
ajándékkupac elé. Hirtelen azt sem tudtam, melyiket
vegyem először kézbe.
Láttam egy tenyérnyi nagyságú téglalap alakú
csomagot. Azzal kezdtem. Letéptem róla az aranyszínű
csomagolást és egy kis fekete bársonybevonatú
dobozkával találtam szemben magam. Dühösen Loydra
néztem.
- Ugyan már, June! Karácsony van! Nyisd már ki!
Figyelmem a dobozkára irányult. Próbáltam
kinyitni de nem sikerült. Megfordítottam és a másik
oldalon is próbáltam de egyszerűen nem ment. Véletlenül
megláttam egy apró számzárat, elrejtve az oldalában.
- A szobaszámom a klubban. Az első
együttlétünkkor.
Egyből zavarba jöttem. Sajnos nem emlékeztem
már melyik szobába mentünk, annyira elbűvölt Hádész
szerepében. Loyd észrevehette rajtam és egy szemkörzés
keretében kisegített a bajból.

~ 381 ~
 - 1 1 3.
Eltekertem a számokat. A ládika zárja halkan
kattant egyet. Felpattintottam a tetejét. A ládában
megannyi különböző méretű fényes gyöngyöt láttam.
Színültig tele volt. A gömbölyű golyócskák
visszatükrözték az arcomat a hasukban. Annyi volt
belőlük, hogy meg sem tudtam számolni. Régebben Loyd
minden egyes szerelmi légyottunk után ajándékozott
nekem egy gyöngyszemet, de mióta vissza adtam őket
egyet sem adott. Úgy tűnt, hogy ő ugyanúgy gyűjtötte a
gyöngyöcskéket csak éppen nem adta oda nekem.
- Minden egyes darabhoz különleges élményem
fűződik – magyarázta Loyd. – Látod azt a nagyot ott? Az
az első alkalmunkat szimbolizálja. Amikor
megpecsételődött a sorsod.
- Az enyém? – kivettem a legnagyobb
gyöngyszemet és a tenyerembe ejtettem. Méretéhez
képes igen nehéz volt.
- Amikor nekem adtad magad. Aznap éjjel már
tudtam, hogy nem foglak elengedni.
Visszaejtettem a gyöngyöt a dobozba és gondosan
lezártam a tetejét. Mostantól nagyon meg fogom becsülni
és vigyázni fogok rá.
- Köszönöm, hogy nem engedtél el!
Közelebb jött és leguggolt mellém. – Az a te nagy
szerencséd, hogy kitartó vagyok! – Megcsókolt.
Imádtam, ahogy a nyelve körülfonta az enyémet.

~ 382 ~
Letettem a dobozt és karjaimat a nyaka köré fontam,
hogy még inkább magamra húzhassam.
- Á-á! Még ajándékbontás van, hölgyem!
A kezembe nyomott egy lapos csomagot. Alig
bírtam ki, hogy ne vihogjak fel mint egy idióta amikor
megláttam, hogy egy tablet van a benne.
- Minek még egy? – kérdeztem a kis fehér apple-t
legyezgetve magam előtt. Hiszen már volt egy fekete.
- Gondoltam szeretnél némi privát szférát. Ez a
tiéd, azt csinálsz rajta amit akarsz – vont vállat. – Plusz
nem kell attól tartanom, hogy elcsinálod az enyémet.
Oldalba böktem szemtelenségéért majd adtam egy
puszit az arcára. – Köszönöm szépen.
- A lehető legnagyobb örömmel! – Még egy
ajándékot nyomott a kezembe.
Egy aprócska kocka alakú doboz volt. Pont akkora
amibe egy gyűrű belefér.
- Megmondtam, hogy ne merészelj gyűrűt tenni a
fa alá! – morcoskodtam, ugyanakkor nagyon kíváncsi
voltam hogy néz ki. Letéptem a csomagolást és
felpattintottam a bíborszínű doboz tetejét. Üres volt.
- Nem is tettem alá - vigyorgott majd a karácsonyfa
csúcsdísze felé mutatott. A kis karikagyűrű ott csillogott
a dísz hegyére tűzve.
- Leszel a feleségem?
- Nem.
- És ha este kérdezem?
- Akkor sem.

~ 383 ~
 Loyd piszmogott valamit az orra alatt majd
kikapott a fa alól egy másik csomagot, letépte a
csomagolást és a kezembe adta. A keménypapír
dobozban egy fehérarany nyaklánc pompázott, apró
kövekkel kidekorálva. Még meg sem tudtam csodálni
egészen a mesterművet, Loyd már kikapta a dobozából és
felállt. Levette a csúcsdíszt a fáról, tenyerébe csúsztatta a
gyűrűt majd felfűzte a nyakláncra. Néhány másodperccel
később már azt vettem észre, hogy a nyakamba teszi a
nyakláncra felfüggesztett jegygyűrűt.
- Csak hogy soha ne feledkezz meg róla! Egy
napon úgyis igent mondasz, hamarabb mint gondolnád!
A gyűrű gyönyörű volt. Olyannyira elbűvölt, hogy
szinte meg sem hallottam Loyd panaszáradatát, hogy
miért nem megyek hozzá. Minden bizonnyal egy újabb
nagyon drága kő volt a karikába ékelve mert ugyanúgy
csillogott mint a karkötőm.
Valami zajt hallottam az asztal alól. Megrezgett a
karácsonyfa, a műanyag díszek összekoccantak rajta.
Valami piszmogást is hallottam de úgy tűnt Loydot nem
érdekli a dolog. Fogta magát és visszaült a pamlagra.
Ásni kezdtem a csomagolópapír rengetegben
mígnem találtam egy óriási fehér dobozt, kis piros
masnival a tetején. Apró lyukak voltak az oldalán. A
doboz megmozdult. Felsikkantottam mire Loyd
felnevetett.
- Íme a finálé! Vagyis a te számodra. Ez enyém a
gyűrű lett volna.

~ 384 ~
 A doboz elmászott a helyéről majd felborult. A
teteje messzire gurult én pedig megláttam egy
patkányéhoz hasonló, vékony farkincát ide-oda
mozgolódni. Egy aprócska kutyus dugta ki az orrát a
dobozból, szürke rövidszőrű bundája kékesen csillogott.
Mind a négy lábát fehér „zokni” fedte, lekonyuló szürke
fülei ide-oda lengedeztek. Reflexszerűen felé nyúltam és
az ölembe vettem. Akkora volt, hogy elfért a két
tenyeremben. Nyüszített és bújt, ahogy közel került
hozzám. Könnybe lábadt a szemem. A családszerető
kutya!
- Tetszik? – kérdezte Loyd reménykedve. –
Bárcsak a gyűrűmnek örültél volna ennyire.
Felálltam a kiskutyával a kezemben és Loyd ölébe
ültem. Elhalmoztam hálás csókokkal és szabad kezemmel
átöleltem a nyakát.
- Ezek szerint tetszik – nevetett Loyd– Akkor most
már hozzám jössz?
Kuncogtam.
- Majd ha hat emeletes tortát sütsz nekem!
- Tudod, hogy még egy gyümölcskocsonyára sem
futja tőlem. Inkább veszek neked még egy dán dogot!
Annyira édes volt ez a kiskutya, hogy
legszívesebben megzabáltam volna.
- Mi legyen a neve?
- Nem tudom, döntsd el te! A tiéd.
- A miénk! – helyesbítettem. – Mit szólsz a
Zoknihoz?

~ 385 ~
 A fehér tappancsait simogattam a kutyulinak.
Nagyon tetszett neki mert heves farok csóválásba
kezdett.
- Inkább mégse te dönts. Miféle név ez egy komoly
kutyának?
Nem értettem mi baja. Szerintem tök aranyos volt.
- Akkor mi legyen?
- Rex?
- Mint a Rex felügyelő? Az német juhász volt.
Loyd vállat vont. – Az lesz amit szeretnél, drágám.
- Ez az! – ugrottam fel örömömben. – Szegény
kiskutya oldalba pisilt ijedtében.
- Mit ugrálsz itt szegény párával, pulykatojás?
Frászt hoztad rá! – kivette a kezemből és az ölébe rakta.
A kiskutya azonnal befészkelte magát Loyd combjai
közé.
- Drágám!
- Igen?
- Nem te! A kutya! Ez lesz a neve!
- Ugye nem mondod komolyan… - a „soha nem
voltam még ilyen biztos semmiben” nézésemet
villantottam rá.
- … de, nagyon is komolyan mondja. Akkor hát
isten hozott a családban, Drágám!
A családban… szívmelengető érzés volt ezt hallani
Loyd szájából. Igen. Egy család voltunk és ezen semmi
sem változtathat. Annyira boldog voltam abban a

~ 386 ~
pillanatban, hogy legszívesebben megállítottam volna az
időt, hogy soha ne múljon el.
- June?
- Igen? – Megpusziltam a homlokát.
- Most már hozzám jössz? – kérdezte, közben
előadta a holtfáradtat.
- Kapd be, Wallace – vágtam oda csípőből de
cseppet sem dühösen.
- Ezen ne múljék!
Ledöntött a lábamról Drágámmal együtt majd
lefogta a csuklómat a testem mellé. Drágám eliszkolt a
közelünkből és a pamlag alatt talált kényelmes
menedéket magának, közvetlenül a kandalló előtt.
A dívány és a dohányzó asztal közé szorultunk de
Loydot cseppet sem zavarta a szűk hely.
- Pont mint a Fecske fedélzetén!
- A szűk kis ágyon? – A bizsergető emlékektől
benedvesedtem.
- Pontosan!
Kibújtatott a pulóveremből és rátapadt a mellemre.
Imádtam, amikor játszott a mellbimbóimmal! Térdével
szétfeszítette a lábamat és egyik kezével lenyúlt a
combjaim találkozásához és belemarkolt. Hátam ívben
megfeszült még inkább odakínálva neki magamat.
Egy határozott mozdulattal kibújtatott a
nadrágomból. Ezt tanítani kellene!
Félre húzta a bugyimat és belém hatolt két ujjával,
közben nyakszirtem finom ívét csókolta. Lejjebb csúszott

~ 387 ~
és beleharapott a mellbimbómba. Meglepődtem a hirtelen
jött aprócska fájdalom miatt, ugyanakkor rendkívül
élveztem! Nyelvével körbe tapogatta a köldökömet majd
a csípőm mentén elért a legérzékenyebb pontomhoz.
- Ó, istenem! – leheltem elcsukló hangon.
- A Loyd is megteszi! – vigyorgott majd folytatta
jól irányzott mozdulatait.
Két kezével marokra fogta a fenekem és amilyen
mélyen csak tudott belém hatolt a nyelvével. Annyira
kívántam már őt, hogy kis híján a hajamat téptem.
- Kérlek, Loyd…
- Mindjárt!
Tudtam, hogy azt akarja, hogy felrobbanjak és csak
utána fogja teljesíteni a kérésemet. Orgazmuson nem
váratott sokáig magára. Felsikkantottam, lenyúltam a
combjaim közé és belemarkoltam a hajába.
Loyd csillogó szeme már alulról figyelt engem és
mielőtt orgazmusom lecsillapodhatott volna, egy döféssel
belém hatolt. Míg az extázis mámorában vergődtem
egyetlen dologra gondoltam… hogy mennyire imádom
ezt a szex-terminátort! Másodjára is elmentem, ezúttal
Hádész sem volt rest és velem tartott a csúcsra.
Ahogy mozdultam, véletlenül belerúgtam a
dohányzóasztal lábába. A lábujjam sajgott mint a fene.
Már épp felnyüszítettem volna, amikor Loyd rám vetette
magát.
- Vigyázz!

~ 388 ~
 Fogalmam sem volt, hogy mire kell vigyáznom
addig a pillanatig, amíg hirtelen el nem sötétedett a világ.
Meztelen testünket több millió szúrós tűlevél lepte el, mi
több Loyd fenekébe beleállt a csúcsdísz. Tucatnyi
karácsonyfa gömb gurult szanaszét, a hajamba pedig
szaloncukor akasztók gabalyodtak bele.
- Hogy az a… June, jól vagy?
Meg sem tudtunk mozdulni. A karácsonyfa az
összes díszével Loyd hátán landolt, ő pedig rajtam
feküdt. Konkrétan levegőt nem kaptam.
- Csodásan – nyögtem rekedten.
Loyd nyakában pattogatott kukorica füzér lógott.
Találkozott a tekintetünk.
- Áucs – nyugtázta Loyd, akinek még mindig egy
húsz centis csúcsdísz szúrt a seggébe. Attól a pillanattól
kezdve igen jó hangulatban telt a Szentesténk.

Végül sikerült visszaállítani a megrokkant fenyőt és

kitámasztani egy seprűnyéllel. Elég érdekesen állt. A
karom tele lett karcolásokkal miközben sikerült helyre
tennünk a karácsonyt. Mondjuk még mindig jobban
jártam mind Loyd, akinek az egész háta és feneke tiszta
karcolás volt.

~ 389 ~
 - Jövőre műanyagot veszünk és kikötjük – zárta le
ennyivel a témát. Én Drágámmal az ölemben kuncogtam
a pamlagon. A kis cserfes kutyus állandóan a kezemet
nyalogatta, hozzá sem tudtam érni anélkül, hogy csupa
nyál lettem volna. Annyira cuki volt, hogy egy pillanatra
sem akartam letenni.
- Nem kellene műanyagot venni ha rendesen
belefaragtad volna a törzsét az állványba!
- Szóval az én hibám? – sértődötten csípőre tette a
kezét. – Nem is azé a megvadult tigrisé, aki olyan
hevesen hullámzott alattam, hogy a rengésektől
megborult a fa?
Cöh. Kapd be, Wallace.
- Boldog karácsonyt – mormogtam az orrom alatt.
- A legboldogabb – válaszolt mosolyogva
miközben összeszedte a padlóról a letört ágakat. –
Maradj a pamlagon, míg felporszívózok!
Ő porszívóz? Azt megnézem. Öt percen keresztül
kereste, hogy hol kell bekapcsolni. Sikertelenül.
- Remélem azért a stukkeren hamarabb megtalálod
a ravaszt!
- Kicsim, mesterlövész vagyok. A lepke szárnyát is
leszedem ötszáz méterről. Türelmesen megvárom míg
tiszta célpontot nyújt és bumm!
- Most felvágsz?
Elvigyorodott. – Csak az igazat mondom –
vagánykodott majd elindult a konyha felé.
- Hová mész?

~ 390 ~
 - Kivágom a francba ezt a rohadt porszívót!
A fél délelőttünk azzal telt, hogy a bolyhos
szőnyegből megpróbáltuk szemöldökcsipesszel kiszedni
a tűleveleket, ám Loyd egy pillanattal ezelőt megunta és
hamarosan a szőnyeg is kint találta magát a porszívó
mellett. Én Drágámmal szórakoztam a kandalló előtt,
onnan néztem ahogy Loyd megharcol az összes háztartási
gépünkkel. Ha fel akartam húzni, akkor kértem tőle egy
teát.
- Te meg a türelem, mi?
- June, a helyedben most csendben maradnék és
menten összedobnék egy töltött pulykát ebédre!– Elvette
tőlem Drágámat és az ölébe ültette. A kis szürke gombóc
boldog farok csóválásba kezdett nála.
- Asszony a konyhába, ember az asztalfőre?
- Ha gondolod ülhetsz te az ölembe – vigyorgott.
Belebokszoltam a vállába, megvakargattam
Drágám fültövét majd átvágtattam a konyhába.
Kinyitottam a hűtőszekrényt.
– A probléma csak az, hogy nincsen pulykánk!
Loyd a szemöldökét ráncolta.
- Világosan megmondtam Cole-nak, hogy
szerezzen pulykát is!
- Hát szívem, úgy fest hogy le kell mennünk
vásárolni, ha pulykát akarsz!
Még jó, hogy volt egy Target a közelben. Félóra
alatt megjárnánk.
- Jó lesz más is! – jött az azonnali válasz.

~ 391 ~
 - Miért? Pikk-pakk leugorhatunk egy pulykáért!
- Mondom, hogy jó lesz bármi ami van itthon!
Becsuktam a hűtőszekrény ajtaját. Loyd valamit
titkolt előlem és ebben száz százalékig biztos voltam.
- Most meg mi van? – csípőre tettem a kezem.
- Úgy nézel ki mint egy tyúkanyó, amikor így
csinálsz – Kezével utánozni próbált de én nem nevettem.
- Loyd, pakolj ki ha nem akarsz egy hárpiával
huzamosabban együtt élni!
Valamit piszmogott az orra alatt.
- Nem kell aggódnod semmi miatt. Egyszerűen
arról van szó, hogy szigorítottam a biztonsági
intézkedéseimen. Ennyi.
- De valami okod csak volt rá!
Loyd a szemét forgatta, nem fűlött a foga a
beszédhez. Megragadtam a pulton lévő sodrófát.
- Hó, asszony! – védekezett kéz feltartva és hátrált
egy lépést. Nem mintha komoly fenyegetést jelentettem
volna a számára. Ha akart volna, csak rám fúj és már a
padlón találom magam. – Csak arról van szó, hogy
aggódom. Túl nagy a csend…
- Mi van? – letettem a sodrófát – Azért parázol
mert békességben élünk?
Loyd odalépett hozzám és a karjába vont. – Ez
amolyan veterán ösztön. Nem kell aggódnod. Néhány
napig elvagyunk a tanteremben. Ha kibírod esküszöm
elviszlek nyaralni valami jóféle mediterrán szigetre!

~ 392 ~
 - Mediterrán? Hm… igen jól hangzik! De mit
csinálunk Drágámmal?
Loyd elfintorodott.
- Nem adhatnánk neki másik nevet? Én akarok az
egyetlen drágád lenni.
Felkuncogtam.
- Csak nem egy kutyára vagy féltékeny?
- Ebbe ne menjünk bele! – Magához szorított – Jaj,
te nő! Mit művelsz velem?
Megszólalt a mobilom. Reflexszerűen a hang után
fordultam, de Loyd gyorsabb volt. Magához vette a
készüléket és a képernyőt tanulmányozta. Na, ez azért
már túlzás!
- Megengedi, hogy felvegyem, őnagysága?
- Andrea az – Átadta a készüléket de nem engedett
el.
- Halló?
- Hé, June Mai! – Jó volt hallani a mindig vidám
Andreát. Kicsit már hiányzott.
- Mi a helyzet? – próbáltam kibontakozni Loyd
öleléséből de nem engedett. Ki tud így normálisan
telefonálni?
- Hogy mi a helyzet? June Mai, ha az emlékezetem
nem csal, mára beszéltünk meg egy hangulatos kis
kávézást, karácsonyi ajándékokkal meg minden.
A homlokomra csaptam. Loydot viszont egyáltalán
nem lepte meg a dolog.

~ 393 ~
 - Miért nem szóltál? – tátogtam neki némán. Vállat
vont.
- Andrea, figyelj, ne haragudj! Teljesen kiment a
fejemből!
- Sejtettem, ezért is hívtalak fel. Mi már úton
vagyunk, foglalunk asztalt míg odaértek!
Loyd meglehetősen csúnyán nézett rám és a fejét
ingatta.
- Légyszi! – suttogtam.
- Nem, June!
- Ott leszünk! – mondtam a telefonba és letettem.
- A kurva életbe, June! Miért nem tudsz csak
egyszer az életben szót fogadni?
- De megígértük! Nem mondhatjuk le csak azért
mert a tizenötödik érzéked azt súgja, hogy nyaralni kell
mennünk! Vagy talán nagyobb a gond, mint amit
beismertél?
Loyd káromkodott. – Istenemre mondom asszony,
nehezebb veled mint tíz maffiózóval!
Elengedett és tett egy kört a nappaliban. Olyan volt
mint egy vadkan. Egy meglehetősen morcos vadkan.
- Nem igaz, hogy belehalnál egy kávéba!
- Nem a rohadt kávéval van a bajom! – idegesen
beletúrt fekete hajába – Hanem azzal, hogy állandóan az
ellenkezőjét cselekszed annak, amit parancsolok! Mintha
direkt csinálnád…
- Loyd, ez itt nem a tengerészet! Rohadtul nincs
kedvem parancsokat teljesíteni.

~ 394 ~
 Egy pillanatra megállt, lassan behunyta a szemét és
megmasszírozta az orrnyergét.
- Nincs kedve… - ismételte fennhangon – Na ezért
nincsenek nők a szakaszomban.
Lehuppant a díványra és feltette a lábát az asztalra.
Drágám, aki épp alatta szundikált, megriadt és úgy
iszkolt be a hálószobai ágy alá, mint akit üldöznek.
- Jó lenne ha befejeznéd a hisztit és lehetőleg ne
ijesztgesd a kutyát! – kiáltottam át neki a konyhából.
Loyd felhorkant. – Subidubidú! Dínót ne
sétáltassam?
Legszívesebben hozzá vágtam volna valamit.
- Andreáék várnak! Ha nem küldted volna el Terryt
az Antarktiszra, akkor most nem neked kellene jönni a
páros randira!
Későn esett csak le, hogy mit mondtam. Loyd
halántékerei kidagadtak. Lassan felállt.
- Nem úgy gondoltam…
Tettem két lépést hátra.
- Loyd, légyszi…
- Már megint a díszbuzi… - dörmögte – Hát nem
küldtem még elég messze tőled azt a köcsögöt?
Megkerültem a konyhapultot. Legalább volt valami
közöttünk.
- Ne nevezd így! Terry rendes srác! Mellesleg ő a
legjobb barátom!
- Ó igen? Ha ilyen kedves a számodra, akkor én mi
a fenét jelentek neked?

~ 395 ~
 - Téged szeretlek, te idióta! – üvöltöttem a képébe.
Loyd sötéten elvigyorodott. – Akarom mondani
kedvellek…
- Szóval kedvelsz? – lassan megkerülte a pultot. Én
elindultam az ellenkező irányba. – Ugye tudod, hogy
úgyis elkaplak?
- Dühös vagy még?
- Rettenetesen – felelte– Gyere már ide te nő!
Elindultam felé és a nyakába vetettem magam.
Éreztem ahogy erős karja körém fonódik és szorosan
magához ölel.
- Én is szeretlek, pulykatojás! Ezért ne mondj
nekem olyat, hogy szívesebben lennél a díszbuzival mint
velem!
- Senkivel sem volnék most szívesebben -
suttogtam a fülébe – És ezt szeretném kimutatni a
barátaimnak.
- Ügyes próbálkozás, asszony! Akkor sem
megyünk sehová!
- Loyd… könyörgöm! Csak fél órát! Ha kell
csuklyában és állbajuszban megyek!
Loyd felkuncogott. – Erre nem lesz szükség.
- Nem bírom a bezártságot! Hetek óta ki sem
mozdultunk!
- Tudod, hogy mostanság nehéz időket élünk.
Mivel mindkettőnket üld… - beleköhögött a tenyerébe –
A lényeg, hogy fokozottan figyelnünk kell, rendben?

~ 396 ~
 Tudtam, hogy igaza van, mégis a fene majd
megevett, hogy találkozhassak Andreával. Se Terry, se
Tif nem volt elérhető közelségben, senkivel nem tudtam
egy jót pletykálni.
- Ne nézz így rám! – parancsolta.
- Nem fogok hisztizni ha húsz perc múlva azt
mondod, hogy irány haza, csak had gurítsak le egy kávét
Andreával!
Loyd sóhajtott.
- Ezt vehetem igennek?
Erre egy igen hosszadalmasat káromkodott, felvette
a telefonját és felhívta a mindig figyelő Sep kollégáját.
- Öt perced van elkészülni – közölte. Már rohantam
is a gardrob felé.
- Ha azt mondom, hogy indulunk, akkor indulunk!
- Rendben! – ledobtam magamról mindent és
elkezdtem felhúzni egy farmert meg egy kék pulcsit. A
hajam begöndörödött én pedig lusta voltam kivasalni.
- Minden parancsomat feltétel nélkül teljesíted még
akkor is ha furcsának tűnik!
- Rendben!
Várjunk csak…
- Csak semmi perverzkedés!
Loyd is átöltözött. – Mindent vagy semmit,
pulykatojás!
Szemkörzéssel jeleztem nem tetszésemet,
ugyanakkor bele is egyeztem. Mindegy csak végre kicsit
kiszabadulhassak itthonról!

~ 397 ~
 Az egyedüli ékszerek, amiket viseltem a Loydtól
kapott karkötő volt és a nyakláncra fűzött gyűrű. Az
utóbbit elrejtettem a pulóverem alá, hogy még véletlenül
se kelljen magyarázkodnom Andreának.
Elindultam a háló felé.
- Most meg hová mész? – kérdezte Loyd.
- Megkeresem Drágámat. Remélem nem gondoltad,
hogy nélküle megyünk el!
Loyd mély lélegzetet vett, közben tenyerébe
temette az arcát. – Nem hagyhatnánk itthon?
- Nem!
- Minek is kérdeztem… - majd dühösen hozzá tette
- Ha beszarik a kocsimba hozzám kell jönnöd!
Kihalásztam Drágámat az ágy alatt berendezett kis
kuckójából és az ölembe vettem. Megsimogattam kékes
szürke bundáját és megfenyegettem, hogy ne merjen
esküvőt hozni a fejemre!

Loyd a kelleténél jóval óvatosabb volt. Valami

izével, ami folyton pittyegett, átvizsgálta a BMW-t
mielőtt beültem. Azt persze nem árulta el, hogy mit
keresett. Aztán egy csomót autóztunk összevissza
mígnem odaértünk a helyszínre, ahová gyakorlatilag

~ 398 ~
gyalog is átsétálhattunk volna, olyan közel volt. Drágám
végig az ölemben szundikált.
Mikor végre megérkeztünk, azonnal
megpillantottam Andreáékat. Már nyúltam is az
ajtógomb felé, amikor hirtelen hallottam, hogy Loyd
lezárta a központi zárat.
- Hé!
- Fizetett parkolóhelyet keresünk lehetőleg fedett
helyen.
Nem firtattam tovább a hülyeségeit mert már így is
ott tartottam, hogy menten agyon csapom. Odaértünk az
általa választott parkolóhelyre ami egy tízemeletes
lakóház alagsorában működött. Loyd lefizette a
parkolóőrt, hogy külön figyeljen az autóra. Az őr látván a
baromi drága kocsit, nem furcsállotta a kérést.
- Vedd ezt fel!
Loyd egy sapkát és egy szürke ballonkabátot
nyújtott oda nekem. Ő maga is átvett egy sárgásbarna
pulóvert.
- Loyd…
Mutatóujját feltartva cöcögött. – Az első hisztinél
hazamegyünk.
Szó nélkül felvettem a hat számmal nagyobb
kabátot, ami valószínűleg az övé, és a fejembe húztam a
sapkát.
- Úgy nézek ki mint egy csöves – nyugtáztam.

~ 399 ~
 - De senki sem fog felismerni. Én megyek ki
először. Ha megcsörgetlek indulsz utánam. Ja, Drágám itt
marad! A kávézóba nem fogják beengedni.
Ezt mondhatta volna hamarabb is. Még mielőtt
kinyithattam volna a számat, már ki is szállt az autóból és
rám vágta az ajtót. Most meg mi a francos fene ez?
Alig két perc múlva megcsörrent a telefonom. Jel,
hogy indulhatok. Felsétáltam a parkolóból az utcára és a
kávézó felé vettem az irányt. Olyan hülyén éreztem
magam, hogy nem igaz. Mit mondok majd Andreának?
Miért nem Loyddal mentem amikor úgy volt
megbeszélve? És miért nézek ki úgy, mint egy
hajléktalan?
Már majdnem odaértem, amikor valaki megfogta a
könyökömet hátulról. Kis híján kaptam egy infarktust.
- Nyugi, én vagyok!
Loyd lépkedett mellettem.
- Hogy a fenébe kerültél mögém? És mi az a 007-es
játék?
- Elterelő hadművelet, bébi.
- Muszáj ezt éppen most?
- Gondoltam megtanítom neked – kacsintott.
Agyonverem.
- Pszt! Itt jön Andrea! – súgta oda.
Csak annyi időm maradt, hogy mosolyt erőltessek
az arcomra.
- June Mai! – egy pillanatig megakadt a szeme a
szerelésemen de hamar túltette magát rajta. Megölelt.

~ 400 ~
 - Szia!
- Csak ennyi? – engedett el – Hetek óta nem
láttalak és csak ennyi?
- Bocsáss meg, ez miattam van – vigyorgott Loyd a
maga elragadó módján. – Én foglaltam le minden idejét.
Andrea mintha kicsit elpirult volna. – Loyd
Wallace – nyújtott neki kezet. – Pulykatojás
jövendőbelije.
- Hogy mi? – hüledezett a barátnőm.
- Nem kell komolyan venni! Szeret viccelődni –
tettem hozzá majd karon fogtam Andreát és bementünk a
kávézóba. Loyd nem hagyta magát hátul hagyni, előre
sietett és kinyitotta nekünk az ajtót.
A takaros kis téglafalas épületnek igen pici ablakai
voltak ezért rendkívül sötét volt belülről. Némi
hangulatfény adta meg a helység pikantériáját. Úgy
nézett ki mint egy igényes romkocska, zenegéppel meg
minden. Nem is volt olyan rossz.
- Oda! – intett Andrea egy latinos kinézetű
fiatalember felé. – Ő Piero!
Miután bemutatott minket egymásnak mind helyet
foglaltunk. Loyd kért mindannyiunknak italt és
rágcsálnivalót.
- Szóval mi újság feléd, édes?
Pff! Remek! Most mi a fenét mondjak neki? Volt
egy autóbalesetem, amúgy meg bezárva élek mert a
pasimat üldözi Amerika legdurvább gonosztevője és
akkor még el sem mondtam mindent. Ott ültem, és

~ 401 ~
lefagyva vigyorogtam mint egy idióta. Loyd nem szólt
semmit. Könnyedén beszélgetett Pieroval, de az asztal
alatt megbökött.
- Semmi… semmi különös! Elvagyunk – nyögtem
ki végül. Tiszta ciki vagyok.
Andrea persze egy szavamat sem hitte el.
- Nyúzottnak tűnsz, drágám. Biztos minden
rendben?
- Persze! - Vágtam rá azonnal közben kifogások
sorát halmoztam fel, hogy miért nem jelentkeztem az
utóbbi időben.
- Terry dühöng, amiért nem válaszolsz neki – súgta
oda, hogy Loyd ne hallja.
Ezen meglepődtem, hiszem pontosan Terry az, aki
egyik levelemre sem válaszolt.
- Megbocsájtanak, uraim? – kérdezte Andrea majd
felállt. – Csatlakozunk a női szakaszhoz!
Meglepődtem, hogy Loyd mindenféle „előbb
átvizsgálom a női budit” nélkül elengedett.
Kint a wc-ben, ami mellesleg egy ablaktalan
aprócska lyuk volt - nem csoda hogy Loyd nem akarta
átvizsgálni - Andrea rám zúdította a kérdéseid.
- Terry szerint Loyd miatt nem írsz neki. Talán
erőszakos veled, June Mai? Mondd meg ha igen!
Nehéz volt magamhoz térni. Még hogy Loyd
erőszakos? Inkább tüneményesen gondoskodó.
Olyannyira, hogy már-már az agyamra megy vele.

~ 402 ~
 - Dehogy! Miről beszélsz? Loyd egyáltalán nem
olyan! Biztos valami félreértésről van szó! Tudod, Loyd
féltékeny Terryre, ő viszont direkt húzza az agyát!
- Igen, ez rá vall – húzta fel az orrát Andrea.
- Én írtam neki egy csomót! Ő az aki nem
válaszolt. Nem is értem, hogy kerülhettük el így
egymást…
Abban a pillanatban képzeletbeli villanykörte gyúlt
fényre a fejem felett. Már pontosan tudtam, hol itt a bibi.
- Itt a telód? – kérdeztem tőle.
- Mindig! – Előkapta a farmerzsebéből. – Mit
akarsz vele?
- Mégis mit? Felhívni Terryt.
- Biztos vagy benne, hogy az éjszaka közepén
akarod felhívni?
- Éjszaka? – Már a címjegyzékét pörgettem a
képernyőn.
- Időeltolódásról hallottál már, légiutaskísérő
kisasszony?
Hogy az a… hívás helyett küldtem egy sms-t.
Röviden leírtam neki, hogy sajnálom, meg hogy velem
minden rendben, és hogy remélem hogy kurva magas
fizetést kap.
- Ha válaszol megtennéd, hogy szólsz?
Andrea gyanakvóan tekintett rám.
- Biztos, hogy minden rendben a barátoddal? Nem
kényszerít olyasmire, amit nem akarsz, ugye?

~ 403 ~
 Hogy a rohadt életbe magyarázzam meg neki, hogy
de… egy csomó dologra kényszerít amit nem akarok, de
az nekem egyáltalán nem rossz, sőt…
Kopogtak az ajtón. Hallottam Loyd hangját. Képes
volt utánunk jönni a wc-be! Andrea összehúzott
szemekkel figyelt, én pedig már tudtam, hogy a büdös
életbe nem fogom lemosni a barátomról a „megrögzött és
zsarnokoskodó” szerepet.
Mivel egyikünk sem válaszolt, Loyd benyitott. –
Minden rendben, drágám?
Úgy néztem rá mintha meg tudnám gyilkolni.
– Úgy nézel rám mintha megint megkértem volna a
kezed.
- Megkérte a kezed? – sipítozott Andrea levegő
után kapkodva.
- Hogy sehol egy bérgyilkos amikor szükség lenne
rá… - sziszegtem a fogaim közt.
Elviharoztam Loyd mellett… azaz csak majdnem,
mert elkapta a könyököm és visszahúzott.
- Mi a baj, bébi? – tekintete aggodalmaskodó volt.
Szóval aggodalmaskodik? Az persze nem izgatta, amikor
én aggodalmaskodtam az eltűnt barátom miatt.
- Semmi! Igyuk meg a kávét! – szinte vicsorogtam,
de megpróbáltam Andrea miatt mosoly mögé rejteni a
haragom. Nem akartam, hogy nagyobb baromnak higgye
miattam Loydot mint amilyen valójában.

~ 404 ~
 - Ahogy óhajtod… - Loyd érezte a vesztét. Ebben
biztos voltam. – Meg tudom magyarázni… - súgta a
fülembe.
- Csakhogy nem vagyok rá kíváncsi… -
vicsorogtam vissza.
- Ide, ide! – integetett Piero az asztalnál. Andrea
sietősen megelőzött és Piero oldalához simulva leült.
- Akkor kávézunk? – mosolygott és az asztalon
lévő – idő közben kihűlt – italokra mutatott. Én izomból
megragadtam az enyémet és egy-kettőre lehúztam.
- Kávéztunk – jelentettem ki majd megcsókoltam
Andrea arcát. – Ha nem baj, most lelépek. Holnap
jelentkezem és megbeszélünk egy másik időpontot.
- Rendben! – Andrea pontosan érezte, hogy kitörni
készülök. – Én is hívni foglak!
- További szép estét – szólt közbe Loyd de a
karomat nem engedte el. Az ajtó felé vezetett.
- Emlékszel? Én megyek előre – feltette a
napszemüvegét.
- Meg a nagy büdös lószart! – kitéptem a karomat a
kezéből és kivágtattam az utcára. A BMW néhány házzal
odébb parkolt csupán. Simán megtalálom Loyd hülye „én
megyek előre” játékai nélkül is, aztán szépen ráuszítom
Drágámat.
Szlalomoztam a szembe jövő emberek között, vagy
kettőnek úgy neki csapódtam, hogy valósággal
csillagokat láttam.

~ 405 ~
 - Lehet, hogy tombolni van kedved, de legalább a
gyalogosokat ne tört össze! – Loyd hangja közvetlenül
mögöttem dörmögött. A vállamra dobta a ballonkabátot.
- Nem őket akarom összetörni, hanem téged!
- Hagyni fogom, hogy azt tegyél velem, amit csak
akarsz csak érjünk haza! – aggódva nézett szét.
Megint éreztem, hogy megragadja a könyököm és
vezetni kezd a járdán.
- Rohadtul elegem van belőled, Wallace!
- Ha hagynád, hogy megmagyarázzam…
- De nem vagyok rá kíváncsi! A tudtom nélkül
feltörted az e-mail fiókomat és blokkoltad Terry hívásait
is! Erre nincs magyarázat! – kissé eltúloztam a hangerőt.
- Ennél hangosabban nem megy? Két utcával
arrébb még nem figyeltek fel ránk!
Sebesen szedtük a lábunkat.
- Miért nem érted meg, hogy mindent érted
csinálok? A rohadt életbe June! Veszélyt jelentünk
egymásra ezért kurvára óvatosnak kell lennünk!
- Hogy érted, hogy veszélyt jelentünk egymásra? –
Próbáltam lassítani de nem hagyta.
- Majd otthon megbeszéljük! – Jött a kérlelhetetlen
válasz.
Idegesnek látszott. Lehet is! Megérdemli. Letiltotta
a mobilomon Terryt. Ez megbocsájthatatlan!
Elértük a parkolóház bejáratát. Az őrbódétól
legalább húsz méterre voltunk, amikor megtorpant. Neki
mentem a hátának.

~ 406 ~
 - Mi a baj?
- Nem ennek a fickónak fizettem, hogy őrizze a
kocsit.
Farkasszemet nézett a parkolóőrrel. Én már nem
emlékeztem, hogy nézett ki, de őszintén nem mindegy?
- Talán váltás volt…
Loyd káromkodott. Megfordult és magával rántott.
- Huszonhat perc alatt?
- Miért ne? – Alig bírtam tartani a lépést.
- Futás!
Megiramodtunk, átvágtunk a négysávoson. Egy
busz kis híján elütött minket, egy taxis pedig kiszállt az
autóból és neki akart menni Loydnak. Loyd
meglendítette az öklét és egyetlen ütéssel aszfaltra küldte
szerencsétlent. Amikor reccsent az orrában a csont,
felsikítottam.
- Nyugi! – szólt rám – Szedd a lábad!
- De… mi… elől?
Ebben a pillanatban hatalmas robaj reccsent
mögöttünk. Elöntött minket a füst és a porfelhő mely
olyan erős hátszéllel érkezett, hogy előre lökött minket.
Gurulva érkeztünk a földre, Loyd mindvégig a fejemet és
a gerincemet próbálta védeni azáltal, hogy átölelt.
Az emberek reflexszerűen a fülükhöz kaptak és a
földre vetették magukat. Loyd nem hagyta, hogy
lehasaljak, felállított és tovább rángatott maga után.
Féltőn átkarolta a derekamat, másik kezével még mindig
a fejemet próbálta óvni az égből hulló törmelékektől.

~ 407 ~
 Még egy reccsenés. Olyan volt, mintha az ég
dörgött volna, csak sokkal élesebben. Az emeletes
háztömbök között visszhangzott a robaj. Még egy.
Mintha ez közelebbről jött volna. Loyd szorosabban ölelt,
közben igyekezett magával rántani. Nem fogtam fel,
hogy mi történik körülöttünk, addig a pillanatig míg a
járókelők nem kezdték el kiabálni, hogy „fegyvere van,
hasra”. Megbotlottam de Loyd nem hagyta, hogy elessek.
- Még egy kicsit, bébi! Csak még egy kicsit!
Lövések. Kiáltások. Ütköző autók robaja. Loyd
hangja, amint bíztat, hogy fussak. Az embertömeg amin
nem tudtuk átküszködni magunkat. Loyd a könyökével
csinált nekünk utat, közben viszont elengedte a
derekamat. Hiába szorította másik kezével a kezemet,
egy óvatlan pillanatban elszakadtunk egymástól.
- June! Juneee! – rekedt ordítozása túlharsogta a
tömeg hisztériát.
Pánikba estem és meg akartam állni.
- Ne, June! Ne állj meg! – küszködött Loyd a
szembejövő tömeggel, de a megriadt emberek vad
elefántcsorda módjára nyomultak előre, egyre távolabb
sodorva őt tőlem.
Ahogy tehetetlenségemben megálltam nekem jöttek
hátulról. Hatalmasat estem, elterültem a törmelékkel teli
aszfalton. Loyd a nevemet üvöltötte. Próbáltam
négykézlábra állni de valaki mindig fellökött vagy
átfutott az ujjaimon. Fájdalmamban sírni tudtam volna.

~ 408 ~
 - A fiam! Istenem, hol a fiam? – kiáltotta egy nő
nem messze.
- Az épület! Összedőlt az épület! Valaki hívja a
tűzoltókat!
Már képtelen voltam négykézláb állni,
összeroskadtam és a fejemet próbáltam védeni a rajtam
keresztülfutóktól.
Hirtelen Loydot hallottam közvetlen mellőlem.
Erősen megragadott és felrántott a földről. Nem volt ideje
többre, lépést kellett tartania az őrült áradattal különben a
több száz ember mindkettőnket eltaposott volna.
Feldobott a vállára és két karjával tört előre.
Egyszer csak oldalra fordult és bevágtatott egy
ruhaboltba. A bentiek egy emberként meredtek ránk. Egy
magas, szőkére festett afrikai nő, miniruhában és
platform magassarkúban szaladt oda hozzánk.
- Ha segíthetek esetleg valamiben, szóljanak!
A tüdőm égett, a tagjaim fájtak.
Loyd azonnal letett a hideg járólapra.
- June! June nézz rám! – végig tapogatta a
koponyámat, a kulcscsontomat, a medencémet és a két
lábamat.
- Fáj valahol?
- Mi-mindenhol – nyögtem.
Hatalmasat lélegzett. – Hál istennek…
Leroskadt mellém.
- Ha a gerinced sérült volna, akkor nem éreznél
fájdalmat.

~ 409 ~
 Levette a sárga pulóverét és a fejem alá gyűrte.
Trikójából tépett egy csíkot és átkötötte vele vérző
térdemet. Eddig észre sem vettem, hogy vérzik.
- Van itt elsősegély doboz? – kérdezte a nőt.
A nő bólintott és már indult is, hogy megkeresse.
Loyd egy perc alatt ellátta a súlyosabb sebeimet és
bekötözött.
- June, tudom hogy fáj de ki kell bírnod, rendben?
El kell tűnnünk innen!
Elővette a telefonját és tárcsázott.
- Sep! Hármas kód! Találka a megbeszélt helyen–
letette.
Felnyalábolt a földről.
- June, lábra tudsz állni?
Nem szóltam. Letett a lábamra. Elindultunk a hátsó
kijárat felé. Mielőtt kiléptünk volna rajta a falhoz
szögezett és arcomat két keze közé fogta.
- June, most az egyszer térj magadhoz, kérlek!
Nagy szükségem van rá, hogy megértsd amit mondok!
Hallottam a hangját, értettem amit mondott de
képtelen voltam kinyitni a számat és válaszolni.
- June, ne kényszeríts erre, könyörgöm…
Olyan volt mintha lebegtem volna. Zsibbadt a
talpam és nem éreztem alatta a talajt.
- Bocsáss meg ezért szerelmem… - a következő
pillanatban akkora pofon csattant az arcomon, hogy
felkiáltottam.
- Figyelsz?

~ 410 ~
 Bó-bólogattam.
- Mondd ki!
- Igen… - hüppögtem.
- El kell jutnunk a harmincadik utcába! Velem
vagy?
Erősen tartotta az arcomat kétoldalt. Már majdnem
fájdalmat okozott.
- Félek… - sírtam – Ők azok?
A maffiózó ellenségeire gondoltam.
- Kiderítjük. Gyerünk! – kirúgta az ajtót és magával
rántott. Úgy futottunk a másik utca felé mintha özönvíz
elől futnánk.
Tekintete jobbra-balra kutatott. Karjával szorosan
az oldalához ölelt. Képtelen voltam nyugodtan sétálni.
Minden egyes zajra, kipufogó ropogásra felkaptam a
fejem és mint egy rémült szurikáta kémleltem a
körülöttem lévőket. Fogalmam sincs mennyit futottunk,
egyszer csak megpillantottam egy fekete mercédeszt
felénk közeledni, sötétített ablakokkal. Megszorítottam
Loyd karját.
- Ez olyan, mint ami elütött - sírtam.
- Ez Cole – mondta nemes egyszerűséggel és
betuszkolt a hátsó ülésre.
- Minden rendben lesz! – homlokon csókolt és rám
csapta az ajtót. Kattant a központizár a sofőr pedig
beletaposott a gázba.

~ 411 ~
 - Loyd! – kiáltottam és megpróbáltam feltépni az
ajtót, de az nem nyílt. Néztem a sötét ablakon át távolodó
sziluettjét – Istenem, ne! Loyd!
- Nyugi, kislány! – Cole csupasz fejbőre csillogott
az izzadtságtól pedig kint csípős hideg volt. – Nem lesz
baja!
- Állj meg! – üvöltöttem és előre csúsztam a fekete
bőrülésen. – Azonnal!
- Nem tehetem. Ülj le!
Egyre távolodtunk a belvárostól. Cole lassan
besorolt a többi autó közé és megpróbált
feltűnésmentesen haladni a káoszban.
- Azt akarom, hogy állj meg! Nem hagyom itt
Loydot! – ütni kezdtem az ülése hátulját.
- Szentséges… - megállt egy piros lámpánál és
hátra fordult. Elkapta a két csuklómat és megszorította. –
Kurvára nem lesz semmi baja annak a baromnak, érted?
– üvöltötte a képembe idegesen. – Az egy kibaszott
terminátor! Mindenkinek szétrúgja a picsáját ha kell!
Ennyi nekem nem volt elég. Nem hittem neki.
- Őt keresik! Megtalálta a drogbáró! Meg fogják
ölni! – Hisztériás visítozásomtól alig hallottam amit
mondott.
- Nem őt keresik hanem téged, baszd meg! Akik a
mi életünkre törnek azok nem ilyen amatőrök! Nem ő
van veszélyben, úgyhogy kussolj és ülj le a seggedre, had
vigyelek ki innen!

~ 412 ~
 Cole rálépett a gázra. Annyi kérdés tolongott az
agyamban, hogy egyet sem tudtam feltenni közülük.
Kivert a hideg veríték. Zsibbadni kezdett mind a négy
tagom, a szívem szinte egybefüggően vert.
- Miattad az egész küldetésünk veszélybe került!
Eddig csendesen megbujtunk a TitanMetal szárnyai alatt!
Hiába pofáztam Loydnak, hogy rohadtul nem kéne veled
kezdenie mert zűrös vagy!
Zűrös? Igen… zűrös vagyok. Egy zűrös nő akit egy
még zűrösebb alak üldöz.
- Tu-tudja? L-Loyd? – dadogtam. Cole a tükörből
bámult rám.
- Nehogy sokkot kapj! – fenyegetett miközben
felhajtott a járdára, hogy leelőzze a dugóba került autók
sorát. – Szedd össze magad! Igen, Loyd tudja és ezzel
nincs az égvilágon semmi gondja. De komolyan! Nem
úgy mint nekem. Na, nekem már annál több gondom van
az egésszel! – úgy sipítozott mint egy nő. – De persze ki
a fene foglalkozik szegény kis Edenkével? Kurvára
senki! Mikor megtudtam, miféle szarban vagy, egyből
mondtam ennek a baromnak, hogy penderítsen ki!
Megcsörrent a telefonja. Ránézett a kijelzőre
félszemmel.
- Na tessék! Mr. Terminátor elkapta a lövöldözőt.
Erről ennyit. Mondtam én, hogy nem kell a dolognak
akkora feneket keríteni! – felvette a telefont.
- No? Értem. Igen! Nem emlékszem a nevére az
aktájában. Megkérdezem. De igen, megkérdezem és

~ 413 ~
kuss! – Hé! – néz rám megint a visszapillantóban. –
Ismersz olyat, hogy Donny Spencer?
Hallottam, ahogy Loyd kiabál vele a telefonban de
Eden le se szarta. Zsibbadt a nyelvem a számban, nem
tudtam megszólalni. Nemet intettem a fejemmel.
- Na, látod cimbi? Mondtam! Az aktájában sem
láttam! Hát… mit szépítsem? Elég szarul. Félek, hogy
mentem összehányja Sep kocsiját. Nem hiszem, hogy
tudna értelmesen beszélni… kicsit kivan. … Nyugi már,
öregem! Az nem segít, ha te is kiborulsz! Fizikailag jól
van… többnyire. Jó, adom… kedves június, beszélni
akarnak veled!
.
..
…
- A csaj kampec, majd a randiponton beszélsz vele.
Addig adok neki egy lórúgást. … Most mit üvöltözöl?
Szüksége van rá ember!
A kesztyűtartóból elővett egy ezüst kis fémhengert.
Lepattintotta a tetejét és kicsúsztatott belőle egy kis
injekciós tűt. Sötétarany folyadék lötyögött benne.
- … te inkább a merénylővel foglalkozz!
Valami éles szúrást éreztem a combomon. Majd
abból a pontból édes melegség áradt szét a tagjaimba.
- Bocsi June! Később még hálás leszel érte!Te meg
ne ordibálj már, Loyd! Kell neki az alvás!

~ 414 ~
 Igen… pontosan. Alvás. Alvás kell nekem. Egy kis
alvás… Loyd el fog hagyni… nem akarom, hogy
elhagyjon… - tompán puffant a fejem a fekete bőrülésen.

Hideg cseppek csapódtak az arcomra, körülöttem

az eső illatát vitte a szél. A kezem és a lábam ernyedten
lógott mégis éreztem, hogy előre haladok. Hallottam a
falevelek zörgését, valahol egy bagoly huhogott. Dörgött
az ég a távolban. A tompa dörej egyre közelebb futott
hozzánk majd fény nélkül nagyot csattant felettünk.
Résnyire kinyitottam a szemem.
- Helló, kicsim! – lihegett Loyd a súlyom alatt.
Szájából fehér gőzként távozott a meleg levegő. Sötét
volt. Éjszaka. Zuhogott az eső de ő csak mosolygott rám.
- Mit gondolsz, át tudod fogni a nyakam? –
Kényszerítettem az ernyedt karjaimat és
engedelmeskedtem. Nagy nehezen belekapaszkodtam a
vállába.
- Ez az! – felsóhajtott és feljebb tolt magán.
Erőltetett tempóban haladt az ösvénytelen avarban. A
hold alig világította meg az utat. Féltem és nagyon
fáztam.

~ 415 ~
 - Nincs semmi baj – nyugtatott meg meleg, férfias
hangján. – Most egy időre el kell tűnnünk.
A sötét égboltot hófehér cikcakkban néma villám
hasította ketté.
- M-mi történt?
Loyd ismét feljebb tolt az ölében. Mozdított egyet
elmacskásodott vállain.
- Másfél órája hegyet mászok veled. Hát ez történt
– még mindig mosolygott de mosolya nem volt igazi.
- El kellett volna mondanom – kezdte halkan. – De
nem akartam, hogy aggódj! Néhány hete Sep kiszúrta,
hogy figyelik a tantermünket. Megpróbálta elkapni a
fószert de az mindig ügyesen kicsúszott a kezéből.
Emlékszel a napra, amikor valaki becsengetett hozzánk?
Azt mondtam neked, hogy a recepciós jött szólni mert
meghúzták a kocsimat. Hazudtam. Az a disznó felbérelt
egy suhancot az utcáról, hogy kézbesítsen neked egy
borítékot.
Éreztem, hogy fojtogat a sírás.
- Gondolom tudod, mi állt benne…
Ó, igen. Tudtam jól.
- … megfenyegettek téged a levélben… mikor
elolvastam elöntött a düh. Bocsáss meg, hogy akkor
olyan faragatlan voltam de nem tudtam irányítani a
bennem fortyogó haragot. Legszívesebben ízekre
szedtem volna…
Milyen finoman fogalmazott. A legutóbbi
küldeményben a megfojtott macskámat küldte el nekem

~ 416 ~
az üldözőm, azzal az üzenettel hogy hamarosan én is erre
a sorsra jutok. El tudtam hát képzelni, mi volt a legutolsó
levélben.
- Azt hiszem… nem, biztos vagyok benne, hogy ma
ő próbált meg megölni minket. – Még a sötétben is láttam
a szemében villanó bosszúvágyat - Amint lesz elég
információm, megkeresem ezt a stricit, aki bántani
próbált téged és kicsinálom!
- N-ne ha-ragudj – hüppögtem – N-ne hagyj el!
- Édesem! – homlokon csókolt, közben átlépett
velem egy keresztbedőlt farönkön. – Nincs az a
pszichopata őrült, gyilkos vagy gyújtogató aki miatt
elhagynálak téged!
- V-veszélyben v-vagy! Mi-miattam!
- Az érzés kölcsönös – kacsintott de megszaporázta
lépteit. – Jó kis párosítás vagyunk mi ketten, ugye? –
erőltetetten felnevetett. – Hidd el kicsim, te vagy a
kisebbik gond. A kis tűzijáték miatt elég nagy volt a
felfordulás. Az interneten már vannak amatőr felvételek,
némelyiken telibe kaptak téged és engem is. Cole nem
győzi blokkolni őket. Igaz, hogy kevesen ismernének fel
a jelenlegi kinézetemmel de jobb az óvatosság! A holnapi
napilapok is tele lesznek a robbanással, nem beszélve a
ma esti híradóról, úgyhogy most egy időre kiruccanunk
mielőtt valaki felismerne engem.
- Nagy a baj?
Nem válaszolt.
- Mióta tudod?

~ 417 ~
 - Huhh… - kifújta a levegőt majd mélyen
belélegezte – Konkrétan az autóbaleset után nyílt fel a
szemem… Ki a fene adta neked ezt az idióta új nevet?
- Terry…
- Ki más? – nyögött fel a súlyom alatt amikor
fellépett egy kőtömbre majd leugrott róla.
- De hagy adjak neked egy tanácsot! Ha igazán el
akarsz tűnni a világ szeme elől, akkor nem ártana külsőt
változtatni, na meg foglalkozást váltani sem hülyeség,
édesem. Ami azt illeti, Cole néhány óra alatt rád bukkant
miután kiderült, hogy hívták a húgodat, állnév ide vagy
oda. Nem csoda, hogy ez az őrült is rád talált.
A rendőrségi aktáidból láttam a folyamatos
feljelentéseidet az ismeretlen elkövető ellen. Zaklatás,
lopás, szeméremsértés... és minden segélykiáltásod süket
fülekre talált. Olvastam, hogy intézetbe küldtek rossz
magaviseletért de látva a kitűnő jegyeidet nehezen hittem
el, hogy valóban magaviseleti problémáid lennének. Cole
és Sep nem ismer téged. Nem tudták amit én, hogy te
egyáltalán nem vagy olyan mint amilyennek a rendőrségi
pszichológus leírt. Aztán hirtelen eltűntél, azóta is eltűnt
személyként köröznek Kanadában, kicsim.
- H-honnan tudsz Lucyról?
- Sok mindent tudok rólad, June. Később szeretném
ha elmesélnéd részletesen a múltbéli eseményeket, hátha
kideríthetünk belőle valamit.

~ 418 ~
 Szorosabban öleltem a nyakát. A lábamat még
mindig zsibbadtnak éreztem. Nem tudtam rendesen
mozgatni.
- Nyugalom, ez csak a lórugás utóhatása.
Megmondtam annak a nyomorultnak, hogy ne adja be –
káromkodott. – Még órákig ernyedtek lesznek a tagjaid.
De nem baj, a lényeg hogy erős pasid van! – kuncogott.
Kuncogása fuldokló köhögésbe váltott át. – Aki imád
téged, drágám!
A felismerés villámként hasított a tudatomba.
Drágám! Könnybe lábadt a szemem, Loyd pedig a
szájába harapott.
- A francba… nem akartam, hogy így tudd meg.
- Ugye nem? – nyöszörögtem halkan.
- Az autóban volt mikor az felrobbant. Nagyon
sajnálom, kicsim.
Szinte hihetetlen volt, hogy így zokogtam egy
kiskutya elvesztése miatt, amikor örülnöm kellett volna,
hogy itt vagyunk és élünk. És hogy Loyd kitart mellettem
a zűrös életem ellenére is.
Loyd próbálta elterelni a figyelmem.
- A robbanásban megsérült pár ember de senki sem
halt meg. Elkaptuk a fazont, aki leütötte a parkoló őrt.
Cole és Sep épp azon vannak, hogy kipofozzák belőle
a… - zavartan rám nézett majd vissza az ösvényre.
- Mi a baj?

~ 419 ~
 - … nagyon szeretlek, ugye tudod? Nem hagyom,
hogy bajod essen! El fogjuk kapni azt a köcsögöt, erre
megesküszöm!
Tudtam, hogy így lesz. Éreztem, hogy megbízhatok
benne és én bíztam is.
A gyógyszer hatása kezdett múlni. Éreztem a
bőrömön a hideget meg a csatakosra ázott ruháimat.
- Mindjárt – lihegett – mindjárt ott vagyunk.
Fáradtan elmosolyodtam erőlködésén.
- Fél órája is ezt mondtad.
- Nos, igen… Jocelyn.
Kaptam egy infarktust. Túl régen hallottam már
utoljára a nevemet. Most is leginkább az jutott eszembe,
ahogy az anyám kiabálta.
- A June továbbra is megteszi – fintorogtam.
A távolban hatalmasat dörrent.
- Miért nem mondtad el még a kórházban, hogy
tudod?
- Mert szerettem volna, hogy te mondd el. És meg
vagyok győződve róla, hogy ez hamarosan be is
következett volna, ha ez a köcsög nem szól közbe.
Mindketten hallgatásba burkolóztunk. Hosszú
percek után szólaltam csak meg.
- Mi volt az üzenetben?
- Azok a mocskos szavak az én számból el nem
fognak hangozni soha!

~ 420 ~
 Néma csendbe burkolóztunk. A vihar egyre
erősödött felettünk, tépkedte a fák lombjait és termetes
faágakat tördelt halomra.
Arra gondoltam, milyen szép volt még tegnap az
életünk. Békésen éldegéltünk a tanteremben,
szeretkeztünk és a kandalló előtt vacsoráztunk a földön.
Annyira hiányoztak ezek az apró dolgok.
- Mi… mi lesz most velünk?
Nem tehettem róla de sírhatnékom támadt.
- Shhh, kicsikém! Nincs semmi baj! – csókot lehelt
a homlokomra. – Nézd csak!
Egy kis tisztásra értünk. A csípőig érő mezei fű vad
tengerként hullámzott az esőben. A mező közepén egy
apró kunyhó sziluettjét világították meg a villámlások
melynek ódon gerendái fájdalmasan recsegtek a viharos
szélben.
- Az ideiglenes tantermünk – kiáltotta Loyd, hogy
túlharsogja a természet zajait. – A nagyapámmal
építettük még kölyökkoromban – tette hozzá kissé
halkabban. – Kívülről labilisnak tűnhet, de belülről… nos
belülről is az. De a miénk és az egyetlen aki rajtam kívül
tudott a faház létezéséről halott.
Kilépett a sűrű erdőből és megpróbált átgázolni
velem a réten. Az eső mint apró kis patak zúdult a
nyakunkba.
- Tudod szívem… Mindent meg fogok tenni, hogy
jól érezd itt magad. Erre esküszöm! Kigyomlálom a gazt,
kiirtom a bogarakat, elkergetem a medvéket… csak ne

~ 421 ~
sírj tovább, kérlek! A mosolyodba szerettem bele és
abba, ahogy a szeplőid táncolnak amikor ráncolod az
orrod. Ne fossz meg tőle! – futni kezdett, hogy minél
hamarabb védett helyre kerüljünk.
– Az… utóbbi… időben… az életem…
csodálatos… volt! Te… tetted… ezt… velem. Soha…
nem… voltam… boldogabb.
Elértük a sötétbe burkolózott kunyhót. Az ajtaja,
ami egy kiselejtezett telefonfülke ajtaja volt, az
ajtókeretből félig kiszakadva lengedezett. Loyd nem
foglalkozott a megrongálódott bejárattal, azonnal belépett
a kis menedékhelyre.
Bent korom sötét és dohos penészszag volt.
- Meg tudsz állni a lábadon? – kérdezte tőlem
Loyd. Próbáltam megmozdítani a lábfejem de nem
sikerült.
- Azt hiszem nem…
- Semmi baj! – leguggolt velem és letett a földre.
Közben egy másodpercre ismét elárasztotta a kunyhót a
hófehér fény, én mégsem láttam mást, csak árnyékokat.
A fényt hatalmas dörgés követte. Loyd átölelt.
- Minden nyirkos. Nem hiszem, hogy találok
szárazanyagot, hogy tüzet gyújtsak. Mit gondolsz,
kibírod így reggelig?
Halálra fagytam, fájdalmaim voltak, nagyon féltem
és úgy éreztem, hogy éhen halok.

~ 422 ~
 - Gyerekjáték lesz! – Odabújtam a mellkasához és
magamba szívtam az illatát. – Holnap reggel pedig
takarítunk.
Loyd felkuncogott.
- Imádom, hogy ilyen vagy!
Imádhatta is mert kurva nehéz volt visszatartanom
a sírást. Nagy szerencséje, hogy ennyire szeretem őt.
- A padlózat alá rejtettünk hegymászó felszerelést
az öreggel. Ha az emlékeim nem csalnak akkor van két
hálózsák, olajlámpás, konzervek meg egyéb cuccok.
Loyd a sötétben kitapogatta a mozgó padlólécet és
feltépte. – Ahogy gondoltam… minden tiszta nedves.
Előhúzta a feltekert hálózsákokat. Legalábbis azt
hiszem, hogy azok voltak. A sötétben szinte semmit sem
láttam. Csörgést hallottam, fémes hang koccant. Egyszer
csak felgyúlt egy zseblámpa.
- Édes istenem – eltátottam a számat és a
szívemhez kaptam – Tedd vissza a lámpát oda, ahol
találtad!
Köröskörül a falat ellepte a méregzöld moha,
legalább tíz centi vastagon megtelepedett. Ennyi
meztelen csigát pedig még életem nem láttam, amennyi
ott tanyázott. A moharéteg szinte csillogott a
csiganyálkától.
- Loyd?
Leguggolt mellém.
- Mondd!
- Megtennéd, hogy agyonütsz?

~ 423 ~
 Lehámozta rólam a vizes pulóveremet és félre
dobta.
- Mi a baj szerelmem? Ez itt a francia konyha
svédasztala!
Lerángatta rólam a farmeromat is. A vizes anyag
úgy tapadt rám mintha a második bőröm lett volna. A
lábam még mindig érzéketlen volt.
Ő is levetkőzött és hozzám bújt. Átölelt erős
karjaival. Így már nem is éreztem, hogy annyira hideg
van.
- December van – magyarázta Loyd – Ilyenkor még
igen enyhe az idő Pennsylvaniaban. Az igazi hideg
Január végén érkezik. Ez a mi szerencsénk. No meg ez a
rengeteg moha. Úgy szigetel mint az üveggyapot.
Megsimította a lábam.
- Érzel már valamit?
Megráztam a fejem. Loyd aggodalmas tekintetét
végighordozta meztelen testemen és még jobban a
karjába zárt.
- Bár többet tehetnék érted… öm… - fejét oldalra
fordította – Ami azt illeti, talán máris tehetek.
Rám nézett óvatosan. Szája gonoszkás vigyorra
húzódott. Akkor már jól tudtam, mit akar mondani.
-Fúj, fúj, fúj! – kiabáltam – Szedd le rólam!
- Nem – jött az egyszerű válasz.
Én még csak nem is éreztem hol mászik rajtam az a
nyálkás izé, tekintve hogy a fél testem érzéketlen volt.

~ 424 ~
 - Looooyd! – visítottam és próbáltam a kezemmel
megtalálni az idegen objektumot, ám eszembe jutott,
hogy akkor hozzá kell érnem a kezemmel.
- Fúúúj! Loyd, légyszi! – fészkelődtem,bár nehezen
tudtam mozogni.
- Egy feltétellel!
- Bármit, csak szedd le rólam! – Már a hajamat
borzoltam, hátha ott van.
Loyd lehajolt és a térdemről leszedett egy húsos
meztelen csigát.
- Jáj – kirázott a hideg, amikor megmutatta. –
Hozzá bújtam meleg mellkasához.
- Ki hitte volna – kuncogott Loyd – hogy a sikeres
lánykérésem kulcsa egy nyamvadt kis csiga.
Rámeredtem. Épp most adtam neki engedélyt, hogy
eljegyezzen. Loyd teli torokból felnevetett. Öblös kacaja
elnyomta a zuhogó eső hangját.
- Látod, szívem? Ma hajszál híján többször is
kinyírtak minket, el kellett menekülnünk a
tantermünkből, nem beszélve arról, hogy bujdokolni
kényszerülünk. Én mégis itt fekszem melletted és tiszta
szívből nevetek. Mi ez, ha nem szerelem, June?
Elgondolkodtam. A helyzetünk elkeserítő volt, én
mégis mindennél boldogabb voltam, hogy Loyd ép és
sértetlen. És itt van velem. Ő az én hősöm, aki adott
magából egy apró, de annál fontosabb darabkát.
A szívét.

~ 425 ~
 Thank You for enjoying!
I will see you by the second story of
June and Loyd!

With Love:
Joy Cameron

~ 426 ~