Está en la página 1de 112

1

Arthur E. Powell

A mentális test és a mentális világ

Számítógépes változat: dr. Fülöpné Veres Ágnes, Hochrein András 2004

MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT, 2004.


2

I. fejezet

Általános leírás

Mielőtt az ember mentális testét, működését és az ember életében és fejlődésében játszó


szerepét részletesen leírnánk, hasznos lesz, ha röviden körvonalazzuk a területet, amit majd
tanulmányoznunk kell.
Először a mentális testet mint eszközt tekintjük, melyen át az Én mint konkrét intellektus
nyilvánul meg, amelyben az elme erői fejlődtek ki, beleértve az emlékezést és a képzeletet, és a mai
ember fejlődésének későbbi fokain a tudatnak mint határozott és elkülönült eszköze szolgál,
amelyben az ember teljesen függetlenül fizikai és asztrális testétől élhet és működhet.
A tanulónak mindenekelőtt azt kell világosan realizálnia, hogy az okkult pszichológiában az
ember mentális berendezése két határozott részre oszlik:
a) mentális test, amely azzal a sajátosságokkal foglalkozik, amit konkrét gondolatnak nevezünk,
azaz pl. egy bizonyos könyv, egy ház, a háromszög, stb.
b) a kauzális test, ami az elvekkel, elvont gondolatokkal foglalkozik: könyvek általában vagy
házakkal és az összes háromszögeknek közös elveivel. A mentális test ezek szerint alakkal
rendelkező gondolatokkal vagy gondolatformákkal foglalkozik, a kauzális test a forma nélküli
gondolatokkal. Nagyjából a matematika köréből vehetünk hasonlatot: a számtan (aritmetika)
bizonyos meghatározott számokkal foglalkozik, és az elme alsó vagy formai aspektusához tartozik;
az algebra (a felsőbb matematika), ami a jelekkel dolgozik, amelyek a számokat általánosságban
képviselik, az elme felső, alaktalan oldalához. A kifejezéseket: alaki és alaktalan, természetesen
csak relatív értelemben használjuk. Így a felhő vagy a láng, bár van alakjuk, relatíve mégis
alaktalannak mondjuk egy házhoz vagy fahasábhoz képest.
Ezután foglalkozni fogunk azzal a különös fél-intelligens és rendkívül aktív
életszubsztanciával, amit mentális elemi esszenciának ismerünk, és amelynek egy része az
embernek a gondolkodásában van segítségére. Azután a mentális test szerkezetére és összetételére
fogjuk figyelmünket irányítani, majd ezt követni fogja az emberi mentális test leírása a fejlődés
különböző fokain.
Tanulmányaink elsőrendű feladata lesz a Kama-manasz vizsgálata, az a társulás, illetve
keveredés a vágy és a gondolat között, melynek segítségével talán meg lehetne írni az emberiségnek
mint egésznek és minden egyéni embernek a történetét. Ez az egybeolvadás valóban annyira szoros,
hogy egyes filozófiai iskolák odáig mentek, hogy az ember asztrális és mentális testét mint egységet
tudati eszköznek tekintik, amint az emberiség nagy többsége számára gyakorlatilag valóban az is.
A gondolatnak kettős tevékenységét saját világában szintén le kell írni, nevezetesen a
gondolathullámok sugárzását és azoknak alakulását, amint sok esetben mint gondolatformák
vetődnek ki a térbe. A jelenségek e két osztályának azokat a hatásait, melyeket teremtőikre és más
emberekre idéznek elő, szintén vizsgáljuk, az utóbbinál a mentális gyógyítást röviden szintén
figyelembe vesszük.
Szükséges lesz figyelembe venni azt a hatást, amit a fizikai test és általában az egész fizikai
környezet hoz létre a mentális testre és működésére, viszont azt a hatást is tanulmányoznunk kell,
amit a mentális test fejt ki a fizikai testre és más fizikai tárgyakra.
Azután az asztrális testel is kell hasonló módon foglalkoznunk, nevezetesen hogyan
befolyásolja a mentális testet, és viszont, hogyan hat a mentális test az asztrálisra.
Majd magával a mentális testtel fogunk foglalkozni és kimutatjuk, hogyan működik, és hogyan
lehet képességeit kifejleszteni és gyakorolni akkor, ha a fizikai agyon keresztül tevékenykedik, és
akkor, ha önállóan, mint a z öntudat független eszköze működik.
Mindez természetesen a mentális test sokkal megfontoltabb gyakorlásához vezet bennünket: a
koncentrációhoz, a hatásos mentális életnek sine qua non-jához (elengedhetetlen feltételéhez),
azután a meditációhoz és végül a kontemplációhoz, ami a misztikus tudatossághoz vezet.
3

Röviden foglalkozunk a mentális testnek a fizikai test alvása alatti tapasztalatával is.
A fizikai és az asztrális halál utáni, azaz magán a mentális síkon való élet foglalja le ezután
figyelmünket. Ezt kissé hosszabban tárgyaljuk.
Majd önmagával a mentális világgal foglalkozunk, megvizsgáljuk az ottani élet természetét és
jelenségeinek általános jellegét. Ezek közé tartoznak a gondolat-központok és az Akasha krónika.
Újabb fejezetet szentelünk a mentális világ lakóinak, a mentális test halálának és a kauzális
világba való átmenetének.
Mindezek után külön fejezetben foglalkozunk a személyiséggel és az Egóval.
Végül az embernek igazi otthonából való újbéli leszállását és az alsóbb világokba való
újraszületését tárgyaljuk.

II. fejezet

A mentális elemi eszencia

Mielőtt a mentális testet eredményesen tanulmányoznánk, azzal kell tisztába jönnünk, és azt
kell leírnunk, mit értünk mentális elemi esszencia alatt.
A tanuló emlékezzen vissza arra, hogy az anyag elemi állapotának alakulása utána természet
síkjainak mindegyikében a Hármasság Harmadik Aspektusa (a keresztény terminológia szerint az
Életadó Szentlélek) leáradása a szűzi anyag tengerébe (Szűz Mária) és életereje folytán az atomi
anyagot új erőre és lehetőségekre ébreszti, aminek eredménye az alsíkok kialakulása lesz minden
nagy síkon.
Az így éltetett anyagba az Isteni Élet második kiáramlása száll alá; megint a keresztény
terminológiával élve, a Fiú. „Megtestesülvén a Szent Lélek és a Szűz Mária által.”
Az Isteni Életnek a kiáramlását különböző nevekkel illetjük leszállásának különböző fokain.
Mint egészet tekintve gyakran monádi esszenciáról beszélünk, de főként akkor, amidőn a különböző
síkoknak csupán atomi anyagába van öltözve, mivel akkor lett egészen készen, hogy fel lehessen
használni permanens atomok Monádokká való ellátására.
Ha nem atomi, vagyis molekuláris anyagot lelkesít, akkor elemi esszenciának nevezzük, amely
elnevezést a középkori akkoltistáktól kölcsönöztük: ők ezt a nevet annak az anyagnak
adományozták, amiből a természet-szellemének testei álltak, s ezért ezeket „Elementáloknak”
nevezték.
Ha lefelé menő útjában a mentális síknak három felső fokát látja el energiával, akkor az Első
Elemi Birodalomnak ismerjük.
Amint az egész Lánc Időszakot eltöltötte ebben a fejlődésben, leszáll a mentális világ négy alsó
fokára és itt a Második Elemi Birodalmat képviseli, ily néven ismerjük. Ismét egy lánc-időszak
tartamára és számára történik ez meg: itt szintén elemi esszenciának nevezik.
A következő Lánc-időszakot az asztrális síkon tölti el, ahol a Harmadik Elemi Birodalomnak
vagy asztrális elemi esszenciának nevezik.
(Egy Lánc-időszak, mint tudjuk, az az idő, amit az élethullám azalatt tölt el, amíg hétszer megy
át a Lánc hét bolygóján. Így 49 világ-periódus van minden Lánc-időszakban. Lásd Leadbeater:
Teozófiai kézikönyv c. művét.)
E három birodalom közül mindegyik a természet egyik birodalma, amint változik az élet
különböző formáinak megnyilvánulásaiban, mint az állat- és növényvilágban történik, amelyek
ismerősebbek számunkra. Azonfelül természetesen minden birodalomban megvan az esszenciának a
rendes hét teljesen meghatározott típusa vagy „sugara”, mindegyiknek a hét altípusával, amint azt
később látni fogjuk.
Fontos megértenünk, hogy az elemi esszencia úgy az asztrális mint a mentális síkokon teljesen
különbözik a síkoknak a puszta anyagától.
4

Másik fontos dolog, hogy az élet, ami úgy az asztrális mint a mentális anyagot lelkesíti, a
fejlődésnek a lefelé haladó ágán van, az ő számára a haladás tehát azt jelenti, hogy az anyagnak
mindig sűrűbb alakjaiba szálljon le, és ezen keresztül fejezze ki magát.
Az ember részére a fejlődés éppen ennek az ellenkezője. Ő már mélyre süllyedt az anyagba és
most már felfelé, az eredete felé törekszik. Ezért állandó érdekellentét van a benső ember és a
különböző eszközeinek anyagában lakozó élet között. Erről későbben, amint tárgyunkat kifejtettük,
még bővebben és világosabban lesz szó.

III. fejezet

Összetétel és szerkezet

A mentális test a mentális világ négy alsó osztályának részeiből épült fel, azaz abból a mentális
anyagból, amely az asztrális anyag alsó négy alosztályának felel meg és megfelel a fizikai sík
négyféle - szilárd, folyékony, légnemű és éteri - anyagának.
A rendes mentális anyagon kívül a mentális test, mentális elemi esszenciát is tartalmaz, azaz a
második elemi birodalom anyagát.
A mentális test alakja tojásdad, követve a kauzális test tojásdad alakját, amely jellegzetességei
közül az egyetlen, ami az alsó világokban megnyilvánulhat. A mentális test anyaga azonban
mégsem azonosítható teljesen a tojásalakkal. Az ovális közepén ott van a fizikai test, ami erősen
vonzza az asztrális anyagot; és viszont, az asztrális anyag erősen vonzza a mentálist.
Következésképpen úgy az asztrális mint a mentális test fizikai formán belül gyűlik össze. Ezért a
tisztánlátó számára a mentális test sűrű ködként jelenik meg a fizikai test alakjában, körülvéve a
sokkal finomabb ködből álló tojásalakkal.
Ez okból a felismerés a mentális világban is éppoly azonnali, mint a fizikaiban.
A mentális testnek az a része, amely túlterjed a fizikai test alakon, alkotja a mentális „aurát”.
Az asztrális és mentális testek terjedelme ugyanaz, mint a kauzális testté, pontosabban, mint
annak az alsóbb világokban lévő része. Így, ellentétben a fizikai testtel, amely nagyjából az
atlantiszi időkből egyazon terjedelmű, a mentális test, amint az ember fejlődik, szintén növekszik
terjedelmében.
A mentális test részecskéi szüntelen mozgásban vannak. Sőt mi több állandóan változnak, mert
a mentális test folyamatosan vonz magához anyagot a nagy tárházból, ami erősíti a benne már
meglévő kombinációkat.
Dacára a mentális részecskék egymás közötti intenzív gyors mozgásának, a mentális testnek
egyidejűleg laza szerkezete van. Bizonyos rovátkák vannak benne, melyek többé-kevésbé
szabálytalan szeletekre osztják fel, melyek mindegyike megfelel a fizikai agy bizonyos területeinek,
úgyhogy a gondolatnak mindegyik típusa a neki kiosztott részen keresztül fog működni. A mentális
test még annyira tökéletlenül van kifejlődve az átlagembernél, hogy a benne lévő számtalan
különleges terület közül sok még nem tevékeny, és ezekhez a területekhez tartozó gondolkozási
kísérleteknek körutat kell tenniük, bizonyos meg nem felelő vezetéken keresztül, melyek
történetesen már teljesen nyitva vannak. Az eredmény pedig az, hogy az ilyen tárgykörről szóló
gondolat ezeknek az embereknek a számára esetlen és értelmetlen lesz. Ezért van az, hogy bizonyos
embereknek „jó fejük” van a matematika iránt, másoknak pedig a legegyszerűbb matematikai
feladatot is képtelenek megoldani. Miért élvezik és értik némelyek a zenét ösztönösen, míg mások
nem tudnak egy hangot a másiktól megkülönböztetni. Erről később még részletesen szólunk.
Jó gondolatok a test finomabb anyagából hoznak létre rezgéseket, ez a finomabb anyag
fajsúlyánál fogva az ovális alak felső részére igyekszik kerülni, míg a rossz gondolatok, pl. az önzés
és fösvénység, mindig a durvább anyag rezgései, ami az ovális alak alsó részére törekszik.
Következésképpen az átlagember, aki elég gyakran engedi át magát a különféle fajta
5

gondolatoknak, rendszerint mentális testének alsó felét tágítja ki, és nagy vonásokban olyan tojás
alakot mutat, amelynek nagyobb fele alul van. Az az ember, aki nem adta át magát alacsony
gondolatoknak, de magasröptűnek szenteli magát, a mentális testének felsőbb részét képezte ki és
így megjelenése a keskenyebb végén álló tojást állítja elénk. Ezek az állapotok azonban csak
időlegesek, a törekvés a szimmetriára irányul.
Az ember mentális teste színeinek és barázdáltságának tanulmányozásából a tisztánlátó
megállapíthatja az illető embernek a jellemét és a jelen életében tett előmenetelét.
A mentális test alkotórészei többé-kevésbé kifinomultak, az ember által elért intellektuális
fejlődés szerint. Igen szép látvány, amint a finom részecskék sebesen mozognak és eleven csillogó
fénnyel teltek. Ez a szépség különösen ragyogóvá és vonzóvá válik amint az intellektus fejlett, és
csak tiszta, magasztos tárgykörökkel foglalkozik. Amint részletesebben még látni fogjuk, minden
gondolat rezgéseket kelt a mentális testben, ami a színeknek olyan játékává társul, amit a napsütötte
vízesésénél tapasztalhatunk.
Minden mentális testnek van egy molekulája vagy egysége, amit rendszerint mentális
egységnek neveznek, s ami a negyedik mentális alsíkhoz tartozik, és az emberrel marad összes
testesülésein keresztül. Amint majd látni fogjuk, a mentális test anyaga szétszóródik, majd ismét
összegyűlik az egymásután következő életekben, de a mentális egység, mint szilárd központ az
egész idő alatt megmarad.
A mentális egységet a mentális test szívének vagy központjának tekintjük, és az egység
különböző részeinek viszonylagos tevékenységétől függ nagy részben a mentális testnek mint
egésznek a megjelenése.
Ez a mentális egység természetesen az anyag két nagy sugara vagy típusa egyikéhez tartozik.
Meg kell jegyezni még, hogy az ember összes permanens atomjai és a mentális egység ugyanazon
típushoz vagy sugárhoz tartoznak.
Így a mentális egység megfelel a permanens atomnak, a kauzális, asztrális és étertestben.
A permanens atomoknak és a mentális egységnek az alkalmazása, illetve felhasználása az, hogy
mint vibráló erő megőrizze az eredményeit mindazon tapasztalatoknak, amelyben a vele társult
testek keresztülmentek.
Az elme különböző tevékenységei bizonyos osztályokra oszlanak és ezek a mentális egység
különböző részei által vannak kifejezve. A mentális egységek egyáltalán nem egyformák. Ezek
nagymértékben különböznek úgy tulajdonosuk típusa, mint fejlettségi foka szerint. Ha a mentális
egység anyaga nyugalomban maradna, a belőle sugárzó erő bizonyos számú tölcsért hozna létre a
mentális testben, hasonlót a filmvetítőből áradó fénysugárhoz, ami a vetítő nyílása és a vászon
között fénytölcsért alkot a levegőben.
Ebben az esetben a mentális test felületét lehetne filmvászonhoz hasonlítani, mivel a hatás csak
a felületen látható annak számára, aki a mentális testet kívülről szemléli, s így ha a mentális egység
nyugalomban lenne, a mentális test felületén bizonyos számú színes képet látnánk, azokat a
különböző típusú gondolatokat képviselvén, amelyek az illető személyével közösek, különböző
sötét foltokkal közöttük. De a mentális egység sebesen forog a tengelye körül, aminek
következménye az, hogy a mentális testben sávok láthatók, nem mindig tisztán határozhatók meg,
nem mindig egyformán szélesek, de mégis megkülönböztethetők s rendszerint ugyanabban a relatív
helyzetben levők.
A színekkel és jelentőségükkel az „Asztráltest” c. könyvben részletesen foglalkoztam, ezért
ezeket itt nem ismételjük.
Ahol törekvő gondolat van, ez állandóan kis ibolyaszín körökben jelentkezik a mentális test
oválisának tetején. Amint a jelölt közeledik az Ösvény kapujához, a kör terjedelmében és
ragyogásában megnövekszik és a Beavatottnál gyönyörűen izzó sapka az, az elképzelhető
leggyönyörűbb színben.
Lejjebb gyakran az odaadó gondolatok kék színű gyűrűje keletkezik, ami rendszerint keskeny,
kivéve azokat a keveseket, akiknek vallásossága valóban mély és őszinte.
Emellett lehet a szerető gondolatnak sokkal szélesebb övezete, ami a bíbor vagy a rózsaszín
különböző árnyalataiban juthat kifejezésre a vonzalom típusa szerint, ami felkeltette azt.
6

A vonzalom övezetéhez közel és rendszerint szoros összeköttetésben vele, narancsszín szalagot


találunk, ami a büszke és becsvágyó gondolatokat fejezi ki.
Benső vonatkozásban a becsvággyal, következik a sárga intellektuális öv, ami két sávra oszlik,
jelezvén a gondolat filozofikus vagy tudományos típusát. E sárga színnek a helye sokat változik a
különböző embereknél: néha az ovális egész felső részét kitölti, túlemelkedvén a vonzalmi és
devocionális övezeten. Ilyen esetekben a büszkeség általában túlzott.
Az első leírt csoport alatt az ovális közepét foglalva el, látható a konkrét alakoknak a széles
sávja – ez a része a mentális testnek, ahonnan minden rendes gondolatforma ered. (Ezeket a
gondolatformákat a VIII. fejezetben fogjuk leírni.)
Itt az uralkodó szín a zöld, gyakran barnával vagy sárgával árnyékoltan, az illető személy
hajlama (kedélye) szerint.
Nincs még egy része a mentális testnek, ami változatosabb lenne, mint ez. Sok ember mentális
testét teletömte egy csomó konkrét képpel, másoknál viszont csak igen kevés van ilyen.
Némelyeknél ezek tisztán és jól elhatároltak, másoknál halványak és homályosak a végletekig.
Némelyeknél rendezettek, osztályozottak, rendezetlenek, reménytelen összevisszaságban lévők.
Az ovális alsó részén a különféle fajta nem kívánatos gondolatok sávja jelentkezik. Az önzés
piszkos színű sávja gyakran betölti az alsó harmadot, sőt még a felét is, és e felett van egy gyűrű,
ami a gyűlöletet, ravaszságot vagy félelmet ábrázolja. Természetesen, amint az ember fejlődik ez az
alsó rész eltűnik, a felső rész fokozatosan kiterjed, amíg az egész testet be nem tölti.
Az általános szabály az, hogy minél erősebb a gondolat, annál terjedelmesebb a rezgés, minél
spirituálisabb a gondolat, annál gyorsabb a rezgés. A gondolat erőssége a ragyogást, a spiritualitása
a szín finomságát hozza létre.

IV. fejezet

Tevékenységek

A mentális test az az eszköz, amelyen keresztül az Én, mint konkrét intellektus megnyilvánul és
magát kifejezi.
Az elme az Én megismerő aspektusának visszatükröződése, az Énnek mint a megismerőnek: az
elme a mentális testben működő Én.
Az emberek többsége nem tudja elválasztani az embert az elmétől, következésképpen számukra
az Én, amit keresnek, az elme.
Ez az inkább természetes, ha nem is elkerülhetetlen, mivel a fejlődés jelenlegi fokán az ötödik
faj emberei különösen a mentális test kifejlesztésén munkálkodnak.
A múltban a fizikai test lett életre keltve, mint az öntudat egyik eszköze; az asztrális testet is
legalább részben a legtöbb ember életre kelti; a mentális test életre keltése az a munka, amellyel az
emberiségnek most különlegesen el kell foglalva lennie.
Az asztrális test kifejlesztése az érzelmek kifejezése a negyedik vagy atlantiszi fajnak volt a
feladata, amint az ötödik gyökérfaj negyedik alfajának, a keltának is a különleges munkája.
Mint fentebb mondottuk az ötödik fajnak – s ez úgy az ötödik gyökérfajra, mint az ötödik
alfajra is vonatkozik – azt a tulajdonságot kell kifejleszteni, ami a manas, illetve az elme; azt a
fajtájú intellektust, ami észreveszi a dolgok közötti különbségeket.
A jelenlegi fél-fejlettségi fokon a legtöbb ember a saját nézőpontjából tekint a
különbözőségekre, nem annyira, hogy megértse azokat, hanem hogy ellenálljon, sőt hevesen
szembeszegüljön velük. Hogyha a képesség teljesen kifejlődik, a különbözőségeket nyugodtan
fogják észlelni, pusztán azért, hogy megértsék azokat és megítéljék, melyik a legjobb.
Tovább mehetünk, és mondhatjuk, hogy az ötödik alfaj fejlődésének jelenlegi fokán mások
gyengesége csak kizsákmányolási terület, leigázásra, eltaposásra szolgál, azért, hogy felemelkedjék
7

rajtuk, megsegítésük helyett. Mégis, bármilyen kellemetlen jelenség ez a mentális fejlődés korai
fokokon, igen lényeges, mert valódi kritikus szellem abszolút szükséges az igazi haladáshoz.
A hatodik gyökérfaj éppúgy, mint az ötödik gyökérfaj hatodik alfaja, főként a spiritualitás
kifejlesztésével lesz elfoglalva, a szintézis, együttérzés és segítésre való készség lesznek erősen
kiütköző jellegzetességei.
Az elme és az értelem fejlődési foka az emberi fajban jelenleg még további magyarázatra
szorul. A jelenlegi negyedik Fejlődési Kör elsősorban a vágy, illetve az érzelmek kifejlesztését
szándékozza; az ötödik Kör pedig az intellektus kifejlesztését. A „Láng Urai” ösztönzésének
köszönhető azonban, hogy az intellektus már meglehetősen kifejlődött, egy egész Körrel a rendes
terv előtt. Egyúttal azonban meg kell értenünk, hogy az intellektus, amire az ember manapság oly
büszke, végtelenül kicsi, összehasonlítva azzal, amivel az átlagember rendelkezik majd a
következő, Ötödik Kör csúcspontján.
A „Láng Urai” Vénusz bolygóról jöttek a Földre a harmadik gyökérfaj idején és azonnal részt
vettek fejlődésünkben. Vezetőjüket a hindu könyvek Sanat Kumarának nevezik, vele együtt jött
három hadsegéde és még kb. 25 Beavatott segéderő. Körülbelül 100 közönséges vénuszlakó is jött
velük s ezek elvegyültek a Föld emberiségével.
Ezek azok a Nagyok, akikről a Teozófiai Tanítás azt mondja, hogy az értelemnélküliekbe
beoltották a szikrát és felébresztették bennük az intellektust.
E szükséges kitérő után tárgyunkhoz visszatérve jegyezzük meg, hogy bár az analízis és
tanulmány céljaira el kell különíteni az embert az általa használt eszközöktől, az Én az egy,
akármilyen változatosak is a formák, amelyekben megnyilvánul. Az öntudat egység és a
felosztások, amelyeket teszünk, vagy a tanulmány céljaira szolgálnak vagy csak illúziók, melyek
annak tulajdoníthatók, hogy felfogó erőnk korlátozott ama szervek következtében, amelyeken
keresztül az alsó világokban működik.
Az Én-nek három aspektusa van: megismerő, akarati és energizáló. Ezekből keletkeznek a
különféle gondolatok, vágyak és cselekedetek. Mégis az egész Én gondolkodik és cselekszik. A
ténykedések nincsenek teljesen elkülönítve, ha megismer, egyúttal cselekszik és akar is; ha
cselekszik, egyúttal megismer. Egyik ténykedés az uralkodó és néha oly mértékben, mintha
elfojtaná a többit; de még a megismerés legerősebb összpontosításában is – ami a három közül a
legjobban elkülönült – mindig jelen van egy rejtett energizáló és egy rejtett akarati jelleg, a jelenléte
gondos analízissel érzékelhető.
A keleti jóga álláspontja szerint az „elme” egyszerűen az egyéniesült öntudat – ennek az
öntudatnak az egésze, beleértve a tevékenységet. A jóga az öntudat folyamatait a következőkben írja
le:
1) a tárgyak észrevétele, az intelligencia aspektus a mentális sík uralkodó vonása,
2) a tárgyak megszerzésére irányuló vágy, a vágy aspektusa, az asztrális sík uralkodó vonása,
3) a tárgyak megszerzésére irányuló igyekezet, a tevékenységi aspektus, a fizikai sík uralkodó
jellege.
A buddhi síkon a megismerés, mint tiszta értelem uralkodik. Ezeknek az aspektusoknak mindegyike
egyszerre jelen van, de egyszer az egyik van túlsúlyban, máskor a másik.
Visszatérve az elme részletesebb vizsgálatára, megtudjuk, hogy az elvont gondolkodás az Én-
nek az a ténykedése, midőn a felső mentális vagy kauzális testen át fejezi ki magát, a konkrét
gondolkodást pedig a mentális testben az alsó mentális testen keresztül működő Én hozza létre.
Az emlékezés és a képzelet szintén a mentális testben kezdődik. Az emlékezés csírája a
tamaszban, az anyag tehetetlenségében (inerciájában) van, mely az egyszer megindult rezgések
ismétlésére való hajlamosság.
Így a mentális test az Egónak az igazi gondolkodónak, aki maga a kauzális testben székel, az
eszköze. Azonban, míg a mentális test végül az alsó mentális síkon való tudat eszközének van
elgondolva, az asztrális síkon az asztrális és fizikai testen keresztül működik az összes
megnyilvánulásaiban, amit rendszerint „elmének” neveznek rendes éber tudatában.
Részleteiben a folyamat a következő: a Konkrét gondolkodás aktusa rezgésbe hozza a mentális
test anyagát. Ez a rezgés egy oktávval lejjebb kerül a gondolkodó asztrális testének sűrűbb
8

anyagához, innen az agy éteri részeit érinti és ezen át végül a sűrű fizikai testnek sűrű szürke
agysejtjei lesznek tevékenységre késztetve. Így, mielőtt a gondolatot aktív tudattá lehet változtatni a
fizikai agyon, mindezeket a folyamatos lépéseket meg kell tenni.
A szimpatikus idegrendszer leginkább az asztrális testtel van összeköttetésben, míg a
cerenrospinális rendszer inkább a mentális testen működő Ego befolyása alatt áll.
A fenti folyamatot kissé jobban megvizsgáljuk. A fizikai agy mindegyik részecskéjének megvan
a maga asztrális mása és ennek megfelelően a mentális mása is. Ha tehát vizsgálatunk célja
érdekében feltesszük, hogy a fizikai agy egésze úgy lenne kiterítve, mint egyetlen vastag rész, azt is
feltehetjük, hogy a megfelelő asztrális és mentális anyag is hasonló módon rétegekben ki lesz
terítve, az asztrális egy kicsit a fizikai fölött, a mentális kissé az asztrális fölött.
Így három különböző sűrűségű réteget kapunk, mindegyik megfelel a másiknak, de
semmiképpen sem egyesülnek, kivéve, hogy itt-ott közlekedő huzalok vannak a fizikai és asztrális
részecskék, valamint az asztrális és mentális részecskék között. Ez jól állítja elénk az átlagember
agyában lévő állapotokat.
Tehát ha ilyen ember le akar küldeni egy gondolatot a mentális fokról a fizikaira, a gondolat –
mivel sok csatorna még nincs nyitva – a saját útjain haladhat csak mintegy mellékúton haladva az
agy mentális anyagán át, míg megtalálja az utat lefelé, esetleg olyan vezetéken át haladva, ami
egyáltalán nem felel meg neki. Azután ha a fizikai fokot eléri, megint kerülő úton kell mozognia a
fizikai agyban, mielőtt elérné azokat a fizikai részeket, amelyek azt kifejezni képesek.
Nyilvánvaló, hogy ilyen módszer kényelmetlen és ügyetlen. Így megérthetjük, hogy egyes
személyeknek nincs érzékük a matematika, zene vagy festészet stb. iránt. Ennek oka az, hogy az
agynak abban a részében, amely ennek a bizonyos képességnek vagy tárgykörnek van szentelve, az
összekötetések még nem nyíltak meg.
Az Adeptusban, a tökéletes emberben, minden résznek megvan a maga huzala, illetve
csövecskéje, és ehhez képest az agy minden részében teljes az összeköttetés.
Ennélfogva minden gondolatnak megvan a maga megfelelő csatornája, amelyen keresztül
leszállhat a fizikai agynak neki megfelelő részéhez.
Ha nagy vonásokban elemezzük az öntudat folyamatát a nem-éntől az Én-ig, először a fizikai
testre kívülről ható érintést figyelhetjük meg, ezt az érintést az asztrális test érzékeléssé alakítja át,
az érzékelés a mentális test által felfogássá változik, ez eszmévé lesz feldolgozva, így őrizvén meg
azt az ideális alakot, ami anyag lesz minden jövőbeli gondolat lehetőségének.
A nem-énnel való minden érintkezés módosítja a mentális testet, és újra elrendezi anyagának
részeit, mint a külső tárgy képzetét, illetve képét.
A gondolkodás az alaki oldalon e képek közötti viszony elrendezése; az élet oldalon magában a
megismerésben lévő megfelelő módosításokat tartalmazza.
A megismerőnek különleges munkája a képek közötti viszonyok elrendezésének alakítása a
mentális testben, az a többlet, amit tesz, midőn a képeket gondolatokká változtatja.
Ha a gondolkodó újra és újra alakítja a képeket és hozzáadja az idő-elemet, akkor lesz
emlékezés és előérzés.
Az így működő tudat azonkívül fölülről is meg van világítva eszmékkel, melyek nem a fizikai
világ által szolgáltatott anyagból készülnek, hanem közvetlenül az Egyetemes Elme által
sugároztattak beléje.
Ha az ember gondolkodik, okoskodik, valamit hozzátesz a sajátjából a kívülről kapott
információkhoz. Amint elméje működik a neki szolgáltatott anyagon, összekapcsolja az
érzékeléseket, a szenzációk különböző hullámait eggyé vegyíti, egy képpé egyesíti. Ez a
szintetizálás valóban különleges munkája a megismerőnek, ez az elme sajátossága.
A mentális testnek ez a ténykedése hat az asztrális testre és ez ismét az éteri és sűrű testekre, és
az érzékelő test ideganyaga a beléje küldött impulzusok alatt rezeg.
Fentebb említettük, hogy az elme sajátos működéséhez tartozik az öntudat tárgyai közötti
vonatkozások elrendezése. Ez a mondat az elme összes folyamatait fedi. Ezért a hinduk az elméről
mint hatodik érzékről beszélnek, mivel az érzékeléseket, amelyek az öt érzéken át érkeznek,
9

magába foglalja és egyetlen felfogássá vegyíti, és egy eszmét alkot belőlük. Az elméről mint az
érzékek „rajah”-járól (királyáról) is beszélnek.
Az elme olyan, mint a prizma, amely összegyűjti az észleleteket öt különböző sugáron, az
érzékszerveken át; a megismerés ötféle módját, a Jnanendriyákat, és egy sugárrá egyesíti azokat.
Ha tehát figyelembe vesszük a tevékenység öt szervét a Karmendriyákat és az öt érzékelő
szervet, a Jnanendriyákat, az elme lesz a tizenegyedik érzék. Ezért beszél a Bhagavad Gita „tíz
érzék és egy”-ről. (XIII.5.)
Ha az elméről nem mint hatodik vagy tizenegyedik érzékről beszélünk, hanem mint a mentális
testnek magának az érzékeiről, azt tapasztaljuk, hogy ezek nagyon különböznek a fizikai test
érzékeitől. A mentális test a mentális világ dolgaival jut érintkezésbe, mintegy közvetlenül és annak
egész felületével és mindennel, ami benyomást gyakorol rá, egyszerre tudatos lesz. Így a mentális
testnek nincsenek külön szervei a látásra, hallásra, tapintásra, ízlelésre és szaglásra, az „érzékek”
szó valójában helytelen elnevezés, helyesebb és pontosabb, ha mentális „érzék”-ről beszélünk
csupán.
Mindezekből tehát világos, hogy mivel közvetlenül gondolatátvitel útján lehet közlekedni, sőt a
gondolatoknak szavakba formálása nélkül, a nyelvi korlát a mentális világban nem létezik többé,
amint az asztrális világban még vannak.
Úgyhogy a teljes gondolat, mint színes és zenélő festmény lesz átruházva, nem mint a fizikai
síkon történik, hogy egyes töredékei mutatkoznak a szavaknak nevezett jelképek által.
Vannak ősrégi könyvek, melyeket a nagy Beavatottak szín-nyelven, az istenek nyelvén írtak.
Ezt a nyelvet sok tanítvány ismeri is.
Ez nem azt jelenti, hogy az elme színekben, hangokban vagy alakokban gondolkodik, egy
gondolatot gondol el, ami összetett rezgés a mentális anyagban és az a gondolat mindazokon a
módokon fejezi ki magát, amely által a rezgések felszerelik. Ennélfogva a mentális testben az ember
szabad a különálló érzékszervek elhatároltságaitól és minden pontban fogékony minden rezgés
iránt, ami a fizikai világban mint társaitól különálló és különböző jelentkezik.
A mindennapi ember mentális teste manapság viszonylag sokkal kevésbé fejlett, mint az
asztrális és fizikai teste. A közönséges ember a fejlődés jelenlegi fokán az agy öntudattal azonosítja
magát, azzal az öntudattal, ami a cerebrospinális rendszerben működik. Itt érzi magát csak
határozottan és következetesen mint „Én” a fizikai síkon, nevezetesen éber állapotban.
Mégis leginkább ami a cerebrospinális rendszert illeti, a hétköznapi ember öntudata az asztrális
síkról működik, az érzékek birodalmából.
1) Mint eszköz szolgáljon az Én számára a konkrét gondolkozás céljaira.
2) Az ilyen konkrét gondolatokat kifejezze a fizikai testnek keresztül, átmunkálkodva az asztrális
testen az éteri agyon és a cerebrospinális rendszeren.
3) Kifejlessze az emlékezet és a képzelet erőit.
4) Amint a fejlődés előrehalad az öntudat külön eszközéül szolgáljon a mentális síkon.
5) Feldolgozni mindegyik földi életben összegyűjtött tapasztalatok eredményeit, és ezek lényegét
átadni az egónak, a kauzális testben lakó igazi embernek.
Itt jegyezzük meg, hogy az állatvilág is rendelkezik bizonyos mértékben mentális anyaggal. A
magasabbrendű háziállatok legalábbis kétségtelenül gyakorolják az értelmi erőt, bár természetesen a
terület, ahol értelmük működhet, csak nagyon szűk és korlátozott és maga a képesség is sokkal
kevésbé erőteljes, mint az emberi lények esetében.
A közönséges állatoknál a mentális sík legalsó alsíkjának anyaga kerül használatra, de a fejlett
háziállatoknál a négy alsó fokozat legmagasabb fokozata lehet bizonyos mértékben hasznosítva.
10

V. fejezet

Tipikus példák

A primitív ember mentális testének színei ugyanazok, mint az asztrális testéé, így nyugalmi
állapotban teljesen egyezik azzal. A spirituális és intellektuális embernél nem ez a helyzet.
Ha a primitív ember mentális testét részleteiben vizsgáljuk, a tetején tompa sárga színt
észlelünk, ami bizonyos intellektusra mutat, bár a szín piszkos volta azt mutatja, hogy azt kizárólag
önző célokra használja.
A szürkés-kékkel jelzett odaadásnak fétis imádatnak kell lennie, nagyrészt félelemmel vegyítve
önérdektől ösztönözve. A piszkos rózsaszín bizonyos vonzalom kezdetét jelzi, de ez is főként
önzéssel van teli.
Tompa narancsszín sáv egészen alacsony fokú büszkeséget jelez. Nagy skarlátszín folt erős
hajlamot fejez ki a haragra, ami legkisebb ingerlésre is kitör.
Széles piszkos-zöld sáv, ami elfoglalja a test nagy részét, csalást, ravaszságot és hamisságot
jelez, a ravaszságot barnás színárnyalat jelzi. Az aura alján egyfajta sárgásszínű üledék van, ami az
általános önzést jelzi és minden kívánatos tulajdonság távollétét.
A fejletlen emberben a mentális test csak kismértékben tartalmaz mentális anyagot, ezt is
szervezetlenül, és főként a legalsóbb alsíkról valót. Majdnem teljesen az alsó testek befolyásolják,
különösen az asztrális test érzelmi viharainak rezgései. Egyébként majdnem nyugodtan van és még
az asztrális befolyások alatt is tunya. Belülről semmi végleges tevékenység sem ered, a külső
világból eredő ütések szükségesek ahhoz, hogy határozott visszahatásokat keltsen benne.
Ezért minél hevesebbek a csapások, annál jobb ez az ember haladására. Kicsapongó élvezetek,
bosszúság, fájdalom, rettegés és egyéb szenvedélyek forgószeleket okoznak az asztrális testben,
mozgatják az asztrális testet, ami azután a sajátjából ad valamit a kívülről jövő benyomásokhoz.
Az átlagember csak a hetedik, a legalsóbb mentális alsík anyagát használja, mivel ez van a
legközelebb az asztrális síkhoz. Az ilyen ember gondolatait az érzelmi (asztrális) világ
visszatükröződései színezik. Nagyon kevesen tudják még most a hatodik alsík anyagát használni,
magasabbrendű tudományos emberek bizonyára nagymértékben használják, de szerencsétlenül ezek
is gyakran összekeverik a legalsóbb alsík anyagával és ezért féltékenyek mások felfedezéseivel és
találmányaival szemben. Az ötödik alsík anyaga már sokkal inkább mentes az asztrális
belekeveredése lehetőségeitől. A negyedik alsík, mivel közel van a kauzális testhez, már távol van
az asztrális rezgések belekeveredésének lehetőségeitől.
C. W. Leadbeater „Látható és láthatatlan ember” c. művében színes táblázaton láthatjuk a
különböző fejlődési fokozatú emberek mentális testét. Az átlagembernél már arányosabb az értelem
sárga, a szeretet rózsaszínű és az odaadás kék színe, és a színek is sokkal tisztábbak.
Bár a büszkeség mértéke még igen magas és már magasabb fokú; az ember a jó tulajdonságaira
büszke és nem pusztán fizikai erejére vagy kegyetlen voltára.
Az elég nagy terjedelmű skarlát szín, haragra való hajlamosságot mutat, a zöld már határozottan
jobb, ami inkább sokoldalúságra és alkalmazkodó képességre utal, mint csalásra és ravaszságra.
A primitív embernél a zöld szín lent volt az aurában a skarlát alatt, mivel az általuk képviselt
tulajdonságok kifejezésére durvább fajtájú anyagra van szükség, mint a harag skarlátszíne.
Az átlagembernél a zöld a vörös felett van, jelezve, hogy a szükséges anyag kevésbé durva,
mint a harag skarlátjához igényelt. Ilyenképpen javulás állt be a mentális test anyagának általános
minőségében.
Bár az önzés barna színéből még jókora darab van jelen az aurában, annak árnyalata kissé
melegebb és kevésbé zord, mint a primitív ember esetében.
Amint a fizikai és asztrális testnél, úgy a mentális testnél is a gyakorlás megnövel, a nem-
használat elsorvaszt, és végül megsemmisít. Minden, a mentális testben felkeltett rezgés változást
idéz elő állagában, kidobván azt az anyagot, a körülötte lévő úgyszólván kimeríthetetlen tartalékból.
A fejlett ember mentális testében büszkeség, gőg, harag és önzés színei teljesen eltűntek; a
megmaradt színek úgy kiterjedtek, hogy egész aurát kitöltik, s így egész más benyomást adnak
11

arról. Mivel minden önző gondolat eltűnt onnan sokkal finomultabb és gyengédebb. Ráadásul az
aura tetején tiszta ibolyaszín folt jelenik meg aranycsillagokkal teleszórva, ami az új és magasrendű
tulajdonságok megszerzését jelzi – a szellemi törekvéseket.
A fentről áramló erő, ami a fejlett ember kauzális testén átsugárzik, mentális testén át is
működik, bár valamivel kevésbé erőteljes.
A mentális test ilyen állapotában most már majdnem másolata a kauzális testnek, amint az
alsóbb fokon az asztrális test másolata a mentálisnak.
A fejlett ember mentális teste ekként a kauzális visszatükröződésévé válik, mivel az ember
megtanulta, hogy kizárólag a magasabb Én sugalmazásait kövesse, és értelmét egyedül ez vezesse.
Valóban a szín, ami bizonyos tulajdonságot képvisel a kauzális testben, nemcsak a mentális testben
fejezi ki magát, hanem még az asztrálisban is; de a színárnyalat az alsóbb síkokon kevésbé
kifinomult ragyogó és éteri, mint a kauzálisban.
A spirituálisan fejlett emberben a mentális anyag minden durvább kombinációja eltűnt már,
úgyhogy az alsóbb négy síknak is csak a kifinomultabb változatait tartalmazza, s ezeknél is a
negyedik és az ötödik alsík anyaga nagymértékben uralkodik a hatodik és a hetedik alsík anyaga
fölött. Így a mentális test az intellektus minden magasabb működésére fogékony, a magasabb
művészetekkel való érintkezésre és a magasabb rendű érzelmek izgalmaira. Ilyen mentális test
gyorsabban képes reprodukálni a kauzális testben lévő valódi embertől, a Gondolkodótól jövő
minden ösztönzést, ami kifejezésre jöhet az alsó mentális anyagban.
A spirituális embernek úgy az asztrális mint a mentális testében állandóan négy vagy öt
magasrendű érzelmet kell kimutatnia: szeretetet, odaadást, együttérzést és intellektuális törekvést.
Az Arhát, aki már elérte a negyedik beavatást, mentális testének (és aszrális testének is) kevés
saját jellemző tulajdonsága van, de ezek kauzális testének ábrázolásai a megfelelő alsóbb oktávon.
Valami bájosan ragyogó, opalizáló gyöngyházszínű ragyogásuk van, amit egyáltalán nem lehet
leírni, vagy képben ábrázolni.
A gyakorlati, prózai ember mentális testében a sárga az uralkodó szín, és a különböző színű
sávok szabályosak és rendezettek. Kevesebb érzelme és képzelőereje van, mint az intuicionális
embernek, s ezért bizonyos esetekben kevesebb erő és lelkesedés mutatkozik benne, de másfelől
kevesebb alkalma van, hogy hibákat kövessen el, és amit tesz, általában jól és gondosan teszi.
Meg kell jegyeznünk, hogy az elme tudományos és rendszerező szokása, az asztrális test
színeinek elrendezésére határozott befolyással van, ezek is hajlamosak sávokba rendeződni és az
egymásközti határvonalak határozottabbak lesznek.
Az intuicionális ember mentális testében sokkal több kék van, de a színek általában
bizonytalanok, halványak és az egész test rosszul szabályozott. Az ilyen ember többet szenved, mint
a megállapodottabb típusú, de épen a szenvedések által képes gyorsabb előrehaladásra.
A tökéletes emberben természetesen mind a kettőnek megvan a maga helye: a tüzes lelkesedés
és az állhatatosság és elrendezettség.
A fent felsorolt tulajdonságokon kívül, melyek mint színek vannak kifejezve a mentális testben,
vannak még egyéb tulajdonságok is – mint a bátorság, méltóság, vidámság, hűség stb. – melyek
inkább a formákkal mint a színekkel vannak képviselve. Ezek a mentális test szerkezetének
különbözőségével vagy felületének változása által vannak jelezve.
A fent leírt színes gyűrűkben vagy övezetekben belül többé vagy kevésbé feltűnő barázdákat
lehet látni, és az embernek sokféle tulajdonságát lehet megítélni a barázdák megvizsgálása által.
Az erős akarat például az egész mentális testet határozottabb színvonalra hozza. A rovátkák és
sugárzások szilárdak, tömörek, világosan megkülönböztethetők, míg a gyenge és ingadozó
személynél a vonalaknak ez a tömörsége és ereje teljesen hiányzik: az egyes tulajdonságokat
elkülönítő vonalak határozatlanok, a barázdák és sugárzások keskenyek, gyengék és hullámzóak.
A bátorságot tömör és erősen elhatárolt vonalak mutatják, különösen a narancsszín sávban, ami
a büszkeséggel van összefüggésben és a nyugodt, határozott világítása a színeknek, a
magasabbrendű tulajdonságot jelzi.
Ha az illető személyen félelem vesz erőt, mindezek a színek tompák és élénk szürke
ködszerűség borítja el, a barázdák eltűnnek a rezgő tömegben.
12

A méltóságteljesség a mentális testnek ugyanabban a részében jut kifejezésre mint a bátorság,


de nyugodt határozottsággal és magabiztossággal, ami egészen különbözik a bátorság vonalaitól.
A megbízhatóság és pontosság a barázdák rendezettségében nyilvánul meg nagyon tisztán, a
mentális testnek abban a részében, amely a konkrét formáknak van fenntartva.
A hűség (lojalitás) úgy a vonzalom, mint az odaadás elmélyülésében mutatkozik és az aura eme
részében annak a személynek az állandó megformálásában, aki iránt az illető hűséget (lojalitást)
érez.
Az öröm úgy az asztrális, mint a mentális test általános felderülésében és ragyogásában
mutatkozik és a test felületének különleges határozottságában.
Az általános jókedv buborékok formájában mutatkozik és kellemes, derültségben, amit jól esik
szemlélni.
A meglepetés pedig a mentális test éles összehúzódásában nyilvánul meg, társulva a vonzalom
sávjának felizzásával, ha a megbeszélés kellemes; ha pedig kellemetlen, az aura alsó részén
elhelyezkedő szürkés és barnás színek változnak meg. Ez az összehúzódás rendszerint úgy az
asztrális, mint a mentális testekben jelentkezik, és gyakran okoz rendkívül kellemetlen érzéseket,
melyek néha megtámadják a plexus solarist, néha pedig a szív központot, amely esetekben erős
szívdobogás lép fel, sőt ritka esetben halál is beállhat.
A tisztelet érzése hasonló a csodálkozáshoz, kivéve, hogy a mentális test devocionális részében
okoz mélyreható változást, ami e hatás alatt megduzzad, és a barázdák erősebben kitűnnek.
A misztikus gondolatok és a pszichikus képességek jelenlétét oly színek jelzik, amelyeknek
nincs megfelelőjük a fizikai síkon.
Ha az ember mentális testének valamely részét használja, és gondolatát egy vagy több az előbb
említett vezetékre irányítja, a mentális test erre az időre nemcsak gyorsabban rezeg, és ezáltal
színben ragyogóbb lesz, hanem annak az a része, ami ennek a gondolatnak megfelel, rendszerint
időlegesen kiduzzad s ekként erre az időre megzavarja a tojásalak szimmetriáját.
Sok embernél ez a kidudorodás állandó, és ez mindig azt jelenti, hogy az ilyen típusú gondolat
összege állandóan növekszik. Például ha valaki belekezd valami tudományos tanulmányba, s ezért
gondolatait hirtelen ebbe az irányba változtatja meg, sokkal inkább mint azelőtt, az első hatás olyan
kitörés lesz, mint előbb említettük. De ha gondolatainak összegét továbbra is a tudományos tárgyon
tartja összpontosítva ugyanolyan mértékben, mint amit most már magáévá tett, a kitörés
fokozatosan visszasüllyed az ovális általános határvonalai mögé, de a színövezet szélesebb lesz,
mint azelőtt.
Ha azonban az illető ember érdeklődése a tudományos dolgok iránt erőben állandóan
növekszik, akkor a kitörés megmarad akkor is, ha a sáv szélesedett.
Ilyenképpen a mentális test sérelmére lehet a túlzott szakszerűség, mert ez féloldalú fejlődéshez
vezet. Bizonyos részeiben túlfejletté válik, más részeiben, melyek talán egyformán fontosak,
aránylagosan fejletlen. Harmonikus és arányos általános fejlődés az, amire törekedni kell, s ennek
érdekében nyugodt önelemzésre van szükség és az eszközök meghatározott célok felé való
irányítására.
Említettük már, hogy a mentális test anyaga szüntelenül mozog. Ugyanez történik
természetesen az asztrális testben is.
A mentális test zavarai hasonlóak az asztrális testéhez és ugyanolyan baljóslatúak hatásukban.
Így ha valaki megengedi, hogy valami probléma erősen zavarja, és elméjében állandóan ezen
töpreng anélkül, hogy valami megoldásra jutna, bizonyos fajta vihart idéz elő a mentális testében.
Talán még jobban úgy fejezhetnénk ki, hogy érzékeny hely keletkezik a mentális testben, hasonlóan
a dörzsölés által előidézett irritációhoz.
Ha az ember megengedi, hogy gondolata egy bizonyos tárgykörön megakadjon, pangás fog
mutatkozni a tárgykörnek megfelelő anyagban. Ily módon, ha megengedi, hogy gondolata ezen a
tárgykörön megállapodjék és megszilárduljon, az anyagban tolulás keletkezik, ami mint előítélet
mutatkozik meg. Kis örvény alakul, melyben a mentális anyag körbe-körbe forog, míg végül
megalvad, és végül úgy néz ki, mint valami szemölcs. Míg ez a szemölcs el nem kopik, vagy ki nem
irtják, az ember nem képes mentális testének ezt a különleges részét használni, és képtelen
13

értelmesen gondolkodni erről a tárgykörről. A csúnyán megvastagodott tömeg elzár minden szabad
mozgást úgy befelé, mint kifelé; egyrészt megakadályozza az embert a pontos meglátásban és
bármilyen megbízható új benyomás elfogadásában a kérdéses dologban, és másfelől bárminő erre
vonatkozó világos gondolat kibocsátásban is.
Ezek a beteg helyek a mentális testben sajnos a fertőzés központjai is; a tisztánlátás azért
megnövekszik és szétszóródik. A mentális test egyik részében beállott pangás eszerint könnyen más
részek pangásához is vezet. Így ha valakinek előítélete van egy dologgal szemben, valószínűleg más
dolgokkal szemben is előítélet fog nála kifejlődni, mert a mentális anyag egészséges áramlását
megakadályozták és az igazságtalanság magatartása alakult ki az illetőnél.
A vallásos előítélet a leggyakoribb és legkomolyabb minden között és tökéletesen meggátol
minden ésszerű gondolkodást a dologra vonatkozólag. Az emberek nagy száma mentális testének ez
a része, melynek vallásos dolgokkal kell elfoglalva lennie, tétlen, megcsontosodott, tele van kiálló
szemölcsökkel, úgyhogy még a legkezdetlegesebb felfogása is annak, ami a vallás valójában,
végképp lehetetlen lesz ezek számára, hacsak erőszakos változás nem következik be.
Befejezésül elmondhatjuk, hogy a fejlettebb fajok legjobbjainak fizikai teste ma már teljesen
fejlett és jól ellenőrzött, asztrális testük is teljesen fejlett, de még nincs minden tekintetben
ellenőrzés alatt, a mentális test fejlődés alatt van, de növekedése még messze van a teljességtől.
Még hosszú utat kell megtenni, míg ez a három test végképpen a lélek uralma alá kerül. Ha ez
megtörténik, az alsó én bele fog olvadni a magasabb Én-be, és az Ego fog uralkodni az emberen.
Ilyen emberben nem lesz összeütközés a különböző testek között, bár ő maga még nem tökéletes,
mégis különböző eszközei annyira harmonikusak, hogy csak egy céljuk van.

VI. fejezet

Kama-Manas

Az asztrális test c. munka foglalkozik a Kama-Manas-szal, vagyis a vágy és az elme


összekeveredésével. E könyvben ismét foglalkozunk a Kama-Manas-szal, de főként a tárgykör
Manas aspektusára korlátozottan.
Kama az asztrális eszközben megnyilvánult élet, jellemző tulajdonsága az érzés, az állati
étvágyat, szenvedélyeket és vágyakat összegezi, az a „majom és tigris” mibennünk, ami a legjobban
köt a földhöz bennünket. A Kama az Atmának vagy akaratnak alsó, tükrözött aspektusa.
A Kama elnevezést néha túl korlátozott értelemben használják, hogy nem tartalmazna mást,
mint érzéki étvágyat, azonban Kama alatt mindenféle vágyat értünk. A vágy a kifelé fordult oldala a
szeretetnek, a dolgoknak a szeretete a három világban, szeretet, legyen az az élet szeretete vagy az
isteninek a szeretete, ami a felső vagy befelé fordult Én-hez tartozik.
A manas a szanszkrit man szóból ered, ami a gondolkozni ige gyöke. Ez bennünk a
Gondolkozó, amit nyugaton bizonytalanul elmének neveznek. Manas a halhatatlan egyén, a valódi
„Én”.
Manas, a gondolkodó maga azonban szellemi valóság (lényeg) a felső mentális vagy kauzális
síkon tartózkodik, így nem juthat közvetlen érintkezésbe az alsó világokkal, ezért az alsó manast
vetíti ki magából, amit különféleképpen neveznek, úgymint reflexió, árnyék, sugár, stb.
Ez a sugár az agyon és az agyban játszik szerepet, és az agyon keresztül olyan mentális erőket
nyilvánít meg, amelyeket ez, az agy fizikai tulajdonságainál fogva lefordítani képes. Ez a sugár
rezgéseket kelt az agyban, illetve az agy idegsejtjeiben, azaz a molekulákban és így kelti életre a
tudatot a fizikai síkon.
Ez az alsó manas jelenti a négyességet mely áll:

Kama vagy Vágy,


14

Prána vagy Vitalitás,


Éteri testmás,
Fizikai test.
A földi élet alatt a Kama és az alsó manas össze vannak kapcsolva és gyakran kama-manasz-
nak nevezzük. E kettő annyira össze van fonódva, hogy az emberi élet alatt ritkán ténykedik
különállóan, mert valóban alig van gondolat, amit ne befolyásolna a vágy. A kama-manas nem új
princípium, hanem a manas alsó részének a kámával való átszövése. Kama-manas, azaz manas
vággyal jól meghatározható a következőképpen: manas a külső dolgok iránti érdeklődéssel.
Az alsó manas működése az emberben a következőképpen mutatkozik: értelmi képesség,
intellektuális erő, éles ész, elmésség, magába foglalja az összehasonlítási képességet, képzeletet és
egyéb értelmi tulajdonságokat. Ezek odáig fejlődhetnek, amit „zseni”-nek (géniusznak) neveznek
gyakran, de amit H. P. Blavatsky „mesterséges géniusz”-nak nevezett, mint a kultúrának a
folyományát és pusztán intellektuális értelmet.
Amit mi rendszerint elmének vagy intellektusnak nevezünk, az Blavatskyné szavai szerint
„halvány és gyakran eltorzított visszatükröződése magának a manasnak”. Valóságos természete
gyakran kámikus elemek jelenlétében mutatkozik meg, mint szenvedély, hiúság és gőg.
Az igazi géniusz a felső manas villanásait tartalmazza, amint az áthatja az alsó tudatot.
A géniusz, ami meglát, vitatkozás helyett, tehát a felső manas vagy Ego: a valódi intuíció
egyike képességeinek. Az értelem a latolgató és mérlegelő folyamat, ami a megfigyelés által
összegyűjtött tényeket elrendezi, egyikét a másikkal szemben mérlegeli, bizonyít velük,
következtetéseket von le belőlük. Ez az alsó manasnak a működése az agyi apparátuson keresztül.
Érvelési eszköze: indukció által az ismerttől az ismeretlenig, telepít rá egy hipotézist, a dedukció
által ismét leereszkedik a már ismerthez, új kísérletekkel igazolva hipotéziseit.
Különbség van a közönséges okoskodás és a géniusznak ismert tudatfelvillanások
mechanizmusában is. Az okoskodás az agyhoz az asztrális és mentális síkok egymásra következő
alsíkjain át lépésről-lépésre következik, de a géniusz csak a tudatnak az atomi alsíkon át való
leáradásából következtet, vagyis az atomi mentálisból az atomi asztrálishoz és az atomi fizikaihoz.
Az értelem a fizikai agy képessége, teljesen az érzékek bizonyosságától függvén, nem lehet
olyan tulajdonság, ami közvetlenül az emberben levő isteni szellemhez tartozik. Ez utóbbi tud, ezért
számára minden okoskodás, ami érvelést és bizonyítást foglal magában, fölösleges. A szellem vagy
Ego a lelkiismereten keresztül beszél, ami az azonnali felfogása a jónak és rossznak. Tehát a jóslás,
a jövendölés, az úgynevezett isteni inspiráció, egyszerűen a felületről az ember halhatatlan
szellemétől jövő hatások.
A kama-manas az ember személyes énje. Alsó manas, ami intellektuálissá tesz, magát minden
mástól különbözőnek ismeri fel, és megtévesztve ettől az elkülönültség érzettől, nem ismeri fel a
minden általa érzékelhető mögött lévő egységet.
Az alsó manas a kámikus érzelmek, szenvedélyek és vágyak által ide-oda dobálva, minden földi
dolog által lekötve, elvakultan és süketen a vihar hangjai következtében, amelyekbe elmerült,
hajlandó elfelejteni szülőhelyének tiszta és magasztos dicsőségét és beleveti magát a
nyugtalanságba, ami gyönyört adhat ugyan, de sohasem ad békét. Az alsó manas az, ami az érzékek
örömének és az állati természetnek megadja az utolsó behatást, mert szenvedély nem lehetséges
emlékezet vagy előérzet nélkül és elragadtatás sem a képzelet finom ereje és az álmok ábrándjai
nélkül.
Így a kama erősen köti az alsó manast a földhöz. Mindaddig, míg valamely ténykedés azért
történik, hogy a szeretet, elismerés, hatalmat vagy hírnevet szerezzen, akármilyen nagy is a
becsvágy, akármilyen messziről ható a jótékonyság, akármilyen magasrendű a cél – a manas
kámával van itatva és nem olyan tiszta, mint a forrása.
Kama és manas kölcsönösen hatnak és visszahatnak egymásra, egyik ösztönzi a másikat. Az
elmét állandóan hajtja a vágy, és folytonosan a szolgálatára kell állnia, mint az élvezetek
segítőjének. S az elme folyton keresi azt, ami élvezetet okoz, és mindig olyan képeket keres,
amelyek örömet okoznak, és kizárja a fájdalmat okozókat. Az értelmi képességek az állati
szenvedélyeknek bizonyos erőt és minőséget adnak, ami nincs meg bennük, ha mint tisztán állati
15

tulajdonságok működnek. Mert a mentális testen tett benyomások sokkal maradandóbbak, mint az
asztrálison tettek, és a mentális test folytonosan reprodukálja azokat az emlékezet és a képzelet
segítségével. Így a mentális test ösztönzi az asztrálist, felkeltve benne a vágyakat, melyek az
állatban szunnyadnak mindaddig, míg a fizikai ösztönzés fel nem ébreszti azokat. Ezért látjuk, hogy
a fejletlen emberben az érzékek kielégülése utáni hajsza folytonos, amit az alsóbbrendű állatoknál
nem észlelünk, ezeknél a kéjvágy, a kegyetlenség, a számítás ismeretlenek. Így az elme erői az
érzékek szolgálatában vannak járomba fogva, s ezek az embert sokkal veszélyesebb és vadabb
fenevaddá teszik, mint bármilyen állat.
Az ember asztrális és mentális testei annyira össze vannak fonódva, hogy gyakran azt mondják,
azok mint egyetlen test működnek.
Itt rámutathatunk a kama-manas és az atom tekervényei (spirillái) közötti összefüggésekre. A
Föld Lánc első Fejlődési Körében a fizikai világ atomjainak első tekervénysorozatát a Monád élete
építette, ezt a sorozatot használták fel a pránának (vitalitásnak) hullámai, áthatolva a sűrű fizikai
testen.
A második Körben a tekervények második sorozata válik aktívvá, a prána az étertesten
keresztül árad.
A harmadik Körben a tekervények harmadik sorozatát éltetik, a prána az asztrális testen át árad,
s így lehetővé teszi az értékelést.
A negyedik Körben a tekervények negyedik sorozata válik aktívvá, a kama-manasi prána árad
rajta keresztül, s így teszi képessé azokat az agy kialakítására, ami a gondolkodás eszközeként
működik majd.
A tekervények további sorozatainak éltetése a felső tudat használatára bizonyos jóga
gyakorlatok által lehetséges, az ösvényre való lépés előkészítésének eseteiben.
A fejlődés rendes menetében minden Körben egy új sorozat tekervény fog kifejlődni úgy, hogy
a hetedik Kör végén az egész hét tekervény aktív lesz. Ezért azok az emberek, akik ebben a körben
fognak élni, sokkal könnyebben válaszolnak majd a belső dolgokra és élhetnek magasabbrendű
életet, mint a most élők tehetik.
A manas minden inkarnáció folyamán a következő három dolog egyikét teheti meg:
1) Eredete felé emelkedhetik, lankadatlan és buzgó erőfeszítés által egy lehet „atyjával a
mennyben”, vagyis a felső manas-szal.
2) Részben felfelé törekedhet, részben pedig lefelé irányulhat, ami valóban az átlagembernél
meg is történik.
3) Annyira akadályozhatják a kámikus elemek, hogy eggyé válik velük, erőszakosan
elránthatják szüleitől és elvész.
Amikor csak az alsó manas képes szétválasztani magát egy időre a kámától, a legmagasabb
mentális képességek irányítója lesz, és a szabad akaratnak a szerve a fizikai emberben. Ennek a
szabadságnak a feltétele, hogy a kámát legyőzze.
A szabad akarat magában a manasban székel, a manasból ered a szabadság érzése, az a
megismerés, hogy kormányozhatjuk magunkat, hogy a felső természet uralkodhat az alsón,
akárhogyan lázad és viaskodik ez az alsó természet. Mint az öntudat a manas-szal azonosítja magát
a káma helyett, az alsó természet lesz az állat, amire a felső öntudat felléphet, s ami nem lesz többé
az Én”.
Így az erős akaratú és a gyenge akaratú személy között lévő különbség az, hogy a gyenge
akaratú személyt a kívülről jövő vonzódások és taszítások, a vágyak mozgatják, míg az erős akaratú
embert belülről mozgatja a tiszta akarat.
Továbbá, amint az alvó manas megszabadítja magát a kámától, mindinkább képes lesz arra,
hogy az alsó öntudatnak átadjon olyan impulzusokat, melyeket a felső manastól kapott, és ebben az
Egóból kiáramló sugár az alsó manason át az agyba áramlik. Egy dologban biztosak lehetünk:
mindaddig, míg a személyiség örvényében vagyunk, mindaddig, míg a vágyak és étvágyak viharai
hullámzanak körülöttünk, mindaddig, míg az érzelmek hullámai dobálnak bennünket ide-oda,
mindaddig a felső manas hangja nem hatolhat el hozzánk. Az egó üzenete nem jön tűzvészként vagy
forgószélben, nem mennydörgés és villám között. Csak akkor, ha olyan csend nyugalma állt be,
16

amit csak akkor lehet érezni, ha az egész lég mozdulatlan és a nyugalom mélységes, ha az ember
olyan köpennyel fedi be arcát, amely eltakarja a fülét minden földi zajtól, csak akkor szólal meg a
hang, mely még a csendnél is halkabb, az igazi felső Én, az Ego hangja.
Amint a fodrozatlan tó tükrözi a holdat és a csillagokat, de amint a szellő felborzolja, csak
eltorzult tükröződést mutat, úgy az embernek is, megszilárdítva elméjét, lecsendesítve vágyait,
csendet teremtve tevékenységeiben kell megteremtenie magában a magasabb rendűnek a képzeletét.
Éppen így kell tükröznie a tanítványnak Mestere elméjét. De ha saját gondolatai ugranak előtérbe
saját vágyai lépnek fel, csak töredezet reflektálásokat, táncoló fényeket kap, amik semmit nem
mondanak neki.
Az egó, mint az Egyetemes Elem része, saját síkján feltétel nélkül mindentudó, de az alsó
világokban csak potenciálisan, mert még át kell dolgoznia magát a személyes én anyagán. A
kauzális test az eszköze a minden ismeretnek, a múltnak, jelennek és jövőnek, és ebből a forrásból
fog fel a mása, az alsó manas alkalmilag töredékeket, melyek fölötte vannak az ember érzelmein, és
átadja azokat bizonyos egy sejteknek, ami által az illető jövendőmondóvá, prófétává válik.
Ezt a győzelmet csak sok fokozatos inkarnáció által lehet elnyerni, melyek mindegyikét
tudatosan erre a célra kell irányítani. Amint az életek egymásután következnek, a fizikai test mindég
finomabb lesz, a manas impulzusainak rezgéseire hangoltabb, úgyhogy az alsó manasnak
fokozatosan kevesebb és kevesebb durva asztrális anyagra lesz szüksége eszközként.
Midőn végre elérte a kámán való uralmat, és a test is fogékony a manasnak, az alsó manas
eggyé lesz forrásával a felső manas-szal, ami a keresztény terminológia szerint „mennyei Atya”,
egy lesz a „Fiúval”, minden síkon, amint mindig egyek voltak a „mennyben”. Ez természetesen már
nagyon előrehaladott fokozat, az adeptusi fok, akinek már nincs szüksége testesülésre, bár önként
alávetheti magát annak.
A legtöbb embernél a manas részben felfelé törekszik, részben lefelé irányul. Az átlagembernek
a tapasztalata az, hogy az élet harcmező, ahol a manas folytonosan birkózik a kámával, néha a
magasra törekvés győz, az érzékek láncát összetörik és az alsó manas felfelé szárnyal, máskor a
kama győz és az alsó manast a földhöz láncolja.
Úgy látszik, hogy az emberek többsége öntudatának központja a kama-manasban van
beágyazva. De a kultúráltabbak, fejlettebbek elkezdik vágyaikat az értelem által kormányozni,
ennek megfelelően az öntudat fokozatosan áthelyezi magát a felső asztrálisból az alsó mentálisba.
Amint az emberek haladnak, még feljebb fog kerülni, mivel az embereken inkább az elvek fognak
uralkodni, mint az érdekek és kívánságok.
Mivel végső fokon az ember intellektusa megkísérli, hogy környezete úgy az élet, mint az
anyag megfogható legyen, elméje rendet és ésszerűséget, logikus magyarázatot igényel. Nem élhet
a káoszban szenvedés nélkül, tudnia kell és megértenie, ha békében akar létezni.
Szélsőséges esetekben az alsó manas annyira kibogozatlanul vegyül el a kámával, hogy a
gyenge kapocs, ami a felső és az alsó manast egyesíti, „az ezüst fonal, ami Mesteréhez köti”,
kettészakad.
Ilyenkor még a földi élet alatt, a felső természet teljesen el van választva az alsótól, az emberi
lény kettészakadt, a fenevad elszabadult és zabolátlanul megy tovább, magával viszi a manas
visszaverődéseit, melyeknek vezetniük kellett volna őt életén keresztül.
Az ilyen lény alakjában emberi, de természetében állat, hellyel-közzel összetalálkozhat
emberekkel, amikor csak borzadályt kelt, ha sajnálatot is.
Az ego szempontjából az ilyen személyiségtől semmi hasznos tapasztalatot nem nyert, semmit
sem hozott vissza, így az alsóbb élet tökéletes bukás volt.
Sok embernél a mentális anyag annyira összekeveredett az asztrális anyagokkal, hogy a halál
után sem szabadulhat meg végleg tőle. A manas és a kama közötti küzdelemnek eredménye
ennélfogva az, hogy a mentális anyag egy része, sőt még a magasabb mentális (kauzális) is
visszamarad az asztrális testben, midőn az ego már teljesen elszakadt attól.
Másfelől, ha az ember élete alatt teljesen legyőzte alacsonyrendű vágyait és elérte, hogy alsó
értelme megszabaduljon a vágytól, gyakorlatilag nincs küzdelem, az Ego képes arra, hogy
17

visszavonja nemcsak mindazt, amit „befektetett” ebben a bizonyos inkarnációba, hanem minden
kamatot is megkapott, azaz tapasztalatokat, képességeket, stb., amelyeket megszerzett.

VII. fejezet

Gondolathullámok

Ha az ember mentális testét használja, azaz ha gondolkodik, rezgés keletkezik a mentális


testben, és ez két különálló eredményt hoz létre. Az első a sugárzó rezgések, illetve hullámok, ezzel
a jelen fejezetben foglalkozunk, a második gondolatkörnek, ez a következő fejezet tárgya lesz. A
mentális testben lévő rezgés, hasonlóan minden más rezgéshez arra igyekszik, hogy minden
körülötte lévő anyaggal közlekedjen, ami ezeket a rezgéseket felvenni képes, mint pl. a megütött
harang rezgései közlekednek az őt körülvevő levegővel. Ezért, mivel a tér telve van mentális
anyaggal, ami nagyon készségesen válaszol minden ilyen impulzusra, bizonyos fajta forrósodás
alakul ki, egyfajta rezgő burok vagy héj, a sík anyagából formálva, ami továbbterjed a környező
anyagban, éppen úgy, mint a tóba dobott kő is fodrokat kelt, melyek a dobás központjából minden
irányban szóródnak szét a víz felületén.
A mentális impulzus esetében a sugárzás nem egy síkon történik, de több dimenzióban úgy,
mint a Nap vagy egy lámpa sugárzása.
A kiküldött sugarak minden irányban kereszteződnek anélkül, hogy a legkisebb mértékben
megzavarnák egymást a fizikai síkon. A rezgések kiterjedő szférája többszínű és opalizáló, de amint
tovaszóródik, színei elhalványulnak.
Amint már mondottuk, a mentális rezgések hajlamosak arra, hogy szétszóródjanak és
sokszorozódjanak, bármilyen alkalom is adódik erre. Következésképpen bármikor is ütközik össze a
gondolathullám egy másik mentális testtel, arra törekszik, hogy hozzá hasonló rezgéseket keltsen
benne. Vagyis, ha az ember mentális testét egy gondolathullám érinti, elméjében hajlamosság
keletkezik hasonló gondolatot produkálni ahhoz, ami a gondolathullám előidézőjében megelőzőleg
keletkezett.
A gondolathullám ereje a forrástól való távolság arányában csökken.
Mindazonáltal ezek a mentális rezgések sokkal fokozatosabban vesztik el erejüket, mint a
fizikai anyag rezgései, és forrásuktól csak óriási távolságokra merülnek ki, vagy lesznek olyan
gyengék, hogy már nem foghatók fel.
A hatótávolságuk a hullámoknak az eredeti gondolat erejétől és tisztaságától függ. Így az erős
gondolat messzebb hat, mint a gyenge és határozatlan, és a határozottság és tisztaság még fontosabb
tényezők, mint az erősség.
Más tényezők, melyek a sugárzás távolságát befolyásolják, annak a természete és az ellenállás,
mellyel találkozik. Így az asztrális anyag alsó fajtái rendszerint hamar eltérnek, illetve el lesznek
nyomva ugyanezen fokon lévő egyéb rezgések által.
Ez okból az átlagember mindennemű önmagára irányított gondolata, amely a legalacsonyabb
fokon kezdődik, és hamarosan elmerül a megfelelő alacsony asztrális anyagban, aránylag
hatástalan. Ereje mindkét világban korlátozott, mert akármilyen kevés is az, körülötte mindenütt
rengeteg ilyen hasonló gondolat van, úgyhogy gondolatának hullámai elkerülhetetlenül hamar
eltűnnek és elnyomják azokat ebben a zűrzavarban.
A magasabb fokon létrehozott gondolatnak azonban sokkal tisztább területe van a
tevékenységre, mert az adott időben előidézett ilyen gondolathullámok száma csekély. Például a
teozófiai gondolat majdnem külön minőségnek tekinthető ebből a szempontból.
18

Persze vannak másféle vallásos emberek is, akiknek gondolatai egészen magasrendűek, de
sohasem ilyen pontosak és határozottak. Még a tudományos gondolat sem sorozható abba az
osztályba, melybe a teozófiai gondolat, úgyhogy gyakorlatilag a teozófiai gondolat részére tiszta
terület van a mentális világban.
A teozófiai gondolat hasonló egy hanghoz a rettentő csendességben, egy bizonyos fokú
mentális anyagot hoz rezgésbe, amit eddig még ritkán használtak, melynek sugárzásai az
átlagember mentális testének oly részébe ütköznek bele, mely eddig még egészen alvó állapotban
volt. Ezért egészen új részt ébreszthet fel a gondolkodó szerkezetben.
Természetesen az ilyen hullám nem ruházza át szükségképpen a teozófiai gondolkodást azokra,
akik még tudatlanok, de felébresztvén a mentális test magasabb részét az ember gondolatát
egészében felemelheti, és szabaddá teheti akármilyen vonalon is mozog az majd.
A gondolatoknak természetesen végtelen változatai vannak. Ha a gondolat tökéletesen
egyszerű, a mentális testben a rezgéseknek csak egyfajta mértéke lesz jelen, és következésképpen a
mentális anyagnak csak egyik típusa lesz erősen érintve. A mentális test, mint látjuk a mentális sík
négy alsíkjának anyagát tartalmazza és az alsíkok mindegyikében különböző erősségű alosztályok
vannak.
Ha az embert már erősen lekötötte bizonyos gondolati vonal, erősen másfajta gondolat is
átsöpörhet rajta anélkül, hogy hatna rá.
Mivel azonban az emberek nagy száma nem gondolkozik határozottan, illetve hathatósan,
kivéve, ha valamilyen határozott ügy le nem foglalja a figyelmét, más alkalmakkor valószínűleg
erősen térítve lesznek a beléjük ütköző gondolatok által. Ezért nagy felelősség nyugszik mindenkin,
aki gondolkozik, mert gondolatai, különösen ha azok erőteljesek és határozottak, kikerülhetetlenül
hatással lesznek sok más emberre.
Nem is kell nagyon hangoztatni, hogy aki tisztátlan vagy rossz gondolatoknak ad szállást, ezzel
morális fertőzést szór szét embertársai között. Gondoljuk meg, hogy nagyon sok emberben megvan
lappangó csírájában a rossz, mely sohasem hozna gyümölcsöt, kivéve, ha valami belső erő nem
hozza működésbe azt. A tisztátalan vagy szentségtelen gondolat által kiküldött gondolathullám
nagyon is lehet ilyen tényező, ami a csírát tevékenységre ébreszti, és növekedésre készteti. Ezért
ilyen gondolat elindíthat valakit a lefelé vezető úton. Ez az ember pedig hasonló módon hathat
másokra, s így a rossz előkészítője karmikusan felelős tetteiért.
Természetesen hasonlóképpen igaz, hogy a jóindulatú gondolat hasonló módon a jóra
ösztönözhet másokat. Ezért az olyan ember, aki felfogja mindezt, úgy működhet, hogy valóságos
Nappá válik, állandóan sugározva környezetére és barátaira a szeretetet, nyugalmat, békét.
Gyakran megtörténik, hogy az ember képtelen fizikailag segíteni másokon, előfordulhat, hogy a
segíteni óhajtónak a fizikai jelenléte visszataszító a szenvedő részére, annyira el van zárva annak
fizikai agya előítéletekkel vagy vallásos vakhittel. De az asztrális és a mentális test sokkal
befogadóképesebb mint a fizikai, és mindig lehetséges, hogy ezeket segítő gondolatok, vonzalom,
megnyugtató érzés stb. hullámai megközelíthetik.
Meg kell jegyeznünk, hogy a gondolathullám nem szállít egy határozott és teljes eszmét, hanem
inkább arra törekszik, hogy saját magához hasonló jellegű gondolatot hozzon létre. Így pl. ha a
gondolat devocionális, rezgései devocióra ösztökélnek, de az áhítat vagy tiszteletadás tárgya
minden embernél más és más lehet.
Így a gondolathullám illetve rezgés a gondolat jellegét viszi magával, de nem annak tárgyát. Ha
ilyen gondolathullám a materialista mentális testét érinti, akinek számára az áhítat, bármilyen
alakban is, teljesen ismeretlen, még itt is teremt bizonyos felemelő érzést, mivel tennivalója az,
hogy a mentális test magasabb részét ösztökélje bizonyos fajta aktivitásra.
Nagyon fontos pont, amelyet a tanulónak gondosan meg kell jegyezni, hogy az ember, akinek
szokásszerűen tiszta gondolatai vannak, jó és erős gondolatok céljára mentális testének felső részét
használja, azt a részt, amit az átlagember egyáltalán nem használ, s ami végképpen fejletlen még
nála. Ezért a jónak ereje is ilyen a világban és nagy hasznára van mindazoknak, akik képesek
bármilyen válaszra. Ezért a rezgések, amelyeket kiküld, hajlamosak a mentális test új és magasabb
19

részeinek felkeltésére, és következésképpen kinyitják számukra a gondolkodásnak teljesen új


területeit.
Egy bizonyos számú ember egyesített gondolatának ereje mindig sokkal nagyobb, mint külön
gondolatainak összege. Ezért rendkívül jó hatással van valamely városra vagy közösségre, ha
soraikban állandó összejöveteleket tartanak olyanok, akik magas fokú gondolatokat képesek
gerjeszteni.

VIII. fejezet

Gondolatformák

Most rátérünk a második hatásra, amit az ember mentális testének használatakor a


gondolkodással előidéz, nevezetesen a gondolatformák alkotására.
Mint láttuk, a gondolat egy sorozat rezgést kelt a mentális test anyagában. Eme impulzus alatt a
mentális test önmagának egy rezgő részét löki ki, - rezgések természete szerint alakítva – többnyire
olyanféle módon, ahogyan egy korongra szórt finom homokszemek alakká tömörülnek, ha a
korongot zenei hanggal rezegtetjük.
Az így kilökött mentális anyag a környező atmoszféra mentális anyagának elemi esszenciájából
(második elemi birodalom) gyűjt megfelelő típust, és ezt az esszenciát rezgésbe hozza a saját
mértékével összhangban.
Így keletkezik a tiszta és nagyszerű gondolatforma. Az ilyen mentális gondolatforma az
asztrális alakra emlékeztet (lásd az Asztrális test c. művet), de ez sokkal ragyogóbb és színesebb,
erőteljesebb, tovább tart és teljesebben éltetett.
A gondolat hatásának szemléletes leírása a következő (A. Besant: Ősi bölcsesség c. könyvéből):
„Ezek a (mentális) rezgések, melyek a sík anyagát gondolatformákká idomítják – gyorsaságuk és
finomságuk révén a legkülönbözőbb és állandóan változó színeket idéz elő. Változóan árnyékolt
hullámok, mintha szivárvány, gyöngyház színárnyalatok, életszerű és leírhatatlanul ragyogó,
söpörnek keresztül minden formán úgy, hogy mindegyik rovátkolt, élő, világító, finom színeket
mutat be, olyanokat is, melyeket a földön nem is ismernek. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a
finom szépséget és ragyogást, ami ebben a kombinációban az érzékeny anyagnak mutatkozik, telve
élettel és mozgással. Minden tisztánlátó, aki tanúja volt ennek, minden buddhista, keresztény,
elragadtatott kifejezésekben beszél dicső szépségéről, és mindig bevallják, képtelenek leírására; a
szavak csak elronthatják, akármilyen ügyesen is vannak összeszőve dicsérettel.”
A gondolatforma ideiglenesen elő lény (entitás), nagyfokú aktivitással, amit az az egy eszme
éltet, ami létrehozza. Ha az anyag finomabb fajtáiból van készítve, nagy erejűvé és energiájúvá
válik, és ha erős és szilárd akarat irányítja, mint igen erős hatóerő használható fel.
Az elemi esszencia különös fél-intelligens élet, ami mindenütt körülvesz bennünket, és a
mentális sík anyagát élteti. Nagyon készségesen reagál az emberi gondolatra úgy, hogy az ember
mentális teste által kiküldött minden impulzus azonnal ebbe az intelligenciába, mint ideiglenes
eszközbe költözik.
A mentális elemi esszencia nagyon különbözik az asztrális elemi esszenciától. Egy egész
lánccal áll mögötte, s ezért a benne lévő erő nem tud ugyanolyan koncentrált módon működni.
A gondolat tehát, amint már mondottuk, egy időre bizonyos fajta élő teremtménnyé válik, a
gondolaterő, a lélek, az elemi esszencia a test. Ezért a gondolatformákat néha elementáloknak vagy
néha mesterséges elementáloknak nevezik.
Az elvek, melyek minden gondolatformára vonatkoznak, a következők:
1) A gondolat minősége határozza meg a színt.
2) A gondolat természete határozza meg a formát.
20

3) A gondolat határozottsága határozza meg a körvonalak tisztaságát.


A gondolatformák végtelenül különbözők lehetnek úgy szín, mint alak tekintetében. A
különböző színekkel és jelentésükkel az olvasó már tisztában lesz, mert ezek megegyeznek az
asztrális és mentális testben előforduló színekkel, ami le van írva az „Asztrális test” c. műben, és
jelen műnek korábbi fejezetében.
Így pl. a vonzalom izzó rózsaszínt hoz létre, gyógyító kívánság kellemes ezüstfehéret, az elme
erősítésére irányuló mentális erőfeszítés, szép csillogó aranysárgát.
A sárga szín minden eszközben az intellektust jelzi, de igen sokféle árnyalata van, és más
színek hozzákeverésével bonyolódik.
Általában ha alsó, különösen ha önző célokra irányul, a szín mélyebb és tompább árnyalatú
lesz.
A mindennapi üzletember asztrális és mentális testében mint okkersárga mutatkozik, míg a
filozófiai vagy matematikai tanulmányokra irányított tiszta intellektuális gondolat rendszerint
aranysárga, ez fokozatosan szép tiszta világító kankalin-sárgává alakul, ha az erőteljes intellektus
teljesen önzetlenül az emberiség javát szolgálja.
A legtöbb sárga gondolatforma tisztán határolt, a sárga színű elmosódott felhő aránylag ritka.
Sok esetben a gondolatformák csupán gondolatfelhők, megfelelő színben annak az eszmének,
amely szülte őket. A tanuló meg tudja érteni, hogy az emberiség jelenlegi fejlődési fokán
túlnyomóak a felhőszerű és szabálytalan alakú gondolatformák, a többség helytelenül edzett
elméjének produktuma. A legnagyobb ritkaság a tiszta és határozott alakokat látni a fölöttük lebegő
sok ezer között.
Ha a gondolat határozott, forma keletkezik, és élesen határolt alakot vesz fel. Ilyen alakok, míg
végtelenül változatosak, gyakran bizonyos módon tipikusak, a gondolat faja szerint, amit
kifejeznek. Az elvont eszmék rendszerint különféle fajta tökéletes és szép geometriai formákban
jutnak kifejezésre. Ezzel vonatkozásban jusson eszünkbe, hogy a legtisztább absztrakció is
részünkre itt lenn, határozott tényekké válik a mentális síkon.
A gondolatnak és az érelemnek az erőssége határozza meg a gondolatforma terjedelmét, éppúgy
annak, mint különálló lénynek a tartalmát. Tartalma a keletkezése után kapott tápláléktól függ,
valamint a gondolatnak a szerzője vagy mások általi ismétléstől is.
Ha a gondolat intellektuális és személytelen, pl. ha a gondolkodó egy algebrai vagy geometriai
problémát igyekszik megoldani, akkor gondolatformái (amint gondolathullámai is) a mentális síkra
korlátozódnak.
Ha gondolata szellemi természetű, pl. ha szeretet és mély önzetlen érzés iránti törekvés
árnyalja, akkor felülemelkedik a mentális síkra, és a buddhi fokozat ragyogásából és dicsőségéből
kölcsönöz sokat. Ilyen esetben befolyása nagyon erőteljes és minden ilyen gondolat hatalmas erőt
képvisel a jó irányban.
Másfelől, ha a gondolatban valami öröm vagy személyes vágy van, rezgései azonnal lefelé
irányulnak, és asztrális anyagot vonzanak maguk köré, ráadásul a mentális anyagra. Ilyen
gondolatforma – amit inkább gondolat-érzelem formának nevezhetnénk – természetesen hatni képes
más emberek mentális és asztrális testére is.
A gondolatformáknak ezt az osztályát, mint a kama-manas ténykedése által keletkezettet
tekinthetjük, vagyis vágy által uralt elmének.
Ha az ember valami konkrét tárgyra gondol, egy könyvre, házra, tájra – a tárgynak piciny képét
építi fel mentális testének anyagába. Ez a kép felhúzódik ennek a testnek felső részére, rendszerint
az arcnak és a szemnek a magasságába, itt annyi ideig marad, ameddig az ember ezen a tárgyon
szemlélődik és rendszerint egy kicsit még azután is. Az idő hossza a gondolat intenzitásától és
tisztaságától függ. Ez a forma teljesen objektív és mentális látással rendelkező ember megláthatja.
Ha az ember egy másik személyre gondol, ugyanilyen módon alkotja meg annak kicsiny képmását.
Ugyanez az eredmény követ minden „képzeletbeli” erőfeszítést. A festő, aki jövendő
festményének eszméjét kialakítja, mentális testének anyagából építi azt fel, azután maga elé vetíti a
térben, elméje szeme előtt tartja és lemásolja. A regényíró ugyanilyen módon építi fel szereplőinek
21

képét a mentális anyagban és akaratának gyakorlása által mozgatja, vagy csoportosítja ezeket a
bábokat egyik helyről a másikra úgy, hogy a történet cselekménye betű szerint előtte játszódik le.
Mint már mondottuk ezek a mentális képek annyira objektívek, hogy a tisztánlátó látja őket, sőt
ezeket más is mozgathatja és rendezheti újra, nemcsak a teremtőjük. (Lásd még erre vonatkozóan az
Asztrális test c. művet.)
A szobrász erős gondolatformát készít az alkotni szándékozott szoborról, elhelyezi a
márványtömbjébe, azután elkezdi lefaragni a márványnak azt a részét, amely a gondolatformán
kívül esik, míg csak az a rész marad meg, amit áthatott a gondolatformával.
Hasonlóképpen az előadó, midőn tárgyának különböző részeit komolyan átgondolja, egy
sorozat gondolatformát készít az erőfeszítés következtében rendszerint erőseket. Ha nem sikerül
neki hogy hallgatósága megértse őt, ez csak azért lehet, mert saját gondolatai nem voltak eléggé
világosan kialakítva. Ügyetlen és határozatlan gondolatforma halvány benyomást kelt csak és ezt is
nehezen, míg egy világos félreérthetetlen gondolat arra kényszeríti a hallgatóság mentális testeit,
hogy megpróbálja reprodukálni azt.
A hipnózis gondoskodik példákról a gondolatformák objektivitására. Tudvalevő, hogy egy
eszmének a gondolatformáját rá lehet vetíteni tiszta papírosra és ez látható lesz a hipnotizált
személy számára. Vagy annyira objektívvé tehető, hogy a hipnotizált személy láthatja és tapinthatja,
mintha tényleg fizikai tárgy lenne.
Sok gondolatforma létezik többé-kevésbé maradandóan, történeti, drámai és képzeletbeli
személyekről. Például Shakespeare drámáinak szereplőiről és jeleneteiről, mesealakokról
(Hamupipőke, Aladdin lámpája stb.). Ezek kollektív gondolatformák, amit számtalan egyén
képzelete alakított ki.
A gyermekeknek élénk és fogékony képzeletük van, s így az általuk olvasott könyvek szereplői
pl. Sherlock Holmes és mások, jól vannak képviselve a gondolatformák világában.
Ennyit a gondolatformák eredetéről. Most áttérünk az általuk teremtőjükre és másokra tett
hatásoknak a tárgyalására.
Minden ember, aki éli az életét, háromféle gondolatformát alkot:
1) Olyanokat, amelyek nem összpontosulnak az elgondolójuk körül, és nem is irányulnak
különlegesen valamilyen személyre, ezek elmaradnak mögötte, mint valamiféle utat jelző csapás.
2) Olyanok, melyek az elgondoló körül csoportosulnak, körülötte lebegnek, és követik őt,
akárhová megy is.
3) Olyanok, melyek azonnal kiröpülnek az elgondolótól, meghatározott cél felé.
Az első osztályba tartozó gondolatforma, mivel sem határozottan személyes, sem különösen
valami másra irányított, egyszerűen különállóan lebeg a légkörben, az egész idő alatt rezgéseket
sugároz, melyek hasonlóak ahhoz, melyet teremtője eredetileg kiküldött. Ha a forma nem kerül
érintkezésbe valamilyen más mentális testtel, a sugárzás fokozatosan kimeríti energiájának tárházát,
és ebben az esetben darabokra esik szét.
De ha sikerül neki szimpatikus rezgéseket felébreszteni valamilyen közel lévő mentális testben,
vonzódás jön létre, és a gondolatforma beleolvad a mentális testbe.
A fejlődés jelen fokán az emberek többségének gondolatai rendesen önmagukra irányítottak, ha
nem is aktívan önzőek. Ilyen önmagára irányított gondolatok lebegnek a gondolkodó körül. Valóban
a legtöbb ember ilyen gondolatokkal, mint valami burokkal veszi körül a mentális testét. Ezek
szüntelenül körülöttük lebegnek és állandóan hatnak rájuk. Hajlamuk az, hogy reprodukálják
önmagukat, vagyis ösztönözzék az embert arra, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket előbb
előidézett, ismételje. Sok ember érzi ezt a ránehezedő nyomást, bizonyos gondolatoknak ezt az
állandó szuggesztióját, különösen, ha munkája után megpihen és elméjében nincs határozott
gondolat. Ha a gondolatok rosszindulatúak, gyakran azt gondolja róluk, hogy valami kísértő szellem
ösztökéli a bűnre. Pedig ezek nem egyebek, mint az ő saját teremtményei, ő a kísértője saját
magának.
Rendszerint minden határozott gondolat új gondolatformát teremt, de ha egy ugyanolyan
természetű gondolatforma lebeg a gondolkodó felett, bizonyos körülmények között ugyanolyan
tárgyra vonatkozó új gondolat, ahelyett hogy új formát alkotna, a régivel nő össze és erősíti azt,
22

hogy egyazon tárgykör fölött való hosszas töprengéssel az ember néha szörnyű erejű
gondolatformát alkothat. Ha a gondolat rossz, ilyen gondolatforma valóban veszedelmes befolyású
lehet, ami évekig is eltarthat, és ez idő alatt ténylegesen élő lény megjelenésével és erejével
rendelkezhet.
Az önmagára irányított gondolat-buroknak nyilván arra kell törekednie, hogy elhomályosítsa a
mentális látást és elősegítse az előítélet kialakítását. Ha ilyen burkon keresztül néz ki az ember a
világra, természetesen mindent az uralkodó színnel beárnyékoltnak lát, minden, ami kívülről éri őt,
ily módon többé-kevésbé módosul a burok jellege által. Így tehát, amíg az ember nem ellenőrzi
tökéletesen gondolatát és érzését, semmit sem lát a maga valóságában, mivel minden
megfigyelésnek ezen a kötegen keresztül kell történnie, ami hasonlóan a rosszul elkészített
szemüveghez, mindent megszínez és eltorzít.
Ezért mondja a Mester a Csend hangja c. könyvében, hogy „az elme a valóság gyilkosa”. Ezzel
arra figyelmeztet, hogy mi egyetlen tárgyat sem látunk olyannak, amilyen az a valóságban, hanem
csak képet, melyet róla alkotni tudunk, és mindent a saját magunk által alkotott gondolatformák
által színezetten.
Ha az embernek a másról alkotott gondolata csupán elmélkedő (kontemplatív) és nincsen benne
érzelem (szeretet vagy ellenszenv) vagy vágy (pl. hogy találkozzon valakivel) a gondolat nem érinti
szükségszerűen az illetőt, akire gondol.
Mégis, pl. ha érzelem, vonzalom társul a gondolattal, a gondolatforma, ami az elgondoló
mentális testéből épül fel, asztrális testéből is von anyagot maga köré, és ez az asztro-mentális alak
kirepül nemzőjének testéből, egyenesen az érzelem tárgya felé halad és rátapad.
Ha az ember ebben a pillanatban passzív állapotban van, vagy a gondolatformával harmonikus
jellegű aktív rezgések vannak benne, a gondolatforma egyszerre kisül felette és megszűnik létezni.
A cél az, hogy saját rezgéséhez hasonlókat provokáljon, ha ilyen még nem létezik, vagy a már ott
találtat elmélyítse.
Ha az ember elméje annyira el van foglalva más vonzalom vagy rezgés számára lehetetlen
behatolást találni, a gondolatforma felette lebeg, alkalmas pillanatra várva, hogy kiürüljön.
Az egyik embertől a másikhoz küldött gondolatforma tehát bizonyos mennyiségű erőnek és
anyagnak a tényleges, a küldőtől a befogadóig való átvitelét foglalja magában.
A gondolathullám és a gondolatforma hatása közötti különbség az, hogy a gondolathullám nem
hoz létre határozott teljes eszmét, hanem arra hajlamos, hogy a magáéhoz hasonló jellegű
gondolatot hozzon létre; így a gondolathullám sokkal kevésbé határozott tevékenységében, de
sokkal nagyobb körzetet ér el.
Másfelől a gondolatforma határozott, teljes gondolatot szállít, és a gondolatnak pontos
természetét viszi át ahhoz, aki el van készülve befogadására, de egyszerre csak egy személyt érhet
el.
Tehát a gondolathullám kiválóan alkalmas befolyásolásra, egy devocionális hullám pl. devóciót
ébreszthet fel a befogadóban, bár a devóció tárgya egészen különböző lehet a küldő és az elfogadó
esetében. De a gondolatforma pontos képét ébreszti fel annak a lénynek, akivel szemben az áhítatot
eredetileg érezték.
Ha a gondolat elég erős, a távolság egyáltalán nem tesz különbséget a gondolatforma számára,
de egy mindennapi személy gondolata rendszerint gyenge és szétszórt, ezért nem hatásos bizonyos
korlátozott területen kívül.
Mondjuk, egy szeretetteljes vagy védelmezni kívánó gondolatforma erősen az illető személyre
van irányozva, elmegy az illető személyhez, s ott marad az aurájában, mint óvó és védelmezője
minden alkalmat felhasználva, hogy szolgáljon és megvédjen, nem tudatos de megfontolt
cselekedetek által, hanem a reá ható impulzust követve, mintegy vakon, de megerősíti a barátságos
erőket, melyek az aurába ütköznek és gyengítve a barátságtalanokat. Ilyképpen valódi őrangyalokat
lehet teremteni és fenntartani azok körül, akiket szeretünk. Sok anya „imája” távollevő gyermekéért
kering így körülötte és ténykedik a kért módon.
E tények ismeretében tudatában lehetünk annak, hogy milyen hatalmas erő van letéve a
kezünkben. Sok esetben nem tudunk semmit sem tenni az ember érdekében a fizikai síkon. De az
23

ember asztrális és mentális testeire hathatunk és ezek sokkal könnyebben befolyásolhatók, mint a
fizikai teste. Ezért mindig alkalmunk van arra, hogy hassunk asztrális vagy mentális testére segítő
gondolattal, szerető érzéssel stb. A gondolkozás törvényei határozottak, az eredmények egészen
biztosak, itt nem történhet balsiker, bár nem követi mindig nyilvánvaló eredmény a fizikai síkon.
A gondolatforma csak akkor hathat valamely személyre, ha ennek az aurájában olyan anyagok
vannak, melyek szimpatikusan képesek válaszolni a gondolatforma rezgéseire. Ezért a tiszta elme és
tiszta szív a legjobb védelem az ellenséges támadásokkal szemben, mert ez olyan magasrendű
anyagból alkotja meg az asztrális és mentális testeket, hogy ezek nem képesek válaszolni a támadó
durva és sűrű anyag rezgéseire. Így a rosszindulatú gondolatok is megtörnek ezen a védőpajzson és
visszaszállnak küldőjükre. Ez viszont, mivel asztrális és mentális testeiben a kiküldött formához
hasonló anyag van, hasonló rezgésekre készteti azt, s így a romboló hatások alatt ő maga fog
szenvedni. Ezért az átkok visszaszállnak, hazatérnek. Ebből keletkeznek azok a komoly
következmények, midőn valaki igen fejlett embert gyűlöl vagy rágalmaz, az ellen kiküldött
gondolatformák nem árthatnak neki, ellenben visszapattannak kiküldőjükre, megrázkódtatják őt
mentálisan, erkölcsileg, esetleg fizikailag is.
Ha az ember valami távol eső helyen gondolja magát, vagy komolyan kívánja, hogy ott legyen,
a gondolatforma, amit saját képére alkot, megjelenik ezen a helyen. Elég gyakran mások is látták
már az ilyen gondolatformákat, és sokszor az illető megjelenésének tartották. Hogy ez lehetséges
legyen, vagy az észlelőnek kell elegendő tisztánlátással rendelkeznie erre az időre, hogy a
gondolatformát megláthassa, vagy a gondolatformának kell elég erősnek lennie ahhoz, hogy
materializálhassa magát.
A gondolatnak, mely ilyen alakot létrehoz, igen erősnek kell lennie, és ezért a mentális test
anyagának nagy részét veszi igénybe. Így tehát, bár az alak, midőn elhagyja a gondolkodót, kicsi és
sűrített, rendszerint életnagyságúra terjed ki, mielőtt rendeltetési helyén megjelenik. Ezenkívül az
ilyen gondolatforma, melynek lényegében mentális anyagból kell állnia, sok esetben jelentős
mennyiségű asztrális anyagot is von maga köré.
A most leírt gondolatforma azonban nem tartalmaz a gondolkodó öntudatából semmit sem. Ha
egyszer kiküldték, rendesen teljesen elkülönült lénnyé válik. Ugyan nincs végképpen összeköttetés
nélkül teremtőjével, de gyakorlatilag csak annyira, ami valami benyomás rajta keresztül való
felfogásnak a lehetőségét illeti.
Mégis van a tisztánlátásnak a közönséges tisztánlátásnál magasabbrendű fajtája, ami bizonyos
mértékben lehetővé teszi az ellenőrzést a mentális világban. Az ilyen tisztánlátás tökéletes esetében
a látó mintha öntudatának egy részét kivetítené a gondolatformába, mint egyfajta őrhelyét használja
azt, ahonnan a megfigyelés lehetséges. Ilyenkor majdnem olyan jól láthat mindent, mintha maga
állna a gondolatforma helyén.
Mindenki, aki egyáltalán gondolkodni képes, gyakorolja a gondolatforma teremtésére irányuló
erejét. A gondolatok dolgok, és nagyon hatalmas dolgok; közülünk mindenki éjjel-nappal alkotja
őket szüntelenül. Gondolataink, mint sokan feltehetnék, nem kizárólag a mi ügyünk. A rossz
gondolatok valóban tovább jutnak, mint a rossz szavak, és minden más személyre hatással lehetnek,
akiben csírájában már megvan a rossz.
A fejlett és fejletlen ember közötti különbség az, hogy a fejlett ember tudatosan használja
gondolaterejét. Ha az ilyen ember tudatosan alkot és irányít egy gondolatformát, (hosszas) hasznos
voltának ereje nyilván nagyon megnövekedik, mert gondolatformáját arra is felhasználhatja, hogy
olyan helyeken fejtsen ki hatást, ahová ő maga abban a pillanatban nem tud mentális testében
eljutni. Gondolatformáin őrködhet, vezetheti, és akarata keresztülvivőjévé teheti azokat.
Az akaraterő megfeszítésével az is lehetséges, hogy egy mesterséges elementált vagy
gondolatformát szétfoszlassunk, hogy az ne okozhasson többé bajt. Ezt azonban az okkultista csak
rendkívül kivételes esetekben tegye meg.
Mielőtt a gondolatformák tárgykörét elhagynánk, megemlítjük, hogy minden hang is nyomot
hagy az asztrális és mentális anyagban – nemcsak a zenei hangok. (Lásd erre vonatkozóan az
Asztrális test c. mű VII. fejezetét.)
24

A keresztény mise alatt a magasabb síkokra felépített gondolatforma, illetőleg épület,


valamiképpen különbözik a rendes gondolatformáktól, bár a zene által alkotottakkal sok közös
vonása van. A mise első részében a pap és a hívek közreműködésével éteri, asztrális és mentális
fokozatok anyagából épül fel, majd a szertartás későbbi részében magasabb fokozatú anyagból, amit
a jelenlévő angyalok szolgáltatnak.
Minden nagy vallás szertartásai segítenek ilyen eredmények létrehozásában, közös
tevékenykedésük révén, sőt a szabadkőműves szertartások is.

IX. fejezet

A gondolatátvitel technikája

Mielőtt áttérnénk a gondolatátvitel jelentőségének tárgyalására és annak az emberekre


gyakorolt hatására, hasznos lesz, ha leírjuk annak a mechanizmusát, amellyel a gondolatot át lehet
vinni az egyik személyről a másikra.
A telepátia kifejezés szó szerint azt jelenti, „távolról érezni”, ezért eredetileg érzések, érzelmek
átvitelét jelentette. Most azonban általánosságban és majdnem egyöntetűen a gondolat átvitelére
használják, és ez a kifejezés mindenképpen a gondolatnak vagy érzésnek nem fizikai eszközökkel
való átvitelét egyik személyről a másikra, jelenti.
A telepátiában háromféle lehetőség van: közvetlen közlés lehetséges
1) két éteri agy,
2) két asztrális test,
3) két mentális test között.
Az első módszernél, amit fizikai vagy éteri módszernek nevezünk, a gondolat először a
mentális testben okoz rezgéseket, azután az asztrális testben és végül a fizikai agy sűrű
molekuláiban. Az agy-rezgések hatnak a fizikai éterre és a hullámok továbbterjednek, míg el nem
érnek egy másik agyat, ahol rezgéseket ébreszthetnek az éteri és sűrűbb részekben. A befogadó
agyban keletkezett rezgéseket átadják a vele kapcsolatos asztrális és mentális testeknek és így elérik
az öntudatot.
Ha egy személy erősen gondol egy konkrét formára, a fizikai agyban, alakot hoz létre az éteri
anyagban, és ebbeli erőfeszítésében éterhullámokat küld ki minden irányban. Nem magát a képet
küldi ki, hanem rezgéscsoportot, mely reprodukálja a képet. A folyamat valamiképp analóg a
telefonnal, ahol nem magát a hangot viszik át, hanem a hang által bizonyos frekvenciájú elektromos
rezgést keltenek, ami ha eléri a levegőt, ismét a hang rezgésévé alakul át.
A gondolatátvitel szerve a tobozmirigy, éppúgy, mint a látásé a szem. A tobozmirigy a legtöbb
embernél kezdetleges, de fejlődésben van, nem visszafejlődésben és fejlődését siettetni lehet úgy,
hogy teljesíteni fogja tulajdonképpeni feladatát, mely a jövőben minden embernél meglesz.
Ha valaki nagyon megfeszítetten gondol egyetlen eszmére, összpontosított figyelemmel és
kitartással, bizonyos gyenge remegést vagy hangyamászó érzést fog tobozmirigyében tudatosítani.
Ez a remegés a mirigyet átható éterben történik, és kis mágneses áramlatot idéz elő. Ez adja azt a
mászkáló érzést a mirigy sűrű molekuláiban. Ha a gondolat elég erős ahhoz, hogy ilyen áramlatot
idézzen elő, akkor a gondolkodó tudja, hogy eredményes volt a gondolatnak megfelelő erősségűre
hozatalában és képes lesz azt át is vinni.
A tobozmirigy éterében lévő rezgés hullámokat kelt a környező éterben, hasonlóan a
fényhullámokhoz, csakhogy sokkal kisebbeket és gyorsabbakat. Ezek a rezgések minden irányban
kiáradnak, mozgásba hozzák az étert. Ezek az éterhullámok viszont mások tobozmirigyének
25

éterében idéznek elő rezgéseket, és innen kerülnek átvitelre az asztrális és mentális testbe, onnan
pedig a tudatba, amint azt előbb leírtuk. Ha ez a második tobozmirigy nem képes az áradásokat
létrehozni, akkor a gondolat nem vehető észre és nem tesz semmiféle hatást az illetőre.
A második, az asztrális módszernél az éteri agy egyáltalán nem vesz részt a folyamatban, a
közlekedés közvetlenül a két asztrális test között jön létre.
A harmadik, a mentális módszernél a gondolkodó nem küldi le az agyba a mentális síkon
alkotott gondolatot, hanem közvetlenül a másik gondolkodó mentális testéhez irányítja. Ez a
módszer sokkal magasabb fokú mentális fejlettséget kíván, mint a fizikai módszer, mert a küldőnek
tudatosnak kell lennie a mentális síkon, hogy tudatosan gyakorolhassa ezt a ténykedést.
Ha az emberiség jobban fejlett lesz, valószínűleg ez a módszer lesz mindennapi a közlésre. A
Mesterek már ajánlják tanítványaiknak adott utasításaikban, mert ily módon a legbonyolultabb
eszméket is könnyen átruházhatják.

X. fejezet

Gondolatátvitel (nem tudatos)

E fejezetben a gondolatátvitelnek azzal a fajtájával fogunk foglalkozni, ami vagy teljesen, vagy
részben öntudatlan.
Abból, amit eddig előadtunk világos, hogy minden ember akárhová megy is, maga mögött hagy
egy gondolatnyomot vagy csapást. Ha az utcán járunk például, más emberek gondolatainak egész
tengerében járunk, az egész légkör tele van velük, halványan és határozatlanul.
Ha az ember egy ideig üresen hagyja elméjét, ezek a maradék gondolatok, melyeket más
emberek hoztak létre, rajta sodródnak keresztül, de a legtöbb esetben kevés hatással vannak rá; néha
azonban komolyan befolyásolják. Néha olyan gondolat érkezik oda, ami magára vonja az ember
figyelmét annyira, hogy belekapaszkodik elméje, és néhány pillanatra a magáénak érzi azt,
megerősíti saját erejének hozzáadásával, azután ismét eldobja, hogy másvalakit befolyásoljon.
Az ember ennélfogva nem felelős az olyan gondolatért, mely elméjébe belebeg, mivel az nem
az övé, hanem valaki másé. De felelős mégis, ha felveszi azt, rajta tartózkodik, és megerősítve
továbbküldi.
A sokféle forrásból származó ilyen gondolat keveréknek nincs határozott összefüggésük, bár
akármelyik közülük elindíthat egy sorozat társult eszmét és így ráveheti az elmét, hogy saját
számlájára gondolkodjék. Sok ember, ha megvizsgálnánk a gondolatoknak ezt a folyamatát,
valószínűleg nagyon meg lenne lepve, amikor felfedezi, mennyi hiú és haszontalan képzelődés lép
be és hagyja el elméjüket rövid idő alatt. A legtöbb esetben teljesen haszontalanok és általános
tendenciájuk inkább rossz, mint jó.
Az emberek így állandóan befolyásolják egymást gondolataikkal, amit pedig a legtöbbször
határozott szándék nélkül küldtek ki. A közvéleményt ilyen módon hozzák létre, mert a
közvélemény legnagyobbrészt gondolatátvitel. A legtöbb nem azért gondolkodik bizonyos irányban,
mert bizonyos kérdéseket gondosan megvizsgált, hanem mert sok ember is hasonlóan gondolkodik,
és a többit is magával viszi.
Az erőteljes gondolkodó erőteljes gondolata kimegy mentális világba, és a fogékony és
készséges elmék felfogják azt. Ezek ismétlik a rezgéseit, erősítik a gondolatot, és így elősegítik,
hogy másokat is befolyásoljon, a gondolat mindig erősebbé és erősebbé válik, és ennek
következtében nagyszámú embert befolyásol.
Ha ezeket a gondolatformákat tömegükben vesszük figyelembe, könnyen megérthetjük a
rettentő hatást, amit nemzeti és faji érzésekben előidéztek. Mi mindannyian oly légkörtől körülvéve
nőttünk fel, ami tömve van bizonyos eszméket megtestesítő gondolatformákkal; nemzeti előítéletek,
a dolgoknak nemzeti szempontból való felfogása, stb. ezek mind hatnak ránk születésünktől fogva,
26

sőt még az előtt is. Mindezen „ernyőn” látunk mindent, és saját mentális és asztrális testünk
összhangban rezeg vele. Majdnem mindenkit ural a nemzeti atmoszféra. Éjjel-nappal hatnak ránk
ezek a befolyások és saját tudatunk is mind erősebbé teszi azokat. A legtöbb ember inkább
befogadó, mint kezdeményező természetű s majdnem automatikusan reprodukálja azokat a
gondolatokat, melyek elérik. Így a nemzeti légkör állandóan elmélyül.
A legtöbb ember sohasem tesz erőfeszítést arra, hogy saját maga tegyen megkülönböztetést,
mert képtelen megszabadítani magát a nagy tömegű gondolatformától, ami a közvéleményt alkotja.
Ezért ezek sohasem látják az igazságot, még létezéséről sem tudnak, megelégednek azzal, hogy az
igazság helyett az óriási gondolatformát fogadják el. Az okkultistának azonban elsőrendű
kötelessége, hogy tiszta és előítélet-mentes nézetet érjen el mindenről, mindent úgy lásson, amilyen
valójában és nem amint azt egy bizonyos számú ember annak látja.
Hogy a meglátásnak ezt a tisztaságát biztosítsák, szüntelen éberségre van szükség. Ennek a
nagy, lebegő gondolatforma-felhő befolyásának felfedezése nem ugyanaz, mint az a képesség, hogy
ellenálljunk a befolyásának. Az általa gyakorolt nyomás mindig jelen van, és egészen öntudatlanul
is engedhetünk neki mindenféle kisebb dolgokban, bár a nagyobb dolgokban távol tarthatjuk
magunkat tőle. Befolyása alatt születtünk éppúgy, mint a légnyomás alatt is születünk és egyiknek
sem vagyunk tudatában. De az okkultistának elkerülhetetlenül meg kell tanulnia, hogy
megszabadítsa magát befolyásától és szembenézzen az igazsággal, amilyen az a valójában, és ne
engedje azt eltorzítani ezeknek a gigantikus kollektív gondolatformáknak a közvetítése által.
Az összesűrített gondolatok befolyása nincs korlátozva arra, amit az emberek finomabb
eszközeire gyakorolnak. A romboló típusú gondolatforma mint szétszakító energia működik és
gyakran okoz rombolást a fizikai síkon is, ezek a forrásai a baleseteknek, a természeti csapásoknak,
viharoknak, forgószeleknek, földrengéseknek, árvizeknek, stb.
Felidézhetnek háborúkat, forradalmakat, szocialista zavargásokat és egyéb felfordulásokat.
Járványoknak, bűnözési hullámoknak, sorozatos baleseteknek is hasonló a magyarázata. A harag
gondolatformái segítségül lehetnek egy gyilkosság elkövetésében is stb.
Egyébként hivatkozunk az Asztrális test c. munkának arra a részére, amelyben leírtuk a
gondolatformáknak az ember asztrális testére gyakorolt hatását, nevezetesen a devocionális
érzésnek a rohamát. Ilyen devocionális érzés devocionális gondolatokkal is társul; ezek a
gondolatok, bár elsődlegesen a mentális testben alakulnak ki, nagy mennyiségű asztrális anyagot
vonnak maguk köré, s így mindkét világban működnek. A fejlett ember ennélfogva központja a
devocionális hullámoknak, s ennek elkerülhetetlenül befolyásolnia kell más embereket is úgy
érzéseikben, mint gondolataikban. Ugyanaz igaz egyéb érzések, mint vonzódás, harag, levertség
esetében is.
A testét vesztett ember gondolatainak az élőkre gyakorolt hatására különösen jó példa egy,
mondjuk gyilkosság miatt kivégzett ember esete, midőn ez úgy áll bosszút, hogy újabb gyilkosságra
ösztökél. Valóban ez az egyik magyarázata az ugyanolyan fajta gyilkosság sorozatoknak, amelyek
időnként előfordulnak a közösségekben.
Különösen jellemző a gondolatok hatása a gyermekekre. Amint a gyermek fizikai teste
plasztikus és könnyen formálható, olyan az asztrális és mentális teste is. A gyermek mentális teste
úgy issza fel mások gondolatait, mint a spongya a vizet és bár még túl fiatal ahhoz, hogy már most
reprodukálja azokat, a mag kellő időben meghozza gyümölcseit. Ezért olyan rendkívül fontos, hogy
a gyermek nemes és önzetlen gondolatokkal telt légkörben nevelkedjék.
Rettenetes látvány a tisztánlátó számára a szép fehér gyermek lelkek, amint néhány év alatt
bemocskolódnak és elsötétülnek az őket körülvevő felnőttek önző, tisztátalan és szentségtelen
gondolatai által.
Amint sohasem helyes arra törekedni, hogy mások gondolatát és akaratát uralmunk alá hajtsuk
még akkor sem, ha a cél jónak látszik, mindazonáltal mindig helyes, ha gondolatainkat valakinek a
jó tulajdonságaira irányítjuk és így igyekszünk erősíteni a helyes jellemvonásokat. Viszont, ha
gondolatban az ember hibáin vagy rossz tulajdonságain időzünk, megerősítjük nem kívánatos
hajlamaikat, sőt olyan rossz tulajdonságokat is előidézünk nála, amelyek eddig nem léteztek vagy
csak lappangó csírában voltak.
27

Nézzünk egy mindennapi példát. Tegyük fel, hogy egy csoport, aki elmerül a pletykálkodásban
és botrányokban, valakit féltékenységgel vádol. Ezek az emberek azonnal elkezdik szerencsétlen
áldozatukra önteni a féltékenységet szuggeráló gondolataikat. Ha az áldozat már az előbb is
hajlamos volt a féltékenységre, nyilvánvaló, hogy ily gondolatok özöne következtében
nagymértékben lesz megerősítve ebben a szenvedélyben. Ha pedig mentes a féltékenységtől, azok,
akik gondolnak és beszélnek az ő képzelt hibájáról, a legjobb úton vannak, hogy ebben az emberben
előidézzék ezt a hibát.
Mérhetetlen a bántalom, amit a pletykával okoznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy e tárgyra
vonatkozóan „A Mester lábainál” c. könyvben mondottak és C. W. Leadbeater e könyvhöz fűzött
magyarázataira.
Asztro-mentális képek, azaz gondolatformák, amelyekkel érzelmek, illetve érzések is társulnak,
jelentős szerepet játszanak más személyekkel való karmikus kapcsolatok létrehozásában. Lássunk
egy szélsőséges példát. Tegyük fel, hogy egy ember a keserű gyűlölet és bosszú gondolatainak
kiküldése által elősegítette, hogy egy másik emberben olyan impulzus fejlődjék ki, ami
gyilkosságra vezetett. Ennek a gondolatnak a megteremtője karmája következtében akkor is
kapcsolódik a bűntény elkövetőjéhez, ha talán sohasem látta őt a fizikai síkon. Tudatlanság vagy az
emlékezet hiánya nem okoz tévedést a karma törvényének működésében és az embernek éppen úgy
le kell aratnia gondolatainak és érzéseinek eredményeit, mint fizikai tevékenységeiét.
Általában az ember által alkotott képek nagymértékben befolyásolják jövő környezetét. Ily
módon készülnek azok a kötelékek, amelyek az embereket összehozzák későbbi életeikben a jóra
vagy rosszra; melyek rokonokkal, barátokkal, barátokkal vagy ellenségekkel vesznek minket körül,
melyek segítséget vagy akadályokat hoznak utunkba, olyan embereket, akik szeretnek bennünket
anélkül, hogy ezt a szeretetet kiérdemelnénk, gyűlölnek bennünket, pedig ebben az életben nem
tettünk semmi olyat, ami erre a gyűlöletre okot szolgáltatott volna. Ezért gondolatainkat reánk ható
közvetlen ténykedéseinkkel nemcsak hogy formálják mentális és morális jellemünket, hanem
másokra gyakorolt hatásuk elősegíti emberi társulásaink meghatározását a jövőben.
Természetesen lehetséges, hogy nagymértékben megvédjük magunkat a gondolatformák
kívülről való behatásától úgy, hogy az aura anyagából védőfalat vonunk magunk köré. (Lásd az
Asztrális test c. könyvet is.)
Mindazonáltal ilyen burok használata gyengeségre vall, a legjobb védelem mindenki számára a
sugárzó jóakarat és a tiszta lelkület, ami a szeretet kiáradásában minden nem kívánatos dolgot
elsöpör.
Az alkalmak, amikor szükséges lehet valakinek védőburkot alkotni a következők:
1) Ha zűrzavaros tömegbe kerülünk,
2) meditáció alkalmával,
3) álom közeledtekor,
4) különleges feltételek esetén, amikor valószínű, hogy enélkül alsórendű gondolatok ránk
erőszakolják magukat.
Ilyen buroknak határozott használatra való készítése akkor szükséges, ha másokon akarunk
segíteni s egy „láthatatlan segítő” gyakran fogja felbecsülhetetlennek találni, ha olyan emberen akar
segíteni, akinek nincs kellő ereje ahhoz, hogy segítsen magán, akár határozott és céltudatos kívülről
jövő támadással, akár a hiábavaló és kívülről jövő mindig jelenlévő gondolatoknak forgatásával
szemben.
Úgy látszik, nem kétséges, hogy az állatok, amelyek az érzelmek világában élnek, telepatikus
képesség birtokában vannak, melyből érzelmi impulzusokat küldenek ki távollévő társaiknak. W. J.
Long lenyűgöző könyvében „Hogyan beszélhetnek az állatok?” azt állítja, hogy ez a csendes
közlekedési mód a közös nyelve az egész állatvilágnak.
Az állati életnek ez a buzgó és együttérző megfigyelője számos példát sorol fel. Egy Don nevű
vizsla mindig előre tudta, mikor jön haza a gazdája, még szokatlan és váratlan időpontokban is. Azt
is tudta, mikor következik szombat vagy ünnepnap, amikor gazdája ki szokta vinni az erdőbe. Egy
másik, Watch nevű kutyát ismételten megfigyeltek, hogy elébe ment gazdájának állandóan változó
28

időkben, pár perccel azután, miután gazdája lóháton elindult az otthonától 5-6 km-nyire fekvő
helyről. A ló és a kutya között szoros barátság állt fenn.
Minden lovasember előtt ismeretes, hogy a félelem vagy idegesség érzése mily könnyen megy
át a lovasról a lovára. Megfigyelték, hogy ha az egyik farkaskölyök elcsatangolt a hordától, az
anyafarkas nem kezdte el hajszolni, hogy visszaterelje, hanem nyugodtan maradt, felemelte a fejét
és szilárdan abba az irányba nézett, amerre a kölyke elszaladt, mire az utóbbi habozni kezdett,
megállt, majd visszaszaladt a hordához. A nőstény róka teljes ellenőrzés alatt tartja a családját,
anélkül, hogy egy hangot is adna; egy állhatatos tekintet irányukba és a kölykök azonnal
abbahagyják játékukat, bebújnak a lyukba, és ott maradnak, amíg az anyjuk haza nem jön a
vadászatból.
Egy Rule nevű hajóskapitány megfigyelte, hogy abban a pillanatban, midőn egy ámbráscetet
szigonya eltalál, tíz mérföldön belül lévő minden ámbráscet menekülni kezd, mintha őt
szigonyozták volna meg. Bizonyos fajta vadmadarak abban a pillanatban fognak megjelenni az
udvarban, midőn más madarak ott már buzgón lakmároztak és sohasem máskor.
Sok vadász megfigyelte, hogyha puska nélkül mennek ki az erdőbe vagy egyébként ölési
szándék nélkül, gyakrabban kerülnek útjukba a vadállatok és sokkal közelebbre, mint amikor
fegyveresen mennek ki és ölési szándékkal. Ilyen esetben az állatok nyugtalanok, gyanakvóbbak és
megközelíthetetlenebbek. Egy vadász, aki azt tapasztalta, hogy az izgalom az emberről átvihető az
állatra, tudatosan elnyomta úgy fizikai, mint mentális izgalmát a vadászaton és azt tapasztalta, hogy
sokkal könnyebben tudja megközelíteni a zsákmányát, mint előbb, amikor a fentieknek még nem
volt tudatában.
Ez a szerző még azt is állítja, hogy találkozott indiánokkal és másokkal, akik birtokában voltak
annak a képességnek, amit egyes afrikai bennszülöttek „chamfo”-nak neveznek. Ez úgy működik,
mintha külön érzékszerv lenne és figyelmeztet a közeledő veszélyekre s egyebekre, gyakran olyan
körülmények között, amelyek kizárják a normális, öt érzékszervvel felfogható tudatosítások
lehetőségét.

XI. fejezet

Gondolatátvitel (tudatos) és mentális gyógyítás

Majdnem minden két személynek hatalmában van meggyőződnie a gondolatátvitel


lehetőségéről, sőt bizonyos mértékű jártasságot is elérhetnek abban, feltéve, hogy elegendő időt és
kitartást szentelnek erőfeszítéseiknek és képesek tiszta és szilárd gondolkodásra.
A két kísérletezőnek meg kell állapodnia egy kölcsönösen megfelelő időpontban, és mondjuk
naponta 10-15 percet szentelni a feladatnak. Mindkettőnek biztosítania kell magát mindennemű
megzavarástól, illetve félbeszakítástól. Az egyik legyen a gondolatátvivő, a másik az átvevő. A
legtöbb esetben ajánlatos a szerepeket felcserélni, hogy elkerüljék az egyiknek végképpen passzívvá
válását. Egyébként többnyire az derül ki, hogy az egyik alkalmasabb leadásra, a másik a felvételre.
A leadó válasszon ki egy gondolatot, ami legyen bármi, az elvont eszmétől a konkrét tárgyig,
vagy egy egyszerű geometriai figura, koncentráljon rá és akarja, hogy az legyen hatással barátjára.
Nem szükséges az elme teljes összpontosítása, elegendő olyan állapot elérése, amelyet Patanjali a
„Jóga szútrák” c. művében „egy pontra irányított”-nak nevez. A gyakorlatlan kísérletező ne
koncentráljon túl soká, mivel a figyelem elkezd bizonytalanná válni, kóborolni és hamar beáll a
fáradtság. A legtöbb ember részére inkább legyenek másodpercek, mint percek.
Az átvevő helyezze testét a lehető legkényelmesebb helyzetbe, mivel a legcsekélyebb testi
kényelmetlenség alkalmas ara, hogy elvonja a figyelmét. Elméje üressé váljon, ami nem könnyű
feladat a gyakorlatban. Ezután jegyezze fel a gondolatokat, amelyek hozzá érkeznek. Ezeket írja is
fel, csak azt igyekezzen elérni, hogy passzív maradjon, ne vessen el semmit, de ne is bátorítson.
29

Az átadó is jegyezze fel természetesen a küldött gondolatokat, és a két feljegyzést megfelelő


időközben hasonlítsák össze.
Kivéve, ha a kísérletezők rendellenesen alkalmatlanok az akarat használatára és a gondolatok
ellenőrzésére, néhány hét, legfeljebb néhány hónap alatt bizonyos közeledés létre fog jönni.
A „fehér” okkultizmus tanulmányozója, amint meggyőződött a gondolatátvitel lehetőségéről,
nem elégszik meg a fent leírt akadémikus kísérletekkel, sem azzal, hogy gondolatokat küldjön
barátainak, akármennyire hasznosaknak látszanak is azok az ő megállapítása szerint. Lehetővé válik
számára, hogy gondolaterejét sokkal nagyobb eredmény érdekében használja.
Vegyünk egy magától értetődő példát. Tegyük fel, hogy a tanítvány segíteni akar egy emberen,
aki megrögzött alkoholista. Először meg kell győződnie, hogy milyen időben nincs a páciens elméje
valószínűleg elfoglalva, például lefekvés idejében. Ha az illető már alszik, annál jobb.
Ilyen időben üljön le egyedül és képzelje el betegét vele szemben ülve. Nagyon élénk
elképzelés nem lényeges, de természetesen a folyamat annál hatásosabb, minél tisztábban és
részletesebben lehet levetíteni az illető képét.
Ha a beteg már alszik, vonzódik a reá gondolóhoz, és a róla elképzelt képét maga fogja
meglelkesíteni.
A tanítvány ezután elméje teljes összpontosításával fordítsa figyelmét a képre és intézze hozzá
azokat a gondolatokat, melyekről azt kívánja, hogy hatást gyakoroljanak a betege elméjére. Ezeket
mint tiszta mentális képeket kell átadnia, éppúgy mintha szavakkal adná elő érveit vagy vitatkozna
vele.
Vigyázni kell, hogy semmiképpen sem korlátozza a beteg akaratát, csak egyszerűen elébe tárni
az erőfeszítést, értelmére és érzelmeire kell apellálnia, segítségére lennie, hogy helyesen ítélje meg
a dolgokat, és saját maga tegyen erőfeszítést a helyes irányba.
Ha arra teszünk kísérletet, hogy bizonyos irányú viselkedést rákényszerítsünk, és ez a kísérlet
sikerül, ezzel csak nagyon keveset érünk el, de lehet hogy semmit sem, mert elsősorban az
erőszaknak elméjére gyakorolt gyenge hatása több bajt okoz neki, mint amitől megszabadult.
Másodsorban pedig az élvezetekben való bűnös elmerülés hajlama nem változik meg azzal, hogy
akadályt tettünk annak bizonyos formája kielégítésére. Ha egyik irányban elnyomták, meg fogja
találni az utat másfelé, és új vétek helyettesíti majd a régit.
Eltekintve ettől a gyakorlati megfontolástól, elvileg is végképp helytelen, ha az egyik ember rá
akarja erőszakolni az akaratát a másikra, még akkor is, ha ezzel jót akar elérni. Igazi előrehaladást
nem lehet külső kényszerrel elősegíteni; az értelmet kell meggyőzni, az értelmet kell felkelteni és
megtisztítani, mielőtt igazi eredmény bekövetkezne.
Ha a tanítvány bármiféle segítséget akar nyújtani, hasonló módon járjon el. Amint a VIII.
fejezetben láttuk, erős kívánság barátunk javáért, mint általános védő hatóerő megy ki hozzá, és
mint gondolatforma megmarad fölötte egy ideig, arányosan a gondolat erősségével, megvédi a
rossztól, akadályt képez az ellenséges gondolatokkal szemben, sőt fizikai veszélyektől is megóvja.
A béke és részvét gondolatai, hasonló módon kiküldve, megnyugtatják az elmét, elhintik a
nyugalom atmoszféráját körülötte.
Mindebből nyilvánvaló, hogy a gondolatátvitel szoros összekötetésben van az értelmi úton való
gyógyítással, aminek a célja jó és erős gondolatok átvitele az operátorról a betegre. Példák erre a
Christian Science és hasonló mozgalmak.
Ezekben a módszerekben, ahol arra tesznek kísérletet, hogy a beteget egyszerűen úgy
gyógyítsák meg, higgye azt, hogy egészséges, gyakran nagy mérvű hipnotikus befolyást
gyakorolnak. Az ember mentális, asztrális és éteri testei oly szorosan függenek össze, hogyha az
ember mentálisan egészségesnek hiszi magát, elméje esetleg képes lesz összhangba kényszeríteni a
testét a mentális állapottal és így érni el a gyógyulást.
H. P. Blavatsky törvényesnek, sőt éppen bölcs dolognak tartotta a hipnózis használatát. Pl.
iszákosság esetében, feltéve, az operátor eleget tud ahhoz, hogy letörje ezt a rossz szokást, és a
beteg akaratát annyira felszabadítja, hogy ő maga forduljon az iszákosság bűne ellen. A beteg
akaraterejét az ivás szenvedélye teljesen megbénította és a hipnotizőr a hipnózis erejét, mint
30

ideiglenes segítőeszközt használja arra, hogy az illető akaratát képessé tegye, hogy helyreállítsa
magát.
Az ideges betegségek engednek a legkészségesebben az akaraterőnek, mert az idegrendszer lett
alkotva a spirituális erők kifejezésére a fizikai világban. A leggyorsabb eredményeket lehet elérni,
ha a szimpatikus idegrendszert veszik munkába először, mert ez a rendszer van legközvetlenebb
összeköttetésben az akarat aspektussal a vágy alakjában, míg a cerebrespinális rendszer inkább a
megismerés és a tiszta akarat aspektusával van összeköttetésben.
A gyógyításnak másik módja az, hogy a gyógyító először győződjön meg pontosan arról mi a
baj, képzelje maga elé a beteg szervet, azután képzelje el, amilyennek lennie kell. Az így alkotott
mentális gondolatformába előbb építsen be asztrális anyagot, s azután a magnetizmus ereje által
sűrítse meg éteri anyaggal, végül pedig építse be a sűrűbb gáznemű, folyékony és szilárd
anyagokba, az anyagot magából a testből vagy kívülről is bárhonnan szerezze.
Nyilvánvaló, hogy ez a módszer legalább némi anatómiai és fiziológiai tudást követel meg;
mindazonáltal a fejlődés előrehaladtával az operátornak az akaratát, ha ő maga nincs is meg a kellő
tudásnak fizikai tudatában, felsőbb síkról vezethetik.
Ezzel a módszerrel keresztülvitt gyógymódokban nincs meg az a veszély, ami a szimpatikus
idegrendszerre ható és fent említett könnyebb és így elterjedtebb módszerben van.
Mégis az akaraterővel végzett gyógyításban is van bizonyos veszély, éspedig a betegségnek
valamelyik magasabb eszközbe való átvitelének veszélye. Mivel a betegség gyakran a megelőzőleg
magasabb síkokon létező rossznak a végső kiteljesedése, jobb, ha azt kihagyjuk élni, mint
erőszakosan elnyomni, és azt visszalökni a finomabb eszközbe.
Ha a betegség egy gonosz vágy vagy gonosz gondolat eredménye, akkor a fizikai gyógyító
eszközök előnyösebbek a mentálisnál, mivel a fizikai eszközök nem tudják a zavart visszahelyezni a
magasabb síkra, ami megtörténhet, ha mentális eszközöket ajánlanának. Ezért a delejezés szintén
megfelelő módszer. (Lásd Éteri testmás c. mű XVIII. fejezetét.)
A gyógyítás leghelyesebb módja, ha az asztrális és mentális testet tökéletes összhangba
rendezzük, de ez a módszer sokkal nehezebb és nem olyan gyors, mint az akarati. Az elme és az
értelem tisztasága fizikai egészséget jelent és az az ember, akinek az elméje tökéletesen tiszta és
egyensúlyozott, nem fog új betegségeket teremteni, bár lehet még neki bizonyos le nem dolgozott
karmája, amit még teljesíteni kell, vagy magára vehet bizonyos, mások által okozott diszharmóniát.
Vannak természetesen más módszerek is a gondolaterőnek gyógyításra való felhasználására,
mert az elme nagy teremtőerő az univerzumban, isteni az univerzumban és emberi az emberben; és
amint teremteni tud, úgy tud helyreállítani is.
Az a segítség, amit gyakran az ima által nyújtunk másnak, nagyrészt a fent leírt jellegű. Az
imának gyakori hatása, összehasonlítva a közönséges jókívánsággal, a nagyobb koncentrációban és
intenzitásban van, amit a kegyes hívő imájába belead. Hasonló koncentráció és intenzitás ima
nélkül is ugyanolyan hatást kelt. Az imának természetesen egyéb hatásai is vannak, ami annak a
következménye, hogy az ima valamely emberi, emberfeletti vagy esetleg emberietlen intelligencia
figyelmét keltheti fel, ami közvetlen segítséget is eredményezhet, amit a felsőbb erő nyújt annak,
aki az imát nyújtja. Ez az „imára adott válasz” típusainak tárgyalása azonban most nem tartozik
tárgykörünkbe.
Mindez, amit gondolat által megtehetünk az élőknek, sokkal könnyebben tehetjük meg a
„holtak”-nak. Amint az Asztrális test című munkában kifejtettük, az ember a halál után arra
hajlamos, hogy befelé fordítsa a figyelmét és inkább az érzelmek és az elme világában éljen, mint a
külső világban. Viszont a vágy-elementál az asztrális test újrarendezésével arra törekszik, hogy a
mentális energiákat elzárja és megakadályozza külső kifejezésüket.
Az a személy, akinek energiái így kifelé le vannak zárva, sokkal fogékonyabb lesz a mentális
világból jövő befolyásokkal szemben, s ezért sokkal jobban lehet rajta segíteni, őt felvidítani, mint
amikor még a földön élt.
A halál utáni élet világában a szerető gondolat éppen olyan kézzel fogható az érzékek számára,
mint egy szerető szív vagy gyengéd ölelés itt a földön. Tehát mindenkit, aki átmegy kövessünk
szerető és békés gondolatokkal, a túloldalon megteendő haladásának érdekében. Sajnos túl sokan
31

maradnak abban a közbenső állapotban tovább, mint kellene, mivel nincsenek barátaik, akik tudják,
hogyan kell segíteni rajtuk a halálnak erről az oldaláról.
A nagy vallások beavatott alapítói tudják ezt, s ezért nem feledkeznek meg az elköltözöttekről.
Így a hinduk és keresztények is megemlékeznek szertartásaikban róluk és imádkoznak értük.
Hasonlóképpen lehetséges a gondolatátvitel az ellenkező irányból, azaz a testnélküliekről a
fizikailag élőkre. Például egy előadásnak erőteljes gondolatai magára vonhatják a testetlen lények
figyelmét, akiket érdekel az előadás tárgya. A hallgatóság így gyakran nagyobb számú asztrális
hallgatóból áll, mint fizikaiból. Néha előfordul, hogy ezeknek a hallgatóknak, illetve látogatóknak
egyike többet tud a tárgyról, mint az előadó, amely esetben segédkezik neki sugalmazásokkal. Ha
az előadó tisztánlátó, láthatja is segítőtársát, és ilyenkor az új eszméket elébe vetíti a finomabb
anyagban. Ha az előadó nem tisztánlátó, akkor a segítő valószínűleg az előadó agyába fogja
belevésni az új eszméket, s ebben az esetben az előadó sajátjáénak tarthatja azokat. (Lásd az
Asztrális test c. művet.)
Valamely embercsoport tudatosan bizonyos célra irányított egyesített gondolatának az ereje jól
ismert úgy az okkultisták, mint mások számára is, akik tudnak valamit az elme mélyebb
tudományáról.
A római katolikus egyház elmélkedő (kontemplatív) szerzetes rendjei sok jó és hasznos munkát
végeznek, ugyanígy a hindu és buddhista remeték is.
Másik példa, amit részben tudatosnak, részben öntudatlannak tekinthetünk, az a mód, ahogyan
az embernek a gondolat atmoszférája hatásosan befolyásolhatja, illetve hathat a másik emberre. Ez
történik a tanítvány és tanítója (guru) társulásának esetében.
Ezt nagyon jó megértik Keleten, ahol felismerték, hogy a tanítvány nevelésének legfontosabb
része az, hogy a tanítvány állandóan a tanítója jelenlétében legyen és mintegy fürödjön annak
aurájában. A tanító különböző eszközei mind állandó és erőteljes sugárzással rezegnek, magasabban
és szabályosabban, mint azt a tanítvány elérhetné, bár néhány pillanatra elérheti azt. De a tanító
erősebb gondolathullámainak állandó nyomása fokozatosan felemeli a tanítványt a tanítóéval
azonos fokra.
A fontos mozzanat az, hogy a tanító uralkodó (domináns) hangneme mindig úgy hangozzék,
hogy az állandóan, éjjel-nappal hasson a tanítványra akkor is, ha nincs különösebb gondolatra
szükség egyik részről sem.
A Mestereknek „elfogadott” tanítványai oly szoros érintkezésben vannak Mesterükkel, annak
gondolatával, hogy begyakorolhatják magukat arra, hogy bármely pillanatban érzékelhetik a Mester
gondolatát valamely adott tárgyról, s ily módon mentes lesz a tévedéstől. A Mester bármikor
küldhet gondolatot a tanítványon keresztül, akár mint sugallatot, akár mint üzenetet. Ha pl. a
tanítvány ír egy levelet vagy tart egy előadást, a Mester tudat alatt is tudomással bír arról a tényről,
és bármely pillanatban bedobhat a tanítvány elméjébe egy gondolatot, amit belevegyen a levélbe
vagy az előadásba. Kezdeti fokon a tanítvány gyakran nincs is ennek tudatában, és azt hiszi, hogy
ezek az eszmék saját elméjében spontán léptek fel, de hamarosan felismeri a Mester gondolatát.
Valóban nagyon kívánatos, hogy ezt a felismerést megtanulja, mert a mentális és asztrális síkon
nagyon sok lény van, akik a legjobb szándékkal és a legbarátságosabb módon készek hasonló
sugalmazásokat adni, és nagyon szükséges, hogy a tanítvány megtanulja megkülönböztetni, kitől
jöttek azok.

XII. fejezet

Gondolatközpontok

Vannak a mentális világban határozottan lokalizált központok, tényleges helyek a térben,


amelyben azonos típusú gondolatok, rezgésük azonossága folytán, tömörülnek össze, amint az egy
32

nyelvet beszélő emberek is összetömörülnek nyelvcsoportokká. Adott tárgykörű gondolatok


vonzódnak a központok egyikéhez, amely bizonyos számú gondolatot szív fel, összefüggőt vagy
nem összefüggőt, helyeset vagy helytelent.
A filozófiai gondolatnak például megvan a maga sajátos területe, a fő filozófiai eszméknek
megfelelő alosztályokkal. Az egyéneknek ez a gyűjteménye képviseli mindazt, amit erről a
tárgykörről gondoltak.
Bárki, aki mélyen elgondolkodik a filozófián, összeköttetésbe kerül a gondolatcsoporttal. Ha
mentális testében van akár álmában, akár „holtan”, térbelileg is oda vonzódik, a mentális sík
megfelelő részében. Ha a fizikai test, amelyhez még tartozhat, megakadályozza ezt, akkor fel fog
emelkedni egyik vagy másik ilyen örvény szimpatikus rezgéséhez, és megkap tőlük annyit,
amennyit asszimilálni képes, de ez a folyamat valahogyan kevésbé szabad, mintha ténylegesen
belesodródik.
Nincs különleges gondolatközpontja a drámának és az elbeszélő művészetnek, de van egy
régió, amit regényes gondolatnak lehetne nevezni.
A gondolatközpontoknak az emberekre gyakorolt befolyása az egyik oka annak, miért
gondolkodnak az emberek nyájszerűen, mint a juhok; mert sokkal könnyebb egy lusta mentalitású
embernek már valaki más által elkészített gondolatot elfogadni, mint keresztülmenni valamely tárgy
feletti elgondolkodás mentális munkáján, és saját magának levonni a döntést abból.
Nehéz leírni az ilyen gondolattartályoknak a kinézését, mindegyik gondolat úgy látszik nyomot,
vagy csapást von, és utat vág magának a sík anyagában. Ez az egyszer lefektetett út nyitva marad,
vagy inkább könnyen kinyitható újra, és részecskéi újra élednek minden új erőfeszítésre.
E gondolatközpontok tartalmából természetesen minden átlagos gondolkodó bőven meríthet.
Azok számára, akik elég erősek és kitartóak, más lehetőségek is vannak e központokkal
vonatkozásban.
Először: e központokon keresztül lehetséges elérni azokat az elméket, akik ezeknek az erejét
kifejlesztették. Ezért az, aki erős, buzgó, tiszteletteljes, valóságosan a lábánál ülhet a múlt nagy
gondolkodóinak és tanulhat tőlük az élet nagy kérdéseire vonatkozólag.
Másodszor: van olyan valami, ami az igazság önmagában, vagy ha ez az eszme túlságosan
elvont arra, hogy felfoghassuk, azt is mondhatjuk, hogy az a Nap Logosz elméjében lévő
igazságnak a felfogása. Ezzel a gondolattal kapcsolatot teremthet az, aki tudatos egységet ért el az
Istenséggel, de senki más e fokozaton alul. Mindazonáltal ennek visszatükröződései észlelhetők
síkról síkra vetítve, mindig halványabban, amint leszállnak. Végül a tükröződések némelyike
elérhető annak számára, akinek gondolata felszárnyal, hogy találkozzék vele.
A gondolatközpontok létezéséből következik egy másik érdekes dolog. Nyilvánvaló hogy sok
gondolkodó vonzódhat egyidejűleg ugyanahhoz a mentális régióhoz, és itt ugyanazokat az eszméket
gyűjtheti össze. Ha ez megtörténik, lehetséges az is, hogy ezeknek az eszméknek a fizikai világban
történő kifejezésében is egybevágnak, s ilyenkor a tudatlanok plágiummal vádolhatják őket. Hogy
ilyesmi nem történik meg, gyakrabban, mint ténylegesen megtörténik, annak oka az emberi agy
működésében és sűrű voltában rejlik, ami aránylag ritkán hoz le olyasmit, amit a felső síkokon
tanult.
Ez a jelenség nemcsak irodalmi téren fordul elő, hanem a találmányok terén is. A szabadalmi
hivatalokban jól ismert dolog, hogy gyakorlatilag azonos találmányok gyakran érkeznek majdnem
egyidejűleg.

XIII. fejezet

Fizikai vagy „éber” öntudat


33

Ebben a fejezetben úgy fogjuk figyelembe venni a mentális testet, ahogy az létezik, és ahogyan
azt használják „éber” tudat alatt, vagyis a közönséges fizikai életben.
Megfelelőnek látszik, ha sorban foglalkozunk a három tényezővel, amelyek meghatározzák a
mentális test természetét és működését a fizikai életben, éspedig:
1) A fizikai élet,
2) az érzelmi élet,
3) az értelmi (mentális) élet.

1) A fizikai élet
Mivel a fizikai test minden egyes részének megvan a maga asztrális és mentális megfelelője,
ebből következik, hogy a durva és tisztátalan fizikai test arra igyekszik, hogy a mentális testet is
durvává és tisztátalanná tegye.
Annak a ténynek az ismeretében, hogy a mentális anyag hét fokozata megfelel a fizikai anyag
hét fokozatának (és természetesen az asztrálisnak is) látni fogjuk, hogy a mentális testet
különlegesebben érintik a fizikai, szilárd, folyékony, gáznemű és éteri, azaz a fizikai anyag négy
alsó fokozatának halmazállapotai.
Azt is tudjuk, hogy a mentális anyag durvább minőségeiből összeállított mentális test a durvább
fajta gondolatokra válaszol inkább, mint a finomabbakra.
Durva étel és ital durvább mentális test alkotására hajlamos. Húsétel, alkohol és dohány
egyaránt ártalmas a fizikai, asztrális és mentális testre. Ugyanez vonatkozik majdnem minden
gyógyszerre. Ha pl. ópium tartalmú gyógyszert szed valaki a fájdalmak csillapítására, oly ritkán
tegye, amennyire csak lehetséges. Aki ért hozzá megtudhatja, hogy hogyan távolítsa el az ópium
rossz hatását a mentális és asztrális testekre, miután az már megtette hatását a fizikai testre.
Mindenféle piszok sokkal jobban észrevehető a magasabb világokban, mint a fizikaiban.
Hangos, éles és hirtelen zajok, amennyire csak lehetséges elkerülendő annak, aki rendben
akarja tartani asztrális és mentális testét. Ez egyik oka annak, hogy a hangos városi életet kell
kerülnie az okkultista tanítványnak.
A zaj összetett hatása a mentális testre fáradtság érzésében mutatkozik és a világos
gondolkodásra való képtelenségben.
Az ember mentális testére majdnem minden hatással van a környezetben. Így pl. a falon függő
képek is a szobájában is befolyásolják, nemcsak mivel bizonyos eszmék kifejezését tárják a szeme
elé, hanem mert a művész nagyrészt tesz bele a képbe saját magából és legbelsőbb gondolataiból és
érzelmeiből is. Ezt nevezhetnénk a kép láthatatlan részének.
A könyvek különösen erős központjai a gondolatformáknak és észre sem vett befolyásuk az
ember életében gyakran igen erőteljes. Ezért nem bölcs dolog, ha könyvtárunkban nem kívánatos és
kellemetlen könyveket tartunk.
A talizmánokról és amulettekről részletesen írtunk az Éteri testmás és az Asztrális test c.
könyvekben. A legerősebb talizmán a földön a Hatalom Jogara, amit a Shamballában tartanak, és a
Beavatásnál használnak. (Lásd Leadbeater: Mesterek és az Ösvény c. könyvét.)
Az emberre az őt körülvevő színek is hatnak. Mert amint az érzés vagy gondolat bizonyos színt
hoz létre a finomabb anyagokban, úgy fordítva, bizonyos szín jelenléte még a fizikai tárgyakra is
nyomást gyakorol, és hajlamossá tesz arra, hogy a színeknek megfelelő gondolatot vagy érzelmet
ébresszen fel. Ilyen ésszerű pl. bizonyos kiválasztott színeknek a használata a katolikus egyházban
az oltárterítőknél, miseruháknál stb. abból a célból, hogy az elme és érzelem állapotához még
hozzáadjon valamit az alkalomnak megfelelően.
Az embert szobáinak falai és bútorzata is érinti, mivel gondolatai és érzései által öntudatlanul is
magnetizálja a közelében lévő tárgyakat úgy, hogy ezek birtokába jutnak az azonos típusú
szuggesztív gondolatoknak és érzéseknek vagy önmagával, vagy másokkal szemben, akik kiteszik
magukat majd befolyásuknak. Ennek a jelenségnek meggyőző példáit szolgáltatják a börtöncellák
és hasonló helyek.
34

Ebből ered az értéke a „szent helyek”-nek, ahol a légkör valóban magas fokon rezeg. Egy
meditációra elkülönített helyiség hamarosan a környező világnál tisztább és szubtilisabb légkört és a
tanítvány ennek a ténynek az előnyeit okosan kihasználhatja úgy a maga, mint a környezete javára.
A gondolaterő ilyenfajta működésére példaként idézhetjük bizonyos hajók vagy gépek eseteit,
melyeknek „szerencsétlen” hírük van. Ezeknél kétségkívül sorozatos balesetek történtek, minden
nyilvánvaló ok nélkül.
Az ilyen hatásokat a következőképpen vezethetjük le. A gyűlölet mély érzései irányulhatnak pl.
a hajó építőjére vagy inkább a hajó első útjának kapitányára. Ezek az érzések azonban
egymagukban még nem okozhatták a komoly baleseteket.
Azonban minden hajó életében van számos alkalom, midőn a balesetet csak a legnagyobb
óvatossággal és gyorsasággal lehet elkerülni, amelyben egy percnyi késlekedés vagy hanyagság
elegendő a katasztrófa kiváltására.
A fentebb leírt gondolatforma-tömeg azonban bőségesen elegendő lesz ahhoz, hogy ilyen
kihagyásokat okozzon az óvatosságban és ez lesz a legkönnyebb mód ahhoz, hogy a rosszindulat
elvégezze munkáját.
Világos, hogy ennek az ellenkezője is igaz és a szerencsés légkört is fel lehet építeni az anyagi
tárgyak köré, derülátó és jókedvű gondolatokkal azok részéről, akik használják az illető tárgyakat.
Hasonló az eset a relikviákkal. Bármely személyes magnetizmussal erősen átitatott tárgy
századokon át sugározhatja befolyását gyakorlatilag nem csökkenő erővel. Még ha a relikvia nem is
eredeti, a századokon át beleöntött áhítatos érzés erősen magnetizálhatja azt és jó erőforrássá válik.
Jó gondolatoknak a tárgyakba való beleöntésével az okkultizmus ismerőjének számtalan
alkalma van áldást szórni szét maga körül, bár az elfogadó nincs is tudatában annak, honnan ered
az.
Okkult bölcsesség van a következő tanácsban: „Gyúrj szeretetet a kenyérbe, amit sütni fogsz,
fonj erőt és bátorságot abba a kabátba, amelyet a fáradt arcú asszonynak kötsz, adj bizalmat és
őszinteséget abba a pénzérmébe, amivel a gyanakvó tekintetű embernek fizetsz.”
Amint a XI. fejezetben már említettük, midőn a gondolatátvitellel foglalkoztunk, a magasan
fejlett személlyel való fizikai összeköttetés jelentős segítséget nyújt a mentális test fejlődésében és
gyakorlásában. Amint a tűz hősugárzása megmelegíti a közelébe tett tárgyakat, úgy a gondolkodó
gondolatsugárzásai is erősebbek lehetnek, mint sajátunk, ha együttérzéssel rezegnek vele, és idővel
a saját mentális erőnk megnövekedését is érezzük.
Ennek a hatásnak a példáját gyakran tapasztaljuk valamilyen előadás megtartásakor. A
hallgatóság egyik tagja, amíg a hallgatja az előadást, tökéletesen megérti a mondottakat, de később
már homályossá válik előtte, és végképpen kiesik elméjéből, mikor megkísérli visszaadni azt.
Ennek az a magyarázata, hogy erősebb elméjű gondolkodó gondolatrezgései abban az időben
formákká alakították a hallgató mentális testét, de később ez a mentális test saját erejéből képtelen
ezeket a formákat fenntartani. Az igazi tanító így sokkal több segítségére van a tanítványának azzal,
hogy a közelében tartja őt, mint akárhány kimondott szó.
Láthatatlan lények, akik összeköttetésben vannak a tengerrel, hegységekkel, erdőkkel
vízesésekkel, stb., oly rezgéseket sugároznak, melyek az asztrális, mentális és éteri testek eddig nem
használt részeit ébresztik fel, és így ebből a szempontból az utazás is nagy hasznára válik ennek a
három testnek.
Általában elmondható, hogy minden, ami elősegíti a fizikai testek egészségét és jólétét,
előnyösen hat vissza a felső eszközökre is.
Természetesen a fordítottja is igaz ennek, az érzelmi és mentális élet mély hatással van a fizikai
testre. Mert amíg igaz, hogy a mentális és asztrális testek nyilvánvalóan, a dolgok természeténél
fogva jobban megközelíthetők a gondolat erejének, mint a fizikai test, mégis még a fizikai test is
formálható az érzelem és gondolat ereje által. Így pl. jól ismert dolog, hogy bármely megrögzött
gondolatkör, erény vagy gonoszság, benyomást gyakorol a fizikai vonásokra, ez a tény olyan
általános jelenség, hogy annak teljes jelentőségét a legtöbb ember nem is realizálja megfelelően.
Másik példa az úgynevezett „stigmatizáció” jelensége, ami egyes szentek testén fordul elő, sok
35

esetben hitelesen tanúsítva. Számtalan egyéb példát lehet találni a modern pszichoanalitikus
irodalomban és másutt.
A jelenkor magasan fejlett ötödik fajbeli emberénél a fizikai testet legnagyobbrészt a mentális
állapotok kormányozzák; ezért az aggodalom, mentális szenvedés és nyugtalanság ideges
feszültséget okoz, hamar megzavarja a szervi folyamatokat és betegséget, vagy gyengeséget hoz
magával. Helyes gondolkodás és érzelem visszahat a fizikai testre és növeli erejét a prána, illetve a
vitalitás feldolgozásában.
Mentális erő és komolyság ilyképpen elősegíti a fizikai egészséget, mert az ötödik fajnak fejlett
embere fizikai életét szó szerint idegrendszerében éli.

2) Az érzelmi élet
A mentális és asztrális testek annyira össze vannak kapcsolva egymással, hogy mély hatást
gyakorolnak egymásra. E kölcsönös viszonyt már a VI. fejezetben tárgyaltuk. E fejezetben csak az
asztrális testnek a mentális testre és viszont, gyakorolt további néhány hatásával fogunk foglalkozni.
Az asztrális testen egy keresztülsöprő hullám önmagában véve nem érinti nagyon a mentális
testet, bár lehet, hogy egy időre ennek a mentális testnek majdnem lehetetlen lesz teljesíteni
bárminő tevékenységet, ami a fizikai agyon keresztül jön. De nem azért, mert maga a mentális test
szenvedett volna sérelmet, hanem mert az asztrális test, ami mint híd működik a mentális test és az
agy között, annyira azonos mértékben rezeg, hogy egyképpen képtelen befogadni bármely más
áramlatot, ami nincs ezzel a mértékkel összhangban.
Tipikus példa a mentális tevékenységre tett érzelmi hatásra a „szerelmes ember”, akinek
aurájából ilyenkor teljesen eltűnik az intellektus sárga színe.
Durva érzékiség az asztrális testben, amit különösen kellemetlen színárnyalatok képviselnek,
teljesen képtelen arra, hogy a mentális testben is megjelenjék. Ez példa arra az elvre, hogy a
különböző síkok anyaga, amint finomabbá válik, fokozatosan elveszti azt az erejét, hogy
alacsonyabb tulajdonságokat fejezzen ki.
Ezért valaki kialakíthat egy mentális képet, ami testi érzést ébreszthetne, de ez a gondolat és
kép az asztrális anyagban fejezi ki magát és nem a mentálisban. Nagyon határozott benyomást és
megfelelő színárnyalatot hagy az asztrális testben, és a mentális testben csak azokat a színeket fogja
elmélyíteni, amelyek a velejáró rosszakat képviselik, így az önzést, csalást és önteltséget.
Néha előfordul, hogy bizonyos érzelem és gondolat csoportok, némelyek kívánatosak, mások
nem azok, szorosan összekapcsolódnak. Így pl. jól ismert hogy mély áhítat és az érzékiség bizonyos
alakjai gyakran kibonyolíthatatlanul összekeverednek.
Az az ember, akit aggaszt az ilyen kellemetlen kapcsolat, learathatja az áhítat jótékony voltát
anélkül, hogy az érzékiség rossz hatásai alatt szenvedne oly módon, hogy vegye körül a mentális
testét szilárd burokkal, illetve annak alsóbb osztályait. Ily módon hatásosan ki fogja zárni az alsó
benyomásokat, míg a magasabbakat megengedi, hogy akadálytalanul működhessenek.
A mentális testnek az asztrális testre gyakorolt hatása természetesen tetemes, és a tanuló
fordítson nagy figyelmet erre a tényre. Vissza fog emlékezni arra, hogy mindegyik testét végül is a
legközelebbi felső test ellenőrzi. Így a fizikai test nem képes irányítani önmagát, de az asztrális test
vágyai és szenvedélyei irányítják és befolyásolják azt.
Az asztrális testet pedig a mentális test ellenőrzése alá kell vonni, mert a gondolat által lehet
megváltoztatni a vágyakat, és elkezdeni azokat akarattá átalakítani, ami a vágynak magasabb
aspektusa. Csak az Én-nel mint gondolattal lehet uralni az Én-t, mint vágyat.
A vágyak közötti választás szabadsága mutatja, hogy valami magasabb működik és ez a
magasabb valami a manas, ahol a szabad akarat székel, a nálánál alacsonyabbakkal szemben.
A tanuló visszaemlékezhet továbbá arra is, hogy az asztrális test csakráit vagy erőközpontjait a
mentális síkról építik és ellenőrzik, amint a fizikai agy központjait az asztrális síkról építik.
Minden mentális test által a fizikai agyhoz kiküldött impulzusnak az asztrális testen keresztül
kell haladnia, és mivel az asztrális anyag sokkal jobban fogékony a gondolatrezgésekre, mint a
fizikai anyag, az asztrális testre gyakorolt hatása is aránylagosan nagyobb. Ezt a folyamatot az
Asztrális test c. munkában tárgyaltuk, ezért e tekintetben a tanulót erre a könyvre hívjuk fel.
36

Ezért, mivel a mentális anyag rezgései az asztrális anyag rezgéseit is ingerlik, az ember
gondolatai hajlamosak az érzelmek felkavarására. Így, jól tudott dolog, ha az ember a vele történt,
szerinte kellemetlen dolgokra gondol, könnyen méregbe gurul. De ennek az ellenkezője is igaz, bár
gyakran elfelejtik. Nyugodt és értelmes gondolkodással az ember megelőzheti vagy megszüntetheti
a haragot és egyéb nem kívánatos érzelmeket.
Az elme tudományos és közönséges viselkedésének vagy állapotának az asztrális testre
gyakorolt hatásának példáját ábrázolja a Látható és láthatatlan ember c. műben a XX. ábra, ami
bemutatja a tudós típusú ember asztrális testét. Az asztrális színek arra hajlamosak, hogy szabályos
szalagokra tagozódjanak, és az ezek közötti határvonalak tiszták és határozottak lesznek.
Szélsőséges esetekben az intellektuális fejlődés oda vezet, hogy teljesen kiküszöböli a devocionális
érzést, és jelentősen csökkenti az érzékiséget.
A koncentráció elsajátítása és általában a mentális test kifejlődése az áloméletre is kihatással
van, és élénkebbé, jobban fenntartottabbá, értelmesebbé, sőt tanulságosan érthetővé teszi az
álmokat.
Az asztrális testnek valójában csupán a mentális test színei visszatükröződéseinek kellene
lennie, és a fejlett embernél ez így is van. Ez jelzi, hogy az ember csak azt az érzést engedi meg
magának, amit az értelem diktál neki.
Viszont semmiféle érzelem, semmiféle körülmények között se legyen semmiféle hatással a
mentális testre, mert a mentális test a gondolat otthona, nem a szenvedélyeké és érzelmeké.

3) A mentális élet
Bár valami keveset kívülről is lehet tenni az ember elméjének felépítésére és fejlődésére, a
legtöbb eredményt a saját öntudatának tevékenységétől lehet várni. Ezért, ha az embernek erős,
élénk aktív mentális teste van, ami meg tudja érteni az elébe tárt magasztosabb gondolatokat is,
állandóan a helyes irányba kell haladnia.
Az ember saját maga az, aki állandóan hatással van saját mentális testére. Mások, mint előadók
vagy írók hatnak rá alkalmilag, de az ember maga mindig. Mentális testünk összetételére gyakorolt
saját hatása sokkal erősebb, mint bárki másé, és ő maga rögzíti le elméjének normális rezgési
mértékét. Azok a gondolatok, amelyek nem harmonizálnak ezzel a mértékkel, félre lesznek dobva,
midőn elméjét érintik. Ha gondolatai igazak, a hazugság nem fészkelheti be magát elméjébe; ha a
szeretet a gondolat, nem zavarhatja meg azt gyűlölet; ha bölcsen gondolkodik, nem béníthatja meg a
tudatlanság.
Az elmét nem szabad parlagon hevertetni, nem szabad úgy hagyni, mintha ugar volna, mert
minden gondolat mag, gyökeret ver benne és felnövekszik; nem szabad megengedni, hogy tetszés
szerint rezegjen, mert ebben az esetben minden elhaladó rezgésre válaszolni fog.
Az ember elméje az ő sajátja és csak olyan gondolatokat engedjen be, amelyeket ő maga az ego
választ ki.
Az emberek többsége nem tudja, hogyan gondolkozzék egyáltalán, és még azok a kissé
haladottabbak is ritkán gondolkoznak határozottan és erőteljesen, kivéve azon pillanatokat, midőn
lényegesen el vannak foglalva valamilyen munkával, ami egész figyelmüket igénybe veszi.
Következésképpen az elmék nagy száma parlagon hever és kész bárminő beléje vetett magot
befogadni.
Az emberek óriási többsége, amennyiben figyelné gondolatait, azt tapasztalná, hogy azok nem
is saját gondolatai, hanem csupán mások gondolatainak elvetett töredékei. A hétköznapi ember alig
tudja pontosan, mire gondol az adott pillanatban, vagy miért gondol valamire. Ahelyett, hogy
elméjét valamilyen meghatározott pontra irányítaná, megengedi, hogy elburjánozzék, vagy parlagon
heverjen úgy, hogy minden alkalmilag bevetett mag kicsírázzék és felnövekedjen.
A tanítvány, aki komolyan próbálkozik azzal, hogy valamivel is felülemelkedjék az átlagember
gondolkozásának színvonalán, tartsa eszében, miszerint a feltámadó gondolatok nagy része, mely
állandó nyomást gyakorol rá, az ő színvonalánál alacsonyabb fokon áll, s ezért meg kell védenie
magát befolyásuktól. A gondolatoknak egész óceánja árad a legkülönbözőbb egyáltalán nem fontos
tárgykörökre vonatkozóan, hogy nagyon is szükséges küzdeni kizárásukért.
37

Ha az ember veszi magának a fáradtságot, hogy a kitartó és koncentrált gondolkodásnak a


szokását kialakítsa, tapasztalni fogja, hogy agya begyakorolva arra, hogy csak az egó – az igazi
gondolkodó – sugalmazására hallgasson, nyugodt marad, ha nincs használatban és elutasítja, hogy
elfogadja és válaszoljon az őt körülvevő gondolat óceán alkalmi áramlataira. Így nem lesz többé
megközelíthetetlen a magasabb síkok befolyásaira, ahol a bepillantás élesebb, a megítélés igazabb,
mint itt lent valaha is lehet.
Az ember csak akkor tudja nyugalomba helyezni elméjét, és gondolkodását a magasabb tudat
jelentkezése céljából kikapcsolni, ha azt állandóan féken tartja. Ekkor az ember kész a meditációra
és a jóga gyakorlatok megvalósítására, amiről kellő időben beszélünk majd.
Ez a gyakorlati tanítás a mentális test edzésére. Az ember, aki ezt megteszi, fel fogja fedezni,
hogy ezáltal élete nemesebb és boldogabb lesz, s igaz az, hogy bölcsesség által véget lehet vetni a
szenvedésnek.
A bölcs ember a legmagasabb gondossággal őrködik gondolatai felett, felfogja, hogy ezekkel
erőteljes eszköz birtokában van, melynek helyes használatáért felelősséggel tartozik. Kötelessége,
hogy kormányozza gondolatait, különben elburjánoznak, és bajt okoznak magának és másoknak is.
Kötelessége, hogy kifejlessze gondolaterejét, mert ennek segítségével rengeteg jót tehet.
Az olvasás nem képzi a mentális testet; egyedül csak a gondolkodás képzi azt. Az olvasás csak
azért hasznos, mert anyagot szolgáltat a gondolkodásra, és az ember mentális növekedése arányában
lesz azzal a gondolatmennyiséggel, amit az olvasásban felhasznál. Rendszeres és kitartó de nem
szertelen gyakorlással a gondolkodás ereje éppúgy növekedik, mint az izomerő is növekszik a
tornászással. Ilyen gondolkodás nélkül a mentális test lazán alakult és szervezetlen marad. De a
koncentráció – az a képesség, hogy a gondolatot határozott pontra rögzítsük – elérése nélkül a
gondolaterőt egyáltalán nem lehet gyakorlatoztatni.
Ha a mentális testet gyakorlatoztatjuk, és arra késztetjük, hogy a gondolat a ténykedés alatt
rezegjen, friss anyagot vonz és épít be a mentális atmoszférából a testbe. Ezzel az így növekedni
fog, úgy kiterjedésében, mint szerkezetének bonyolultságában. A gondolatmennyiség határozza meg
a test növekedését, a gondolat milyensége határozza meg azt a fajta anyagot, ami alkalmazva lesz
ebben a növekedésben.
Emlékezzünk arra, hogy minden a fizikai síkon végzett munkát a fizikai agyon keresztül kell
megtenni, s hogy e téren sikert érjünk el, a fizikai agyat is gyakorlatoztatni kell, és akként
elrendezni, hogy a mentális test megfelelően működhessen rajta keresztül.
Jól tudott, hogy a fizikai agynak bizonyos részei összefüggésben vannak az ember bizonyos
tulajdonságaival, és ezeknek segítségével gondolkozik bizonyos irányban; mindezt rendbe kell
hozni, és megfelelően egymásra vonatkoztatni a mentális testben lévő zónákkal.
De mivel az okkultista megtanulta, hogy milyen rettentő ereje van a gondolatnak, az ő
felelőssége annak helyes használatában aránylagosan nagyobb, és ezért nem fogja sajnálni a
fáradtságot, hogy hasznosítsa azt mások megsegítésében.
Nem lesz hiábavaló, ha figyelmeztetjük azokat, akik hajlamosak a vitatkozásra. Azok, akiket
könnyen lehet vitába vonni, gondolják meg, hogyha túlbuzgón rohannak bele a szócsatába, kitárják
mentális váruk kapuit, és védtelenül hagyják azt. Ilyenkor bárminő, a közelben tartózkodó
gondolaterő behatolhat, és birtokba veheti mentális testünket. Ha sokszor pocsékolnak el
jelentéktelen dolgokra mentális erőt, mentális testük tónusa biztosan megromlik a beléjük áramló
befolyás által. Az okkult tanítvány legyen nagyon gondos a vitákba való bocsátkozásoknál.
Általános tapasztalat, hogy a viták nagyon ritkán változtatják meg bármelyik oldal véleményét, a
legtöbb esetben csak megerősíti a már vallott nézeteket.
Az élet minden órája alkalmat ad a tudatnak arra, hogy építse mentális eszközét. Ébren vagy
alva mindig építünk mentális testünkön. Az öntudatnak minden rezzenése, legyen az csak egy átfutó
gondolat, bevisz bizonyos részecskét a mentális anyagból a mentális testbe, és másokat kidob
onnan. Ha a mentális testet tiszta és magasrendű gondolatok késztetik rezgésre, a rezgések
sebessége a durvább anyag részecskéit kiveti, és finomabbakat vonz helyükbe. Ily módon a mentális
test mindig finomabb és tisztultabb lesz. Az ilyen anyagból összeállított mentális test nem válaszol
38

durva és rossz gondolatokra; de a durva anyagból felépített mentális testet minden rossz átfutó
gondolat megrezegteti, és felelet nélkül hagyja a jókat és nem is húz hasznot ezekből.
A fentiek inkább a mentális test „formai oldalára” vonatkoznak. Az „élet oldal” felé fordulva a
tanuló vésse emlékezetébe azt is, hogy a tudatnak a valóságos lényege állandóan azonosítja magát a
nem-énnel, és éppúgy állandóan állítja a nem-én elvetését is. Az öntudat valóban ebből a változó
állításból és tagadásból áll – „Ez én vagyok” – „ez nem én vagyok”. Ezért az öntudat az anyagban
ezt a rezgésnek nevezett vonzást és taszítást idézi elő. Így az öntudat által támasztott rezgéseknek a
minősége határozza meg a mentális testbe bevont anyag finomságát vagy durvaságát.
Amint láttuk a XI. fejezetben mások gondolatrezgései, akik gondolatai emelkedettek,
hajlamosak saját mentális testükben oly anyag rezgéseit felkelteni, amelyek felelnek ezekre, és ezek
a rezgések megzavarják, esetleg ki is hajtják azokat, melyek durvák és nem képesek együtt rezegni
ezekkel a magasabb tevékenységűekkel. Így a hasznos, amit kapunk másoktól, nagyrészt saját
gondolatainktól függ, mivel ahhoz, hogy jobb jótékony hatást kapjunk, először saját mentális
testünkben kell lennie a magasabb típusú anyagnak, amit a másik gondolat érinthet.
A mentális test éppúgy alanya a megszokás törvényeinek, mint a többi eszközök. Ezért, ha
rászoktatjuk a mentális testünket bizonyos típusú rezgésekre, az megtanulja, hogy könnyen és
készségesen reprodukálja azt, így pl. ha az ember megengedi magának, hogy másokról rosszat
gondoljon, hamarosan szokásszerűen inkább rosszat fog gondolni róluk, mint jót. Ily módon
gyakran keletkeznek előítéletek, melyek vakká teszik az embert mások jó tulajdonságai iránt, és
rendkívül felnagyítják a rosszat bennük.
Sok ember a tudatlanság következtében esik a rossz gondolatok szokásába. Természetesen
éppúgy lehet a jó gondolatok szokását is kialakítani. Nem nehéz valakinek arra gyakorolnia magát,
hogy inkább a kívánatos, mint a nem kívánatos tulajdonságokat lássa azoknál az embereknél,
akikkel találkozik. Ebből aztán kialakul az a szokás, hogy inkább kedvelni fogja az embereket, mint
nem. Ilyen gyakorlatokkal elménk könnyebben fog működni a csodálat és a megértés irányába, mint
a gyanakvás és a lekicsinylésébe. Így a gondolaterő rendszeres használata az életet könnyebbé és
kellemesebbé teszi és a megfelelő fajta anyagot is építi be a mentális testünkbe.
A nem kívánatos eszmék és tulajdonságok feletti gondatlan játszadozás tényleges veszélyt
jelent, nevezetesen ilyen nem kívánatos dolgok felé vezető hajlam kialakítását. Az az ember, aki
gondolatban valamilyen gonosztett eszméjével játszadozik, azon veszi észre magát, hogy elkövette,
mielőtt még felfogta volna mit cselekedett. Mert minden ténykedés gondolatból származik, még
akkor is, ha – mint mondani szokás – gondolkodás nélkül követte el az ember, mert az ilyen tett is
mindenképpen az ösztönszerű kifejezése azoknak a gondolatoknak, vágyaknak és érzéseknek,
melyek növekedését az ember korábban elindította.
Miután az ember egy ideig állhatatosan folytatta azt a gyakorlatot, hogy ő maga válassza ki
azokat a gondolatokat, melyeknek szállást akar adni, azt fogja tapasztalni, hogy mindig kevesebb és
kevesebb rossz gondolat fog elméjébe áramlani, s hogy az ilyen gondolatokat valóban elméjének
úgyszólván automatikus ténykedése fogja visszavetni. Ilyképpen az ember mentális testébe egy
csomó jó anyagot fog összegyűjteni és mentális teste évről évre gazdagabb tartalmú lesz.
Látjuk tehát, hogy az a nagy veszély, amit el kell kerülni az, hogy megengedjük a kívülről
ösztönzött gondolatképek alkotását, annak megengedését, hogy a külső világból jövő ösztönzések
hívják fel a képeket a mentális testben, hogy a teremtő mentális anyagot gondolatformákba öntsék,
energiával ellássák, ami szükségképpen kiürülésre fog törekedni és önmagát így megvalósítani. A
mentális test ilyen nem irányított tevékenységében van gyakorlatilag minden küzdelmünknek és
spirituális nehézségünknek az eredete. A tudatlanság az, ami megengedi a mentális test ilyen
fegyelmezetlen működését, ezt a tudatlanságot tudással kell helyettesíteni és meg kell tanulnunk,
hogy ellenőrizzük mentális testünket úgy, hogy ne kívülről legyenek ösztönözve a képek alkotására,
hanem a mienket használjuk fel tetszés szerint.
Rendkívül sok szenvedést okoz a fegyelmezetlen képzelet. Az alsóbbrendű szenvedélyek
(különösen a nemi vágy) ellenőrzésének elmulasztása a fegyelmezetlen képzelet eredménye, nem a
gyenge akaraté. Még ha erős vágyat érzünk is, a teremtő gondolat az, ami előidézi. Abban még
nincs veszély, ha csupán szemléljük vágyaink tárgyát vagy gondolunk reájuk, de ha az ember
39

elképzeli, hogy utat enged vágyainak és megengedi azoknak, hogy megerősítsék a megalkotott
képet, akkor kezdődik a veszély. Fontos, hogy megértsük: a vágy tárgyaiban, mint ilyenekben nincs
erő, kivéve, ha belemerülünk a képzeletekbe, amelyek teremtő erejűek. Ha ezt tesszük, bizonyára
küzdelem következik.
Ebben a küzdelemben felhívhatjuk azt, amiről azt gondoljuk, hogy az az akaratunk, és
megpróbálhatjuk, hogy kétségbeesett ellenállással megmeneküljünk saját képzeletünk
következményeitől. Kevesen tudják, hogy a félelem által inspirált nyugtalan és kétségbeesett
ellenállás nagyon különbözik az akarattól. Az akaratot inkább arra kell felhasználni, hogy először is
a képzeletet ellenőrizze s így bajaink okát eredetében, és a forrásánál tépje ki gyökerestől.
Mint egy későbbi fejezetben látni fogjuk az anyagok, amit jelen életünkben összegyűjtöttünk, a
halál utáni életben azokra a mentális erőkre és képességekre hatnak, amelyek a jövőben
bekövetkező életeinkben további kifejezésre fognak jutni. Mentális testünk a következő
inkarnációkban attól a munkától függ, amit jelen mentális testünkben tettünk. A Karma az aratást a
vetésnek megfelelően hozza, nem tudjuk az egyik életet a másiktól elkülöníteni, sem csodaszerűen
létrehozni valamit a semmiből.
Amint a Candogyopanishat-ban írva van: Az ember a visszatükröződés teremtménye, amit
ebben az életben visszatükröz, azzá válik azután.
A gondolkodás megváltoztatásának erőfeszítése az a folyamat, amely kiszabadítja a mentális
testből a mentális részecskéknek bizonyos típusát, azután magasabb típusúakkal helyettesíti azokat.
Ez természetesen eleinte nem könnyű éppúgy, mint a fizikai szokások elhagyása vagy
megváltoztatása is nehéz eleinte. De meg lehet tenni, és amint a régi forma megváltozik, a helyes
gondolkodás is mind könnyebbé válik, s végül önkéntelen lesz.
Alig van határa annak a fokozatnak, amivé az ember újra teremtheti magát az összpontosított
mentális tevékenység által. Amint már láttuk, a gyógyító iskolák – mint Christian Science, Mental
Science és mások – hasznosítják azt az erőteljes hatóerőt eredményeik elérésében. Az
eredményesség nagyrészt a gyógyítást gyakorló tudásától az általa használt erők tekintetében függ.
Számtalan eredmény bizonyítja ennek az erőnek a létezését, a sikertelenségek viszont azt
bizonyítják, hogy a kezelés nem volt elég ügyes vagy nem volt képes eredményt elérni a szóban
forgó feladat tekintetében.
Általánosságban a gondolat a teremtőképesség, az emberi Hármasság harmadik aspektusának a
megnyilvánulása. A keresztény terminológia szerint az akarat az Atya Isten, a szeretet a Fiú Isten és
a gondolat vagy teremtő tevékenység a Szentlélek Isten megnyilvánulása. A gondolat az, ami
mibennünk ténykedik és viszi keresztül az akarat parancsait. Ha az akarat a király, a gondolat a
miniszterelnök.
Az okkultista ezt a teremtőerőt az emberiség fejlődésének meggyorsítása érdekében
alkalmazza. A keleti jóga az elme fejlődése általános törvényeinek az alkalmazása erre, az öntudat
egy része fejlődésének meggyorsítására. Bizonyították, és újból be lehet bizonyítani, hogy bármely
eszmére összpontosított gondolat ezt az eszmét beépíti a gondolkodó jellemébe, s így az ember
bármely szándékolt tulajdonságot kialakíthat magában kitartó és figyelmes gondolkodással –
meditációval.
Ha ezt a törvényt ismeri az ember, kívánságának megfelelően építheti fel saját mentális testét. A
jellemképzés folyamata éppoly tudományos, mint az izomerő kifejlesztése. Még a halál sem
állíthatja meg ezt a munkát, amint a későbbi fejezetekben látni fogjuk.
Ebben a munkában az imádság nagy hatással használható fel, és talán a leghatásosabb példa
erre a Brahman élete. Ez az élet gyakorlatilag egészben folyamatos imából áll. Kissé hasonlít az
egyes katolikus kolostorokban gyakorolt szokáshoz, midőn a noviciust arra tanítják, hogy minden
étkezésnél imádkozzék, hogy lelkét a kenyér lelke táplálja, imádkozzék minden mosakodásnál,
hogy lelkét tisztán tarthassa, minden alkalommal, ha belép a templomba, hogy egész élete
folyamatos szolgálat legyen, és így tovább. A Brahman élete is hasonló, kivéve, hogy áhítata
magasabb fokú és sokkal részletesebb a kivitele.
Mint a IV. fejezetben láttuk, a mentális testnek megvan az a sajátossága, hogy terjedelemben
éppúgy növekszik, mint természetesen aktivitásban, amint maga az ember is növekszik és fejlődik.
40

A fizikai test, mint tudjuk, lényegében hosszú korszakokon át ugyanolyan terjedelmű marad, az
asztrális test bizonyos mértékben növekedett, de a mentális (és a kauzális test is) hatalmas
mértékben terjed ki a fejlődés későbbi szakaszaiban.
Nagyon fejletlen személynél a mentális test megkülönböztetése nehéz, annyira kevéssé fejlett,
némi figyelem kell hozzá, hogy egyáltalán meg lehessen látni azt. Az emberek nagy része még most
képtelen tiszta gondolkodásra. Nyugaton különösen vallási dolgokban. Minden ködös és
bizonytalan. De az okkult fejlődésben bizonytalanság és homályosság nem foghat helyt. A mi
fogalmazásainknak félreérthetetleneknek, gondolatképeinknek határozottaknak kell lenniük. Ezek,
eltekintve egyéb jellegzetességektől, lényegesek az okkultista életében.
A tanítványnak azt is fel kell ismernie, hogy a külső világot minden ember szükségképpen saját
elméje közvetítésével szemléli. Az eredményt megfelelően ahhoz hasonlítjuk, midőn a tájat színes
üvegen át szemléljük. Az az ember, aki mindig csak piros vagy kék üvegen keresztül látta, nem lesz
tudatában annak, milyen változást idéztek ezek az üvegek a táj valódi színeiben. Hasonlóképpen az
ember rendszerint végképp nincs tudatában annak a torzító látásnak, amit az idéz elő, hogy mindent
saját elméjének közvetítésével lát. Ezért nevezték el az elmét az „illúzió megteremtőjének”. Az
okkultizmus tanítványának az a világos kötelessége, hogy annyira megtisztítsa és kifejlessze
mentális testét, annyira távolítsa el róla a „szemölcsöket” (lásd V. fejezet) és előítéleteket, hogy az a
legkevesebb torzítással tükrözze vissza az igazságot.
Végül röviden foglalkozunk az emberek állatokra gyakorolt hatásával, hogy teljessé tegyük a
mentális testről szóló tanulmányunkat, annak hatásait és visszahatásait.
Ha az ember szerető gonddal fordul az állat felé, vagy határozott erőfeszítést tesz, hogy
megtanítsa valamire, akkor közvetlen és céltudatos ténykedés megy végbe az ember asztrális vagy
mentális testétől az állat megfelelő eszközeihez haladva. Ez a folyamat aránylag ritka, a munka
nagy része minden közvetlen akarás nélkül történik mindkét részről, egyszerűen csak a folytonos és
elkerülhetetlen együttműködés által, ami a két lény közelsége következtében megy végbe.
Az ember jelleme és típusa szerint nagy befolyást fog gyakorolni az állat sorsára. A közöttük
végbemenő egymásra hatás főleg érzelmi és a valószínűség az, hogy az állat főleg asztrális testén
keresztül fejlődik és az, hogy a végső szakítás a csoportlélekkel való kapcsolattal egy hirtelen
érzelmi fellobbanásnak lesz a köszönhető, ami eléri a felette lebegő monád buddhikus aspektusát és
így idézi elő az egó megalakulását.
Ha az egymásra hatás főleg mentális, az állat születendő mentális teste lesz ösztönözve és az
állat valószínűleg az értelem következtében fog egyéniesülni.
Ha az ember erősen spirituális vagy erős akaratú, az állat valószínűleg az akarat ösztönzése
következtében egyéniesül.
Ez a felsorolt három módszer az egyéniesülés módja. Vannak azonban kevésbé kívánatos
módok is, nevezetesen gőg, félelem, gyűlölet vagy hatalomvágy következtében.
Így pl. az egónak kb. kétmilliónyi csoportja a Hold Lánc hetedik körében kizárólag a gőg
következtében egyéniesült és csak kevés más tulajdonságot, mint bizonyos eszességet és ügyességet
birtokoltak. Kauzális testeik ennek következtében majdnem semmi más színt nem mutattak, mint a
narancsvöröset.
Ennek a csoportnak a fennhéjázása és nyakassága az egész történelem folyamán állandó
zavarokat és bajokat okozott úgy önmaguknak, mint másoknak. Némelyek közülük Atlantiszban „A
sötét arc urai” néven lettek ismeretesek, mások világpusztító hódítók, lelkiismeretlen
kizsákmányoló milliomosok, a pénzügyi világ Napóleonjainak nevezett egyének lettek.
Azok közül, akik félelem által egyéniesültek, amit a kegyetlenség okozott, lettek a középkor
inkvizítorai és a mai idő szadistái.

XIV. fejezet

Képességek
41

A mentális testet, hasonlatosan az asztrálishoz, bizonyos idő alatt aktivitásra lehet ébreszteni, s
ekkor meg fogja tanulni, hogy saját síkja anyagának rezgéseire válaszoljon. Így az egó előtt a tudás
és hatalom végképpen új útjait és sokkal tágabb világot fog megnyitni.
A mentális testben való teljes öntudat teljes kifejlődését azonban nem szabad összetéveszteni a
mentális test bizonyos mértékig való használatának megtanulásával. Az ember mindig használja a
mentális testét, amikor gondolkozik, de ez nagyon messze van attól a képességtől, hogy azt mint
független eszközt használhassa, melyen keresztül az öntudat teljesen ki tudja fejezni magát.
Az átlagember mentális testét még egyáltalán nem lehet eszköznek tekinteni, mert ez az ember
nem tud közlekedni benne, és nem tudja felhasználni ennek érzékszerveit a benyomásoknak rendes
úton való felvételére.
A mai idők tudósai között, bár mentális testük magasan fejlett, mégis azt főként éber öntudat
alatt használják, és még nagyon tökéletlenül közvetlen felvételre a magasabb síkokon.
Eltekintve azoktól, akiket a Nagy Fehér Testvériséghez tartozó tanítók határozott céllal, tudatos
munkára gyakorlatoztatták a mentális testben, valóban nagyon kevesen képesek hosszú évekig
gyakorolni a meditációt, és különleges erőfeszítést végezni ebben az irányban.
Az első beavatásig az ember az asztrális testében dolgozik éjjelente, de amint azt teljesen a
hatalmában tartja és teljesen használni képes, megkezdődik a munka a mentális testben. Ha a
mentális test végül tökéletesen szervezett, sokkal hajlékonyabb eszköz, mint az asztrális test, és sok
mindent, amit az asztrális síkon lehetetlen, abban meg lehet valósítani.
A mentális világban való szabadon működés képességét még a második beavatás előtt el kell
érnie a jelöltnek, mivel ezt a beavatást az alsó mentális síkon végzik.
Amint az asztrális síkon való látás különbözik a fizikaitól, úgy a mentális síkon való látás
tökéletesen különbözik mindkettőtől. A mentális látás esetén nem beszélhetünk többé külön
érzékszervekről, mint a látás vagy a hallás. Inkább egy általános érzékszervről szólhatunk, ami oly
tökéletesen válaszol az őt ért rezgésekre, hogyha bármely tárgynak jut ismeretébe, azt azonnal
tökéletesen megérti és mintegy látja, hallja, érezni tud rajta mindent, amit meg lehet tudni róla, okát,
hatásait, lehetőségeit, legalábbis ami a mentális és ennél alacsonyabb síkokat illeti; s mindezt egy
azonnali művelet által.
Ha egy ilyen ember olyan valakivel van együtt, akinek már szintén megnyíltak a magasabb
szervei, egymás közötti érintkezésük minden földi felfogáson túlian tökéletes. Számukra nem
létezik sem távolság, sem elkülönültség, érzéseik többé nincsenek elrejtve vagy félig kifejezve
esetleg szavakkal, kérdés és felelet szükségtelen többé, mert a gondolatképeket abban a pillanatban
olvassák, amikor alakulnak és az eszmék kicserélése oly gyors, mint létrehozó felvillanásaik az
elmében.
De még ebben a csodálatos képességben is vannak különbségek, de csupán csak a
fokozatokban, nem a fajtában, melyek a jelenben rendelkezésünkre állnak, mert a mentális síkon
úgy, mint a fizikain, a benyomások még mindig rezgések segítségével történnek, melyek a látott
tárgyról a látóhoz terjednek. Ez az állapot nem érvényes a buddhikus síkon, de ezzel a jelen műben
nem foglalkozunk.
A mentális tisztánlátásnál nem sok mondanivalónk lehet, mert nagyon valószínűtlen, hogy ezzel
a látással találkozni fogunk, kivéve a legmagasabb okkult iskolák tanítványainál.
Mindaz, amit mondani fogunk, illetve amit felfogni képesek leszünk, az elérhető lesz a
gyakorlott tanítvány részére, de a gyakorlatban tisztánlátó alig más, mint puszta lehetőség.
Azok részére, akik működnek a mentális síkon, nemcsak hogy minden tudás elérhető, hanem a
világ múltja éppúgy nyitva áll előtte, mint a jelen, mert hozzáférhet a természet csalhatatlan
emlékezetéhez. (Lásd a XXVIII. fejezetet.)
Így pl. annak, aki szabadon tud működni a mentális testben, módszerek állnak rendelkezésére,
amellyel megismerheti egy könyv egész tartalmát anélkül, hogy elolvasná. A legegyszerűbb
kiolvasni olyan valakinek az elméjéből, aki már tanulmányozta, de ez természetesen azzal jár, hogy
esetleg csak az illetőnek a könyvről való felfogását ismeri meg.
42

A második mód a könyv aurájának a megvizsgálása. Minden könyv körül van véve azok
gondolatai által felépített gondolataurával, akik olvasták és tanulmányozták. Így egy könyv
pszichometrizálása általában elegendő tartalmának tökéletes megismeréséhez, bár természetesen
lehetnek az aurában az olvasók által alkotott oly nézetek is, amelyek nem jutnak kifejezésre
magában a könyvben.
A harmadik mód a szerző elméjével jutni érintkezésbe, amint a X. fejezetben leírtuk.
A negyedik módszer, ami magasabb képességet követel, a könyv tárgyát pszichometrizálni és
mentálisan meglátogatni ennek a tárgykörnek a mentális gondolat-központját, ahol a tárgy feletti
gondolatáramlatok mind összefutnak. (Lásd a XII. fejezetet a Gondolatközpontokról.)
Hogy az ember megfigyeléseket tehessen a mentális síkon, szükséges, hogy erre az időre igen
gondosan függessze fel saját gondolatait, nehogy saját teremtményei befolyásolják a körülötte lévő
készségesen hatékony anyagot, és így végképpen megváltoztassák az őt érdeklő állapotokat.
Ezt az elme felfüggesztett állapotában való tartását nem szabad összetéveszteni az elme
ürességével, melynek elérése oly sok Hatha jóga gyakorlatot vesz igénybe. Ez esetben az elmét
abszolút passzivitásra tanítják, mely állapot közel áll a médiumitáshoz. Az előbbiekben azonban az
elme éles készültségben van; pozitív amennyire csak lehet, és gondolatát csupán egy pillanatra
függeszti fel, hogy megakadályozza a személyes jelleg behatolását abba a megfigyelésbe, amelyet
tenni akar.
A csakrák vagy erőközpontok a mentális testben éppen úgy megvannak, mint a többi eszközben
is. Ezeket az Éteri testmás és az Asztrális test c. könyveinkben részletesen leírtuk, a mentális test
csakráira vonatkozóan csak kevés tudósítás áll rendelkezésünkre.
Ezek a következők:
Az ember egyik típusának a fejtetőn lévő csakrája a lefelé hajlott vagy görbült, míg örvénylő
központja megegyezik a tobozmirigynek nevezett elkorcsosult szervvel, amely ennél az
embertípusnál életre kelt és közvetlenül az alsó mentálissal teremt összeköttetést anélkül, hogy a
közbeeső asztrális síkon a rendes módon áthaladna. Ennek a típusnak az érdekében írta Blavatskyné
a tobozmirigy kifejlesztésének szükségességére vonatkozókat.
A másik dolog pedig az, hogy az ún. felnagyítás képessége, amit a hinduk „anima”-nak
neveznek, a szemöldök között elhelyezkedő csakrához tartozik. Ennek a csakrának központi
részéből olyasmi fejlődik ki, amit parányi mikroszkópnak nevezhetnénk. Lencséje csak egy atomból
áll, amivel a kis tárgyakat meg lehet figyelni.
A felhasznált atom lehet fizikai, asztrális, vagy mentális, de akármilyen is, különleges
előkészítést igényel. Az összes tekervényeket (spirillumokat) ki kell nyitni, és teljesen működésbe
hozni, hogy olyan legyen, mint amilyen láncunk hetedik fejlődési körében lesz.
Ez az erő a kauzális testhez tartozik, így ha egy alsóbb fokú atomot használnak, mint
szemlencsét, a reflektáló alakmást is be kell vezetni. Az atomot hozzá lehet igazítani minden
alakhoz úgy, hogy a nagyításnak bármely fokát lehet alkalmazni abból a célból, hogy megfeleljen a
vizsgált tárgynak.
Az erő további kiterjesztése képessé teszi az operátort arra, hogy öntudatát a lencsébe
összpontosítsa, s azután a távoli pontokra vetítse.
Ugyanezt az erőt más elrendezéssel kisebbítési célokra is fel lehet használni, ha valaki valami
túl nagyot akar egészében megvizsgálni rendes látással. A hinduk ezt „mahima”-nak nevezik.
A mentális tisztánlátás számára nincs térbeli korlátozás magán a mentális síkon belül, amint a
XXVII. Fejezetben látni fogjuk, nem terjed más bolygók mentális síkjain túlra. Mindazonáltal a
mentális tisztánlátás számára lehetséges, hogy nagyszámú tudósítást nyerjen más bolygókról is.
Ha kiléptünk a Föld atmoszférájának állandó zavaraiból, a látást nagymértékben tisztábbá lehet
tenni. A különlegesen magas felnagyító erő segítségével sok érdekes asztronómiai ismeretre lehet
szert tenni.
Prána, vagy életerő a mentális síkon éppen úgy létezik, mint a többin. Ugyanez vonatkozik a
Kundalínire, vagy kígyótűzre, továbbá a Fohatra, vagy elektromosságra is, az elsődleges erejű
életerőre.
43

A mentális sík Pránájáról és Kundalínijéről eddig alig tudunk valamit. Annyit azonban mégis
tudunk, hogy a Kundalíni élteti az összes különböző eszközöket.
A fent említett elsődleges erő egyike a Második Logosból eredő második kiáramlásnak. A
buddhikus fokon az mint az emberben lévő krisztusi princípium nyilvánul meg, a mentális és az
asztrális testekben pedig az anyag különböző rétegeit élteti. Az asztrális test magasabb részében
mint nemes érzelem jelenik meg, az alsó részében pedig csupán mint az életerő rohama, mely ennek
a testnek az anyagát energetizálja. Legalsóbb megtestesülésében éteri anyagba van öltözve és az
asztrális testből az étertest felületén lévő csakrákba áramlik, ahol a Kundalínivel találkozik, ami az
emberi test belsejéből áramlik fel oda.
A tanítvány visszaemlékezhetik (lásd. Az éteri testmás), hogy az ibolyaszínű prána áramlása a
magas spirituális típusú gondolatot és érzelmet stimulálja, a közönséges gondolkodást a kék
stimulálja, részben sárgával vegyítve: s hogy bizonyos fajta idiotizmusnál a vitalitásnak az agyba
áramlása, úgy a sárga, mint a kék-ibolya, majdnem teljesen gátolt.
Mióta az Éteri Testmás c. könyv megjelent, megjelent C. W. Leadbeater „Csakrák” c. könyve
is, amelyben sok új és értékes anyag került nyilvánosságra a csakrákról, különösen, ami a
különböző csakrák és síkok közötti összefüggésekre vonatkozik. A tanuló részére az alábbi táblázat
nagyon hasznos lehet:

A csakrák táblázata
Sorszám Név Szanszkr.név Elhelyezkedés Küllők Csop. Társuló erő

1. Alap Muladhara gerincalap 4 I. Kundalíni

2. Lép - a lép fölött 6 Pszich. Prána

3. Köldök Manipura köldök, a plex. Alsó asztr.


Sol. Fölött 10 II. Szem.

4. Szív Anahata szív fölött 12 felső asztr.

5. Torok Visuddha torok 16 alsó mentális

6. Szemöld. Ajna szemek között 96 (?) III.Spir. felső erők a


nyákmirigyen át

7. Korona Sahasrára a fejtetőn 12 960 felső erők a


tobozmirigyen
át

A fentiekből kitűnik, hogy az elsődleges erők, a prána és a kundalíni, nincsenek közvetlen


összeköttetésben az ember mentális és érzelmi életével, hanem csak testi jólétével. De mégis
vannak más erők is, melyek behatolnak a csakrákba, melyeket pszichikus, vagy spirituális erőknek
nevezhetnénk. A gerincalapi és a köldök csakra nem nyilvánítja meg ezeket az erőket, de a köldök-
és ennél magasabb csakrák a kapui azoknak az erőknek, amelyek az emberi öntudatot befolyásolják.
Úgy látszik, van bizonyos kapcsolat a csakrákon átfolyó prána áramlatok színei és a Titkos
tanítás III. kötetében a Blavatskyné által közölt táblázat színei között. Ezt az alábbi táblázatban
szemléltetjük:

a prána színei csakrák a T.T.-ben meg adott színek a képviselt princípiumok


44

világoskék torok kék atma

sárga homlok sárga buddhi

sötétkék homlok indigó felső manasz

zöld köldök zöld káma manasz

rózsaszín lép vörös káma rupa

ibolya fejtető ibolya étertest


narancsvörös a gerinc alsó vége

A kundalíni az első kiáramláshoz tartozik és a harmadik aspektusból ered. A Föld


középpontjában nagy kiterjedésű gömbalakban működik és ennek csak a külső rétegei érhetők el.
Ezek együttműködő vonatkozásban vannak az emberi testben lévő kundalíni rétegekkel. Így az
emberi testben lévő kundalíni abból ered, amit a „Szentlélek laboratóriumának” neveznek, s ami
mélyen a Föld belsejében van. Az alvilági tűzhöz tartozik, ami éles ellentétben van a prána, vagy
vitalitás tüzével. A prána a levegőhöz, a fényhez és a nyílt terekhez tartozik. Az alulról jövő tűz
sokkal materiálisabb, hasonlóan a vörösen izzó vas tüzéhez. Van ennek a rettentő erőnek egy
meglehetősen szörnyű oldala is: azt a benyomást kelti, hogy mindig mélyebben száll le az anyagba,
hogy lassan, de ellenállhatatlanul és könyörtelen biztonsággal mozog előre.
Meg kell jegyeznünk, hogy a kundalini az első kiáramlás ereje, a visszatérés ösvényén van, és
benső összeköttetésben működik a már említett elsődleges erővel. E kettő együtt hozza a fejlődő
teremtményt ahhoz a ponthoz, ahol befogadhatja az első Logos kiáramlását és emberi egóvá lesz.
A kundalini idő előtti kifejlődése sok kellemetlen következménnyel jár. Az ember
természetében mindent felfokoz és inkább az alsó és rossz tulajdonságokat éri el, mibnt a jókat. A
mentális testben például a becsvágy nagyon készségesen feltámad és hamarosan hihetetlenül
szertelen fokot ér el. Az intellektus erejének valószínűleg rendkívüli megerősödését hozza magával,
de ezzel egyidejűleg rendellenes és ördögi gőgöt produkál, ami teljesen felfoghatatlan a mindennapi
ember számára. Senki se próbálkozzék a kundalíni felébresztésével, aki nincs kitanítva, és ha valaki
észreveszi, hogy véletlenül felébredt benne, azonnal kérjen tanácsot attól, aki tökéletesen érti ezeket
a dolgokat. Amint a Hatha yoga pradipikában mondják: „Felszabadulást hoz a yoginak és
rabszolgaságot a balgának.”
A kundalíni legyőzését minden inkarnációban meg kell ismételni, mivel az eszközök minden
alkalommal újak, de ha már egyszer végképp sikerült, akkor a megismétlése már könnyű lesz. Meg
kell jegyezni, hogy működése a különböző embertípusok szerint változik. Némelyek például inkább
látják a magasabb Ént, mint hallják a hangját. És ennek az összeköttetésnek a magasabbal több
fokozata is van, mert a személyiség részére ez az ego befolyását jelenti, viszont az ego számára
monád erejét, a monád számára pedig azt jelenti, hogy tudatos kifejező eszközévé váljék a
Logosnak.
Ahhoz, hogy a mentális test képességeit használni tudjuk, az szükséges, hogy a tudatnak ebben
a testben legyen a gyújtópontja. Az emberi tudatnak egy időben csak egy testben lehet a
gyújtópontja, bár bizonytalan módon tudatos lehet a többiben is. Így, ha valaki asztrális és mentális
látásnak van a birtokában, és öntudatát a fizikai agyban összpontosítja, tökéletesen fogja látni társai
fizikai testét, de ugyanakkor, bár homályosan, de látni fogja az asztrális és mentális testeket is. Egy
pillanat alatt megváltoztathatja azonban a gyújtópontot úgy, hogy az asztrálist tökéletesen lássa.
Ebben az esetben látni fogja az asztrális és a fizikai testeket is, de nem teljes részletességgel.
Ugyanez érvényes a mentális és a magasabb fokú látásra is.
Ahhoz, hogy a fizikai agyba lehozhassuk a mentális síkon látottakat, végre kell hajtani a kettős
átvitel nehéz műveletét a felsőből az alsóba, mivel az emlékezetet át kell hozni a közbenső asztrális
síkon is.
45

Még ha a mentális képességeket hasznosítani lehet is, míg ébren van a fizikai testben, a kutató
akkor is akadályozva lesz a nyelvi nehézségek miatt, hogy kifejezhesse azt, amit lát.
Ahhoz, hogy a mentális test tudatát lehozhassuk a fizikai agyba, a kétféle test közötti
kapcsolatot kell kifejleszteni. Ezek a kapcsolatok eleinte úgy vannak meg, hogy az ember nem
ébred ennek tudatára és cselekvőleg nem is élteti ezeket. Ahhoz hasonlók, amit a fizikai testben
kezdetleges szervnek neveznek, amelyek arra várnak, hogy használat által kifejlesszék őket. Ilyen
láncszemek kötik össze a sűrű testet és az étertestet az asztrálissal, az asztrálist a mentálissal és a
mentálist a kauzálissal. Az akarat ténykedése kezdi el éltetni őket, és amint elkezdenek tevékenyen
működni, az ember tudatának eszközről eszközre vándorlására használja fel őket. Az akarat
használata élteti a kapcsolatokat, és szabaddá teszi a kundalinit, a kígyótüzet.
A fizikai és az asztrális test közötti összekötő kapocs a hypofízis (agyfüggelék), a fizikai és a
mentális test között pedig a tobozmirigy. Vannak, akik először az agyfüggeléket fejlesztik ki, mások
pedig a tobozmirigyet, de mindkét esetben követni kell a spirituális tanító által előírt módszert.
Ha az ember megtanulja éber állapotában elhagyni a testét, és már kifejlesztette az összekötő
kapcsolatokat a testei között, akkor természetesen áthidalta a szakadékot a fizikai és az álomélet
között. Ennek a szakadéknak az áthidalását előmozdíthatja, ha az agyat arra gyakorlatoztatjuk,
hogy válaszoljon a mentális testből jövő rezgésekre. Az agy ekkor mind engedelmesebb eszköze
lesz az embernek, ténykedéseit az akarat ösztönzései szerint kivitelezi és a legkisebb érintésre is
válaszol.
Hasznos lesz, ha összefoglaljuk a fő előkészületeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a
fizikai eszköz befogadhassa a magasabb öntudat rezgéseit. Ezek a következők: az alsó testek
megtisztítása, tiszta élelem és tiszta élet által, a szenvedélyek végleges leigázása, kiegyensúlyozott
kedély és elme, melyeket nem érintenek a külső élet nyugtalanságai és viszontagságai, a
magasrendű dolgokon való meditálás szokása (1. XV. És XVII. Fej.), az elme nyugtalan, izgatott
működésének megszüntetése, ami az agyat állandóan dolgoztatja, egyik dologról a másikra
csapongva, a magasabb világok dolgainak őszinte szeretete, hogy az elme elégedetten nyugodjék
társaságukban, mint egy szerető barát társaságában.
Ha az ember normális, éber tudatállapotában tudja mentális képességeit használni, akkor
természetesen arra is képes lesz, hogy a mentális világból mindenféle benyomásokat is befogadjon.
Így mások működését is úgy érzékeli, ahogy testi működésüket látja. Ha az ember megtanulja
mentális testének erőit használni, nem veszíti el az alsó erőket, mert ezek bele számítanak a
felsőkbe.
Ezen a fokon az ember nagymértékben megnövelheti hasznos erőit azzal, hogy tudatosan alkot
és irányít olyan gondolatformát, amit arra használhat, hogy olyan helyeken is végezzen munkát,
ahová adott esetben nem mehet el a mentális testében. Ezeket a gondolatformákat távolról irányítja,
őrködik felettük és vezeti munkájukban. Így válnak ezek akarata végrehajtójává.
Ha az ember elkezd az okkult vonalon fejlődni, mentális testét egészében meg kell tisztítania,
és munkába kell állítania. Rendkívül fontos, hogy képes legyen erős és tiszta gondolatformákat
alkotni. Nagy segítség és kényelem számára, ha képes azokat világosan elképzelni, és láthatóvá
tenni.
A két dolgot nem szabad összezavarni. Egy gondolatnak a megformálása az akarat közvetlen
ténykedése, az elképzelés (vizualizálás) pedig egyszerűen az az erő, ami által az adott
gondolatformát tisztánlátással látni lehet. Ha az ember erősen gondol egy tárgyra, annak a képe
mentális testében megjelenik.
A tanulónak ennélfogva állandóan arra kell törekednie, hogy az erkölcsi tisztaság és a mentális
egyensúly magas fokát tartsa fenn, ami nélkül a tisztánlátás inkább átok, mint áldás.
A mentális test öntudatának a kifejlesztése az ember életét és emlékezetét folytonossá teszi
minden inkarnáció alatt.
Ha az ember tudatosan tud működni mentális testében, akkor megtanulja azt is, hogy
megkülönböztesse önmagát és az általa használt eszközöket. A következő fok az lesz számára, hogy
felfogja a személyes „Én” illuzórikus jellegét, a mentális test „Én”-jét és a valódi emberrel
azonosítsa magát, az egóval, vagy egyéniséggel, aki a kauzális testben lakik.
46

A további lépés, hogy a tudatot a felső mentális síkon lévő egó szintjére emelje. Ez adja az
embernek az elmúlt életekre való emlékezés képességét.
De mielőtt még az ember az asztrális és a mentális síkok közötti korlátot áttörhetné, ami által
részesülne a folyamatos emlékezésben, előbb még sokáig kell mentális testét, mint eszközt
használni. (Az analógia megtanít bennünket annak a felismerésére, hogy az egónak hosszú ideig
teljesen tudatosnak és aktívnak kell lennie a saját síkján, mielőtt bármilyen tudásra szert tehetne a
fizikai öntudatával erről a létről).
A mentális test, mint olyan, képtelen elfáradni. Nincs olyasmi, mint az elme fáradtsága. Amit
annak nevezünk, az csak a fizikai agy kifáradása, amelyen keresztül az elme kifejezi magát.
Mindazonáltal a fizikai fáradtság is hatással lehet a mentális testre. Így egy végképpen kimerült
ember nagymértékben elveszítheti a koordinálás képességét. Minden fizikai sejt beteg ilyenkor és
ez olyan hatással van az összes testekre, az éteri, az asztrális és a mentális testekre, hogy nagy
tömeg apró, elkülönült örvény keletkezik, és ezek mindegyike saját számlájára rezeg úgy, hogy az
összes testek elveszítik összetapadásukat és azt az erőt, amivel elvégezhetik munkájukat.
Tudásunk jelenlegi fokán nem ismerjük azt a fontos módszert, amellyel a közönséges
emlékezet dolgozik. Ezt a tárgykört nem vizsgálták még meg okkult módszerekkel. Az azonban
mégis világos, hogy a mentális test rezgése része a történésnek, s hogy kauzális test semmilyen
módon nincs érintve.
Sok ezer évvel ezelőtt úgy látszik volt egy bizonyos szertartás, ami elősegítette a felső testek
felnyitását. A sötét szobában kimondott „Om” szó az összes jelenlévőt összhangba hozta vele és
azokkal az érzésekkel, amelyek betöltötték elméjét. A „Bhur” szó kimondásakor a termet
megtöltötte a rendes világosság. Egy másik szó hangjára az asztrális látás részben megnyílt
számukra, ismét egy másik szónál pedig a mentális látás nyílt meg. Az ilyen hatások azonban csak
ideiglenesek voltak, de a következő alkalommal már könnyebb volt előidézni ugyanazt a hatást,
ugyanazokkal az emberekkel.
Fontos, hogy a tanuló megtanulja megkülönböztetni az ösztönzést az intuíciótól, mivel
mindkettő kívülről jön az agyba. Először pontosan egyformának tűnnek, ezért nagy óvatosságra van
szükség. Ha a körülmények megengedik, bölcs dolog várni egy ideig, mert az impulzusok
rendszerint meggyöngülnek, míg az intuíció változatlanul megmarad az idő múlásával. Az impulzus
rendszerint izgalommal társul és van benne valami személyes, míg a valódi intuíció, bár határozott,
a nyugodt erőteljesség érzésével van körülvéve. Az impulzus az asztrális test hullámzása, az
intuíció viszont az egó tudásának egy darabkája, amit rányom a személyiségre. Ez tehát a felső
mentális síkról jön, sőt néha még a buddhikusról is.
Ezen kívül az intuíció mindig valami önzetlen dologgal kapcsolatos. Ha bármilyen önzés
mutatkozik a felsőbb síkokról jövő impulzusokban, akkor biztosak lehetünk benne, hogy azok
asztrális eredetűek és nem a buddhikus síkról származnak.
Az intuíció valahogy analóg a közvetlen látással a fizikai síkon, esetleg az értelem helyére lép,
amit a fizikai síkon a tapintás érzékéhez lehetne hasonlítani. Az intuíció az értelemből fejlődik ki
ugyanolyan következményes módon és lényegi természetének változása nélkül, mint ahogy a szem
fejlődik ki a tapintó érzékből.
De a nem intelligens ember intuíciója csak ösztönzés, ami a vágyból született és az
értelmezésnél alacsonyabb szintű.

XV. FEJEZET

A KONCENTRÁCIÓ

Amit eddig a gondolat erőszerkezetére vonatkozólag láttunk, az nyilvánvalóvá teszi, hogy az


elme ellenőrzése sokkal fontosabb, mint azt rendszerint gondolják. Nemcsak az ember saját
érdekében, de a másokért való munka hatása miatt is.
A gondolatok ellenőrzése valóban a leglényegesebb előkészület a lélek erőinek kifejlesztéséhez.
47

A „Csend hangjá”-ban a következőket olvashatjuk: „Az elme a valóság gyilkosa. A tanítvány


ölje meg a gyilkost.” Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az elmét szét kell rombolni, mert az
ember anélkül nem fejlődhet tovább. Ez azt jelenti, hogy az elmét le kell győzni, és uralkodni kell
rajta: Az elme nem maga az ember, hanem eszköz, amit edzeni és használni kell.
Nyilvánvaló, hogy a tanítványnak a legnagyobb gondot kell fordítania arra, hogy milyen
gondolatoknak és érzelmeknek ad helyet. Az átlagember ritkán gondol arra, hogy megfékezze
érzelmeit – ha igen, akkor is legfeljebb csak külső kifejeződéseiben. Az okkult tanítványnak viszont
egészen más magatartást kell megszoknia. Nem szabad megengednie, hogy érzelmei elragadják.
Teljesen ellenőrzése alatt kell tartania azokat. Ezt mentális testének kifejlesztésével és
ellenőrzésével teheti meg. Pontosan tudnia kell, hogy min gondolkodik és miért. Ha akarja,
használja elméjét, ha nem akarja, akkor viszont nyugalomban tarthatja. Más szóval, meg kell
szereznie a koncentrálás képességét, ami minden mentális munkának szükségszerű előfeltétele.
Meg kell tanulnia szilárdan és következetesen gondolkodni. Nem szabad megengednie, hogy
elméje egyik dologról a másikra csapongjon. Nem szabad energiáit jelentéktelen gondolatokra
elfecsérelni.
A legtöbb ember nem is tudja, hogy valójában mit is jelent az összpontosított gondolkodás. A
koncentrációnak ez a tökéletes hiánya, az elmének és az akaratnak ez az erőtlensége teszi oly
nehézzé kezdetben az okkult fejlődést az átlagember számára. Ezen kívül, mivel a világ jelenlegi
állapotában sokkal több rossz gondolat lebeg mindenfelé, mint jó, az embernek ez az említett
gyengesége tárva, nyitva hagyja őt mindenféle kísértéseknek, melyeket kellő gondossággal el
lehetne kerülni.
A forma oldaláról nézve, koncentrálni annyit jelent, mint a mentális testet állandó képpé
alakítani. Az élet oldaláról nézve a figyelmet szilárdan erre az alakra irányítani, mintegy azonosulva
vele. Az akarat ereje az, ami arra kényszeríti az elmét, hogy benne maradjon egy alakban, egy képpé
alakuljon át, és minden más benyomást utasítson el.
Röviden: a koncentráció az elme összpontosítása, rögzítése, egy eszmére. Egészen egy szerűen
megfogalmazva, a koncentráció őrködés. Ha az ember vigyáz arra, hogy mit cselekszik, akkor
elméje koncentrált.
A gége, vagy torok csakra, bár a hallás magasabb formáival kapcsolatos, az őrködés (figyelés)
képességével is szorosan összefügg. Ez nagy fontossággal bír a különböző okkult rendszerekben.
Így például a Pythagoras-féle iskolában a tanítványokat éveken át az Akusztikoi (hallgatók)
rendjében tartották, és szigorúan megtiltották nekik, hogy az eredetiség veszélyes vizeire
hajózzanak mindaddig, amíg a filozófia elvei meg nem alapozódtak náluk. Hasonló okokból a
Mithra misztériumok legalsóbb rendje a hollók nevet viselte, ami azt jelképezte, hogy csak azt
szabadott ismételniük, amit hallottak, pontosan úgy, ahogy a holló, vagy a papagáj teszi.
A tanítvány tapasztalni fogja, hogy az elme koncentrálásának természetes hatása a test izmainak
megfeszítése, pl. a szemöldökök összevonása. Az ilyen feszültség nemcsak elfárasztja a testet,
hanem akadálya is a spirituális erők leáradásának. A tanítvány ezért úgy a meditáció alatt, mint a
mindennapi életében, gondoljon időnként a testére, és tudatosan lazítson. A tapasztalat megmutatja,
hogy milyen végtelen könnyebbség követi még a csak néhány pillanatig tartó tökéletes lazítást is.
A koncentráció nem jelent fizikai erőfeszítést. Abban a pillanatban, amint az elme a gondolat
felé fordul, rá is koncentrál. A koncentráció nem annyira az elmének erőszakos megtartása egy
gondolaton, mint inkább az elme csendes és nyugodt időzése a gondolaton. A tanítvány tartsa
észben, hogy a gondolat székhelye nem az agyban van. Ezért a koncentráció inkább a mentális
testre, mint a fizikai agyra tartozik.
A koncentráció tehát nyilvánvalóan nem passzív állapota az elmének, hanem éppen
ellenkezőleg, annak nagyfokú és szabályozott tevékenysége.
Az az ember, aki elkezdi gondolatainak igazi koncentrálását, ne folytassa azt egyhuzamban öt-
tíz percnél tovább, ha nem akarja túlfeszíteni az agyát. Csak nagyon fokozatosan növelje az időt l5,
20, 30 percre.
48

A tanítvány soha ne gyakorolja a koncentrációt olyan hosszú ideig, hogy tompaságot,


elnehezedést érezzen az agyában, mert ezek vészjelek, amelyek azt jelzik, hogy az erőfeszítés a
testek anyagának a megváltoztatására nagyobb, mint ami megengedhető az egészség szempontjából.
A legtöbb ember sokkal nehezebbnek tartja gondolatainak megfékezését, mint az érzelmekét.
Valószínűleg azért, mert úgy nevelték, hogy nem illik az érzelmeket szabadjára engedni. A
gondolatoknak viszont megengedték, hogy arra kóboroljanak, amerre a képzelet irányítja azokat.
Ha az ember elkezdi ellenőrizni az elméjét, először mentális testének múltbeli szokásaival kerül
összeütközésbe. Amint az asztrális testnek a kollektív tudata megalkotja a vágy-elementált (lásd.:
Az asztrális test), úgy van a mentális testben is mentális elementál, ami saját működése szerint
szokott hozzá a dolgokhoz és ide-oda csapong egyik tárgyról a másikra.
Ez a küzdelem a mentális elementállal bizonyos mértékben különbözik az asztrális elementállal
folytatott harctól. A mentális elementál, mivel a fejlődésben egy fokkal előbbre van, mint a vágy-
elementál és kevesebbet használták anyagi korlátok között, sokkal nyugtalanabb, kevésbé erőteljes
és határozott.
Ennél fogva könnyebben kezelhető, de keveset használták vezetésre, így kevesebb erőlködés
szükséges ahhoz, hogy a gondolatot ellenőrizzük, mint a vágyat. Azonban ennek az erőfeszítésnek
sokkal kitartóbbnak kell lennie.
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy az elme a mentális síkon a saját területén van, és a saját
anyagát használja úgy, hogy számára csak gyakorlati kérdés, hogy megtanulja tökéletesen kezelni a
mentális elementált. Viszont, ha a vágy-elementált igyekszik kormányozni, az elmét neki teljesen
idegen világba hozzuk be, és kívülről jövő idegen befolyást rakunk rá.
A fentiekben tárgyalt dolgok annyira fontosak, hogy nem árt, ha röviden megismételjük azokat.
Az elme ellenőrzése önmagában véve sokkal könnyebb, mint az érzelmeké, de megvannak a
módszereink az érzelmek ellenőrzésére is. Azonban az elme ellenőrzésében majdnem semmi
gyakorlatunk nincs. Ezért látszik számunkra olyan nehéznek minden mentális gyakorlat. De még ez
a kettő együtt is sokkal könnyebb feladat, mint a fizikai test tökéletes uralma. Ez utóbbit bizonyos
mértékben már előző életeinkben is gyakoroltuk, de eredményeink ezen a vonalon még
tökéletlenek. Ennek az anyagnak a tökéletes megértése rendkívül ösztönzőleg hat majd a tanulóra.
Az az állítás, hogy a vágyak és a gondolatok feletti uralom könnyebb, mint a fizikai test feletti
uralom igaz, ha pl. meggondoljuk, milyen nehéz pusztán gondolaterővel egy fizikai fájdalmat, pl.
fogfájást megszüntetni (bár bizonyos feltételek mellett ez is lehetséges). Sokkal könnyebb száműzni
gondolaterővel pl. a lehangoltságot, haragot, féltékenységet, vagy más kellemetlen érzelmet, és még
könnyebb eltéríteni a gondolatot valamilyen kellemetlen tárgytól valami kellemesebb és hasznosabb
dologra.
Tárgyaljuk most részletesebben a koncentráció akadályait. Ezek két fő csoportra oszthatók. Az
első a kámával, a vággyal van összefüggésben, a második magával a mentális anyag természetével.
Az elme ellenőrzésének nehézséget már 6000 évvel ezelőtt tárgyalták a Bhagavad Gíta VI.
énekének 34., 35., verseiben, az Arjuna és Krishna között lezajlott párbeszédben.
„Mert az elme bizony igen nyugtalan, oh Krishna, heves, erőszakos, nehéz azt vezetni. Úgy
vélem, oly nehezen fékezhető, mint a szél. Kétségtelen, oh hatalmas karú, az elme nehezen
fékezhető és nyugtalan, de állandó gyakorlattal és szenvedély mentességgel megfékezhető.”
A két akadály eltávolításának fent említet módját fordított sorrendben a későbbiekben fogjuk
tárgyalni.

1. Közömbösség

Ez határozottan a kámára, vagyis a vágy erejére való utalás, ami vonzza az elmét és uralkodik
rajta. A VI. Fejezetben erről részletesen beszéltünk. Ha az érzelmeket megzabolázzuk, vagyis
uralkodunk rajtuk, akkor meg lehet védeni az elmét attól, hogy eltérítsék feladatától, amelynek
elvégzését kitűzte.
49

A tanítvány is emlékeztesse magát állandóan arra, hogy a kicsinyes érzelmek összevisszasága


értéktelen egy értelmes lény számára, s hogy a legnagyobb mértékben méltatlan, hogy az ember, aki
az Istenségnek egy szikrája megengedje, hogy a vágy-elementál uralma alá kerüljön.
A közömbösséget, vagy szenvedélytelenséget kétféle módon lehet elérni. A filozófiai, illetve a
devocionális módszerrel.

a./ A filozófiai módszer

Ez abban áll, hogy magatartásunkat megerősítjük minden iránt, ami vonzza és leköti az embert,
így a vágy tökéletesen ellenőrzésünk alá kerülhet. Ilyen módon az ember közömbössé válik minden
iránt, amit az elme elébe tár, legyen az külső, vagy belső dolog. A szerző tapasztalata szerint ez a
módszer a legtöbb nyugati vérmérsékletű ember számára nehéz és gyakran több zavart okoz, mint
amennyi eredményt hoz. A keleti embereknek viszont ez nem okoz ilyen nehézséget.
A módszer teljes kifejtése egy teljes filozófiai tanulmányt igényelne, ami meghaladja e könyv
kereteit. De talán néhány szó elegendő lesz, hogy erről a módszerről némi fogalmat alkossunk.
E módszer filozófiája le van fektetve a Bhagavad Gita 5. És 6. Párbeszédében, amit a nem-
cselekvés és az önuralom jógájának neveznek.
Ebben a módszerben az ember nem gyűlölködik és semmire sem vágyik, mentes az
ellentétpároktól, felfogja, hogy csupán az érzékek mozognak az érzékek tárgyai között. Minden
tettét az Örökkévalóba helyezi, elhagyva a ragaszkodást, értelmével cselekszik mindig, szemében
egyenlő az alázatos és a tudással jeles Brahmana, a tehén, az elefánt, vagy akár a kutya és a kaszton
kívüliek. Nem örvendezik, ha öröm éri és nem búsul a kellemetlenségen, független a külső
kapcsolatoktól. Az Énben leli örömét, ellent tud állni a vágy és a szenvedély rohamainak,
harmonikus, boldog, szívén viseli minden létező javát. Elszokott a vágytól és a szenvedélyektől.
„Teszi azt, ami a kötelessége, nem várva cselekedetei gyümölcsére. Lemond a formaképző
akaratról. Mindig uralkodik magán és békés, Megőrzi nyugalmát hideg és meleg, öröm és fájdalom,
megbecsülés és gyalázat közepette. Szeretteit, barátait és ellenségeit részrehajlás nélkül szemléli,
egyformán szemléli a különöst, a közömböst, az idegent és a rokont, a becsületest és a becstelent.
Uralkodik énjén sóvárgás és reménykedés nélkül. Mentes a nem kívánatos dolgokra való
vágyódástól. Olyan, mint a széltől védett lámpa. Nem rendíti meg a nagy fájdalom sem. Lemond a
képzelet szülte vágyról is, lassan megtalálja nyugalmát. Elméje az Énben lakozik. Az Ént látja
mindenben és mindent az Énben. Elérte a legtökéletesebb harmóniát.”
A fenti idézetek csupán a körvonalai annak, amit a filozófiai módszernek neveztünk. Ezt a
módszert igen tág határok között kell, esetleges módosításokkal, az egyének temperamentumához
és képességeihez alkalmazni.
Mivel azonban a filozófiai módszer sokak számára nehéz és zavarba hozó út, és mivel a
„mások dharmája tele van veszéllyel”, lássuk a második módszert, ami kevésbé erőszakos.

b./ A devocionális módszer

Ebben a káma, a vágy kiküszöbölésének megkísérlése helyett a tanítvány a káma valóságos


erejét használja fel az elme lerögzítésére. Ez voltaképpen az áhítatos ember módszere, aki a kámát a
legmagasabb formájában gyakorolja, a bensőségesség olyan fokán, hogy minden más
jelentéktelenné válik, így nem tudja megzavarni, vagy eltorzítani a figyelmet.
A devocionális vérmérsékletű ember úgy érheti el a célját, hogy elméjét egy szeretett tárgyra,
vagy képmásra rögzíti. Így az igazi öröm, amit a kép szemlélésében tapasztal, arra készteti, hogy
elméjét állandóan arra rögzítve tartsa. Ha erőszakkal elrántják is onnan, mindig vissza fog térni.
Ilyen módon az áhítatos lélek meglehetősen magas fokot tud elérni a koncentrációban.
Az áhítatos ember ilyen módon tudja hasznosítani a vonzódás elemét, míg a filozofikusabb
elméjű személy inkább valami magasztos eszmét választ vonzalma tárgyául, vagy esetleg egy
megoldásra váró problémát. Így számára az intellektuális érdeklődés, a tudás iránti mély vágy
gondoskodik a vonzalom megkötő erejéről, ami az elmét mozdulatlanná rögzíti.
50

Ebből a nézőpontból a koncentrációt a következőképpen tudjuk meghatározni: a koncentráció


mentális gyakorlat, az elme uralása oly módon, hogy ebben az akarat legyen a döntő, hogy az egész
gondolkodás a választott célra irányuljon.
Azok számára, akik nem kifejezetten devocionálisak, a fenti módszert jelentősen lehet
módosítani. Ez a módosított módszer a legkönnyebb a legtöbb ember számára, mivel ez valójában
az, amit a legtöbb ember a hétköznapi életében tesz. Ez abban áll, hogy annyira érdekelve legyünk
és annyira elmerüljünk a kiválasztott tárgykörben, hogy ez más gondolatokat teljesen kizárjon az
elméből. Az elme így annyira le lesz kötve, hogy elérheti a többé-kevésbé zárt koncentráció
állapotát is. A tanulónak el kell érnie, hogy ezt akaratlagosan létre tudja hozni. Akkor lesz
eredményes, ha megtanulja, hogy figyelmét külső tárgyakra összpontosítsa.
Ki kell választani egy tárgyat és azt minden oldalról percekig tanulmányozni. A természetben
nincs unalmas és érdektelen dolog. Ha valami annak látszik, akkor ennek inkább az az oka, hogy
nem tudjuk felfogni annak rejtett csodáit és szépségeit.
Ahhoz, hogy a fenti, aránylag kezdetleges gyakorlatot bizonyos fokig el tudjuk sajátítatni,
hatékony vizualizálásra, megjelenítésre van szükségünk – ez az az erő, amikor egy tárgyat
mentálisan, anélkül, hogy szemeinkkel látnánk, pontosan, részleteiben reprodukálni tudunk. Az
ilyen vizualizációs munka szükséges az okkult munka bizonyos formáinál, pl. a szertartásoknál.
Ha konkrét tárgy helyett egy eszmét, pl. egy erényt választunk, annak képesnek kell lennie
arra, hogy felkeltse a tanulóban a lelkesedést és áhítatot. Ebben az esetben ez főleg az elme
koncentrációja lesz. Az érzelemben könnyebb egy pontra irányultnak lenni, mint gondolatban, mert
a gondolat finomabb és aktívabb. De ha elő tudunk idézni érzelmi koncentrációt, akkor az elme
bizonyos mértékig hasonlóan fog cselekedni.
A koncentráció gyakorlásában épp úgy, mint a meditációnál, a kezdő hajlamos azt gondolni,
hogy a sok ki nem elégített vágy és végig nem gondolt probléma mindig elvonják a figyelmét.
Ezeket a gátlásokat nem úgy tudjuk eltávolítani, hogy elnyomjuk azokat. Helyesebb, ha eleget
teszünk nekik. Jelöljünk ki egy időt és gondoljuk át azokat. Az olyan elme, amely nem tud
felülkerekedni az ilyen ingadozásokon, és állandóan megoldatlanul hagyja a problémákat, nem lehet
sikeres a koncentrációban, sem pedig a meditációban.
A tanulónak el kell határoznia magát arra, hogy megoldja problémáit és véghezvigye, amit
elhatározott. Azután ne gondoljon ismételten ugyanarra a dologra. Ez a képesség majd
tulajdonságává válik, így megtanulja elhatározásait keresztülvinni.

2. Az állandó gyakorlás

Állandó gondolatcsapongásainkért a mentális esszencia a felelős.


De amint a mentális anyag, mint minden más anyag, alá van vetve a megszokás törvényeinek,
éppen úgy lehetséges a mentális testet gyakorlással megedzeni, míg szokássá nem válik az elme
nyugodtsága, mert csak így lesz engedelmes szolgája az igazi embernek, a Gondolkodónak.
A leggyorsabb és legjobb mód az elme csapongásának leküzdésére természetesen az akarat
használata. Ez bizonyos mértékig mindegyik módszernél szükséges. Vannak emberek, akik
kizárólag az akaraterőre támaszkodnak, míg mások a filozófiát, a devóciót, vagy más módszereket
alkalmaznak az akaraterő mellé kiegészítésként, amit saját maguk fedeznek fel maguknak.
Az is lehetséges természetesen, hogy burkot készítsünk magunk köré és így zárjuk ki a külső
gondolatokat, de ezt nem javasolhatjuk állandó módszerként, mert a burkok nem egyebek, mint
mankók.
De ha mégis használunk ilyen burkot, akkor azt is meg kell értenünk, hogy ez nem védhet meg
bennünket a saját elménken belül feltámadó kóbor gondolatoktól, csak azoktól, amelyek kívül
áramlanak állandóan, a mások által elhagyott gondolatok.
Ajánlatos továbbá az is, hogy csak az alsó mentális anyagból készítsük ezt a burkot, különben
magasabb segítő gondolatokat rekeszthetünk ki, és a saját gondolatunk is akadályozva lehet a
Mester felé áramlásában.
51

A koncentrációs erőt a mindennapi életben is lehet és kellene is alkalmazni. Akármit is teszünk,


összpontosítsuk teljes figyelmünket rá. Mindent, amit teszünk, tegyük teljes erőnkkel és teljes
figyelmünkkel, olyan jól, amennyire csak tudjuk. Például egy levelet helyesen és pontosan írjunk,
nem pedig figyelmetlenül és pontatlanul. Ha olvasunk, teljes figyelemmel olvassunk és teljes
erőfeszítéssel, hogy megértsük az író szándékait. Ne múljon el egy nap sem, valami határozott
elmegyakorlat nélkül. Az elme csak a gyakorlás által erősödik. Ha nem használjuk, elgyengül,
esetleg még el is sorvad.
A tanulónak jól meg kell értenie az aggodalmaskodás következményeit is és fel kell fognia,
milyen fontos, hogy ezt elhárítsa. A munka, a foglalkoztatás, ha nem túlzott mértékű, nem árt az
elme apparátusának, pont ellenkezőleg, erősíti azt. De az aggodalmaskodás mentális folyamat, sérti
az elmét, és egy idő múlva ideges kimerültséget és ingerlékenységet okoz, ami lehetetlenné teszi a
kiegyensúlyozott mentális munkát, a jó mentális teljesítményt.
Az aggodalmaskodás egy olyan folyamat, amely ugyanazt a gondolatsort ismétli újból és újból,
és sohasem jut eredményre, sőt gyakran nem is szándékozik eredményre jutni. Ez a gondolatformák
folyamatos reprodukálása, amit a mentális test és az agy kezdeményez, nem az öntudat, viszont a
gondolatformák az öntudatra lesznek ráerőszakolva.
A Gondolkodó, mivel nem sikerült megoldania a problémáját, kielégítetlen marad. Az előre
elképzelt bajtól való félelem az aggódás és nyugtalanság állapotában tartja. Ilyen ösztönzések alatt,
amit nem a Gondolkodó irányít, a mentális test és az agy folytatja azon képek felvetését, amelyeket
kialakított és már elvetett. Az aggodalom a Gondolkodót testének rabszolgájává teszi, nem urává.
Az aggódás nagyrészt automatizmusból származik, ezért az anyagnak ugyanezt a tulajdonságát
kell felhasználni legyőzésére. Talán a legjobb módszer az, he ellenkező gondolatokat építünk bele.
Ezt meg lehet tenni, ha olyanféle gondolatokon meditálunk, mint: „Az Én a béke és ez az Én
vagyok én.” A meditációs eszméket az egyének sajátosságainak megfelelően kell megformálni.
A tanulónak azt is meg kell tanulnia, hogy gondolkodását az akaratával meg is tudja szüntetni.
Ha egyszer egy gondolati munkát már elvégzett, azt ejtse el tökéletesen, és ne engedje meg, hogy
ott sodródjék bizonytalanul az elme körül, hol megérintve, hogy elhagyva azt, mint ahogy egy
magára hagyott csónak ütődik neki a szikláknak.
Ha a tanuló már elvégezte a gondolati munkát, ejtse el a gondolatot és ezután, mivel más
gondolatok jelennek meg az elméjében, az előbbiekről fordítsa el a figyelmét, vagy még jobb, ha
nem vesz tudomást róluk. Legyenek teljesen közömbösek számára. Rövid idő múlva, mivel nem
áramlik feléjük friss élet, nem jelennek meg többé, beáll a teljes csend, a mindenféle gondolattól
való szabaddá válás, ami rendkívül pihentető úgy az asztrális, mint a mentális testre nézve. (Ezt a
módszert álmatlanság ellen is lehet használni).
A gondolkodás megszüntetése szükséges előfeltétele a felső síkokon való munkának. Ha az agy
megtanulta, hogy nyugodt legyen, akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy az öntudat
visszahúzódjék fizikai köntöséből.
A tanuló most abban a helyzetben lesz, hogy teljesen megértheti Patanjali a jóga gyakorlására
vonatkozó aforizmáját, vagyis hogy az embernek meg kell állítania a „gondolkodó princípium
változásait”. A feladat, amit meg kell oldani az, hogy olyan tökéletesen ellenőrizzük a mentális
testet (a gondolkodó princípiumot), hogy azt megváltoztatni csak a Gondolkodónak szabad
elhatározásából lehessen.
A Patanjali által használt kifejezés a jóga meghatározásában chitta-vritti-nirodha, ami annyit
jelent, mint a gondolatörvények (vritti) megfékezése. Az elme a chitta.
Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy az elmét úgy vegye fel és tegye le, mint ahogy az
ember a szerszámát használja. Ha ezt a fokozatot elérte, akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy az
ember teljesen visszahúzódjék a mentális testéből.
A jóga ekként a mentális testben lévő összes rezgéseknek és változásoknak a megfékezője. Így
a Mester mentális testében a színek nem változnak meg kivéve, ami belülről kezdeményezett. A
Mester mentális testének a színe olyan, mint a holdfény a fodrozódó óceán fölött. Ebben a
fehérségben minden szín lehetősége megvan, de a külső világból semmi sem képes megváltoztatni
52

ragyogásának színárnyalatát. Az ő mentális teste csak külső hüvely, amire csak akkor van szüksége,
amikor az alsó világgal érintkezni akar.
A koncentráció eredménye az, hogy amint a Megismerő koncentrált elmével állandóan egy
képbe merül el, sokkal teljesebb tudást szerez erről a tárgyról, mint ami bármilyen szóbeli leírás
segítségével megszerezhető.

XVI. Fejezet

MEDITÁCIÓ

A koncentráció önmagában természetesen nem cél, hanem csak eszköz a cél eléréséhez. A
koncentráció az elmét eszközzé alakítja át, amit a tulajdonosa tetszés szerint használhat. Ha a
koncentrált elme állandóan egy bizonyos tárgyra irányul azzal a céllal, hogy a fátylakat szétszakítsa
és elérje az életet, és ezt az életet azzal az élettel egyesítse, amelyhez az elme tartozik, akkor
megtörtént a meditáció.
Amint láttuk, a koncentráció az elmének egy pontra való rögzítését jelenti anélkül, hogy
elkóborolna, és bármely külső dolog által hagyná magát megzavarni. Mindezt pedig az érzékeknek,
vagy magának az elmének aktivitása által. Ezt az állapotot meg kell szilárdítani, és rögzíteni kell,
míg fokozatosan képes nem lesz arra, hogy figyelmét a külső világtól és a testétől teljesen elvonja
úgy, hogy az érzékek teljesen nyugodttá és csendessé válnak. Így az elme mélységesen élő lesz, és
minden energiáját befelé vonja, egyetlen gondolatra rögzíti, a legmagasabbra, amit el tud érni. Ha
képes arra, hogy viszonylag könnyen elérje ezt az állapotot, akkor készen áll a következő lépésre és
az akaratnak egy erős de nyugodt erőkifejtésével a fizikai agyában elérhető legmagasabb gondolat
fölé emelkedhetik. Ez az erőfeszítés ekkor felemeli őt és egyesíti a felső öntudattal, és szabaddá
teszi testétől.
Így tehát mindenki, aki már elérte azt, hogy rövid ideig szilárdan meg tudja tartani a figyelmét
egy gondolaton, anélkül, hogy az elkóborolna, már kész arra, hogy elkezdjen meditálni.
A meditációt úgy határozhatjuk meg, hogy az a koncentrált elmének kitartó figyelme az áhítat
egy tárgyára, vagy egy problémára, vagy bármire, amiből inkább az életet, mint a formát kell
felszívni.
A meditációnak egy másik meghatározása: arra való törekvés, hogy az éber öntudatba, azaz az
elme aktivitásának normális állapotába hozza az öntudat egy felsőbb állapotának valamilyen
megvalósítását, hogy a vágyódás ereje által vezetéket alkosson, melyen keresztül az isteni spirituális
elv befolyása belesugározzon az alsóbb személyiségbe. Az elmének és az érzelmeknek a kinyúlása
egy ideál felé és a bezárt alsóbb öntudat kitárása ezen ideál befolyásának. H.P. Blavatsky szerint: a
meditáció a benső embernek a kifejezhetetlen vágyódása a végtelen felé. Liguri Szent Alfonz azt
mondja, hogy a meditáció az az áldott kohó, amelyben a lelkek az isteni szeretettel lobbannak
lángra.
A választott ideál lehet elvont, pl. valamely erény, lehet az ember isteni volta, lehet személyes,
mint a Mester, vagy isteni Tanító. De minden esetben a lényeg az, hogy a lélek felemelkedjék az
isteni forráshoz és az egyéni énnek az legyen a vágya, hogy eggyé váljék az egyetemes Én-nel.
Ami a fizikai életben az étel, az a meditáció a spirituális életben. A meditáló ember a
leghatásosabb ember a fizikai életben. Lord Rosebery Cromwellről írva úgy beszél róla, mint egy
„gyakorlati misztikus”-ról és azt állítja, hogy a gyakorlati misztikus a legnagyobb erő a világon. Az
összpontosított intellektus az a képesség, hogy visszahúzódjon az izgalmaktól. Ez a munkára
fordítható energia rendkívüli megnövekedését jelenti, nagyobb állhatatosságot, önuralmat és
komolyságot. A meditáló ember olyan ember, aki nem vesztegeti el az idejét, nem szórja szét
energiáit, nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem. Az ilyen ember ura az eseményeknek, mert benne
van az az erő, amelynek az események csak külső kifejeződései. Része az isteni életnek, ennélfogva
része az isteni erőnek is.
53

Amint már említettük, amikor az elme egy képet alakít ki, és a Megismerő állandóan
szemlélődik azon, sokkal teljesebb tudást nyer erről a tárgyról, mint amilyet bármely szóbeli
leírással nyerhetne. A koncentráció befejeztével a kép kialakul a mentális testben, és a koncentráció
a szóbeli leírásból eredő körvonalakat mind jobban kitölti a részletekkel, amint az öntudat
szorosabb érintkezésbe kerül a már leírt tárggyal.
Minden vallás ajánlja a meditációt és annak kívánatos voltát minden filozófiai iskola is
felismerte. Amint az az ember, aki testi erőre akar szert tenni, különböző gyakorlatokat végez, hogy
izmait kifejlessze, úgy kell az okkultizmus tanulójának is alkalmaznia az előírt gyakorlatokat, hogy
kifejlessze asztrális és mentális testét.
A meditációnak természetesen sok módja van, mint ahogy emberből is többféle típusú van.
Világos, hogy nem mindenki számára alkalmas ugyanaz a meditációs módszer, nem hoz ugyanaz a
módszer mindenki számára jó eredményt. Mindenkinek meg kell találnia a számára legmegfelelőbb
meditációs módszert.
A meditációnak többféle célja is lehet. A legfontosabbak a következők:

1. Annak biztosítása, hogy az ember legalább egyszer napjában magasrendű és szent dolgokra
gondoljon és elvonja gondolatai a mindennapi élet kicsinyes világából, ledérségeitől és
zűrzavaraitól.
2. Hozzászoktatni az embert ahhoz, hogy ilyen gondolatokkal foglalkozzon úgy, hogy egy idő
múlva már ezek alkossák mindennapi életének hátterét, amelyhez az elme mindig örömmel tér
vissza, ha már munkáját elvégezte.
3. A meditáció, mint valami asztrális lés mentális tornagyakorlat, arra szolgál, hogy ezeket a
felsőbb testeket egészségesen tartsa, és az isteni élet akadálytalanul áramolhasson rajtuk
keresztül. Meg kell azonban jegyezni, hogy e cél eléréséhez a gyakorlatok rendszeressége
elsőrendű fontosságú.
4. A meditáció alkalmazható a jellem fejlesztésére is, különböző tulajdonságok és erények
beépítésére.
5. A meditáció magas fokra emeli a tudatot, így az magasabb és finomabb dolgokat fog
tartalmazni, miáltal az ember az Istenség jelenlétébe emelkedhetik.
6. A meditáció megnyitja a természetet a meditáló előtt, és áldást hoz le a magasabb síkokról.
7. Ez az a mód, amely, legyen bár csak az első megálló az úton, amely a magasabb fejlődéshez és
szélesebb körű tudáshoz, esetleg tisztánlátáshoz, valamint a fizikai világ feletti élet
megismeréséhez vezet.

A meditáció a legjobb és legbiztosabb módja a felső öntudat kifejlesztésének. Minden ember


számára lehetséges, hogy egy ideig a Logos, vagy az egyik Mester fölött meditáljon, s így
felemelkedjék az asztrális és később a mentális fokozatra, de természetesen azt senki sem tudja
megmondani, hogy mennyi ideig fog ez tartani. Ez a tanítvány múltjától és az általa tett
erőfeszítésektől függ.
A magasabb dolgok komoly tanulmányozásával elfoglalt ember idővel végképp kiemelkedik
önmagából, és erőteljes gondolatformát hoz létre a mentális világban, ami azonnal felhasználható
mint vezeték a legközelebbi magasabb világ fölött lebegő erő számára.
Ha az emberek egy csoportja ilyen természetű gondolatban egyesül, a vezeték, illetve csatorna,
amit együtt kialakítanak, arányaiban sokkal nagyobb és hatásosabb, mint az egyes vezetékek
összege. Ezért egy ilyen testület mérhetetlen áldás annak a közösségnek, amelyben működik.
Az emberek, intellektuális tanulmányaik során előidézhetik olyan erők kiáramlását az alsó
mentális síkra, amely rendesen csak a felső mentális sík sajátossága. Ha gondolatainkat magasabb
rendű erkölcsi és lelki fejlődésre irányítjuk, ezek a fennkölt gondolatok csatornáivá válnak,
amelyeken keresztül a buddhikus világ erői le tudnak áramolni a felső mentális világba.
Így ezek képessé válnak arra, hogy sok emberre gyakoroljanak befolyást, olyanokra, akik ebből
az erőből nem kapnának, ha az csak az eredeti felsőbb síkján marad.
54

Így tehát a Teozófiai Társulat páholyainak egyik legfontosabb tevékenysége az, hogy vezetéket
hozzanak létre az isteni élet szétosztására. Mert a Teozófiai Társulatok minden egyes páholya, vagy
alosztálya központja a Bölcsesség Mesterei és tanítványi érdeklődésének. Ennek következtében a
páholy tagjainak a gondolatai, amikor tanulmányaikkal és megbeszéléseikkel vannak elfoglalva,
magukra vonhatják a Mesterek figyelmét, s így sokkal magasabb fokú erőt bocsátanak ki, mint ami
maguktól a tagoktól származik.
De még ennél magasabb forrásból is lehet áldást lehívni. Az Istenség élete és világossága
elárasztja rendszerének egészét, de ez az erő minden egyes fokon, illetve síkon szigorúan arra a
fokra, vagy síkra korlátozódik. Ha azonban különleges vezetéket, vagy csatornát készítenek neki,
akkor azon keresztül képes leáramlani és megvilágítani valamelyik alsóbb síkot.
Ilyen vezeték mindig létesül, ha valamely gondolat, vagy érzés teljesen önzetlen. Az önző
érzelem zárt körben mozog, így a választ saját fokán hozza meg. A teljesen önzetlen érzelem az
energiának olyan kiáradása, ami nem tér vissza, hanem felfelé irányuló mozgása vezetékről
gondoskodik az isteni erő leáradása számára, a hozzá legközelebbi felsőbb fokról. Ez a valóság, ami
az imára való válasz eszméjének hátterében áll.
A tisztánlátó ezt a vezetéket óriási örvénynek látja, mint valami gigantikus hengert, vagy
kéményt. Ez a legmegfelelőbb magyarázat, amit a fizikai világban adni lehet, de még ez is
elégtelen, mert amint az erő a vezetékben leárad, valahogyan eggyé válik az örvénnyel, belőle
keletkezik, általa színeződik, és meghatározott jellegzetességet hoz magával, ami megmutatja,
milyen vezetéken át jött.
A meditáció következtében az ember asztrális és mentális testei a káoszból fokozatosan
rendezetté alakulnak, lassan kiterjeszkednek, és fokozatosan megtanulják, hogy egyre magasabb
rezgésekre is válaszolni tudjanak. Gondolatformáik napról-napra határozottabbak lesznek úgy, hogy
a fentről beléjük áramló élet mindig teljesebb lesz.
Így tehát a meditáció elősegíti a magasabb típusú anyagnak a testekbe való beépítését. Ez
gyakran magasabb érzelmek megtapasztalásához vezet, amelyek a buddhikus síkról jönnek le, és az
asztrális testben tükröződnek. De szükséges ezen kívül a mentális és az asztrális testek fejlesztése is,
hogy egyensúlyba kerüljenek, mert különben a finomabb érzelmek, amelyek az embert a helyes
irányba terelik, eltérülnek, és kevésbé kívánatos irányba fordítják az embert. Az érzelem egyedül
sohasem képes tökéletes egyensúlyt, illetve állhatatosságot elérni. A szükséges az elme és az akarat
irányító ereje éppen úgy, ahogy szükség van az érzelem motiváló erejére.
A meditáció gyakorlásában a tanuló hasznos tudást kap a Patanjali által kifejtett öt elmebeli
fokozat megismeréséből. Meg kell jegyezni azonban, hogy ezek a fokok nem korlátozódnak a
mentális síkra, hanem, megfelelő formában, minden síkon léteznek.
Ezek a következők:
1. Kshipta: a pillangószerű elme, amely szüntelenül az egyik tárgyról a másikra röpköd. Ez a
fizikai síkon való tevékenységnek felel meg.
2. Mudha: a zavaros állapot, amelyben az embert az érzelmek mozgatják és tévesztik meg. Ez az
asztrális síkon való tevékenységnek felel meg.
3. Vikshipta: az egy eszmében való túlzott elmerülés, az abba való belebolondulás állapota. Ekkor
az embert az eszme birtokolja, mondhatnánk azt is, hogy megszállja. Ez az alsó mentális világ
tevékenységének felel meg. Itt a vivekát kell megtanulni, ami az öntudat megismerő oldalával
kapcsolatos.
4. Ekagrata: az egy pontra irányítottság, az az állapot, amelyben mi szállunk meg egy eszmét,
ahelyett, hogy az szállna meg bennünket. Ez a felső mentális tevékenységének felel meg. Itt a
Vairagyát kell megtanulni, ami az öntudat aktivitás oldalával kapcsolatos.
5. Niruddha: ön-ellenőrzés, amikor az összes eszmék fölé emelkedve az ember úgy választ, ahogy
megvilágosodott akarata szerint akar. Ez a buddhikus síkon való tevékenységnek felel meg. Itt a
Satsampattit kell megtanulni, ami az öntudat akarati oldalával kapcsolatos.
55

Ha elértük a teljes ellenőrzést úgy hogy az ember elméjének összes mozdulatát meg tudja
tartani, akkor megérett a szamádira, vagyis a kontemplációra, amivel a következő fejezetben fogunk
foglalkozni. Jó lesz azonban először valami képet alkotni a szamádiról.
Etimológiailag a Samadhi „teljes összerendezés”-t jelent, vagyis az elme teljes
összeszedettségét, összegyűjtését, megakadályozva annak szétszóródását, összezavartságát.
Kétféle szamádi van: 1. Az öntudatos szamádi, amely kifelé, a tárgyak felé fordult. 2. Az
öntudat nélküli szamádi, amely befelé fordult, önmagába visszavont, így a következő magasabb
eszközbe megy át.
Felsoroljuk még az elme négy állapotát is, ahogy azt a jóga tanítja:
1. Jagrat: éber tudat, pl. egy könyv olvasása, vagy amikor ránézünk az órára.
2. Svapna: álom tudat. Amikor a tudat az asztrális testben működik, és tapasztalatait áthozza a
fizikai agyba. Pl. felfogni a szavak értelmét, elképzelni az órát.
3. Sushupti: mély álomtudat állapot, a mentális testben működve, amikor tapasztalatait nem képes
átadni a fizikai agynak. Az előbbi példát folytatva, pl. érintkezésbe lépni a könyv szerzőjének
elméjével. Felfogni az eszményi órát.
4. Turija: transzállapot, amikor a tudat annyira elkülönül az agytól, hogy külső eszközökkel nem
lehet könnyen visszavonni. Az előbbi példa szerint ez belépés a könyv szerzőjének elméjébe.
Vagy bejutni az idő eszméjének elvontságába.

Fontos megjegyezni, hogy ez a négy állapot minden síkon megvan, valamint, hogy ezek a
kifejezések viszonylagosak. Pl. a legtöbb ember számára az éber tudat állapot, a jagrat, a teljes
öntudatnak az a része, amely az agyban és az idegrendszerben működik, és ami feltétlenül
öntudatos. Az öntudatot mint egy fénnyel telt nagy tojást képzelhetjük el, melynek az egyik vége
bele van helyezve az agyba és ez a vég az éber öntudat.
De amint az öntudat belefejlődik az asztrális világba, és az agy eléggé kifejlődik, hogy ezekre a
rezgésekre is válaszoljon, az asztrális tudat részévé válik az éber tudatnak, és a mentális öntudat
válik az álomtudat állapotává.
Hasonlóképpen, ha a mentális én-tudat már kifejlődött és az agy válaszol rá, az éber öntudat
már magába foglalja a mentálist is. És így tovább, míg mind az öt sík öntudata részévé nem válik az
éber öntudatnak. Az éber öntudatnak ez a kiterjesztése maga után vonja az agy atomjainak, valamint
az agyban lévő szerveknek és a sejtek közötti összeköttetésnek a kifejlődését is.
Az asztrális öntudat befolyásolásához az agyfüggelék mirigynek kell kifejlődnie, és a spirillák
negyedik sorozatának kell teljessé válnia.
A mentális öntudat eléréséhez a tobozmirigynek kell aktívvá válnia, és a spirillák ötödik
sorozatának kell teljessé válnia. E nélkül sem az asztrális, sem a mentális öntudat nem fejeződhet ki
az agyon keresztül. Ha ezeket a fizikai fejlődési fokozatokat az egyén még nem érte el, akkor az
asztrális és a mentális öntudat is tudatfeletti marad, és nem tud kifejeződni az agyon keresztül.
Viszont ha az ember nincs teljesen fizikai testének birtokában, akkor jagratja, vagyis éber tudata az
asztrális testében van. Tehát a jagrat-ot tágabb értelemben úgy tudjuk meghatározni, hogy az része a
teljes öntudatnak, ami a legkülsőbb eszközén keresztül működik.
Ebből a szempontból módosítanunk kell a szamádiról szóló elemzésünket is. A szamádi tehát
az a tudatállapot, amelyben a test érzéketlen, de az elme tökéletesen én-tudatos, ahonnan az elme
visszatér a fizikai agyba úgy, hogy teljes emlékezettel rendelkezik a fizikai fölött érzékeltekről.
Ha az ember transzba helyezi magát, és az asztrális síkon tevékenykedik, akkor a szamádi az
asztrális síkon valósul meg. De megvalósulhat a mentális síkon is.
Az az ember tehát, aki a szamádit gyakorolja, vissza tud húzódni a fizikai testtől úgy, hogy azt
érzéketlenül hagyja, míg elméje teljesen öntudatos.
A szamádi ennélfogva relatív kifejezés. Egy Mester az atmikus síkon kezdi a szamádit, és
onnan emelkedik magasabb, kozmikus síkokra.
A szamádi szót néha annak az állapotnak a megjelölésére is használják, ami éppen a fölött a
fok fölött van, ahová az ember az öntudatát vissza tudja vonni. Így a primitív ember, akinek
öntudata a fizikai síkon tiszta, csak az asztrális síkon van szamádiban. Ez annyit jelent, hogy ha ez
56

az ember visszatér az alsóbb eszközeibe, nem fog magával hozni semmi többlet tudást, sem új erőt,
amit bármire is használhatna. Ezt a fajta szamádit nem ajánlják a magasabb rendű okkult
iskolákban.
Elaludni és átmenni szamádiba nagyrészt ugyanaz a folyamat, de míg az egyik mindennapos
feltételek következménye, addig a másik a gyakorlott akarat ténykedésének eredménye és
felbecsülhetetlen erő.
Fizikai módszerek, mint például a hipnózis, vagy kábítószerek, fehér alapon fekete pontra
meredés, vagy az orrhegyre nézés a transzállapot eléréséhez, a hatha jóga módszereihez tartoznak.
Ezeket sohasem használják a Raja jógában.
A tisztánlátó számára nyilvánvaló a különbség egy delejezett személy transzállapota és egy
olyan személy transzállapota között, aki saját erejéből jutott el erre a fokra. Ez utóbbi a jógi
transzállapota. A hipnotizált személyben az összes eszközök, vagy princípiumok jelen vannak, de a
felső manasz meg van bénulva, s így el van választva a buddhitól. Az asztrális testet pedig
tökéletesen az alsó manasz, vagy káma uralja.
A jógi esetében viszont a princípiumok közül az alsó négy teljesen eltűnik kivéve az
aranyszínezetű pránának a nehezen felfogható rezgései és az ibolyaszínű láng rezgései, amelyek
arannyal csíkozottan törnek fel a fej tájékáról, és egy pontban kulminálnak.
A magnetizált személy semmit sem raktároz el agyában a tapasztalataiból, míg a jógi mindenre
emlékszik, ami vele történt.
Az alábbi gyakorlati példákkal akarjuk illusztrálni a meditációban alkalmazott néhány
módszert.
A tanuló jól teszi, ha állandóan észben tartja azt a gondolatot, hogy a fizikai test a szellem
eszköze mindaddig, amíg ez számára teljesen természetessé nem válik. Arra gondoljon, hogyan
lehetne a fizikai testet ellenőrizni és irányítani, és ezután gondolatban különítse el magát a testétől,
ténylegesen tagadja meg azt.
Ezután, miután már felfogta, hogy ellenőrizni tudja vágyait és érzelmeit, meg kell tagadnia az
asztrális testet vágyaival és érzelmeivel együtt. Ezután képzelje el magát, mint mentális testet és
ismételten elmélkedjen azon, hogy gondolatait is ellenőrizni és irányítani tudja. Ekkor meg kell
tagadnia elméjét is, és fel kell emelkednie a szellem szabad légkörébe, ahol örök béke honol s itt
időzvén egy pillanatra, a legnagyobb intenzitással arra kell törekednie, hogy felfogja ezt az igazi
Én-t.
Amikor ismét visszatér éber tudatába, arra kell törekednie, hogy testeibe lehozza a szellem
békéjét.
Egy másik gyakorlat a meditációt a jellem képzésére irányítja. A tanuló e célra válasszon ki
egy erényt, például a szelídséget. Miután figyelmét erre ráirányította, ezt különböző aspektusokból
kell megvizsgálnia. Pl. szelídség a cselekedetekben, a beszédben, a gondolatban, a vágyban.
Hogyan fejlődne az ki az ideális ember esetében, hogyan bánna egy ilyen ember az embertársaival,
aki ennek az erénynek teljesen a birtokában van, stb.
Ha így meditál a szelídség felett, magával viszi majd a mindennapi életébe az elmének ezt az
állapotát, ami hamar megnyilvánul majd minden cselekedetében és gondolatában. Más
tulajdonságokkal is hasonlóképpen lehet eljárni. Néhány hónapos ilyen irányú erőfeszítés csodás
változásokat tud létrehozni az ember életében. Plotinos így ír erről a Szépség c. könyvében: Vonulj
vissza önmagadba és szemlélődj, és ha eddig nem találtad szépnek magadat, tégy úgy, amint az
alkotó művész cselekszik egy szoborral, itt lefarag valamit, ott simít rajta, az egyik vonalat
könnyedebbé teszi, a másikat tisztábbá, míg egészen ki nem alakul a szobor bájos arca. Tégy te is
így. Faragj le minden szertelenséget, árassz el minden komorságot szépséggel, és mindaddig
csiszolgasd szobrodat, amíg az istenhez hasonló ragyogásban szét nem árasztja az erényeket, amíg
meg nem látod a végső istenséget biztosan, mocsoktalan szentélyében.
Az erényen való meditálás az embert fokozatosan ennek az erénynek birtokosává teszi. Az ősi
hindu írás szerint: „amire az ember gondol, azzá válik: ezért gondolj az örökkévalóra”, és ismét:
„Az ember saját gondolatainak a teremtménye.”
57

Kitűnő példa arr4a, hogy mit lehet tenni az ilyenfajta meditációs módszerekkel, annak az
embernek az esete, aki negyven évig naponta meditált az igazságról. Az eredmény az lett, hogy
annyira összhangba került az igazsággal, hogy ha valaki hazudott előtte, mindig összerázkódott
belsejében. S mivel ez az ember történetesen bíró volt, ez a képessége jó szolgálatára lett.
Ebben a módszerben az ember a képzeletének veszi hasznát – ami a jógában használt
nagyszerű eszköz. Ha az ember gondolatban elképzeli, hogy rendelkezik bizonyos tulajdonsággal,
már félúton van ennek a tulajdonságnak a megszerzéséhez. Ha elképzeli, hogy mentes bizonyos
hibától, akkor már félúton van az attól való megszabaduláshoz. A gyakorlott képzelet olyan
hatalmas fegyver, amellyel az ember megszabadíthatja magát bajaitól és hibáitól.
Nem bölcs dolog a hibák fölött töprengeni, mert az betegeskedéshez és lehangoltsághoz vezet,
amelyek mint valami fal működnek a szellemi befolyásokkal szemben. Gyakorlatilag helyesebb, ha
nem veszünk tudomást a hajlamainkból eredő hibáinkról, amennyire ez egyáltalán lehetséges,
hanem az ellenkező irányú erények kialakítására törekszünk. A spirituális életben csak csekély
eredményt lehet elérni azáltal, hogy dühösen birkózunk az alsóbb természetünkkel. Inkább az
vezethet eredményre, ha magasabb tudás birtoklására törekszünk. Mert ha egyszer eléggé
megtapasztaltuk a magasabb élet boldogságát és örömét, az elsőrendű vágyak elhalványulnak és
elvesztik vonzásukat.
A meditáció egy további célja az, hogy valamely tárgyat illetve annak más tárgyakhoz való
viszonyát intellektuálisan megértsünk. Fontos, hogy a tanuló mindig észben tartsa, hogy a
Megismerőnek első dolga a pontos megfigyelés, mert a megfigyelés pontosságától függ a gondolat.
Ha a megfigyelés pontatlan, akkor ebből a kezdeti tévedésből egy sor más, következményes tévedés
fog származni, amit már nem lehet helyre igazítani, csak akkor, ha visszamegyünk a kiindulópontig.
Ha így gondosan megfigyeltük az illető dolgot, gondolataink átáramlottak rajta, megragadták
annak természetes, fizikai, fizikai feletti, metafizikai oldalait, akkor ezzel erőfeszítést tettünk arra,
hogy a tudatnak még ködös oldalait és fokozatait világossá és egészen határozottá tegyük.
Legyen például a meditációs tárgy az összhang. Szemléljük ezt különböző vonatkozásaiban. A
zenében, a színekben és más különböző jelenségekben. Igyekezzünk felfedezni a harmónia fő
jellegzetességeit. Hogyan különbözik az más hasonló, vagy ellentétes eszméktől. Mi a haszna és mi
következik a hiányából. Ha mindezekre és még sok más kérdésre válaszoltunk, akkor arra kell
törekednünk, hogy minden konkrét gondolatot és képzeleti képet elejtsünk róla, és gondolatainkban
csak a harmónia elvont eszméjét tartsuk meg.
A tanulónak észben kell tartani, hogy a mentális látás pontosan olyan reális és kielégítő, mint a
fizikai látás. Tehát lehetséges az elmét arra edzeni, hogy lásson, hogy mondjuk, meglássa a
harmóniát, vagy egy szám négyzetgyökének az eszméjét olyan világosan és olyan bizonyossággal,
mint amikor valaki egy fát, vagy egy asztalt lát a fizikai szemével.
Harmadik példaként nézzünk egy devocionális meditációt. Gondoljunk egy eszményi emberre,
egy Mesterre, vagy ha jobban tetszik, magára az Istenségre, vagy annak bármely
megnyilvánulására. Engedjük, hogy gondolataink átjárják különböző aspektusaiban, amelyek
állandóan csodálatot, hálát, tiszteletet és imádatot ébresztenek, Tűnődjünk el a benne
megnyilvánuló összes tulajdonság felett és szemléljük mindegyik tulajdonságot annak összes
aspektusában és vonatkozásában.
Általános szempontból az elvont eszme és a személyiség egyaránt jók a meditáció céljaira. Az
intellektuális temperamentummal rendelkező személy rendszerint az elvont ideált tekinti
kielégítőnek: az emocionális típus gondolatának valós (konkrét) megtestesülését igényli. Az elvont
eszménynek a hátránya az, hogy hajlamos erőszakos törekvésekre: a valós megtestesülés hátránya,
hogy a megtestesülés hajlamos arra, hogy az eszmény alá kerüljön.
Ha a meditáció céljaira képet használunk, gyakran megfigyelhetjük, hogy annak kifejezése
megváltozik. Ez azért van, mert az akaratot be lehet gyakorolni, hogy közvetlenül hasson a fizikai
anyagra. A tényleges fizikai részek kétségtelenül meg lesznek támadva az erősen kitartott gondolat
ereje által.
A meditációnak egy másik formája az úgynevezett mantrikus meditáció. A mantra a hangoknak
egy okkultista által elrendezett, meghatározott egymásra következése abból a célból, hogy bizonyos
58

meghatározott eredményt érjen el vele. Minél többször ismételnek meg egy mantrát, annál
biztosabb az eredmény. Ez az értelme az egyházi formulák ismételgetésének is, pl. a rózsafüzérnek,
ami a tudatot képessé teszi arra, hogy teljesen arra összpontosuljon, amit mond és gondol.
A meditációnak ezt a módját Indiában gyakorolják széles körben. Az áhítatos személy elméjét
mondjuk Sri Krisnára irányítja, a megtestesült Istenségre, a Szeretet és a Tudás Szellemére a
világban. Kiválasztanak egy mondatot, és azt mint mantramot éneklik ismételten, mialatt annak
mély és sokrétű értelmén töprengenek ismételten. Így az áhítatos személy magával az Úrral lép
érintkezésbe.
Amit a fentiekben kifejtettünk, csak körvonalai a meditáció bizonyos formáinak. További,
részletesebb leírások találhatók a tanuló számára az alábbi művekben: Ernest Wood: Koncentráció
és meditáció kezdők részére, J.I. Wedgwood: Fejezetek a gondolat ellenőrzésről és a jellem
formálásról. Dr.Besant: Az előcsarnokban.
Nagyszerű „Ego meditáció” található J.J. Van der Leeuw: „Istenek száműzetésben” című
könyvének utószavában.
Sok ember eredményesen meditál naponta egyedül, de ennél nagyobb lehetőségek adódnak
akkor, ha egy csoport meditál együtt és összpontosítja elméjét ugyanazon dolgokra. Ha erőfeszítést
teszünk, vagyis feszültséget idézünk elő a fizikai éterben, valamint az asztrális és a mentális
világokban, ezzel sodrás keletkezik a kívánt irányban. Így a környezet is ténylegesen a
segítségünkre van, ahelyett, hogy küzdeni kellene ellene, amint az rendszeresen történik, feltéve
természetesen, hogy az összes jelen levőnek sikerül megakadályozni elméje csapongását. Ilyen
csoportban még egyetlen csapongó elme is törést okoz az áramlatban, így ahelyett, hogy nagy
tömegű gondolat keletkezne, ami hatalmas folyamként mozogna, örvények fognak keletkezni, kis
sziklákhoz hasonlóan, amelyek a folyam vizét beszennyezik.
A kollektív érzelem és gondolat megrendítő erejének hatásos példája volt Viktória királynő
gyémánt jubileuma (uralkodásának 60. Évfordulója) Leadbeater püspök írja le ezt az alkalmat, mint
az okkult erők megnyilvánulásának addig soha nem észlelt esetét. A tömeg lelkesedése olyan nagy
volt, hogy egyesek tökéletesen kiemelkedtek önmagukból érzelmeik által, s ekként a léleknek
megrendítő felemelkedését tapasztalták. Kisebb mértékben ugyan, de hasonló hatást lehet elérni a
csoport medit6áció által.
Most pedig tárgyaljuk meg a meditáció fizikai követelményeit. A meditációnál az
elhelyezkedés sem lényegtelen. A testet kényelmes helyzetbe kell hozni, ezután el kell feledkezni
róla. Ha a testet nem helyeztük kényelembe, nem tudunk elfeledkezni róla, mert állandóan fel fogja
hívni magára a figyelmet. Továbbá, mint ahogy bizonyos gondolatok és érzelmek hajlamosak arra,
hogy a testnek jellegzetes mozdulatai és taglejtései által fejezzék ki magukat, a folyamat fordítottja
is érvényes. Vagyis a testnek bizonyos helyzetei is hajlamosak lehetnek arra, hogy bizonyos
elmebeli és érzelmi állapotokat idézzenek elő, s ezzel segítik a tanulót abban, hogy rajtuk időzzék.
A nyugati emberek többsége a legkényelmesebbnek a karosszékben való ülést tartja, amelynek
a háta nem lejt túlságosan. A kezeket tarthatjuk összekulcsolva a combokon, vagy könnyedén a
térdre helyezve. A lábakat helyezzük egymás mellé, de ha keresztbe tesszük, akkor a jobb lábat
tegyük a bal fölé.
A testhelyzet legyen teljesen könnyed és lazított, a fejet ne hajtsuk a mellünkre, hanem tartsuk
könnyedén, kiegyensúlyozva. A szemek és a száj csukva vannak. A gerincoszlopot egyenesen kell
tartani.
A keletiek a földön, vagy alacsony emelvényen, keresztbe tett lábakkal ülnek. Így hatásosabb,
mivel minden felszabadult magnetizmus a test köré igyekszik emelkedni, mint egy védő burokban.
Ez a helyzet azért is jobb, mert ha a meditáló a meditáció alatt elveszti öntudatát, egyszerűen csak
hátra esik, és nem üti meg magát. Ellenben aki széken ülve meditál, de nem karosszékben,
magasabbról esik le és megütheti magát. A fekvő helyzet, egészen kivételes esetektől eltekintve,
nem ajánlatos, mert könnyen elalváshoz vezet.
Jó hatású a meditáció előtt egy hideg fürdő, vagy egy rövid, gyors séta, mert felélénkíti a
vérkeringést, ami fontos az agyműködéshez.
59

A mély meditáció és a légzés között belső kapcsolat van. A gyakorlatban azt tapasztalták, hogy
amint a test összhangba kerül a meditáció során, a légzés szabályosabbá és ritmikusabbá válik, míg
fokozatosan elcsendesedik és megnyugszik, alig észrevehetővé válik. A hatha jóga megfordítja a
folyamatot, és a légzés tudatos szabályozásával akarja összhangba hozni a test tevékenységét, majd
az elme működését.
A tanulónak azonban nem tanácsoljuk, hogy ellenőrizetlenül különféle légző gyakorlatokat
végezzen, mert ezek veszélyesek lehetnek. Nem kifogásolható azonban az egyszerű, mély légzés, ha
nem erőlteti meg a szívet és a tüdőt és a gondolat nem irányul a test bizonyos csakráira.
Jó fajta füstölő is hasznos, mert az okkult álláspont szerint megtisztítja az atmoszférát. A szép
környezet is (képek, virágok) segítségére van a tanulónak, hogy érzelmei emelkedettségét elérje.
Az étrendi megszorítások (tartózkodás a hústól, alkoholtól) szintén hasznosak lehetnek (lásd.
Az asztrális test).
Valószínűleg a kora reggeli órák a legmegfelelőbbek a meditáció céljára, mivel alvás után a
vágyak és az érzelmek még sokkal nyugodtabbak, mielőtt az ember még belevetné magát az élet
forgatagába. De bármilyen időpontot választunk is, mindenképpen biztosítani kell a
zavartalanságot. Ezen kívül az is tanácsos, hogy mindig ugyanabban az időpontban meditáljunk,
mert a rendszeresség igen lényeges szempont.
A régiek napfelkeltekor, délben és napnyugtakor meditáltak. Magnetikus szempontból ezek az
időpontok a legmegfelelőbbek. Nagyon jó szokás az is, hogy minden órakor egy pillanatra
magunkra, mint spirituális lényekre gondolunk. Ez a gyakorlat oda vezet, amit a keresztény
misztikusok „Én-összpontosításnak” neveznek, s ez abban segíti a tanulót, hogy elméjét, mintegy
automatikusan spirituális gondolatokra irányítsa.
Nem jó meditálni rögtön étkezés után, ugyanis a meditáció elvonja a vért az emésztő
szervektől. Éjjel sem jó meditálni, mert a testek fáradtak, az étertest könnyebben elmozdul és éjjel a
hold negatív befolyása is érvényesül. Ez nem kívánatos eredményekhez is vezethet.
Néha előfordul, hogy a meditáció kevésbé hatásos. Ennek oka a kedvezőtlen asztrális és
mentális befolyásokban van. Némelyek azt állítják, hogy bizonyos időpontokban a planetáris
befolyások előnyösebbek, mint máskor. Egy asztrológus például azt mondta, hogy ha például a
Jupiter egy meghatározott viszonyba kerül a Holddal. Ennek az lesz a hatása, hogy kiterjeszti az
éteri atmoszférát, és így sikeresebbé teszi a meditációt. Másfelől viszont a Szaturnusz bizonyos
aspektusai nehezebbé teszik a meditációt, mert mint mondják, összesűríti az éteri atmoszférát.
Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a meditáció rendszeres gyakorlása előmozdítja a
szellemi. Értelmi és erkölcsi fejlődést, az elme és az érzelmek ellenőrzését. De nem segíti elő a
pszichikus képességek kifejlődését „alulról felfelé”, de mint természetes következmény kinyithatja
az intuitív pszichizmus egyik formájához vezető kaput olyan személyek esetében, akik ehhez elég
érzékeny szervezettel rendelkeznek. Ez a pszichizmus abban mutatkozik meg, hogy ezek a
személyek érzékenyebbek lesznek bizonyos személyekkel, vagy helyekkel kapcsolatban,
töredékesen emlékezni fognak az asztrális síkon álmukban szerzett tapasztalatokra, fogékonyabbá
válnak az ego irányítására, valamint a Mester befolyására, stb.
A meditáció elvezethet a megvilágosodáshoz is, ami három egészen különböző dolog egyike
lehet: 1. Egy meghatározott dolog feletti intenzív és állhatatos gondolkodás által az ember bizonyos
következtetésre juthat ezzel a dologgal kapcsolatban. 2. Saját felső Én-jéről nyerhet bizonyos
betekintést, felfedezheti, hogy saját egoja valójában mit gondol a saját síkján erről a tárgyról. 3. Ha
magasan fejlett entitásról van szó, érintkezésbe kerülhet a Mesterrel, vagy a dévákkal.
A meditációnk milyensége attól is függ, hogy milyen a mindennapi életünk. Ha például
előítéleteink vannak, ezektől a meditációban sem fogunk megszabadulni.
A fizikai meditáció természetesen az alsó eszközök gyakorlatoztatására való, nem az ego
számára. A meditáció alatt az ego ugyanúgy figyeli a személyiséget, mint máskor – rendszerint
kissé megvetően.
Ha az ego már fejlett, saját fokán fog meditálni, de ennek a meditációnak természetesen nem
kell szinkronban lennie a személyiség meditációjával.
60

A meditáció az egyik eszköz ahhoz, hogy megtanuljuk a testet teljes öntudattal elhagyni.
Ilyenkor az ember anélkül, hogy elaludna, vagy öntudatát elveszítené, a testén kívül találja magát,
mintha valami súlyos tehertől szabadult volna meg, nem úgy, mintha öntudatának egy részét
elveszítette volna.
De más lehetőségek is vannak a testtől való megszabadulásra, pl. felfokozott áhítatban.
Az ember tetszés szerint visszatérhet testébe, és az átélt tapasztalatok emlékezetét rányomhatja
fizikai agyára.
Az igazi meditáció kitartó erőfeszítést jelent és semmi köze sincs a spiritizmusban kifejlődött
passzív médiumitás állapotához.
A tanuló ne lepődjön meg azon, ha át kell adnia magát szellemi befolyásoknak és egyúttal
pozitívnak is kell lennie. A pozitív erőfeszítés mint előfeltétel, szükséges. Ez emeli fel a tudatot
magasabb fokokra, hogy a magasabb befolyások képesek legyenek lefelé hatni, s csak ezután
biztonságos megengedni a felfelé törekvést.

XVII. FEJEZET

KONTEMPLÁCIÓ

A kontempláció a harmadik azok között a fokozatok között, amelyekből már kettőt tárgyaltunk.
A három fokozat a következő.

1. Koncentráció – a figyelemnek egy bizonyos tárgyra való összpontosítása.


2. Meditáció – a tudat aktivitásra ösztönzése egy kizárólagos tárgy vonatkozásában, ennek a
tárgynak a szemlélése minden megvilágításban, megkísérelve behatolni jelentésébe, hogy
valami új és mély gondolatot érjünk el, vagy valamiféle intuitív meglátást.
3. Kontempláció – a tudat aktív összpontosítása egy tárgyra, amikor a tudat alsóbb tevékenységeit
már sikeresen visszaszorítottuk. A felfogott világosság rögzítése egy bizonyos időre. Úgy is
meghatározhatjuk, mint a meditáció tetőpontján lévő koncentrációt.

A hindu terminológiában e fokozatokat a következőképpen határozták meg és nevezték el:

1. Pratyahar: az előzetes fokozat, ami az érzékek teljes ellenőrzését jelenti.


2. Dharana: koncentráció.
3. Dhyana: meditáció.
4. Szamádi: kontempláció.

A három utóbbit együttesen Sannyamának nevezik.


A meditációban felfedezzük, milyen az illető tárgy a többi dologgal összehasonlítva, azok
viszonylatában. Egészen addig folytatjuk az okoskodást és az érvelést, amíg már tovább nem
lehetséges. Ezután megállítjuk ezt a folyamatot, minden összehasonlítást és érvelést, figyelmünket
aktívan a tárgyra rögzítjük és megpróbálunk áthatolni azon a határozatlanságon, ami úgy tűnik
számunkra, hogy körülveszi azt. Ez a kontempláció.
A tanuló tartsa észben, hogy a meditáció tudománya egész életre szól, ennélfogva ne várja,
hogy már az első erőfeszítései után eléri a tiszta kontempláció fokozatát.
A kontemplációt úgy is meg lehet határozni, hogy az az öntudatnak egy tárgyra rögzítése és
megtartása azon, a tárgynak a tudatba való bevonása olyan módon, hogy a tárgy és a gondolkodó
eggyé válnak.
Ha a jól begyakorlott elme el tudja érni az egy tárgyra irányítottságot, vagyis koncentrációt, s
ezután el tudja engedni azt, megtartván a rögzített figyelmet, de tárgyra irányítás nélkül, akkor
elérte e kontempláció fokozatát.
A mentális test ebben az állapotban nem mutat képeket, saját anyagát szilárdan és tömören
tartja, nem vesz fel benyomásokat, teljesen nyugodt, mint a csendes víz. De ez az állapot csak igen
61

rövid ideig tartható, hasonlóan a kémiai „kritikus” állapothoz, amely valamely anyag két állapota
közötti pont.
Ezt másképpen is kifejezhetjük: amint a mentális test elcsendesedett és a tudat kiszabadult
belőle és kimegy a „laya-központból”, ami a mentális és a kauzális testek közötti érintkezés
semleges pontja.
Ez az átmenet pillanatnyi tudatvesztéssel jár, ami elkerülhetetlen következménye annak a
folyamatnak, amikor a tárgyak a tudatból eltűnnek. Ezt a magasabb testben való tudatosság követi.
Tehát, ha a tárgyak kiesnek az alsóbb világokhoz tartozó tudatból, akkor megjelennek a magasabb
világokban.
Az ego a mentális testet saját magasabb rendű gondolatai szerint alakíthatja, és saját
rezgéseivel töltheti meg. Olyan látomások szerint is alakíthatja, amelyeket saját síkjánál
magasabbakról nyert, hogy azokat át tudja adni az alsóbb tudatnak, amelyekre a mentális test még
nem tudna reagálni.
Ilyenek például a géniusz inspirációi, amelyek villámszerűen villannak be az elmébe és
beragyogják azt a világot. Az az ember, aki ezeket közvetíti a világnak, csak nehezen tudja
megmagyarázni, hogy érték el őt ezek az inspirációk, csak azt tudja, hogy nem hétköznapi módon.
Ilyenek, vagy ehhez hasonlók a szentek látomásai is, vagy az extázis állapotai, amelyek
minden vallásban és minden korban előfordulnak. Ezekben az esetekben a hosszú és elmélyült
imádság, vagy kontempláció idézi elő a szükséges elmebeli állapotot. Az intenzív belső
koncentráció lezárta a tudathoz vezető külső utakat, így ugyanaz az állapot következett be, amit a
raja jógi tudatosan igyekszik elérni.
A fent említett ájulásszerű állapotban az ember úgy érzi, mintha sűrű köd venné körül.
Tudatában van annak, hogy nincs egyedül, de képtelen látni. De ezután a köd feltisztul és akkor a
felső sík tudatára ébred. De mielőtt ez megtörténne, az ember úgy érzi, hogy az egész élete elfogy, s
hogy sötét ürességben lebeg végtelenül egyedül. Majd ebben a csendben megszólal az Én hangja, a
köd eltűnik és az Én megnyilvánul.
Mielőtt az ember a meditációból átlép a kontemplációba, fel kell adnia a kívánságokat,
vágyakat és reményeket, legalábbis a gyakorlat időtartamára. Más szóval a kámát tökéletesen
ellenőrzés alatt kell tartani. Az elme sohasem lehet független, ha vágyak töltik meg, minden
kívánság egy mag, amelyből bosszúság, igaztalanság, tisztátalanság, neheztelés, kapzsiság,
nemtörődömség, elégedetlenség, tunyaság, stb. keletkezhet.
Amíg még vannak kívánságok és kielégületlenségek, azok teljesen félreviszik az embert. A
gondolatok áramlása kis árkokon és csatornákon keresztül hajlamos eltérülni. Ezeket az árkokat és
csatornákat a ki nem elégített vágyak és határozatlan gondolatok hagyták nyitva. Minden
kielégítetlen vágy és át nem gondolt probléma olyan, mint egy éhes száj, ami elvonja a figyelmet. S
ha a gondolatáram akadályba ütközik, félresiklik az ilyen ösztönzések irányába. Ha utána
nyomozunk, hogy a gondolatlánc miért szakadt meg, azt találjuk, hogy ennek okai a kielégítetlen
vágyakban és a megoldatlan problémákban vannak.
A kontempláció folyamata akkor kezdődik, amikor a tudatos aktivitás, mintha ez lenne a
szokásos tevékenysége, ami arra törekszik, hogy a dolgokat más dolgok vonatkozásában a saját
síkján értse meg. Az ilyen törekvés keresztül hatol a lét síkjain és belép a szubtilisabb belső
természetbe. Ha a figyelem már nem oszlik meg az összehasonlító tevékenységek miatt, akkor az
elme már mint egész fog működni és teljesen nyugodtnak fog látszani, mint ahogy a pörgettyű teteje
is nyugodtnak látszik amikor a legnagyobb sebességgel forog.
A kontemplációban az ember többé nem gondolkozik a dolog fölött, a gondolat befelé irányul.
Akkor ebben az állapotban kell megtartani anélkül, hogy félresiklana, vagy visszatérne az előző
állapotba. Ekkor tudja, hogy valami bekövetkezett, de nem képes világosan felfogni, hogy mi is az.
Ebben a kontemplációban természetesen nincs semmi az álom, vagy a mentális tétlenség
természetéből. Ez inkább valamiféle intenzív kutatás, egy elnyújtott erőfeszítés arra, hogy a
határozatlanságban valami határozottat találjon anélkül, hogy leereszkedni a tudati tevékenység
alsóbb régióiba, amelyekben a vízió rendszerint világos és pontos.
62

Az áhítatos ember is hasonló módon fogja gyakorolni a kontemplációt, de az ő esetében főként


az érzelem lesz tevékeny, nem a gondolat.
A tanuló saját benső természetének kontemplálásában megtalálja azonosságát külső testeivel és
az elmével is. Ebben a folyamatban nem fosztja meg magát a tulajdonságoktól, hanem csak a
korlátozottságoktól. Az elme gyorsabb és szabadabb a testnél, de az elme fölött van a szellem, ami
még sebesebb és szabadabb. A szív nyugalmában nagyobb lehetőség van a szeretet megjelenésére,
mint bármilyen más megnyilvánulásban, de az elme fölött lévő szellemben az istenség bizonyosan
ott van. Az értelem és az ítélőképesség mindig szabályozzák az érzékek visszahúzó erejét. A
szellemi látás felfogja az igazságot az érzékszervek és az elme nélkül is.
Ezeknél a gyakorlatoknál a siker kulcsa az, hogy megakadályozzuk az alsó tevékenységeket,
ugyanakkor erősíteni kell a tudatos energiaáramlást. Először az alsóbbrendű elmét kell erőteljessé
tenni, és készenlétbe helyezni. Ezután le kell állítani a tevékenységét, és az így nyert lendületet kell
felhasználni a gyakorlásra, és ki kell fejleszteni a benne lévő képességeket.
Amint a jóga ősi tudománya tanítja, hogyha az elme gondolkodási folyamatait az aktív akarat
leállítja, akkor az ember a tudatnak egy új állapotában találja magát, ami megváltoztatja és
kormányozza a rendes gondolkodást. Az öntudatnak ez az állapota olyan magasrendű, hogy nem
lehet az alsóbbrendű értelem kifejezéseivel leírni. De ennek az állapotnak az elérése azt jelenti,
hogy az ember tudatában van annak, hogy valahogyan az elme és a gondolat fölé került, még ha
mentális tevékenysége tovább is folytatódik, mint ahogy a legtöbb kultúrnép is felismeri, hogy ő
nem a fizikai test, még akkor sem, ha a test az, ami cselekszik.
Így tehát, van a létnek egy másik állapota is, vagyis az életről való másféle felfogás. Egy olyan
állapot, amely a dolgok közötti kauzális összefüggések nehézkes megkülönböztetési folyamataival
működő elme vagy értelem fölött van. Ezt a magasabb állapotot előbb, vagy utóbb minden ember el
fogja érni, s ha ez bekövetkezik, az egész élet hirtelen megváltozik.
Amint a tanuló halad meditációs gyakorlataival és gazdagodik spirituális tapasztalatokban, a
tudatnak új fázisai fognak őbenne fokozatosan megnyílni. Ha törekvésével eszményképét célozza
meg, fel fogja ismerni, hogy ennek az eszménynek a befolyása eléri őt. Amint kétségbeesett
erőfeszítéseket tesz, hogy áhítata tárgyát elérje, rövid időre kinyílnak a mennyország kapui, és ő
egynek fogja érezni magát eszményképével és leárad rá a megvalósulás dicsősége. Ha túlemelkedett
az elme formális alakzatain, majd erőfeszítést tesz a felemelkedésre. Ekkor bekövetkezik a szellem
extázisának állapota, amivel eltűnnek a személyiség határai, megszűnik az elkülönülés, a tárgy és a
kereső között tökéletes egység alakul ki.
Ahogy az a „Csend hangjá”-ban is olvasható: „Ha magad nem leszel az Ösvény, nem járhatsz
az Ösvényen…Íme! Te lettél a világosság, te lettél a hang, saját mestereddé és isteneddé váltál. Te
vagy önmagad kutatásának tárgya, a mindig zengő hang, mely az örökkévalóságon át zeng, mentes
a változástól, mentes a bűntől, a hét hang egyben.”
Hiú próbálkozás lenne megpróbálni ezeket a tapasztalatokat részletesebben leírni, mert ezek
meghaladják a létező megfogalmazásokat. A szavak csak útjelzőként szolgálhatnak az út
kijelölésére, amely kimondhatatlanul csodálatos, s amelyen ezek az útjelzők csak azt mutatják meg
a vándornak, hogy merre irányítsa lépteit.

XVIII. FEJEZET

ÁLOMÉLET

Sok embert zavarnak a csapongó gondolathullámok, amikor el akarnak aludni. Ilyen esetekben
egy mentális burok kialakítása megszabadíthatja őket ezektől a gondolatoktól, amennyiben azok
kívülről jönnek. Egy ilyen burokra természetesen csak rövid ideig van szükség, míg az ember
álomba nem merül. Ezt a mentális burkot az ember magával viszi, amikor elhagyja a fizikai testét,
de ezzel annak a feladata ki is merült, mivel egyedül az volt a célja, hogy képessé tegye az embert
testének elhagyására.
63

Amíg az ember a fizikai testében tartózkodik, az agyrészecskék mentális tevékenysége


megakadályozhatja, hogy elhagyja a fizikai testét. De ha egyszer már kint van a testéből, a
csapongó gondolatok már nem fogják őt oda visszahozni.
Rendkívül ritkán fordul elő akár a fizikai embernél álmában, akár a pszichikailag fejlett
embernél a transz állapotban, hogy behatol a mentális világba. Ezt csak tiszta élettel és tiszta
célokkal lehet megvalósítani, de még ha el is érné valaki a mentális síkot, azt egyáltalán nem
lehetne valamilyen tudatos állapotnak nevezni, hanem csak egy képességnek, amely a
benyomásokat felfogja.
Az alábbi példán keresztül bemutatjuk, hogy lehet az álmodás alatt a mentális világba belépni.
Egy tiszta elméjű és gyakorlott pszichikai képességekkel rendelkező személy álmában
megközelítette a mentális világot és ott egy gondolatkép tárult elméje elé. Oly nagy volt az alázatos
örömérzete és a kép olyan magasztos, spirituális gondolatokat ébresztett benne, hogy alvó tudata
belépett mentális testébe, azaz „felemelkedett” a mentális világba. Azonban, annak ellenére, hogy
fény- és színtengerben lebegett, mégis elmerült saját gondolatában és e fölött semmiben sem volt
tudatos. Néhány óráig ebben az állapotban maradt, de nyilvánvalóan nem volt tudatában az idő
múlásának. Ebben az esetben tehát, bár az alsó én tudatos volt a mentális síkon, ennek nem volt
tudatában.
Mindennek az az oka, hogy az átlagembernél a mentális test még nincs eléggé kifejlődve
ahhoz, hogy a tudat önálló eszközeként szolgálhasson. Valójában csak azok számára szolgálhat már
eszközül, akiket a Nagy Fehér Testvériséghez tartozó tanítók már különleges módon
gyakorlatoztattak a mentális test használatára.
Megismételjük itt is, amit már a XIV. Fejezetben kifejtettünk, hogy az ember az első beavatásig
éjjelente az asztrális testében munkálkodik, de amikor azt már teljesen az ellenőrzése alá vonta úgy.
Hogy tökéletesen képes használni, akkor a munka a mentális testben kezdődik el. Ha idővel már ezt
a testet is tökéletesen megszervezte, az sokkal rugalmasabb eszköze lesz, mint az asztrális test és
sok mindent, amit az asztrális síkon lehetetlen elvégezni, ebben a testben véghez lehet vinni.
Bár az ember a halála után a mentális síkon élhet egy darabig, itt is be van zárva saját
gondolatai burkába, s ezt nem nevezhetjük a mentális síkon való működésnek, mivel ez magában
foglalja a mentális síkon való mozgást is és az ott történő dolgok megfigyelését.
Ha valaki a mentális testében működik, a fizikai testével együtt az asztrális testét is
hátrahagyja, s ha bármi okból meg akarja magát mutatni az asztrális síkon, nem fogja oda leküldeni
saját asztrális eszközét, de akaratának egyetlen impulzusával materializál egyet erre az ideiglenes
használatra. Az ilyen fajta asztrális materializációt Mayavi-rupának nevezik és ennek első
kialakításához egy Mester segítsége szükséges. (lásd a következő fejezetet)
Az az ember, aki mentális testében szabadon tud működni, rendelkezik azzal a képességgel,
hogy megtapasztalja a mentális világ minden szépségét és dicsőségét. Az ilyen ember, még akkor is,
ha az asztrális síkon működik, sokkal megértőbb mentális érzékkel rendelkezik, ami olyan
csodálatos tudásra nyújt kilátást, ami gyakorlatilag minden tévedést lehetetlenné tesz.
Van egy másik dolog is, amihez az álomélet sikeresen használható, nevezetesen a probléma
megoldás. Ezt a rendszert természetesen sokan gyakorolják, bár a legtöbben öntudatlanul. A
közmondás is azt mondja: „Aludjunk rá egyet.” A megoldandó problémát elalvás előtt nyugodtan
tárjuk elménk elé, de ne töprengjünk és vitatkozzunk fölötte, ne igyekezzünk ébren maradni, hanem
csupán állítsuk rá az elmét és hagyjuk úgy. Ezután, amint az alvás során a Gondolkodó
megszabadul a fizikai testtől és az agytól, előveszi a problémát és foglalkozni fog vele. A
Gondolkodó ezután rendszerint belevési a megoldást a fizikai agyba és az ilyen formán tudatossá
válik. Jó dolog, ha papírt és ceruzát készítünk az ágy mellé, hogy a megoldást ébredéskor azonnal
leírhassuk, mert az így nyert gondolat hamar elrepül a fizikai világ erős benyomásai közepette, és
nem könnyen jön vissza.

XIX. FEJEZET

A MAYAVI-RUPA
64

A Mayavi-rupa szó szerint illúzió-testet jelent. Ez egy ideiglenes asztrális test, amit az olyan
ember készít magának, aki képes mentális testében tevékenykedni. Ez a mayavi-rupa vagy hasonlít
a fizikai testhez, vagy nem, a lényeg az, hogy megfeleljen annak a célnak, amelyre készült. Tetszés
szerint elkészíthető úgy is, hogy láthatatlan legyen a fizikai síkon, úgy is, hogy nem. Úgy is
elkészíthető, hogy a fizikai testtől meg sem különböztethető, érintésre meleg és szilárd, látható,
beszélgetni is lehet vele, és minden tekintetben hasonlít egy fizikai lényhez.
A mayavi-rupa használatának az az előnye, hogy nincs kitéve az asztrális világ varázslatának,
mint a normális asztrális test, semmiféle asztrális varázslat nem kerítheti hatalmába és semmiféle
asztrális illúzió nem tévesztheti meg.
A mayavi-rupa megformálásának erejével az ember a mentális síkról minden további nélkül
átmehet az asztrális világba és onnan vissza és minden esetben a mentális világ nagyobb erejét, és
élesebb érzékelését tudja használni. Ilyen asztrális materializációt akkor kell véghez vinni, ha az
ember az asztrális világ lakói előtt kívánja magát láthatóvá tenni. Ha véghez vitte munkáját az
asztrális világban, és ismét visszavonul a mentális világba, akkor a mayavi-rupa eltűnik, visszatér az
asztrális anyag általános keringésébe, ahonnan a tanítvány akarata azt kivonta.
Ha az ember a mayavi-rupában van, használhatja a gondolat-átvitelnek a mentális síkon
használatos módszerét, ahogy az egy másik ember megértéséhez szükséges. De természetesen a
gondolatnak ilyen módon való átvitele korlátozott és függ a másik ember asztrális teste fejlettségi
fokától.
Fontos, hogy először a Mester mutassa meg a tanítványnak, hogyan kell elkészíteni a mayavi-
rupát. Csak ezután teheti meg ő is, bár ez nem lesz könnyű dolog. A második beavatás után a
mentális test fejlődésében gyors haladás következik be, amelynek során a tanítvány megtanulhatja a
mayavi-rupa használatát.

XX. FEJEZET

A DEVACHAN: ALAPELVEK

A halál utáni élet első részéről, amelyet az ember az asztrális síkon tölt el, már részletesen
írtunk Az asztrális test c. könyvünkben. A mostani tanulmányunkat tehát attól a ponttól kezdve
folytatjuk, amikor az ember elhagyja az asztrális testet, és tudatát a mentális testbe helyezi, illetve
vonja vissza, azaz „felemelkedik” a mentális síkra, amit mennyei világnak is neveznek. A
teozófusok ezt a világot devachan-nak nevezik, aminek a szó szerinti jelentése: ragyogó világ. A
szanszkritban ezt a világot Devasthan-nak, az Istenek országának nevezik. Ez a hinduk Svarga-ja, a
buddhisták Sukhavati-ja, Zoroaszter híveinek, a keresztényeknek és a mohamedánoknak pedig a
mennyország. Nevezi a hétköznapi emberek nirvánájának is. A devachan alapvetően a gondolat
világa. A devachanban tartózkodó embert devachaninak nevezik.
A régebbi könyvekben a devachant, mint a mentális síknak egy különlegesen őrzött területét
írták le, ahonnan minden bánat és minden rossz ki van rekesztve a nagy szellemi intelligenciák
tevékenysége folytán, akik az emberi fejlődésre felügyelnek. Ez az embernek az a boldog
pihenőhelye, ahol feldolgozza fizikai testében folytatott életének gyümölcseit. A valóságban
azonban a devachan nem elkülönített része a mentális világnak. Inkább azt lehetne mondani, hogy
minden ember, amint azt majd látni fogjuk, saját burkába zárja magát s ezért egyáltalán nem vesz
részt a mentális világ életében. Nem mozog ott tetszés szerint, és nem érintkezik a többiekkel, mint
azt az asztrális síkon tette.
65

Azért is van ezen a síkon az ember ilyen állapotban, mert az egész asztrális anyagot elsöpörték
és így az embernek nincsen eszköze, közlekedő edénye, amellyel az alsóbb világokban folyó
dolgokra reagálhatna. Ezek gyakorlati szempontból nem léteznek számára.
A mentális testnek az asztrális testtől való végleges elválása nem jár fájdalommal, vagy
szenvedéssel, valójában nem is lehetséges, hogy az átlagember felfogja ennek az átmenetnek a
természetét. Egyszerűen csak úgy érzi, hogy szelíden átsiklik valami gyönyörűséges nyugalomba.
Azonban itt is van egy bizonyos ideig tartó öntudatlansági állapot, mint a fizikai halál után,
ennek tartama azonban széles határok között mozog és az ébredés fokozatos.
Ez az öntudatlansági időszak valószínűleg azért szükséges, hogy, hasonlóan a fizikai születés
előtti állapothoz, a devacháni ego felépülhessen a devachani életre. Egy része el van foglalva a
permanens asztrális atom által, amiben minden megvan, amit a következő életre magával kell
vinnie, és egy része a mentális test anyagát élteti, ami a mos következő független élete számára
szükséges.
Amikor az ember a második, asztrális halál utáni állapotból felébred, az első érzése a
leírhatatlan öröm és vitalitás érzése lesz. Olyan végtelen életöröm tölti el, hogy abban a pillanatban
nincs is egyébre szüksége, csak élni. Ez a fajta boldogság érzés tulajdonképpen a rendszer minden
magasabb világában megvan, még az asztrális világban is érezni lehet ezt, a fizikai világban soha el
nem érhető boldogságot, de természetesen a mentális világban ez minden tekintetben intenzívebb.
Ez a tapasztalat ismétlődik minden, még magasabb világban és mindegyik felülmúlja az előzőt. De
ez nem csak a boldogság érzésében mutatkozik meg, hanem a bölcsességben és a látókör
kiszélesedésében is. A mennyei élet annyival teljesebb, mint az asztrális, hogy összehasonlítás nem
is lehetséges közöttük.
Amint az alvó felébred a devachanban, a legnagyszerűbb színárnyalatok látványa tárul a szeme
elé, az egész közeget zene és színek töltik be, az egész ottani lét tele van színekkel és harmóniával.
S mintegy egy aranyló ködön át megjelenik éteri szépségben azoknak az arca, akiket szeretett a
földön, kifejezve minden nemes és szeretetre méltó érzést, amely megvolt bennük, mentesen az alsó
világok bajaitól és szenvedélyeitől.
Ez a mély boldogságérzés a fő jellemzője a mennyei életnek. Nemcsak arról van szó, hogy
ebben a világban nincs rossz és szomorúság a dolgok természeténél fogva, vagy hogy itt minden
teremtmény boldog. Hanem ez az a világ, ahol minden lénynek, pusztán az itteni jelenléte folytán,
át kell élnie a legmagasabb szellemi áldást, amit csak képes befogadni. Ez az a világ, ahol az ő
törekvéseire adott válasz csak az ő befogadóképességétől függ, illetve csak az korlátozza. Ez a
túláradó egyetemes öröm soha nem hagyja el az embert a devachanban. Ez nem hasonlatos
semmilyen földi dologhoz. Ennek az égi világnak a végtelen szellemi vitalitása leírhatatlan.
Sok kísérletet tettek már arra, hogy leírják a mennyei világot, de ez senkinek sem sikerült, mert
az, természeténél fogva, fizikai nyelvezettel leírhatatlan. A buddhista és hindu látók arany és ezüst
fákról beszélnek, melyeknek gyümölcse drágakő, a zsidók nagyszerű városokról írnak, arannyal és
ezüsttel borított utcákról, több teozófus író a napnyugta színeit, az éj és a tengerek nagyszerűségeit
használja hasonlatainak kifejezéséhez. Mindegyik törekszik arra, hogy leírja azt az igazságot, ami
túl nagyszerű ahhoz, hogy olyan szavakkal és hasonlatokkal leírható legyen, amelyeket az értelem
megszokott.
Az ember helyzete a mentális világban nagyon különbözik attól, amit az asztrális világban
tapasztal. Az asztrális világban olyan testet használt, amelyhez teljesen hozzá volt szokva, hiszen
azt már előzőleg is használta álmában. A mentális eszközt azonban azelőtt sohasem használta és az
még messze van a teljes fejlettségtől. Így nagymértékben el van zárva a körülötte lévő világtól.
Az asztrális világban eltöltött purgatóriumbeli élete alatt természetének alsóbb részei elégtek,
most csak a magasabb és tisztultabb gondolatai, nemes és önzetlen törekvései maradtak meg,
melyeket földi élete alatt szerzett.
Az asztrális világban aránylag kellemes élete lehetett, bár határozottan korlátozott, de
ugyanakkor a purgatóriumbeli életében jelentős szenvedésen is keresztül mehetett. Viszont a
devachanban az olyan gondolatok és érzelmek eredményét aratja le, amelyek teljesen önzetlenek
voltak. Ezért a devachan nem is lehet más, mint áldásosan boldog.
66

Amint a Mester mondotta: „A devachan az az ország, ahol nincsenek könnyek és sóhajok, ahol
nincs nősülés és férjhez menés, és ahol az igazság teljes tökéletességében valósul meg”.
A gondolatok, amelyek a devachanban lévő ember köré csoportosulnak, egyfajta burkot
alkotnak, amely képes a finomabb anyag bizonyos típusú rezgéseire reagálni. Ezeknek a
gondolatoknak a segítségével tud meríteni a mennyei világ végtelen gazdagságából. Ezek, mint
ablakok állnak a szolgálatára, melyeken keresztül megláthatja a mennyei világ szépségét és
dicsőségét, és amelyeken keresztül reagálhat a külső erőkre.
Minden embernek, aki csak egy kicsivel is a legalacsonyabb, vademberi szint felett áll, volt az
életében, ha csak egyszer is, valami tiszta és önzetlen gondolat, ami most ablakként szolgálhat
számára.
Tévedés lenne ezt a gondolati burkot korlátozásnak tekinteni. Feladata, tevékenysége nem az,
hogy kizárja az embert ennek a síknak a rezgéseiből, hanem inkább az, hogy képessé tegye őt arra,
hogy olyan befolyásokra reagáljon, amelyek felismerését képességei lehetővé teszik.
A mentális világ, mint azt a XXVII: Fejezetben látni fogjuk, az isteni elme visszatükröződése,
végtelen kiterjedésű raktár, ahonnan a mennyország lakója éppen annyit meríthet, amennyit saját
gondolatai és törekvései lehetővé tettek fizikai és asztrális élete folyamán.
A magasabb mennyei világban ilyen korlátozások, ha ezt annak lehet nevezni, már nincsenek,
de ezzel a világgal ebben a kötetben nem foglalkozunk.
Az átlagember a mentális világban nem képes élénk tevékenységet kifejteni. Állapota főként
befogadó és látása, a saját gondolati burkán kívül eső dolgokat illetően, csak nagyon korlátozott.
Gondolatai és törekvései csak bizonyos vonalon képesek mozogni, ezért nem tud hirtelen új
gondolatokat alkotni, ezért az őt körülvevő erőkből csak keveset tud hasznosítani. Keveset észlel a
mentális világ hatalmas angyalainak jelenlétéből.
Így az az ember, aki földi léte során csak fizikai dolgokkal foglalkozik, csak kevés ablakot
készít magának, amelyeken keresztül érintkezésbe léphetne ezzel a világgal. Az az ember azonban,
aki a művészetek, a zene, a filozófia iránt érdeklődött, kimondhatatlan gyönyörűséget fog találni és
határtalan benyomások várnak rá, amelyeknek terjedelme egyedül saját befogadóképességétől függ.
Sok olyan ember van, akinek gondolatai kizárólag a szeretettel és az áhítattal kapcsolatosak. Az az
ember, aki valakit nagyon szeret, vagy valamely istenség iránt áhítatot érez, erős mentális képet
alkot a szeretet, vagy áhítat tárgyáról és ezt a képet feltétlenül magával viszi a mentális világba.
Ennek ott fontos és váratlan következménye lesz. A szeretet, mely ezt a képet kialakítja és
megőrzi, nagyon hatalmas erő, elég erős ahhoz, hogy elérje az illető egoját, aki a felső mentális
síkon tartózkodik, mivel az ego, az igazi ember az, akit valójában szeret, nem annak fizikai teste,
ami annak csak részleges képviselője. A szeretett személy egoja érzi a rezgést, és azonnal
készségesen válaszol rá és beleáramlik a részére alkotott gondolatformába. Így a szeretett ember
valóban ott van vele élőbben, mint valaha.
Közömbös, hogy a szeretett személy élő e, vagy holt, mégpedig azért, mert a hívás nem ahhoz
a töredékhez fordult, ami időlegesen a fizikai test börtönében van, hanem magához az emberhez,
annak igazi világában. Az ego mindig válaszol úgy, hogy az, akinek akár száz szerető barátja is van,
egyszerre és tökéletesen válaszolhat bármelyiknek a vonzalmára. Így az ember a „mennyekben”
számtalan embernek ki tudja magát fejezni.
A mennyei életben minden ember körül ott vannak szeretteinek ezek az élettel teli
gondolatformái, bármelyiknek a társaságát kívánja.
A korlátozott fizikai világban ahhoz vagyunk szokva, hogy barátainkra csak mint a fizikai
síkon általunk ismert, korlátozott megnyilvánulásra gondoljunk. A mennyei világban azonban
sokkal közelebb vagyunk barátunk valóságához, mint a fizikai síkon, mivel két fokozattal, illetve
síkkal vagyunk közelebb az ego otthonához.
Fontos különbség van a halál utáni mentális és asztrális síkon való élet között. Ugyanis az
asztrális síkon ismerőseinkkel (fizikai testük alvása alatt), asztrális testükben találkozunk, vagyis
még mindig a személyiségükkel van dolgunk. A mentális síkon azonban az illetőkkel nem abban a
mentális testükben találkozunk, amelyet a földön használnak. Ellenkezőleg egóik teljesen új és
külön mentális eszközöket építenek, és ezekben a mentális eszközökben a személyiség öntudata
67

helyett az egok öntudata működik. Barátaink mentális világbeli tevékenységei így teljesen és
minden tekintetben különállóak fizikai életük személyiségeitől.
Így mindazok a bajok és bánatok, amelyek az élő ember személyiségét esetleg erősítik,
egyáltalán nem képesek érinteni azt a gondolatformát, amelyet egoja használ, mint pótlólagos
mentális testet. S ha ebben a megnyilvánulásban nem tud a személyiség bajairól és bánatáról, az
neki sem okoz bánatot, mert ezt a kauzális testben lévő ego szempontjából fogja szemlélni, vagyis
mint megtanulandó leckét, vagy ledolgozandó karmát. Ebből a szempontból nem lehet szó
megtévesztésről, ellenkezőleg, az alsó személyiség megtévesztő, mert amit a személyiség bajnak,
vagy szomorúságnak lát, a kauzális ember számára csupán lépcsők a fejlődés felfelé vezető
ösvényén.
Látjuk azt is, hogy a devachanban tartózkodó ember nincs tudatában a fizikai világban élők
személyes életének. Ennek mechanikai okait már megmagyaráztuk. Ennek azonban vannak egyéb,
ugyanilyen hathatós okai is. Mert nyilvánvaló, hogy az ember nem lehetne boldog a devachanban,
ha onnan visszatekintve szeretteit bánattal telve, vagy szenvedve látná, esetleg úgy, hogy bűnöket
követnek el.
A devachanban térbeli, vagy időbeli elkülönülés nincs, szóbeli, vagy gondolatbeli félreértés
nem lehetséges. A lelkeknek sokkal nagyobb közössége áll fenn, mint valaha is a földön. Itt
nincsenek korlátok a lelkek között. Barátunk lelke olyan formában él, amit mi alkottunk a számára,
pontosan olyan kiterjedésben, hogy az ő lelke és a miénk együttesen rezeghessen. Nem
érintkezhetünk azokkal, akikkel a földön a kötelékek csupán fizikai és asztrális természetűek voltak,
vagy ha ezek viszálykodók voltak a belső életben. Ezért a devachanba ellenség be nem léphet, mert
az elmének és a szívnek együtt érző akkordja köti össze az embereket a mennyei világban.
Azokkal, akik a fejlődésben előttünk járnak, csak olyan mértékben juthatunk kapcsolatba,
amennyire reagálni tudunk rájuk. Azokkal pedig, akik kevésbé fejlettek nálunk, az ő képességeik
határán belül érintkezhetünk.
A tanuló visszaemlékezhetik arra, hogy az asztrális testet a halál után a vágy elementál rendezi
el az anyag koncentrikus rétegei szerint. A legsűrűbb kerül legkívülre, és így tovább. A mentális
világban nincs olyasmi, ami megfelelne ennek, a mentális elementál nem úgy működik, mint a vágy
elementál.
Még egy fontos különbség van az asztrális és a mentális élet között. A mentális síkon az ember
nem megy át a különböző fokozatokon, hanem mindjárt arra a fokra kerül, amely fejlődési fokának
megfelel. Ezen a fokon éli le egész mentális testében töltött életét.
A devachanban mindaz, ami a Gondolkodónál értékes mentális és erkölcsi tapasztalat volt az
éppen befejezett életében, ki lesz értékelve, át lesz gondolva és fokozatosan átlényegítve végleges
erkölcsi és értelmi képességgé, olyan erőkké, amelyeket a legközelebbi inkarnációjába magával fog
vinni. Minden földi gondolatot hasznosítani fog a devachanban, minden törekvést erővé alakít át,
minden meghiúsult erőfeszítés képességgé és tehetséggé válik. A küzdelmek és a kudarcok úgy
jelennek meg újból, mint a győzelem eszközeivé feldolgozott anyag, a szomorúságok és tévedések
mint értékes fémek ragyognak, amelyeket bölcs és jól irányzott akarássá kell kidolgozni. Szociális
elgondolások, amelyek kivitelezéséhez a múltban nem voltak meg a megfelelő eszközök és a
jártasság, a devachánban kidolgozásra kerülnek, mintha fokról fokra végre lennének hajtva. Végül
kifejlődik a szükséges képesség, mint az elme tulajdonsága, amit majd az eljövendő életben
használni lehet.
Az ego a devachani időszak alatt átvizsgálja földi tapasztalatai tárházát, az éppen befejezett
földi élet aratását, elkülöníti és osztályozza azokat, asszimilálja, ami arra érdemes és elveti, ami
haszontalan. A devachan ennélfogva abszolút szükséges a dolgok rendszerében, igen kevés
kivételtől eltekintve.
A devachan igazi természetének tökéletlen megértése néha olyan elgondolásokra készteti az
embereket, hogy az átlagember élete az alsóbb mennyei világban nem egyéb, mint álom és illúzió, s
hogy midőn boldognak érzi magát családja és barátai körében, vagy terveinek sikeres és örömteli
kivitelezésében, csak kegyetlen tévedés áldozata.
68

Ez a felfogás a valóság (amennyire az egyáltalán megismerhető) téves felfogásának és hibás


nézőpontnak a következménye. A tanuló emlékezzen vissza, hogy az emberek többsége olyan
keveset realizál mentális életéből, amikor még testben él, hogy amikor a testen kívüli mentális élet
tárul elébe, minden valóság-érzetét elveszíti, és úgy érzi, mintha az álmok világába jutott volna. Az
igazság mégis az, hogy ami a valóságot illeti, a fizikai élet nyilvánvaló hátrányban van a mentális
világ életével szemben.
Nyilvánvaló, hogy a normális fizikai élet alatt a hétköznapi embernek a felfogása környezetéről
sok tekintetben tökéletlen, nem pontos. Ez az ember például nem tud semmit az éteri, az asztrális és
mentális erőkről, amelyek minden mögött ott vannak, amit csak észlel. Valójában a legfontosabb
részét teszik ki azoknak. Nézőpontja a dolgoknak arra a kis részére irányul, amelyet érzékei,
értelme, nevelése és tapasztalatai alapján képes fölfogni, illetve befogadni. Így nagyrészt saját
teremtési világában él. Nem tudja realizálni azt sem, hogy ez így van, mert nem tud jobbat. Így
ebből a nézőpontból a fizikai élet olyan illuzórikus, mint az élet a devachanban, és a pontos
gondolkodás meg fogja mutatni, hogy sokkal inkább olyan.
Mert ha a devachanban lévő ember a gondolatait valóságos dolgoknak tekinti, tökéletesen
igaza van. Ezek valóságos dolgok a mentális síkon, mert itt semmi más nem lehet reális, csak a
gondolat. A különbség csak az, hogy a mentális síkon ezt a tényt „in natura” ismerjük fel, míg a
fizikai síkon nem. Ezért joggal mondhatjuk, hogy a kettő közül a fizikai síkon nagyobb a
megtévesztés. A mentális élet ténylegesen sokkal intenzívebb, élettelibb és közelebb van a
valósághoz, mint az érzékek élete. Annak, hogy a földi életet érezzük valóságosnak, az az egyik
oka, hogy a földi életre belülről tekintünk, az illúzióknak teljes uralma alatt, míg a devachant
kívülről szemléljük.
Magában a devachanban a folyamat meg van fordítva, mert a devachan lakói saját életüket
érzik valódinak, és úgy tekintenek földi életükre, mint félreértések és illúziók halmazára. Egészében
véve ők a devachanban közelebb vannak az igazsághoz, mint kritikusai a földi életben, de
természetesen a földi illúziók, bár kisebb mértékben, még mindig megvannak az alsó
mennyországban.
A valóság az, hogy minél magasabbra emelkedünk a lét síkjain át, annál közelebb jutunk a
valósághoz. Mert a szellemi dolgok valóságosak és maradandóak, az anyagi dolgok pedig
illuzórikusak és átmenetiek.
A tanulónak javára válik, ha ezt a gondolatot egy kicsit tovább fejleszti, és úgy tekinti az életet
a devachanban, mint a fizikai és asztrális világokban eltöltött előző életének természetes és
kikerülhetetlen következményét. Legmagasabb ideáljainkat és törekvéseinket a fizikai síkon
sohasem valósítottuk meg, mivel ezen a síkon a lehetőségek korlátozottak és a fizikai sík anyaga
durva. De a karma törvénye következtében semmiféle erő nem veszhet el hatásaiban. Produkálnia
kell a megfelelő és teljes hatást, így addig, amíg erre alkalom nem adódik, megmarad, mint
felhalmozott energia. Más szóval, az ember spirituális energiájából sok nem ér célt a földi életben,
mivel az ember magasabb princípiumai mindaddig nem tudnak ilyen finom, szubtilis rezgésekre
reagálni, amíg az ember meg nem szabadul a hús terhétől. Ezek az akadályok először a mennyei
életben tűnnek fel és a felgyülemlett energia, tovaáramlik, mint a karma törvényének elkerülhetetlen
visszahatása. Így valósul meg a tökéletes igazságosság és semmi sem vész el, még ha a fizikai
világban úgy is látszik, hogy sok minden célt tévesztett és nem jutott semmire sem.
A devachan ezért egyáltalán nem valamiféle álom, vagy a céltalan semmittevés lótusz-földje.
Éppen ellenkezőleg, az egy olyan ország, vagy helyesebben olyan létállapot, ahol az elme és a szív,
a durva anyagtól és a triviális gondoktól megszabadulva, akadálytalanul fejlődik, ahol a fegyvereket
kovácsolják a jövendő földi élet küzdelmeire, és ahol biztosítani lehet a jövőbeli fejlődést.
Tudomásul kell venni azt is, hogy a módszer, amit a természetes halál utáni életre elrendezett,
az egyetlen elképzelhető módszer arra, hogy boldogságra való képességének teljes kiterjedésében
mindenkit boldoggá tegyen.
Ha a mennyei boldogság csak olyan lenne, mint például az ortodox elképzelések, azt egyesek
unalmasnak találnák, mások pedig nem lennének képesek részt venni benne az ehhez szükséges
nevelés hiányában.
69

Visszatérve a fő témánkhoz, milyen más elrendezés lenne hasonlóan kielégítő rokonainkkal,


barátainkkal kapcsolatban? Ha az elköltözöttnek meg lenne engedve, hogy kövesse azok változó
szerencséjű életét a földön, a boldogság lehetetlen lenne számára. Ha anélkül, hogy tudná, mi a
sorsuk, várnia kellene rájuk, míg azok halála után találkozik velük, akkor egy izgatott várakozás
állapotában lenne, ami hosszú évekig tartana, míg sok esetben a barátok annyira elváltozva
jelennének meg, hogy már nem is lennének kedvesek egymás számára. A természet azonban
megoldotta ezeket a nehézségeket. Minden ember maga határozza meg mennyei életének hosszát és
jellegét, az okok alapján, amelyeket földi életében hozott létre. Ezért csak pontosan ugyanazt a
mennyiséget kaphatja, amit megérdemelt és pontosan olyan örömet, amelyet tulajdonságai lehetővé
tesznek. Azok, akiket szeret, mindig vele vannak legjobb és legnemesebb valóságukban. A
viszálykodásnak és a változásnak még az árnyéka sem férhet hozzájuk, mivel az egész idő alatt
pontosan azt kapja meg tőlük, amit kíván. Valójában a természet módszere mindennek felette áll,
amit az emberi elme és képzelet bármikor is képes volt kinyilvánítani ebben a vonatkozásban.
A fizikai síkon talán nehéz fölfogni azoknak az erőknek a teremtő természetét, amelyeket a
mentális testbe öltözött és a fizikai eszköz által nem akadályozott Gondolkodó gyakorol. A Földön a
művész rendkívüli szépségű látomásokat teremthet, de ha megpróbálja megtestesíteni azokat a földi
anyagokkal rájön, hogy az nagyon messze fog esni szellemi elképzeléseitől. A devachanban
azonban minden, amit az ember gondol, azonnal formává alakul abból a ritka és finom
elmeanyagból, amelynek közvetítésével az elme rendes körülmények között dolgozik, amikor
mentes a szenvedélyektől, s amely anyag minden mentális ösztönzésre reagál. Így az embert a
devachanban körülvevő szépség meghatározhatatlanul megnövekedhet elméje gazdagságától és
energiájától függően.
A tanuló igyekezzen felfogni, hogy a mentális sík az eleven élet hatalmas és ragyogó világa,
amelyben mi m o s t és két fizikai inkarnáció között élünk. Az csak a mi fejlettségünk
korlátozottsága, hogy a fizikai test akadályoz bennünket abban, hogy a legmagasabb mennyország
dicsőségét, ami mindig körülvesz bennünket, megvalósítsuk és reagáljunk az abból a világból
állandóan áramló befolyásokra, mivel nem tudjuk azokat felfogni és megérteni. Mint ahogy a
buddhista tanító mondja: „A világosság körülötted van, meglátnád, ha le tudnád tépni a szemedről a
kötést Akkor látnád, hogy az oly csodás, olyan gyönyörű és annyira túl van azon, amit az ember az
ember valaha megálmodott, vagy amiért imádkozott.” (Az emberek lelke c.könyvből).
Más szavakkal, a devachan az öntudatnak egy olyan állapota, amit bármikor el lehet érni, ha az
ember megtanulta, hogyan vonja el tudatát az érzékektől.
A devachan olyan minden egyes élet számára, mint a nirvána egy befejezett reinkarnációs
ciklus után.

XXI. FEJEZET

A DEVACHAN HOSSZA ÉS INTENZITÁSA

Ha abból indulunk ki, hogy az ember maga alkotja meg a saját purgatóriumát és
mennyországát is, akkor nyilvánvaló, hogy az öntudatnak ezen állapotai közül egyik sem tarthat
örökké, mivel véges ok nem idézhet elő végtelen következményt.
Az az idő, amit az ember a fizikai, asztrális és a mentális világokban tölt el, jelentősen változik,
az ember fejlettségi fokának megfelelően. A primitív ember majdnem kizárólag a fizikai világban él
és csak néhány évet tölt el az asztrális világban a halála után. Amint fejlődik, tartózkodása az
asztrális világban hosszabb lesz, és amikor már az értelme is kifejlődik, egy kevés időt a mentális
síkon is el fog tölteni.
A civilizált fajok átlagembere hosszabb ideig marad a mentális világban, mint a fizikai és az
asztrális világban együttvéve. Valójában minél fejlettebb az ember, annál rövidebb lesz tartózkodása
az asztrális világban és annál hosszabb a mentális világban.
Mindebből látható, hogy a legkorábbi fejlődési fokok kivételével, az ember idejének sokkal
nagyobb részét tölti el a mentális síkon. A fizikai élet aránya a mentális élethez 1:20, kivéve a
70

rendkívül fejletlen emberek esetét. A nagyon fejletteknél ez az arány 1:30. Mindig tartsuk észben,
hogy az igazi embernek, az egonak, az otthona a mentális sík, minden megtestesülésbe való
leszállás csak rövid, de fontos epizódja pályafutásának.
A következő oldalakon közölt táblázatok némi fogalmat adnak az egyes életek közötti átlagos
időtartamokról, az emberi fejlettség szerint, valamint a különböző régiókban eltöltött
időtartamokkal. (Asztrális, mentális, kauzális)
De nem szabad a tanulónak túlságosan ragaszkodni az osztályozás szociális értelmezéséhez.
Legjobb ezeket csak megközelítő adatoknak, tekinteni, csak tájékozódás végett.
Mert világos, hogy bármely szociális fokon lehetnek iszákosok és munkanélküliek, vagy olyan
személyek, akik szociális helyzetüknél fogva a vidéki földesúr osztályába tartoznak. Ezek valójában
nem állnak magasabb fokon, mint a szakmával nem rendelkező munkás. Ajánlatosabb a szociális
jellegű osztályozás helyett valamiféle erkölcsi vagy értelmi osztályozást követni, de még ez a
módszer is elég nehézkesnek bizonyulhat.
71

Emberiségünk reinkarnációs ciklusainak hossza és intenzitása

Átlagos hosszúság években


Az Egók típusa Jelenlegi típus Az életek Asztrális élet Devachani
közötti (mennyországi) élet
teljes Alsó Kauzális
időköz mentális
A Holdlánc
alábbi körében
egyéniesült
emberek
5 Előrehaladott egók az 1200 – 5 (még 1300 – 1800 150 - 200
Ösvényen (Sokan közülük 2000 vagy gyorsabban és (többnyire a
folyamatosan még több öntudatlanul is legmagasabb
inkarnálódnak, így átsuhanhatnak) szinten)
esetükben az életek
közötti időköz hossza nem
kérdés)
Az Ösvényhez közelítő
Egók: 1200 5 1150 50
(a) Az Értelem mentén
egyéniesültek
(b) A Szeretet és az Akarat
mentén egyéniesültek 700 5 650 50
Művészetekben, Nagyjából Hosszabb asztrális és rövidebb kauzális
tudományokban, ugyanaz, lét, különösen a vallásosak és a
vallásokban magas szintet mint az művészek esetében
elérő emberek előző
6 Magasan kulturált, 600 -1000 20 - 25 600 -1000 Éppen
magasan képzett emberek csak
érinti a
tudatot
7 Felső középosztály 500 25 475 Nincs
2. rendű Hold- Polgárság 200 - 300 40 160 –260 Nincs
emberek (alsóbb
szintek)
Holdi állat- Szakmunkások 100 - 200 40 60 – 160 Nincs
emberek (alsóbb
szintek)
Holdi állatok, 1. Betanított, v. 60 - 100 40 - 50 20 – 25 Nincs
osztály segédmunkások (legalsó
szint)
Holdi állatok, 2. Szenvedélybetegek, 40 - 50 40 - 50 Nincs Nincs
osztály munkakerülők
Holdi állatok, 3. Az emberiség 5 5 Nincs Nincs
osztály legprimitívebb része
72

Vegyük figyelembe azonban, hogy ezek a számok csak tájékoztató jellegű átlagértékek.
Bizonyos különbség előfordul az egyéniesülés módja következtében, de ez a különbség
arányaiban sokkal kisebb az alsóbb osztályokban. Azok, akik az intellektus által egyéniesültek, a
fent említett két időköz közül a hosszabbat igyekeznek választani, míg az egyéb módokon
egyéniesültek hajlamosabbak a rövidebb időközt választani. Erre majd később még visszatérünk,
hogy részletesebben elmagyarázzuk.
Általában az az ember, aki fiatalon hal meg, kevesebb időt tölt el testen kívül, mint az, aki öreg
korában hal meg. Viszont ebből az időből többet tölt az asztrális síkon, ezt az erős érzelmek,
melyeket az asztrális síkon kell kiélnie, a fizikai élet korai időszakában keletkeznek, míg a
spirituálisabb energiák, melyek a mennyei világban találják meg céljukat, rendszerint a földi élet
végéig, vagy majdnem a végéig tartanak.
Tehát, mint láttuk, a devachanban töltött idő attól az anyagtól függ, amit az ember a földi
életéből magával visz, vagyis mindattól, amit mentális és erkölcsi értékké fel lehet dolgozni. Tehát
minden tiszta érzelem és gondolat, amit földi életében életre keltett, minden értelmi és erkölcsi
erőfeszítés és törekvés, minden hasznos munkára való emlékezés és minden terv, amely az
emberiség szolgálatára született. Csak az önző, állati szenvedélyek nem léphetnek be oda, mert ott
nincs olyan anyag, amelyben kifejezhetnék magukat. A múltban, amikor az emberek a lelküket az
égre irányítva éltek, a devachanban eltöltött idejük nagyon hosszú volt, néha több ezer évig tartott.
A mostani időkben azonban az emberek elméjükkel annyira a földre koncentrálnak, és olyan kevés
gondolatuk irányul a magasabb életre, hogy a devachani időszakok ennek megfelelően nagyon
lerövidülnek.
Hasonlóképpen az alsó mentális és a felső kauzális világban eltöltött idő arányos azzal a
gondolatmennyiséggel, amelyek külön-külön keletkeztek a mentális és a kauzális testekben.
Mindaz, ami a személyes énhez tartozik, az alsó mentális világban, a forma világában találja meg
kifejezési lehetőségét. Azok, amelyek a felsőbb elméhez tartoznak, az elvont, személytelen
gondolatok, a kauzális síkon, a forma nélküli világban kerülnek feldolgozásra. Az emberek
többsége éppen csak hogy belép a kauzális világba, és már távozik is, némelyek viszont devachani
életük nagyobb részét ott töltik el, és csak nagyon kevesen vannak, akik devacháni életüket teljes
egészében ott töltik el.
Így tehát, mint ahogy az ember maga alkotja meg asztrális, vagy purgatóriumbeli életét, maga
határozza meg mennyei életének hosszát és jellegét is, azon okoknak megfelelően, amelyeket földi
élete alatt létrehoz.
Egy másik nagyon fontos és érdekes tényező a devachani élet intenzitása, amely a különböző
osztályú egok szerint változó, és ami természetesen nagy hatással van a mennyei élet hosszúságára
is.
A fent közölt első táblázatban az egy csoporthoz tartozó egók két típusát láthatjuk, melyek, bár
a fejlődésben egyenlők, mégis, az egyes életek között eltelt idő tekintetében különböznek
egymástól. Az egyiknél ez 1200 év, a másiknál csak 700 év. A spirituális erő mennyisége nagyjából
azonos mindkét esetben, de azok, akik rövidebb időt töltenek el abban a régióban, kétszer annyi
boldogságmennyiséget szorítanak bele mennyei életükbe, mintha magas nyomás alatt dolgoznának.
Ezalatt összesítik tapasztalataikat, és így egy adott időszak alatt majdnem kétszer annyit nyernek,
mint a másik osztály emberei.
Ez a különbség, mint arról már fentebb röviden szóltunk, az egyéniesülés módjának a
következménye. Anélkül, hogy az egyéniesülés módjait részleteznénk (ez meghaladná ennek a
munkának a kereteit), világossá tehetjük, hogy azok, akik főleg a fokozatos értelmi fejlődés
következtében egyéniesültek, másfajta spirituális erőt fejlesztettek ki, ami számukra hosszabb
devachani időt biztosít, mint azok esetében, akik valamilyen vonzalom, vagy áhitat robbanásszerű
ereje által egyéniesültek és akik a boldogságot összpontosítottabb, vagy intenzívebb formában
fogadják. Ha van valami különbség a kifejlesztett erő mennyiségében, akkor azoknál, akik rövidebb
időt töltenek el a devachanban, ez az erőmennyiség nagyobb.
73

A kutatások kimutatták, hogy az egyes életek intervallumai közötti nagy rugalmasság sok
esetben attól függ, milyen mértékben dolgozzák fel az egók mennyei életüket. Ennek egyik fontos
oka az, hogy az emberek egy bizonyos csoportjának egy időben kell megtestesülni, és nemcsak
azért, hogy kölcsönös karmikus vonatkozásaikat ledolgozzák, hanem azért is, hogy együtt
dolgozzanak bizonyos nagy célokért.
Itt van például a „Szolgálóknak” nevezett ego csoport, akik életről életre együtt testesülnek
meg azért, hogy együtt essenek át bizonyos hasonló előkészítő tapasztalatokon, hogy a szeretet
kötelékei annyira erősen fogják össze őket, hogy már ne kerüljön sor félreértésekre egymás között,
majd ha az igazi munkának a terhe, amelyet majd el kell végezniük csoport szolgálatban,
elkezdődik. Az a nagyszerű tény, hogy a csoport szolgálatra van szánva, minden más megfontolást
legyőz, s így a csoportot abból a célból hozzák össze, hogy mint testület teljesítsék a szolgálatot.
Ebben a dologban nincs semmi igazságtalanság. A karma törvényszerűségeitől egyikünk sem
tud megszabadulni. De a karma mértéke minden esetben a különleges körülményekhez igazodik.
Például néha megtörténik, hogy valamely múltbéli, függőben lévő karmát gyorsan ledolgoznak
azért, hogy az illető személy szabaddá váljon a magasabb szintű munka elvégzésére, és ebben ez a
karma ne akadályozza. Ilyen célból megtörténhetik, hogy a karmának jelentős része valamilyen
nagy szerencsétlenség formájában jelenik meg az illető életében. Így a karmától megszabadulva az
út szabaddá válik előtte.

XXII. FEJEZET

A DEVACHAN. TOVÁBBI RÉSZLETEK

Annak ellenére, hogy a devachan bizonyos mértékig illuzóriukus, mint ahogy valójában
minden megnyilvánult élet az bár különböző mértékben, mégis, a mennyei életben sokkal nagyobb
a realitás, mint a földi életekben. Ez világosan látható akkor, ha fontolóra vesszük a devachan
eléréséhez szükséges feltételeket. Mert ahhoz, hogy egy törekvés, vagy gondolaterő a mentális
világban tudjon kibontakozni, az önzetlenségnek kell azt uralnia.
A család, vagy a barátok iránti vonzalom sok embert eljuttat a mennyei világba. Ezt teszi a
vallásos áhítat is, de csak akkor, ha a vonzalom, vagy áhítat önzetlen. A követelő, önző szeretet, ami
szenvedély, és ami főleg arra vágyik, hogy szeretve legyen, arra gondol, hogy mit kap, nem arr4a,
hogy mit ad, könnyen elfajul a féltékenység bűnébe. Az ilyen szeretetben még parányi magja sincs
meg a mentális fejlődésnek. Azok az erők, amelyek ezt a fajta szeretet mozgásba hozzák, sohasem
emelkedhetnek túl az asztrális síkon, a vágyak síkján, ahová tulajdonképpen tartoznak.
Ahol viszont már nincs meg az énhez való ragaszkodás, a viszonzás iránti gondolat, ott olyan
nagy lehet az erő kiáramlás, hogy azt már semmiféle asztrális anyag nem tudja kifejezni, de az
asztrális dimenziók azt nem is tartalmazzák. Ehhez a mentális sík sokkal finomabb anyaga és
tágasabb térsége szükséges, mert az így gerjesztett energia ehhez a magasabb világhoz tartozik.
Hasonlóképpen, ha a vallásos ember és áhítatának fő gondolata nem az istenség dicsőségére
irányul, hanem arra, hogyan menthetné meg saját lelkét, ez nem fogja őt a devachanba segíteni.
Másfelől azonban a valódi vallásos áhítat, mely sohasem gondol saját magára, hanem csak az
istenség, vagy vezetője iránti szeretetre és hálára és azzal az égő vággyal van eltelve, hogy érte,
vagy az ő nevében tegyen valamit, gyakran vezet meghosszabbított és aránylag magasrendű
mennyei élethez.
Ugyanez következik be, bármelyik legyen is az istenség, vagy a szellemi tanító. Így
Buddhának, Krisnának, Allahnak és Krisztusnak a követői mind egyformán részesülnek az égi
boldogságban. Annak időtartama és mélysége nem az áhítat tárgyától, hanem az érzések
mélységétől és tisztaságától függ.
Tévedés lenne azt feltételezni, hogy az ember a halála után az asztrális és mentális síkokon
csupán elmúlt életének eredményét dolgozza fel, illetve, hogy ez csak az átlagemberre igaz.
Azonban mégis, miközben élvezi a devachani boldogságot, ugyanezen idő alatt másokra is hat s így
eredményeket produkál, azaz karmát hoz létre.
74

Ennek így kell lenni a dolgok természeténél fogva, mivel a gondolat a leghatásosabb tényező a
karma létrehozásában. Minden erőnek megvan a jellegzetessége azon a síkon, amelyen létrehozzák
és minél magasabb a sík, annál hatásosabb és kitartóbb az erő.
Abban a jelenleg még ritka esetben, amelyben az öntudatnak a kauzális fokozatra való
emelkedése folytán az alsó és a felső „Én”-ek egyesülnek, az ego öntudata az ember rendelkezésére
áll egész fizikai, asztrális és mentális élete alatt. Ebből következik, hogy ő hozza létre a karmát az
egyik időszakban épp úgy, mint a másikban és gondolatának és akaratának gyakorlása által
módosítani tudja majd életének feltételeit.
De eltekintve azoktól az esetektől, amelyek a magasan fejlett emberre vonatkoznak, az
átlagember is produkál teljesen akaratlanul és öntudatlanul, három elkülönült eredményt mennyei
életének egész időtartama alatt.
Először: az a szeretet, amelyet barátjáról alkotott gondolatképmására áraszt, hatalmas és
jóindulatú erő, aminek jelentős része van e barát egójának fejlődésében. Az ilyenfajta ténykedés
nyilvánvalóan karmát hoz létre.
Másodszor: az az ember, aki nagy szeretet hullámot áraszt ki, és viszonzásul más hullámokat
ébreszt fel barátai részéről, határozottan megjavítja a környező atmoszférát. Ez az atmoszféra annak
a világnak összes lakójára hat, akik ebben az atmoszférában élnek – dévák, emberek, állatok,
növények, stb. Ez nyilvánvalóan karmikus eredményt fog létrehozni.
Harmadszor: az önzetlen szeretet, vagy az áhítat gondolata nemcsak választ vált ki a Logosból,
hanem a spirituális erő tartályát is segít megtölteni, amit a Nirmanakáyák, a Mesterek és
tanítványaik bocsátanak az emberiség rendelkezésére. Amilyen nagyszerű lehet az eredménye az
ilyen szeretetnek, vagy áhítatnak a fizikai élet alatt, könnyű elképzelni, hogy a devachanban lévő
lény gondolatára adott válasz, ami talán ezer évig is tartott, olyan jelentősen járul hozzá e tartály
tartalmához, ami rendkívül nagy jótétemény a világ számára, és amit semmiféle fizikai világbéli
kifejezéssel nem lehet pontosan kifejezni.
Ezekből a meggondolásokból nyilvánvaló, hogy még az egyszerű ember is, akinek az öntudata
még nem különösebben fejlett, szintén sok jót tehet devachani élete alatt.Ezért ezalatt az idő alatt
ténylegesen friss karmát hoz magának létre, sőt még mennyei életét is módosíthatja.
A fizikai világban gondolataink nagy része csupán töredékes gondolat. A devachanban az
álmodó szemlélődik e töredékek felett, és türelmesen kidolgozza azokat minden részletükben.
Ezeket aztán kilöki a formák világába, ahol mások felszedhetik azokat, és inspirálva érezhetik
magukat általuk, hogy pl. belekezdjenek valamilyen újító rendszerbe, vagy valami emberbaráti
munkába, stb.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a mindennapi ember a devachanban a saját maga által
létrehozott korlátozások folytán nem képes a szeretetnek, vagy áhítatnak új irányát létrehozni. De
vonzalma és áhítata meghatározott irányokban már sokkal erőteljesebb lesz, mint bármikor is, a
fizikai test korlátai között élve lehetett volna. Ezt a pontot kissé jobban ki kell dolgozni. Hogy
megérthessük az ember viszonyát környezetéhez a devachanban, gondolnunk kell először is arra,
hogy a sík anyagát a gondolat formálja és a sík erői a törekvéseire adott válaszok.
Láttuk már, hogyan formálja az ember a sík anyagát szerettei gondolat-képmásaivá, és hogyan
fejezik ki magukat azok egói e képmásokon keresztül.
Vannak azonban más élő erők is körülötte. E síknak hatalmas angyali lakói is vannak. Ezek
közül sokan igen érzékenyek az ember bizonyos törekvéseire és készségesen válaszolnak rájuk.
De a legfontosabb dolog, amit észben kell tartani az, hogy úgy gondolatai, mint törekvései
abban az irányban mozognak, amilyent földi élete során előkészített.
Azt gondolhatnánk, hogy ha az ember ilyen transzcendens erőknek és vitalitásnak a síkjára
emelkedett, itt végképpen új tevékenységekre lesz indíttatva. De ez nem így van. Mentális teste nem
annyira rendezett, mint alsó eszközei és nincs is annyira ellenőrzése alatt. A múltban ahhoz volt
szokva, hogy benyomásait és ösztönzéseit alulról kapja, főleg a fizikai síkról és néha az asztrálisról.
Nagyon keveset tett annak érdekében, hogy közvetlen mentális rezgéseket fogjon fel saját
fokozatán, következésképpen nem tudja hirtelen felvenni azokat és reagálni rájuk. Így gyakorlatilag
nem kezdeményez újgondolatokat, hanem azokra van korlátozva, amelyeket előzőleg befogadott,
75

illetve táplált. Ezek csak azt az egyetlen ablakot alakíthatják ki, amelyen keresztül az új világot
láthatja. Ezért egy színtelen és ízetlen személyiség csak egy színtelen és erőtlen devachant tudhat
maga körül.
Az ember tehát csak azt a mentális berendezést viheti magával, amilyen van neki, se többet, se
kevesebbet. Ezért érthető, hogy milyen nagy fontosságú az, hogy a fizikai élet alatt az ember
gondolkodása pontos és szabatos legyen, annyira, amennyire lehet. Mert különben devachani
tartózkodásának csak korlátozott haszna lesz.
Ebből a nézőpontból a devachan az okozatok és nem az okok világa. Minden embert saját
egyéni felfogása, illetve felfogóképessége korlátoz.
Másfelől viszont a devachan a következő élet szempontjából az okok világa, mert benne
minden tapasztalatot jellemvonássá dolgoznak fel, amit az ember magával visz majd a következő
inkarnációjába. Így tehát a devachan közvetlen eredménye az előző életnek, ugyanakkor előkészíti
az utat a következőhöz.
Egy példán keresztül megvilágíthatjuk, hogy mik is azok az „ablakok”, amelyek az ember
látókörét korlátozzák, s amelyeken keresztül szükségképpen néznie kell. Vegyük például a zenét. Az
az ember, akinek a lelkében semmi zene nincsen, nem rendelkezik ablakkal ebben az irányban. Az
az ember azonban, akinek van ilyen zenei ablaka, elképesztő erő jelenlétét érzékelheti. A reagálás
fokát három tényező határozza meg. Ha az ablak üvegének hasonlatát követjük, akkor a három
tényezőt a következőképpen fogalmazhatjuk meg: 1. Az üveg mérete, 2. Az üveg színe, 3. Az üveg
anyagának minősége. Így az ember, amíg a Földön tartózkodott, a zenének csak egy fajtáját tudta
felfogni, nyilvánvalóan a devachanban is erre lesz korlátozva. Elgondolásai a zenéről színesek is
lehetnek. Pl. a zene bizonyos rezgéseit beengedi. Lehet, hogy ablakának üvege jó minőségű, akkor
három különböző benyomáscsoportot fog rajta keresztül kapni.
Először is érzékelni fogja azt a zenét, amely az adott sík erői rendezett mozgásának a
kifejeződése. Ez „a szférák zenéje” s e mögött a költői kifejezés mögött van is igazság, mert ezeken
a magasabb síkokon minden mozgás és cselekvés hang- és színharmóniákat hoz létre. Minden
gondolat, a sajátunk éppen úgy, mint a másokéi, ilyen módon fejezi ki magát, gyönyörű, mégis
leírhatatlan, állandóan változó akkordokban, mintha ezernyi hárfa zengene.
Másodszor: a mentális sík lakói között van egy déva- vagy angyali rend, amely különösen a
zenével fejezi ki magát. Ezeket a hinduk Gandarváknak nevezik. Az az ember, akinek van zenei
érzéke, bizonyára magára fogja vonni a figyelmüket, érintkezésbe kerül velük és az általuk alkotott
zenével és ebből a kapcsolatból minden bizonnyal sokat fog nyerni. Így lehet, hogy sokkal
magasabb fokon kerül ki a mennyei életből, mint amikor oda került.
Harmadszor: élénk figyelemmel hallgathatja az embertársai által a mennyei világban előadott
zenét. Sok nagy zeneszerző van ott, akik ott sokkal nagyszerűbb zenét árasztanak, mint amit a
Földön hoztak létre. Egy festőművésznek is hasonló tapasztalatai lehetnek. Neki is három
lehetősége van. 1. Felfogja a sík természetes rendjét, amint az színekben és hangokban kifejezi
magát. 2. Felfogja a dévák szín-beszédét. Ezek a lények egymással ragyogó szín felvillanások útján
beszélnek. 3. Szemlélheti nagy művészek színkompozícióit, illetve felfoghatja azoknak a műveit,
akik ott működnek a mentális síkon.
Ugyanilyen lehetőségek állnak nyitva az ember számára a művészet és a gondolat minden más
irányában is, úgy hogy itt végtelen lehetőségek kínálkoznak a gyönyörködésre és a tanulásra.
Amikor a devachanban lévő ember és az általa a szeretteiről alkotott gondolatképek közötti
hatást és visszahatást tárgyaljuk, két tényezőt kell számításba venni. 1. Az adott ember fejlődési
fokát. 2. A szeretett egyén fejlődési fokát.
Ha az ember maga még fejletlen, akkor az általa alkotott kép is tökéletlen lesz, nem lesznek
képviselve benne a szeretett lény magasabb tulajdonságai, ezért az illető egója ezt a képmást csak
kevéssé használhatja, mivel nincs ott semmi, amin keresztül ezen tulajdonságainak valamelyikét
kifejezhetné.
Mindazonáltal még a legrosszabb képmás is sokkal teljesebb és kielégítőbb, mint valaha is a
fizikai életben volt. Mert a földi életben a szeretett egyént csak részben láthatjuk, tudásunk róla
76

rendkívül hiányos, és a vele való kapcsolatunk tökéletlen, főként azért, mert a mögötte lévő egót
nem tudjuk elérni.
Valóban, ha lehetséges volna számunkra, hogy mentális víziónkban ezt a szeretett lényt teljes
egészében lássuk, nagyon valószínű, hogy egyáltalán nem ismernénk fel őt, sőt egyáltalán nem
olyan lenne, amilyennek őt előzőleg ismertük. Ha pedig maga a szeretett lény fejletlen, akkor még a
róla készült jó képmásból sem tudna magának kellő hasznot húzni. Lehet, hogy képtelen lesz
teljesen betölteni ezt a képmást, amit róla alkottak. Ez azonban valószínűtlen és csak akkor
történhet meg, ha egy teljesen méltatlan személyt idealizáltak. De még ebben az esetben is, az az
ember, aki ezt a képmást alkotta, nem talál majd benne semmi hiányosságot és változást, mert az
most jobban be tudja tölteni ezt az ideált, mint valaha is a földi életben. Ezért az embernek az öröme
a devachanban semmiképpen sem csökken.
Az egó akár száz képmást is betölthet azokkal a tulajdonságokkal, amelyeknek a birtokában
van, de nem képes hirtelen kifejleszteni, és kifejezésre juttatni olyan tulajdonságokat, amelyek nem
voltak meg benne csupán azért, mert valaki azt képzelte róla, hogy rendelkezik velük. Ezért
rendkívül nagy előny olyanokról alkotni képmást, (pl. Mesterekről), akik még az alsóbb elme által
létrehozható legmagasabb szint fölé is képesek emelkedni.
Azonban a szeretet minden esetben eléri a szeretett lény egóját, akármilyen fokon áll is a
fejlődésben és azonnal reagál, beleárasztva magát a róla készült képmásba.
Ha az illető barát még a fizikai testében él, fizikai öntudata természetesen nem lesz tudatában
annak, hogy az ő igazi énjének, az egónak, van még egy pótlólagos megjelenése. De ez nem
változtatja meg a tényt, hogy ez a megnyilvánulás reálisabb, mint a fizikai síkon.
Mindezekből a megfontolásokból az következik, hogy az az ember, aki általánosságban
kedveltté tette magát, akinek sok igazi barátja van, annak igen sok gondolati képmása lesz barátai
devachanjában, s így sokkal gyorsabban fog fejlődni a többi embernél. Ezt az eredményt nyilván
karmája következtében érte el, amelynek során olyan tulajdonságokra tett szert, amelyek szeretetre
méltóvá tették őt.
A tanuló most már világosan láthatja, hogy a személyiség, akit a fizikai síkon ismernek, miért
nem kommunikálhat barátaival a devachanban. De az igazi ember, az ego, meg tudja ezt tenni a
gondolat-képmáson keresztül, amelyet a mentális síkon róla alkottak. Ezt az elvet egy gyakorlati
példán keresztül jobban megvilágíthatjuk. Tegyük fel, hogy egy anya, aki szűk látókörűen volt
vallásos, meghalt és hátrahagyta általa nagyon szeretett lányát. Ez a lány később kitágította vallásos
felfogását. Az anya továbbra is azt fogja képzelni, hogy lánya az ortodox vallásos felfogás híve és
ezért csak annyit lesz képes látni leánya gondolataiból, amennyit az ortodox eszmék által ki lehet
fejezni. Képtelen lesz felfogni lányának a vallásos dolgokról vallott szélesebb látókörű nézeteit,
amit időközben ő magáévá tett.
A fenti fejtegetések csak a hétköznapi emberre vonatkoznak. A fejlettebb ember esetében, aki
már kauzális testében is tudatos volt, az történik, hogy ő tudatosan bel helyezi magát abba a
képmásba, amelyet barátja a devachanban készített neki, és ezen keresztül határozott célzattal fog
működni. Ha történetesen többlet tudásra tett szert, ezt közvetlenül és célzatosan közölheti
barátjával. Ily módon dolgoznak a Mesterek azokkal a tanítványokkal, akik mennyei életüket töltik,
és rendkívüli módon megváltoztatják jellemüket.
Az az ember, aki a Mesterről alkot magának képmást, ily módon rendkívül nagy előnyre tehet
szert abból a befolyásból, amit a Mester bele tud árasztani. Így határozott tanítást és segítséget is
kaphat.
Két barát sokkal jobban megismerheti egymást a mentális síkon, mint földi, fizikai életükben,
mert most mindegyikük egyéniségét csak egy fátyol borítja. Ha egy ember, aki a devachanban van,
a fizikai élete alatt barátjának csak egyik oldalát ismerte meg, akkor a mennyei világban is csak az
illetőnek ezen az oldalán fejezheti ki magát. De még így is, bár nagymértékben ehhez az oldalhoz
van kötve, a kifejezés sokkal teljesebb lesz a devachanban lévő ember számára, mint amilyen az
alsóbb síkokon valaha is lehetett volna.
Láttuk már, hogy a hétköznapi ember a devachanban saját gondolatainak burkában él. Így a
világnak a többi részétől teljesen el van zárva, mind a mentális világtól, mind az alsóbb világoktól.
77

De, bár ki van zárva a mentális világ lehetőségeinek élvezetéből, ennek egyáltalán nincs tudatában.
Éppen ellenkezőleg, tele van boldogsággal és számára hihetetlen, hogy az általa tapasztalt örömnél
még nagyobb öröm is létezhet.
Így, bár bizonyos fokig korlátok közé zárta magát, ennek egyáltalán nincs tudatában, sőt, e
korlátok között mindene megvan, amit csak kívánhat és gondolhat. Körülvette magát szeretteinek
képmásaival, és ezeken a képmásokon keresztül sokkal szorosabb összeköttetésben van velük, mint
amilyenben más síkokon volt.
A devachanban élő ember egyáltalán nem felejti el, hogy van szenvedés, mivel világosan
emlékszik elmúlt életére. De miután itt sok dolgot megért, ami nem volt számára világos, amíg a
fizikai síkon tartózkodott, ezért a jelen boldogságát olyan nagynak érzi, hogy az szenvedés
majdnem álomnak tűnik számára.
A mentális síkon lévő burok hasonló a tojás héjához. Az egyetlen mód, hogy a tojás belsejébe
jussunk az, hogy feltörjük a tojás héját. E nélkül semmi nem tud beáramlani a magasabb síkokról és
nincs olyan erő, amely a héj részecskéi közé be tudna hatolni anélkül, hogy megsértené azt.
Ugyanez a helyzet a mentális héj esetében is. Nem hatolhat át rajta saját síkja anyagának semmiféle
rezgése sem. Viszont a finomabb rezgések, amelyek az egohoz tartoznak, átjutnak rajta anélkül,
hogy megsértenék, azaz felülről működhetnek, de alulról nem.
Ebből két hatás következik: 1. Az ember mentális testéből a héjba kiküldött rezgések
közvetlenül nem tudják érinteni barátja mentális testét és gondolat-formát sem hozhatnak létre, ami
a téren keresztül tud haladni, és a normális módon csatlakozhatna barátjához. Ez csak akkor
lehetséges, ha az ember már szabadon és tudatosan tud mozogni a mentális síkon, amit az
átlagember természetesen nem tud megtenni. 2. Barátja gondolatai nem tudják elérni őt a devachani
burokban, amint azt megtehetik a mindennapi életben a fizikai, vagy az asztrális síkon.
Látjuk tehát, hogy mindazokat a nehézségeket, amelyeket a devachani életben a mentális burok
okoz, teljesen le lehet győzni az ego közvetlen ténykedése által, a gondolat-alakzatok segítségével,
amelyeket az ember alkot.
Az embernek a devachanban elfoglalt állapotából következik, hogy őt spiritiszta módszerekkel
már többé nem lehet visszahívni a földre.
Annak ellenére, hogy a devachanban lévő emberek már nem fogékonyak a kívülről jövő
benyomásokra, az, aki teljes tudatossággal lép be a mentális világba, bizonyos mértékig hatással
lehet a devachanban tartózkodókra. Például eláraszthatja őket szerető gondolatokkal, és bár ezek a
gondolatok nem képesek annyira behatolni a mentális burokba, hogy a burokban lévő tudatában
legyen annak, hogy kitől származik a gondolat, mégis, a szeretet hulláma úgy hat a burokban
lévőre, mint ahogy a nap melege hat a tojásban lévő csírára, vagyis meggyorsíthatja
megtermékenyülését, elmélyíthet valamilyen kellemes érzést, ami feltételezhetően megvan.
Ha az ember agnosztikus, vagy materialista, hitetlensége a halál utáni életben egyáltalán nem
akadálya annak, hogy az asztrális, vagy a mentális síkon tapasztalatokat szerezzen, mivel ha valaki
nem hisz a tovább élésben, ez a hitetlensége nem változtatja meg a tényeket. Ha az ember önzetlen
életet élt, az általa létrehozott erőknek ki kell dolgozniuk magukat és ez csak a mentális síkon, vagy
a devachanban történhet meg.
A devachanban természetesen nincs fáradtságérzet, csak a fizikai test tud elfáradni. Ha
mentális fáradtságról beszélünk, akkor a fizikai agy fárad el, nem az elme.
Az a tény, hogy elménk csak három dimenziót tud felfogni, jóllehet az asztrális síkon négy, a
mentális síkon pedig öt dimenzió van, nagyon nehéz térben ábrázolni azoknak a helyzetét, akik már
elhagyták fizikai testüket. Némelyek földi otthonuk felett lebegnek, hogy érintkezésbe
kerülhessenek a fizikai életben maradt barátaikkal és azokkal a helyekkel, amelyeket ismernek.
Mások arra hajlanak, hogy tovább haladva olyan síkon maradjanak, amely távol esik a Föld
felszínétől. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a mennyei világ lakói egy Föld körüli zónában,
vagy szférában élnek.
A nagyon magasan fejlett egyének számára a devachani élet feltétlenül szükséges, mert csak az
ottani feltételek között fejlődhetnek ki a törekvések képességekké és a tapasztalatok bölcsességgé.
78

Az a haladás, amit a lélek ott megtesz, sokkal nagyobb, mint amit akkor érhetne el, ha ugyanannyi
időt fizikai inkarnációban töltene el.
De a fejlett ember számára, aki gyors előmenetelt tanúsít, lehetővé teszik, hogy feladja a
mennyei élet boldogságát, lemondjon a devachanról két inkarnáció között, azért, hogy gyorsabban
visszatérhessen és folytathassa munkáját a fizikai világban.
Az általános szabály azonban az, hogy senki sem mondhat le a devachanról, amíg nem
tapasztalta meg azt a földi élet alatt. Azaz, amíg nem eléggé fejlett ahhoz, hogy öntudatát a fizikai
testében is fel tudja emelni arra a síkra és annak dicsőségét teljes és tiszta emlékezettel a fizikai
síkra is le tudja hozni.
Ennek az oka a személyiség élete, ismerős környezetével együtt, amit magával visz az alsó
mennyei világokon át. Ezért a személyiségnek világosan látnia kell, mi az amiről lemondani készül.
E tekintetben az alsó elmének összhangban kell lennie a felsővel.
Ezen általános szabály alól van egy látszólagos kivétel. Abban az egyoldalú és mesterséges
állapotban, amit mi modern civilizációnak nevezünk, az emberek nem mindig fejlődnek
szabályosan, vagy normálisan. Vannak esetek, amikor már meglehetős tudatosságra tesznek szert a
mentális síkon és ezzel összefüggésben az asztrális síkon is, de ebből semmit nem hoznak át a
fizikai agyba.
Az ilyen esetek rendkívül ritkák, de azért előfordulnak. Ezek azonban mégsem jelentenek
kivételt az általános szabályban foglalt elv alól, vagyis hogy a személyiségnek kell meghozni a
döntést, hogy lemond a devachani életről. Mert az ilyen esetben az asztrális élet lesz a személyiség
teljes és tökéletes öntudata még ha az emlékezet nem is hatolt le egészen a fizikai síkra, a fizikai
öntudatba. Így a személyiség hozta meg a döntést a lemondásra, bár a fizikai helyett az asztrális
öntudaton keresztül, amint az a legtöbb esetben történik. Ezek az esetek olyankor fordulnak elő,
amikor egy bizonyos Mester tanítványiról van szó.
Annak az embernek, aki le akar mondani a devachani tartózkodásról, intenzíven kell dolgoznia
annak érdekében, hogy megfelelő eszközzé alakítsa magát azok számára, akik segítenek a világon,
és áhítatos buzgalommal kell munkálkodnia mások szellemi jólétéért.
Az az ember, aki már eléggé fejlett ahhoz, hogy megengedjék neki a devachanról való
lemondást, előzőleg már egy rendkívül hosszú devachani tartózkodást élvezett, így tehát képes lesz
arra, hogy erőtartalékait egy egészen más irányba terjessze ki, az emberiség szolgálatában és részt
vegyen, ha csekély mértékben is a Nirmanakayak munkájában.
Ha a tanítvány elhatározta magát, hogy ezt megteszi, akkor az asztrális síkon fog várakozni,
amíg a Mester elrendezi részére a megfelelő inkarnációt. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, egy igen
magas tekintély engedélyét kell megszerezni. De még akkor is, ha ez az engedély megvan, a
természet törvénye olyan erős, hogy – mint mondják – a tanítványnak nagyon kell vigyáznia, hogy
az asztrális síkon tartsa magát, mert ha csak egy pillanatra is érinti a devachani síkot, az
ellenállhatatlan sodrás ismét a rendes fejlődés vonalába repítheti őt.
Igen ritka esetben az embert képesség tehetik arra, hogy felnőtt testet vegyen igénybe, amire
előző lakójának már nincs szüksége. De ritkán lehet megfelelő testet találni.
Az individualizációt elért állatnak, a fizikai és az asztrális halál után, igen hosszú, álomszerű
élete van a mennyei világban. Állapotát „szundító” állapotnak szokták nevezni, amely hasonló az
ugyanolyan fokon lévő emberéhez, csak sokkal kevesebb mentális tevékenységgel. Saját gondolat-
alakzatai veszik körül, bár azoknak csak mintegy álomban van tudatában, és ezek között vannak
földi barátok is, legjobb, legbarátságosabb kedélyállapotukban. Ezek a képmások természetesen a
szokásos módon reagálnak a baráti egókra. Az állat ebben az állapotban marad, míg valamelyik
távoli világban föl nem veszi az emberi alakot.
Az individualizáció, amely által az állat az emberi világba emelkedik, az emberekkel való
társulás következtében történik meg. Erről már volt szó a XIII. fejezetben.
79

XXIII. FEJEZET

A LEGALSÓ MENNYORSZÁG – A HETEDIK ALSÍK

Bár, mint látni fogjuk, a négy alsó mennyország mindegyikének megvan a maga
jellegzetessége, nem kell azt gondolni, hogy az ember mennyei életét felosztva a különböző
fokozatok között, a kifejlesztett jellegzetességek szerint tölti el. Éppen ellenkezőleg, az ember a
devachanban azon a fokon ébred öntudatra, ami a legjobban megfelel fejlődési fokának, és mentális
testében ezen a fokon tölti el egész ottani életét. Ennek az az oka, hogy ez a magasabb fokozat
mindig magába zárhatja az alacsonyabbnak a tulajdonságait, s ekkor lakóinak majdnem kivétel
nélkül megvannak ezek a tulajdonságai úgy, mint az alsóbb fokon lévő lelkeknek.
A hetedik alsíkon lévő legalsóbb mennyországnak a legfőbb jellegzetessége a család és a
barátok iránti szeretet, ennek természetesen önzetlennek kell lennie, azonban rendszerint
valahogyan korlátozott. Nem kell azonban feltételezni, hogy a szeretet a legalsó mennyországra
korlátozott, hanem inkább arról van szó, hogy a szeretetnek ez a formája a legmagasabb rendű,
amire a 7. Fokon lévők képesek. A magasabb fokokon a szeretetnek sokkal nemesebb és
nagyszerűbb típusai találhatók.
Hasznos lesz, ha leírjuk a 7. Alsík néhány tipikus alakját. Az egyik ilyen lakó lehet a becsületes
és tisztelet tudó kereskedő, intellektuálisan fejletlen, nem is nagyon vallásos érzelmű. Bár
valószínűleg rendszeresen jár templomba, a vallás számára csak valami homályos felhő számára,
amit nem is értett igazában, és aminek nem volt semmi köze mindennapi életéhez, és amit
problémái megoldásában sohasem vett számításba. Mély áhítat nem volt benne, de meleg szeretet
élt benne családja iránt. Állandóan ők jártak eszében és boltjában is inkább értük dolgozott, mint
saját magáért. Környezete a devachanban nem lesz finom típusú, mindazonáltal boldogsága annyira
mély lesz, amennyire léte fokán azt fel képes fogni, és olyan önzetlen jellemvonásokat fog
kifejleszteni, amelyek majd mint állandó tulajdonságok épülnek be lelkébe.
Egy másik eset az az ember, aki akkor halt meg, amikor egyetlen leánya még fiatal volt. A
devachanban leánya mindig vele volt és ő ott állandóan a legszebb képeket szőtte leánya jövőjére
vonatkozóan. Említhetjük azt az esetet is, amelyben egy fiatal lány, aki mindig apja kiváló
tulajdonságainak szemlélésébe volt elmerülve és sok meglepetést és örömet szerzett számára. Volt
ott egy görög asszony is, aki csodálatosan boldog volt három gyermekével. Az egyik közülük egy
rendkívül szép fiú volt, akiről állandóan azt képzelte, hogy az olimpiai játékok győztese.
Ennek az alsíknak az utolsó néhány évszázadban az volt a leghatározottabb jellegzetessége,
hogy nagy számban voltak itt római, karthagói és angol emberek. Ennek az volt az oka, hogy e
nemzetek tagjai között a legtöbb önzetlen tevékenység a család szeretetben jutott kifejezésre.
Aránylag kevés hindu és buddhista van ezen az alsíkon, mert ezeknél a vallásos érzés rendszerint
közvetlenebbül jut kifejezésre mindennapi életükben, ami miatt magasabb alsíkra kerülnek. Voltak
ezen a fokon szerelmesek is, akik még vonzalmuk teljében haltak meg, s így állandóan azzal a
személlyel foglalkoztak, akit szerettek, mindenki más kizárásával. Egészen primitív emberek is
vannak itt, akik már éreztek valamelyes önzetlen szeretetet.
Minden esetben, ezeknek az embereknek a földi életükben az egyetlen tevékenység, ami
mentális síkon kifejezésre juthatott, az a szeretet volt. Az itt megfigyelt esetek legtöbbjében a
gondolati képmások messze vannak a tökéletestől, következésképpen az illetők erői csak nagyon
szegényesen juthatnak kifejezésre általuk.
Ezen legalsó fok számára nincs nagyon sok olyan anyag, amelyből képességeket lehetne
kialakítani, így ezek fejlődése nagyon lassú. Újraszületésükkor családi érzelmeik kicsit kitágulnak
és érzelmi természetük is fejlettebb lesz, nagyobb hajlandóságuk lesz arra, hogy felismerjék a
magasabb ideálokat és reagáljanak rájuk.
80

XXIV. FEJEZET

A MÁSODIK MENNYORSZÁG. A HATODIK ALSÍK

A 6. Alsík uralkodó jellegét antropomorfikus vallásos áhítatnak nevezhetnénk. A mennyei világ


e fokozata és a 2. Alsík között van összefüggés. A különbség csak az, hogy a vallásos áhítatban
állandóan megvan az önzés, az üzletiesség eleme, míg a mennyei világban az áhítat természetesen
mentes ettől az elemtől. Másfelől, az áhítatnak ezt a fázisát, amely lényegében egy személyes
istenség imádatában merül ki, meg kell különböztetni azoktól a magasabb formáktól, melyek abban
fejeződnek ki, hogy valamely határozott munkát végeznek az istenség kedvéért.
Néhány példán keresztül világítanánk meg ezeket a különbségeket. Az ezen a fokozaton
tartózkodó lények a keleti vallásokhoz tartoznak, de közülük csak azok, akiknek az áhítata tiszta, de
aránylag értelmetlen, nem intelligens. Például Vishnu tisztelői, vagy néhányan Shiva tisztelői,
mindegyik begubózva saját gondolataiba, egyedül istenével, elfeledkezve az emberiség többi
részéről, kivéve persze azokat, akiket a Földön szeretett, és akiket össze tud kapcsolni az istenség
iránti imádatával. Ezen alsík lakói között igen nagy számban vannak asszonyok. Az egyik hindu nő
a férjét valami isteni lénnyé glorifikálta és gondolataiban a gyermek Krishnát képzelte el, amint
saját gyermekeivel játszik, de míg a gyermekek valóságosak voltak, a gyermek Krishna nem volt
egyéb, mint egy életre galvanizált kék fából készült szobor.
Néhány buddhista is tartózkodik ezen a síkon, de csak a kevésbé tanultak, akik a Buddhában
inkább az imádat tárgyát látják, s nem a nagy tanítót.
Sok keresztény is van itt. Például egy írástudatlan római katolikus paraszt, telve értelmetlen
áhítattal, vagy az Üdvhadsereg komoly és őszinte „katonája”. Látható volt egy ír paraszt is mély
áhítatba merülve Szűz Mária előtt, akit a Holdon állva képzelt el, kezeit kinyújtva és beszélgetve
vele.
Egy másik ember úgy képzelte el a Krisztust, mint egy trónon ülő, megdicsőült királyt, előtte
kristálytengerrel és körülötte az imádkozók tömegével, akik között ő is ott volt a feleségével és a
családjával együtt.
Érdekes volt egy spanyol apáca esete, aki 19 éves korában halt meg. Mennyei életében úgy
képzelte el önmagát, hogy Krisztus társaságában van, annak életében, ahogy az evangéliumokban is
le van írva, s amint a keresztre feszítés után Máriát gondozza. De az egész díszlet és a ruházat is
helytelen volt, a Megváltó és az apostolok is spanyol paraszti ruházatot viseltek, míg a Jeruzsálem
körüli dombok szőlővel voltak beültetve és az olajfákról moha lógott. Azt képzelte magáról, hogy
hitéért mártírhalált halt és ezért halála után a mennyekbe ment fel, de újra és újra csak azt az életet
élte végig, amelyben annyit gyönyörködött.
Egy gyermek, aki hét éves korában halt meg, azzal volt elfoglalva, hogy visszaidézte a
dajkájától hallott, mennyországról szóló történeteket. Szerette elgondolni, hogy a csecsemő Jézussal
játszik és segít neki megformálni azokat az agyagmadarakat, amelyek a bibliai mese szerint Jézus
ereje által életre keltek és felrepültek.
Az áhítatra képes materialistának is van mennyei élete. Például a mély családi szeretet és a
komoly emberbaráti erőfeszítések olyan nagy energia kiáramlások, melyeknek eredményét csak a
mentális síkon lehet feldolgozni.
A fentiekből látható tehát, hogy a vak, értelmetlen áhítat sohasem emeli fel híveit nagy
szellemi magasságokba, de azért ezek a hivők tökéletesen boldogok és elégedettek, mert a
képességeiknek megfelelő legmagasabbat fogadhatják be. Az ilyen mennyei élet következő
életeikre is jó hatással van, mert bár a puszta áhítat, bármilyen erős is legyen, nem képes
kifejleszteni az intellektust, de mégis létrehozza a magasabb rendű áhítat iránti növekvő képességet,
ami a legtöbb esetben tiszta élethez vezet.
Az a lény tehát, aki ezeken a mennybéli síkokon találja meg örömét, valószínűleg nem fog
gyors spirituális előmenetelre szert tenni, de mégis így sok veszélyt el tud kerülni, mert teljesen
81

valószínűtlen, hogy a következő életében nagyobb bűnöket kövessen el, vagy hogy a világi élet
elvonja őt áhítatos törekvéseitől.
Mindazonáltal, ha áttekintjük a 6. Alsíkról mondottakat, eszünkbe fog jutni Szent Péter
követésre méltó tanácsa, miszerint "A ti hitetek mellé adjatok jó cselekedetet, s a jó cselekedet
mellé tudományt.” (Péter 2. I.5.)

XXV. FEJEZET

A HARMADIK MENNYORSZÁG: AZ ÖTÖDIK ALSÍK

A mennyország e fokának fő jellegzetessége az aktív munkában kifejezett áhítat. Ez a sík


különösen a nagy rendszerek és szándékok kidolgozásának a síkja, amit a Földön még nem
valósítottak meg. A vallásos áhítat által inspirált nagy szervezkedések területe, amelyek tárgya
rendszerint emberbaráti célzatú.
Ennek egy tipikus esete, amely már valamivel az átlagos szint fölött van, annak a mélyen
vallásos embernek az esete, aki saját elgondolása szerint egy nagyszerű tervet dolgozott ki a
szegény sorsúak helyzetének a megjavítására. A tervezet üzletágak összevonását tartalmazta,
hatásosabb gazdasági eredmények elérése érdekében, magasabb béreket, kertes családi házakat és
nyereség részesedést. Azt remélte, hogy ezzel érvényre jut a kereszténység gyakorlati oldala, s így
sokakat az ő hitére fog téríteni, hálából az elnyert anyagi javakért.
Némileg hasonló annak a hindu hercegnek az esete, aki földi élete alatt életét és kormányzati
rendszerét az ideális király, Ráma mintájára próbálta kialakítani. A Földön sok elgondolásának nem
volt sikere, de a mennyei életben minden jól ment. Személyesen Ráma adott tanácsokat neki és
irányította a munkát, valamint fogadta alattvalói folyamatos tisztelet adását…
A személyes vallásos munka egy különös esete azé az apácáé, aki egy dolgozó rendhez
tartozott. Az ő mennyországa állandóan az éhezők táplálásával, a betegek gyógyításával és
megsegítésével volt betöltve és minden esetnek az volt a különlegessége, hogy mindegyik személy,
akin segített, azonnal Krisztus alakját vette fel, akit aztán forró imádattal tisztelt.
Igen tanulságos annak a két, mélyen vallásos testvérnek az esete, akik közül az egyik
nyomorék volt és a másik az ő gondozásának szentelte magát. A földi életükben gyakran
beszélgettek vallási és emberbaráti ügyekről, amit véghezvinnének, ha tehetnék. A mennyei
világban mindegyikük a másiknak a mennyországában játszott vezető szerepet. A nyomorék erős és
egészséges volt és mindegyik azt gondolta, hogy a másik dolgozik vele, kivitelezve földi életük meg
nem valósított álmait. Ezekben az e4setekben az egyetlen különbség, amit a halálnak kellett
elvégezni, hogy eltávolítsa a betegséget és a szenvedést, és könnyűvé tegye azt a munkát, ami a
földi életben lehetetlen volt.
Ezen a síkon találhatók a magasabb szintű, őszinte és áhítatos hittérítők, akik a mennyei
világban nagy tömegeket hódítanak meg saját vallásuknak.
A művészi tehetség is itt hozza meg gyümölcsét, meghatározott körülmények között. Vannak
azonban itt olyan művészek is, akik a művészetüket csupán a művészet kedvéért művelik, vagy
istenüknek ajánlják föl és nem gondolnak arra, hogy az milyen hatást gyakorol embertársaikra.
Azok a művészek, akik a művészetet csak a hírnév és a személyes érvényesülés kedvéért művelik,
egyáltalán nem emelkedhetnek fel erre a síkra. Másfelől viszont az a művész, aki művészetét úgy
tekinti, hogy az egy reá bízott erő, mellyel embertársait szellemileg felemelheti, még az eddig
tárgyaltnál is magasabb mennyei fokozatra juthat.
Példaként megemlíthetjük azt a nagyon vallásos zenészt, aki minden munkáját Krisztusnak
ajánlotta fel, bár nem tudott semmit arról a nagyszerű hang- és színpompáról, amit kompozíciói a
mentális sík anyagában létrehoztak. Lelkesedése azért volt hiábavaló, mert bár tudattalanul,
sokaknak okozott élvezetet és ennek következménye már a következő életben még több áhítat és
még nagyobb zenei képesség lesz. De ha ehhez nem társul az a nemesebb vágy, hogy az
emberiségen segítsen, az ilyen fajta mentális élet még számtalanszor megismétlődhet.
82

Ez a három alsík – a 7, a 6.és az 5. – fő jellemvonása az, hogy a szeretet, vagy odaadás a


személyekre irányul, legyen az a család, a barátok, vagy az istenség személye. Az a szélesebb
értelemben vett szeretet, amely az emberiségre irányul, a következő síkon találhatja meg
kifejezését.

XXVI. FEJEZET

A NEGYEDIK ALSÍK

A negyedik alsík a legmagasabb a forma síkok között. Tevékenységei olyan változatosak, hogy
nehéz lenne azokat egy címszó alá besorolni. Ezeket négy fő csoportra oszthatjuk.
A szellemi tudás önzetlen keresése.
1. Magasabb filozófiai, vagy tudományos gondolkodás.
2. Irodalmi, vagy művészi képesség önzetlen gyakorlása.
3. Szolgálat a szolgálat kedvéért.

Mindegyikre felhozunk egy-egy példát, amelyek jobban megvilágítják majd ezeket a dolgokat.

1. A szellemi tudás önzetlen keresése.


Ennek az osztálynak a legtöbb lakója természetesen azokhoz a vallásokhoz tartozik, amelyek a
szellemi tudás szükségességét tanítják. Így a buddhisták közül azok találhatók itt, akik Buddhát,
mint nagy tanítót tisztelik és leghőbb vágyuk, hogy tőle tanuljanak. Ez a vágyuk ebben a
mennyországban teljesül, mert azon a képen át, amit a Buddháról alkottak maguknak gondolatban, a
nagy tanító bölcsessége, hatalma és szeretete árad rájuk. Több tudást és szélesebb látókört nyernek,
ami erősen kihat majd a következő földi megtestesülésükre. Talán nem fognak majd pontosan
emlékezni a tanításokra (bár, ha ezeket újból hallják, intuíciójukkal, mint valóságot fogják
felismerni), de a tanítás eredményeképpen az egó minden ilyen tárgyról szélesebb körű és bölcsebb
áttekintést fog nyerni.
Az ilyen mennyei lét hatása az, hogy gyorsítja az egó fejlődését, amit annak köszönhetnek,
hogy elfogadják élő és hatalmas tanítók vezetését.
Ennek kissé alacsonyabb foka az, amikor valaki egy nagy szellemi formátumú írót tekint tanító
barátjának és vezetőjének úgy, hogy az élő személyiséggé válik számára, és gondolataiban az ideál
szerepét tölti be. Az ilyen magasabb fejlettségű személy éltetheti a róla alkotott mentális képet, és
ezáltal hatással lehet mennyei életére, esetleg kedvező körülmények között tovább taníthatja.
Sok hindut találunk ezen a fokon, viszont aránylag keveset a mohamedánok és a keresztények
közül, kivéve a szufikat és a gnosztikusokat. Ez utóbbiakat olyan képességeik hozták ide, amelyeket
nem vallásuk tanításainak köszönhetnek.
Itt találhatók még az okkultizmus komoly tanulmányozói is, akik még nem annyira
előrehaladottak, hogy a devachanról le tudjanak mondani. A Teozófiai Társulat tagjai közül a
legtöbben ezen a szinten találhatók.

2. Magas rendű filozófiai, vagy tudományos gondolkodás.


Nem számítanak bele ebbe csoportba azok a keleti, vagy nyugati szőrszálhasogatók, akik csak
vitatkozással vesztegetik idejüket és akiknek a tudása önző beképzeltségben gyökerezik, ami soha
nem fogja a világegyetem tényeinek igazi megértését elősegíteni. Az ilyen felületesség
természetesen nem eredményez olyan tulajdonságokat, amelyek az illetőt a mentális világba tudnák
emelni.
De találkozunk ezen a szinten például az új-platonikus rendszer követőjével is, aki egész
életében igyekezett annak az iskolának a tanait megérteni és mennyei életében annak az emberi
fejlődésre és életre gyakorolt hatásait tanulmányozta.
Találkoztunk itt egy csillagásszal is, akit tanulmányai a panteizmushoz vezettek. A mennyei
világban odaadóan folytatta tanulmányait és biztosan sokat tanult a nagy angyaloktól, akik ezen a
83

szinten a hatalmas csillag befolyások fenséges időszaki mozgásainak kifejezői. Elmerült a keringő
ködfoltok és a keletkező világrendszerek szemléletgében és azt képzelte el magának, hogy a
világegyetem alakja egy óriási állathoz hasonló. Gondolatai csillag alakban vették körül és különös
öröme telt a mozgó égitestek zenéjének hatalmas ritmusában.
A csillagászhoz hasonló tudósok mint nagy felfedezők fognak visszatérni a Földre,
tévedhetetlen intuícióval a természet titokzatos módjait illetően.

3. Irodalmi, vagy művészi képesség önzetlen gyakorlása.


Ezen a fokon találjuk a legnagyobb zenészeket. Mozart, Beethoven, Bach, Wagner és mások
harmóniái itt még nagyszerűbbek, mint valaha a Földön voltak. Úgy tűnik, mintha magasabb
régiókból áradna beléjük az isteni zene hatalmas özöne, amit ők azután feldolgoznak, és mint
melódiahullámot szétárasztanak és ezzel hozzájárulnak a mennyei gyönyörhöz, mert a zene
felemelő és nemesítő befolyása még azokra is hat, akik gondolataik burkába zárkóznak. Az önzetlen
beállítottságú festők és szobrászok is alkotnak mesterséges lényeket gondolataikkal, amelyek aztán
embertársaik élvezetét és felemelését szolgálják. Ezek a formák a még fizikai testben élő
művészeket is inspirálhatják.
Láttunk itt egy templomi karénekest is, aki fiatalon, 14 éves korában halt meg. Fiatalon
odaadással szolgálta a zeneművészetet és úgy képzelte, hogy ezáltal kifejezi a templomban
imádkozó tömegek vallásos érzését és egyszersmind mennyei ihletet és bátorítást is áraszt ki rájuk.
Csak ez az egy tehetsége volt, de ezt méltóképpen használta, amikor megpróbált a nép hangja lenni
az ég felé és az ég hangja a nép felé és zenéjét Krisztusnak ajánlotta. Mennyei életében mindez
gyümölcsöt hozott számára. Föléje hajolt Szent Ceciliának különös, középkorian szögletes alakja,
amilyennek őt a fiú a templom festett ablaka alapján gondolta. Ezt a külső alakot a zenei angyalok
egyike éltette, és ezen át tanította a gyermeket a magasztosabb zenére, mint amilyet a világ valaha is
hallott.
Egy másik példát is említhetünk, annak az embernek az esetét, aki a Földön élve irodalmi
képességeit nem volt hajlandó csupán anyagi megélhetéséért felhasználni, hanem ehelyett olyan
könyvet írt teljesen önzetlenül a világ boldogítására, amelynek nem volt sikere. Földi életében
elhagyatottan élt és szegényen halt meg. Mennyei életében is egyedül volt, de maga előtt látta
kiterjesztve utópiáját, amelyről álmodozott és látta az emberek boldog tömegét, akiken ő segíteni
igyekezett. Ezek öröme visszasugárzott rá és mennyországát örömmel töltötte el.

4. Szolgálat a szolgálat kedvéért.


Sok olyan embert láttunk ezen a fokon, akik földi életükben azért segítettek embertársaikon,
mert testvérüknek érezték őket, nem pedig azért, hogy valamilyen istenségnek tetsző dolgot
cselekedjenek. Ezek a mennyországban teljes tudással és nyugodt bölcsességgel óriási, jótékony
célú terveket készítenek, amelyek célja a világ nagymértékű jobbítása. Ezzel egyidejűleg azt a
hatalmat is megérlelik, amellyel ezeket a terveket következő életükben majd véghez tudják vinni.

XXVII. FEJEZET

A MENTÁLIS SÍK

A mentális anyagnak az a tevékenysége, hogy válaszoljon a szellem módozataira, melyek mint


intellektus működnek, olyan módon, ahogy az asztrális anyag játszik szerepet a vágy- és érzelem
életben, valamint ahogy a buddhikus anyag válaszol az intuícióban működő szellemnek. Ezért a
mentális sík a természetnek az a része, vagy oldala, amely a gondolat által működő tudathoz
tartozik, nem pedig a fizikai agyon keresztül működő elméhez, ami nincs megterhelve a fizikai
anyaggal.
A Természet öt alsóbb síkja megegyezik a régiek öt „Elemével”. Ezek a következők:

1. Atma Akarat Arashma Ether vagy égbolt


84

2. Buddhi Intuíció Vayu Levegő


3. Manasz Elme Agni Tűz
4. Káma Érzés Apas Víz
5. Stuhla Fizikai élet Prithivi Föld

A mentális világ az igazi ember világa. A szó maga a szanszkrit „man” gyökből ered. Ez a
gondolkodni igének a gyöke, így a man (ember) szó gondolkodót jelent, legjellegzetesebb
tulajdonságánál, az intelligenciánál fogva.
A mentális világ tehát születésünk földje, ahová valójában tartozunk, mert eredeti atmoszféránk
az ideák világa, nem pedig a fizikai jelenségvilág.
Ha az ember a gondolkodó számára előkészített fizikai eszközbe inkarnálódik, az értelem
nélküli állat a Manasz révén, aki bele költözött és benne lakik, gondolkodó lénnyé válik. Tehát így
a Manasz bőrből való ruhába öltözött a fizikai anyagba való leszállása után (bukása után), hogy
egyék a tudás fájának gyümölcséből és „istenné” váljék. Tehát az ember összekötő kapocs az isteni
és az állati között.
A mentális világ különösen fontos, nemcsak azért, mert az ember, miután elméje megfelelően
kifejlődött, csaknem az egész idejét itt tölti, s a fizikai világba halandó életének csak töredék részére
merül alá, hanem azért is, mert ez a felső és az alsó tudat találkozásának helye.
Általában az „elme” szó jelenti magát az intellektuális tudatot és a tudat által a fizikai agyban
produkált hatásokat is. Az okkultizmusban azonban az intellektuális öntudatot, mint egyéni
valóságot kell elgondolnunk, egy olyan lényt, akinek rezgésekből álló élete, a gondolatai, nem
szavakban, hanem képekben fejeződnek ki.
Az igazi ember, a Manasz, a Gondolkodó, a mentális sík felső, úgynevezett kauzális szintjén
működik. Rezgéseinek csak kis része és az is csak tökéletlenül, reprodukálható az aránylag durva
fizikai anyagban. Az agy és az idegrendszer a Gondolkodó által a saját világában felépített mentális
rezgéseknek óriási változatából csak töredékeket tud reprodukálni. Nagyon befogadó képes,
fogékony agyvelők egészen addig a pontig reagálnak, amit mi intellektuális erőnek nevezünk.
Ennek ellenkező véglete, amikor a felfogásra majdnem teljesen képtelen agyak csak addig a pontig
képesek reagálni, amit bárgyúságnak, idiotizmusnak nevezünk. A kivételesen fogékony agyvelővel
a zseni rendelkezik. Az egyes emberek mentális erői tehát agyának érzékenységi fokát képviselik a
Gondolkodó milliónyi gondolathullámával szemben.
Az agyban működő éntudat tehát felülről valósul meg olyan eszmék által, amelyeket nem a
fizikai világban használt anyagból alkotnak, hanem közvetlenül az „Egyetemes Elme” sugározza
beléje. (Lásd lent). A gondolkodás nagy törvényei minden gondolkodást szabályoznak és maga a
gondolkodás ténye nyilvánítja ki azok előző létét.
A mentális világot még szélesebb nézőpontból vizsgálva, úgy lehetne azt leírni, mint a
Természet Egyetemes Elméjének visszatükröződését, azt a világot, amely a mi kis
naprendszerünkben megfelel a kozmosz nagy elméjének. Ez a Nagy Elme a Harmadik Logosz,
vagyis az Isteni Teremtő Értelem, Intelligencia, a hinduk Brahmája és a keresztények Szent Lelke.
Az Egyetemes Elme az, amiben őstípusában minden benne van, a lények eredete, az alkotó
energiák forrása, az a kincsesház, ahol minden őstípusú forma felhalmozódik, amelyeket az
univerzum fejlődése folyamán kibocsátanak és az anyag alsó fajtáiban feldolgoznak. Előző
univerzumok gyümölcsei azok, amelyeket mint magvakat hoztak át, hogy a jelenlegi univerzumban
kifejlődjenek.
Az ilyen őstípusú eszméknek egyik példája azok a kis mesterséges elemi lények, amelyeket
néha látni lehet, amint egy fa, vagy virág körül lebegnek mindaddig, amíg a bimbók vagy rügyek ki
nem fejlődnek. Ezek a magas rendű dévák által alkotott gondolatformák, amelyek a növényvilág
fejlődésére felügyelnek. Ezeket azzal a különleges céllal hozzák létre, hogy a növényekkel és
virágokkal kapcsolatos eszméket kivitelezzék. Ezek az elementálok rendszerint magának a virágnak
az éteri modell alakját veszik fel, vagy egy olyan kis teremtményét, amely fokozatosan építi fel a
virágot abban a formában és abban a színben, amelyben azt a déva elgondolta. Ha ezt a munkát
85

elvégezték, az elementálok ereje kimerül és az anyag, amelyből összeálltak, visszatér a saját


tárházába.
Ezeket a mesterséges elementálokat természetesen nem szabad összetéveszteni a természet
szellemekkel, akiket gyakran láthatunk a virágok körül játszadozni.
Mielőtt egy Lánc, vagy Fejlődési Kör Manuja elkezdi kivitelezni a reá kirótt feladatot,
megvizsgálja a Logosz hatalmas gondolat formájának azt a részét, ami az ő (Manu) munkájára
vonatkozik és lehozza azt arra a fokra, ami az állandó tájékozódásra könnyen elérhető. Ugyanezt
teszi alacsonyabb szinteken minden világ periódus és gyökérfaj Manuja is.
A jelenlegi, negyedik Kör kezdetén az emberiség összes őstípusait lehozták, beleértve azokat a
fajokat is, amelyek még nem fejlődtek ki. Ezeket megvizsgálva megállapíthatjuk, milyen lesz az
ember a távoli jövőben. Az eszközei minden vonatkozásban finomabbak lesznek, a külső
megjelenése sokkal szebb lesz, formájában is a szellemi erőket fogja kifejezni.
A negyedik kör „A” bolygóján lett az elme határozottá az alsó mentális fokon, s így
elmondhatjuk, hogy az ember ebben a körben kezdett el igazán gondolkodni. Az eredmény eleinte
egyáltalán nem volt jó. Az előző körökben nem volt eléggé kifejlődve ahhoz, hogy nagyobb
kiterjedésű gondolatformákat hozzon létre, s így a bolygók elemi esszenciáira csak a dévák
gondolatformái hatottak, akik mindent harmonikusnak és békésnek hagytak. Amikor azonban az
ember elkezdte beleoltani az ő önző és harmóniát nélkülöző gondolatait, ez a kellemes állapot
nagymértékben megzavarodott. Viszálykodás, nyugtalanság és diszharmónia vette kezdetét, az
állatvilág határozottan elkülönült az embertől, félelmet és gyűlöletet kezdett érezni iránta.
Az „A” bolygón voltak az állatok, a növények, sőt az ásványok csoportlelkei is. Természetesen
nehéz nekünk felfogni, milyen lehet az ásvány a mentális síkon, mert ez csak a mi ásványról
alkotott gondolatunknak felel meg, de az ott lévő gondolatforma a Manutól ered, és azt olyan erő
hozta létre, ami a mi mentálisunkkal való összehasonlítást meghaladja.
Amint azt a II. Fejezetben láttuk, a mostani negyedik kört főleg az érzelmek kiművelésének
szentelik és a következő, az ötödik lesz az intellektuális kifejlődésé. Mi azonban a kitűzött
programnál jóval előbbre vagyunk. Ez a haladás azoknak a magasztos lényeknek köszönhető, akiket
a Láng Urainak, a Tűzköd Gyermekeinek, vagy a Vénusz Urainak neveznek, akik a Vénuszról
jöttek erre a Földre.
A legtöbben csak történelmünk kritikus időszakaiban maradtak nálunk, de néhányan még most
is itt vannak, és magas tisztségeket töltenek be a Fehér Testvériségben mindaddig, míg saját
fejlődésünk tagjai képesek nem lesznek átvenni tőlük ezeket a magas tisztségeket.
Amint azt a VII. és a VIII. fejezetekben kifejtettük, a mentális sík anyagai a gondolatrezgések
hatására vegyítésre is képesek és így mindenféle kombinációk keletkezhetnek, amit a gondolat
képes szerkeszteni. Amint a vasból ásót, vagy kardot készíthetünk, úgy lehet a mentális anyagot is
alakítani, hogy segítsen, vagy éppen sértsen. Ebben a régióban a gondolat és a cselekedet egy és
ugyanaz a dolog. Az anyag engedelmes szolgája az életnek s minden teremtő ösztönzésnek
engedelmeskedik.
A mentális sík, mivel az maga a gondolat, a gondolat igazi hazája, így sokkal inkább valóság,
mint bármely más, alsóbb sík. Mert minden, ami anyag, az anyagba van rejtve és temetve és
akármilyen realitással is rendelkezik, sokkal kevésbé nyilvánvaló és felfogható, mint akkor lenne,
ha magasabb nézőpontból szemlélnénk.
Az egész naprendszer a Logosz megnyilvánulása, minden benne lévő atom az ő eszközeinek
része. Ezért a rendszerben lévő minden mentális anyag az ő mentális testét képezi.
Mindez természetesen nemcsak a minden egyes fizikai bolygóhoz tartozó mentális világot
foglalja magába, hanem minden egyes asztrális bolygóhoz tartozót is és ráadásul a tiszta mentális
anyagú bolygókat is, amelyeket a bolygói láncban „A”-val és „G”-vel jelölünk.
Zárójelben megjegyezzük, hogy az ember az „A” bolygón az első Körben még alig nevezhető
embernek. Ott ő még csak gondolat, ami egy napon elme test lesz, de most csak csírája az elme
testnek. Ezen a korai fokon csak nagyon kezdetleges öntudata van.
A fent leírt anyag a Nap-Logosz mentális testét alkotja, amelyek erőközpontok a Nap-
Logoszban.
86

Most minden ember mentális testében vannak részecskét, amelyek a hét Planetáris Logosznak
a mentális testét is alkotják, melyek erőközpontok a Nap-Logoszban. Most minden ember mentális
testében vannak részecskék, amelyek a hét Planetáris Logosz mindegyikéhez tartoznak, de az
arányok nagyon változóak és ezek az arányok határozzák meg a személyek típusát.
A hét Planetáris Logoszban időnként bizonyos pszichikus változások mennek végbe. Ezek a
változások azt a célt szolgálják, hogy az embereket befolyásolják a világban, mivel testeik anyaga
egyben a Planetáris Logoszok anyaga is. A befolyásolás mértéke természetesen az ember testében
az illető Planetáris Logosz anyagának típusától függ.
Ezek a nagy típusokhoz tartozó befolyások többek között az elemi esszenciára is hatnak, ami
igen aktív az emberek asztrális és mentális testében. Ezért az e típusok bármelyikében keletkezett
izgalom bizonyos mértékig hatással van az ember érzelmeire, vagy elméjére, vagy mindkettőre
olyan mértékig, amit az a bizonyos típusú esszencia lehetővé tesz, ami az eszközeiben van. Ezek a
befolyások önmagukban se nem jók, se nem rosszak, olyanok, mint bármilyen más természeti erő,
de lehet segítőkész, vagy bántó aszerint, hogy hogyan használják azokat.
Fontos megérteni, hogy ezeknek a befolyásoknak bármilyen kényszerítése, amit az emberre
rászabadíthatnak, semmilyen mértékben nem uralhatja akaratát. A legtöbb, amit elérhet az, hogy
bizonyos esetekben megkönnyítheti vagy megnehezítheti ennek az akaratnak a működését bizonyos
irányokban. Az erős eltökéltség az ember, vagy az okkultista tanítvány részéről félredobhatja ezeket
a befolyásokat, mint jelentékteleneket, de gyengébb akaratú embereknek hasznos lehet ezt vagy azt
az erőt a legelőnyösebben felhasználni. „A bölcs ember uralja csillagait, a balga engedelmeskedik
nekik.”
Bár mindegyik fizikai bolygónak van fizikai, asztrális és mentális világa, ezek mindegyike
áthatja a másikat, s ezért a térben nagyrészt ugyanazt a helyet foglalják el. Ezek mindegyike teljesen
különálló és nem közlekedik a többi bolygó megfelelő síkjaival (csak a buddhikus síktól felfelé
közösek ezek a síkok láncunk összes bolygójával).
A fent elmondottak ellenére mindezen síkok atomi anyagának van egy állapota, ami
kiterjedésében kozmikus. Valójában rendszerünk hét atomi síkjáról, a többitől elkülönülten
szemlélve, azt lehetne mondani, hogy ezek alkotják a legalsó kozmikus síkot. Így a mi mentális
síkunk a legalsóbb kozmikus sík harmadik alosztálya.
Egy másik szempontból nézve a dolgot, mentális síkunk atomi része is a Planetáris Logosz
mentális testének legalsóbb alsíkja.
A Föld asztrális síkja a Föld-Hold középtávolságánál valamivel kevesebbre terjed ki. A
mentális sík, amely szintén határozottan gömb alakú, még messzebbre terjed ki a térben, mint az
asztrális sík, körülbelül olyan arányban az asztrálissal szemben, mint amilyenben az asztrális van a
fizikaival szemben.
Az atomi, az asztrális és a mentális síkok atomi anyagának csak az a része, ami teljesen szabad
állapotban van, egy kiterjedésű a bolygóközi éterrel (ami tartalmazza a végső fizikai atomokat
normális és nem összenyomott állapotukban), következésképpen egy adott személy láncunkban
nem tud jobban haladni bolygóról bolygóra asztrális, vagy mentális testében, mint amennyire fizikai
testében haladni képes. A kauzális testében, ha az magasan fejlett, ezt meg tudja tenni , de nem
olyan könnyen és gyorsan, mint ahogyan azt buddhikus testében megtehetné.
Továbbá a többi bolygó részletes vizsgálata semmiféle tisztánlátó módszerrel nem lehetséges,
amely a mentális, vagy az ennél alacsonyabb fokokon van.
Az alsóbb síkok anyagát sohasem viszik át az egyik bolygóról a másikra. Ha például elhagyjuk
ezt a bolygót, hogy a Merkúron öltsünk testet, csak az egókat viszik át, és ezek az egók csak azt az
asztrális és mentális anyagot fogják maguk köré vonni, amely az új bolygóhoz tartozik. Fizikai
testüket természetesen azoktól fogják kapni, akik már benépesítették a Merkúr bolygót.
A mentális sík anyaga hét finomsági fokra oszlik pontosan úgy, mint az asztrális és a fizikai
síkon. Más kifejezés hiányában ezeket egyenlőre a fizikai anyag fokozatainak elnevezéseivel
illetjük. Tehát szilárd, folyékony, gáznemű, stb. A legmagasabb és legfinomabb alosztály
természetesen a kozmikus atomokat tartalmazza.
87

A végső mentális atomban 49 a 4.en (kereken öt és háromnegyed millió) koilon buborék van. A
mentális anyag három felső fokozatát arupának (forma nélküli), a négy alsó fokozatot rupának
(formával rendelkező) nevezzük. A rupa fokozatokon az öntudat rezgései képeket hoznak létre,
minden gondolat élő alakban jelenik meg. Az arupa fokozatokban az öntudat úgy látszik, inkább az
élő energia villanásait, vagy hullámait küldi ki, ami nem testesül meg határozott képekben, hogy
saját fokozatán maradjon, hanem ami, amikor lezúdul az alsó mentális fokozatokra, a formák
változatosságát építi fel, amelyek mind valami közös állapottá kapcsolódnak össze. Más szavakkal,
az arupa fokozatok az elvont gondolatok, eszmék és elvek kifejezéseivel vannak összefüggésben,
míg a rupa fokozatok konkrét gondolatokkal és meghatározott eszmékkel.
A szavak nagyrészt a képek szimbólumai és az agyban működő alsóbb elméhez tartoznak,
amiből az következik, hogy az elvont gondolatok működését majdnem lehetetlen szavakkal leírni.
Az arupa fok a tiszta értelemhez tartozik, ami nem a beszéd szűk keretei között működik.
Egy másik különbség a kettő között az, hogy a rupa fokokon az ember a saját gondolataiban él
és tökéletesen azonosítja magát a legutolsó elmúlt életének személyiségével. Az arupa fokon
viszont ő egyszerűen az újra megtestesülő egó aki, feltéve hogy eléggé magas fokon van ahhoz,
hogy tudjon róla, legalább bizonyos mértékben megérti azt a fejlődést, amely benne végbemegy és
amit elő kell segítenie.
Az életerők a mentális síkon rendkívüli módon megnövekednek, ami annak a következménye,
hogy a mentális anyag sokkal finomabb, mint az asztrális, vagy a fizikai anyag. Ez az anyag
rezgéseiben annyival gyorsabb a fizikainál, mint amennyivel a fény rezgése gyorsabb a hangénál és
szüntelenül mozgásban van.
Azt mondhatnánk, hogy a mentális anyag ténylegesen a gondolattal együtt mozog, az asztrális
anyag pedig olyan gyorsan követi a gondolatot, hogy az egyszerű megfigyelő alig tud közöttük
különbséget tenni. Az éteri anyag természetesen nem engedelmeskedik olyan gyorsan a
gondolatnak, mint az asztrális.
A mentális sík négy alsó fokán bizonyos mértékű illúzió még lehetséges, de annak számára, aki
már fizikai testében élve is tud itt tevékenykedni, kevesebb, mint a fejletlen ember számára a halál
után.
Az alsó mentális sík még a személyiség és a tévedések régiója. Itt, miként az asztrális síkon is,
kígyó tekergőzik minden virág alatt, mert ha személyes és balga kívánságok nyüzsögnek az
egyikben, gőg és előítélet népesítik be a másikat.
A felső mentális síkon, bár itt is lesz sok olyasmi, amit az egó nem ismer, de amit tud, azt
helyesen tudja. A kauzális test életével azonban külön fogunk foglalkozni.
Az alsó és a felső mentális síkok között gyökeres különbség van. Az alsó mentálisban az anyag
az uralkodó, ez az első, ami szembe szökő és az öntudat nehezen világítja át a formákat. De a felső
síkokon az élet az, ami meghatározó és a forma csak az ő céljaiért létezik. Az alsó síkon az a
nehézség, hogy az élet a formákon keresztül kifejeződhessen, de felsőknél ennek éppen az
ellenkezője – megtartani, és formát adni az élet áramlásának.
Azt mondják, hogy nehéz leírni a mentális világ különböző alsíkjainak anyaga közötti
különbséget, mert a szemlélő már a legalsó mentális sík leírásánál elakad a jelzőket illetően s így a
magasabb síkok leírására már egyáltalán nem talál szavakat. Minden, amit el lehet mondani, csak
az, hogy amint magasabb síkokra emelkedünk, az anyag mindig finomabb lesz, a harmónia
teljesebb, a fény élőbb és világítóbb. A hangzásban több a felhang, a színekben több a kifinomult
árnyalat, újabb és újabb színek jelennek meg, amint feljebb és feljebb emelkedünk az alsíkokon
keresztül. A legmagasabb alsíkon az anyag lelkesített és az az energia életeti, ami felülről, a
buddhukus síkról árad a fényhez hasonlóan. Amint az alsíkokon lefelé haladunk, az egyes alsíkok
anyaga lesz a közvetlenül alatta lévő alsík energiája. Pontosabban az eredeti energia, plusz a felsőbb
alsík anyaga lesz a következő, alacsonyabb alsík éltető energiája. Így tehát a hetedik, nagy,
legalsóbb alsík az eredeti energiát hatszorosan bezárva, vagy elfátyolozva tartalmazza. Ezért
annyival gyengébb és kevésbé aktív.
Annak az embernek a benyomásai, aki a mentális világba teljes öntudattal lép be, nagyrészt
olyanok lesznek, mint amit a XX. Fejezetben arról az emberről írtunk, aki az asztrális halál után a
88

devachanban ébred fel. Végtelen boldogságot, leírhatatlan vitalitást, óriási mértékben


megnövekedett erőt és a belőlük áradó legteljesebb bizalmat fogja tapasztalni. Egyebekben is
hivatkozunk a XX. fejezetben leírtakra.
Aki a mentális síkra látogat, ha kívánja, teljesen elvonatkoztathat a környezetétől és átadhatja
magát a nyugodt gondolkodásnak. Ha viszont a síkot magát akarja megfigyelni, akkor saját
gondolatait fel kell függesztenie, hogy azok meg ne zavarják és ne befolyásolják a körülötte lévő
nagyon érzékeny anyagot.
Ha elérte ezt az állapotot, amelyben ő maga többé nem központja annak a fény-, hang-, szín-,
és forma sugárzásnak, akkor még nem szűnt meg létezni, ellenkezőleg, visszhangjai és felvillanásai
nagyszerűbbek, mint valaha. Nemsokára észreveszi, hogy észleli a dévák színbeszédét, akik nála
sokkal magasabb fokon állnak a fejlődés létráján. Kísérletezés és gyakorlás útján megtanulja ő is
ilyen módon kifejezni magát, minek következtében kommunikálhat ezekkel a magasztos lényekkel,
akikről a következő fejezetekben még beszélünk.
Az ide látogatónak arra is lesz módja, hogy egy hatalmas burkot alakítson ki maga körül,
amelyen keresztül senki másnak a gondolata nem jut be hozzá. Ezután saját elméjét teljes
nyugalomban tartja és így megvizsgálhatja az annak belsejében lévő állapotokat.
Most már képes lesz arra, hogy felfogjon más, egészen különböző lüktetés-sorozatokat,
amelyeket a másfajta, inkább mesterséges jelenségek eddig elhomályosítottak. Ezek egyetemesek és
ezért nem tudja őket semmiféle ember által alkotott burok akadályozni, vagy félretolni. Ezeknek
nincsen sem színük, sem formájuk, hanem színtelen szabályossággal áradnak a síknak minden
anyagán át, kifelé és befelé, mint valamiféle nagy kilélegzés és belélegzés.
Ezeknek számos, tisztán megkülönböztethető sorozata van, a terjedelem, a rezgési idő és az
általuk keletkezett összhang alapján. Majd egy mindezeknél még magasabb hullám söpör végig,
ami olyannak tűnik, mintha a rendszer szívverése volna, mely a sokkal magasabb síkok ismeretlen
központjából ered és életét egész világunkon keresztül árasztja, majd az egészroppant áramlást
visszaszívja újra ŐHOZZÁ, ahonnan kiáradt. Egyetlen hosszú, hullámszerű görbületben érkezik és
hangja a tenger morajlásához hasonló. Benne és rajta keresztül a győzelem éneke visszhangzik, ami
valóban a szférák zenéje.
Az, aki egyszer már hallotta a Természetnek ezt a dicsőséges énekét, többé már sohasem felejti
el. Még a fizikai világban is, bármilyen szegényes is az összehasonlítás, állandóan hallja, mint
valami halk hangot.
Ha az ember a szellemi fejlődés bizonyos fokát már elérte, lehetségessé válik számára, hogy
öntudatát egybeolvassza ennek a hullámnak a sodrásával és felvitesse magát annak forrásához. De
nem bölcs dolog ilyet tenni, kivéve, ha Mestere mellette áll és vissza tudja őt tartani a kellő időben.
Egyébként ez az ellenállhatatlan erő mindig magasabb síkok felé viszi őt, melyeknek sokkal
nagyobb dicsőségét egója még nem lenne képes elviselni. Így elveszítheti öntudatát és nem biztos,
hogy megint vissza tudja szerezni azt.
Bár az ember fejlődésének végső célja egy ilyen egység elérése, ezt a célt teljes és tökéletes
öntudattal kell megvalósítani és nem úgy, hogy belesodródunk egy öntudatlansági állapotba, ami
alig különbözik a megsemmisüléstől.
A mentális síkon az ember a gondolat segítségével utazhatja körül a világot. Itt nincs meg a
nappalok és az éjszakák váltakozása, nincs olyasmi, ami megfelelne az álomnak és az ébrenlétnek,
kivéve természetesen a síkra való első belépést és annak végleges elhagyását.
Amint a fizikai világ három dimenziós, az asztrális világ négy dimenziós, a mentális világnak
öt dimenziója van. De, mint ahogy azt az Asztrális sík c. könyvben is említettük, sokkal pontosabb,
ha azt mondjuk, hogy a tudat minden egyes síkon azt a világot képes felfogni, amelyben a fent
megadott dimenziókban tevékenykedik.
Az energia mind a három ismert alakjának megvan a maga megfelelő megnyilvánulása a
tanítvány által eddig elért mindegyik síkon. Így Fohat, Prána és Kundalíni, mind léteznek a mentális
síkon is, bár még nagyon keveset tudunk működésük részleteiről.
A mentális síkon teljes tudatossággal rendelkező ember természetesen az emberiség egészét
érzékelni fogja, kivéve azokat, akik csak kauzális testükben élnek, mert minden embernek, akinek
89

fizikai vagy asztrális élete van, mentális testet is birtokolnia kell. Mégis, azokat, akik a
devachanjukban saját gondolataik burkában vannak, alig lehet társaknak tekinteni. Ennek okát a
devachanról szóló fejezetekben már elmagyaráztuk.
Azok között, akik teljesen tudatosak a mentális síkon, sokkal szorosabb egység van, mint az
bármelyik alacsonyabb síkon lehetséges. Az emberek nem téveszthetik meg egymást
gondolataikkal, a gondolat sebességével cserélnek véleményt és benyomásokat, tökéletes
pontossággal. A mentális síkon már nincsenek nyelvi korlátok, mivel itt már gondolatátvitel
segítségével kommunikálnak egymással.
A tér sem jelent korlátozó tényezőt többé, mivel pusztán a figyelem irányításával már
kapcsolatba tudnak egymással lépni. Igazi korlátozást csak a fejlődésbeli különbségek jelentenek. A
kevésbé fejlettek csak annyit képesek a fejlettebbekből felfogni, amennyit fejlődési szintjük
lehetővé tesz számukra, és amire reagálni tudnak, és a kevésbé fejlettek mindent megkapnak, amit
csak be tudnak fogadni. Most ismertetjük a módszert, amellyel a mentális síkon megtalálhatunk
valakit, legyen az akár testben élő, akár testen kívüli. Az ember eszközei mindegyikének van
úgynevezett alaphangja, ami az embernek az adott síkkal összefüggő érőit és tulajdonságait foglalja
össze. Nincs két ember, akinek az alaphangja azonos lenne az összes síkon, hogy ugyanazt az
akkordot képeznék egyidejű megszólaltatáskor. Így minden ember akkordja egyedülálló akár alszik,
akár ébren van, akár fizikai testében van, akár azon kívül, mindig ugyanaz, ezért mindig
megtalálható.
Ha az ember a felső mentális világban, egyedül a kauzális testében tartózkodik, akkordja még
akkor is megvan, permanens atomja következtében.
A gyakorlott látó, aki érzékelni tudja az akkordot, pillanatnyilag saját eszközét hangolja arra az
akkordra, és akarata megfeszítésével kiküldi a hangot, Ha a három világ bármelyikében keresnek
valakit az azonnal válaszol rá. A kauzális teste rögtön fellángol, mint a lángoszlop és ezt a látó
azonnal észleli. Így jön létre a mágneses összeköttetés.
A látó ezt az összeköttetést, mint egy távcsövet használhatja, vagy ha az megfelelőbb számára,
öntudatát a fény sebességével villanthatja fel, mintegy annak a másik végéről nézve.
Az embernek ez az akkordja az ő igazi okkult neve. Azt is mondják, hogy az ember igazi nevét
minden beavatáskor megváltoztatják, mert minden beavatás egyúttal a hivatalos elismerése és
beteljesítése annak az állapotnak, amellyel az ember mintegy magasabb oktávra emelkedett, s ettől
fogva akkordjának is másként kell hangzania.
Az embernek ezt a nevét nem szabad összetéveszteni az Augoeides névvel, mert ez az egó
három princípiumának az akkordja, amit az atmikus, a buddhikus és a mentális atomok rezgései és a
mögöttük lévő Monád okoznak.
Ezt az akkordot ténylegesen nem lehet látni, vagy hallani, csak egy összetett érzékeléssel lehet
felfogni, amihez a kauzális testben és az összes alsó eszközben lévő öntudat gyakorlatilag egyidejű
aktivitása szükséges.
Így tehát minden ember kimondja saját igazi nevét. Mint ahogy az embernek az anyagi síkon
megvan a saját egyénisége, amit a nyomozó kutya követni tud, így megvan a saját szellemi
hangzása is. Azok, akik hallani képesek ezt a hangjukat a belső világokban, tudják, milyen fokon
vannak a fejlődés létráján, mit tehetnek és mit nem. A szabadkőművesek ezt az akkordot mint az
ember saját „kopogását”, saját „üzenetét” ismerik fel, amit a belső Én hoz létre, s a mi megnyitja az
utat az igazi páholy felé az ember számára. Az Augoeides a megdicsőült ember, az a név, amit néha
az ember három felső princípiumának, Atma, Buddhi, és Manasznak adnak, és ami az egót adja a
kauzális testben. Ez magában foglalja annak a lényegét, ami az elmúlt életekben a legjobb volt
benne, az a test, ami többé-kevésbé már tökéletes képet mutat.
Ebből az eszközből a kauzális fokozaton nemcsak az ember elmúlt történetét lehet meglátni,
hanem jövendőjének jelentős része is feltárul.

XXVIII. FEJEZET

AZ AKASHA FELJEGYZÉSEK
90

A mentális síkról szóló semmilyen leírás nem lehet tökéletes az úgynevezett Akasha
feljegyzésekről szóló beszámoló nélkül. Erről gyakran, mint a Természet emlékezetéről, karmikus
feljegyzésekről, vagy a Lipikák könyvéről beszélnek.
Ez a szó, Akasha, valamelyest megtévesztő lehet, mert bár a feljegyzéseket az Akashából, a
mentális sík anyagából olvassák ki, ezek valójában nem tartoznak ehhez a síkhoz. A korábbi
irodalomban még ennél is kevésbé megfelelő elnevezést használtak (az asztrális fény feljegyzései),
mert ezek a feljegyzések jóval magasabban vannak, mint az asztrális sík és oda annak csak
töredékei juthatnak el, mint ahogy ezt most látni fogjuk.
Az Akasha szó azért megfelelőbb, mert a mentális síkon jutunk először határozott érintkezésbe
a feljegyzésekkel és csak itt lehetséges velük megbízható munkát végezni.
A tanítvány előtt már ismeretes az a tény, hogy ahogy az ember halad fejlődési útján, kauzális
teste, amely meghatározza aurájának kiterjedését, terjedelmében, tisztaságában és színeiben
gyarapodik. Ha ezt a gondolatmenetet egy végtelenül magasabb fokon követjük, akkor ahhoz az
ideához jutunk, hogy a Nap Logosz az egész naprendszerünket magába foglalja. Ezért bármi is
történik rendszerünkben, az megvan a Logosz öntudatában is. Ebből következik, hogy az igazi
feljegyzés tulajdonképpen az Ő emlékezete.
Ezen kívül éppen olyan világos, hogy bármilyen síkon is létezik ez az emlékezet, az
mindenképpen sokkal magasabb szintű az általunk ismertnél. Következésképpen bármilyen
feljegyzést is találunk, amit el tudunk olvasni, az csak az alsó síkok sűrű közegében való
visszatükröződése a nagy eredetinek.
Ezeket a feljegyzéseket a buddhikus, a mentális és az asztrális síkokon ismerjük és fordított
sorrendben fogunk róluk beszélni.
Az asztrális síkon a visszatükröződés különösen tökéletlen. Az itt található feljegyzések
végletesen töredékesek és gyakran igen komoly mértékben torzultak. A vízről való hasonlat, amit
oly gyakran használnak az asztrális világ jelképeként, különösen megfelelő ebben az esetben. A
visszatükröződés a csendes vízben a legjobb esetben is csak tükörkép, két dimenzióban ábrázolva a
három dimenziós tárgyakat. Csak alakjukat és színüket mutatja.
Ha a víz felszíne felborzolódik, a tükröződés annyira megtörik és eltorzul, hogy csaknem
teljesen használhatatlan, sőt félrevezető, mint a tükrözött tárgy igazi formájának és megjelenésének
mutatója. Az asztrális síkon azonban nincs semmi olyan, ami megfelelne egy nyugodt felületnek.
Éppen ellenkezőleg, ott gyors és ijesztő mozgások vannak. Ezért nem kaphatunk tiszta és határozott
tükörképet. Így az a tisztánlátó, aki csak az asztrális látás képességének van birtokában, sohasem
számíthat arra, hogy a múltból eléje tárult képek pontosak és tökéletesek lesznek. Itt-ott egyes
részletek lehetnek tökéletesek, de nem tudja felismerni, melyek azok. Hosszú és gondos gyakorlás
által megtanulhatja megkülönböztetni a megbízható benyomásokat a megbízhatatlanoktól, s így a
töredékes tükröződésekből összeállíthatja a tükrözött tárgy valamilyen képét. De rendszerint már
sokkal előbb ki fogja fejleszteni a mentális látást, mielőtt ezeken a nehézségeken túljutna, ami aztán
feleslegessé teszi ezt a munkát.
A mentális síkon az állapotok nagyon különbözőek. Itt a feljegyzések teljesek és pontosak és
lehetetlen tévedni a leolvasásban. Ez annyit jelent, hogy akárhány tisztánlátó vizsgált a mentális
látással egy bizonyos feljegyzést, mind pontosan ugyanazt látták és benyomásaik pontosak voltak a
leolvasottakról.
A kauzális test képességeivel a feljegyzések leolvasásának feladata még könnyebb. Valóban úgy
látszik, hogy a leolvasás tökéletességéhez (amennyire az a mentális síkon lehetséges), az egónak
teljesen ébernek kell lennie, hogy a mentális sík atomanyagát használhassa.
Jól ismert dolog, hogy ha több személy tanúskodik egy adott eseményről a fizikai világban,
vallomásaik néha jelentős mértékben eltérnek egymástól. Ez a helytelen megfigyelés
következménye, mert mindegyik rendszerint az eseményeknek csak azokat a sajátosságait fogja
meglátni, amelyek leginkább hatással voltak rá.
91

Ezek a személyes jellegzetességek nem hatnak majd érezhetően a kapott benyomásokra a


mentális síkon történő megfigyeléseknél. Mert minden egyes megfigyelő alaposan felfogja az egész
tárgykört és így lehetetlen lesz, hogy csak egy részletét lássa annak.
Azonban mégis történhet tévedés, amikor a kapott benyomásokat az alsóbb síkokra továbbítják.
Ennek okait két csoportra oszthatjuk, amelyek a megfigyelőben magában rejlenek, és abban a
nehézségben, hogy a feladatot lehetetlen tökéletesen teljesíteni.
A dolgok természeténél fogva a mentális sík tapasztalatainak csak kis töredékét lehet egyáltalán
kifejezni szavakkal a fizikai síkon, mivel minden kifejezés csak részlegesen fedi a valóságot. Ezért
a vezető teozófusok által végzett tisztánlátó kutatásokat többen ellenőrzik, mielőtt azokat
nyilvánosságra hoznák.
Eltekintve a személyi sajátosságoktól, még azzal az eredendő nehézséggel is kell számolni,
amelyek akkor jelentkeznek, amikor a magasabb síkról az alacsonyabbra akarunk benyomásokat
továbbítani. A festőnek az a feladata, hogy háromdimenziós tárgyakat sík felületen ábrázoljon,
amelynek természetesen csak két dimenziója van. Így még a legtökéletesebb kép is valójában
végtelenül elmarad az ábrázolt valóságos jelenettől, mert alig akad egy vonal, vagy szög, ami
ugyanolyan lenne, mint amilyen az az ábrázolt tárgyon. Mindez csak igen szellemes kísérlet arra,
hogy vonalak és szögek segítségével egy kétdimenziós felületen ugyanolyan benyomást keltsünk,
mint a valóságos tárgy a három dimenzióban. Így csak olyan módon hathat ránk, hogy esetleg
felidézi előző tapasztalatainkat a tenger zúgásáról, a virágok illatáról, a gyümölcs ízéről, vagy a
felületek keménységéről illetve lágyságáról.
Még nagyobb nehézségekkel találkozik a tisztánlátó, amikor megpróbálja a mentális
jelenségeket a fizikai síkhoz tartozó nyelvezettel kifejezni, mert, mint ahogy azt már az egyik előző
fejezetben említettük, a mentális világnak öt dimenziója van.
Bizonyos mértékben a feljegyzések megjelenése is különbözik ahhoz képest, amilyen feltételek
között azokat képesek vagyunk látni. Az asztrális síkon a tükröződés rendszerint egyszeri kép, bár
alkalmilag a látott ábrázolatok mozognak is.
A mentális síkon két nagyon eltérő aspektus van. Először is, ha a megfigyelő nem irányul
kifejezetten rájuk, akkor a feljegyzések egyszerűen csak a történések hátterét alkotják. Ilyen
körülmények között ezek csupán a nagy öntudat egy sokkal magasabb síkon való szüntelen
tevékenységének tükröződései, ami sokban emlékeztet a mozgófényképre. A tükrözött formák
ténykedése állandóan folyik, mintha az ember egy távoli színpadon figyelné a színészeket.
Másodszor, ha gyakorlott megfigyelő figyelmét bármilyen jelenetre irányítja, akkor, mivel ez az
akadálytalan gondolat síkján van, azonnal megjelenik előtte. Például, ha Julius Cézár britanniai
partraszállását akarja látni, akkor azonnal ott találja magát, nem úgy, mintha egy képet nézne,
hanem ténylegesen ott áll a parton a légionáriusok között és az egész jelenet körülötte megy végbe,
pontosan úgy, ahogy az esemény Krisztus előtt 55-ben megtörtént.
De a megfigyelőnek az is hatalmában áll, hogy meggyorsítsa az eseményt, így az, ami egy év
alatt történt meg, akár egy óra alatt is lejátszódhat. Az eseményeket bármelyik pillanatban meg is
állíthatja, hogy tetszés szerinti ideig szemlélhesse őket.
Nemcsak lát mindent, mintha valóban jelen lett volna az eseményeknél, hanem hallja és megérti
az emberek beszélgetését, tudatában van gondolataiknak és tetteik indító okainak is.
Van egy különleges lehetőség is, amelynél a kutató még szorosabb kapcsolatba kerülhet a
feljegyzésekkel. Ha olyan jelenetet figyel meg, amelyben ő maga is részt vett, akkor két lehetősége
van. Az egyik az, hogy a rendes módon figyeli meg azt, csak mint néző, akinek betekintése és
részvétele tökéletes, vagy pedig azonosítja magát azzal a rég meghalt személlyel és átéli annak
gondolatait és érzelmeit.
A tanuló láthatja tehát, hogy milyen lehetőségek tárulnak az elé az ember elé, aki birtokában
van annak az erőnek, amellyel tetszése szerint olvashatja az Akasha feljegyzéseket. Az egész
történelmet kényelmesen áttekintheti, kijavíthatja azt a sok tévedést és félreértést, amelyek az idők
során belekerültek a történetírók beszámolóiba. Megfigyelheti az időközben végbement geológiai
változásokat is, amelyek a Föld felszínén végbementek.
92

Rendszerint bármely megvizsgált feljegyzés időpontját meg lehet állapítani, de ez meglehetősen


nagy fáradságot és ügyességet igényel. Erre többféle lehetőség van:
1. A megfigyelő beletekinthet a képben szereplő egyik értelmes személy elméjébe, és innen
olvashatja le a feltehető időpontot.
2. Megfigyelheti a dátumot valamely levélen, vagy iraton.
3. Fordulhat valamilyen egykorú feljegyzéshez is, amelynek időpontját a rendes történelmi
források alapján könnyen megállapíthatja.

Az aránylag nem régi időpontokat könnyű dátum szerint megállapítani. De ha ősrégi időkről
van szó, akkor már más módszereket kell használni. Még ha le is tudjuk olvasni a keltezést egy
képben szereplő személy elméjéből, felmerül a nehézség, hogy az akkori időszámítási módszert a
megfigyelő által használthoz viszonyítsuk. Ezekben az esetekben a megfigyelő lepergeti maga előtt
az eseményeket (bármely kívánt sebességgel) és az ismert dátumtól számozva megszámolhatja az
éveket. De ha ezer évekről van szó, akkor ez a módszer meglehetősen unalmas lenne a
gyakorlatban. Ezért ilyenkor a megfigyelő megjegyez például egy pontot az égen, ahová a Föld
meghosszabbított tengelye mutat, s így a precessziók alapján kiszámíthatja az időpontot. Ha millió
évekkel ezelőtti feljegyzésekről van szó, akkor a napéjegyenlőségi precessziókat (kb. 26 000 év)
lehet egységként használni. Ilyen esetekben nem szükséges az abszolút pontosság, elegendő kerek
számokkal dolgozni.
A feljegyzések pontos leolvasása csak alapos gyakorlással lehetséges. Amint láttuk, mentális
látás szükséges ahhoz, hogy a leolvasás pontos legyen.
Ahhoz, hogy a tévedések lehetőségét a minimumra csökkenthessük, a mentális látásnak olyan
fokúnak kell lennie, hogy a kutató fizikai teste éber állapotban is tökéletesen a rendelkezésére
álljon. De hogy ezt elérhesse, évekig tartó munkára és szigorú önuralomra van szükség.
Sőt, mivel az igazi feljegyzések olyan síkon vannak, amely jóval a jelenlegi
felfogóképességünk fölött van, ahhoz, hogy ezeket tökéletesen megérthessük, olyan képességek
szükségesek, amelyek sokkal magasabb fokon vannak, mint amit az emberiség eddig kifejlesztett.
Ezért a jelenlegi állapotunkban az egész tárgykörről alkotott képünknek szükségképpen
tökéletlennek kell lennie, mivel mi azt alulról szemléljük, pedig felülről kellene.
Az Akasha feljegyzéseket nem szabad összetéveszteni az emberek által alkotott
gondolatformákkal, amelyek nagy tömegben léteznek úgy a mentális, mint az asztrális síkon. A
szentek és látnokok sok víziója nem a valódi Akasha feljegyzésekből való, hanem azok csak az
illető személyekről alkotott gondolatformák.
A feljegyzések olvasásának egyik módja a pszichometriai módszer. Ismeretes, hogy az anyag
részei és az eseményekről szóló feljegyzések között bizonyos magnetikus kapcsolat, illetve
rokonság van. Ezek a részek a környezetben lejátszódó dolgokról is rendelkeznek benyomásokkal.
Ez a rokonság lehetővé teszi, hogy az illető dolog mint közvetítő működjék a feljegyzések és azon
személy képessége között, aki a feljegyzésekben olvas.
A nem gyakorlott tisztánlátó rendszerint csak akkor tudja leolvasni a feljegyzéseket, ha van
valami fizikai kapcsolat közte és az általa vizsgálni kívánt tárgykör között. A tisztánlátás
gyakorlásának ez a módja a pszichometria.
Ha például a pszichometriát gyakorló személy kezébe egy követ adunk, mondjuk Stonehenge-
ből, az látni fogja ezeket a romokat, és le tudja írni őket, valamint a körülötte lévő vidéket is. Ezen
kívül az is lehetséges, hogy látni fogja a Stonehenge-vel összefüggő eseményeket is, például a
druida szertartásokat.
Nagyon valószínű, hogy a közönséges emlékezet is ennek az elvnek egy másféle kifejeződése.
A jelenetek, amelyeken keresztülmegyünk életünk folyamán, úgy tűnik, hogy úgy hatnak az
agysejtekre, hogy kapcsolatot hoznak létre az agysejtek és a feljegyzések különböző részei között, s
így emlékezünk arra, amit láttunk.
Még a gyakorlott tisztánlátónak is szüksége van valamiféle kapcsolatra, hogy az egyes
események feljegyzéseit megtalálja, amelyekről előzőleg nem volt tudomása. Erre különböző
lehetőségek vannak. 1. Ha már meglátogatta az esemény színhelyét, felidézheti annak a képét,
93

aztán átfuthat az eseményeken egészen addig, amíg el nem éri a kívánt időszakot. 2. Ha még nem
látta kérdéses helyet, akkor visszamehet időben az esemény időpontjáig, és ezután megkeresheti azt,
amit akar.
Megvizsgálhatja az adott időponthoz tartozó feljegyzéseket, s akkor nem lesz nehéz megtalálni
például egy neves személyt, aki az eseménnyel összefüggésbe hozható. Ekkor rátérhet az ezzel a
személlyel kapcsolatos feljegyzésekre, s így eljuthat ahhoz az eseményhez, amelyre szüksége van.
Láthatjuk tehát, hogy a Természet emlékezetében való olvasás képességének különböző
fokozatai vannak. Van néhány gyakorlott tisztánlátó, aki tetszése szerint vizsgálhatja a
feljegyzéseket. Vannak a pszichometriát gyakorlók, akiknek szükségük van egy, az elmúlt
eseménnyel összefüggő tárgyra, hogy kapcsolatba kerülhessenek azzal a múltbeli eseménnyel.
Vannak aztán olyanok is, akik alkalmilag kapnak lökésszerű felvillanásokat a múltból. Vannak
kristálynézők, akiknek néha sikerül kevésbé megbízható asztrális teleszkópjukat (lásd. Az asztrális
test c. könyvet) valamilyen régmúlt jelenetre irányítani.
Ezeknek az erőknek első megnyilvánulásait sokszor öntudatlanul gyakorolják. Így sok
kristálynéző öntudatlanul figyel jeleneteket a múltból, és nem tudja azokat megkülönböztetni a jelen
vízióitól, míg más, bizonytalan pszichikus képességű egyének is figyelnek képeket, melyek
állandóan a szemük elé tárulnak, és sohasem tudatosul bennük az, hogy tulajdonképpen
pszichometriával foglalkoznak és így szemlélik a tárgyakat, amelyek körülöttük vannak.
A pszichikusok ezen osztályának egyik változata az az ember, aki képességeit csak
személyekkel kapcsolatban tudja használni, tárgyakkal nem, ami ennél a képességnél inkább
megszokott. Az ilyen pszichikusok néha, ha egy idegennel találkoznak, felvillanhat bennük egy-
egy jelentősebb esemény ennek a személynek az életéből. Máskor azonban semmit sem
tapasztalnak.
Ritkán találkozhatunk olyan személyekkel, akiknek részletes látomásaik vannak azoknak a
személyeknek a múltjából, akikkel találkoznak. Kiváló példa erre a német író, Zsokké, aki ezt a
képességét részletesen leírja önéletrajzában.
Bár ennek a könyvnek nem tárgya a buddhikus síkkal való foglalkozás, a teljesség kedvéért
azért röviden utalunk az ezen a síkon található feljegyzésekre.
A buddhikus síkon található feljegyzések, a Természet emlékezete, tulajdonképpen sokkal
több, mint emlékezet, a szó hétköznapi értelmében. Ezen a síkon nincsenek többé időbeli és térbeli
korlátozások. A megfigyelőnek nincs szüksége arra, hogy az események sorozatán áttekintően
haladjon át, mert múlt, jelen és jövő egyidejűleg jelennek meg neki, mivel az "Örök jelenben" van,
akárhogy is hangzik ez a fizikai síkon.
A Logosz öntudatánál, de még a buddhikus síknál is sokkal alacsonyabb szinten, világos, hogy
a „feljegyzés” nem csupán emlékezet, mert mindaz, ami a múltban történt, és ami a jövőben történni
fog, most megy végbe a szeme előtt, éppen úgy, mint azok az események, amit jelennek nevezünk.
Bármilyen hihetetlennek hangzik is ez, mégis igaz.
Egy egyszerű és tisztán fizikai hasonlat lesz a segítségünkre abban, hogy legalább részben
megérthessük, hogyan látható, ha nem is a jövő, de a múlt és a jelen egyidejűleg.
Ha a következő két feltételt tényként elismerjük: 1. Hogy a fizikai fény normális sebességével
végtelen távolságra és veszteség nélkül képes utazni. 2. Hogy a Logosz, mivel mindenütt jelen lévő,
a térnek minden pontján egyidejűleg, tehát nem egymásutániságban, van jelen.
Ha elfogadjuk ezeket a tételeket, ebből szükségszerűen az következik, hogy mindennek, ami
valaha is történt a világ kezdetétől fogva, egyidejűleg kellett megjelennie a Logosz szemei előtt és
nem csupán, mint emlékezet, hanem ténylegesen (tényleges történésként), amit Ő megfigyelt.
Továbbá, tudatának egyszerű mozdulata által a téren keresztül, Ő nemcsak folyamatában lesz
tudatában minden eseménynek, ami csak történik és olyan ütemben, ahogyan az történik akár az
időben hátrafelé, akár előre. Ez azonban még nem magyarázza meg a jövő látását. Ezt jelenleg még
nem tudjuk megmagyarázni és eltekintve a metafizikai meggondolásoktól, csupán azok állításaira
alapozhatunk, akik már olyan fejlettségi fokot értek el, hogy már bizonyos szintig képesek a jövőbe
látni. A jövőt nem lehet annyira tisztán látni, mint a múltat, mert a jövő meglátásának a képessége
egy magasabb síkhoz tartozik. Ezen kívül, bár az előre látás nagymértékben lehetséges a mentális
94

síkon, az még nem tökéletes, mert ha a sors hálójába bárhol egy fejlett ember belenyúl, az ő
erőteljes akarata új szálakat szőhet a sorsba és megváltoztathatja az eljövendő élet szövedékét. A
hétköznapi és fejletlen ember élete folyását, mivel neki úgyszólván nincs is saját akarata, nagyon
gyakran tisztán előre meg lehet látni. De ha már az egó veszi kezébe bátran a jövőjét, ennek a
jövőnek a pontos előre látása lehetetlen.
Az az ember, aki atmikus testét is tudja használni, érintkezésbe léphet az Egyetemes
Emlékezettel, de csak saját fejlődési láncának korlátjain belül.
A XII. fejezetben említettük az esetleges plagizálás lehetőségét. Néha előfordul, hogy két író
egy időben látja ugyanazt az Akasha feljegyzést. Ebben az esetben nemcsak hogy plagizálják
egymást, hanem, bár mindegyikük azt hiszi magáról, hogy ő maga a cselekmények megteremtője,
ténylegesen mind a ketten a világ valóságos történéseit plagizálják.

XXIX. FEJEZET

A MENTÁLIS SÍK LAKÓI

A mentális sík lakói, hasonlóan az asztrális síkhoz, három osztályba sorolhatók. 1. Emberi, 2.
Nem emberi, 3. Mesterséges lények.
Mivel az ember gonosz szenvedélyeinek produktumai, amelyek oly nagy tömegben fordulnak
elő az asztrális síkon, nem létezhetnek a mentális síkon, azok az alcsoportok, amelyekkel
foglalkozni fogunk, sokkal kisebbek, mint az asztrális lények esetében.

Az alsó mentális sík lakói

Emberiek

Testben lévők Testetlenek Nem emberiek Mesterségesek

Adeptusok Emberi lények Rupadévák Elementálok


A devachanban Állati csoportlelkek

Beavatottak Egyéniesült állatok

Magasan fejlett Második elemi birodalom


Emberek
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Láthatjuk tehát, hogy kényelmi szempontból az emberi lényeket két csoportba sorolták, testben
lévőkre, akiknek még megvan a fizikai testük és a „halottakra” vagyis, akiknek már nincs meg a
fizikai testük.

1. Azok az emberi lények, akik mialatt még kötve vannak a fizikai testhez, teljes tudatossággal és
aktivitással működnek a mentális síkon, vagyis az Adeptusok, vagy beavatott tanítványaik,
mivel amíg a Mester meg nem tanítja tanítványát arra, hogyan használja a mentális testét, addig
ő képtelen lesz még az alsó fokokon is szabadon mozogni.

Az Adeptusok és a beavatottak, mint ragyogó, élénk színű gömbök jelennek meg, amelyek,
amerre csak elhaladnak, minden káros befolyást elűznek, a tökéletes boldogság érzését keltve, amit
gyakran még azok is észlelnek, akik közvetlenül nem érzik a jelenlétüket. Ők a mentális síkon
végzik fontos munkájuk legnagyobb részét, különösen annak felső szintjein, ahol az egyéniség (az
egó) közvetlenül tud tevékenykedni. Erről a síkról áramoltatják le legnagyszerűbb szellemi
befolyásukat a gondolatok világára. Innen ösztönzik a különböző nagy és jótékony hatású
95

mozgalmakat. Innen kapják a közvetlen tanításokat azok a tanítványok, akik már eléggé
előrehaladottak ahhoz, hogy fel tudják fogni azokat.
Az Adeptusok (Mesterek) a mentális sík legmagasabb, úgynevezett atomi síkján tartózkodnak
legnagyobbrészt. Az esetek legnagyobb részében azok, akik ezt az úgynevezett Asheka fokozatot
elérik, már nem térnek többé vissza a fizikai, asztrális, mentális, illetve kauzális testekbe, hanem
állandóan azon a fokon élnek. S ha az alsóbb síkokon van dolguk, ideiglenesen annak a síknak az
anyagából vonnak maguk köré eszközt.
Annak érdekében, hogy jobban megértsük a mentális sík és annak lakói állapotai, meg kell
említenünk azokat, akik nincsenek jelen ezen a síkon. A mentális világ jellegzetessége az
önzetlenség és spiritualitás, következésképpen a fekete mágusoknak és tanítványaiknak ezen a síkon
nincs helyük. Annak ellenére, hogy ezek közül sokan nagyon fejlett intellektussal rendelkeznek, így
mentális testük anyaga is nagyon aktív és érzékeny, irányulásaik minden esetben valamiféle
személyes vágyhoz kötődnek, ezért a mentális testnek csak azzal az alacsonyabb részével tudják
magukat kifejezni, amely elválaszthatatlanul összekeveredett az asztrális anyaggal. Ennek a
korlátozásnak szükségszerű következménye az, hogy tevékenységük csak az asztrális és a fizikai
síkra korlátozódhat.
Annak az embernek, akinek egész élete gonosz és önző, lehetnek olyan időszakai, amikor
tiszta, elvont gondolatok töltik el, és amikor használhatja mentális testét, feltéve, hogy megtanulta,
hogyan kell azt használni. De abban a pillanatban, amikor gondolatai személyes elemmel
keverednek, és valami rosszra irányulnak, a gondolat többé már nem elvont, így az ember ismét az
asztrális síkon találja magát, és az asztrális anyaggal dolgozik. Elmondhatjuk tehát, hogy a fekete
mágus csak akkor képes a mentális síkon dolgozni, ha elfelejti, hogy fekete mágus. De még ha ezt
meg is tudja tenni, csak azokat az entitásokat észlelheti a mentális síkon, akik ott tudatosan
dolgoznak és nincs lehetősége arra, hogy olyanokat észleljen, akik a devachanban tartózkodnak,
mert azok el vannak különítve saját világukban, ahová semmi kellemetlen, vagy rossz nem hatolhat
be kívülről.
A hétköznapi ember álmában, vagy a pszichikusan képzett ember transz állapotában bejuthat a
mentális világba, de ez igen ritkán fordul elő. Ennek abszolút előfeltétele a tiszta élet és a tiszta
célok. De ebben az esetben is csak igen halvány elképzeléseik lesznek az ottani benyomásokról.

Emberi lények test nélkül.

Ebbe az osztályba azok tartoznak, akikről már az előző fejezetekben beszéltünk.

2. Nem emberi lények.

Már Az asztrális test c. műben is említettük, hogy alkalmilag az asztrális síkon is találhatók
bizonyos kozmikus lények, akik más bolygókról, vagy más rendszerekből jöttek át látogatóba. Ilyen
látogatók sokkal gyakoribbak a mentális síkon. Ezeknek a lényeknek a leírási emberi nyelven
úgyszólván lehetetlen, úgy hogy erre nem is vállalkozhatunk.
Ezek igen magasztos lények és nem is foglalkoznak egyénekkel, hanem csak nagy kozmikus
folyamatokkal. Azok, akik a mi világunkkal vannak kapcsolatban, a karma törvényének a
végrehajtói. Ezen kívül a Föld és a tengerek változásaival és a földrengésekkel, szökőárakkal és más
szeizmikus jelenségekkel vannak kapcsolatban.

Rupadévák.

Ezeket a lényeket a hinduk és a buddhisták déváknak, a zoroasztriánusok az Ég és a Föld


urainak, a keresztények és a mohamedánok angyaloknak, mások Isten Fiainak ismerik és nevezik.
Ők olyan szellemi birodalmat alkotnak, akik az emberi fejlődéstől különböző fejlődési hullámhoz
tartoznak, amit az emberi fejlődési hullám feletti következő fokozatnak tekinthetünk úgy, ahogy az
emberi fejlődési fokozat van közvetlenül az állati fejlődési fokozat fölött. Van azonban egy fontos
96

különbség. Míg az állat csak az emberi fokozatba mehet át, addig az emberi lénynek, ha elérte a
mesteri fokozatot, többféle választási lehetősége van. Ezek közül az egyik a dévák fejlődési vonala.
Bár a dévák kapcsolatban vannak a Földdel, nincsenek hozzá kötve, hanem a Lánc egésze,
mind a hét világával számukra egy és ugyanaz. Az ő fejlődésük a hét lánc nagy rendszerén át halad.
A dévák seregei a Naprendszer más emberiségeinek soraiból származnak, melyek némelyike
alacsonyabb, mások magasabb fejlődési fokon vannak, mint mi. De a mi emberiségünknek is egy
igen kis része már eléggé fejlett ahhoz, hogy csatlakozhasson hozzájuk. Az minden esetre biztos,
hogy az ő számos osztályukból van olyan, amelyik soha nem haladt át a mi emberiségünkhöz
hasonló fejlődési fokon.
A dévákról egyenlőre nem sokat tudunk. Egy biztos, jelentősen magasabb fejlődési foko
vannak, mint mi. Ugyanis a mesteri fokozat az, amelynek az elérésére az emberiségnek a hetedik
fejlődési kör végére törekednie kell. Akkorra azonban a dévák fejlődése már sokkal magasabb
fokon fog állni. Számukra is van azonban egy meredekebb és rövidebb út, ami szédítően fenséges
magasságokba visz.
Az angyaloknak, vagy déváknak legalább annyi rendjük van, ahány emberi faj létezik és
mindegyik típusban erő, értelem és általános fejlődés van úgy, hogy együttesen százféle változat is
van.
Az angyalokat a keresztény egyház kilenc rendre osztotta. Ezek felsorolása a Szentmise
prefációjáőban van. Ez a kilenc rend a következő: Angyalok, Arkangyalok, Trónok, Uralmak,
hercegségek, Erények, Hatalmak, Kerubok és Szeráfok. Ezek közül hét a nagy sugarakhoz tartozik,
amelyekből a Naprendszer tevődik össze, és kettőt kozmikusnak nevezhetünk, mert más
rendszerekkel közösek.
Minden rendben több típus van. Minden rendben vannak olyanok, akik dolgoznak, akik a
szomorúaknak és a bajban lévőknek segítenek, és akik az elköltözöttek nagy tömegei között
munkálkodnak. Vannak, akik őrködnek, akik meditálnak, míg mások azon a fokon vannak, ahol
főként saját fejlődésükkel vannak elfoglalva.
A zenének is vannak angyalai, akik a zene útján fejezik ki magukat úgy, mint mi a beszéddel.
Számukra egy arpeggio üdvözlet, egy fuga beszélgetés, egy oratórium szónoklat. Vannak angyalai
a színeknek is, akik izzó színárnyalatok kaleidoszkópszerű változásaival fejezik ki magukat. Vannak
olyan angyalok is, akik illatok útján kommunikálnak egymással. Ennek a típusnak egyik alosztálya
füstölők angyalait foglalja magába, akik ezeknek a rezgéseit kedvelik, és ebben találnak élvezetet.
Van még egy fajta, akiket a természet szellemekhez, vagy elfekhez sorolhatunk, akik nem
illatok segítségével fejezik ki magukat, hanem csak ilyen kiáramlások által élnek és mindig ott
találhatók, ahol ilyen füstölőket égetnek. Sokféle változatuk van. Némelyek a durva és undorító
szagokkal táplálkoznak, mások a kellemes és rafinált illatokkal. Vannak ezek között, kik különösen
a tömjén illathoz vonzódnak, ezért ezeket olyan templomokban lehet megtalálni, ahol tömjént
használnak.
Azokat, akik megtanulták, hogyan kell felismerni és reagálni a Szentmise Prefációjának ősi
hívására, s akik az erő szétosztásával vannak megbízva, gyakran angyali küldötteknek is nevezik.
Ezek közül némelyek már teljesen járatosak az ilyen jellegű munkában, mások még újoncok, akik
buzgón tanulják, mit és hogyan kell tenniük.
Az angyali fejlődés módszere főként a szolgálat, ezért a mise rendkívül jó alkalom nekik a
szolgálatra és ezt készségesen el is végzik. A csendes mise alkalmával az irányító angyal válaszol
először a pap által kibocsátott hívásra és gyűjti össze a többit. Az énekes misénél az ősi dallam
vonzza oda őket és ott készen állnak, hogy a megfelelő időben csatlakozzanak.
Az angyalok által teljesített szolgálat nagyon sokféle. Csak kevesen kerülnek közülük
kapcsolatba emberi lényekkel, s főként a vallásos szertartásokkal kapcsolatban.
A keresztény szertartásokban invokált angyalok spirituális fejlődésükben sokkal magasabb
szinten állnak, mint mi emberek. A szabadkőművességben is hívnak angyali segítséget, de ezek
fejlődésben és intelligenciában közelebb állnak az emberi fokhoz és mindegyikük hoz magával
alárendelteket is, akik teljesítik utasításaikat.
97

Minden szabályszerűen létrehozott szabadkőműves páholy egy, a hetedik sugárhoz tartozó


angyal felügyeletére van bízva, aki ügyeit irányítja.
Az angyalok közül egynek sincs olyan fizikai teste, mint nekünk. Legalsóbb rendjüket
kámadéváknak nevezik és legalsóbb testük az asztrális test. A következő osztály a rupadéváké,
akiknek a teste az alsó mentális anyagából van, és akik a mentális sík négy alsó fokozatán
tartózkodnak. A harmadik osztály az arupadéváké, testük a felső mentális (kauzális) anyagából van.
Ezek fölött van még négy nagy osztály, akik Naprendszerünk négy felső síkját népesítik be. A
dévák birodalma fölött vannak a planetáris szellemek nagy seregei. Ebben a könyvben főleg a
Rupadévákkal foglalkozunk.
A dévák körülbelül olyan rokonságban vannak a természet szellemekkel egy magasabb fokon,
mint amilyen rokonságban az ember van az állatokkal egy alacsonyabb fokon. S amint az állat az
individualizációt csak az ember segítségével érheti el, úgy látszik, hogy a természet szellem is csak
akkor tud az egyéniesülés útjára lépni, ha egy dévához csatlakozik.
A dévák sohasem válnak emberré és legtöbbjük már az emberi fok fölött áll, de vannak
közöttük néhányan, akik a múltban emberek voltak.
A dévák teste folyékonyabb, mint az emberé és sokkal nagyobb kiterjeszkedésre és
összehúzódásra képes. Ezen kívül bizonyos tüzes tulajdonsága is van, ami világosan
megkülönbözteti őket az emberektől. A dévák aurája olyan nagy változásokra képes, hogy például,
megfigyelték, hogy egy déva aurája, amely rendes körülmények között 130-140 m átmérőjű volt,
több kilométer átmérőjűre terjedt ki.
A déva aurájának színei inkább lángszerűek, mint felhőszerűek. Az emberé úgy néz ki, mint
egy különlegesen ragyogó és finoman izzó gázfelhő, a déváé pedig, mint egy lángtömeg.
A dévák sokkal inkább aurájuk fölött élnek, mint az ember. Míg az ember aurájának 99%-a a
fizikai testen belül van, addig a déváknál ez az arány sokkal kisebb.
A dévák rendszerint mint gigantikus nagyságú emberi lények jelennek meg az ember előtt.
Nagy tudás és erő birtokosai és nagyszerű a megjelenésük. Úgy írják le őket, mint sugárzó,
tündöklő teremtményeket milliónyi színárnyalatban, akik a szivárványhoz hasonlóan változtatják
színeiket. Fenséges és nyugodt energiát és ellenállhatatlan erőt testesítenek meg. János apostol
Jelenéseinek 10. Része első versében egyiküket a következőképpen írja le: „És láték egy másik erős
angyalt az égből leszállani és a fején szivárvány volt és az orcája olyan vala, mint a Nap és a lába,
mint a tűzoszlopok. Hangjuk, mint sok víz zúgása.”
A dévák is hoznak létre gondolatformákat úgy, mint az emberek, de az ő gondolatformáik nem
annyira konkrétak, mint a mieink, kivéve, ha már magas fokot értek el. Az angyalok természetük
szerint jobban általánosítanak, és állandóan nagyszerű terveket szőnek. Mint már említettük,
színbeszédet használnak, ami talán nem annyira határozott, mint az emberi beszéd, de bizonyos
tekintetben többet fejezhet ki.
A déváknál nincsenek olyan beavatások, amelyben mi részesülhetünk. Az ő birodalmuk és a
mienk az adeptusi foknál magasabb szinten fut össze.
Vannak olyan lehetőségek, amelyekkel az ember átléphet a déva fejlődésbe, még azon a fokon
is, amelyen mi vagyunk, vagy ennél alacsonyabban.
Nem sokat tudunk a dévák munkájának szabályairól és korlátairól. De sokkal több
tevékenységi vonaluk lehet, mint amit mi el tudunk képzelni. Rendszerint nagyon hajlamosak arra,
hogy emberi lényeknek példákon keresztül magyarázzák saját vonaluk dolgait, olyanoknak, kik
eléggé fejlettek ahhoz, hogy ezeket a dolgokat megértsék.
Sok utasítást adtak már ilyen módon, de eddig még nem sok hasznot húztunk belőlük.
A dévák különösen szépek, de alsóbb rendjeiknek csak egészen halvány és bizonytalan
felfogásuk van a dolgokról és pontatlan is, a tényeket illetően.
Így az ember déva barátja nagyon érdekes személyiség lehet, de mivel nincs kapcsolata a
tényekkel, amelyek között az emberiség fejlődik, tanácsaikat a legnagyobb óvatossággal kell
kezelni, ha azok a fizikai cselekedetekre vonatkoznak.
Általánosságban véve a dévák magasabb rendjei fenntartás nélkül működnek együtt az
Univerzum nagy tervével, ezért tökéletes a „rend”, mit a természetben találhatunk. Az alsóbb
98

rendekben ez a tökéletes engedelmeskedés inkább ösztönszerű és automatikus és nem tudatos.


Elvégzik munkájukat, mert ösztönözve érzik magukat az Egyetlen Akarat által, mely mindenen
áthatol.
A nemzetek élén álló déva magasztos értelemmel rendelkező lény, aki mindig együttműködik a
tervvel. Az alsóbbrendű nemzeti dévák például még a harcmez6őkön is küzdenek saját nemzetük
érdekében. Amint értelmük fejlődik, mindinkább együttműködnek a tervvel.
A Föld Szelleme az az ismeretlen, titokzatos lény, akinek a teste maga a Föld, nem tartozik a
dévák magasabb rendjéhez. Keveset tudunk róla, inkább a rupadévák rendjéhez tartozik.
Azok a dévák, akik a mesteri fokozaton túl vannak, a „megismerés” testében élnek (szanszkrit
nyelven Jnanandeha). Ennek a testnek a legalsóbb része a nirvánai sík atomja, ami úgy szolgál
nekik, mint nekünk a fizikai test.
A négy Devaraja-ról, vagyis a Föld kormányzóiról már Az asztrális test c. munkában
beszéltünk.

Állati csoportlelkek.

Az állati csoportlelkek, ahová az állatok többsége tartozik, az alsó mentális síkon találhatók.

Egyéniesült állatok. Ezekről már a XII. Fejezet végén beszéltünk.

A második elemi birodalom.

A mentális elemi esszencia eredetét a II. Fejezetben már leírtuk. Ezzel az esszenciával, illetve
ennek a tevékenységével úgy foglalkoztunk, mint az ember mentális teste egy részével, amint azt a
gondolatainkban használjuk (a gondolatformáinkban). Ezért itt már csak keveset mondhatunk erről.
Három elemi birodalom van: az első a felső mentális, vagyis a kauzális alsíkok anyagát
lelkesíti meg. A második a mentális sík négy alsó fokának anyagát. A harmadik az asztrális anyagot.
A második birodalomban a legmagasabb alosztály a negyedik alsíkon van. Van még két osztály a
három alsó alsík mindegyikén, ami ezen a négy alsíkon két alosztályt tesz ki.
Már a II. Fejezetben láthattuk, hogy a mentális esszencia a fejlődés lefelé tartó ívén van, ezért
kevésbé fejlett, mint az asztrális esszencia, vagy természetesen a későbbi birodalmak bármelyike,
pl. az ásványvilág és rá is mutattunk ennek a ténynek a fontosságára, amit a tanulónak állandóan
szem előtt kell tartania.
A mentális esszencia, ha lehet, még érzékenyebb a gondolattevékenységre, mint az asztrális
esszencia. A kutató figyelmét állandóan ámulatba ejti az a csodálatos finomság, amivel az elme
legcsekélyebb, leghalványabb ténykedésére is válaszol. Természetesen ebben a reagálásban van az
ő igazi élete, fejlődését az segíti elő, ha gondolkodó lények használják. Ha el tudjuk képzelni,
amikor minden gondolati ténykedéstől szabaddá válik, akkor végtelen mennyiségű táncoló atomok
tömegeként jelenik meg, telve az élet csodálatos intenzitásával, ami azonban, önmagában csak igen
csekély mértékben lenne képes lefelé haladni az anyagba vezető ösvényen. De ha gondolat veszi
birtokba és serkenti aktivitásra, tetszetős formákba tömörítve azt a rupa fokozatokon, akkor további
impulzust kap, ami a gyakori ismétlés következtében előre ösztönzi útján.
Ha egy gondolat a felső fokozatokról a földi dolgok felé irányul, akkor lefelé áramlik és
magával viszi az alsó síkok anyagát. Ilyenkor az elemi energiát (esszenciát), amelyből az első
fátyolt alakították ki, kapcsolatba hozza ezzel az alsóbb anyaggal, s így ez az esszencia fokozatosan
hozzászokik ahhoz, hogy az alacsonyabb rezgésekre válaszoljon és így halad lefelé az anyagba
vezető útján.
Az esszenciát nagyon jelentősen befolyásolja a zene is, amit a nagy zenészek bocsátanak ki a
devachanban (lásd a XII. fejezetet).
Világosan fel kell ismerni, hogy óriási különbség van a gondolatnak a saját síkján való
nagyszerűsége és ereje és a között az aránylag erőtlen erőfeszítés között, amit mi a fizikai síkon
gondolatnak ismerünk.
99

A közönséges gondolat eredete a mentális testben van és amint lefelé áramlik, asztrális
anyagba öltözik. Az az ember, aki használni tudja kauzális testét, gondolatait azon a fokon ébreszti,
és ezek a gondolatok az alsó mentális esszenciába öltöznek. Következésképpen ezek sokkal
finomabbak, sokkal átütőbbek és minden tekintetben hatásosak.
Ha a gondolat kizárólag magasabb tárgykörre irányul, rezgései túlságosan finomak ahhoz,
hogy az asztrális anyagban nyerjenek kifejezést, de ha ezt az alsó anyagot befolyásolják, akkor
sokkal nagyobb hatásuk van, mint azoknak, amelyek ennek az alsó anyagnak a fokain lettek
előidézve.
Tovább követve ezt a gondolatmenetet: egy beavatottnak a gondolata a buddhikus síkon
keletkezik, és kauzális anyagba öltözik. A Mester gondolata az atmikus síkon jön létre, és olyan
erőket hoz működésbe az anyagi régiókban, ami normális látókörünk fölött van.

3. Mesterséges lények, Elementálok.

A mentális elementálokkal, vagy gondolatformákkal az előzőekben már részletesen


foglalkoztunk. A mentális világban ezek még nagyobb számban fordulnak elő, mint az asztrális
világban. Ezek természetesen sokkal ragyogóbbak és színesebbek, mint az asztrális elementálok.
Erősebbek, tovább tartanak és élettelibbek.
A Mesterek és a beavatottak sokat használják ezeket a mentális elementálokat. Az általuk
létrehozott elementáloknak természetesen sokkal hosszabb az élettartamuk és aránylag nagyobb az
erejük, mint azoké, amelyekkel Az asztrális test c. munkában foglalkoztunk.

XXX.FEJEZET

A MENTÁLIS TEST HALÁLA

Az élet a devachanban, a mennyei világban is véges tehát. A devachani élet akkor ér véget,
amikor az ego befejezi az előző asztrális és fizikai életekben gyűjtött tapasztalatainak asszimilálását
és kivonja azokból a lényeget.
Az összes mentális képesség, amely a mentális testen keresztül jut kifejezésre, a felső mentális,
vagy kauzális testbe húzódik vissza. Ezekkel együtt a mentális egység, ami hasonló funkciót tölt be,
mint amit a fizikai és az asztrális atomok teljesítenek, szintén visszahúzódik a kauzális testbe, és
látens állapotban itt marad mindaddig, amíg újból tevékenységre nem hívják, amikor eljön az újbóli
megtestesülés ideje.
A mentális egységet az asztrális és a fizikai permanens atommal együtt beburkolják a
buddhikus életszövevénybe (lásd a XXXII. fejezetet) és elraktározzák, mint magszerű fénylő
részecskét a kauzális testben. Ez minden, ami az egónak az alsó világban viselt testéből megmarad.
Maga a mentális test, az igazi ember, az egó, utolsó ruhája, mint mentális holttest marad vissza
éppen úgy, ahogy az asztrális és a fizikai testeket is hátrahagyják. Anyaga feloszlik és visszatér a
mentális világ általános anyagába.
Ebben a kötetben nem foglalkozunk az ember életével a felső mentális, vagy kauzális síkon, de
azért, hogy az ember életének történetét ne hagyjuk befejezetlenül két inkarnáció között, röviden
érintjük a felső mentális síkon eltöltött életet is.
Minden emberi lény, miután befejezte életét az asztrális és az alsó mentális világban, megkapja
az egonak legalább egy felvillanását a kauzális testben. A fejlettebbek természetesen határozottan
tudatos időszakot töltenek el ott, az egó saját síkján.
Az egó tudat pillanatnyi felvillanásában az ember áttekintheti legutolsó életét, mint egészet, s
ebből összegyűjtheti a benyomásokat az elmúlt élet munkájának eredményességével, vagy
eredménytelenségével kapcsolatban. Ezzel együtt az előtte álló új életről is kap előzetes betekintést,
a feladatról, amit meg kell tanulnia, vagy az előmenetelről, amit meg kell valósítania.
Az egó csak nagyon lassan ébred rá ezeknek a felvillanásoknak az értékére. Viszont ha megérti
őket, akkor már fel is tudja azokat használni. Lassanként eléri azt a fokot, amikor ez a felvillanás
100

többé már nem pillanatnyi, amikor már a felmerülő kérdést alaposabban meg tudja fontolni és
szentelhet is bizonyos időt eljövendő élete terveinek. Az egónak saját síkján eltöltött életéről ezen
sorozat negyedik könyvében, A kauzális test c. könyvben lesz szó.

XXXI. FEJEZET

A SZEMÉLYISÉG ÉS AZ EGÓ

Most rátérünk a személyiség és az egó közötti viszony tárgyalására. Mivel az egót még nem
tanulmányoztuk (ezt a következő kötetben, A kauzális test c. műben tesszük meg), ezért nem tudjuk
teljes körűen megvizsgálni az egó és a személyiség közötti kapcsolatot. Ezen kívül, ebben a
kötetben inkább a személyiség szempontjából vizsgálódunk és nem az egó szempontjából. A
következő kötetünkben a kauzális testről, majd újra rátérünk erre a témára, akkor már főleg az egó
szempontjából vizsgálódva, mivel ez a téma rendkívül fontos.
A személyiség abból az ideiglenes eszközből áll, amelyen keresztül a valósi ember, a
Gondolkodó, kifejezi magát a fizikai, az asztrális és az alsó mentális világokban. Tehát a
személyiség a fizikai, az asztrális és a mentális testekből áll és az ezekkel a testekkel kapcsolatos
tevékenységekből.
Az egyéniség, (az individualitás) maga a Gondolkodó, az Én a kauzális testben. Mint ahogyan
egy fa leveleket hajt ki, amelyek tavasszal, nyáron és ősz elején zöldellnek, úgy hajt ki az egyéniség
személyiségeket, amelyek a fizikai, az asztrális és az alsó mentális élet-periódus alatt működnek.
Ahogy a fa levelei is felszívják a nedveket, feldolgozzák azokat és elraktározzák a fa törzsébe,
azután lehullnak és elpusztulnak, ugyanúgy gyűjtenek a személyiségek is tapasztalatokat és
továbbítják azokat az egyéniségbe. És amikor feladatukat befejezték, lehullnak és elpusztulnak.
Az egó a személyiségbe inkarnálódik, hogy meghatározottá váljon. Az egó a saját síkján
nagyszerű, de ez a nagyszerűsége bizonytalan, kivéve azokat az embereket, akik már messze
előrehaladtak a fejlődés útján.
Az ember princípiumai a következőképpen osztályozzuk:
A halhatatlan hármasság (triád), vagy egyéniség (aítma, buddhi, manasz, felső manasz).
A múlandó négyesség: káma (káma-manasz), prána, éterikus testmás, sűrű fizikai test.
A Gondolkodó, vagyis az egyéniség, aki egyedül maradandó. Ő az, akinek számára „sohasem
üt az óra”, az örök ifjú, ahogy azt a Bhagavad Gita kifejezi, aki felveszi és eldobja testeit, mint az az
ember, aki felveszi, majd ledobja ruháit, amikor elhasználta őket. Mindegyik személyiség egy-egy
új szerepe a halhatatlan színésznek, aki mindig újra és újra fellép az emberi élet színpadán, de az
élet drámában minden szerep, amit betölt, az előzőnek a gyermeke és a következőnek az apja, úgy
hogy az élettörténet folyamatos.
Az elemek, amelyekből a személyiség összetevődik, az emlékezet láncszemeivel vannak
összekapcsolva, amelyek az alsó három eszköz által nyert benyomásokkal kapcsolatosak. Ezen
kívül ott van még a Gondolkodó eszköze önazonossága meghatározására, amellyel kialakítja a
személyes Én-tudatot. Ezt Ahamkárának is nevezik, amely az aham szóból származik. Jelentése: Én,
és a kara szóból, amely készítőt, csinálót jelent. Ahamkára tehát Éncsinálót jelent.
A fejlődés alsó fokán az Én-tudat a fizikai és az asztrális eszközökben van, mint ahogy a
tevékenység legnagyobb része is ezekben a testekben zajlik. Később ez áttevődik az alsó mentális
testbe, és ezután majd ez kerül túlsúlyba.
A személyiség az ő múlandó érzéseivel, vágyaival, szenvedélyeivel, gondolataival egy önálló
lényt alkot, annak ellenére, hogy energiáit egész idő alatt a Gondolkodótól kapja, akit beburkol
testeivel.
Mivel a személyiség képességei, melyek az alsó világokhoz tartoznak, gyakran szöges
ellentétben állnak az egyéniség maradandóbb érdekeivel, ezért a kettő között konfliktus keletkezik,
101

melyek gyakran a személyiség múlandó élvezeteinek győzelmével végződik, csak ritkán győznek a
tartósabb érdekek.
A személyiséggel kapcsolatban, nagyon nehéz felülkerekedni azon a felfogáson, hogy ezzel a
személyiséggel azonosítsuk magunkat. Mint ahogy láttuk, a személyiség az élet folyamán
határozott, önálló egységgé fejlődik ki, amelynek fizikai, asztrális és mentális formája van,
határozott felfogással és szokásokkal rendelkezik. S ez nem is kifogásolható, ha kialakulás a jó
irányban történt. De ha a benne lakó élet elhiszi, hogy ő maga az egyén, akkor elkezdi saját érdekeit
szolgálni, ahelyett, hogy csak eszköznek tekintené azt az egó szellemi céljaira. Az ilyen tévedés
következményeként vannak aztán olyan emberek, akik nagy vagyonra, hatalomra és hírnévre
törekszenek. Az én-személyiség a legnagyobb akadálya annak, hogy a felső én a személyiséget saját
spirituális fejlődésének céljaira használhassa.
A személyiség élete természetesen akkor kezdődik, amikor a Gondolkodó elkészíti az új
mentális testet (lásd a következő fejezetet) és addig tart, amíg a mentális test a devachanban töltött
idő végén fel nem oszlik.
Az egó célja az, hogy kiteljesítse latens erőit. Ezt úgy éri el, hogy ismételten leereszkedik az
újabb és újabb személyiségekbe. Azok az emberek, akik ezt nem értik meg – és jelenleg az
emberiség nagy többsége ilyen – a személyiséget úgy tekintik, hogy az az énjük, s ennek
következtében egyedül ennek élnek. Életüket úgy irányítják, hogy az a személyiség pillanatnyi
céljait szolgálja.
Az az ember, aki tud, felfogja, hogy az egyedül fontos dolog az egó élete és hogy az élet célja
annak spirituális fejlődése, s a múlandó személyiségnek ezt a célt kell szolgálnia. Ezért, amikor két
dolog között döntenie kell, nem azt fogja tenni, amit a legtöbb ember, tehát nem azt fogja
választani, ami a számára, mint személyiség számára, a legnagyobb élvezetet és hasznot hozza,
hanem azt fogja nézni, hogy mi az, ami az ego fejlődése szempontjából a leghasznosabb. A
tapasztalat hamar meg fogja neki tanítani, hogy ami másoknak nem jó, az számára sem lehet igazán
jó. Így megtanulja, hogy tökéletesen elfeledkezzen önmagáról, és csak azt vegye figyelembe, ami az
emberiség, mint egész számára hasznos.
Ha a személyiséget akarjuk fejleszteni az egó számlájára, az súlyos tévedés és a tanítványnak
ebben a tekintetben állandóan résen kell lennie. Vegyük például az egyik legközönségesebb
hibának, az önzésnek a valószínű következményeit. Ez elsősorban egy mentális magatartás, illetve
állapot, úgy hogy eredménye is a mentális birodalomban fog megjelenni. Mivel a személyiség
erősítésének az egyéniség számlájára egyik eredménye az alsó személyiség kihangsúlyozása lesz,
így az önzés egyre erősebben ismétli magát, egyre erősebbé válik.
Ha az ember valamelyest magasabb fokra emelkedik, mint a hétköznapi ember, és fő
tevékenysége áttevődik a mentális síkra, akkor fennáll annak a veszélye, hogy akkor az elmével
fogja azonosítani magát. Ezért arra kell törekedni, hogy ehelyett az egóval azonosítsa magát, az
egót tegye tudatának legerősebb pontjává, s ennek alapján olvassza össze a személyiséget az
egyéniséggel.
A tanuló igyekezzék tudatosítani önmagában, hogy az elme nem a Megismerő, hanem az
eszköz, amit a Megismerő használ, hogy tudást szerezzen. Az elmét a Megismerővel azonosítani
annyit jelent, mint a vésőt azonosítani a szobrásszal, aki azt kezeli. Az elme korlátozza a
Megismerőt, aki, amint az én-tudatosság kifejlődik, minden oldalról lenyűgözve érzi magát általa.
Ha az ember egy vastag kesztyűt húz fel, azt fogja tapasztalni, hogy sokat veszít tapintásának
finomságából. Így van ez a Megismerővel is, ha magára veszi az elmét. A kéz benne van a
kesztyűben, de tapintó képessége nagyon lecsökken ezáltal. A Megismerő is jelen van az elmében,
de erői kifejezésükben korlátozottak.
Amint azt már az egyik előző fejezetben is láttuk, a mentális testnek megvan az a
jellegzetessége, hogy önmagának egy darabját az előtte megjelenő dologhoz hasonlóan alakítsa ki.
Ha ez megtörténik, akkor az emberről azt mondják, hogy megismerte a tárgyat. Mégis, amit
megismert, az nem maga a tárgy, hanem a tárgy által az ő elméjében létrehozott kép. Sőt, ez a kép
az általunk már tárgyalt okok miatt (lásd a VIII. Fejezetet), ez a kép sem tökéletes reprodukciója a
tárgynak, hanem az elme bizonyos jellegzetességei által kiszínezett és eltorzított.
102

Ezek a meggondolások vezetnek minket oda, hogy elménkben illetve mentális testünkben a
dolgokat nem önmagukban ismerjük meg, hanem csak a képek által, amelyek tudatunkban ezekről a
dolgokról létrejöttek. Ha ezen elgondolkozunk, ez segítségünkre lesz abban, hogy megértsük, hogy
mi, mint személyiségek, az egónak egy életre felvett ideiglenes ruhái vagyunk.
Ha egy rossz tulajdonság van jelen a személyiségben, ez azt jelenti, hogy egy jó tulajdonság
hiányzik az egóban. Az egó lehet tökéletlen, de sohasem lehet rossz, mivel a kauzális testen
keresztül semmiféle rossz nem nyilvánulhat meg. A rossz tulajdonságok ugyanis csak az asztrális
sík négy alsó alosztályán keresztül juthatnak kifejezésre. Ezeknek a befolyása a mentális síknak
csak az alsó négy síkjára tükröződik. Ezért az egót egyáltalán nem érintheti. Azok az érzelmek,
amelyek a három felső asztrális alsíkon megjelenhetnek, csak jók lehetnek, mint például a szeretet,
az együttérzés és az áhítat. Ezek hatnak az egóra a kauzális testben, mivel ő a mentális világ
megfelelő alsíkjain tartózkodik.
A kauzális testre végső soron kiható eredményt hosszantartó, alacsony színvonalú életek
okozhatnak, amelyek hosszú időn keresztül megakadályozhatják, hogy ellenkező előjelű, jó
benyomásokat befogadjon, mivel ebben az esetben a kauzális anyagnak bizonyos tompasága, vagy
bénultsága nem képes fogadni ezeket a benyomásokat.
Az egó által kifejlesztett tulajdonságok ezért csak jó tulajdonságok lehetnek. Ha azonban az
egóban valamiféle hiány van, akkor a személyiségben sincs semmi, ami a hibák növekedését
megakadályozná. S mivel kívüle még mások is rendelkezhetnek ezzel a hibával, s mivel az ember
„utánzó állat”, egészen bizonyos, hogy a hiba gyorsan megnyilvánul. A hiba „bűn” a személyiség
eszközeihez tartozik, nem pedig a benn lévő igazi emberhez. Ezekben az eszközökben a bűn
ismétlése elérhet egy olyan szintet, amikor már nagyon nehéz azt leküzdeni. De ha az egó mégis
nekigyürkőzik, hogy egy ellenkező előjelű erényt építsen ki magában, akkor a bűnt gyökerestől tépi
ki, s az többé nem fog visszatérni a jelen életében, sem pedig a következőben. Sok modern
pszichológus és iskola hirdeti ezt a módszert, annak helyettesítésére, amely inkább a rossz
tulajdonságot támadja. „Erősítsük magunkat csupa igenléssel”, mondta Emerson igen helyesen.
A személyiség az egónak pusztán töredéke. Az egó önmagának csak kis darabját vetíti ki a
mentális, az asztrális és a fizikai testekbe. Ezt a piciny töredéket a tisztánlátók az ember fölött látják
lebegni. Gyakran úgy írják le, mint egy hüvelyknyi nagyságú arany emberkét, aki a szívben lakik.
Mások ragyogó, fényes csillagként látják.
Az öntudatnak ezt a csillagát a test csakráinak bármelyikébe el lehet helyezni. Hogy ezeknek a
csakráknak melyike a legjobb erre a célra, az nagyrészt az ember típusától, vagy „sugarától” függ
egyrészt, másrészt pedig fajától és alfajától. Így az ötödik gyökérfaj ötödik alfajának emberei
majdnem mindig az agyban tartják ezt az öntudatot, abban a csakrában, amely az agyfüggelékkel
van kapcsolatban.
De vannak más fajú emberek is, akik rendszerint a szívben, a torok- vagy a plexus solaris
csakrában helyezik el.
Az öntudatnak ez a csillaga képviseli az egót az alsó síkokon, vagyis a személyiségben. De bár,
mint láttuk, ez a személyiség része az egónak, ereje és élete az egóé, mégis gyakran elfelejti ezt, és
úgy tekint magára, mint független, külön álló lényre, aki saját céljaiért dolgozik. A hétköznapi
ember esetében, aki sohasem tanulmányozza ezeket a dolgokat, a személyiség az ember, minden
törekvésével és céljával egyetemben és az egó csak nagyon ritkán és részlegesen nyilvánulhat meg.
A személyiség és az egó között mindig van egy összekötő vonal, amit a hinduk antakharanának
neveznek. A legtöbb ember még csak kísérletet sem tesz arra, hogy használja ezt az összekötő
vonalat. A fejlődés korai szakasza abból áll, hogy ez a közlekedő vonal megnyílik, úgy hogy rajta
keresztül az egó fokozatosan megnyilvánulhat, és végül uralkodhat a személyiségen. Ha ezt elérte, a
személyiségnek nincs többé külön gondolata, vagy akarata, hanem az csak az ego kifejeződése lesz
az alsóbb síkokon, mint ahogy annak lennie is kell.
Az egó általában csak igen részlegesen birtokolja alsóbb eszközeit. Az említett összekötő
vonalat úgy kell tekinteni, mint valamilyen kinyújtott kart, ami a felébredt egó kis darabja és a lent
lévő kéz között van. Ha a kettő tökéletesen egyesül, akkor ez az elvékonyodott zsinór megszűnik
létezni.
103

A szanszkritban az antahkarana szó belső szervet, vagy eszközt jelent és ennek


megsemmisülése azt jelentené, hogy az egónak nincs többé szüksége eszközre, mert ő maga,
közvetlenül dolgozik a személyiséggel. Ezért az összekötő vonal, az antahkarana, a felső és az alsó
én közötti kapcsolat megszűnik abban a pillanatban, amint egy akarat irányítja mind a kettőt.
Meg kell azonban érteni, hogy az egó, mivel ő egészen magas síkhoz tartozik, sohasem tudja
magát teljesen kifejezni az alsó világokban. A legtöbb, amit várni lehet az, hogy a személyiség
akarata semmi olyat nem fog tartalmazni, ami az egónak nincs szándékában, s hogy annyit,
amennyi lehetséges, ki fog fejezni magából az alsó világokban.
A teljesen gyakorlatlan embernek lényegében nincs összeköttetése az egóval. A beavatottnak
pedig tökéletes a kapcsolata. E két szélsőség között pedig számtalan fokozat van.
Azt is figyelembe kell venni, hogy az egó maga is fejlődésben van. A fejlődés különböző
fokain álló egókkal van dolgunk. De minden esetben az egó felmérhetetlenül magasabb szinten van,
mint amelyen a személyiség valaha is lehet.
Bár maga az egó is csak töredék részét képviseli a monádnak, mint egó azonban a kauzális
testében teljes, még akkor is, ha erői fejletlenek. Mindazonáltal a személyiségben az egó életéből
csak egy csipetnyi van.
Nyilvánvalóan igen fontos, hogy a komolyan tanulmányozónak mindent meg kell tennie, ami
tőle telik, hogy a személyisége és az egója közötti kapcsolatot aktívvá tegye. Ez okból figyelmét az
életre kell fordítania.
Az egónak biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyekre szüksége van, és akkor sokkal
teljesebben fog tudni leereszkedni, és kihasználni az alkalmakat. Így tehát, ha az egó a szeretetet
akarja kifejleszteni, akkor a személyiségnek gondoskodnia kell arról, hogy az alsó világokban a
szeretetet teljes mértékben érvényesítse. Ha az egó bölcsességre vágyik, akkor a személyiségnek
tanulás által igyekeznie kell bölcsességre szert tenni az alsó világokban.
Igyekeznünk kell kitalálni, hogy mi az ego kívánsága. Azután, ha a szükséges feltételek
megvannak, az egó örömmel fog reagálni fog erre az erőfeszítésre. A személyiségnek nem lesz oka
panaszra, hogy igyekezetére nem reagálnak a magasabb síkról. Ha a személyiség figyel az egóra, az
egó is figyelni fog a személyiségre.
Az egó úgy bocsátja le a személyiséget az alsó világokba, mint ahogy a halász veti ki a hálóját.
A halász sem várja el, hogy minden dobás eredményes legyen és nem fog elkeseredni, ha egy-egy
dobás sikertelen marad. A személyiséggel kapcsolatos munka csak egyike tevékenységeinek, s így,
ha ez sikertelen, más tevékenységeivel vigasztalódhat.
A személyiség gyakran több figyelmet szeretne kapni az egótól és ezt meg is kapja, ha
megérdemli, vagyis ha az egó erre érdemesnek találja.
A keresztény egyházban a bérmálás szentségének a célja az, hogy megerősítse és kitágítsa a
kapcsolatot az egó és a személyiség között. Ha ez a kapcsolat kellően erős és széles, akkor az isteni
erő a püspök egóján keresztül beleárad a jelölt felső manaszába. A kereszt jelénél felfelé áramlik a
buddhi princípiumba és innen az atmába, vagy szellembe. Az atmára gyakorolt hatás az étertestben
verődik vissza, a buddhiból az asztrálisba é s ami a felső manaszban történik, az tükröződni fog az
elmében. Ez az eredmény nem csak ideiglenes, mert a kapcsolatok megnyitása szélesebb vezetéket
hoz létre, amelyen keresztül egy állandó áramlás válik lehetővé. Mint mondják, az általános hatása
az, hogy könnyebbé teszi az egó számára, hogy az eszközeivel és az eszközein át működjön.
Az ember különböző eszközei, ha azokat alulról nézzük, azt a benyomást keltik, mintha
egymás fölött lennének, bár természetesen valójában nincsenek egymástól térben elkülönülve és
végtelen sok tüzes vonallal, vagy vezetékkel vannak egymással összekötve.
Az egó és az eszközei közötti kapcsolatban keletkezett törés elmebajt idéz elő. Az okkult
álláspont szerint az elmebetegek négy fő osztályba sorolhatók. Ezek a következők:

1. Azok, akik azért elmebetegek, mert a fizikai agyukban van valami hiba. Lehet az agy túl kicsi,
vagy sérült valamilyen balest következtében, vagy túlnövekedés következtében
összenyomódott, vagy a szövetei meglágyultak.
104

2. Azok, akiknek az éteri agyukban van a hiba, vagyis az éteri részecskék nem egyeznek meg a
sűrű fizikai részecskékkel.
3. Azok, kiknél az asztráltest a hibás, az asztrális részecskék nincsenek sorba rendezve a megfelelő
éteri és fizikai részecskékkel.
4. Akinek a mentális teste nincs rendben.

Az első és a második osztály teljesen egészséges, ha testen kívül van, az álomban és a halál
után.
A harmadik osztály nem lesz egészséges mindaddig, amíg el nem éri a mentális világot.
A negyedik osztály csak akkor lesz egészséges, ha eléri a kauzális testet úgy, hogy erre az
osztályra nézve az egész inkarnáció balsikernek számít. Az elmebetegeknek több, mint 90%-a az 1.
És a 2. osztályba tartozik.
A megszállás oka az, hogy az egót valamilyen más lény elűzi a testtől. De csak annál az egónál
lehetséges a személyiség megszállása, akinek gyenge a kapcsolata az eszközeivel.
Bár gyermekkorban az egó kapcsolata az eszközeivel még nem erős, mégis, a megszállás
inkább felnőtteknél fordul elő, mert a felnőtt sokkal inkább rendelkezik olyan tulajdonságokkal,
amelyek nem kívánatos lényeket vonzanak hozzá és amelyek így ezen lények számára könnyűvé
teszik a megszállást.
Röviden: a megszállás elkerülésére és megelőzésére a legjobb mód az akarat használata. Ha a
test jogos tulajdonosa erősen használja az akaratát, a megszállás nem történhet meg.
Ha megszállás esete áll fenn, az mindig azért történik, mert az áldozat maga teszi lehetővé,
vagyis engedi be ezt a betörő befolyást. Ezért ennek elkerülésére az első lépés az kell legyen, hogy
az illető megváltoztatja magatartását és ellenőrzést gyakorol saját eszközei felett.
A személyiség és az egó közötti kapcsolat olyan fontos, hogy az erről tanultakat röviden újból
megismételjük. Az ember belső eszközeinek a tanulmányozása segítségünkre lesz annak
megértésében, hogy az igazi embert a magasabb eszközök képviselik és nem az alsó, fizikai eszköz,
amelynek az emberek olyan indokolatlan fontosságot tulajdonítanak. Az isteni hármasság, amelyet
most még nem érhetünk el és nem is érthetünk meg, viszont a kauzális testről már legalább némi
fogalmat alkothatunk magunknak, amivel talán meg lehet közelíteni az igazi embert. Ehhez a felső
mentális fokozaton keresztül közeledhetünk.
Ha az emberre az alsó mentális fokról tekintünk, csak annyit láthatunk belőle, ami a mentális
testében juthat kifejezésre. Az asztrális fokon azt tapasztaljuk, hogy újabb fátyol ereszkedett le,
majd a fizikai síkon még egy, amelyek az igazi embert igen eredményesen rejtik el.
Ennek a felismerésnek ahhoz kell vezetnie bennünket, hogy embertársainkról alkotott
véleményünket felülbíráljuk, mivel ezzel az ismerettel már tudjuk, hogy ők többek, mint amit
fizikai szemünkkel látunk belőlük. A háttérben mindig van egy magasabb szint, és ha ehhez a
magasabb természethez fordulunk, ezzel felébreszthetjük azt benne alvó állapotából, hogy
megnyilvánuljon.
Ha úgy tanulmányozzuk az embert, amilyen ő valójában, akkor könnyebbé válik számunkra
áthatolni a sűrű fizikai fátyolon és szembenézni a mögötte lévő valósággal. Mert minden ember
fizikai megjelenése mögött ott van az isteni természet. Így ha ezt az elvet magunkévá tesszük, akkor
képesek leszünk magatartásunkat úgy megváltoztatni, hogy jobban segítségére lehessünk
embertársainknak, mint e nélkül a tudás nélkül.
A kontemplációról szóló fejezetben már láttuk, hogy az egó öntudatát úgy érhetjük el, hogy az
elmét olyan figyelmi állapotba hozzuk, ahol a figyelem semmire sem irányul különösen. Az alsó
elmét lecsendesítjük abból a célból, hogy a felső elme szerezhessen tapasztalatokat. Ekkor az egótól
származó eszmék kápráztató fénnyel fognak bevillanni az alsó elmébe. Ezek a lángész inspirációi,
amit az agy képes az egónak, az igazi embernek a tudatából felfogni, rezgéseire válaszolni. A
lángész felvillanásai az emberben lévő szellem hangja. A bennlakó isten hangja, amint az ember
testében megszólal.
A „lelkiismeretnek” nevezett jelenséget különböző módon értelmezzük. A lelkiismeretet néha,
mint az egó hangját írják le, máskor pedig úgy beszélnek róla, mint az erkölcsi területen lévő
105

akaratról. Ha az az egó szava, akkor fel kell ismerni, hogy az nem mindig tévedhetetlen, sőt gyakran
helytelenül is dönthet. Ugyanis az egó nem beszélhet biztonsággal olyan kérdésekről, amelyek
előtte ismeretlenek, amelyekhez nincs tapasztalata, ami a helyes ítélethez szükséges.
A lelkiismeret azonban, ami az akaratból ered, nem mondja meg nekünk, mit tegyünk
konkrétan, hanem arra szólít fel, hogy azt tegyük, amit a legjobbnak ismerünk fel tudásunk alapján.
A szellemi akarat tekintélyével szól hozzánk, ami meghatározza életünk útját.
De az akaratot, ami kétségtelenül az egó tulajdonsága, nem szabad összetéveszteni az alsó
eszközökben élő személyiség vágyaival. A vágy a Gondolkodó kifelé áramló energiája, ami a külső
tárgyak vonzásának irányába halad. Ezek az elmúlt életekből okszerűen levont következtetések,
vagy magának a Gondolkodónak közvetlen intuíciójából keletkeznek.
Más szavakkal, a vágy kívülről, az akarat belülről van irányítva.
A fejlődés korai szakaszaiban a vágynak korlátlan hatalma van, és az embert ide-oda rángatja,
vagyis az embert az asztrális teste kormányozza. A fejlődés középső szakaszaiban a vágy és az
akarat között állandó az összeütközés, az ember a káma-manasszal küszködik. A fejlődés későbbi
fokozataiban a vágy elhal, és az akarat korlátlanul uralkodik, vagyis az egó parancsol.
Mindezeket összefoglalva elmondhatjuk, hogy az egó, vagy felső én hangja 1. Az atmából
szólva az igazi lelkiismeret, 2. Ha a buddhiból szól, akkor a jó és a rossz intuitív felismerése, 3. A
felső manaszból az inspiráció, s ha az inspiráció eléggé folyamatos és szabályszerű, akkor a
lángész.
Már a VI. fejezetben röviden érintettük, hogy a lángész, ami az egó, okoskodás helyett inkább l
á t , vagyis m e g l á t dolgokat, ez az intuíció tulajdonságainak egyike. Mint ahogy az érvelés az
alsó elme módszere. Az intuíció egyszerűen belátás, az igazság tévedhetetlen felismerése,
bemutatva azt a mentális síkon. Teljes biztonsággal lát meg dolgokat, de erre nincs okszerű
bizonyítéka, mert az felette van az értelemnek. De ahhoz, hogy az egó hangját az intuíción keresztül
fel lehessen ismerni, hosszú és alapos gyakorlásra van szükség.
Mégis úgy látszik, hogy maga az intuíció kifejezés, többféle értelemben használatos. Azt is
mondják, hogy a megbízható, intuitív meglátásokhoz az kell, hogy az asztrális és a buddhikus test
között közvetlen kapcsolat legyen. Ez inkább a szív csakrán, mint az elmén át működik. A püspökké
szentelés különösen erre a központra irányul és ösztönzi az intuíciót.
Így tehát az intuíciót kétféleképpen vihetjük át a felső öntudatból alsóba. Az első szerint a felső
mentális síkról jön át az alsóra, a másik szerint a buddhikus síkról az asztrális testbe.
A kauzális testből származó intuíciót úgy lehet leírni, hogy az a buddhikus síkból jövőt ismeri
fel. A buddhikus síkról származó intuícióval az ember a dolgokat belülről látja, az intellektuális
síkról származó intuícióval az ember kívülről ismer fel valamit.
De mindkét esetben az intuíció iránti fogékonysághoz szükség van az alsó eszközök
szilárdságára, egyenletességére.
Nem kell visszariadni attól a ténytől, hogy a lángésszel gyakran lelki állhatatlanság társul, ami
abban a mondásban jut kifejezésre, hogy a lángész rokon az őrülttel és Lombrosonak és másoknak
abban az állításában, hogy a szentek között is sok a neuropatha.
Nagyon gyakran a szentek és a látnokok túlfeszítik agyukat és idegrendszerüket, így a fizikai
mechanizmus elsorvad, és bizonytalanul teljesít. Továbbá az is igaz néha, hogy az állhatatlanság az
inspiráció állapota. A lángésznek tehát azért kerülhet ilyen bizonytalan állapotba az agya, mert a
felső öntudat gyakorol rá nyomást abból a célból, hogy a szerkezetet tökéletesítse. Tehát az agyat a
feszültség állapotában tartja, de ez olyan messzire is elmehet, hogy a szerkezet a feszültség alatt
összeomlik. De ez a rendellenesség a jó és nem a rossz oldalon van, sőt az emberiség haladásának
az előterében. Ez a növekedés állhatatlansága, nem a betegségé.
A keresztény egyház is tett kísérletet arra, hogy ösztönözze a szív csakrát, azzal, hogy a szent
misében az evangéliumot olvassák. Ez a kereszt jelének az alkalmazása a szív csakra fölött a
hüvelyk ujjal, majd a homlokon a szemöldökök között és a torok csakrán. A hüvelyk ujjnak az ilyen
használata megfelel a delejezésnél használt simításnak, és akkor látszik ajánlatosnak, ha rövid, de
erős erőáramra van szükség, pl. a csakrák megnyitására.
106

A testben a felső hármasságnak a szív a központja. Ez a hármasság (triad), az atma-buddhi-


manasz. A fej a pszicho-intellektuális ember székhelye, ennek különböző funkciói a két agyüregben,
beleértve az agyfüggeléket és a tobozmirigyet is.
Az az ember, aki öntudatát át tudja helyezni az agyból a szívbe, arra is képes, hogy a káma-
manaszt egyesítse a felső manasszal az alsó manaszon keresztül, ha az antahkaranája (összekötő
vezetéke) tiszta. Ekkor kerül olyan helyzetbe, hogy képes felfogni valamit a felső triád
ösztönzéseiből.
Az indiai jóga-rendszerekben gondoskodnak arról, hogy megelőzzék a különböző idegbajokat
azoknál, akik érintkezésbe kerülnek a felső síkokkal. Ezért nagyon fontosnak tartják a test
fegyelmezését és az elme ellenőrzését.
Az egó az eszméit gyakran szimbólumok formájában helyezi el az alsó tudatban. Minden
egónak megvan a maga saját szimbólumrendszere, bár sok ilyen forma általános az álmokban. Így
például azt mondják, hogy a vízzel kapcsolatos álom bajt jelent. Lehetséges, hogy a víz és a bajok
között nincs semmi valóságos kapcsolat, mégis, ha az egó tud arról, hogy a személyiség hisz ebben,
lehetséges, hogy ezt a jelképes formát fogja választani arra, hogy a személyiséget valamiféle
fenyegető veszélyre figyelmeztesse.
Némely esetben az egó egészen különös módon fejezi ki magát. Annie Besant mondta, hogy
amikor előadás közben éppen az egyik mondatot mondja, a következő mondat ténylegesen
megjelenik előtte a levegőben, és pedig három különböző formában, amelyek közül tudatosan
kiválasztja azt, amelyiket a legjobbnak ítéli. Ez minden bizonnyal az egó műve, bár egy kissé nehéz
megérteni, miért ezt a különleges módszert használja a közlésre ahelyett, hogy az ideákat
közvetlenül a fizikai agyba helyezné el.
A személyiség és az egó közötti kapcsolat grafikusan le van írva A Csend hangja c. könyvben
„Légy kitartó, mert örök életű vagy. Árnyaid (azaz személyiségeid) bár élnek, elmúlnak. Az, ami
benned örökké él, az, ami benned t u d , mert az tudás és nem elrepülő élet, az az ember, aki volt és
lesz, akinek órája sohasem üt.”
Életteli leírást ad az egóról Blavatskyné „A teozófia kulcsa” c. művében. „Képzeljünk el egy
bármilyen néven nevezendő égi lényt, „Szellemet”, aki azonban még nem fejlődött, nem tisztult
meg annyira, hogy célját elérve, a mindent betöltő Istennel egyesüljön. Ahhoz, hogy ezt elérje,
szükséges, hogy egyénileg, személyesen, spirituálisan épp úgy, mint fizikai téren, minden
tapasztalaton és érzésen keresztül menjen, ami csak lehetséges ebben a nagyon is differenciált
univerzumban. Ha az alsó síkokon már minden tapasztalaton keresztül ment, akkor a létnek felső
fokára lép. Lényegében az a „Gondolat”, többes számban Manasaputra, vagyis az Egyetemes
Értelem fiai. Ezt az individualizált Gondolatot, a csontba és húsba börtönzött gondolkodó lényt
nevezzük mi, teozófusok az ember igazi Egójának. Ez valójában egy spirituális lény, nem az anyag,
(ahogyan mi azt az objektív univerzumban ismerjük) és az ilyen lények az inkarnálódó egók, akik
az állati anyagból épült emberiségnek nevezett valamit oktatják, akiknek neve manasa, vagyis
elmék.
Az alsó manas „sugara” mindig visszaigyekszik a forrásához, a szülőjéhez, a felső manaszhoz.
De amíg a kettősség fennáll, azaz, amíg az öntudat fel nem emelkedik a kauzális szintre, és ott
egyesíti az alsó és a felső fokokat, addig állandó a sóvárgás, amit a legnemesebb és legtisztább
lelkek éreznek, mint a belső élet legkiemelkedőbb tényeit. Ez a sóvárgás „Isten keresése”, az
istenivel való egyesülés iránti törekvés. „A lelkem szomjazik Isten, az élő Isten után”, kiáltja a
buzgó keresztény hívő.

(itt hiányzik a 224. Oldal)

... hogy a felemelkedésünkre gondolunk, addig, amíg egyesülhetünk dicső felső énünkkel, inkább
azt kell megértenünk, hogy a felső az igazi Én, és a felsőnek egyesítése az alsóval azt jelenti, hogy
az alsót kitárjuk, hogy a felső szabadabban és teljesebben működhessen rajta keresztül.
Az embernek ennélfogva igyekeznie kell, hogy minden kétséget kizáróan biztos legyen abban,
hogy ő szellem, vagyis a felső Én. Ki kell fejlesztenie a bizalmat sajátmagában, bíznia kell
107

Egojának erejében és bátran és sz6abadon kell ezeket az erőket használnia. Ahelyett, hogy
öntudatának normális állapotát természetesnek tekinti, és az egóra úgy néz fel, mint valami
magasztos lényre, akit csak roppant és folyamatos erőfeszítésekkel lehet elérni, meg kell tanulnia,
hogy öntudatának rendes, megszokott állapota természetellenes és abnormális, és a szellem életét
kell az ő igazi életének tekintenie, amitől folyamatosan elidegeníti magát.
Másképpen kifejezve, ha az alsó eszközök harmóniában vannak az Egóval, akkor az
Augoeideshez hasonlóan alakulnak.
Hasonlóképpen, ha az Egó a monád tökéletes visszatükröződésévé válik, ő is csak kissé
változik, bár növekedését folytatja.
Azok, akik tudatosan vállalkoznak arra a feladatra, hogy a felső tudatot lehozzák az agyba, ezt
az alsó elme és az erkölcsi jellem gondos gyakorlatoztatása és állandó, jól irányított erőfeszítések
által tehetik meg. A nyugodt, kitartó és következetes gondolkodás nem világi tárgyakon, a
meditáció, valamint tanulmányok által, kifejleszthetik a mentális testet, s így az jobb eszközzé
válik. Hasznos az absztrakt gondolkodás felé tett erőfeszítés is, mert ez az alsó elmét a felső felé
emeli, ezen kívül bevonja a mentális testbe az alsó mentális fokozatok legfinomabb anyagát.

XXXII. FEJEZET

ÚJRASZÜLETÉS

Most az Egóról és eszközeiről szóló történetet ott folytatjuk, ahol az életperiódus a felső
mentális síkon befejeződött és eljött az idő az új inkarnáció felvállalására és megkezdésére.
Emlékezzünk arra, hogy amikor az Egó visszahúzódik a kauzális testbe, magával viszi fizikai
és asztrális permanens atomjait és mentális egységét, illetve molekuláját. Ezek az anyagrészecskék
a három alsó sík mindegyikéről az egónál maradnak emberi megtestesülései egész időtartamára. Ha
az egó visszavonta őket a kauzális testbe, akkor nyugalmi, látens állapotban maradnak.
Amikor eljön az újra megtestesülés ideje, az egó a figyelmét kifelé fordítja, mire egy tőle eredő
életrezdülés felkelti a mentális egységet, és az életszövevény elkezdi kifejteni magát. Ez az
életszövedék buddhikus anyagból áll és rendkívül finom és szép arany sugárzásként jelenik meg.
Ezt a tárgykört itt tovább nem részletezzük, mivel ez a negyedik kötet anyaga.
A mentális egység most újra kezdi ténykedését, mivel az egó újra ki akarja fejezni magát az
alsó mentális síkon, amennyire anyagának formálhatósága ezt megengedi.
Ehhez képest a mentális egység mint mágnes működik, maga köré vonja a mentális anyagot és
a mentális elemi esszenciát, amelyek rezgései hasonlók, illetve egybeesnek a sajátjáéval és így
készül fel arra, hogy kifejezésre juttassa rejtett mentális képességeit. Ez a folyamat bizonyos
tekintetben automatikus, bár a Második Elemi Birodalom dévái segédkeznek a folyamatnál azzal,
hogy megfelelő anyagot visznek a mentális egység hatáskörébe.
Az anyag először ritka felhővé alakul a mentális egység körül, de ez még nem a mentális test,
csupán az az anyag, amelyből a mentális test majd felépül.
A tulajdonságok még nem lépnek működésbe. Még csak a tulajdonságok csírái vannak meg és
ebben a pillanatban az egyedüli befolyásuk még csak az, hogy biztosítsák a maguk részére a
megnyilvánulás lehetséges területeit, és megfelelő anyagról gondoskodjanak ezek kifejezésére a
gyermek mentális testében.
Ezeket a csírákat, vagy magokat, amelyeket az egyén a múltból hozott, a buddhisták
skandháknak nevezik. Ezek az anyagi tulajdonságokat tartalmazzák, érzéseket, elvont eszméket, az
elme hajlamait és a mentális erőket. Mint előző tanulmányaink során láttuk, ezeknek a tiszta
kivonata ment át az egóval a devachanba. Minden, ami durva, aljas és gonosz, a felfüggesztett
elevenség állapotában maradt. Az egó ezeket is felveszi, amint lefelé halad, a földi élet felé és ezek
beépülnek a „húsból való” emberbe, amelyben az egó lakni fog.
108

Természetesen a múl tapasztalatai nem mint képek léteznek az új mentális testben. Mint
mentális képek már rég megsemmisültek a régi mentális testtel együtt. Csak a lényegük, a
képességekre gyakorolt hatásuk maradt meg.
Pontosan ugyanez a folyamat zajlik le, amikor az egó a figyelmét a permanens asztrális atomra
fordítja, és akaratát abba helyezi. Így a mentális egység és az asztrális permanens atom maguk köré
vonják a megfelelő anyagot, amiből a mentális és az asztrális testet felépítik, pontosan abból a
típusból, amelyből az ember utolsó asztrális és mentális teste állt. Más szóval az ember újra kezdi
életét a mentális és az asztrális világokban, pontosan ott, ahol azt legutóbb abbahagyta.
Az ember mentális és asztrális testei, amelyeket az új életperiódusra felvesz, mivel ezek
múltjának közvetlen eredményét mutatják, karmájának igen fontos részei.
A mentális anyag először egészen szétterül az aurában (a tojásalakban, vagy ovoidban). Csak
ha már a kis fizikai alak is kiformálódott, akkor tömörül a mentális és az asztrális anyag is köréje,
akkor kezdik ezek is az ő alakjához alakítani magukat, és ezután azzal együtt állandóan
növekednek. Az elrendezés megváltozásával egy időben működni kezd a mentális és az asztrális
anyag és megjelenik az érzelem és a gondolat.
A gyermekről még nem lehet elmondani, hogy végleges és kialakult mentális és asztrális teste
van, de körülötte és benn már megvan az anyag, amelyből ezeknek a testeknek el kell készülniük.
Birtokában van mindenféle hajlamnak, jóknak és rosszaknak egyaránt. Az, hogy ezek a csírák
az új életben ugyanolyan hajlamokká fognak e növekedni, mint az elmúlt életben, az nagyrészt attól
függ, hogy korai életében a gyermek milyen ösztönzést kap a környezetéből. Ezek közül
bármelyiket könnyen tevékenységre lehet ösztönözni, vagy éppen elsorvasztani bátorítás hiányában.
Ha ösztönzést kap az ember, akkor az illető tulajdonság ebben az életében sokkal erőteljesebb
tényező lesz, mint az előző életében volt, de ha kimerül, akkor csak mint terméketlen csíra marad
meg, ami esetleg el is hal és a következő inkarnációban már egyáltalán nem is jelenik meg.
A korai évek alatt az egónak csak kis hatása van eszközeire, ezért a szülőknek kell segíteni,
hogy a személyiség szorosabb kapcsolatba kerüljön vele. Ehhez kell a megfelelő feltételeket
biztosítani. Ezért olyan nagy a szülők felelőssége.
A kis gyermek kialakulatlan eszközei rendkívül plasztikusak, mind a fizikai, mind az asztrális
és mentális eszközei. Ezek rendkívül készségesen minden befolyást befogadnak, legyen az jó, vagy
rossz, ami a környezetéből éri. Nagyon fiatal korban nemcsak a fizikai test, hanem az asztrális és a
mentális testek is könnyen alakíthatók, de aztán hamar megállapodnak és megmerevednek, kialakul,
és véglegessé válik a magatartás, és akkor már csak nagy nehézség árán lehet megváltoztatni.
A környezet befolyásával szembeni rendkívüli érzékenység már akkortól fennáll, amikor az
egó leereszkedik a magzatra, tehát már jóval a születés előtt és a legtöbb esetben egészen az érettség
időszakáig tart.
A mentális test, vagyis inkább az az anyag, amiből a mentális test felépül, a születés előtti
életben olvad össze az alsó eszközökkel. A kapcsolat egyre szorosabb lesz, míg végül a 7. életév
körül már olyan szoros kapcsolatban vannak az egóval, amennyire azt a fejlődési fok megengedi.
Ha az egó már eléggé fejlett, lassan megkezdi eszközeinek ellenőrzését, amit a lelkiismeret, vagy
figyelmeztető hang működése mutat.
A születés előtti időszakban az egó az emberi aura fölött lebeg, amelyben az ő jövendő teste
formálódik. De az egó csak kevéssé hat az embrióra, csak gyengén befolyásolja a fizikai atomon
keresztül. Az embrió azonban nem tud reagálni erre, ezért nem osztozik az egónak a kauzális
testben kifejezett gondolataiban és érzelmeiben.
A hinduknak különböző szertartásaik vannak, amelyek segítségével az anyát és a gyermeket
tiszta befolyásokkal veszik körül a születés előtt és a születés után is. Ennek az a célja, hogy
különleges állapotokat hozzanak létre, amelyek távol tartják tőlük az alacsony befolyásokat és
elősegítik a magasabb befolyások érvényesülését. Az ilyen szertartások nagyon értékesek.
A rossznak a csíráit, amelyeket a gyermek a permanens atomjában hordoz, gyakran nevezték
eredendő bűnnek, bár ezt teljesen helytelenül Ádám és Éva bűnével hozzák kapcsolatba. A
keresztény egyházban a keresztség szentsége hívatott arra, hogy a rossz csíráinak a hatását a
minimumra csökkentse.
109

Erre a célra használják a magnetizált, vagy szentelt vizet, amelynek segítségével a pap a
gyermek testében lévő éteri anyagot rezgésbe hozza és stimulálja az agyfüggeléket. Ezen keresztül
hatással van az asztrális testre, és azon keresztül viszont a mentális testre. Az így bejuttatott erő le
és fel áramlik, hasonlóan a vízhez, megtalálja a saját fokozatát.
Az u. n. exorcismus, amit a pap ilyenkor még elvégez, azzal a szándékkal történik, hogy a
rossz csírái jelen állapotukban megkösse és megakadályozza azok ösztönzését bármely irányból.
Így ezek végül elkorcsosulnak és kihalnak. Ehhez jön még, legalábbis a Liberális Katolikus
Egyházban az, hogy a pap a gyermek testét egész hosszában a kereszt jelét rajzolja rá, elölről és
hátulról is, ezzel egy gondolatformát, illetve egy mesterséges elementált hoz létre (ez az ideája a
keresztségnél szereplő őrangyalnak), amelyet a szilfnek nevezett magasrendű természet szellem is
lelkesít. Ez a gondolatforma egy fajta fehér fényű mellvért a gyermek előtt és mögött.
Még ha a gyermek majdnem azonnal meg is hal, a keresztségnek még akkor is megvan az
értéke a halál másik oldalán. Ugyanis a rossz csírái még az asztrális világban is tevékenységre
ösztönözhetők, így az említett gondolatforma segíthet ezt megelőzni.
Így a keresztségben nemcsak a gyermek csakráit keltik életre és nyitják meg a spirituális
befolyások számára, hanem bizonyos mértékig a rossz csírái is elnyomják, és a gyermeket
felruházzák azzal az új és erőteljes jó befolyással, amit őrangyalnak is nevezhetünk.
Hozzátehetjük még, hogy a kereszt, amit a szentelt olajjal a gyermek homlokára rajzolnak,
láthatóvá válik az éteri testmáson az illető egész életén át. Ez a keresztény jele, pontosan úgy, mint a
kaszt jel a hinduknál, a Shiva jele, vagy Vishnu háromágú szigonya.
A gyermek aurája gyakran igen szép látvány, tiszta és ragyogó színű, még mentes az érzékiség,
a fösvénység, a rosszakarat és az önzés felhőitől, amelyek olyan gyakran elhomályosítják a felnőtt
egész életét. Szánalmas dolog észlelni azt a változást, amely majdnem kivétel nélkül minden
gyermek auráján bekövetkezik, ahogy az évek múlnak.
Meg lehet figyelni, hogyan segíti elő a környezet a rossz hajlamok kialakulását és nyomja el a
jókat. Ha ilyesmit látunk, az ember nem csodálkozik többé az emberi fejlődés rendkívüli lassúságán
és azon a csaknem észrevehetetlen haladáson, amit a legtöbb egó az alsó világokban számtalan élet
után tesz.
Ezt a helyzetet csak a szülők és a tanítók tudnák orvosolni, akiknek személyes jelleme,
magatartása és életmódja csaknem kiszámíthatatlan hatással van a gyermek fejlődésére.
Az atlantiszi civilizációban a tanítói hívatás fontosságát olyan tökéletesen felismerték, hogy
senki nem lehetett tanító, aki nem volt gyakorlott tisztánlátó, aki képes volt meglátni a gondjaira
bízott gyermek rejtett (látens) tulajdonságait és képességeit, ezért mindegyikkel értelmesen tudott
foglalkozni úgy, hogy fejlesztette benne a jót és javított a rosszon.
A távoli jövőben, a hatodik gyökérfajban, ezt az elvet még teljesebben fogják alkalmazni.
Akármilyen gondossággal is veszik körül a szülők a gyermeküket, gyakorlatilag mégis
elkerülhetetlen, hogy a gyermek egyszer mégis szembe nézzen a világ gonosz befolyásával,
amelyek arra törekednek, hogy a benne lévő rossz hajlamokat ösztönözzék. De óriási a különbség,
hogy először a jó, vagy a rossz hajlamokat ösztönzik. A legtöbb esetben a rossz előbb ébred
tevékenységre, s így előtte az egónak nem áll módjában megszerezni az uralmat eszközei fölött,
ezért később már nehéz ezeket a hajlamokat legyőznie. Ha a jó csírái késlekedve ébrednek fel,
akkor meg kell küzdeniük a már kialakult rossz hajlamokkal.
Viszont, ha a szülők már a születés előtt és a születés után is több éven át képesek voltak
hatékonyan kifejleszteni a gyermekben a jó hajlamokat, akkor amint az egó megszerzi az
ellenőrzést eszközei fölött, már könnyen ki fogja tudni rajtuk keresztül fejezni magát, mivel már
kialakult a magatartás. Ha ezután egy rosszra való impulzus jön, az képtelen lesz a már kialakult,
jóra irányuló hajlamot legyőzni.
Az egónak, kivéve, ha már meglehetősen fejlett, először csak kevés hatalma van eszközei
felett, de észben kell tartani, hogy akarata mindig a jóra irányul, mivel arra vágyik, hogy eszközei
segítségével fejlődjék, és annyi erőt vessen be a jó irányába, amennyire csak lehetősége van.
A magzati és a csecsemőkori élet alatt az egó a saját tágasabb és gazdagabb életét hordozza, és
csak fokozatosan kerül egyre szorosabb kapcsolatba a magzattal.
110

Meg kell jegyezni, hogy a monád és az univerzum közötti viszony, amelyben a monád öntudata
fejlődik, analóg az egónak az új fizikai testéhez való viszonyához.
Mivel a mentális test is új, az természetesen nem tartalmazhatja az előző életek emlékezetét,
amelyben neki nem volt része. Ilyen emlékezete csak az egónak van a kauzális testben, aki a
permanens atomokkal egyik inkarnációból a másikba megy át, így az ő élete folyamatos. Ezért a
fizikai testben működő ember nem emlékezhet vissza előző életeire mindaddig, amíg csak mentális
teste segítségével emlékezik.
Az emberi test fejlődésében a terhesség alatti időszak megfelel az elemi birodalmak lefelé
haladó vonalának. A születéstől a hetedik életévig, amint azt sok pedagógus szaktekintély is
elismeri, a gyermek fizikai természetére kell a legnagyobb figyelmet fordítani, ettől kezdve a 14.
életévig az érzelmi természet fejlődik ki, ezután pedig, a 21. életévig az elme alakul ki.
Ezt a három korszakot bizonyos mértékig a három elemi birodalommal, az ásványi, a növényi
és az állatvilággal lehet összefüggésbe hozni. Az elsőben az öntudat a fizikai síkon van, a
másodikban az érzelmi síkon, a harmadikban az alsó értelem nyer fokozatosan teret és vezet ahhoz
a fokhoz, ahol az ember az igazi gondolkodóvá válik. Az ember életének középső, hosszú
időszakában van az igazi ember pályafutása. Az öregség korszakának meg kell hoznia a
bölcsességet, ami még a legtöbb emberben tökéletlen, de ez a jövő célja.
Meg kell itt még említeni azt a különös dolgot, ami bizonyos esetekben, elég ritkán, de
előfordulhat, ha az ember újra születik. A VI. fejezetben láttuk, hogy ha az ember teljesen alsórendű
életet folytat és alsó, állati természetével azonosítja magát, nem törődik felső természetével, akkor
az alsó természet teljesen elkülönül a felsőtől. Az ilyen inkarnáció tökéletes veszteség az egó
számára.
Ilyen körülmények között az egó annyira megundorodik az eszközeitől, hogy ha a halál
megváltja őt fizikai testétől, a többieket is el fogja dobni. Esetleg még a fizikai élet alatt elhagyja
ezt a megszentségtelenített templomot.
A halál után, mivel az egónak nincsen sem asztrális teste, sem mentális teste, gyorsan fog újra
inkarnálódni. Ilyen esetbe ekkor a régi asztrális és mentális test még nem oszlott fel, hanem a
természetes rokonság következtében az új asztrális és mentális testekhez fog vonzódni. Ezekből
alakulnak ki a „küszöbön tartózkodók”-nak nevezett szörnyűséges formák.

BEFEJEZÉS

Még néhány szóra szükség van ahhoz, hogy bezárhassuk ezt a tanulmányt a mentális testről és
az alsó mentális síkról. Hasznos lesz, ha visszatekintünk az alapjára annak, amit magunk elé
tűztünk, vagyis, hogy teljessé tegyük a modern Teozófiáról való tudásunkat.
A tanulót meg fogja lepni az a nagy különbség, ami a mentális és az asztrális, valamint a fizikai
világ „légkörében” mutatkozik. Ha a mentális világot összehasonlítjuk az asztrálissal, ez utóbbi
súlyosnak, nyersnek és dagályosnak tűnik és nem kielégítő számunkra, még az asztrális sík legfelső
fokozataiban sem. Akármilyen tiszta és kifinomult érzések emeltek minket oda, mégis az lesz az
érzésünk, hogy még messze vagyunk igazi otthonunktól. Az emberi lélek magasztossága többet
kíván a puszta érzelemnél, akármilyen tiszta és önzetlen is az.
A mentális sík, még annak négy alsó fokozata is, azt a benyomást kelti, hogy már sokkal
közelebb kerültünk „otthonunkhoz". Itt már sokkal több van, mint csak szabadság. Érezzük, hogy
már inkább mesterei vagyunk öntudatunknak, és nem pedig szolgái eszközeinknek. A mentális világ
sokkal tisztultabb és teljesebb világnak látszik, ahol sorsunkat sokkal inkább vagyunk képesek saját
akaratunk szerint alakítani, mivel sokkal kevésbé korlátozott a tér és idő által.
Mindazonáltal az alsó mentális világ, a konkrét gondolkodás teljessége még mindig
kielégítetlenül hagy bennünket, mert általa és ezen felül világosan érezzük, hogy vannak még
meghódítható nagyobb és tökéletesebb világok.
A konkrét gondolatoknak ez a világa még mindig az alsó világokhoz tartozik. Lábunkat
szilárdan megvetve ezen a gondolatvilágon és törekedve az igazi elvont gondolatok felé, ez biztosan
111

elvezet a magasabb és tisztultabb világ küszöbére, nemcsak fokozatban, hanem fajtájában is.
Ezeken az absztrakciókon keresztül emelkedünk fel a szellem világába és jutunk közelebb,
számunkra is felfoghatóan az Isten-tudathoz, amelytől, mint tudjuk és érezzük is, ideiglenesen
száműzve vagyunk.
De nem szabad lekicsinyelnünk az alsó mentális világ fontosságát, különösen az ember
pszichológiai történetének jelen kritikus korszakában. Ismételjük el tehát röviden azokat a fő
vonásokat, amelyek rámutatnak az elme és a mentális világ fontosságára az emberiség fejlődésében.
A hét Láncrendszerben, amelyhez tartozunk, mindegyik láncban vannak az alsó mentális
síkhoz tartozó bolygók és a hét közül hatban a felső mentális síkhoz tartozó bolygó is van. Az
összesen 49 bolygóból tehát 24, gyakorlatilag a fele, a mentális síkon van.
Az egónak, a Gondolkodónak, aki az összes inkarnációt véghez viszi, a lakóhelye a felső
mentális síkon van. A mentális sík a találkozó helye a felső és az alsó énnek. A „Sugár”, amelyet az
ember felső, vagy isteni része az alsó világokba vetít abból a célból, hogy a fejlődés feladatait
véghez vigye, az alsó elme sugara, amely a felsőből származik.
Az élet harcmezeje manapság a legtöbb ember számára a káma-manasz, az elmének a vággyal
való keveredése.
Manapság a legtöbb ember öntudata az érzelmeiben, az asztrális testében van. Ezért számukra
a következő sürgős lépés az, hogy megtanuljanak uralkodni érzelmeiken, ellenőrizzék
asztráltestüket. Ezt, mint láttuk, csak a felette lévő síkról, az6 elme síkjáról lehet elérni.
A következő lépés tehát az lesz, hogy az öntudat központját az asztrális síkról a mentális
világba helyezzük át.
Az „ember” szó valójában gondolkodót jelent, olyan lényt, aki az elme birtokában van. Az
okkultizmus úgy határozza meg az embert, mint egy olyan lényt, akiben a legmagasabb szellem és a
legalsóbb anyag az értelem által egyesült, a világmindenség bármely részében tartózkodik is.
Az elme fejlődését az emberben az egész jelenlegi fejlődési körön át a Láng Urainak nevezett
felső lények befolyása mozdította előre. A következő, ötödik fejlődési körben hatalmas mentális
fejlődésnek kell végbemennie.
Ezek a meggondolások nagyon lényegesek az ember számára fejlődésének jelenlegi szintjén.
Ezt aligha kell tovább magyarázni. Természetesen nem ez a végső cél, de egy szükséges mérföldkő
az ember fejlődésében, amelynek – az egyik Mester szavaival élve – sem növekedésében, sem
dicsőségében nincs határa.
Minden mentális fejlődésnél fontosabb azonban a buddhikus befolyásokra való
fogékonyságnak a kifejlesztése, amikor az intuitív szeretet létrehozza a harmóniát és a testvériséget,
és a fejlett intellektust arra használja, hogy egy, ezekre az eszmékre épített, civilizációt hozzon létre.
A Teozófiai Társulat nem helyteleníti a mentális fejlődést, hanem előkészíti a fentiekben
említett következő fokozatot az új faj számára, amely mostanában kezdi el útját a világban.

TARTALOM

Bevezetés
Általános leírás
A mentális elemi esszencia
Összetétel és szerkezet
Tevékenységek
Tipikus példák
Káma-manasz
Gondolathullámok
Gondolatformák
A gondolatátvitel technikája
Gondolatátvitel (nem tudatos)
112

Gondolatátvitel (tudatos) és mentális gyógyítás


Gondolat központok
Fizikai, vagy éber öntudat
Képességek
Koncentráció
Meditáció
Kontempláció
Álom-élet
Maya-virupa
Devachani alapvető dolgok
A devachan hossza és intenzitása
További devachani részletek
A legalsó mennyország, az ötödik alsík
A második mennyország, a hatodik alsík
A harmadik mennyország, a hetedik alsík
A negyedik alsík
A mentális sík
Az akasha feljegyzések
A mentális sík lakói
A mentális test halála
A személyiség és az egó
Újraszületés