Működő Babonák

Ha egy hozzánk érkező vendég ránéz a házi-oltárunkra, a számos istenség és buddhaszobor

társaságában egy csomó nem ‘odaillő’ dolgot láthat. A megannyi réz kegytárgy között, a
buddhista Tárá istennők kezeiben négylevelű lóherék, lábaiknál az utcán talált aprópénzek
egyre épülő tornyai, buddhák öleiben pihenő dióhéj-babák, amiket gyermekeink születésére
várva helyeztünk oda sok-sok évvel ezelőtt, körülöttük a gyerekek által gyűjtött kavicsok,
gesztenyék, porladó falevelek… Sokszor elgondolkodom azon, hogy milyen vékony a határ a
‘babonaság’ és a ‘vallásosság’ között, legalább is az én életemben.

Hit és ‘Tévhit’

A Babonák lexikonja című szakkönyv meghatározása szerint a babona nem más mint: „az
egyes tárgyaknak, cselekményeknek természetfölötti hatást tulajdonító és bizonyos
jelenségeket természetfölötti erők megnyilvánulásaként magyarázó tévhit.”. Talán ez az utolsó
szó bántja csak a fülemet, mert hát ha ezt a definíciót kifordítjuk, akkor kétféle értelmezési
lehetőség is adódik belőle: Az első, hogy vannak olyan hitbéli meggyőződések, amelyek nem
tévesen magyarázzák bizonyos jelenségek természetfeletti megnyilvánulását, hanem helyesen.
Ez persze igen bíztató is lehet! Eszerint vannak olyan bizonyos jelenségek, amelyek
természetfeletti erők megnyilvánulásai, csak mi tévesen magyarázzuk azokat. A második
értelmezési lehetőség, hogy minden olyan magyarázat, amely természetfeletti erők
megnyilvánulásaként értelmez bizonyos jelenségeket, szükségszerűen tévhit. Szinte bizonyos,
hogy a természettudományos világképen nevelkedő emberek többsége, a második értelmezést
tartja igaznak. Az általános, és ‘normálisnak’ tartott vélekedés, hogy az emberi életesemények
horizontján, nincsenek olyan jelenségek, amelyek természetfölötti erők megnyilvánulásai
lennének.

És mégis, talán nincs olyan ember akinek legalább egy halvány árnyként ne futna át a
gondolatain, hogy mit jelent ha eltör egy tükröt vagy átmegy előtte egy fekete macska, ha
hullócsillagot, vagy esküvői menetet lát, ha kifordítva veszi fel egy ruhadarabját vagy
négylevelű lóherét talál, ha kéményseprőkkel találkozik, vagy ha kiborul otthon az asztalra a
só. Ezek olyan évszázados magyar babonás hiedelmek, amelyek szépen lassan beleívódtak
hétköznapjainkba, és ha küszöb alatt is, de a tudattalan szintjén befolyásolják életünket. Noha
a legtöbb természettudományos alapokon gondolkodó ember, a józanész alapjaira hivatkozva
semmiféle ok-okozati összefüggést nem is tételezhet egy felboruló sótartó és a környezetben
lévő emberek érzelmi állapota között, a tapasztalati megfigyelés mégis az, hogy valami rejtett
összefüggés mégis létezhet a két jelenség között. Milyen összefüggés? Önbeteljesítő jóslat,
vagy inkább valami megmagyarázhatatlan, a józanésznek és az ok-okozati
törvényszerűségnek ellentmondó természetfeletti kapcsolat?

Babonaság mindenhol

Úgy hiszem mindenki életében ott rejtezik az irracionalitás, a hitbéli meggyőződések iránti
hajlam, egy erős belső ösztönerő, amelynek késztetésére ellenállhatatlan indíttatást érzünk,
hogy életünk egyes jelenségeit kiemeljük a többi közül és felruházzuk egy megkülönböztetett
tartalommal. Mi lehet ennek a megragadásnak az oka? És mi ennek a tartalma? Mikor valaki
szalad egy busz után, ami pont az orra előtt zárja be ajtaját, így nagy bosszankodás árán, de
épp ezért találkozik össze egy réges-rég nem látott gyerekkori barátjával, aki később olyan
lehetőséget hoz az életébe, amit már régóta keresett, akkor jogosan merül fel az a hitbéli
meggyőződés, hogy ott és akkor nem véletlenül késte le a buszt. Az ilyen hitbéli
meggyőződéseket persze nem babonának, hanem szerencsének, sorszerűségnek vagy
szinkronicitásnak nevezzük. A babonasággal együtt jár, hogy a párosított és megfigyelt
jelenség szükségszerűen ismétlődő eseményekkel áll összhangban. Azaz például amikor az
ajtó magától kinyílt, mindig érkezett egy váratlan vendég. Az összefüggő kapcsolat
természetesen nem az ok-okozati szinten keresendő, hanem a tudat szintjén. Az emberi
gondolkodás, és az összefüggő kapcsolat fennállásába vetett hitbéli meggyőződés az amely
élteti ezeknek a működését. Ha hiszem, hogy a kitáruló ajtó egy váratlan vendég jöttét jelzi,
hajlamos vagyok akár hetekig is várni, míg a ‘kísérő-jelenség’ meg nem érkezik. A kapcsolat
nem az okság törvényeit követi, hanem pont, hogy az irracionalitás és a hitbéliség
öntörvényét. Az ilyen hitbéli meggyőződések milyen kritérium alapján címkézhetők meg,
mint ‘tévhitek’?

Néphiedelem: A kollektív babonaság

Számtalan olyan irracionális hiedelem, népszokás létezik, amelynek az alapja babonaság.

Például így szeptemberben ismert az a babonásnak vélt hiedelem, hogy ha szeptember elsején
Egyed-napján esik az eső, akkor gyenge lesz a tél, és bő lesz a kukorica-termés, vagy hogy ha
Lőrinc napján, azaz e hónap ötödikén szép idő van, hosszú lesz az ősz. Az ilyen népi
hiedelmek racionális kutatói persze magyarázhatják természettudományos alapon is az ilyen
babonák kialakulását, hogy itt valójában kezdetleges meteorológiai megfigyelésekkel van
dolgunk, amik egyszerűen túldimenzionáltakká váltak, és mögöttük a gazdag termés iránti
vágy és annak biztonságban tudása rejtezik. Az ilyen racionalista irányzatok vallják, hogy az
ilyen biztonságkereső és terményszaporító vágyakból vezethetők le azok a hasonló népi
hiedelmek, majd népszokások, hogy ha az egész kenyeret megszegik, mindig lesz a családnak
kenyere, vagy ha szilveszterkor lencsét eszünk gazdagság áll a házhoz, vagy hogy a
gazdagságot többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani.

De megtaláljuk a bajelhárító népszokások végtelen kincsestárát is: szilveszterkor tilos

szárnyast enni, nehogy elkaparja a szerencsét, tilos ollót ajándékozni, nehogy elvágja a
barátságot, gyógyszert nem szabad megköszönni, mert nem hat, vagy hogy folyó menti
településeken a halevés szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), de vigyázni kell vele
száraz vidéken ahol a hallal elúszik a háziak szerencséje.

Babona és varázslás

Ha csak a fenti példákat vesszük, láthatjuk, hogy a babonának nemcsak bajelhárító, hanem
szerencsehozó funkciója is van. És mint ilyenek a népi varázslás kézzelfogható példái. Azaz
egyáltalán nem ‘tévhitek’, hanem varázslások. Ezért van, hogy amikor valaki szerencsés akar
lenni, szerencsehozó szimbólumokkal veszi körül magát: Nehéz vizsgájára elviszi
szerencsehozó kabala-állatát, szerencsetollát, szerencse-ruháját veszi fel. Ilyenkor nem
passzív módon fogja fel a világ jelenségeit, keresve azok természetfeletti vagy rejtett üzenetét,
hanem aktív módon, a természetfelettinek tekintett, azaz az ok-okozati kapcsolatrendszeren
túlmutató tudati kapcsolatot használja arra, hogy a jelenség világot befolyásolja. A
befolyásolás természetesen nem ok-okozati, pusztán tudati természetű. Mégis a pozitív
mentális kivetítés, és az ezáltal elért emelkedett lelkiállapot, valóban jobb teljesítményre
készteti a vizsgázót.

Manapság nagy siker a Titok című könyv, ami tömören szólva a gondolkodás valóságteremtő
erejéről és a pozitív gondolkodás magasiskolájáról szól. Lényegi tanítása: amilyen
elvárásokkal fordulsz a világ felé, olyan elvárásoknak fog az megfelelni. Ha benne önmagadat
szerencsésnek látod és gondolod, mert például rádtalált egy négylevelű lóhere, akkor ennek a
pozitív érzésnek és gondolatnak a következményeként további szerencse fog kísérni, mert
egyszerűen szerencsésnek érzed és gondolod magad. Ha viszont magadat szerencsétlennek
tartod, mert például rádtalált egy fekete macska, akkor további szerencsétlenség fog kísérni,
amíg ezt az érzést és elvárást vetíted bele a világba. Ezért nem mindegy, hogy ki mit helyez
bele a világba, jelképesen szólva mit emel fel, mit helyez élete oltárára.

Ha ezt a gondolatot megértjük, akkor innentől kezdve nyugodtan cselekedhetünk a jelképek

világában és bátran használhatjuk is azt. Képességeink és lehetőségeink birtokában áll teljesen
irracionális alapon kiragadni egy jelenséget, vagy egy jelképes tárgyat a tapasztalat sodrából
és felruházni azt valamilyen mögöttes tudati tartalommal. Mert például ha egy utazásunk,
vagy csak egy egyszerű hétköznapi séta során megérezzük a boldogságot, és lehajolva egy
közönséges követ levelet vagy gesztenyét, emlékbe magunkkal viszünk, hogy a boldogság
tovább is elkísérjen, nem követünk semmiféle ‘tévhitet’. Egyszerűen jelképesen is
megragadjuk azt a boldogságot, szerencsét és teljességet, amit akkor legbelül megéreztünk. És
boldogságunk jelképét visszük magunkkal, hogy otthonunkban az oltárunkra helyezhessük.
Szívünk oltárára. Ha ez babonaság, én büszkén vallom, hogy babonás vagyok. Mert ez a
babona, tapasztalatból mondom, nekem működik.

Tarr Bence László