Está en la página 1de 20

A három fa

Borodin:Polowerzer..
Egy magas hegy tetején volt három fa.
Egy szép napon beszélgetni kezdtek
vágyaikról, reményeikről, álmaikról.
Az első fa látva a csillagokat így szólt:
“Remélem egyszer kincsesláda leszek.
Megtöltenek majd arannyal,
ezüsttel és mindenféle drágakővel.
Szépen kifaragnak és mindenki engem fog csodálni.
Ezért készen állok, hogy
kivágjanak.” 
A második fa így szólt:
“Én remélem, hogy egy
hatalmas hajó leszek.

Szeretnék királyokat
hordozni a tengeren,
elvinni őket a világ
ismeretlen tájaira.
Szeretném, hogy minden
utazó biztonságban
érezze magát ezen a
hajón.

Ezért készen állok, hogy


kivágjanak."
És végül a harmadik fa így szólt: “Én szeretnék olyan
magasra nőni, hogy én legyek a legmagasabb fa az
erdőben. Minden ember látna engem a hegy tetején
és megcsodálva ágaimat az égről és Istenről elmélkedne,
látván milyen közel vagyok hozzá. Én lennék minden idők
legmagasabb fája és mindenki emlékezne rám."
Eltelt néhány év és minden fa azért
imádkozott közben, hogy teljesüljön álma.

Néhány favágó egy napon megjelent az


erdőben. Az egyik felnézett az első fára és
azt mondta: “Ez egy nagyon kemény fa,
biztosan el tudom majd adni egy asztalosnak”.
És elkezdte kivágni.

A fa boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos


egy értékes kincsesládává alakítja majd.
A második fához érve a
favágó így szólt: “Ez egy
nagyon szilárd fának
tűnik, azt hiszem el
tudom majd adni egy
hajóépítőnek”.

A második fa boldog volt


mert tudta, elérkezett a
pillanat, hogy
megvsalósuljon az álma,
és egy szép hajó legyen
belőle.
Amikor a favágó a harmadik fához közeledett, az
nagyon megijedt, mert tudta, ha kivágják, akkor
álmai soha nem fognak teljesülni.
A favágó azt mondta: “Még nem tudom, mit fogok
ezzel a fával kezdeni, de az biztos, hogy
mindenképpen kivágom.” És mindjárt ki is vágta.
Amikor az első fát az
asztalosra bízták, az egy
jászolt készített belőle
az állatok etetésére.
Egy barlangba vitték és
szénával töltötték meg.
Ez a dolog, valahogy nem
illet bele a fa álmaiba,
nem ezért imádkozott
éveken át.
A második fát felvágták és
készítettek belőle egy halászbárkát,
amely egész nap csak halakat
szállított.

Álma, hogy nagy hajó lesz és


királyokat fog hordozni, nem
teljesült.
A harmadik fát feldarabolták, deszkát és
gerendákat készítettek belőle, és egy
raktárban helyezték el.

A három fa csalódottan kérdezte:


“Miért történt mindez így?
Miért nem valósult meg kívánságunk?”

Az évek elteltek és a fák


Egy szép napon azonban, egy csillagos éjszakán, amikor
mennyei zene hallatszott, egy férfi és egy nő a barlangban
vett szállást. A nő szült és újszülött gyermekét az állatok
etetőjébe, a jászolba fektették, amit az első fából
készítettek.

A férfi remélte, hogy készíthet egy fekhelyet a


gyermeknek, de nem sikerült. A jászol lett a gyermek
bölcsője. A fa rájött ennek a pillanatnak a fontosságára
és megértette, hogy minden idők legnagyobb kincsét
fogadta magába.
Néhány év múlva, a halászhajón, amit a második fa
törzséből készítettek, néhány ember utazott.
Az egyik közülük fáradt volt és elaludt.
Közben nagy viharba kerültek...
…a fa attól félt, hogy nem tudja megóvni
utasait. Az emberek
A vihar felkeltették. azt, aki
azonnal elcsendesedett
És elaludt,
ebben a pillanatban a második
és az felállva fa megértette,
így szólt:”Béke!”
hogy a menny és a föld Királyát hordozza.
Néhány hónap múlva, egy
pénteki napon, valaki jött és
elvitte a harmadik fát.
A harmadik fa meg volt
rémülve, mivel egy férfi
vállára tették, aki
végighordozta őt az utcákon
miközben mindenki
gúnyolta.
Amikor megálltak, vettek két gerendát és keresztbe
tették. Az embert felszegezték a fára és felemelték.
Otthagyták meghalni.
A fa nagyon kellemetlenül érezte magát...
…de amikor eljött a vasárnap, az emberek örültek és a
fa megértette, milyen közel volt Istenhez, milyen
megtiszteltetés érte, hogy Jézust hordozhatta, akit az
emberiség megváltásáért szegeztek rá.
Az emberek mindig Istenre és Fiára, Jézus Krisztusra
fognak emlékezni, valahányszor rátekintenek.
Krisztus feltámadt!

Alleluja, alleluja, alleluja !


A három fának voltak
álmaik, és ezek az álmok
reményük felett
teljesültek.
Amikor a dolgok nem úgy mennek ahogy szeretnéd,
tud, hogy Istennek terve van veled. Ha te bízol benne
elhalmoz ajándékaival.

Mindenhárom fának teljesült álma,


de nem úgy ahogy elképzelték.
Mi nem tudhatjuk Istennek mi a szándéka velünk.

Tudjuk azoban, hogy útjai, nem a mi útjaink,


...de az Ő útjai mindig jobbak, mint a mieink.

También podría gustarte

  • Mohács
    Mohács
    Documento23 páginas
    Mohács
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Juhasz Gyula - Emlek
    Juhasz Gyula - Emlek
    Documento11 páginas
    Juhasz Gyula - Emlek
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Barátságzene
    Barátságzene
    Documento6 páginas
    Barátságzene
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • A Pit Era Pia
    A Pit Era Pia
    Documento27 páginas
    A Pit Era Pia
    api-25926176
    Aún no hay calificaciones
  • Magyarország Története Festményekben
    Magyarország Története Festményekben
    Documento35 páginas
    Magyarország Története Festményekben
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Csak Az A Tied
    Csak Az A Tied
    Documento25 páginas
    Csak Az A Tied
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Miaz
    Miaz
    Documento61 páginas
    Miaz
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • KUTYAéLET
    KUTYAéLET
    Documento22 páginas
    KUTYAéLET
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Mami
    Mami
    Documento32 páginas
    Mami
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Lecke A Vadludaktol
    Lecke A Vadludaktol
    Documento11 páginas
    Lecke A Vadludaktol
    Kadar Laszlo
    Aún no hay calificaciones
  • Sivatag
    Sivatag
    Documento32 páginas
    Sivatag
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Állati Jó Képek
    Állati Jó Képek
    Documento40 páginas
    Állati Jó Képek
    api-26757255
    100% (3)
  • Na Ezt Mondd Ki!
    Na Ezt Mondd Ki!
    Documento29 páginas
    Na Ezt Mondd Ki!
    Gergely Pihentagy
    Aún no hay calificaciones
  • Lutscher
    Lutscher
    Documento7 páginas
    Lutscher
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Feny Az Alagut Vegen
    Feny Az Alagut Vegen
    Documento8 páginas
    Feny Az Alagut Vegen
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • ZanzákÁgi
    ZanzákÁgi
    Documento27 páginas
    ZanzákÁgi
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Pandák
    Pandák
    Documento38 páginas
    Pandák
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Szeretet 11
    Szeretet 11
    Documento5 páginas
    Szeretet 11
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • A Bőr Színe
    A Bőr Színe
    Documento10 páginas
    A Bőr Színe
    neggga
    100% (1)
  • A Sebek Ott Maradnak..
    A Sebek Ott Maradnak..
    Documento28 páginas
    A Sebek Ott Maradnak..
    api-26757255
    100% (1)
  • Jézus
    Jézus
    Documento19 páginas
    Jézus
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Fizetés
    Fizetés
    Documento14 páginas
    Fizetés
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Szepsegert 2
    Szepsegert 2
    Documento12 páginas
    Szepsegert 2
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Humoros Élethelyzetek
    Humoros Élethelyzetek
    Documento11 páginas
    Humoros Élethelyzetek
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Emberek És Állatok
    Emberek És Állatok
    Documento21 páginas
    Emberek És Állatok
    api-26757255
    100% (1)
  • Mi Vagyok Én?
    Mi Vagyok Én?
    Documento10 páginas
    Mi Vagyok Én?
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Aranyköpések
    Aranyköpések
    Documento23 páginas
    Aranyköpések
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones
  • Optikai Csalodasok
    Optikai Csalodasok
    Documento11 páginas
    Optikai Csalodasok
    István Törőcsik
    Aún no hay calificaciones
  • Hivj Ha Szomor Vagy
    Hivj Ha Szomor Vagy
    Documento7 páginas
    Hivj Ha Szomor Vagy
    api-26757255
    Aún no hay calificaciones